A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 23., szombat

Douglas Preston - Lincoln Child: A csontok rejtélye (Nora Kelly 1. )

Fülszöveg: Nora Kellyt, a fiatal és sikeres kurátort egy egészen szokatlan régészeti projekt ötletével keresi fel a megnyerő történész, Clive Benton. A férfi beavatja Norát a Donner-társaságként ismert telepesek tragédiájába, akik 1847 telén egy óriási hóvihar miatt a kaliforniai hegyekben rekedtek. Amikor a mentőcsapat rábukkant a csonttá soványodott túlélőkre, fokozatosan derültek ki a sikertelen vállalkozás részletei bátorságról, találékonyságról, balszerencséről, gyilkosságról, kegyetlenkedésekről – végül pedig éhezésről és kannibalizmusról.

Norát elvarázsolja Benton beszámolója, és elvállalja az expedíció vezetését, amelynek célja, hogy a vadregényes Sierra Nevada ösvényein haladva, a természeti erőkkel dacolva megtalálják a pionírok „elveszett táborát”. A kutatócsoport azonban hamar rájön, hogy az éhezők táborának a felderítése csupán a jéghegy csúcsa, és a mélyben rejtőző igazság jóval vérfagyasztóbb és hátborzongatóbb, mint ahogyan azt elsőre gondolták volna… 



Micsoda erős sorozatkezdés!

Kettő, a műfajon belül világklasszis szerző és két erős női karakter találkozott ebben a nyomozásban és régészetben bővelkedő regényben.
A történet érdekessége, hogy valós események ihlették. A telepesek Kaliforniába tartó nagyobb csoportja szerencsétlenségükre elakad a hóban és kilátástalan helyzetük egészen a kannibalizmusig űzi őket. Ők voltak a Donner- társaság. Több táborban is elindult a téboly, aminek sok áldozata és kevés túlélője volt. (Az interneten rengeteg részlet található az útról és a táborban történt eseményekről is.)
A regény ezúttal a 3., ismeretlen táborra koncentrálódik, már, ami a régészeti részt illeti. A másik cselekményszálon az FBI kezd egy izgalmas nyomozásba sírgyalázás, eltűnt személy és gyilkosság ügyében. A régészeket dr. Nora Kelly vezeti, még az FBI oldaláról az újonc, Corrie Swanson nyomozhat.
A nyomozás érdekes volt, a régészeti részekből sok ismeretre is szert tehet az érdeklődő olvasó, mert a legújabb régészeti eljárások is elég érdekesen lettek bemutatva. Számomra ez sok pluszt hozzáadott az amúgy is igazán nagyszerű történethez.
A női karakterek nagyon erősek, függetlenek és intelligensek voltak, külön-külön már szerepeltek a Pendergast-sorozatban, de az, hogy a szerzők összepárosították őket, hát zseniális eredményt hozott.
Engem egyszerűen lenyűgözött a Nevada-hegység vad tája, a valós történelmi háttérre épülő regény és összességében a jól felépített és a végére mozaikként összeálló események sorozata.
A történet komor, de teljesen olvasmányos, néhol véres, sőt brutális, azonban mindenképpen egy ütős thrillerről beszélhetünk.
A két író összerakott egy olyan sokrétű, titkokkal és izgalommal teli regényt, amit érdemes elolvasni, de szigorúan nem étkezések előtt!

2022. november 3., csütörtök

Anders De La Motte - Måns Nilsson, A halál színre lép

 A Google bugyrain szörfözve (használják még ezt a kifejezést vagy már kiment a divatból?!) írtam be keresőszóként a skandináv, regény és humor szavakat, arra várva, hogy valamilyen nagymamis-  nagypapis (Alkonypagony) vagy valamilyen jó kis Backman könyvet dobjon ki a kereső. Ehelyett valahogy eljutottam Anders De La Motte és Måns Nilsson, A halál színre lép című regényéhez. Először nem is értettem, mert egyértelműen krimi zsánernek tűnt a címe alapján, de a Moly oldalán gyorsan rákeresve kiderült, hogy ez bizony tényleg krimi, de humoros zöngével. Nem is kellett több, lecsaptam a regényre és október elején egy nap alatt elolvastam. 

A történet Svédországban, Österlen kisvárosában veszi kezdetét, ahol az ájulásos betegsége miatt szabadságolt nyomozó, Peter Vinston meglátogatja a lányát és volt feleségét, akik jelenleg mostohapával karöltve az idilli kisvárosban élnek, nem is rossz körülmények között. Peter csak egy egyszerű látogatásra készül, hogy megünnepeljék a lánya 16. születésnapját, de ő maga sem gondolja, hogy egy gyilkosság történik a környezetében és Őt, mint amolyan sztárnyomozót felkérik, hogy legyen a helyi erők, nevezetesen a zöldfülű rendőrnő, Tove Esping segítségére. A tét pedig nem kisebb, mint a szövevényes kisvárosi kapcsolatok mentén kinyomozni azt, hogy ki ölte meg a sztáringatlanost, Jessie Anderson-t, ráadásul elég csúful. Jessie építési projektje, sokakban ellenszenvet váltott ki, így szinte mindenkinek érdeke fűződött valamilyen módon a gyilkossághoz, de az csak a regény végére derül ki, hogy ki volt hozzá elég bátor.  

Azt tudom mondani, hogy egy klasszikus hangulatú krimiről van szó, amiben a szereplők egyedi módon értelmezik a körülöttük zajló eseményeket és mennek a saját fejük után, legyen az egy használható ötlet vagy éppen teljes bambaság. A szerzőpáros nagyon jól ki tudta használni azt a lehetőséget, hogy a kisvárosban mindenki ismer mindenkit, így néhol tévútra is tudták vinni a kisvárosi idill és Plútó  macska uraság rakoncátlankodásai között el-elkalandozó olvasót. 

Teljesen hiteles a kissé kiégett, elvált nyomozó és a kisvárosban élő különc lakók karaktereinek szempontjából a történet. A két rendőr felfogása merőben ellentétes, nagyon érdekes az, ahogy az írók a párost terelgetik, hol közelítenek, hol pedig távolodnak egymástól a nyomozás során, de egy idő után mindenképpen kénytelenek csapatban dolgozni. Peter kicsit különc, mint Monk, de emellett kellemes megjelenésű, mint Murdoch nyomozó, olyan intelligens, de kicsit fura figura, akit általában kedvelek, mint most is. Nagyon szerethető karakter, persze neki is vannak olyan dolgai, amitől mi nők fogjuk a fejünket, de mégis szerettem vele nyomozni. Talán Tove volt az a szereplő, akivel kevésbé tudtam szimpatizálni, igazából a regény végéig a semleges érzelmi vonalon maradtam vele kapcsolatban, sőt, bevallom, inkább bosszantott.

Az építkezés központi szerepet játszik ebben a történetben, ami igazi kisvárosi ellenállási mozgalmat váltott ki az ott élők körében. A mozgalom által megismerjük az idősödő meleg házaspárt, Jan-Eric Sjöholmot, egy nyugdíjas színészt, aki szeret a középpontban lenni, mint Lear király és férjét, Alfredo Sjöholm, aki inkább a háttérben tevékenykedik. Szerintem a különc Peter mellett ők is kellemes színfoltjai voltak a történetnek. De nem hiányozhat a túlbuzgó idősebb falusi hölgy, az ingatlanos és asszisztense, a szerelő,  a lótenyésztő, a volt feleség és új párja sem a képből, akik akarva akaratlanul, de mindannyian a történet részeseivé válnak és segítik vagy éppen gátolják a nyomozást, természetesen a saját érdekeiket szem előtt tartva. 

Szeretném kiemelni Plútót a macskát, bár nem vagyok cicás gazdi, de egyszerűen imádtam a kis "dögöt", szívesen olvastam volna több humoros részt a cica szereplésével. 

Igazából megkedveltem ezt a színes társaságot, azt, ahogy felvállalták a szerzők az LMBTQ szálat és a családon belüli erőszakot is, illetve picit görbe tükröt tartottak az olvasó elé, amihez remek keretet biztosított az idilli kisváros.

A történet folyamatosan pörgött, a szereplők nagyon élesen kirajzolódtak a környezetükben és a furcsa humor is egészen jól működött, de a krimi szál nem vetekedett egy hagyományos skandináv krimivel, viszont azt kell mondanom, hogy a lezárás nagyon is kedvemre való volt.

Összességében tetszett a koncepció, a karakterek, a leírások és a cselekmény levezetés is. A svéd és az angol krimikre jellemző mintázatot nagyon jól hozta a regény.

A sorozat első részéhez egészen helyes borítók születtek, de a magyar verzió a cicával nálam igazán betalált. 



Fülszöveg: Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne.

Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel.


2022. július 29., péntek

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

Fülszöveg: Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?
A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.
A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…



 

 Kettő olyan regényt is olvastam júliusban, amelyek a krimi-thriller vonalon mozogtak, valahogy a nyári nagy melegben kellemes kikapcsolódást nyújtanak a borzongatóbb történetek, így ebből a zsánerből is szoktam csemegézni a könnyedebb olvasmányok mellé.

Az első könyv, amit szeretnék ajánlani, az Zajácz D. Zoltán, Haragos Balaton című regénye, amely a Véres Balaton trilógia 2. része.

A történet szerint két német lány érkezik a Balatonhoz a keleti blokkból, akik a nyarat utazgatással és nyári élmények gyűjtésével szeretnék tölteni. A balatoni sátorozás után azonban nyomuk veszik, de mire felfedezik az eltűnésüket és fény derül a személyazonosságukra, addigra a nyomozás szempontjából hosszú idő eltelik, így a nyomok hűlnek és egyre kevesebb az esély, hogy a gyilkos nyomára találjon Adorján Máté főhadnagy és maroknyi csapata, kiegészülve Lendvay Lendvai Laura pszichiáterrel. A nyomozók nagyon hamar kapcsolatot látnak egy korábbi, budapesti eltűnési eset és a német lányok ügye között, így egyszerre több szálon indítják meg a nyomozást, sőt egy nem várt segítséget is kapnak Lipótmező egyik lakójától. A szálak összekuszálódnak, a lényeges és a lényegtelen információk csak úgy ömlenek, így a kis csapatnak nincsen egyszerű dolga, mert ahogy minél mélyebbre ásnak, úgy bukkan fel egyre több elfeledett borzalom is, az idő és a nyomozó énjük pedig hajtja őket a megoldás irányába.

A történet alapjaiban nagyon tetszett, érdekes volt, hogy külföldi áldozatokat állít az író a regény középpontjába, azonban a lányok eltűnésével együtt elhagyjuk a Balatont is. Nagyon sajnáltam, hogy ezúttal Budapestre kerül a nyomozás során a hangsúly, még úgy is, hogy Kaszás Rita korábbi eltűnésével mindenképpen Budapestre vezetnek a szálak és igazából ez a vonal adja a keretet a német lányokkal kapcsolatos nyomozásához is. Nagyon tudtam volna szeretni, ha az előző részhez hasonlóan a balatoni vidék és emberek kerülnek a középpontba, de így is élvezetes olvasmány a regény, mert egészen a történet végéig jól felépítetten követhettük a nyomokat és együtt gondolkodhattunk a nyomozókkal. A végén természetesen megvolt a csavar, meg összességében minden összeállt, de mégis maradt bennem egy olyan érzés, hogy az utolsó részt az író gyorsan be szerette volna fejezni, ezért összetömörítette a cselekményt és ezáltal számomra túl gyorsan pörögtek fel az események a regény többi részéhez képest. Nagyon tetszett ezen kívül, hogy a krimi szál mellett helyet kapott egy kicsi misztikus vonal is, ami nagyon feldobta a cselekményt, de még nem vitte el egy másik irányba.

A karakterek érdekesek és szerethetők voltak, Laurával és Mátéval elfogult vagyok az első rész óta, de a csapathoz tartozó rendőröket mindenképpen szeretném kiemelni, mert nagyon szimpatikusak, intelligensek és ezáltal egy következetes, ügyes kis csapat került Máté mellé, az összetartozás érzése végig áthatotta a szereplők egész lényét. Laura továbbra is nagyon impulzív, okos nőként jelent meg, ő áll legközelebb hozzám, nagyon tudok azonosulni a gondolkodásával. Szerettem ahogy Máté és Laura között az összhang szinte felforrósítja a lapokat, kedvenc magyar könyves karaktereimmé váltak és nagyon elégedett voltam a jellemfejlődésükkel is.  A mellékszereplők kiválasztása és megjelenítése szintén nagyon jól sikerült, tipikus karakterei a korszaknak, akár a megjelenésük, akár a gondolkodásmódjuk tekintetében. Véleményem szerint a leírások mellett az író egyik erőssége továbbra is a karakterábrázolás.

A retro életérzést ismét remekül hozta a regény, a társadalmi szereplők nagyon hangsúlyosan érzékeltették a korszakot. A regényben használt kifejezések, a leírások, a helyszínek egyaránt hozták a 80-as évekre annyira jellemző, ma már nehezen megragadható atmoszférát.

Összességében nagyon szerettem a történetet, annak ellenére, hogy maradt bennem egy olyan érzés, hogy a kevesebb több lett volna. Gyorsan olvasható, remekül megírt, igazi csemege a krimi rajongói számára. A regény az első résszel együtt adja az igazi élményt, de önállóan is bátran olvasható.

Csak jelzem, hogy szeptemberben várható a trilógia harmadik része, a Dermesztő Balaton, amit személy szerint alig várok, hogy elolvashassak és új retro nyomozási élménnyel gazdagodjak. Utoljára talán Böszörményi Gyula, Ambrózy báró esetei kapcsán éreztem ilyen izgatott várakozást a megjelenés előtt. 

2022. május 26., csütörtök

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton


F Ü L S Z Ö V E G

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.

A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.

A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel. 

 

                                         V É L E M É N Y E M


1979. , Balaton, Zánka, retro, gyermektábor, kommunizmus, haláleset, nyomozás. Talán ezzel a pár szóval tudnám - spoiler nélkül - leginkább meghatározni, hogy miről is szól a történet. De túl szigorú lennék, ha ennyivel le is zárnám, hiszen ebben a regényben sokkal, de sokkal több van. A Francia Kommunista Párt tikárának gyermeke, Marion Morel eltűnik a zánkai gyermektáborból, ahova cserediákként érkezett. Rögtön az elején fokozódik az izgalom azzal, hogy ellentomondások vannak a lány eltűnésének körülményei kapcsán. Annak érdekében, hogy teljes legyen a  káosz, a parton egy  megcsonkított női holttestet is találnak, aki nem más, mint a tábor egyik fiatal segítője. Innentől több irányba is elindul a nyomozás, hiszen versenyt futnak az idővel, remélve, hogy az eltűnt lányt még időben megtalálhatják. A nyomozást Adorján Mátéra bízzák, aki a szép Lendvay Laura személyében még társra is talál a parton, hiszen a lány a profilozók előfutáraként próbálja az eseteket a pszichológia bevonásával megoldani, de legalábbis előrelendíteni a nyomozást. Már az elején éreztem, hogy ők ketten jó kis párost fognak alkotni. 

Nagyon szeretem a retro tárgyú írásokat, akkor pedig főként, ha ennyire jó történetet kerekít mellé az író. Mindvégig éreztem, hogy kicsit nosztalgiázom, igaz a történet idején még konkrétan meg sem születtem, de a '80-as években is ugyanilyen szellemiségben nevelkedtünk, mint, amit mindvégig érezni lehetett a regény leíró részeiben. 

Nagyon tetszett, hogy az író a Balatont helyezte a történet középpontjába, jó volt végre egy hamisítatlan balatoni krimit olvasni, mert eddig még nem találkoztam ilyen tematikájú és zsánerű regénnyel. 

A szereplők is közel kerültek hozzám, mert szerethetőek, okosak és igazi karakterrel rendelkeznek, ráadásul mindezt nagyon jól sikerült az írónak a lapokon keresztül átadni. Ahogy haladtam az olvasással egyre jobban közeli ismerősöknek éreztem a szereplőket, ezért nagyon sajnáltam, hogy el kellett válnom tőlük, amikor a végére értem a regénynek. 

A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet és visszarepített az időben, ami szinte egy másik világnak tűnik mostmár, de mégis ismerős villanásokkal. A nyomozásokat lezáró rész is tetszett, pedig általában nem vagyok elégedett ezen a téren, de ennél a regénynél annyira beszippantott az atmoszféra, meg a szereplők frissessége, hogy ha volt is pici csúsztatás nem volt érezhető vagy zavaró. 

Igazságtalan lenne, ha nem említeném  meg azt a szálat, ami a 3. nyomozást volt hivatott bemutatni a regényben, de én ezt már kicsit soknak tartottam, így nem is fordítottam rá kellő figyelmet, de lényegében ebből a szempontból igazam is lett, mert a másik 2 szál annyira erős volt, hogy ezt a harmadik szálat teljesen el tudták nyomni. 

Kimondottan örülök, hogy egy 3 részresre tervezett sorozatról van szó, hiszen így biztos lehetek benne, hogy nem marad ennyiben a retro nyomozás a szívemhez közeli karakterekkel.


Már elérhető:


  Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?
A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.
A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

2022. január 26., szerda

Abbi Waxman: Egy könyvmoly élete

Nina Hill igazi könyvmoly. A fiatal nő elképesztően magabiztos – a könyvek között. Az élete viszont pont olyan, amilyennek akarta: egy könyvesboltban dolgozik, emellett minden kvízkérdésre csípőből tudja a választ, tökéletesen szervezi a mindennapjait, és van egy Phil nevű macskája. Amikor a sosem látott apja meghal, Nina rádöbben, hogy a férfi hagyatéka nem más, mint számtalan nővér, fivér és unokatestvér – akik ráadásul mind a közelben laknak! És szívesen találkoznának vele! Neki pedig ezzel a rengeteg vadidegennel mind beszélnie kell. És ha mindez nem lenne elég: kiderül, hogy Tom, aki a kvízjátékokban Nina mindentudó ősellensége, a valóságban kedves, vicces srác, és szívesen randizna Ninával. Hát nem tudja, milyen szörnyű ötlet ez? És vajon lehet az élet olyan szép, mint a könyvlapokon?



 


Mennyire imádom azokat a regényeket, amelyekben hemzsegnek az irodalmi utalások, márpedig Abbi Waxman nagyon a kedvemre tudott tenni e tekintetben (is). 

Nina Los Angelesben, egy kis eldugott, de annál bájosabb könyvesboltban dolgozik, ahol az imádott könyveinek élhet, megélheti az olvasás élményét a nyugodt, kissé szorongó életében. A könyvklub és a könyvek számára a világ elől elrejtőzés és egyben a kiteljesedés eszközei is. Nem vágyik másra, mint a nyugodt, olvasással töltött napokra. Azonban a sors természetesen közbeszól és hirtelen egy nem várt családot pottyant elé és persze a romantika is ekkor bekopogtat be hozzá, hogy fenekestül felfordítsa az introvertáltság felé hajló életét. 

Nagyon kis szeleburdi regény ez, igazi szeretetbomba. A könyvek és a való élet közti egyensúly megtalálásáról szól, meg persze arról, hogy hősnőnk, Nina ki mer-e lépni a csigaházából, ahol a könyvei jelentik számára a világot, vagy továbbra is bezárkózik, ezzel esetleg elszalasztva élete nagy lehetőségét, ami a szerelmet és a családot illeti. 

Az olvasás során végig remekül szórakoztam. Imádtam, hogy Nina mennyire okos - a kvízek királynője -, eközben milyen érzelmes, de mégis érdekes személyiség, sőt nagyon módszeres is, amiben picit hasonlít rám, aki szintén imádja a tervezést, időgazdálkodást. Az pedig külön tetszett, hogy mennyire szerteágazó a karakter érdeklődési  köre, szinte minden olvasó fog találni valamilyen aspektust, amely által azonosulni tud a karakterrel. Nagyon megszerettem Nina-t, olyan Rachel és Mónika keveréke, tudjátok a Jóbarátokból. Szerintem sikerült az írónőnek egy igazán szerethető, vicces és nagyon modern karaktert megalkotnia, akiben sok-sok nő, fiatal lány félelme, reményei, mindennapjai megfogalmazódnak, ettől tud olyan univerzális lenni.

Tom, hát igen, ő egy picit megfoghatatlan számomra, talán egy kicsit túlzottan szimpatikusnak beállított karakter volt, de Ninát azt kell mondanom, hogy remekül kiegészítette, persze olvasás közben kicsit irigykedve figyeljük is a kettőjük macska egér játékát. Nem ő volt a kedvenc karakterem, de azt kell mondanom, hogy ebbe a regénybe jól működött, mert Nina karakteres, érdekes személyisége annyira erős volt, hogy pont egy ilyen fickó kellett mellé a regénybe. 

A többi karakter is igazán habókos és kedvelhető volt. Ez a regény valójában egy kis hógömb, ahol a hátteret egy bájos könyvesbolt adja, ha megrázzuk, akkor pedig egy-egy mókás vagy szerethető jelenet elevenedik meg, ahol a könyvek elmaradhatatlan kísérők.

Az olvasás során szinte éreztem azt, ahogy melengeti a lelkem a történet. Bűbájos karakterek, remek helyszín, sok-sok irodalmi utalással megfűszerezve. A könyvmoly lelkemnek ennyi pont elég is volt ahhoz, hogy nagyon megszeressem és bátran tudjam ajánlani ezt a történetet, nem csak kizárólag könyvmolyoknak. 


2022. január 24., hétfő

Friss megjelenések, amelyek felkeltették a figyelmemet

 Szeretném megmutatni és ajánlani Nektek azokat a firssen megjelent, illetve februárban megjelenő könyveket, amelyek valamiért megfogták a fantáziámat és szeretném elolvasni őket. 

Kellemes válogatást kívánok! Nektek milyen friss megjelenés keltette fel az érdeklődéseteket?

Szívesen fogadok ajánlásokat! 


Agatha ugyan élete virágjában van, mégis érez némi féltékenységet fiatal, csinos beosztottja, Toni szemtelen fiatalsága okán. Ám messze nem ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy egykori szeretője, Sir Charles Fraith már nem menekülhet abból a házassági csapdából, amelybe az állandó pénzszűke miatt került. Nincs mese, egybe kell kelnie az újgazdag, felkapaszkodott Brown-Field család ritka ellenszenves leányával. Agatha mégsem adja fel a reményt, hogy Charlest kimentse ebből a csávából. Közben egy fényes, jelmezes partin kegyetlen gyilkosság történik, és maga Agatha is a gyanúsítottak közé kerül. Ráadásul újra szikrázik a levegő exférje, James és közte.

Meglesz-e végül tettes? Lehet-e Agathának és Jamesnek második esélye a szerelemre?

Erawan Kiadó



Sussex, 1915


Sherlock Holmes távol London zajától, visszavonultan él vidéki birtokán, és a méheket tanulmányozza, amikor egy fiatal lány a szó szoros értelmében belebotlik a dombvidéken. A tizenöt éves, nyúlánk, kissé szemtelen, tudálékos és nemrégiben elárvult Mary Russell éles esze még Sherlock Holmest is elbűvöli. Ez a nagyon modern, huszadik századi lány nemcsak tanul a viktoriánus detektívtől, de tehetséges védence és méltó társa is lesz. Első közös megbízatásukként hamarosan Walesbe hívják őket, hogy segítsenek a Scotland Yardnak megtalálni egy amerikai szenátor elrabolt kislányát. A nemzetközi jelentőségű ügy mélyen kötődik Holmes múltjához.

Ebben a nagyszerű eszmefuttatásokkal, álcákkal és vészhelyzetekkel teli regényben időutazást teszünk: megtudjuk, hogyan indult a zseniális detektív és Mary Russell figyelemre méltó munka- és párkapcsolata az első világháború árnyékában.



A korona című sorozat rajongói minden bizonnyal örömmel fogadják ezt a remek életrajzot a New York Times bestseller szerzőjétől, amely az örökös reflektorfényben élő II. Erzsébet királynő és húga, Margit történetét dolgozza fel.

A nővérek mindig közel álltak egymáshoz, és jó barátok voltak. Azonban amikor a sors furcsa fintorának köszönhetően nagybátyjuk, VIII. Eduárd úgy döntött, hogy lemond a brit trónról, kettejük kapcsolata hirtelen megváltozott. Margitnak attól kezdve kötelessége volt teljesíteni Erzsébet kívánságait, és pukedliznie kellett a nővére előtt, akit addig csak Lilibetnek hívott.

Erzsébet mindig sztoikus nyugalommal, derűsen fogadta húga különcségeit, de Margitnak küzdenie kellett azért, hogy megtalálja helyét és pozícióját a rendszerben. Az sem volt számára könnyű, hogy megfeleljen a környezete elvárásainak, és ez gyakran vezetett feszültségekhez. Ismert történet, hogy a királynőnek kellett közölnie Margittal az egyház és a kormány döntését, mely szerint nem támogatják házasodási szándékát az elvált Peter Townsend repülőezredessel. A kialakult helyzetben a hercegnő választás elé került: megtartja nemesi címeit és az ezekkel járó biztos egzisztenciáját, vagy mindezekről lemond a szerelméért.

A könyv bemutatja, hogyan alakult a testvérek kapcsolata a zárt családi körben töltött idilli gyerekkorban, szüleiktől elválasztva a világháborús évek alatt, majd a király halála után, amikor Erzsébet követte apját a trónon.

Andrew Morton legújabb életrajzi munkája betekintést nyújt a két alapvetően eltérő természetű testvér életébe: egyikük mindent a kötelességnek és a felelősségteljes viselkedésnek rendelt alá, a másik mindennek ellenszegült. A könyv egyedülálló részletességgel mutatja be, milyen hatással voltak a testvérek a monarchiára és a királyi családra, valamint azt is megtudhatjuk, hogyan tudtak alkalmazkodni a huszadik század társadalmi normáinak változásaihoz.



"Abé kivételes tehetségű mesélő, aki részletgazdag és mélyen megindító történetet írt."
-Fiona Davis, a New York Times bestsellere, a The Lions of Fifth
Avenue szerzője

"Ritkán van részem abban az örömben, hogy ilyen szépen megírt történetet olvassak. Csodás, fenomenális regény, amelyre sokáig fogok emlékezni." --Ellen Marie
Wiseman, a New York Times bestsellere, a The Orphan Collector írója

Jennifer Chiaverini és Marie Benedict rajongói imádni fogják a lebilincselő regényt, amely John Jacob Astor és Madeleine Force, a korszak leghíresebb szerelmespárja megismerkedésének botrányos történetét és a Titanic katasztrófájába torkolló nászútját tárja elénk. A részletgazdag, lendületes történelmi regény jóval azután is foglalkoztatni fogja az olvasó fantáziáját, hogy becsukta a kötetet.
Madeleine Talmage Force mindössze tizenhét éves, amikor felhívja magára John Jacob "Jack" Astor figyelmét. Madeleine szép és intelligens lány, aki tagadhatatlanul a társaság felsőbb rétegéhez tartozik, ám a származás terén egy napon sem lehet említeni az Astor családdal. Jack anyja az a bizonyos Mrs Astor volt, aki az amerikai "arisztokrácia" egyik legjelentősebb szereplőjének, és a New York társaság legfélelmetesebb hölgyének számított. Jack jóképű és igen tevékeny--a spanyol-amerikai háború hőse, feltaláló, tehetséges üzletember. Madeleine-t nem tántorítja el sem a köztük levő huszonkilenc év korkülönbség, sem az, hogy Jack nemrégiben botrányos körülmények között bontotta fel a házasságát: beleszeret a férfiba... és ezzel a sajtó kedvenc célpontjává válik.

Egyiptomban töltött, hosszúra nyúló mézesheteik során az újdonsült házasok végre békére lelnek, mert nem zaklatják őket sem újságírók, sem fotósok. Madeleine most először érzi, hogy teljes életet él, emellett boldogan tapasztalja, hogy gyermeket vár. A házaspár azt tervezi, hogy 1912 tavaszán egy fényűző, új óceánjárón hazatér Amerikába.

A hajó neve Titanic volt...

"A megindító, magával ragadó, keserédes szerelmi történet megörvendezteti a történelmi regények rajongóit, és lenyűgözi mindazokat, akiket rabul ejt a Titanic története." -Hazel Gaynor, a New York Times bestsellere, a When We Were Young and Brave szerzője

"Megnyerő regény, szívfájdító gondossággal írt, eleven részletekkel ábrázolt történet. A második Mrs. Astorban megvan mindaz, ami egy történelmi regényt megragadóvá és ellenállhatatlanná tesz." -Patti Callahan, a New York Times bestsellerei, a Surviving Savannah és a Becoming Mrs. Lewis írója







Messze-messze, mesés tájakon innen és varázslatos völgyeken túl létezik egy csodálatos hely, ahol megállt az idő. Az állatok békében és szeretetben élnek, és a legkisebbek keresztu¨l-kasul bebarangolják a környező vidéket.
Ha arra visz az utad, nyisd ki jól a szemed és a fu¨led, így biztos meghallod, ahogy Vili, Robi, Henrik és mind a többiek a közeledben játszanak.
Téged is várnak, maguk közé fogadnak, s ha elfáradtál a közös játékban, csak u¨lj le szépen, és kérd meg őket, meséljenek egy csodálatos mesét neked.

Cynthia Paterson elbűvölő történetei Brian Patterson bájos képein elevenednek meg. Foxwood meséi közel negyven éve bűvölnek el kicsiket és nagyokat egyaránt. Magyarul Szabó T. Anna fordításában most jelenik meg először mind a nyolc történet egy kötetben.

4+



Hat kamasz lány tűnt el nyomtalanul a louisianai kisvárosból, amikor Chloe Davis még csupán tizenkét éves volt. A nyár végére az eltűnésükért felelős férfi kilétére is fény derült: Chloe édesapja az, aki bevallotta a gyilkosságokat. A férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, miközben a családja megpróbálta túlélni a megdöbbentő bűntény traumáját.
Húsz év elteltével az immár felnőtt Chloe pszichológusként praktizál, és az esküvőjére készül. Rengeteget dolgozott azon, hogy a napjai nyugalomban és boldogságban teljenek. Ám ez az állapot törékenynek bizonyul: amikor egy tinédzser lány eltűnik, majd nemsokára még egy - aki ráadásul Chloe páciense -, a múltbeli nyár emlékei romba döntik Chloe életét. Vajon csak ő látja a hasonlóságokat a két bűnténysorozat között, vagy súlyosabb indítékok rejlenek az újabb gyilkosságok mögött?

General Press 





2021. július 16., péntek

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára - Mini-könyvklub július

Fülszöveg:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ha ​tönkremegy a házasságod, elválhatsz. Néha azonban nem a válás a legjobb megoldás…

Ted egy reptéri bárban összeismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lilyvel. Váltanak pár szót, és kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, a gépük azonban késik. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene: a férfi még azt is elárulja, hogy attól tart, a felesége megcsalja, és tréfásan megjegyzi, a legszívesebben megölné az asszonyt. A vicc azonban komolyra fordul, amikor Lily felajánlja, hogy segít neki megvalósítani a tökéletes gyilkosságot. Vajon tényleg véghezviszik a tervüket? És mennyi az esélyük arra, hogy büntetlenül megússzák? Mekkora árat kell fizetniük egy kósza ötletért?
Árulás és bosszú – ezek mozgatják Peter Swanson zseniális pszichológiai thrillerének szereplőit. A regényt nem véletlenül hasonlítják a Holtodiglanhoz és a Két idegen a vonatonhoz: a rafinált cselekményszövés fogva tartja, a váratlan fordulatok pedig az utolsó mondatig képesek megdöbbenteni az olvasót.



    A történet szerint vegyünk alapul egy nőt és egy férfit, akik el szeretnék követni a tökéletes gyilkosságot. Tervezik mindezt úgy, hogy talán nem is ismerték egymást a találkozásuk előtt. A célpont a férfi felesége, de a szálak sokkal bonyolultabban kezdenek fonódni, mint ahogy azt első olvasatra gondolnánk. Vajon el lehet követni a tökéletes gyilkosságot anélkül, hogy áldozattá vagy üldözőből üldözötté válnánk?

    El szeretném mondani, hogy egy intenzív, dinamikus thrillert olvashattam, nagyon tetszett az, ahogy a cselekmény egyre bonyolultabb és szövevényesebb lett. Nem várt szálak bukkantak fel és annak ellenére, hogy a józan észnek ellentmondtak az események, mégis logikusnak tudtam elkönyvelni a történetvezetést.

Saját magam számára is meglepő volt, hogy mennyire remek olvasmányt sikerült a Mini-könyvklub júliusi olvasmányaként megismerni. Egyébként korábban nem is hallottam az íróról és a könyv sem jött velem szembe eddig.

Több kérdést is felvetett a történet, de a legfontosabb kérdés, hogy létezik-e tökéletes bűntény, ráadásul annak tükrében, hogy nem is egyetlen áldozatról beszélünk.

 

-        "Tényleg szívességet tennél a világnak – felelte elég halkan ahhoz, hogy közelebb kelljen hajolnom hozzá, miközben felemeltem a tekintetemet.

-        Én ebben őszintén hiszek. Mint már mondtam, előbb-utóbb mindenki meghal. Ha megölöd a feleséged, olyasmit teszel, ami mindenképpen megtörténne. És megmentesz tőle másokat."

 

 Szerettem a történet kiszámíthatatlanságát, úgy általánosságban az elejétől a végéig fent tudta tartani az író az izgalmat. Az izgalom fokozásán egyedül az a tény rontott egy keveset, hogy a cselekményeket több szempontból megismerve néha ismétlődtek a korábban megismert események, a nézőpont változása ellenére tartalmilag többször ugyanazt kaptuk, nem volt benne túl sok plusz információ.

A női karakterek erősek, higgadtak és érdekesek voltak, Lily karaktere kimondottan illeszkedett a thriller témakörébe. Egyedül a rendőrséget képviselő férfi szereplő tűnt a többiekhez képest vérszegénynek.

Szerettem azt, ahogy a szerző az antiszociális személyiségzavart beépítette a történetbe, ezáltal nagyon jó karaktereket tudott életre kelteni. A pszichopaták széles spektrumát vetítette elénk, amitől nagyon érdekes karaktereket elevenített meg, ezáltal az ő manipulációs képességüket követhettük végig a kezdetektől a kibontakozás, erősödés szakaszáig. Ez a regény elejétől a végéig nagyon sok pluszt tudott mind az atmoszférához, mind pedig a történet bonyolultságához és végkifejletéhez hozzátenni.

    Összességében azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett, gyorsan is haladtam ezáltal az olvasással. Egy fordulatos, pörgős és meglepetésekkel teli thriller, amely a vége szempontjából is remek lezárást kapott. 

2021. május 26., szerda

Beth O'Leary: Otthoncsere - Mini-könyvklub, május

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leena ​túl fiatal ahhoz, hogy egy helyben toporogjon.
Eileen túl idős ahhoz, hogy mindent újrakezdjen.
Talán itt az ideje, hogy helyet cseréljenek…

Amikor a maximalista Leena Cottont két hónap kényszerszabadságra küldik, miután tönkretesz egy fontos prezentációt a munkahelyén, a lány a nagyanyjához menekül. Eileen nem olyan rég újra egyedülálló lett, ráadásul hamarosan betölti a nyolcvanat. Szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám az aprócska yorkshire-i faluban nem sok szóba jöhető agglegény akad. Amikor Leena értesül a nagymamája helyzetéről, felajánlja neki, hogy költözzön Londonba, a lakásába. Amíg Eileen a szerelmet keresi a nagyvárosban, addig a lány vigyáz a vidéki házára. Gyorsan kiderül azonban, hogy a másik cipőjébe lépni sokkal nehezebb, mint amire számítottak. Leena hamar rájön, hogy távkapcsolatban élni nem is annyira romantikus, mint remélte, ráadásul ott van még az a bosszantóan tökéletes – és zavarba ejtően jóképű – tanár is, aki mindenben igyekszik lepipálni őt. Eközben Londonban Eileen beleveti magát az online párkeresés bugyraiba, pedig a tökéletes társ talán közelebb van hozzá, mint gondolná. 




Leena és Eileen eltérő generációhoz tartoznak, de a Cotton nők között is létezik egy csodás kapocs, ami csak nagyszülő és unoka között jöhet létre, melyre a regény is kiválóan ráépül.

A történet az elején nem indul vidáman, mivel kiderül, hogy Leena testvére meghalt, ezzel a család – nagymama, anya, lánya - darabjaira hullik, máshogy kezdik feldolgozni a gyászt, eltávolodnak. Leena egy munkahelyi pánikrohamot követően hazamegy Yorkshire-be, nagymamájához, az akkor már a 79. életévét taposó Eileenhez, hogy feltöltődjön. Eileen a falu szíve-lelke, de közben ő maga is küzd a belső démonjaival, igy elfogadja Leena sorsfordító ötletét, mégpedig, hogy egy időre cseréljenek életet. A történet nagyjából ezzel veszi igazán kezdetét, a karakterek ekkor kezdenek kibújni a csigaházukból.

Az írás remek példát mutat arra, hogy mennyit számít az, hogy ki merjünk és ki is tudjunk mozdulni a komfortzónánkból. Nagyon kellemes volt számomra arról olvasni, ahogy a szereplők egy másik perspektívából kezdték nézni az életüket, amely által ki tudtak teljesedni, le tudták dobni azokat a terheket, amelyeket hosszú idő óta cipeltek.

A regény alapötletét nagyon érdekesnek tartom, egyértelmű, hogy tele van lehetőségekkel a téma, főleg, hogy egy teljesen eltérő korosztály mindennapjait cseréli ki az írónő. Felemelő volt olvasni, hogy a felgyorsult életet élő Leena miként lassul le és szedi össze élete szétesőben lévő darabkáit vidéken, még a nagyi miként alkalmazkodik a pörgős, számtalan lehetőséget kínáló nagyvárosi élethez. Emellett a saját életükből átvett energiák miként bontakoznak ki és adnak plusz töltést egy teljesen másik környezetben.

Előbbiek miatt a regény atmoszférája igazán rendkívüli volt, energikus, megnyugtató és inspiráló is egyben.

Kedvenc karakterem a vidám, pörgős, igazi energiabomba, de nem a hagyományos nagymama összképet mutató Eileen volt. A kisvárosi projektek mellett próbálja a gyászt is feldolgozni, amit az unokája elvesztése okozott, emellett a lányáról is gondoskodik, akit szó szerint maga alá temetett a gyász, de a randizás lehetősége is a napirendjén van, sőt izgalmas kis listákat is vezet, hogy miként érheti el a céljait. Imádtam azt az energiát, ami átjött az olvasás során. Ő volt az, aki a leginkább meg tudta ragadni azt a lehetőséget, amit a sors felkínált neki. Nem töprengett azon, hogy mi lehetne máshogy, hanem ki mert állni önmagáért és másokért is, amivel sikerült jobbá tennie a saját és szűk környezetének életét is. Igazán inspiráló karakter bontakozott ki előttem.

A társkeresős részek is tetszettek, a mai kor lehetőségeit akár hetvenen túl is ki lehet használni, melyre jó példát mutatott ez a regény. A legmegkapóbb az volt, ahogy Eileen közel a nyolcvanhoz is ilyen erősen életigenlő és meg tudta élni a pillanatokat, amik energiát adtak számára.

Leena szerelmi szála is érdekes volt, tetszett az, hogy nem ez került a történet középpontjába, mégis érezzük, hogy egy kedves, puhatolózó, óvatos nyitás jelenik meg két fiatal között. Igaz, Leena a nagyvárosi élete vonatkozásában nem mindig látta a fától az erdőt, de ez már csak így szokott történni a való életben is, így nem bosszantott ez sem.

Nekem egyedüli gyenge pont Leena és az édesanyja viszonya volt, valahogy úgy éreztem, hogy nem pontosan ez a dinamika illett volna regény hangulatához. Leena anyukája számomra gyenge karakterként jelent meg, valahogy nem jött át az anya-lánya között kialakult távolságtartó kapcsolat mondanivalója. Számomra inkább nyögvenyelős, struccpolitikát folytató személyeknek tűntek, amikor együtt jelentek meg. A vége felé éreztem azt, hogy az anya is jobban részesévé vált a történetnek, végre hozott döntéseket és Leena is nyitottabbá vált vele kapcsolatban.

Egy kiváló regény veszteségről, kapcsolatokról, kortalanságról, továbblépésről és a szeretet erejéről. Bátran ajánlom azoknak, akik mélyebb érzésekről, témákról szeretnének olvasni, de mégis üdítő formában.

2020. július 19., vasárnap

Paige Toon, Rita Falk és Eva García Sáenz de Urturi - Nyári ajánló

A hónapban is olvasok, de a jó időben kifelé húz az újra kinyíló világ, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, bár emiatt a bejegyzésekre picit kevesebb időm jutott. 

Azonban már három könyv is arra vár, hogy egy kicsit írjak róluk Nektek. Következzen a nyári könyvajánlóm.



Vigyázat a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz! 

„Fájdalmasan romantikus, ragyogó írás az érzelmek széles tárházával. Ötcsillagos olvasmány” – Heat
Amíg öt év el nem választ…
Nell és Van gyerekként ismerkednek meg, miután a szüleik egymásba szerettek, de egy tragédia következtében hamarosan el kell válniuk. Öt évvel később az egykori játszótársak ismét találkoznak,és érzékeny kamaszként immár egészen más érzésekkel közelítenek a másikhoz. Ám hiába a mindent elsöprő első szerelem, ezúttal sem maradhatnak együtt.
A következő két évtizedben a sors ötévenként újra és újra összehozza őket. Vajon lesz nyugvópont az életükben, amikor megtalálják a boldogságot? És egészen biztos, hogy egymás mellett kell keresniük?
Paige Toon könyve egy földrészeken átívelő kapcsolat története a boldogságkeresésről és az újratervezésről. Felemelő írás a szeretet mélységéről, az elfogadásról és a türelemről.
„Egyszerűen nagyszerű” – The Sun
„Imádni fogja! Felemelő könyv, amelytől telesírhatja a párnáját” – Marian Keyes

Rögtön az első a három közül legyen az a történet, ami a legkevésbé tudott megfogni. Ez pedig nem más, mint Paige Toon, Öt év múlva című chick lit-je. Általában kedvelem ezt a műfajt, tehát nem azzal volt a baj, hogy romantikus történet, ami a női lelket hivatott megcélozni. Nem, itt sokkal inkább azzal volt a probléma, hogy nem tudott egy olyan történetet hozni az írónő, ami valamilyen szinten hatni tudott volna az érzelmeimre. Annak ellenére, hogy a regény felbontása és szerkesztése tetszett, mely szerint 5-5 évekre bontotta le a szereplők életének alakulását az írónő, mégis folyamatosan azt éreztem, hogy teljen már az idő és érjünk már a végére, lássuk mi fog történni. Azonban ez sajnos inkább az unatkozom kategória felé hajló történet volt számomra, mint az alig várom, hogy mi fog történni érzés. Hiába hangzott izgalmasan, hogy két gyermekből felnőtté váló szereplő sorsának alakulását követhetjük végig, amely össze-össze fonódott az évek során, mégsem hozta a várt feszültséget és katarzist, amit én a fülszöveg alapján reméltem.Tragédia, szerelem, váratlan fordulatok voltak benne, de sajnos nem voltak elég izgalmasan tálalva. A karakterek sem tudtak igazán olyan érzelmeket kiváltani, ami miatt az olvasás élménnyé tudott volna válni számomra. Egyetlen pozitívumként talán tényleg a regény felépítését tudnám megemlíteni, illetve valamennyire az apa karakterét, aki olyan igazi apafigura tudott lenni a lánya életében, de egyebekben talán ennyivel ki is fújt a regény élvezeti értéke. 
Nem azt állítom, hogy nem éri meg elolvasni egy nyaralás alkalmával, de számomra nem nyújtott maradandó élményt, pár nap múlva már igazából fel sem tudtam idézni olyan részeket a történetből, ami érdemes lenne a továbbgondolásra, egy hónap távlatából pedig csak villanásnyi részek jöttek elő, ahogy próbáltam felidézni a történetet, azok a részek is inkább a regény szomorú magját alkotó elemek voltak. 


10/4

General Press

2.
Tasio ​Ortiz de Zárate, a közkedvelt régész, akit húsz évre ítéltek egy gyilkosságsorozatért, amely egész Vitória lakosságát rettegésben tartotta, hamarosan szabadul. Már csak néhány napot kell a börtönben töltenie, amikor az öldöklés újrakezdődik: az Öreg Katedrálisban egy húszéves pár meztelen holttestére bukkannak.

Az áldozatok halálát az okozta, hogy valaki méheket eresztett a torkukra. És ez még csak a kezdet.
Unai López de Ayala, bűnügyi profilalkotásban jártas fiatal nyomozó megszállottan igyekszik elejét venni a további gyilkosságoknak. Módszerei rendre felbosszantják a felettesét, Alba főhadnagyot, aki történetesen nő, és akivel ráadásul nyomozás közben zavaros szerelmi viszonyba bonyolódik.
Az idő mintha ellenük dolgozna, és Vitória lakóira újra minden sarkon veszély leselkedik. Ki lesz a következő áldozat?

A fehér város csöndje egy trilógia első kötete. A mű alapján forgatott film 2019-ben került spanyolországi forgalomba. A sorozat további részei: Vízáldozatok; Az idő urai.

Folytatnám a sort Eva García Sáenz de Urturi fantasztikus regényével, amelynek már a borítója is elkápráztatott még azelőtt, hogy elkezdtem volna az olvasást. A terjedelem ellenére nem kellett csalódnom, remek sötét krimi volt, amely a múlt árnyait hozta napvilágra csodás, néhol misztikus helyszínekkel, leírásokkal gazdagítva. Nagyon jól kibontakozott, hogy a múlt hibái mennyire ki tudnak hatni a jelenünkre. Elegendő egy torzult személyiség, amely a bűn fogalmát átértelmezve megindul a pusztító útján. Zseniális történetvezetés, logikus felépítés, nagyon jól kidolgozott karakterek, átgondolt krimi szál és számtalan remek leírás sarkallja az olvasót a gondolkodásra, illetve arra, hogy hagyja magát beszippantani a történetbe. Nagyon nehéz volt minden alkalommal letenni a könyvet, amikor valamiért meg kellett szakítanom az olvasást, de már akkor alig vártam, hogy folytathassam ezt a lebilincselő kalandot Unai Lopez de Ayala nyomozóval és a többi szereplővel. A brutalitás egy új formája jelent meg ebben a regényben, sokkal inkább érzések által közvetítette számunkra az író a szörnyű jeleneteket, mint azzal, hogy apró részleteket mutatott volna be a gyilkosság mikéntjéről. Engem ebben a regényben az az összetettség és pszichológiai háttér tudott lenyűgözni, ami 600 oldal után is még tudott egyet csavarni a történeten, vagy az, hogy a szereplők a regény folyamán folyamatosan más és más megvilágításba kerültek. Számomra ez volt a nyár nagy meglepetése, imádtam minden egyes oldalt. Csak ajánlani tudom olvasásra ezt a remek thrillert. Netflixen elérhető a film is, én még nem láttam, de biztos, hogy felkerül a megnézendők közé. 

10/10

Európa Könyvkiadó

3. 
Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr legújabb ügye egy varjúval kezdődik. Pontosabban egy lakkozott körmű női kisujjal, amelyet az előbb említett varjú pottyant le Franz barátja és egykori kollégája, Rudi Birkenberger új lakásának erkélyére. Nemsokára az ujjhoz tartozó holttest is előkerül, aztán még egy, és még egy… A három áldozat mindegyike fiatal ázsiai nő, mindannyian dirndlit viseltek, s mindannyian München hatalmas népünnepélye, az Oktoberfest idején vesztették életüket. A sorozatgyilkos utáni hajsza közepette Franznak még otthon is váratlan gondokkal kell megküzdenie: Niederkaltenkirchen békés mindennapjait teljesen feldúlja, a lakosságot pedig két ellenséges táborra szakítja egy szálloda építésének nagyszabású terve…

Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának hatodik részében is a jól ismert morbid-fekete humorral átszőve folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Harmadik ajánlóm pedig nem más, mint Rita Falk remek bajor sorozatának legújabb Franz Eberhofer kalandja. Franz ezúttal a szilváspitében merül el, természetesen ahogy tőle megszoktuk, nyakig, amihez bizony receptet is kapunk. De természetesen nem csak a recept miatt érdemes elolvasni ezt a remek sorozatot, illetve legújabb darabját, hanem leginkább a kimagasló, fanyar humora miatt. Imádom az összes szereplőt, Rudi Birkenberger folyamatosan megdolgoztatja a nevetőizmainkat, de a nagyi is csuda figura. Szinte nem tudok olyan szereplőt említeni, aki ne csalna mosolyt az arcomra, hiszen mindannyian olyan természetességgel simulnak bele a történetbe és a kis bajor falu mindennapjaiba, hogy nem lehet őket nem kedvelni. Igaz, hogy az írónő humora igazán egyedi, de pár rész alatt meg lehet szokni és már az lenne furcsa, ha nem ilyen erősen nyomná a humorbombákat. Szó, ami szó néhol a lélegzet is elakad Franz, Rudi, a papa vagy a nagyi manővereitől, de ebben  a sorozatban ezt egyáltalán nem érzem soknak. A természetesség és a humor itt most igazán remek kombinációban került adagolásra, így az, hogy a nyomozati szál nem túl erős egyáltalán nem tud zavaró lenni számomra. Kit érdekel, hogy ki a gyilkos, amikor fergeteges falusi események borzolják az idegeinket és a szereplők pedig annyira elevenen jelennek meg, hogy szinte azt érezzük, hogy mi is ott vagyunk velük a városkájukban és szinte ismerősként kezeljük őket. Ebben a részben a baba vonalat imádtam, nem minden habos babos, hanem olyan igazi Eberhofer stílusúra sikeredett, nem is Franz lett volna, ha nem kavarja össze ezt az amúgy örömteli szálat is. Azonban ne féljünk attól, hogy Niederkaltenkirchen-ben ragadunk, mert Franz és Rudi mindvégig munkálkodik a saját módján a sorozatgyilkos kilétének kiderítésén is, csak éppen nem úgy, ahogy egy normál krimitől elvárnánk, hanem olyan igazán bajorosan, szép komótosan, csak szigorúan a fontossági sorrendet betartva az evés, a magánügyek és a nyomozás vonatkozásában. 

Imádom ezt a sorozatot, ide a következővel! 

10/9

Magistra Könyvkiadó

2017. április 16., vasárnap

Madeline Hunter: Lady Cassandra meghódítása

Vigyázat a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, ha kihagynád kezdd az értékeléssel!

Lady ​Cassandra Vernham amilyen szép, legalább olyan makacs is. Fittyet hány a társadalmi elvárásokra. Szabados életmódjáért azonban nagy árat kell fizetnie: a családja elhidegül tőle, és megannyi pletyka kap szárnyra nem éppen szűzi erényeit illetően. Anyagi nehézségeit a Fairbourne Aukciósház legutóbbi árverése egy időre valamelyest enyhíti ugyan, de a legmagasabb áron elkelő ékszeréért az új tulajdonos, a meglehetősen jóképű és kicsapongó életet élő, ám rendkívül eszes férfi hírében álló Lord Ambury egy pennyt sem fizet. És erre meglehetősen jó oka van: azt gyanítja ugyanis, hogy az ékszert valaki eltulajdonította a családjától – talán éppen maga Cassandra. A férfi elhatározza, hogy nyomozásba kezd a gyönyörű fülbevaló eredetét illetően. Lady Vernhammel számtalanszor keresztezi egymást az útjuk, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. Csakhogy mindketten mást akarnak: Cassandra a pénzét, Lord Ambury pedig az igazságot. Egy váratlan fordulatot követően végül mégis kénytelenek lesznek egymást segítve küzdeni, és még csak nem is sejthetik, hogy a múltról, a családjukról és az érzéseikről mennyi titokra derül fény.
Madeline Hunter legújabb, szenvedélyes és fordulatosan szőtt regényében folytatódik A csendestársban már megismert szereplők története.

Madeline Huntertől még nem olvastam semmit korábban, de annak ténye, hogy ismét egy női szereplővel kalandozhatok a múltban megfogott és arra ösztönzött, hogy a korábbi élvezetes olvasmányok -Napkeringő, Lány pisztollyal, Az amazon és a katona - után ismét egy hasonlóan erős női karaktert ismerhessek meg, emellett már csak remélni tudtam, hogy a történet is tetszeni fog. 

Történelmi romantikusnak tudnám elfogadni, de mégis van benne valami 21. századi erő, így nem is tudom, hogy létezik-e erre a műfajra jó meghatározás, hiszen egy olyan történetet tár az írónő az olvasó elé, ami a nő, Cassandra Vernham szemszögéből, - néha feminista felhanggal - meséli el a csöppet sem a korra, 1798-ra  jellemző társadalmi viszonyokat és az egyes szereplők élethelyzetét. 
Elmondhatjuk, hogy Cassandra korának nem éppen a tipikus nőideálját testesíti meg, független és makacs, még a családja férfitagjával is szembe mer fordulni, még akkor is, amikor a feddhetetlensége kerül veszélybe, inkább választja a ráaggatott magányos, nagyvilági nő szerepét, minthogy engedne a család nyomásának és olyan férfihoz menne, akivel ugyan kompromittálódott, de nem szeret. 
Cassandra barátnője Emma által, - akit korábban a Csendestárs című regényben ismerhetett meg az olvasó - azonban mégsem kerül ki a társadalmi rangjának megfelelő pezsgő nemesi életvitelből, így állhat elő a bonyodalom, amit Cassandrát újabb választás elé állítja. 
Emellett ugyanakkor ott van a törékeny Cassandra is, akinek nagynénje Sophie fontosabb bárminél és bárkinél, úgy is, hogy tudja, nagynénje múltjában valami titok lappang, amely mindkettőjük sorsát érinti. Ezáltal kénytelen kompromisszumokra és cselszövésekre, ami által megvédelmezheti a számára legfontosabb személyt. Tervének megvalósításához lord Amburyre is szüksége van, aki képes bármilyen nőt levenni a lábáról és akárcsak Cassandra a pletykák középpontjában áll. 
Ők ketten taszítják és ugyanakkor vonzzák is egymást, a céljuk viszont közös, még ha egymástól független okokból is. Mindent egyetlen fülbevaló kapcsol össze, amely két ennyire hasonló, de ugyanakkor különböző embert egy közös cél érdekében szövetségre léptet, ami nem kis felfordulást okoz a környezetük és saját maguk számára is.  

Nagyon szerettem, hogy a regényben nem kizárólag a női karakter volt erős, hanem a férfié, azaz Lord Ambury-é is és ennek ellenére sem éreztem túl soknak, vagy elnyomónak Cassandra mellett, mindkét szereplőben volt erő és vibrálás. A két fő karakter mellett a mellékszereplők is érdekesek voltak, ezt muszáj megemlítenem, mert úgy éreztem, hogy mindenkinek megvolt a helye és a maga feladata a történetben, hogy a regény gördülékenyen és olvasmányosan haladhasson előre. 

Ahogy haladtam előre a regénybe egyre jobban érdekelt Cassandra és a lord története és a mögötte lappangó családi titkok, ami számomra leginkább a regény közepén kezdett izgalmassá válni, mert bevallom az elején inkább a szereplők és élethelyzetük bemutatása folyt, ami kicsit meg is ijesztett, mégpedig azért, mert csak csordogálni látszottak az események. Szerencsére a regény közepére eljött a pezsgés és az összes karakter kibontakozhatott a történet pedig valóban élvezetessé válhatott.

Ami mellett még nem tudok elmenni az pedig a történetben megbúvó egy-egy halványabb erotikus részlet, ami nem vitte el a regényt rossz irányba, pont ennyi még belefért. Az olvasó beleshetett a nemesek hálószobájába és a témával kapcsolatos titkos gondolataikba, de mindez nem volt ízléstelen, vagy túl durva, a leírások itt is olvasmányosak és pont annyira hosszúak maradtak, ami még belefért ebbe a romantikus regénybe. 

Egyetlen dolog zavart, mégpedig, hogy a konkrét történelmi eseményekről és ezáltal a háttérről, leginkább az ír-angol viszonyról nagyon kevés információ csepegett, de ennek ellenére egy-egy rövid részbe beépítette az írónő a háttérben zajló fenyegetettséget és konfliktusokat, de ez kevés volt, ahhoz, hogy a tényleges történéseket megértse az olvasó. Amennyiben történelmi romantikusnak jegyzett regény, én szerettem volna, ha valóban van benne valós történelmi vonatkozásból is annyi, hogy a korra jellemző viszonyokat jobban el tudjuk képzelni és ezáltal a szereplőket is ebbe az élethelyzetbe el tudjuk helyzeni, hiszen a férfi karaktereknek kapcsolatuk volt a politikával és a történelmi konfliktus megoldásában is aktív részt vállaltak.

A borító színvilága nagyon tetszett és önmagába véve az egységgel sem volt baj, egyedül az volt számomra zavaró, hogy mostanában nagyon sok regénynek egy hasonló női alak, nagyon hasonló ruhába öltöztetve kerül a borítójára és mindössze a színvilág változik. Azáltal, hogy a kiadók hasonló tematikát szerepeltetnek a női olvasóknak szánt történelmi romantikusok borítóján nagyon összeolvadnak a regények és nem sikerül ezáltal maradandó kép társítást létrehozni egy-egy regényhez, még akkor sem, ha az adott mű megérdemelné, hogy később, akár csak a borítójáról is eszünkbe jusson a történet. 

Összességében egy erős karakterekkel bíró történelmi romantikust olvashattam, némi 21. századi frissességgel ötvözve. 

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2017
Oldal: 312




 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon