Milly Johnson: A pompás Mrs. Mayhew / Mini-könyvklub, februári közös könyv/

Fülszöveg: Kötelességtudó politikusfeleségként Sophie Mayhew életének egyetlen célja, hogy sikeres és nagyravágyó férje karrierjét egyengesse. Megadóan viseli az őt körülvevő képmutató világot, a folyamatos hazugságokat és intrikákat. Ám egy napon a miniszterelnökségtől már csak egy lépésre álló John Mayhew csúnya botrányba keveredik, és Sophie száját életében először nem a sajtómágusok által megírt szöveg hagyja el, hanem a saját, keresetlen véleménye. Kirohanása tovább fokozza a botrányt, Sophie pedig úgy véli, hogy jobb egy időre eltűnnie. Megváltoztatja nevét, külsejét, és gyerekkora kedves helyén, egy tengerparti kisvárosban húzza meg magát, amíg elvonul a vihar. A helyiek nyomban összefognak a bajbajutottért, és Sophie végre úgy érzi, hogy nem a politikusfeleséget látják benne, hanem önmagát. Ám a politika gépezete nem áll meg, és Sophie-nak döntenie kell: visszatér férjéhez és kényelmes életéhez, vagy bizonytalan, ám talán boldogabb jövőt választ?

Idén - hosszabb kihagyás után - ismét csatlakoztam Vegazus Mini könyvklubjához, ami immáron a 24. alkalommal rajtol el. Célja, hogy minden hónapban közösen olvassuk a kiválasztott könyveket, a hónap végén pedig mindenki egy-egy bejegyzéssel ír egy kis kedvcsinálót.

Sajnos az első hónapot elbuktam, mert Baráth Katalin, Afázia című hard sci-fi regénye nagyon hamar kiderült, hogy nem nekem íródott, félre kellett tennem, ezért bejegyzés sem született róla.

Februárban viszont egy Milly Johnson regény, a Mrs. Mayhew volt soron, így nagy érdeklődéssel és várakozással vetettem bele magam a történetbe.

A regény központi karaktere Sophie Mayhew, aki egy politikus feleségeként éli látszólag kirakatba illő életét, de a csillogás mögött igen kemény megpróbáltatások és mentális sérülések bújnak meg. Sophie-nak minden adott volt, hogy önmaga révén legyen sikeres, hiszen okos és szép, de mégis hosszú időre hagyta magát beszorítani a mások által támasztott és ráerőltetett elvárások zárt világába. Tökéletes politikusfeleségként, alárendelt és sokszor megalázó szerepben biztosítja férje karrierjéhez a háttérországot, de mélyen sokkal inkább jellemzik olyan jellemvonások, amelyek a kitörésért kiáltanának. Egészen fiatal korától áthatotta az elnyomók elleni küzdeni akarás és a gyengék védelmezése, ami már a regény elején szimpátiát váltott ki belőlem. Neveltetése által ezeket a képességeket az évek során folyamatosan megpróbálták kiölni belőle a hozzá közel állók, tették mindezt csak azért, hogy az elvárt és rákényszerített skatulya szerepkörnek megfeleljen, azaz tökéletes feleség és anya legyen.

Sophie-t a regény során nagyon színes karakterek vették körbe, akiknek valóban számított, de akadtak olyanok is, akik lényegében csak gyengítették és hamis barátságot mutattak vele szemben. Ahogy Sophie kinyílt és felfedezte önmagát, miközben mert változtatni addigi életén számomra ezek a momentumok tették igazán szerethetővé ezt a regényt és az épülését elősegítő mellékszereplőket is.  

A regény a fejlődésre, a bátorságra helyezte a hangsúlyt és a „sosem késő” életfilozófiára, úgy, hogy nem volt benne kapkodás, de mégis egy szép kerek egész történetté tudott válni. Lehetne Sophie-ra haragudni azért, hogy sokáig hagyta, hogy elnyomják, de én inkább azt a fejlődési utat helyezem a regény középpontjába, amikor meg merte lépni, hogy eltűnik a szokásos életéből és újra felépíti önmagát. Sophie vonatkozásában nem minden lépésével értek egyet, de úgy gondolom, hogy az írónő egy hihető és életszerű szoros kapcsolati hálóból történő kijutás egyik útvonalát mutatta meg. Itt is, mint a való életben a karakterek hibáznak, de ez is eljuttatja őket a kapcsolatok és önmaguk megismerésének egy következő lépcsőfokára.

Szeretem a könnyedebb zsánerbe beilleszthető fejlődésregényeket, mert úgy gondolom, hogy ez a műfaj is elbírja azt, hogy a karakterek épülnek és kibontakoznak az olvasó előtt.

A felemelő, megmosolyogtató, de sokszor szívszorító történet az érzelmek széles palettáját mutatta meg számomra. Egy lassan csordogáló, de a chik lit műfaján belül egy igazán értékes regényről van szó, amelyet ajánlok olvasásra. 

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára - Mini-könyvklub július

Fülszöveg:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ha ​tönkremegy a házasságod, elválhatsz. Néha azonban nem a válás a legjobb megoldás…

Ted egy reptéri bárban összeismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lilyvel. Váltanak pár szót, és kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, a gépük azonban késik. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene: a férfi még azt is elárulja, hogy attól tart, a felesége megcsalja, és tréfásan megjegyzi, a legszívesebben megölné az asszonyt. A vicc azonban komolyra fordul, amikor Lily felajánlja, hogy segít neki megvalósítani a tökéletes gyilkosságot. Vajon tényleg véghezviszik a tervüket? És mennyi az esélyük arra, hogy büntetlenül megússzák? Mekkora árat kell fizetniük egy kósza ötletért?

Árulás és bosszú – ezek mozgatják Peter Swanson zseniális pszichológiai thrillerének szereplőit. A regényt nem véletlenül hasonlítják a Holtodiglanhoz és a Két idegen a vonatonhoz: a rafinált cselekményszövés fogva tartja, a váratlan fordulatok pedig az utolsó mondatig képesek megdöbbenteni az olvasót.

    A történet szerint vegyünk alapul egy nőt és egy férfit, akik el szeretnék követni a tökéletes gyilkosságot. Tervezik mindezt úgy, hogy talán nem is ismerték egymást a találkozásuk előtt. A célpont a férfi felesége, de a szálak sokkal bonyolultabban kezdenek fonódni, mint ahogy azt első olvasatra gondolnánk. Vajon el lehet követni a tökéletes gyilkosságot anélkül, hogy áldozattá vagy üldözőből üldözötté válnánk?

    El szeretném mondani, hogy egy intenzív, dinamikus thrillert olvashattam, nagyon tetszett az, ahogy a cselekmény egyre bonyolultabb és szövevényesebb lett. Nem várt szálak bukkantak fel és annak ellenére, hogy a józan észnek ellentmondtak az események, mégis logikusnak tudtam elkönyvelni a történetvezetést.

Saját magam számára is meglepő volt, hogy mennyire remek olvasmányt sikerült a Mini-könyvklub júliusi olvasmányaként megismerni. Egyébként korábban nem is hallottam az íróról és a könyv sem jött velem szembe eddig.

Több kérdést is felvetett a történet, de a legfontosabb kérdés, hogy létezik-e tökéletes bűntény, ráadásul annak tükrében, hogy nem is egyetlen áldozatról beszélünk.

 

-        "Tényleg szívességet tennél a világnak – felelte elég halkan ahhoz, hogy közelebb kelljen hajolnom hozzá, miközben felemeltem a tekintetemet.

-        Én ebben őszintén hiszek. Mint már mondtam, előbb-utóbb mindenki meghal. Ha megölöd a feleséged, olyasmit teszel, ami mindenképpen megtörténne. És megmentesz tőle másokat."

 

 Szerettem a történet kiszámíthatatlanságát, úgy általánosságban az elejétől a végéig fent tudta tartani az író az izgalmat. Az izgalom fokozásán egyedül az a tény rontott egy keveset, hogy a cselekményeket több szempontból megismerve néha ismétlődtek a korábban megismert események, a nézőpont változása ellenére tartalmilag többször ugyanazt kaptuk, nem volt benne túl sok plusz információ.

A női karakterek erősek, higgadtak és érdekesek voltak, Lily karaktere kimondottan illeszkedett a thriller témakörébe. Egyedül a rendőrséget képviselő férfi szereplő tűnt a többiekhez képest vérszegénynek.

Szerettem azt, ahogy a szerző az antiszociális személyiségzavart beépítette a történetbe, ezáltal nagyon jó karaktereket tudott életre kelteni. A pszichopaták széles spektrumát vetítette elénk, amitől nagyon érdekes karaktereket elevenített meg, ezáltal az ő manipulációs képességüket követhettük végig a kezdetektől a kibontakozás, erősödés szakaszáig. Ez a regény elejétől a végéig nagyon sok pluszt tudott mind az atmoszférához, mind pedig a történet bonyolultságához és végkifejletéhez hozzátenni.

    Összességében azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett, gyorsan is haladtam ezáltal az olvasással. Egy fordulatos, pörgős és meglepetésekkel teli thriller, amely a vége szempontjából is remek lezárást kapott. 

Mini-könyvklub - Szerb Antal: A Pendragon legenda

 Fülszöveg: Egy ​fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.

Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.

A Mini-könyvklub júniusi közös olvasása Szerb Antal: A Pendragon legenda című regény volt.

Nagy reményekkel kezdtem bele az olvasásba, gondoltam egy jó kis kalandba csöppenek, de végül mégis úgy alakult, hogy az utolsó napra hagytam az értékelést, mert egyrészt egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meg szeretném írni, másrészt, hogy ki szeretnék tenni egy olyan bejegyzést, ami mindvégig elég negatív. Ez utóbbi miatt azért töprengtem, mert sokan szeretik ezt a regényt, az írót, de számomra szinte a kínzás kategóriával ért fel az egész olvasás, pedig úgy gondolom és érzem, hogy alapjában véve a furcsa olvasmányokra is nyitott olvasó vagyok.

A történet szerint Bátky János 1933-ban - amikor éppen a British Museum-ban kutat -, meghívást kap Owen Pendragon Earl-jének Llanvygan nevű, titokzatos kastélyába. A meghívás pont kapóra jön számára, hiszen így lehetősége adódik egy remek kutatási témába fejest ugrani, nevezetesen a Rózsakeresztesek fennmaradt emlékeit testközelből tanulmányozni, hiszen a kastély és Owen Pendragon is szoros szálakkal kötődnek a társasághoz.

Onnantól kezdve, hogy Bátky eldönti, azt, hogy elutazik a kastélyba egyre több furcsa esemény és személy kezd felbukkanni az életében. Néha nehéz a karakternek is határt húzni a valóság és a fantázia világa között, hát még nekünk olvasóknak. Ezzel kezdetét veszi egy kusza, furcsa hajsza, aminek se füle, de még farka sincsen. Az első laptól kezdve nehéz megállapítani, hogy ki kit üldöz, ki kihez kapcsolódik és akkor a többi kezelhetetlen furcsaságról még nem is beszéltem. Az első néhány oldal után még reménykedtem, később magamban kerestem a hibát, hogy miért nem tudok belemerülni a történetbe, biztos az én készülékemben van a hiba, de a történet végére rá kellett döbbennem, hogy ezt a regényt sosem fogom érteni és szeretni.

Gyakran a mondatok is úgy tűntek, hogy szavakat rak az író egymás mellé, amiből végül kijön a lényeg, de nagyon kusza és nélkülöz mindenféle irodalmi értéket. Addig, amíg rá nem állt erre a furcsa gondolatmenetre az agyam előfordult, hogy vissza is olvastam egy-egy mondatott, azért, hogy ne veszítsem el a fonalat.

Talán picit érthetőbb lesz, ha mutatom is mire gondolok:

"Az ablakhoz rohantam. Lenn valami sötét test feküdt és vonaglott. Felettem pedig a balkonon, valaki állt. Vagy lebegett, mit tudom én, minden olyan valószínűtlen volt. Fekete ruhában, és a malomkő-gallért csak én képzeltem hozzá? Vagy az egész alak magam szülte fantomalak volt a titkos értelmű éjszakából?..."

 

"És aztán megnéztem az órát, és fél kilenc volt, és megnéztem az órát, és kilenc volt. Leültem, felkeltem, mentem konokul és kétségbeesetten, és az erdő még mindig az erdő volt."

 

"Odamentem egy fához, és megpróbáltam megállapítani, hogy milyen fa. Nem sikerült. Fa volt, egy absztrakt fa."

 

"Nem baj, csak egyenesen, gondoltam. Rágyújtottam, és elindultam lefelé, abban az irányban, ami érzésem szerint az eddigi irány folytatása volt. Kicsit gyanakodva ugyan, mert tudtam, hogy az ilyen természetű érzéseim megbízhatatlanok szoktak lenni.

 

Egyetlen pozitívumként a helyszínt, Wales-t tudnám megemlíteni, de még az atmoszférán ez sem tudott sokat lendíteni, valamint a történethez annyit hozzáadni, hogy szerethetővé, de legalább élvezhető olvasmánnyá tudjon válni a környezet által. Azok a helyzetek, amelyekbe a szereplők elvileg azért keveredtek, hogy dobjanak egyet a történeten, nos, azok egyenesen katasztrofálisak voltak, néhol egészen bugyuta megoldásokkal meghurkolva."

Furcsállottam, hogy azért mégis találtam egy olyan erős női karakter, akit kicsit meg tudtam kedvelni, aki nem más, mint Lene, a német amazon. Az író érezhetően a férfi karakterekre koncentrált, mégis az egyik női karakterrel tudott egy pici plusz életet lehelni a történetbe, talán a regény egyetlen kiugrása tudott elnni ez az erős, humorosnak mondható női karakter.

Az olvasás során pedig folyamatosan azt éreztem, hogy az író lenéz mindenkit, legyen szó az olvasókról, a nőkről vagy éppen az általa megformált karakterekről.

Számomra ez a regény olyan volt, mintha egy részeg lázálmába tekintettem volna be egy ablakon keresztül, ahol furcsa lények kavarognak, némi misztikus zöngével, na meg persze a „feledhetetlen” csapongó, bugyuta karakterek szépen rohannak a vesztük felé.

A nyomozás, mint az egyetlen reménysugár hamar kialudt, kriminek gyenge, szépirodalomként élvezhetetlen, kalandnak sem megfelelő, a romantikát és a humort hagyjuk is, tehát sajnos még egy zsánert sem tudok ráhúzni erre az olvasmányra, hogy azt mondjam, hogy egynek elmegy.

Biztos a meleg is teszi, de ez most nekem nagyon nem esett jól, a hónap nagy részében kínlódtam a regénnyel. Próbálkoztam, végig is olvastam, de igazából csak az időmet rabolta. Nagyon ritkán írok valamiről ennyire negatívan, mert igyekszem minden esetben kiemelni a pozitívumokat is, de ez most nem ment.

Beth O'Leary: Otthoncsere - Mini-könyvklub, május

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leena ​túl fiatal ahhoz, hogy egy helyben toporogjon.

Eileen túl idős ahhoz, hogy mindent újrakezdjen.

Talán itt az ideje, hogy helyet cseréljenek…

Amikor a maximalista Leena Cottont két hónap kényszerszabadságra küldik, miután tönkretesz egy fontos prezentációt a munkahelyén, a lány a nagyanyjához menekül. Eileen nem olyan rég újra egyedülálló lett, ráadásul hamarosan betölti a nyolcvanat. Szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám az aprócska yorkshire-i faluban nem sok szóba jöhető agglegény akad. Amikor Leena értesül a nagymamája helyzetéről, felajánlja neki, hogy költözzön Londonba, a lakásába. Amíg Eileen a szerelmet keresi a nagyvárosban, addig a lány vigyáz a vidéki házára. Gyorsan kiderül azonban, hogy a másik cipőjébe lépni sokkal nehezebb, mint amire számítottak. Leena hamar rájön, hogy távkapcsolatban élni nem is annyira romantikus, mint remélte, ráadásul ott van még az a bosszantóan tökéletes – és zavarba ejtően jóképű – tanár is, aki mindenben igyekszik lepipálni őt. Eközben Londonban Eileen beleveti magát az online párkeresés bugyraiba, pedig a tökéletes társ talán közelebb van hozzá, mint gondolná. 

Leena és Eileen eltérő generációhoz tartoznak, de a Cotton nők között is létezik egy csodás kapocs, ami csak nagyszülő és unoka között jöhet létre, melyre a regény is kiválóan ráépül.

A történet az elején nem indul vidáman, mivel kiderül, hogy Leena testvére meghalt, ezzel a család – nagymama, anya, lánya - darabjaira hullik, máshogy kezdik feldolgozni a gyászt, eltávolodnak. Leena egy munkahelyi pánikrohamot követően hazamegy Yorkshire-be, nagymamájához, az akkor már a 79. életévét taposó Eileenhez, hogy feltöltődjön. Eileen a falu szíve-lelke, de közben ő maga is küzd a belső démonjaival, igy elfogadja Leena sorsfordító ötletét, mégpedig, hogy egy időre cseréljenek életet. A történet nagyjából ezzel veszi igazán kezdetét, a karakterek ekkor kezdenek kibújni a csigaházukból.

Az írás remek példát mutat arra, hogy mennyit számít az, hogy ki merjünk és ki is tudjunk mozdulni a komfortzónánkból. Nagyon kellemes volt számomra arról olvasni, ahogy a szereplők egy másik perspektívából kezdték nézni az életüket, amely által ki tudtak teljesedni, le tudták dobni azokat a terheket, amelyeket hosszú idő óta cipeltek.

A regény alapötletét nagyon érdekesnek tartom, egyértelmű, hogy tele van lehetőségekkel a téma, főleg, hogy egy teljesen eltérő korosztály mindennapjait cseréli ki az írónő. Felemelő volt olvasni, hogy a felgyorsult életet élő Leena miként lassul le és szedi össze élete szétesőben lévő darabkáit vidéken, még a nagyi miként alkalmazkodik a pörgős, számtalan lehetőséget kínáló nagyvárosi élethez. Emellett a saját életükből átvett energiák miként bontakoznak ki és adnak plusz töltést egy teljesen másik környezetben.

Előbbiek miatt a regény atmoszférája igazán rendkívüli volt, energikus, megnyugtató és inspiráló is egyben.

Kedvenc karakterem a vidám, pörgős, igazi energiabomba, de nem a hagyományos nagymama összképet mutató Eileen volt. A kisvárosi projektek mellett próbálja a gyászt is feldolgozni, amit az unokája elvesztése okozott, emellett a lányáról is gondoskodik, akit szó szerint maga alá temetett a gyász, de a randizás lehetősége is a napirendjén van, sőt izgalmas kis listákat is vezet, hogy miként érheti el a céljait. Imádtam azt az energiát, ami átjött az olvasás során. Ő volt az, aki a leginkább meg tudta ragadni azt a lehetőséget, amit a sors felkínált neki. Nem töprengett azon, hogy mi lehetne máshogy, hanem ki mert állni önmagáért és másokért is, amivel sikerült jobbá tennie a saját és szűk környezetének életét is. Igazán inspiráló karakter bontakozott ki előttem.

A társkeresős részek is tetszettek, a mai kor lehetőségeit akár hetvenen túl is ki lehet használni, melyre jó példát mutatott ez a regény. A legmegkapóbb az volt, ahogy Eileen közel a nyolcvanhoz is ilyen erősen életigenlő és meg tudta élni a pillanatokat, amik energiát adtak számára.

Leena szerelmi szála is érdekes volt, tetszett az, hogy nem ez került a történet középpontjába, mégis érezzük, hogy egy kedves, puhatolózó, óvatos nyitás jelenik meg két fiatal között. Igaz, Leena a nagyvárosi élete vonatkozásában nem mindig látta a fától az erdőt, de ez már csak így szokott történni a való életben is, így nem bosszantott ez sem.

Nekem egyedüli gyenge pont Leena és az édesanyja viszonya volt, valahogy úgy éreztem, hogy nem pontosan ez a dinamika illett volna regény hangulatához. Leena anyukája számomra gyenge karakterként jelent meg, valahogy nem jött át az anya-lánya között kialakult távolságtartó kapcsolat mondanivalója. Számomra inkább nyögvenyelős, struccpolitikát folytató személyeknek tűntek, amikor együtt jelentek meg. A vége felé éreztem azt, hogy az anya is jobban részesévé vált a történetnek, végre hozott döntéseket és Leena is nyitottabbá vált vele kapcsolatban.

Egy kiváló regény veszteségről, kapcsolatokról, kortalanságról, továbblépésről és a szeretet erejéről. Bátran ajánlom azoknak, akik mélyebb érzésekről, témákról szeretnének olvasni, de mégis üdítő formában.

Jo Nesbø: A fiú

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.

A Mini-könyvklub októberi könyve egy igazi skandináv krimi volt, mégpedig nem is akármelyik írótól, hanem a műfaj egyik legjobbjától Jo Nesbø-tól. 

Be kell vallanom, hogy nagyon lassan haladtam a történettel, de legfőképpen azért, mert sok-sok egyéb regénybe és élménybe kezdtem bele. Szinte biztosra vettem, hogy a hónap végéig nem fogom tudni befejezni ezt a teljesítést, de a végén erőt vettem magamon és még a bejegyzés is megszületett.

Eddig számomra ez a regény adta fel legjobban a leckét, a szeptemberi olvasás - A lány a vonaton - nekem újraolvasás volt, ezért azzal könnyebben is haladtam.

A fiú be kell vallanom nem éppen a könnyed olvasmányok körébe tartozik és a téma sem állt igazán közel hozzám. Valahogy a börtön hangulata és a gyilkosságok nem jöttek át számomra, a bosszú pedig végképp idegen marad, a témák nem tudtak olyan mértékben lekötni, ahogy az elvárható lett volna. 

A történet szerint Sonny Lofthus a harmincas évei elején jár és ahogy megismerjük éppen börtönben van, ráadásul egy olyan bűnért, amit nem ő követett el, de mivel bevállalta, így ellátják heroinnal. Hurrá! Már itt elvágta egy picit magát a történet, legalábbis nálam, mert nem tudtam azonosulni, vagy elfogadni a tényt, hogy valaki ennyire sunyi módon menekül önmaga elől is. Sonny emellett pedig kihasználja azt a rejtélyes képességét, amivel meg tudja nyugtatni a börtön többi lakóját, valamint feloldozást nyújt számukra, természetesen a maga különös módján. Bevallom ettől sem lett éppen szimpatikus a fickó, ahogy előadja a csendes megváltót.  Sonny a korrupció örvényébe találja magát, melyet az ügyvédek, a zsaruk, de még egy pap is táplál. Amikor véletlenül tudomást szerez arról, hogy rendőr apja nem öngyilkos lett, hanem megölték kilép az addigi apátiából és megszökve a börtönből nekiáll kideríteni, hogy ki miatt ment tönkre az élete és ki áll a gyilkosság mögött.

Azt reméltem, hogy legalább varázslatos helyszínleírásokat fogok kapni, de sajnos sem Norvégiáról, sem Osloról nem alakulhattak ki olyan mély benyomásaim, amely alapján megszerettem volna ezt a hideg várost. Nem arra gondolok, hogy útikönyvet kellett volna a kezembe adni, de legalább egy olyan hangulatot kellett volna megteremtenie az írónak, amitől én, az olvasó valóban a gyönyörű Norvég városban érezhettem volna magamat, nem pedig egy sablonos, a világ bármely pontján könnyedén elhelyezhető átlagos helyszínen.  Amilyen fantasztikusan leírta és bemutatta a navarrai vidéket  Dolores Redondo, ez most úgy nem sikerült Nesbønak. Azt kell mondanom, hogy hozzám közelebb áll a spanyol krimi, mint a skandináv. 

Érdekes volt az a megoldás, hogy az író egy olyan szereplőt helyez előtérbe, aki nem éppen szerethető és a társadalom által elfogadott típust testesíti meg. Furcsa felépítésű történet, ahol a sok negatív érzelem és karakter viszi előre a történetet, amivel úgy alapjában nem is lenne baj, mert a krimi szál érdekes és több szálon futó volt, egy csepp érzelemmel. 

Az mindenképpen pozitívum, hogy az ügy megoldására nem lehet alapból rájönni, voltak benne szuper fordulatok és meglepődés is, emiatt mindenképpen örülök, hogy végül befejeztem a regény elolvasását.

Számomra érdekes metafóra a Fiú, mely Bibliai utalással bír, hiszen egy elterjedt keresztény szimbolika, amely szembeáll a pogánysággal és a sötét erőkkel. Sonny karaktere ebből a nézőpontból vizsgálva is nagyon érdekessé vált. Feloldoz és bűnt követ el, lázong és megnyugtat. 

A történet annak ellenére sem hagyott túl nagy nyomokat bennem, hogy az alapkoncepció nem volt rossz, a regény felépítése érdekes volt, de a szereplőket mégsem éreztem valóságosnak és kicsit vontatott volt számomra a sok negatív halmozása miatt. 

Meg kell említenem, hogy kettős érzelmek kavarogtak bennem miután letettem a regényt, tetszett, de mégis távol állt tőlem. Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy nem volt jó, mert a maga furcsa módján nagyon is érdekes volt, de biztos vagyok benne, hogy kell egy olyan lelkiállapot a regény olvasása során, ami hajlandóságot mutat a sok negatívum befogadására, mindemellett egy izgalmas és jól megírt krimiről van szó, ezt tényként kell leszögeznem. 

Fentiek alapján nem vagyok biztos benne, hogy mostanában több Nesbø regényt kézbe fogok venni, de legalábbis elég sok időnek el kell majd telni ahhoz, hogy újra bizalmat szavazzak neki és megpróbáljam megismerni egy másik regényét is. 

Történet bosszúról, megváltásról, társadalomról, bűnről és bűnhődésről. 

Extra

Külföldi borítók.

Vegazus Mini-könyvklubja

Vegazus  létrehozott egy olyan kezdeményezést, amit nem tudok és nem is szeretnék kihagyni, egy Mini-könyvklubbot. 

A Könyvsarok blogon megtalálhatóak a részletes jelentkezési feltételek, én csak pár szóban összefoglalnám a lényeget.

A kezdeményezés lényege, hogy 3+1 könyvet egy közös olvasás keretében elolvasunk hónapról hónapra, értékeljük, megbeszéljük és ehhez kapcsolódóan megismerjük egymás véleményét az adott könyvről. Ezen felül a Könyvsarok blogon még számos szavazás és egyelőre számomra is még csak körvonalazódó érdekesség fog zajlani. 

Mindig is titkos vágyam volt részese lenni egy könyvklubnak, ha ez most nem is a hagyományos formában, de virtuálisan megvalósulni látszik, olyan izgatott vagyok, mint kisgyermek az édességbolt kirakata előtt. 

Bloggerek számára nyitott a lehetőség egészen május 31-ig, ha kedvet kaptok gyertek és csatlakozzatok a Mini-könyvklubhoz, ahogy én is tettem. 

Az első olvasás időpontja május 1. és 31. közötti időszak, ennyi idő fog rendelkezésre állni az első könyv elolvasására és értékelésére. 

A téma pedig nem más, mint az egyik kedvenc témaköröm, a ROMANTIKA! :)

Mitől 3+1?

A szavazás alapján lesz a lent látható 10 könyv közül 3 kiválasztva, ami a "kötelező" olvasás lesz és a +1 pedig egy szabadon választott romantikus, már alig várom és gondolkodom is erősen, hogy mit fogok választani, de addig még van egy kis idő, igaz ahogy mostanában látom az idő repül és mindjárt itt lesz augusztus is.

Azért ne repüljünk még ennyire előre, íme a 10 könyv:

Barbara Taylor Bradford: Kezdd velem újra az életed!

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya

Milly Johnson: Őszi románc

Shannon Hale: Austenland – Vakáció Mr. Darcyval

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Joanne Harris: Csokoládé

Simone Elkeles: Tökéletes kémia

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

Fejős Éva: Helló, London

Bridget Asher: A férjem szeretői

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a Mini-könyvklub <ide> kattintva eléred az oldalt, ahol bővebben olvashatsz a feltételekről és jelentkezhetsz.