Heni Zana: Mi hárman

Fülszöveg: 

Változtathatsz-e a sorsodon, ha a történetedet jóval a születésed előtt megírták? Dr. Rakel Kovac kulturális antropológus tizennyolc évvel édesanyja halála után tér vissza Izlandra, hogy az északi hiedelemvilágot kutassa. Hamar rájön azonban, hogy a szigeten a hullák sokkal közlékenyebbek a tündéreknél. Érkezése után gyilkosságok sorozata veszi kezdetét. A holttestek szájában rúnaköveket találnak, a tetthelyeken pedig olyan nyomokat, amelyeknek semmi keresnivalójuk nem lenne Reykjavíkban.A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Rakel nincs egyedül a fejében. Két alteregója időnként a saját útját járja, és egyikük sem arról híres, hogy együttműködne a rendőrséggel. Ahogy egyre mélyebbre ás a boszorkányperek történetében, annál biztosabb benne, hogy az események összefonódnak a családja múltjával. Minden szál ahhoz a tóhoz vezet, amely egykor az édesanyját is elnyelte. Egy megszállott gyilkos bújt a régi rítusok mögé, vagy valóban az izlandi legendák lóalakú mocsári lénye szedi áldozatait? Egy misztikus pszichológiai thriller azoknak, akik a feszült nyomozás mellett a különleges karaktereket, a sötét humort és a skandináv folklórt is kedvelik.

Beleszerettem Izland folklórjába.

Eddig is tudtam, hogy valószínűleg mágikus hely, de a történetben megjelenő huldufólk, a rejtett nép, a megannyi mitikus történés meg is erősítettek ebben. A regény nem a tájleírásokkal hatott rám, hanem a hiedelemvilágával, érdekes történetvezetésével és sokszínű karakterábrázolásával. A boszorkányok, völvák leszármazottai átörökítik a sorsukat és a jelenben teljesedik ki a történet, ami akkor veszi kezdetét, amikor Dr. Rakel Kovac antropológus beteszi a lábát ősei földjére.

Miután Rakel megérkezik Izlandra rejtélyes gyilkosságok sora veszi kezdetét. Számomra hatalmas pozitívum a regény összetettsége, elindul egy pszichológia, egy mitikus és egy krimi szál is, amelyek a végre egy egésszé álltak össze, de nem is akármilyen csavarokat követően.

Rakel egyre furcsább dolgokat kezd tapasztalni önmagán és a környezetében is, mitikus gyilkosságok, családi rejtélyek övezik útját. Ebben a kalandban és a nyomozásban társaivá szegődnek a furcsa karakterek, Lili Thornson, Blanche Lambert és Olga, imádtam őket, igazi nagy arcok.

Miközben az események pörögnek az írónő a romantikus szálról sem feledkezik meg. A sármos nyomozó, Bjarki Gunnarson hatalmas türelemmel göngyölíti a szálakat és segít Rakel-nek megtalálni önmagát. Egyik kedvenc karakterem lett a nyomozóé, de nem a legösszetettebb, mert az egyértelműen Rakel volt, aki végig fent tudta tartani a figyelmemet.

Azt érezni lehetett, hogy az írónő nagyon jól ismeri a skandináv folklórt, az antropológiát és összességében nagyon jól tudja mozgatni a szálakat és érdekes karaktereket varázsolt a lapokra.

Egyetlen pici dolog volt, ami néha megjelent az olvasás során, hogy egy-egy fejezet elején nagyon oda kellett figyelnem, hogy éppen ki fogja tovább csavarni a történetet.

Jól felépített pszichológiai thriller, ami misztikus elemekkel teremtette meg az atmoszférát.

Boszorkányok, rúnakövek, patás állatok, titokzatos tó és számtalan, természetfeletti eseménynek csábít olvasásra.

Az őszi sötétedés után idén nem igazán tudok elképzelni stílusosabb és borzongatóbb olvasmányt, csak ajánlani tudom Heni Zana regényét.

A kötet 2026. szeptember 30-án fog megjelenni, érdemes már most kívánságlistára tenni. 

Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház

 Fülszöveg: Egy új, önállóan olvasható történet a Bűbájok boltja világából!

A birodalom túlsó végén, egy eldugott kis szigeten, ahol éneklő virágok nyílnak, mézes sütemény illata száll a levegőben, és a szerelem is mézzel van átszőve…

Terlu Perna egyedül volt. Ezért megszegte a törvényt, és varázslattal teremtett egy öntudattal bíró póknövényt. Büntetésül fából faragott szoborrá változtatták, és elrejtették az Alyssiumi Nagy Könyvtár északi olvasótermének egyik félreeső szegletébe.

A története itt akár véget is érhetett volna… De egy téli napon Terlu felébred egy szinte teljesen elhagyatott szigeten, ahol száz meg száz elvarázsolt üvegház sorakozik. Fázik, éhes, és úgy tűnik, az egyetlen emberi lakó egy zsémbes kertész.

Legnagyobb meglepetésére a mogorva Yarrow mégis befogadja: meleg ruhát, puha ágyat és frissen sült mézes süteményt kínál neki addig, amíg Terlu készen nem áll arra, hogy hazatérjen.

Csakhogy Terlu nem akar hazamenni.

Ahogy egyre jobban megismeri Yarrow-t – aki minden mogorvasága ellenére kifejezetten szeretetreméltó tud lenni –, rájön, hogy a szigetet fenntartó varázslat lassan elhal, és az üvegházak lakói veszélyben vannak. Terlu tudja, hogy segítenie kell, még ha ez újra törvényszegéssel is jár.

Ezúttal azonban nincs egyedül. Yarrow és egy érző rózsa segítségével Terlunak egy réges-rég elhunyt varázsló titkait kell megfejtenie, ha meg akarja menteni a szigetet – és ha esélyt akar adni magának egy új életre, talán még a szerelemre is.

Az elvarázsolt üvegház kedves, szellemes és szívmelengető történet második esélyekről, a varázslatról, amit a törődés rejt, és arról, hogy néha egy mézes sütemény is elég a boldogsághoz.

Karácsonyi ajándékként kaptam meg az írónő új regényét, ami egy igazi téli cozy fantasy, telis-tele beszélő növényekkel, szárnyas macskával, megannyi kedves szereplővel és természetesen egy jó adag mágiával. 

A történet a Bűbájok boltja folytatása, de teljesen önállóan is olvasható, hurrá, mert én pont kimaradtam az első részből. 

Terlu Perna - aki korábban könyvtáros volt a mágia fővárosában - egy elvarázsolt, üvegházakkal teli szigeten ébred  szoborszerű létezéséből, amibe a tiltott mágia használat miatt kirótt büntetése miatt száműzték és ezzel örök magányra kárhoztatták. Egy váratlan fordulatnak köszönhetően a szigeten a magány helyett megannyi mágiával és Yarrow-val, a hely egyetlen lakójával, a magányos kertésszel találkozik. A rideg, téli környezetben az elvarázsolt üvegházak hoznak varázslatot és melegséget, ami lassan az olvasó és a szereplők szívét is megmelengetik.

  A történet tökéletes vetülete a szeretetnek, a kitartásnak, az újrakezdésnek, a barátságnak és az emberi kapcsolatok fontosságának, de a félelmek is gyönyörűen beépülnek ebbe az elvarázsolt történetbe. A regény lassan építkezik, néha azt is éreztem, hogy túlságosan lassan bontakozik ki az írónő által megálmodott csodavilág, maga az elvarázsolt sziget, ahol bármi lehetséges. Ezáltal, hogy lassan épül fel a történet a szereplőket és belső gondolataikat is nagyon lassan, de mindenre kiterjedően ismerjük meg. 

Tetszett, hogy nem voltak eget és földet megrázó fordulatok (nem illett volna ebbe a világba), de az érzelmi erő egyszerűen átható és letaglózó volt az olvasás során, ezért lett kedvencem ez a meseszerű fantasy történet. 

Szerettem, hogy magában hordozza az otthon melegét, a létezés apró rezdüléseit, az érzelmek sokszínűségét, fontosságát, legyen szó földi halandókról vagy éppen elvarázsolt élőlényekről.

Ez a történet egy melengető gyógyír a léleknek, főleg ebben a téli időben, bekuckózva kívánni sem tudtam volna kellemesebb évindító olvasmányt Terlu és Yarrow történeténél. 

Apropó, el ne felejtsem Smaragord-t, a szárnyas macskát, akiről muszáj beszélnem, mert ellopta a történetet, minden egyes megmozdulása cinikus, de mégis édes, például az, ahogy üldözi az apró sárkányokat vagy az, ahogy bebújik a takaró alá és várja Terlu-t, értitek, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. 

Szívből ajánlom mindenkinek, aki élete során csak egyszer is ragaszkodott növényhez vagy állathoz és most a lelke vágyik némi  romantikával átitatott varázslatra is.

Azt gondolom, hogy a magányból kialakuló remény mintapéldája ez a történet, nálam abszolút kedvenc cozy fantasy lett.

Ellyne:Carol of the Bells

 

Fülszöveg: Green Falls hegyei között minden évben kísért egy sötét, mágikus alak.

Gwen Roberts természetesen pont ekkor marad hoppon, és kénytelen egyedül tölteni néhány napot a világ végén álló faházban. Csakhogy az álmai egyre furcsábbak.

És egyre valóságosabbak.

A városlakók mendemondákat suttognak a világ legfinomabb kávéja fölött. A csendet régi karácsonyi dalok törik meg, bakancsos léptek dübörögnek az erdőben, csengőszó kíséretében. Ráadásul ott van a hármas faház gyanús lakója is – a mogorva férfi, aki szemmel láthatóan nincs elragadtatva Gwen jelenlététől. Főleg akkor nem, amikor egy rossz reggelen forró, koffeines löttyel önti le.

De mi van, ha a sötét alak, aki álom és valóság határán kísért, nem csak egy legenda?

Mi van, ha a Mikulás-ruhába bújt rém nagyon is létezik?

Egy dolog biztos: a fazon arra végképp nem számít, hogy egy éjszaka nem ő fog riogatni – hanem őt kapják el.

E történet dala legyen a: Carol of the Bells

Egy paródikus elemekkel megspékelt sötét karácsonyi könyv, amely kizárólag csak 18 éven felülieknek szól!

Az idei évem első olvasmánya meglepő módon nem thriller vagy egy romantikus regény volt, hanem egy rövid, de humoros és indokoltan 18 karikás fantasy, Ellyne-től. 

 

Azt gondolom, hogy az év elején is ér karácsonyi hangulatú könyveket olvasni, ki állíthatna meg ebben?! 

 

A történet egy csendes kisvárosban, a cuki Green Falls hegyei között játszódik, de itt azért senki sem olyan ártatlan, mint azt elsőre gondolnánk. A történetben cukormázból, forralt borból és meghitt romantikából is jut bőven, na és persze ki ne felejtsem: humorból, de itt jön a de, hát mi volt ez, kérem szépen? Ellyne nagyon jól adagolta a vad, állati ösztönökből, kockahasú, világító szemű mikulásból és némi mágiából összeálló történetét, bevallom ez igencsak kedvemre való volt.

 

Ez a novella így év elején a röpke 104 oldalával felrázott rendesen és megadta a januári olvasások alaphangulatát, tette ezt a nagyon hatásos képi jeleneteivel és szerethető karaktereivel, akik szó szerint szörnyen jól sikerültek.

 

Gwen és Damien története humoros, spicy és borzongatóan izgalmas. Javaslom, hogy kezdjétek Ti is az évet a csodás Green Falls hegyei között megbúvó kis faházban egy vörösen izzó szemű Mikulással. 

Alba Ferro: A szerelem igazsága - Isteni játszmák 2.

Fülszöveg: Az ​istenek ideje lejárt a földön. Athena, a bölcsesség és igazság istennője mégsem hagyhatja magára az emberiséget, miközben egyenesen a megsemmisülés felé rohan egy újabb civilizáció. De az új világban a szó többet ér, mint a kard. Alkalmazkodva ehhez, Athena Washington kegyetlen hatalmi játszmáiba merül.

Itt éri utol Eros átka, ami elvágja istennői képességeitől, de akkor sem adja fel. Az sem tántorítja el, amikor az elnök fia nyíltan támadja médiaszerte. Keményebb ellenféllel is találkozott már.

Csak egy idióta tréfának tűnt, amikor Wyatt O'Rinn lekicsinylő megjegyzést tett Athena Caraballo képviselőnőről egy esti tévéshowban. Aztán minden hírcsatorna ezzel lett tele. És ahogy Wyatt arra kényszerül, hogy minél többet Athenával foglalkozzon, annál inkább úgy érzi, hinni akar neki.
Aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy egyedül vannak egy szobában, és az erő, ami vonzza őket egymáshoz, sokkal hatalmasabb bárminél.

Athena retteg, hogy nem képes szeretni, Wyatt úgy hiszi, senkiben sem bízhat. Vajon képesek-e mégis esélyt adni egymásnak?

Ritkán olvasok fantasy-t, de Alba Ferro írónő történeteivel kivételt teszek, mert az első rész a rövidsége ellenére is annyira magával ragadott, hogy a második mitikus részt is mindenképpen szerettem volna elolvasni.

A kötet röpke 158 oldal és a FairBooks Kiadó gondozásában látott napvilágot, jelenleg még friss és ropogós, már ahogy egy e-book ropogós lehet. A fizikai könyv illatának hiánya mit sem vont le az olvasási élményből, mivel az írónő ezúttal is fantasztikus átérzéssel jelenítette meg az isteni és a modern világ karaktereit. Istenek, akik köztünk élnek, sőt igencsak megcsavarintják a földi halandók mindennapjait, mekkora ötlet!

Ezúttal Athena-t kísérhetjük el földi kalandjai során. A modern kor és Pallasz Athéné ereje összekapcsolódik és ismét egy csodás írás született, kiegészítve egy igazán figyelemreméltó férfi karakterrel, Wyatt O’Rinn-nel.

Az írónő stílusa gördülékeny, gyorsan pergő képkockák és perzselő atmoszféra kíséri végig a kisregényt. Szerettem a karaktereket és azt ahogy a két szereplő története önmagában és összességében is kibontakozott. Szerintem a mitológia modern korba történő megjelenítése iskolapéldája a műfajnak. A társadalomból kiragadott karaktertípusok mágnesként való taszítása és vonzása is adott egy plusz feszültséget az elbeszéléshez, a karakterek jelleméhez, amelyek ezúttal is nagyon jól kidolgozottak voltak.

A sorozat felnőtt tartalmat is megjelenít, amire mindenképpen szerettem volna felhívni a figyelmet, de teszi ezt a felnőtt olvasók számára teljesen elfogadható módon, tehát az erotikus címke miatt egyáltalán nem érdemes aggódni. 

Eros és Desiré története után új kedvencet avattam a műfajban, egy hibája volt, hogy rövidre sikerült én még szívesen olvastam volna tovább is, szerintem még van potenciál a sorozatban.

 Mindenképpen ajánlom olvasásra ezt a kellemes, humoros, romantikus és még megannyi pozitívummal bíró történetet. 

Az e-könyvet köszönöm FairBooks Kiadónak! 

A  kötet most mindössze 770 Ft-os akciós áron vásárolható meg. (Eredeti ár: 1100 Ft)

Alba Ferro: Gyémánt szívhúr

 Fülszöveg: Erost, a szerelem istenét évezredekkel ezelőtt megfosztották a hatalmától, és az emberek közé száműzték. Most azonban úgy érzi, karnyújtásnyira került tőle a hazatérés. Csak magába kell bolondítania Desiré Janette Roux-t.

Desiré kutatóként azon dolgozik, hogy megfejtse különleges képességét, közben igyekszik jó anyja lenni a kislányának, akit egyedül nevel. Esélye sincs visszaverni Eros közeledését, de miért is akarná? Egyetlen forró együttlét, és ismét csupán jó szomszédok lesznek… Ugye?!

Idei egyik elhatározásom, hogy többet olvasok magyar szerzőktől, így nagyon örültem, hogy elolvashattam Alba Ferro, Gyémánt szívhúr című írását. A történet a maga röpke 80 oldalával egy este alatt kényelmesen elolvasható, rövidsége ellenére mégis egy igazán kerek tartalmat rejt, amin kellemesen  meg is lepődtem. A romantika és erotika (18-as karika ott figyel) határán mozgó történet szereplői nagyon érdekes, a mitológiából eredeztetett karakterek voltak, ez számomra kimondottan üdítően hatott az olvasás során. A regény mozgatórugója a Földre száműzött Eros, aki próbálja összegyűjteni a hatalmának elveszett darabkáit, amihez az egyik út Desiré Roax professzorasszonyon keresztül vezet, ezért megkörnyékezi a nő babysitterét, akitől azt várja, hogy utat nyit a professzorhoz, de a rikító hajú törékeny nő teljesen elvarázsolja és Eros sem önmaga többé, miközben a küldetése is ott kattog az agyában. 

Természetesen egy kis csavar itt is van, de mielőtt túl sokat elárulnák a történetből inkább elmesélem, hogy igazán tetszett az írónő stílusa, az, ahogy az írás rövidsége mellett jól kidolgozta a karaktereket és még egy cuki kutyust is bevont, aki szerintem mindenkinek a kedvence lesz. Desiré karaktere izgalmas volt, teljesen eltért a megszokott sablontól és mindvégig nagyon szerethető tudott maradni, nekem ő lett a kedvencem a regényben, nagyon jól illett hozzá a különleges képessége is. A jól kidolgozott karakterek mellett az írás másik erőssége, amit nagyon bírtam, azok a párbeszédek voltak és szerencsére vicces részekből sem volt hiány. 

Úgy gondolom, hogy minden megvolt ebben a kisregényben, amire egy pár órás kikapcsolódás alatt szüksége lehet az olvasónak. 

Jó szívvel ajánlom a műfaj kedvelőinek ezt a csábos, vicces, de leginkább a szerelemről szóló történetet. A szív húrjai kifürkészhetetlenek, kövessétek Ti is Eros-szal és Desiré-vel!

Az e-book-ot köszönöm a FairBooks Kiadónak!

Amennyiben a webshopból történő  rendelésnél (fizikai példányok esetében) a megjegyzés mezőbe beírjátok HKRISZTINA , akkor egy kis meglepetés is kerül pluszban a könyvek mellé a csomagba.

Gregus Gábor: Megjelöltek - Élet vagy halhatatlanság

Fülszöveg: A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással, életre-halálra. Miért teszik ezt? Miért pont ők? Mitől mások, mint a hétköznapi emberek?

Egy fiatal férfi is e közösség tagja. Rég leszámolt már minden illúzióval, és feladta reményét, hogy valaha normális életet élhet. A bosszú hajtja csupán. Egészen addig, amíg meg nem pillant egy lila hajú lányt társai között. Talán ő jelentheti számára a menekvést kiüresedett életéből. De az ősi ceremóniák szerint működő gyülekezetet nem olyan egyszerű otthagyni.

Egy történet barátságról, szerelemről, gyűlöletről, bosszúról, párbajokról, és az élet értelméről. A titokzatos erővel megáldott, vagy épp megvert alakok, mindannyian keresnek valamit, ami számít. Éppen úgy, mint az átlagos emberek. Vannak köztük jók és rosszak, illetve olyan is akad, aki a világ végét hozhatja el az ezeréves energiával.

 

 „…Harc hozza el hozzánk

A halált és életet."

Ritkán vállalom el megjelenés előtt kortárs magyar írók regényeinek véleményezését, azonban van olyan eset, amikor kivételt teszek. Gregus Gábor regényére ezúttal sem mondtam nemet. Tudom, hogy írásai kimozdítanak a komfortzónámból, de mivel ez az egyik idei célkitűzésem, így örömmel mondtam igent a felkérésre. Emellett évekkel ezelőtt egy nagyon szimpatikus írót ismerhettem meg személyében.

Az író otthonosan érzi magát a misztikus, a sci-fi és a horror műfajában, ezért biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal is valami hasonlóra számíthatok a Megjelöltek című regény kapcsán.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen irányba mozdult, mennyit változott el az évek alatt az írói stílus, a látásmód, de akár az atmoszféra megteremtésének képessége is.

Kezdeném azzal, hogy a borító kellemes megjelenésű, letisztult, némi rejtélyt és kalandot enged sejtetni, úgy éreztem első ránézésre, hogy valamilyen furcsa titok lappang majd a történetben a spirál jel és a kő hatás miatt. Nem kellett csalódnom, lényegében az egész történet egy nagy titok volt, olyan titok, ami mindig is foglalkoztatta az embereket, legalábbis mióta tudatukra ébredtek, de talán a zsigereikben mindig is ott munkált a lét egyik nagy kérdése. 

Egy tetszetős, érdekes, letisztult, vagy valami miatt figyelemfelkeltő borítóval rendelkező könyvet mindig szívesebben kezdek el olvasni, ahogy tettem ezzel a regénnyel is. Az olvasással nagyon gyorsan haladtam, leginkább azért, mert mozgalmas képi elemek követték egymást.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogy milyen is maga a történet, aminek a műfaja számomra nehezen meghatározható, leginkább a fantasy és disztópia műfaja állhat hozzá közel.

A regény ifjúsági kategória megjelölést kapott, de úgy gondolom, hogy valójában olyan maga a történet, amely inkább a 16 éves korosztályt, de inkább a fiatal felnőtteket célozhatja meg. A történet elején rögtön megismerkedünk Szikrával, aki bevezet minket egy titkos társaságba, ami egy romlás általi, jövőbeni világban létezik. Megtudjuk, hogy van egy titkos helyszín, ahol évente egyszer megrendezik a Párbajt, ahol a kihívó és kihívottja közül csak egy marad életben, de a jutalom elég nagy ahhoz, hogy megérje a Megjelölteknek évről évre felkerekedni és kockáztatni az életüket. A Fonal elhívásának csak kevesen tudnak ellenállni,  még akkor is, ha tudják, hogy a lét a tét.

Amíg ismerkedünk az alaptörténettel, a szereplőkkel egy nagyon furcsa atmoszférába kerülünk, sötét, szinte úgy érezzük, hogy egy gép belsejéből figyeljük a szereplőket és a környezetüket, miközben egy feszült légkör uralkodik.

A karakterek összességében tetszettek, mindegyikben volt valami érdekes, nem voltak túlírva, mégis el tudtam képzelni a külső és belső tulajdonságukat egyaránt. Számomra azonban nem a főszereplők, hanem Pöröly és Herceg karaktere voltak a legérdekesebbek. Az ő történetük érdekelt a leginkább, amiben volt némi csavar is, amin meglepődtem, de lényegében az egyik legérdekesebb momentuma lett a történetnek.

Emellett megjelent a szerelmi szál is, ami jól illett a történetbe, ráadásul nem lépett át az ízlésesség vonalán, számomra így nem vált többé, mint amire hivatott volt. Egy mellékszál, de adott némi érzelmi töltést a történethez, ami lényegében a keményebb vonalat képviselte. 

Összességében szerintem a regény erőssége a leírásokban rejlik. Egészen az elejétől kezdve részletesen megismerjük a helyszínt, a Párbaj szabályait és a legfontosabbakat, a résztvevőket. Leginkább benyomásokat szerezhetünk, amelyek hagyják a képzeletet is kibontakozni. Érdekes volt, hogy  mindenki saját fantáziájára alapozhatja a képi megjelenítést, ezáltal az olvasó maga is hozzá tud járulni a világ megteremtéséhez, mert a hiányzó információkat saját magunk tudjuk tartalommal megtölteni, mely által mindenki egy picit más képzelt világot fog megtapasztalni. Gyengeségként pedig a párbeszédeket említeném meg, úgy éreztem, hogy lehettek volna egy kicsivel kiforrottabbak, de mindezt egyensúlyba hozta az alapkoncepció és a világ megteremtése.  Bevallom, a fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de végül mindenképpen örülök, hogy elolvashattam a regényt. Egy érdekes világba kalandozhattam, olyan témákat érintve, mint a lét, a barátság, a kétely és a szerelem. A történettel gyorsan haladtam, de el is gondolkodtatott, hogy vajon merre tart a mai világunk, mi lesz majd 100 vagy 300 év múlva, hiszen az erőszak egyre jobban ott munkál a világban. Emellett ismét egy újfajta olvasási élménnyel gazdagodtam, így eddig nagyon jól haladok az idei célkitűzésemmel, miszerint új műfajokkal és számomra eddig távolinak tűnő világokkal, történetekkel ismerkedem meg.

Gábor korábban megjelent regényéről, a Pillanatnyi elmezavarról is el tudjátok olvasni az értékelésemet még 2016. őszéről. 

Kiadó: Mogul

Oldalszám: 252

Megjelenés éve: 2021.02.

Repüljünk a boszorkányság korába a Familiárisokkal!

Füszöveg: Fleetwood ​Shuttleworth, a 17. század elején játszódó történet főhőse alig 17 éves, és negyedszer várandós. Ő Gawthorpe Hall úrnője, de eddig még nem sikerült gyermeket világra hoznia, pedig a férje, Richard már nagyon vágyik örökösre.
Amikor Fleetwoodnak a kezébe kerül egy levél, amelyet a harmadik halvaszülését levezető orvos írt a férjének, lesújtó hírrel szembesül: egy újabb terhességet már nem fog túlélni.
Találkozik egy fiatal bábával, Alice Grayjel, aki megígéri, segít, és bebizonyítja, hogy az orvos tévedett.
Alice-t boszorkánysággal vádolják, és Fleetwood mindent kockára tesz, hogy megmentse. De vajon Alice valóban az, aminek látszik?
Csak ők tudják az igazságot. Csak ők menthetik meg egymást.
„Árnyalt és érzékeny portré egy bátor és szívós lány küzdelméről, hogy megtalálja a helyét a világban. Muszáj elolvasni.” – Heather Morris, AZ AUSCHWITZI TETOVÁLÓ szerzője
„Bámulatosan szép mese – a nőiség és a boszorkányság hogyan száll szembe a fennálló hatalommal… gyönyörködtető élmény az első laptól az utolsóig.” – Jessie Burton, A MÚZSA és A BABAHÁZ ÚRNŐJE szerzője

Stacey Halls egy kis településen nőtt fel az angliai Lancashire-ben, és újságírást tanult az egyetemen. Írásai többek közt a Guardianben, az Independentben és a Sunban jelentek meg. A familiárisok az első regénye, amellyel rögtön elsöprő közönségsikert aratott a történelmi fantasy olvasóinak körében: csak az Egyesült Királyságban több mint 200.000 példányban kelt el, keménytáblás és puhakötéses kiadása egyaránt a Sunday Times Bestseller listáján szerepelt. Több mint tizenkét nyelvre fordították le, és készül a tévés adaptáció.

Mostanában igazán remek debütáló regények találtak meg maguknak, így nagyon vártam Stacey Halls regényét, a Familiárisokat is. A borító valami gyönyörűséges, szinte hívogatja az olvasót, szerintem az utóbbi évek legszebb borítói közül benne van az első háromban.

Számomra már a cím is nagyon érdekes volt, az pedig pluszként adódott a várakozás izgalmához, hogy a történet maga is nagyon varázslatosnak ígérkezett, egészen 1612-ből.

Igazából úgy éreztem magamat az olvasás során mintha egy mesébe csöppentem volna, pontosan a boszorkányok fénykorába, a helyszínt pedig Anglia egy eldugott, vidéki tája, Lancashire adta.
Hősnőnk, Fleetwood Shuttleworth a regény idején 17 éves, tapasztalatlan, bár már több sikertelen terhességen van túl az unalmas, de a szokásos korabeli férfi sztereotípiákkal felvértezett férje mellett. Ekkor találkozik Alice Gary-jel, aki fiatal kora ellenére igazi javasasszony és bába, amely tudást a felmenői által örökölte. Nagyon érdekes az, ahogy a két nő sorsa összefonódik és egy elválaszthatatlan kötelék szövődik közöttük. A kor meghatározó misztikus erői itt is megjelennek, a boszorkányok és a varázslat nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoz a természetes gyógymódok és a gyógyítás határán. Ezáltal a számos babona és az elvakultság odáig vezet, hogy boszorkányt kiáltanak, amitől a regény cselekménye valóban izgalmassá tudott válni. 

Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy a regény viszonylag lassabb mederben folyik és a történések is szép lassan épülnek fel a szemünk előtt mégis végig fenn tudta tartani a figyelmemet az írónő. 

Érdekes volt látni, ahogy elég merészen két nagyon erős női karakter került a történet középpontjába. Fleetwood vonatkozásában egyenesen azt látjuk, ahogy az elnyomott szerepéből kilép egy erős és független női karakter. Nagyon tetszett az, ahogy ezt a női karaktert hagyta kibontakozni az írónő. Alice is erős személyiséggel bírt, de az ő vonatkozásában tudni lehetett a regény elejétől, hogy ilyen az alaptermészete, tehát nagy jellemfejlődés nála nem volt tapasztalható, de ettől függetlenül számomra érdekes volt Alice is. 

A férfi szereplők, Richard, a férj, illetve Roger, a boszorkányokat begyűjtő bíró szerepében tetszelegve megtestesítették a kor tipikus férfialakjait. A nők elnyomása természetes volt számukra, a döbbenet pedig, amikor egy nő nem engedelmeskedett az akkoriban elvárható erőszak felé billentette őket. Nagyon szemléletesen sikerült kibontakoztatni a regényben a korszak minden jellemző magatartásformáját, igazán érdekes történelmi korrajzot kapunk az olvasás során. Bevallom élvezettel olvasom a történelmi háttérrel bíró, jól megírt és olyan pluszt nyújtó regényeket, amitől azt tudom mondani az utolsó mondat elolvasása után, hogy igen, ez megérte az olvasásra fordított órákat. 

Összességében Nekem nagyon tetszett, hogy Fleetwood szemszögéből ismerhettem meg ezt a történetet és az, hogy Halls ilyen szépen vezette le és írta meg az első regényét. Remekül feltárult a szemünk előtt egy veszélyekkel teli korszak, amikor a boszorkányság, a félelem és az erőszak uralt egy férfias világot, de mégis voltak olyan nők, akik megállták a helyüket a körülmények ellenére is.

Egy remek magával ragadó történet, amit végig érezhetően átszőtt a félelem és az intrika hálója. 

Ritkán nézek meg adaptációkat, de ebben az esetben várom, hogy elkészüljön és minél hamarabb megnézhessem, mert kíváncsi vagyok, hogy a képernyőn is ennyire át tud majd érződni a karakterek dinamikája és a korszak sötétsége. 

Bravó Stacey Halls! Várom a következő kalandot! 

Tényleg megállt az idő Matt Haig-nél? Az olvasás során nálam biztos megállt!

Fülszöveg: Tom Hazard veszélyes titkot rejteget: hiába tűnik átlagos negyvenegy éves férfinak, egy ritka betegségnek köszönhetően évszázadok óta életben van. Előadott Shakespeare-rel, hajózott Cook kapitánnyal és koktélozott Fitzgeralddal – de most már leginkább úgy szeretne élni, mint bárki más. 

Tom az életben maradáshoz mindig új identitást vesz fel, és ezúttal tökéletes álcát választ: történelemtanárként kezd dolgozni egy londoni középiskolában, ahol úgy mesélhet a gyerekeknek a háborúkról és boszorkányüldözésekről, mintha nem is lenne ezekről személyes tapasztalata. Megpróbálhatja megszelídíteni a múltat, de az bármelyik pillanatban utolérheti. Egyvalami pedig tilos számára: nem eshet szerelembe.

A Ha megáll az idő korokon átívelő és kortalan romantikus történet arról, milyen érzés elveszíteni és megtalálni magunkat, és arról, hány életet kell leélnünk, mire megtanulunk élni.

Véleményem:

Matt Haig-től a Ha megáll az idő című regény volt az első, amit elolvastam. Ahogy utánaolvastam Haig munkásságának úgy meg is nyugodtam, mert korábban már népszerűségnek örvendett több írása is, köztük A fiú, akit karácsonynak hívnak meseregény. A jó kritikák és stílusának magasztalása után bátran nyúltam a könyvhöz, főképp, hogy kedvenc témáim egyikéről az időről szól a történet. Annak ellenére, hogy a meseregény fent volt már a kívánság, sőt a várólistámon is, végül eddig még nem kerítettem rá sort, és most eme regény elolvasása után el is bizonytalanodtam rendesen. 

Az író felé tehát tiszta lappal nyithattam, viszonylag gyorsan a megjelenés után már kézbe is vettem a könyvet, mert a listáim élén csücsült. 

Azt leszögezhetjük, hogy nem időutazós történetről van szó, sőt, szerintem a címe sem teljesen pontos, erősen félre is vezetheti az olvasókat. Az idő nem állt meg egyetlen pillanatra sem a történet folyamán, így a cím vajon miért ez lett?! Az már más kérdés, hogy a szereplők közül többen is lassabban öregednek a megszokottnál, de az ő vonatkozásukban is telik az idő folyamatosan, csupán annak sebessége lassult le. Nekem ez a magyar címadás így picit csalódás volt, nem igazán passzolt a történethez, ennél sokkal kreatívabban is meg lehetett volna oldani, szerintem. Az időutazás pedig visszaemlékezésekben nyilvánul meg, ami nálam nem tipikus időutazós történetet takar. 

"Öreg vagyok, akár egy fa, egy sellőkagyló vagy egy reneszánsz festmény. Pontosítok: több mint négyszáz évvel ezelőtt, 1581. március 3-án láttam meg a napvilágot szüleim hálószobájában, egy kis francia kastély - akkori otthonom - második emeletén."

Aztán folytatnám a következő negatívummal, amit véleményem szerint inkább a magyar fordítás miatt érezhettem. Voltak benne olyan furcsaságok, amivel nem tudtam mit kezdeni, mint például a régmúltban nem hiszem, hogy úgy társalogtak volna az emberek, hogy idézem "leüvöltötte a fejét", és ehhez hasonló megnyilvánulásokból nem volt hiány később sem. Nekem ezek a kidolgozatlanságok, pontatlanságok, oda nem illő szófordulatok nagyon sokat elvettek az olvasási élményből.

A korhűség sajnos szintén nem volt sajátja a regénynek - leginkább a nyelvezetben nyilvánult meg -, elkapkodott, gyorsan papírra vetett gondolatmeneteket olvashattam, ami engem valahogy nagyon elkedvetlenített. A lezárás erre az érzésemre csak ráerősített, nagyon összecsapottnak tűnt, a tipikus essünk már túl rajta esete volt, legalábbis én így éreztem. 

Ezek után nézzük a  történetet dióhéjban: Tom Hazard felett nagyon lassan jár el az idő, évszázadok folyamán is csak alig öregszik, jó negyvenesnek tűnik több száz évvel a születése után, azaz napjainkban. A történet több idősíkon játszódik, nagyjából Tom életútját hivatott felgöngyölíteni a születésétől egészen mostanáig. A Tomhoz hasonló albák (ahogy az író nevezi a hosszú életűeket, a kérészek mellett, akik normál emberi léptékben öregszenek) egy társaságba, szövetségbe tömörülnek, melyet egy nagyon idős alba, Hendrich hozott létre a titkuk elfedésére. Ő biztosítja évszázadokon át a szövetség tagjainak a folyamatosan megújuló személyazonosságát, anyagi jólétét, mindezért néhány évente kér egy csepp szívességet. Tom napjainkban egy számára kedves személyt keres, akiről nem tudja, hogy életben van-e még, és eközben a tiltott szerelem is megtalálja. A történet folyamán mindig visszatérnek a gondolatai a régmúltba, így röpke betekintést kapunk Shakespeare, Cook kapitány, Chaplin és Fitzgerald korába is. A boszorkányüldözéstől kezdve a felfedezések és a kora 20. század mind-mind megjelenő történelmi korok a regény folyamán. 
Az albák számára a lehetőségek tára szinte korlátlan, azonban egy dolog tiltott, mégpedig a szerelem. 

A regény alapötlete nekem összességében tetszett, de a kivitelezése mindvégig nagyon tagoltra sikerült, a történelmi korhűséget sutba vágva, legalábbis nagyon lecsupaszítva került az olvasó elé. 
Az atmoszféra is a történelmi korokban ugrálva valahol elveszett, egyáltalán nem éreztem át, hogy éppen melyik korban, melyik városban járunk, mert mindenből jutott egy pici szeletke. 

A karakterek összességében nagyon átlagosak voltak, beleillettek a történet ide-oda ugráló felépítésébe, de amit nagyon sajnálok az az, hogy egyik karaktert sem éreztem igazán közelállónak magamhoz. A legrosszabb, amikor nincs kiért és miért izgulni. 

Tom, aki a fő karaktere a regénynek egy elég befolyásolható, labilis szereplőnek hatott, holott elvileg egy nagyon erős, tapasztalt férfi karakterét kellett volna kiteljesítenie. Sajnos nem bontakozott ki a regény végéig sem és egyáltalán nem tudott fejlődni a kezdeti oldalakhoz képest semmit. Nagyon megkeseredett benyomást keltett, ami nagyon nem tett jót a történet vonalvezetésének. 
Aztán ott van Hendrich karaktere, aki a legöregebb és legrafináltabb alba lenne, de neki sem sikerült semmi maradandót hagyni maga mögött. Sajnos az egyik legunalmasabb figurája volt a regénynek, holott benne szerintem sokkal nagyobb potenciál lett volna. 
Aztán a női karakterek is nagyon egysíkúak, sőt unalmasak voltak, igazából nem is tudok, vagy inkább nem is szeretnék kiemelni közülük senkit, mert semmi érdemlegeset nem hagytak maguk után a regényben. 
Omai, a lázadó karaktere a regénynek számomra a legszimpatikusabb szereplővé lépett elő, legalább pici tűz volt benne. Viszont sajnáltam, hogy rá az író kevés időt és karaktert szánt, így ő sem tudott kiteljesedni és annyira érdekessé válni, mint amennyi lehetőség lett volna benne. 


Azért egy pici pozitívum is jut így a bejegyzés végére, ami nem más, mint a borító, ami nagyon tetszett és igazából jól passzolt a történethez. Illetve egy picit elvonatkoztatva és továbbgondolva a hosszú élet lehetősége nagyon érdekes filozofálgatásra ösztönzi az olvasót, amely gondolatmenet eléggé független utat járhat be a történettől, de így gondolatébresztőnek legalább jó volt ez az olvasmány. 

Összességében

Nagyon álmos, szétcsúszott történetvezetés volt érezhető az olvasás során mindvégig. A stílus is hagyott némi rossz szájízt maga után, nekem nem hozta azt a minőséget, amit az alapötlet alapján vártam volna ettől az írástól. Sajnos az író több helyen is pontatlanságokat ejtett, amit leginkább a történelmi korszakok alapos tanulmányozásának hiányával tudok magyarázni. A szereplők csak úgy tengenek-lengenek a regényben, nem fejlődnek, nem irányítják a történetet. 
Most ez egy nagyon negatív hangvételű kritikának hangzik, és igazából nem is nagyon tudok olyan sok pozitívumot kihozni belőle, ami miatt bátran ajánlanám egy üdítő olvasmánynak. Nálam ez az olvasás utáni lehangoltság igen ritkán fordul elő, mert szinte minden regényben, történetben megtalálom a szerethető részeket, de most tényleg nagyon unatkoztam. 

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 396
Megjelenés éve: 2018
Fordító: Kőszeghy Anna
ISBN: 9789634066682

S.J. Kincaid - A Kárhozott

A ​kárhozott könyörtelen.

A kárhozott legyőzhetetlen.

A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.

Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.

Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.

Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.

Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.

Ritkán kezdem az értékelést egy karakterrel, de most kivételt teszek, mert annyira ott van a topon Nemezis, hogy muszáj vele kezdenem a mondandómat.  

Tehát Nemezis karakteréből az írónő kihozta a lehető legjobb kárhozottat. Vad, pusztító, látszólag érzelemmentes humanoid, de a felszín alatt ott dobog az emberi szíve is, hiába minden génmódosítás és manipuláció. Számomra Ő testesítette meg az igazi halálos fegyvert, Mel Gibsonék elbújhatnak mögötte. A regény elejétől, ahogy először találkozunk Nemezis-szel érezni lehetett, hogy ott lapul benne valami, amit nem lehetett pontosan megnevezni, vagy a helyére rakni, de ott van és ki akar belőle törni, legyen az szeretet, szerelem, sírás, félelem vagy bármilyen más emberi érzés, amit addig szándékosan elnyomtak a tervezői. 

A történet elején remekül ellátta a feladatát amire teremtették, pusztított és nem gondolkodott, majd váratlanul betoppant az életébe Sidonia, aki onnantól kötelezően a mindene volt, akár az élete árán is hajlandó lett volna megóvni. Mi olvasók pedig érezzük, hogy Nemezis alakul és folyamatosan változik, érzelmi viharok jönnek és mennek, mi pedig egyre jobban megkedveljük ezt a furcsa nem ember, de nem is állat humanoidot. 

Számomra az utóbbi idők egyik legígéretesebb karaktere lett Nemezis. 

Mindenki úgy hisz, hogy a kárhozottak nem ismerik a félelmet, de én életem első éveiben mást nem is ismertem. Félelem bénított meg azon a reggelen is, amikor az Impyreanek eljöttek megnézni a karámomban.

A történet szerint Nemezist Sidonia mellé rendelik testőrnek, akinek kötelessége ugyebár szeretni az úrnőjét, ami jelen esetben nem okoz gondot Nemezis számára, hiszen Sidonia egy borzasztó kedves lány, aki meglátja Nemezis érző emberi oldalát és szinte testvérként cseperednek fel, így amikor eljön az idő Sidonia képtelen a császár parancsára bántani az ő kárhozottját, inkább elrejti a világuk szeme elől. Folyik ez mindaddig, amíg Sidonia apja rossz fát nem tesz a tűzre és a császár kegyeiből kiesve el nem kell küldenie lányát az "udvarba", ahova már a Kárhozott érkezik meg Sidoniaként. A cél megmenteni Sidoniát, mindenáron. Az út és  az áldozat mit sem számít, Nemezis szeme előtt csak ez lebeg, addig amíg nem történik valami, valami döbbenetes.

Azon nem kell meglepődni, hogy ez a csel milyen módon történhet, hiszen ez egy olyan hihetetlen és bizarr jövő, hogy bármi megtörténhet, illetve senki és semmi nem az aminek látszik. A technika annyira fejlett, hogy még álmodni sem mertük, hol vannak már a plasztikai sebészek?! Nélkülük is lehetsz bármilyen és csak rövid idő kérdése, senki nem ismeri a másik valódi arcát, mindenki szerepet játszik a másik előtt. 

Ez alól egyetlen kivétel a kedvenc férfi karakterem, az őrült Tyrus Domitrian. Annyira őrült, hogy az már zseniálissá válik. Egyszerűen kiismerhetetlen az utolsó pillanatig ott volt bennem a kérdés, hogy ki ez a fickó és mi lesz a következő lépése? Szinte ugyanolyan zseniálisan kidolgozott és izgalmas a karaktere, mint Nemezisé. Amellett, hogy nem egy Adonisz mégis ott van benne az a bizonyos plusz, amitől mindenkiben érzelmeket vált ki, hol dühöt, hol sajnálatot, hol pedig imádatot. 

Nagyjából már a regény legelején beindulnak a történések és ez mindvégig ki is tart a 480. oldalig. Annyira pörgős és ütős maga a történet, hogy szinte letenni is alig akartam, mert folyton ott motoszkált bennem, hogy mi történik ebben a bizarr világban és milyen meglepetést tartogat még az írónő, vagy éppen milyen extra csavart tud még belevinni. Elárulom csavarokból, ármányból, intrikából és akcióból sem volt hiány a leheletnyi romantika mellett. 

Erőssége a regénynek a karaktereken túl a világfelépítés. Nagyon szerettem ennek a világnak a lapról lapra történő kibonatakozását, nagyon összetett, izgalmas és remekül ábrázolt. Szinte láttam magam előtt a szemléletes leírásoknak köszönhetően az egyes helyszíneket,szintén a leírásoknak  köszönhető, hogy az izgalmas cselekmény mellett 480 oldalon keresztül fenn tudta tartani a figyelmemet és elhitette velem, hogy a nem is olyan távoli jövő akár ilyen is lehet. 

Szerettem, hogy vannak olyan szereplők, akik ősi életszemlélete mellett él bennük a fejlődés utáni vágy is és ott vannak velük szemben a technika vívmányait maximálisan kiélvező, de a fejlődést teljes mértékben elutasító karakterek. Ez a kettősség nagyon jó viszály alapot szolgáltat, végre nem egy sablonos ellentét áll a regény középpontjában. 

Érzésre olyan mintha az Olümposz keveredne a futurisztikus űrrel és némi Földről menekített életérzéssel. Talán így tudnám legjobban leírni a regény hangulatát és annak helyszíneit. 

Végre, végre egy író, aki nem innen-onnan kapott elő részleteket, hanem valójában megteremtette a szereplőket és a helyszíneket. Nem kellett azt éreznem, hogy a Harry Potter, az Éhezők viadala vagy egyéb innen-onnan kiragadott részleteken kell átrágnom magam, hanem teljesen ki tudtam élvezni ezt az új világot, az egyedi karaktereket és azok fejlődését. 

Elmondhatom, hogy A kárhozott a kedvenc disztópiámmá lépett elő! Nagyon várom a sorozat folytatását is. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a borítóját már a megjelenés előtt is imádtam, igazán illik a regényhez. Egy gyönyörű, gyenge pillangó, de ha kinyítja a szárnyát kések röpködnek, ki ne asszociálna egyből a pillangókésre? A grafika pedig kiválóan sikerült hozzá. Végre egy regény, ami kívül és belül is pont olyan izgalmas, mint amilyennek látszik!

A végére pedig egy kis extra poén, ami olvasás közben esett meg velem. Talán tudjátok, hogy nemrég született meg a kislányom, így sokszor éjszaka olvasok. Olvasás közben hirtelen nem értettem, hogy mi lehet az a koszmókáromló, mire leesett, hogy kozmoszkáromlóról van szó. 

Tipp! Ne olvassatok túl fáradtan, mert a röhögéstől még éberebbek lesztek!

A könyvet köszönöm a Twister Miedianak és a Kildarának

A.O. Esther - Frigg rokkája II.

Azt ​mondják, a szerelem az égben köttetik… De mi van azokkal, akik nem a dönthetnek a sorsukról? Vajon képes az ember ép lélekkel megúszni egy ráerőltetett házasságot?

Az idegenek érkezésével Syn lakóinak élete felbolydul, de csak Einarr családjának egy része tudja vendégeik kilétéről a teljes igazságot. Sonja szervezetét rejtélyes betegség támadja meg, ami – tekintve, hogy a többiekkel ellentétben ő még nem halhatatlan –, a középkorban számára akár végzetes is lehet.

Einarr arra gyanakszik, ugyanaz akar ártani Sonjának, aki előző életében megölte a lányt, ezért fáradhatatlanul kutat az egykori gyilkos kiléte után. Egy öreg látó segítségét kéri, hogy mágikus varázslatával felszínre hozza Sonja emlékeiből a legsötétebb titkok titkát, ám nem számít arra, hogy végül legközelebbi rokonai egyikével találja magát szemben, akit – hogy teljesítse vérbosszúját, meg kell ölnie.

Mindeközben a Sigurdsson család két esküvőt is meg akar ülni a nyári hónapi hónapok folyamán: Einarr mellett ugyanis húga, Asa is házasodni készül. Választottja a király legjobb harcosa, Ralf Knutsen, aki bár a helybéliek szerint igencsak vonzó férfi, könyörtelen, vérszomjas, szadista ember hírében áll.

A vendégségbe hívott násznép elárasztja a várost, ám nem mindenkinek tetszik Sonja és Einarr boldogsága. A férfi egykori szeretője, a király rokonságába tartozó Corina személyes sértésnek érzi Sonja puszta létezését, és úgy dönt, egyszer s mindenkorra elsöpri a zenészlányt az útjából…

Alex, James és Leif merőben új környezetben találják magukat, ahol, bár zenészként sikerül beilleszkedniük és megtalálják az elveszettnek hitt Sonját, szembe kell nézniük a viking kor minden nehézségével, és azzal, hogy az öröklét ára bizony nagy áldozatot követel mindannyiuktól.

Frigg rokkája tovább ragyog, s mágiájának erejével örök életet ad a Brennához hűséges alattvalóknak. Az életért azonban tetszik vagy sem, életekkel kell fizetni… De vajon meg lehet-e bocsátani a gyilkosságot? Feledni lehet-e az éveken át tartó hazugságot? Túlélhetik-e a szerelmesek, ha mással kell összekötni az életüket, miközben a szívük az igaziért dobog?

A történet ott folytatódik, ahol az első rész befejeződött. Syn városa felbolydul Alex és a fiúk érkezésével, a testvérek pedig újra egymásra találnak. Tovább tekerednek a szálak és természetesen ismét szembe kell nézniük a viking élet nehézségeivel is, valamint a szűnni nem akaró ármánykodással. Szerelmek szövődnek, konganak az esküvői harangok, a kérdés az, hogy milyen ára van a szerelemnek. Frigg rokkája pedig minden eddiginél fényesebben ragyog.

Ahogy az első részben már megtapasztalhattam az atmoszféra és a világfelépítés továbbra is mesteri, ezen nincs is mit tovább ragozni.

Szerettem, hogy a szereplők tudtak tovább fejlődni, erősödni és még pozitívabban tudott alakulni a jellemábrázolásuk az előző részhez képest. Nagy örömömre leginkább - ahogy korábban vártam - Einarr volt az, aki hatalmas jellemfejlődésen ment keresztül, pozitív értelemben. Most sokkal inkább A pasinak éreztem, - így nagybetűvel -, mint korábban. Alex ezzel ellentétben egy picit visszaesett, de tényleg csak egy keveset és ezt az érzést leginkább a regény elejére tenném. 

Asa volt az, aki most több térhez jutott, aminek szintén örültem, mert ismét egy kedvenc karakterrel bővült a listám. Leginkább egy kis madárkához tudnám hasonlítani, aki szárnyalni próbál, viszont az erősebbek nem hagyják, de ő továbbra sem fogja feladni, legalábbis reményeim szerint. 

Sonja karaktere ugyanúgy hozta azt a színvonalat, amit elvárok egy központi karaktertől. Továbbra is szerethető, bájos és életteli női karaktere volt a regénynek és most végre éreztem, hogy Einarral egy az egyben kiegészítik egymást, jó volt olvasni ahogy egyre jobban egymásba habarodnak.

A testvéri szeretet megjelenése továbbra is nagyon erős szál tudott maradni, amit ismét a regény nagy erősségének érzek. 

Amit még nagyon fontosnak tartok kiemelni, mivel a korábbi értékelésemből méltatlanul hagytam ki, az a reinkarnáció témaköre, ami egy érdekes pontja a történetnek. Akár hiszünk benne, akár nem most érezni fogjuk, hogy ha két léleknek egymásra kell találni, akkor nem létezik idő és tér, amin ne tudnának átmenni, hogy beteljesítsék a sorsukat. 

Emellett sokkal több ármány és vadság kapott szerepet ebben a részben, ami szintén előre vitte a történetet, így egy percig sem hagyott unatkozni. Pont az ilyen eseménydús és körömrágós regényeket szeretem, itt pedig még egy csipet misztikum is megjelenik, már amennyiben a viking birodalom és korszak nem lenne elég titokzatos számunkra. 

Itt említeném meg, hogy egyedül némi negatívum volt számomra, hogy nem minden apró részlet volt teljesen korhű, de ettől függetlenül szerettem ahogy a 21. század összemosódott a vikingek korával. Ennek ellenére biztosítok mindenkit, hogy mindez nem vont le az olvasás élvezeti értékéből.

Ha már a két század találkozását említettem akkor elmondom, hogy személy szerint engem mindig is foglalkoztatott, hogy mi lenne akkor, ha valóban vissza lehetne vinni egy-egy modern vívmányt a régi időkbe, vajon az ott élők mennyire tudnának ehhez alkalmazkodni? Az olvasás során ismét alkalmam nyílt ezen is egy picit eltöprengeni, ahogy a vikingek például megtanultak szlengben beszélni. Ezt az aspektusát is élveztem a regénynek és örülök, amikor alkalmam adódik olyan regény olvasni, ami amellett, hogy szórakoztat, még töprengésre is késztet. 

Zárásként szeretném megosztani veletek a kedvenc leírásomat, ami nem más, mint amikor Asa a tó fölé millió pillangót varázsol a hajnali derengésben Alexnek, majd esőcseppekként hullanak vissza rájuk. Ezt a jelenetet szinte mozivásznon megjelenő képként láttam, annyira hangulatosra sikerült. 

"Szivárványszínű, víztestű  pillangók, amik úgy ragyogtak a horizonton felbukkanó napsugarak fényében, akárcsak a gyémántok. Könnyedén repkedtek körülöttük, megcsillantva a szárnyukon a szivárvány minden egyes árnyalatát, s a testükön csillogó fényektől úgy tűn, mintha aranyszínűvé vált volna körülöttük a világ..."

Apropó, a sorozat megérdemelne egy megfilmesítést, mert van benne lehetőség, tudom, hogy itthon erre kevés az esély, de hátha, én drukkolok. 

Összességében ismét elmondhatom, hogy nagyon nehezen tudtam elengedni a szereplőket, szinte hiányérzetem támadt, ahogy becsuktam a könyvet. A befejezés pedig, te jóóó ég! Hol van a 3. rész?  A történet pedig továbbra is briliáns volt a történetszövéssel együtt, a karakterek pedig izgalmasak tudtak maradni, emellett folyamatosan volt miért izgulni és együtt örülni, vagy rettegni a szereplőkkel. 

Érzelmes, vad és misztikus, ez Frigg rokkája.

A könyvet köszönöm A.O. Esther írónőnek és a Kildarának

A.O. Esther: Frigg rokkája I.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

Mostanában egyre több tehetséges magyar íróval találkozom az olvasásaim során és állíthatom A.O. Esther az egyike a legtehetségesebb történetmesélőknek. 

Ezzel a regénnyel megkezdtem egy újabb sorozatot, aminek, mint kiderült lesz miért várni a folytatásait, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Nem szeretnék túl sokat elárulni a történetből, szerintem már a fülszöveg így is túl sokat mond. Egyszerűen ezt a történetet muszáj elolvasni ahhoz, hogy beszippanthasson mást is ugyanúgy a hely és maga a mese, ahogy tette azt velem. 

Tehát a történet tényleg csak nagy vonalakban:

Norvégiában kezdődik minden, a 21. században, ahol a 20 éves Sonja és hét évvel idősebb bátyja Alex Sommerland élnek. Fiatal koruk ellenére családi tragédiák sora után mégis magukra maradnak, ezáltal csak egymásra számíthatnak, de szerencsére erős kötelék van a testvérek között, amit nagyon nehéz eltépni. Mindketten egy bandában, a White Nights-ban zenélnek,így a zene már az elején a történet szerves részévé válik, ami mindvégig megmarad. Az egyik bulit követően, Szent Iván napján az égen fényesen ragyog Frigg rokkája és ezzel megváltozik Sonja, Alex és a banda tagjainak élete, ők maguk sem sejtik mennyire....

Sonja megismerkedik Einar Sigurdssonnal, akivel valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan módon vonzzák egymást, de Einarr tudja, hogy soha többé nem találkozhatnak. A sors - vagy valaki - azonban másképp akarja, ezáltal Sonja és a fiúk 924-ben találják magukat, a vad vikingek között. Az is nehezíti a helyzetet, hogy Sonja-nak egyedül kell megbirkóznia az új élethelyzettel, még a fiúk közösen próbálják átvészelni és túlélni ezt, a számukra is idegen korszakot és közben Sonja nyomára bukkanni. 

A történet már az elején magába szippantott. Mágia, ármány, harc és szerelem mind része a történetnek, ami garantálja, hogy egy percig sem fogunk unatkozni olvasás közben. Ezt mutatja az is, hogy nagyon gyorsan a végére értem a történetnek, annak ellenére, hogy 442 oldalról beszélünk és már nyúltam is a második részért, mert nem bírtam várni, muszáj volt megtudnom hogyan folytatódik a szereplők sorsa, egyszerűen nem tudtam elengedni a kezüket. Valamit tud ez a regény, ezt el kell ismernem. 

Imádtam ahogy az írónő a két világot átszelve felépített egy vad és kiismerhetetlen  viking világot, 924-ben. Ebbe a világba egyesíti a modern karaktereket és a vikingeket, amiből egy igazán izgalmas, színes és érzelmekkel illetve vadsággal teli világ bontakozott ki. Azt nem mondom, hogy a korrajz hibátlan volt, de teljes mértékben élvezetes leírásokkal, helyszínekkel találkozhattam és az atmoszféra pedig mesterien került kialakításra, szinte láttam magam előtt a vikingek világát, ahol a mágia az úr, mindent és mindenkit a fennmaradás ősi ösztöne irányít. 

A karakterek közül Sonja, Alex, Einarr és Brenna azok, akiket ki szeretnék emelni. Úgy érzem, hogy ők négyen a történet mozgatórugói, amellett, hogy a többi karakter is izgalmas mégis valamilyen módon ők kerültek hozzám közelebb, vagy éppen keltették fel az érdeklődésemet. Sonja gyönyörű, fiatal, élettel teli és az álmai által egyre titokzatosabb. Alex, ő pont az akibe minden nő egy picit belezúg, stílusos, jóképű és a helyén van a szíve, sőt még bátor is. Csajok, ki ne szeretne egy ilyen pasit? Nekem bevallom ő volt a kedvencem. Einarr a jóképű viking pedig fontos kulcskarakter ugyan, de számomra még egy picit kevés volt, úgy éreztem egy kicsit megrekedt a karakter a jóképűség szintjén. A következő részben tőle várom a legnagyobb jellemfejlődést, remélem megkapom, mert ott van benne az ígéret egy érdekes személyiség kibontakozásához. Végül, de nem utolsó sorban a mágikus képességekkel rendelkező Brenna. Ő a tipikus szarkavaró és a leginkább összetett személyiség a történetben. Bevallom nagyon szerettem, ahogy a lapokat keveri és az erős jelleme átsütött a lapokon. Annak ellenére, hogy a történet negatív figurája én nagyon bírtam, ahogy uralja a mágiát. 

Kiforrot stílus, karakteres írásmód jellemzi a sorozat első részét. Szeretem amikor egy történetet ennyire a magaménak tudok érezni csak azért, mert az író gyönyörűen tud történetet mesélni és ezáltal élvezetes olvasmányt kínálni az olvasónak. 

Külön örültem, hogy egy misztikus, mágikus szál is belekerült a történetbe, mert ez adott neki egy olyan pluszt, amitől még inkább vártam, hogy vajon mi fog történni a szereplőkkel. Ott lebegett a kérdés, hogy a gonosz győzedelmeskedik-e az egyszerű halandók felett, vagy ők is fel tudják venni a kesztyűt Brennával szemben, aki a kószák, azaz a 21. századból érkezők életére tör. 

A romantikus szál és a misztikum nagyon szépen összefonódott és egy nagyon érzelmes, nem mindennapi szerelmi történet bontakozhatott ki. 

Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lehet visszarepülni az időben és egy másik életet kezdeni máshol, máshogy, egy addig ismeretlen világban. A. O. Esther most megadta erre a lehetőséget és alkalmam nyílt egy kicsit kalandozni időben és térben. Köszönöm ezt az élményt! Várom a folytatást!

Összességében pedig egy remek fantasy, időutazós, misztikus regény, amit ajánlok mindenkinek, aki szeretne kicsit visszarepülni az időben és egy izgalmas időutazás részesévé válni, ráadásul egy remekül megírt szerelmi történet közepén. A karakterek izgalmasak, az atmoszféra briliáns, igazi csemege a műfaj kedvelőinek.

Hamarosan érkezik az értékelésem a II. részről! 

A könyvet köszönöm A.O. Esther írónőnek és a Kildarának

Neil Gaiman: Szerencsére a tej - Apák napjára ajánlom

Szerencsére egy apa pontosan tudja, mi a kötelessége, ha megtörténik a katasztrófa, azaz elfogy a tej, s így a gyerekek nem tudják mivel enni a reggeli kukoricapelyhet. Megacélozza magát, és megkísérli a lehetetlent: tejet hoz a boltból.
Szerencsére az apák leleményesek, és mindig akad egy segítőtársuk, így még az űrbéli idegenek, vérszomjas kalózok és egyéb kekeckedők sem tudják meghiúsítani a küldetésüket, közben pedig egyik kaland a másik sarkára tapos.
Szerencsére a tej tejhatalmúnak bizonyul.
Szerencsére Neil Gaiman fejéből ismét kipattant egy „eszelős” történet, amelyben szerepet játszik az időutazás és az időjárás, énekelnek a dinoszauruszok és durcáskodik egy isten, valamint bizonyítékot kapunk arra, hogy apa csak egy van.

Apák napja környékére tartogattam Neil Gaiman gyerkőcöknek szóló kötetét, amit a fiammal közösen olvastunk el.

Ugye nem felejtettétek el, hogy június 18. Apák napja? Mivel is ünnepelhetnénk meg hatásosabban, mint egy jó könyvvel, ami a közös családi kikapcsolódáshoz is remek alap lehet?

Számítottam rá, hogy jó lesz, de ez brutálisan jó volt, ilyen apát követeljünk mindenkinek! 

A könyvecske egy fantasztikus képzelőerővel megáldott apuka tejért folytatott küzdelmét meséli el a gyerekeinek, akik csak egy reggeli pehelyre és némi tejre vágytak. A tejjel együtt azonban kaptak egy zseniális utazást időben és térben egy kreatív apukától és ráadásul mi olvasók is remekül szórakozunk közben. 

Alapvetően egy egyszerű történetnek látszik időutazásról, idegenekről, kalózokról, könyvet író dinoszauruszról és tejről, de ez még valami ennél is sokkal több, hiszen kalandok sorát éljük át nagyon egyszerű, de mégis elragadó formában. 

Ami külön fantasztikus, hogy ez a röpke utazás még jópofa rajzocskákkal is kiegészül, így valóban egy könnyed, de őrült képzeletbeli tortúra részeseivé válunk. Gaiman meséje és Skottie Young rajzai teljes összhangban kapcsolódnak össze és teszik kerek egésszé az utazást. A gyerekek is imádni fogják a rajzokat is, mert úgy érzik, hogy ilyet ők is tudnak rajzolni és ezáltal még jobban tudnak azonosulni a történettel, legalábbis a fiam nagyon imádta ezeket a kis kiegészítő szösszeneteket. 

Mutatom mire is gondolok:

Ugye ilyen pónit mindenki tud rajzolni? Félelmetes! Szivárvány a köbön. 

Teli van jópofa viccekkel és zagyvaságokkal is, de ennek ellenére valahogy nem tudtam nem megszeretni, ezt a kicsit kelekótya apakaraktert. Olyan aranyosan írt róla Gaiman , hogy valóban minden kisgyermek egy ilyen jópofa apáról álmodik, aki újságot olvas és látszólag nem is figyel a felesége mondandójára, de amikor felkel a fotelból, akkor nagyon ott van és szinte gyermeki képzelőerővel szórakoztatja a kicsiket. 

Ilyen és ehhez hasonló rajzocskákkal is találkozhattok! Hát nem aranyosak? 

Úgy érzem, hogy apák napja alkalmából apa-gyerek kikapcsolódásnak nem is lehetne jobb programot találni, mint ennek a könyvnek az elolvasása. Buzdítom is az apukákat és gyerekeket, hogy bátran vegyék kézbe, forgassák és szeressék Gaiman meseregényét. 

Eredeti mű: Neil Gaiman: Fortunately, the Milk

Eredeti megjelenés éve: 2013

Agave Könyvek, Budapest, 2014

102 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155442834 · Fordította: Pék Zoltán · Illusztrálta: Skottie Young