A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kaland. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. január 18., vasárnap

Sándor István: Limcsi ügyvédsztori – A vébé

Fülszöveg: London, bíróság, foci.

Pocak, a fiatal ügyvéd komoly lehetőséget kap. Felvirágoztatná karrierjét, ha megnyerné a londoni jogvitát!
Azonban a megbízó, az informatikai cég ügyvezető mogulja nem őszinte. Mi a célja tulajdonképpen? És mi köze van a közelgő labdarúgó világbajnokságra kiírt nagyszabású IT tendernek?
Pocak hall ezt-azt innen-onnan. Például a megbízó, Zulc Tódor, bennfentes körökben csak Tody terjeszkedési tervéről és az informatikai piac egyeduralmának megszerzéséről. Meg hogy a konkurencia sem tétlen…
A sármos Pocak mindentől függetlenül meg akarja nyerni a pert. Természetesen. Ebben segítségére siet Janka, a bűbájos titkárnő, valamint Eleonóra, a káprázatos jogtanácsos. És mindketten a szívére is pályáznak.
Mi lesz ebből?
A Limcsi ügyvédsztori minden része önmagában is megálló jogi kalandregény.
A sorozat második kötetét rejtélyes háttérmegállapodások és cselszövések, ágas-bogas szerelmi szálak tarkítják. Visszatér Tócsni, a szeleburdi ügyvédtárs és Berta, az akkurátus jelölt. Nem maradhat ki a minden titkot kiderítő Sanyi, a magánnyomozó sem. Az olvasó betekintést nyer az ügyvédek és választottbírók mindennapi életébe. Mindezt Géza bácsi, a nyugalmazott bíró karikatúraszerű humorral meséli!

Januári első olvasmányaim közé bekerült az ügyvédsztori 2. része, A vébé, mivel decemberben nagyon jól szórakoztam az első részen és a karakterek is tetszettek, így jöhetett a második felvonás.

 Tudom, hogy a jog és a paragrafusok világát sokan unalmasnak, száraznak gondolják, de az író bebizonyítja, hogy meg lehet ezt tölteni humorral és jó sztorikkal egyaránt. Ez a regény pont rámutat arra, hogy a jog világa lehet nevetségesen szürreális, pörgős és romantikus egyaránt, sőt néhol tanító és realista is. Ebből a részből megismerhettem a választottbíróság intézményét, amiről bevallom, eddig nem is hallottam, de minden alkalommal örülök, amikor a látóteremet is szélesíthetem az olvasásaim során. 

 A történet ezúttal is több helyszínen játszódik, amitől igazán színes lett. London ikonikus helyszínei között lavírozva Pocak és Tócsni, a fiatal ügyvédek próbálnak helytállni a saját karrierjük és a magánéletük káoszában, miközben a tárgyalótermi megmérettetés mellett a jól megalkotott mellékszereplők is kavarják a szálakat, ezzel a szokásos galibákat előidézve. 

Természetesen Géza bácsi és Elza néni továbbra is incselkedve narrálják az eseményeket, nagyon cuki pofák.


Miért tetszik ez a sorozat?  


- Az alkalmazott humor könnyed, illik a szereplőkhöz és a jog világához is, 

- a karakterek energikusak, viccesek és szerintem erős karakter ábrázolással dolgozik az író,

- megvan a könyvben az a romantika, ami nem túlzott, de mégis vidám,

- plusz az az atmoszféra, amitől mi is kicsit magunkénak érezzük a szereplők életét és az eseményeket.


Továbbra is ajánlom a sorozatot, ha valami olyat szeretnél olvasni, ami megmosolyogtat, miközben remekül terelgeti a karaktereket a saját mozgalmas kis világukban. 


2026. január 11., vasárnap

Sándor István: A ​fecni (Limcsi ügyvédsztori 1.)


Fülszöveg: Pocak és Tócsni vagány, fiatal ügyvédek.

Na jó, kicsit hebehurgyák.

Mindenesetre egy jól menő építési vállalkozó megbízásából egy budapesti társasházi lakás megvásárlását intézik Párizsban. A vállalkozónak nagy szüksége van az ingatlanra, mert egy grandiózus projekt fontos része.

Az ügyvédek diadalittasan térnek haza.

Ám az eljárás sikerét egy apró, jelentéktelennek tűnő malőr veszélyezteti: nincs meg egy bankszámlaszám. Amit egy kicsi kis fecnire firkantottak le.

A probléma megoldása érdekében jelentős erőfeszítéseket tesz Janka, a korábbi divatmodell, jelenleg az ügyvédi iroda titkárnője, valamint Pocak szintén ügyvéd nővére, Kata. A helyzetet bonyolítja, hogy a rendőrség nyomozni kezd az ügyben, mivel célkeresztjükbe került egy nemzetközileg ismert szélhámos. Ha ez még nem lenne elég, színre lép egy titokzatos hazudozó, a dúsgazdag latintanár, Ráckevei Adalbert is, és a jól menő vállalkozónak magánéleti problémái támadnak.

És mindenki a fecnit keresi.

„P. G. Wodehouse elbújhat mellette!”
Nádasi Krisz író, szerkesztő

A sorozat első kötete cselszövések és véletlenek, bimbódzó szerelmi szálak és szakítások kavalkádja, titkokkal és félreértésekkel tarkítva – rengeteg humorral elmesélve.


 


Nagyon fellelkesültem, amikor felkérést kaptam a Limcsi ügyvédsztori kötetek elolvasására, mert talán nem is tudjátok, de nagy P.G. Wodehouse rajongó vagyok, a sorozat pedig pont a wodehouse-i szellemiséget lengette be előttem, csak éppen a magyar valóságban. 


A történet középpontjában Pocak és Tócsni állnak, akik ügyvédként a jog kesze-kusza világában próbálnak eligazodni, ez pedig hol sikerül, de inkább nem, viszont kitartóan keresik a bajt. A történetben egy jelentéktelennek tűnő fecni kalamajkák sorát indítja el, ahol minden összefügg mindennel és mindenkivel, illetve a szálak úgy tekeregnek, hogy azt egy macska sem tudná jobban összegabalyítani. Az eseményeket Géza bácsi és Elza néni kommentárja vagy inkább vidám narrálása kíséri, ami szórakoztató, de igen sajátos, cukipofák. Ez a narratíva egyszerre ad keretet és csavar egyet a történeten, de egyúttal kitekint a jogi kliskére is. A történet mindvégig egy fecni okozta bonyodalom köré épül, de a karakterek más-más perspektívából láttatják az ügyet és közben ügyesen keverik bele a történetbe a saját ügyes-bajos dolgaikat. A szerelem pedig néhol túlzó, de pont olyan mértékben, amit egy humoros, szinte karikatúraként megelevenedő karakterektől elvár az olvasó.

Tetszett, hogy ebben, a jogi ügyeket a középpontba állító történetben minden és mindenki  szerethetően kaotikus, kicsit őrült és az, ahogy az utolsó mondatig mindent a humorra épít az író. Az egyértelmű, hogy nem szabad a logikát keresni a karakterek cselekedeteiben, mert ebben a kötetben sokkal fontosabb szerep jut a "sírva vigadnak" hangulatnak, a karakterek felépítésének és kidolgozásának. A jogi világ sztereotípiáit teljesen ledönti, de közben meg is erősíti azt, így ez egy feloldatlan dichotómia, hiszen a jogi terminológia tűpontos az író képzettségének köszönhetően, de a szereplők megkívánják, hogy a jogra jellemző szabályrendszert ledöntsék és átugorják.

Bevallom, pont ezt az olvasási élményt reméltem, amikor kinyitottam a könyvet, vártam, hogy valami jó kis darabot húzzak ki a jogi humorzsákból és valóban, pont ez jött át a lapokról. 

Nagyon szerettem a karakterek összefonódását, kedvenceim lettek: Kata, Pocak és Tócsni, na és persze a vonzó Janka. A mellékszereplők is érdekes figurák voltak, közülük a legérdekesebb Adalbert, de Sámson és Dimitrova, sőt a többiek is jól illettek a történetbe, jól hozták a csavarokat. 
Egyetlen pici észrevételem, ami nem von le a történetből, hogy számomra az ilyen humorból nagyjából a 220-270 oldal a megfelelő oldalszám, ezt most is éreztem picit, úgy a 300. oldalnál, bár nagyon jó lett a befejezés.

Összességében ebben a történetben a legklasszabb számomra mégis az volt, hogy már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy a vesztükbe rohannak a karakterek és baj lesz belőle, de mégis ott motoszkált a gondolataimban, hogy ezen milyen jót fogok nevetni és természetesen igazam is lett. Végig jól szórakoztam és alig várom, hogy elolvassam a következő részt is. 

2025. október 26., vasárnap

Móra Kiadó gyermekkönyvei, amelyeket szívből ajánlok


Fülszöveg: „Van kedved egy időutazáshoz?

Ebben a könyvben életre kel a történelem: több mint 40 színes térkép segít abban, hogy ne csak unalmas számok legyenek a történelmi események, hanem izgalmas kalandok, amelyeknek te is a részese lehetsz! Az Afrikát elhagyó első embertől a Holdra lépésig számos korszak, különleges helyszínek, különleges személyek népesítik be ezt a történelmi atlaszt, átfogó képet adva a világ alakulásáról – a kezdetektől napjainkig.” 


Utazás a múltba – Képes történelmi atlasz gyermekeknek


Ebben a színes, gazdagon illusztrált atlaszban a történelem valóban életre kel.
Gyermekként nagyon szerettem atlaszokat böngészni, igaz, korant sem voltak ennyire kidolgozottak, színesek, edukatívak. Ebben az atlaszban a történelem és a modern oktatás egyesül, a kislányommal hosszú ideig tudjuk lapozgatni, nézegetni és beszélgetni az egyes korokról, hiszen remek iránymutatást kapunk a kötetből.
Ez az atlasz nemcsak térképeket, hanem kalandokat is rejt: felfedezhetjük a fáraók világát, hajózhatunk a vikingekkel, menetelhetünk a római légiókkal és bepillantást nyerhetünk a nagy birodalmak mindennapjaiba, sőt, a jelen kor is képviselteti magát.
A kötet végén játszhatunk is a remek kvízkérdésekkel.
Tökéletes választás minden kíváncsi gyereknek és felnőttnek is, akik szeretne játszva tanulni és hajlandóak részt venni egy izgalmas időutazáson.
8 éves kortól már szeretettel ajánlom.

Fülszöveg: Lengyel Dénes régi magyar mondáin generációk nőttek fel. Ezekből válogattunk most 77-et: a honfoglalástól Mátyás király koráig tartó időszakból. A mondák gyerekbarát formátumban, Czuczor Eszter izgalmas illusztrációival jelennek meg.


Szeretném a figyelmetekbe ajánlani Benedek Elek unokájának, Lengyel Dénesnek az összeállítását, amely a Királyok kora címet viseli.
A kötet 240 oldalon keresztül mesél a fiatal olvasóknak olyan letűnt korokról, ahol a királyok és fejedelmek voltak a szuperhősök, akiknek a tetteire érdemes volt odafigyelni. 77 magyar monda elevenedik meg a lapokon, melyek között vannak jól ismert mondák, mint Lehel kürtje és Nándorfehérvár ostroma, de voltak számomra is ismeretlen történetek, amelyeket jó volt olvasni, megismerni, ilyen volt a Lietavai csata vagy Beckó vára mondája.
A tartalmak között tematikusan is kereshetünk, mondakörök szerint: hun-magyar mondák, a honfoglalás és kalandozások kora, az Áprád-házi királyok mondái, a vegyes házi királyok mondái, illetve mondák Hunyadi Jánosról vagy éppen Mátyás királyról.
Az összeállítás nagyon röviden, meseszerűen foglalja össze a neves személyekhez köthető kiemelkedő eseményeket, mondákat és legendákat, nem kell attól tartani, hogy túl hosszú leírásokkal kell megbirkózni, közben elvesztve a lényeget, az átélés, megélés élményét.
Az idősík 433-1490 közötti mondavilágot öleli fel, Lengyel Dénes a gyermeki gondolatvilág figyelembevételével dolgozta át a nagy elődök írásait, hiszen korábban a gyűjtemények összeállításánál általában csak a tartalmi összefoglalóra figyeltek. Ebben az összeállításban és megfogalmazásban a gyermekek is örömüket lelik az olvasásban és át tudják élni gondolatban is az egyes történéseket, ami pedig a legjobb, hogy akár történelmi előképzettség nélkül is. Pont ezért is lehet a fiatalabb korosztály számára is olvasni, olvasásra átadni ezt a történelmi összefoglalót, de a nagyobbak is könnyedén kiegészíthetik, felfrissíthetik a történelmi tudásukat.
Szerintem egy kiváló tematikus összefoglaló a magyar vonatkozású mondák tekintetében. Könnyed, jól megválasztott nyelvezet és fogalmazásmód jellemzi a mondákat és a tartalom színes, jól válogatott.


Fülszöveg:
A 4. b osztály néhány tagja kincskeresési lázban ég. Persze csak titokban, hiszen ha nem vigyáznak, még elszólják magukat, és akkor valaki előttük találja meg a kincset, helyettük lesz gazdag. Tomi, Feró, Dina, Gabi, Olgi és persze Mara biztosak benne, hogy a kisvárosban közismert „Bolond Béla” egyáltalán bolond, és amikor arról énekel, hogy „alattunk a kincs”, akkor igazat mond. A csapat egyik fele tehát nekiindul, hogy a város alatt húzódó pincerendszerben megtalálja a rejtélyes ládát, miközben a csapat másik fele odafent őrködik… Nógrádi Gábor új regénye nem csupán egy kalandos kincskeresés története, hanem egyúttal komoly dilemmát is feszeget: vajon kit illet meg a megtalált kincs? A gyerekeket, akik az életüket kockáztatták érte? Vagy inkább a várost, amely valóban rászorulna a támogatásra? És mi történik, ha felbukkannak az értéktárgyak eredeti tulajdonosai?

Nógrádi Gábor új, gyermekeknek szóló regénye egy izgalmas kalandregény, amely megidézi a békebeli – amikor még „kulcsos gyerekek” voltunk és sok érdekes, néha indokolatlanul veszélyes csínytevésbe kevertük magunkat - kalandregények hangulatát, kincskereséssel, bandázással és sok-sok vidám pillanattal. Egy régi titok lát napvilágot és persze a maréknyi gyerekcsapat nem hagyhat ki egy ekkora esélyt, hogy kincsre leljenek. Megindul a kaland föld felett és föld alatt, de a múlt nem adja könnyen magát.
Nagyon szerettem, hogy nem a modern kütyükre és szlengekre épült a regény, hanem fiatalos, de mégis olvasásra érdemes hangvételben szólalnak meg a karakterek és maga a regény is mindvégig megtartja ezt az élményt.
Szeretem azt, amikor a barátság teljesen befogadható formában van megjelenítve, itt pedig igazán jól sikerült a gyermekcsoport közti dinamikát megírni és bemutatni. A gyerekeknek példával szolgál, utat mutat ez a történet.
A karakterek kedvesek, gyermekien optimisták és szerethetők, de picit csibészek is, tehát könnyű velük azonosulni az olvasás során.
Tetszett, hogy ez a könyv gyermeket és szülőt egyszerre szórakoztat, megnevettet és elgondolkodtat.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeknek szánt könyvek értéket is átadjanak, beszélgetéseket indítsanak be és szórakoztassanak. Ennél a kötetnél egyértelműen ott van a dilemma és a tanulság, ráadásul könnyen észre is vehetik a kis értő olvasók, hogy mi az, ami igazán fontos.
Szerettem, hogy ott az a bizonyos időtlenség ebben a regényben, de mégis meg tudja szólítani a mai kor kütyümán gyermekeit.
Szerintem a regény nagyon jó alap lehet osztályban, gyermekközösségekben közös olvasáshoz, átbeszéléshez, akár osztályfőnöki óra keretében témázáshoz vagy egyszerűen otthon a barátokkal, szülőkkel egy könnyed beszélgetéshez.



Fülszöveg:
Irinek nem könnyű: a teljes neve Szakács Irén, ami már önmagában is elég ciki, ráadásul megzabolázhatatlan, vörös, göndör haja van. Talán nem véletlen, hogy az új iskolájában sem zökkenőmentes a beilleszkedése.
Szerencsére ott van neki Hercegcsizma és Selyemsörény, a két csoda szép képzeletbeli paripája. De vajon milyen egy igazi lovat gondozni? Ez is kiderül, amikor a szomszédos lovarda boszorkányos gazdája megszólítja Irit…
Szakács Irén, Iri, hát, köszi, hogy megelevenedsz a lapokon!
Minden kisiskolásnak egy ilyen barátnőre lenne szüksége, mint Te vagy.
Ismét bebizonyosodott, hogy nem kell divatos név, tökéletes alak, szuper cuccok ahhoz, hogy jól érezd magadat, elegendő csak egy egyszerű, kedves és hétköznapi barátnő, némi (bű)bájjal és persze valamilyen szuper hobby, ami örömöt ad, lehet akár a lovak szerete vagy bármi más, lényeg, hogy feltöltse szeretettel a kiskamaszok lelkét.
Ez a mese pont ezt a támaszt és önbizalmat nyújtja a kis olvasóknak, egyszerre elvarázsol és elűzi a kirekesztettség érzését, hiszen senki sem átlagos, hanem értékes a maga módján.
Amikor a lovarda kapuján belépsz
Majoros Nóra írónő új kalandja tele van titokkal, humorral és egy csipetnyi boszorkánysággal, ahol a bátorság, barátság és fantázia megelevenedik.
Tökéletes olvasmány azoknak a gyerekeknek, akik szeretik a különleges helyszíneket és azokat a történeteket, amelyek útravalóul szolgálnak és még a lelket is simogatják az olvasás során.
Amikor becsukod a könyvet azt fogod érezni, hogy Te is megtalálod a helyed a világban, mint Iri, akivel könnyű volt azonosulni az olvasás során.
Én 8 éves kortól bátran ajánlom ezt a kedves, bűbájos történetet.


2025. szeptember 14., vasárnap

Gregus Gábor: Az esszencia urai

Fülszöveg: Világunkat mérhetetlen vagyonok felett rendelkező, a valóságot formálni képes emberek titkos társasága hálózza be. Csupán egymással való viszálykodásuk vet gátat annak, hogy mindent bekebelezzenek, illetve az a maroknyi elszánt illető, aki felesküdött a megállításukra. A csapat azonban szélmalomharcot vív, hisz a cégbirodalmakat igazgató, dúsgazdag entitások talpnyalói már mindenhova beszivárogtak, a rendőrségtől egészen a kormányzati szervekig.

A művészet sötét gyermekei, a kicsinyes játszmáikat luxus felhőkarcolók legfelső szintjéről irányító Alkotók számára semmi se szent, ha a hatalomról van szó, hiszen mi más lenne képes még örömet okozni rideg szívüknek, mintsem egy másik halhatatlan társuk összeroppantása?


Lélek, hatalom és az esszencia összefonódása egy nem mindennapi urban fantasy történetben. A regény új távlatokat nyit a hétköznapi valóság és a misztikum világába, ahol titkok, szövetségek és árulások hálózzák be a szereplők útját.


Egy olyan világba repít, ahol a mágia és az átlagos élet határai elmosódnak, és minden döntésnek súlya van, kihat a világra, a történésekre.

A történet tele van titkokkal, feszültséggel és azzal a kérdéssel, vajon meddig mehetünk el a hatalomért.

Gábor ezúttal is egy zseniálisan megalkotott világba repíti az olvasót, ahol az Adunatio, az Alkotók szervezete áll mindenek felett, ahol a Szervitorok, vVndikátorok, Defenzorok és Prefektorok uralják a teret és a harcolnak a hatalomért, miközben minden és mindenki csak porszem a gépezetben. Az Alkotók harca lenyűgöző méreteket ölt.

Adam, - az egyik mágikus erővel bíró Alkotó leszármazottja- és még maroknyi mellékszereplő felveszi a küzdelmet, amelynek eredményeként a városi környezetben rejtett kapuk nyílnak egy másik világra, ahol a döntések nemcsak a saját sorsukat, hanem az egész emberiség jövőjét alakítják.
Nagyon szerettem azt, ahogy Gábor megalkotta a világot. A története most is élénk, erőszakos, eredeti és különös módon mégis hihető. Olyan erővel csavarja meg a szereplők cselekedeteit, hogy valóban elhisszük, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. A szereplők olyan elemi erővel jelennek meg a lapokon, hogy a cselekmény ettől filmszerűvé válik és észre sem vesszük, de a könyv végére értünk.
Nem rövid a kötet, de olvasmányos és gondolatébresztő elemeket tartalmaz, amitől kedvünk támad utazni a szereplőkkel, megvívni a harcokat, hogy végül a végső összecsapásnál már együtt izguljunk a karakterekkel és leessen az állunk. Bevallom, nem erre a végkifejletre számítottam, de átgondolva tetszett.

Amennyiben egy lassan építkező, karakterközpontú urban fantasy-re vágysz, ami fokozatosan építkezik és az izgalom fokozására épül, ami a végén ledönt a lábadról, akkor ez a regény Neked szól.

2023. november 9., csütörtök

Michelle Godard-Richer: Into the fog

 Fülszöveg: Ice fog descends upon Dickens, Alberta, growing thicker and thicker until Heidi Crawford can no longer see the coniferous forest and snow-capped mountains outside the windows of her Jeep. A huge four-legged shape moves in the mist. She slams on the brakes and squeezes her eyes shut.


When Heidi opens her eyes, the fog is gone, but so is her life as she knows it. Instead of forest and snow, she’s on a single street in a tiny town, trapped in a scorching hot desert away from her daughter Emma. And she isn’t alone. Fifteen strangers are trapped in Ghost Town and soon, they begin disappearing, one by one.

Michelle Godard-Richer's INTO THE FOG is an unputdownable, chilling isolation thriller about a single mother separated from her daughter and trapped with fourteen strangers — one of whom is a killer.

Saját fordítás: Jégköd ereszkedik le az albertai Dickensre, ami egyre sűrűbbé válik,  Heidi Crawford már nem látja a fenyőket és a hófödte hegyeket sem a Jeepje ablakain át. Hatalmas négylábú alak mozog a ködben. Megnyomja a féket, és lehunyja a szemét.

Amikor Heidi ismét kinyitja a szemét, a köd eltűnt, de az ő eddigi élete is. Erdő és hó helyett  egy aprócska város egyetlen utcáján találja magát, egy perzselő sivatagi csapdában, távol a lányától, Emmától. És nincs egyedül. Tizenöt idegen rekedt a Szellemvárosban, és hamarosan elkezdenek egyenként eltűnni.

Michelle Godard-Richer INTO THE FOG című regénye egy letehetetlen, borzongató  thriller az elszigeteltségről, egy egyedülálló anyáról, aki elszakadt a lányától és csapdába esett tizennégy idegennel – akik közül az egyik gyilkos.



Michelle Godard-Richer Into the Fog című thrillerje teljesen meglepett és lenyűgözött.

A kötetet e-book formátumban került hozzám az Instagramon futó egyik, a nemzetközi olvasók számára is nyitott Book Tour keretében. A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy ez egy olyan regény, ami számomra érdekes történéseket és koncepciót dolgoz fel az egyik kedvenc zsáneremben.

A történet szerint Heidi Crawford éli az egyedülálló szülők életét a bájos, de jeges alberta-i városban, Dickensben, krimiket ír, iskolába viszi a lányát, mint bárki más. Egy reggel miután elvitte Emmát az iskolába és éppen hazafelé tart hirtelen áthatolhatatlan köd ereszkedik a tájra és mindent beborít. Miközben már az utat sem látja, egy hirtelen árny miatt rátapos a fékre, a kocsi megcsúszik, ő pedig eközben egy pillanatra becsukja a szemét, de mire újra kinyitja a Jeep-je már Ghost Town-ban, egy forró sivatagi városban áll, Heidi pedig ott találja magát 14 ismeretlen ember társaságában.

A városban senki nem tudja, hogy kerültek oda, hol vannak, vagy miképpen lehetne elhagyni a várost. Mindeközben egyre furcsább dolgok történnek és emberek tűnnek el nyomtalanul, ezért Heidi saját nyomozásba kezd, sőt onnan kap segítséget ahonnan nem is várná. Ghost Town lakói már több lehetséges elképzelést is kitaláltak arra, hogy hol lehetnek, talán a purgatóriumban, talán egy idegen űrhajón, de térerő és egyéb menekülési útvonal hiányában, a megmagyarázhatatlanul újratöltődő élelmiszerbolt és kis szállásuk látszólagos biztonságában látszólag a helyzetbe belenyugszanak és élik a mindennapjaikat. Akár akarják, akár nem, lassan be kell látniuk, hogy csapdába estek és a gyilkos köztük jár. Azt sem tudja senki, hogy kiben lehet megbízni és milyen rejtélyek lappanganak a falakon és a városon túl. A kérdés már csak az, hogy kijutnak-e erről a bizarr helyről mielőtt ők is eltűnnének.

Alapvető félelmeket írt meg az írónő, amelyek mindannyiunkban ott lakoznak, gondolok itt olyanokra, mint az elszigeteltség, a családtól való elszakadás, szeretteink hátra hagyása, az egyedüllét és a teljes kiszolgáltatottság érzése.

Az írónő nagyon erős atmoszférát teremtett a regényben és kiválóan jeleníti meg az emberek legnagyobb félelmeit. A kiút keresése és a gyilkos utáni hajsza gördülékenyen, izgalmas formában és nagyon látványosan került kidolgozásra. Egyszerűen imádtam olvasni, hogy Heidi nem adja fel és megtesz mindent annak érdekében, hogy minél hamarabb kijusson a szorult helyzetéből és hazatérhessen a lányához.

Nagyon kedveltem Heidi karakterét, mert egy rátermett nő, aki a lehetőségekhez képest pozitív tud maradni és megőrzi a logikus gondolkodását.

A regény egy misztikus elemekkel is gazdagon átszőtt thriller, amiből a romantika sem hiányozhat, de fontos kérdéseket is feszeget, így olvasása közben garantált a borzongás és a szórakozás is. A koncepció kiváló, az írói stílus és karakterábrázolás pedig mesteri. Tetszett az, ahogy a szálak egyre csak bonyolódtak, miközben mi magunk is nem egy teóriát állítunk fel és együtt izgulunk Heidiért és Emmáért.

A magyar olvasók számára egy jó hír, hogy a regény nyelvezete könnyen érthető azok számára is, akik éppen ismerkednek a nyelvvel.

Ez a regény a könyvmolyok számára olyan, mint a matematikusnak egy nehezen megoldható többismeretlenes egyenlet.  Tökéletes olvasmány a novemberi ködös napokon. 





Zsáner: Fiction, Action/ Adventure, Thriller, Mystery, Horror 
Isolation thriller, murder mystery, dystopian future
Megjelenés: Sept 30, 2023
Oldalszám: 298

2023. augusztus 3., csütörtök

R. Kelényi Angelika: Caroline Wood sorozat

 Kisebb-nagyobb kihagyás után nem is akármilyen ajánlóval érkezem, hanem egyből egy egész sorozatot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Miközben írtam a szakdolgozatomat, majd tanultam az államvizsgára egyszerűen az agyam nem volt képes/hajlandó nehéz olvasmányokat befogadni, ezért muszáj volt keresnem valamilyen könnyed, gyorsan olvasható történetet, hogy akár el is kalandozhassanak a gondolataim, de mégse zökkenjek ki az olvasási élményből.  Tudtam azt, hogy nem szeretnék olyat, amit már olvastam, sem olyat, amiben nincs romantika, humor és valamilyen könnyedebb izgalom, sőt, hogy ne legyen egyszerű a lista, még tartson is ki egészen az államvizsga végéig. Emellett az is fontos szempont volt – mivel nagyon gyorsan olvasok -, hogy ne egy-két kötetről legyen szó, mert utána nehezebb újra belehelyezkedni egy történetbe. Szerencsére annyira sokáig nem is kellett keresgélnem, mert már egy ideje a radaromon volt ez a sorozat, de alkalom még nem volt rá, ezért mindig kivártam. Elárulom, hogy ezeket a kritériumokat R. Kelényi Angelika humoros, romantikus, bohókás Caroline Wood sorozata maradéktalanul teljesítette.



Amikor elkezdtem olvasni az első részt a Barcelona, Barcelona-t, akkor még nem is sejtettem, hogy Caro rajongó leszek, de lényegében ez történt. Caroline a sorozat elején egy londoni szerkesztőségben asszisztens, de nagy álma, hogy újságíró legyen, ezért hajlandó is tenni, ami már megadja az alapját a történetnek. További pozitívum, hogy az írónő magyar gyökereket álmodott meg neki, sőt egyik kedvenc karaktertípusomat jelenítette meg. Caro (nem) kicsit hebrencs, de ugyanakkor független, céltudatos és spontán nő, aki bármikor képes bárkit megnevettetni, egyúttal önmagát olyan képtelen helyzetekbe sodorni, amik már-már a valóság és a mese határán vannak.  Mi magunk is tudjuk, hogy néha az élet/sors vagy nevezzük, bárminek jól ki tud packázni velünk, amin jó esetben később jót derülünk, de most képzeljük el, hogy Caronak minden napja ilyen, ami nekünk olvasóknak a garantált kikapcsolódást és nevetést biztosítja.

Mivel most a teljes sorozatot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ezért nem kezdem el taglalni az egyes részek cselekményét, de azt el kell mondanom, hogy mindegyik egy jól bevált sablonra épül fel, de mégis kötetről kötetre tökéletesen meg tud újulni. Leginkább azzal éri el mindezt az írónő, hogy gyönyörű helyszínekre (Barcelona, Róma, Hollywood, Rió, London, Balaton, Flores, Marrákes és Kréta) repíti el az olvasót, amihez színpompás képi leírásokat társít, illetve mindig bevon egy-egy érdekesebb karaktert, hogy kiegészítsék a jól ismert Caro-Duval-Ádám háromszöget. Ezzel talán picit el is árultam, hogy bizony a romantika sem fog hiányozni a humor és természetesen az akció mellett. A krimi szálakról szeretnék még említést tenni, ami végighúzódik a sorozaton, mindig adódik egy-egy címlapra kívánkozó történet Caro életében, ami valóban csaknem az életébe kerül minden egyes alkalommal. Nem mondom, hogy baj lenne a nyomozati részekkel, de én egy picit csavarosabb megoldásokhoz vagyok szokva. A történetek egyenként annyira szórakoztatóak, hogy a szereplők elviszik a show-t a hátukon, hogy ebben a sorozatban egyáltalán nem zavar, hogy már előre tudom, hogy ki a rosszfiú, de talán nem is ezen van a lényeg, hanem azon, hogy Caro miként oldja meg azokat a helyzeteket, amikbe legtöbbször önmagát sodorja, mert azok szerencsére kiszámíthatatlanok.

A férfi karakterek is remekül illenek Caro-hoz, működik a kémia, szeretem azt, ahogy Caro kezeli az életének ezt a privátabb részét, amit mi szerencsére végig is követhetünk.

Az egyes részek sorendben és önállóan is tökéletesen megállják a helyüket, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az első résszel kezdtem és szép lassan haladtam, legközelebb is így tennék, mert az olvasási élmény így lett kerek egész.

Caro karaktere engem egyébként a spontaneitásával és rögtönzött ötleteivel vett meg magának, néha olyan jót nevettem az éjszaka közepén, hogy attól féltem mindenkit felébresztek.

Azt nem tudom, hogy akkor is ennyire imádtam volna ezt a sorozatot, ha pont nem a lehető legjobb időpontban találok rá, de bárhogy legyen is egyszerűen nagyon hálás vagyok az írónőnek ezért a sorozatért.

Maximálisan szórakoztató és könnyed olvasmány, amit szívből ajánlok nyári kikapcsolódáshoz vagy csak elbújni egy kényelmes történetben akkor, amikor a léleknek a legjobban szüksége van rá.

Jöhet a Képtelen Kréta és egyújabb Caro történet, nekem már a kívánságlistámon van! 

2022. október 15., szombat

Jud Meyrin: Felföldi rejtélyek 1-2. (Lowdeni boszorkányhajsza, Gyilkosság a krimifesztiválon)

 Instagramon már áradoztam Jud Meyrin, alias Megyeri Judit krimisorozatáról, amely indult a Lowdeni boszorkányhajszával és folytatódott a Gyilkosság a krimifesztiválon című regénnyel, sőt jövőre érkezik a sorozat harmadik része is, amit már tűkön ülve várok. 

A Felföldi rejtélyek sorozat számomra a letehetetlen kategóriába tartozik. 



Amikor először kézbe vettem a sorozat első részét, még fogalmam sem volt arról, hogy magyar szerzőhöz köthető, de mivel kis kíváncsi vagyok, utánanéztem, hogy ki is valójában a számomra addig ismeretlen író. Így leltem rá az információra, hogy valójában Megyeri Judit jegyzi álnéven a könyveket, így még nagyobb kíváncsisággal vetettem bele magamat az első részbe, a Lowdeni boszorkányhajszába. 

A műfaja krimi, de nagy adag romantikával és akcióval megfűszerezve, leginkább Robert Galbratih, Cormoran Strike sorozatához tudnám hasonlítani, ami számomra egyet jelentett azzal, hogy még többet és többet szeretnék kapni Lottie Kelsey és Tristan Hunter kalandjaiból. 

A történet szerint Lottie az ambiciózus újságíró a kultúra rovatnál tengeti napjait, de meglátja a kitörés lehetőségét, amikor szomszédja eltűnik. Beleveti magát a nyomozásba, de természetesen nem várt akadályokba ütközik a wicca boszorkányok és az ügyben nyomozó Tristan személyében.                        A nyomozáshoz pedig a rejtélyes és csodálatos Skócia adja a hátteret. 

Kritikus olvasóként szeretem észre venni a történetek erősségeit és hibáit egyaránt, de ennél a regénynél egyszerűen csak sodródtam és élveztem az olvasást. 

Köszönhető volt mindez annak, hogy a szereplőket imádtam, kotnyeles női karakter, aki nem nyávog, hanem teszi a dolgát és próbálja kihozni a lehetőségekből a maximumot, mindeközben az érzelmeit is szabadjára engedi. Tristan pedig megtestesítette azt a férfi karaktert, akit közel tudtam érezni magamhoz és az erős, magabiztos férfi néha levetve a páncélját A férfi tudott lenni a regényben. Mit ne mondjak működött köztük a kémia.

Nagyon szerettem azt, ahogy az írónő felépített egy olyan romantikus szálat, amit élvezet volt olvasni, de mellette a krimi vonalat is nagyon erősen meg tudta írni. 

A nyomozós rész tehát nagyon tetszett, lehetett találgatni, hogy ki is a gyilkos, merről fúj a szél, a wikka boszorkányok jelenléte pedig egy csipet miszticizmust is kölcsönzött a történetnek. A nyomozást egészen a történet végéig sikerült végig izgulnom. Szerintem ez a jó krimik ismérve, az olvasó is részesévé tudjon és akarjon válni a nyomozásnak, elgondolkodtató legyen és közben remekül szórakoztasson is. Úgy gondolom, hogy a könyv megírásakor a csillagok kedvezően állhattak, mert mindezt remekül abszolválta az írónő.

Skócia, Edinburgh egy nagyon karakteres történeti hátteret adott, mert remekül megteremtette azt a misztikus, izgalmas környezetet, ami hozzáadott egy plusz jó értelemben nyomasztó atmoszférát a történethez. 

A Felföldi rejtélyek következő része, a Gyilkosság a krimifesztiválon szerencsére már ott várt az olvasómon, így gyorsan bele is tudtam kezdeni és nem kellett csalódnom, továbbra is az első rész színvonalát hozta, sőt még tovább fejlődött mind karakterek, mind a krimiszál vonatkozásában. 

Ezúttal egy skót kisváros, Montrose volt a helyszín, így ismét remek leírásokat, nyomasztó atmoszférával kísért remek nyomozás várt rám és ismét pont megfelelő romantikus szálat kaptam - itt megjegyezném, hogy néhol a 18-as karika határát feszegeti, de nem zavaró formában - a regénytől. 

Engem ezúttal is megvett az írónő, kilóra, sajnos a harmadik részre még várni kell, pedig legszívesebben már most belevetném magamat az olvasásába. 

A borítókat szeretném még kiemelni, szerintem bármelyik skandináv krimi megirigyelhetné, igazán igényes kiadások születtek fizikai és e-book formátumban egyaránt. 

Összességében mindig melegséggel tölti el a szívemet, amikor számomra kedves zsánerből olyan könyvet olvashatok, amelyet magyar szerző jegyez. A Molyon jelenleg 94% és 97% a regények állása, szerintem ez az adat is igazolja az általam leírtakat. 

Szívből ajánlom az írónő regényeit, hiszen fordulatosak, lebilincselőek és elrepítenek a romantika szárnyain misztikus helyszínekre és teszik mindezt remek karakterábrázolások mellett. 

Amennyiben a webshopból történő  rendelésnél (fizikai példányok esetében) a megjegyzés mezőbe beírjátok HKRISZTINA , akkor egy kis meglepetés is kerül pluszban a könyvek mellé a csomagba.



Fülszöveg:

Egy ​kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?


 

Fülszöveg: 

A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?

2021. június 30., szerda

Mini-könyvklub - Szerb Antal: A Pendragon legenda

 Fülszöveg: Egy ​fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.

Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.



A Mini-könyvklub júniusi közös olvasása Szerb Antal: A Pendragon legenda című regény volt.

Nagy reményekkel kezdtem bele az olvasásba, gondoltam egy jó kis kalandba csöppenek, de végül mégis úgy alakult, hogy az utolsó napra hagytam az értékelést, mert egyrészt egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meg szeretném írni, másrészt, hogy ki szeretnék tenni egy olyan bejegyzést, ami mindvégig elég negatív. Ez utóbbi miatt azért töprengtem, mert sokan szeretik ezt a regényt, az írót, de számomra szinte a kínzás kategóriával ért fel az egész olvasás, pedig úgy gondolom és érzem, hogy alapjában véve a furcsa olvasmányokra is nyitott olvasó vagyok.

A történet szerint Bátky János 1933-ban - amikor éppen a British Museum-ban kutat -, meghívást kap Owen Pendragon Earl-jének Llanvygan nevű, titokzatos kastélyába. A meghívás pont kapóra jön számára, hiszen így lehetősége adódik egy remek kutatási témába fejest ugrani, nevezetesen a Rózsakeresztesek fennmaradt emlékeit testközelből tanulmányozni, hiszen a kastély és Owen Pendragon is szoros szálakkal kötődnek a társasághoz.

Onnantól kezdve, hogy Bátky eldönti, azt, hogy elutazik a kastélyba egyre több furcsa esemény és személy kezd felbukkanni az életében. Néha nehéz a karakternek is határt húzni a valóság és a fantázia világa között, hát még nekünk olvasóknak. Ezzel kezdetét veszi egy kusza, furcsa hajsza, aminek se füle, de még farka sincsen. Az első laptól kezdve nehéz megállapítani, hogy ki kit üldöz, ki kihez kapcsolódik és akkor a többi kezelhetetlen furcsaságról még nem is beszéltem. Az első néhány oldal után még reménykedtem, később magamban kerestem a hibát, hogy miért nem tudok belemerülni a történetbe, biztos az én készülékemben van a hiba, de a történet végére rá kellett döbbennem, hogy ezt a regényt sosem fogom érteni és szeretni.

Gyakran a mondatok is úgy tűntek, hogy szavakat rak az író egymás mellé, amiből végül kijön a lényeg, de nagyon kusza és nélkülöz mindenféle irodalmi értéket. Addig, amíg rá nem állt erre a furcsa gondolatmenetre az agyam előfordult, hogy vissza is olvastam egy-egy mondatott, azért, hogy ne veszítsem el a fonalat.

Talán picit érthetőbb lesz, ha mutatom is mire gondolok:

"Az ablakhoz rohantam. Lenn valami sötét test feküdt és vonaglott. Felettem pedig a balkonon, valaki állt. Vagy lebegett, mit tudom én, minden olyan valószínűtlen volt. Fekete ruhában, és a malomkő-gallért csak én képzeltem hozzá? Vagy az egész alak magam szülte fantomalak volt a titkos értelmű éjszakából?..."


 

"És aztán megnéztem az órát, és fél kilenc volt, és megnéztem az órát, és kilenc volt. Leültem, felkeltem, mentem konokul és kétségbeesetten, és az erdő még mindig az erdő volt."

 

"Odamentem egy fához, és megpróbáltam megállapítani, hogy milyen fa. Nem sikerült. Fa volt, egy absztrakt fa."

 

"Nem baj, csak egyenesen, gondoltam. Rágyújtottam, és elindultam lefelé, abban az irányban, ami érzésem szerint az eddigi irány folytatása volt. Kicsit gyanakodva ugyan, mert tudtam, hogy az ilyen természetű érzéseim megbízhatatlanok szoktak lenni.

 

Egyetlen pozitívumként a helyszínt, Wales-t tudnám megemlíteni, de még az atmoszférán ez sem tudott sokat lendíteni, valamint a történethez annyit hozzáadni, hogy szerethetővé, de legalább élvezhető olvasmánnyá tudjon válni a környezet által. Azok a helyzetek, amelyekbe a szereplők elvileg azért keveredtek, hogy dobjanak egyet a történeten, nos, azok egyenesen katasztrofálisak voltak, néhol egészen bugyuta megoldásokkal meghurkolva."

Furcsállottam, hogy azért mégis találtam egy olyan erős női karakter, akit kicsit meg tudtam kedvelni, aki nem más, mint Lene, a német amazon. Az író érezhetően a férfi karakterekre koncentrált, mégis az egyik női karakterrel tudott egy pici plusz életet lehelni a történetbe, talán a regény egyetlen kiugrása tudott elnni ez az erős, humorosnak mondható női karakter.

Az olvasás során pedig folyamatosan azt éreztem, hogy az író lenéz mindenkit, legyen szó az olvasókról, a nőkről vagy éppen az általa megformált karakterekről.

Számomra ez a regény olyan volt, mintha egy részeg lázálmába tekintettem volna be egy ablakon keresztül, ahol furcsa lények kavarognak, némi misztikus zöngével, na meg persze a „feledhetetlen” csapongó, bugyuta karakterek szépen rohannak a vesztük felé.

A nyomozás, mint az egyetlen reménysugár hamar kialudt, kriminek gyenge, szépirodalomként élvezhetetlen, kalandnak sem megfelelő, a romantikát és a humort hagyjuk is, tehát sajnos még egy zsánert sem tudok ráhúzni erre az olvasmányra, hogy azt mondjam, hogy egynek elmegy.

Biztos a meleg is teszi, de ez most nekem nagyon nem esett jól, a hónap nagy részében kínlódtam a regénnyel. Próbálkoztam, végig is olvastam, de igazából csak az időmet rabolta. Nagyon ritkán írok valamiről ennyire negatívan, mert igyekszem minden esetben kiemelni a pozitívumokat is, de ez most nem ment.


2021. február 23., kedd

Gregus Gábor: Megjelöltek - Élet vagy halhatatlanság

Fülszöveg: A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással, életre-halálra. Miért teszik ezt? Miért pont ők? Mitől mások, mint a hétköznapi emberek?

Egy fiatal férfi is e közösség tagja. Rég leszámolt már minden illúzióval, és feladta reményét, hogy valaha normális életet élhet. A bosszú hajtja csupán. Egészen addig, amíg meg nem pillant egy lila hajú lányt társai között. Talán ő jelentheti számára a menekvést kiüresedett életéből. De az ősi ceremóniák szerint működő gyülekezetet nem olyan egyszerű otthagyni.

Egy történet barátságról, szerelemről, gyűlöletről, bosszúról, párbajokról, és az élet értelméről. A titokzatos erővel megáldott, vagy épp megvert alakok, mindannyian keresnek valamit, ami számít. Éppen úgy, mint az átlagos emberek. Vannak köztük jók és rosszak, illetve olyan is akad, aki a világ végét hozhatja el az ezeréves energiával.



 

 „…Harc hozza el hozzánk

A halált és életet."

Ritkán vállalom el megjelenés előtt kortárs magyar írók regényeinek véleményezését, azonban van olyan eset, amikor kivételt teszek. Gregus Gábor regényére ezúttal sem mondtam nemet. Tudom, hogy írásai kimozdítanak a komfortzónámból, de mivel ez az egyik idei célkitűzésem, így örömmel mondtam igent a felkérésre. Emellett évekkel ezelőtt egy nagyon szimpatikus írót ismerhettem meg személyében.

Az író otthonosan érzi magát a misztikus, a sci-fi és a horror műfajában, ezért biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal is valami hasonlóra számíthatok a Megjelöltek című regény kapcsán.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen irányba mozdult, mennyit változott el az évek alatt az írói stílus, a látásmód, de akár az atmoszféra megteremtésének képessége is.

Kezdeném azzal, hogy a borító kellemes megjelenésű, letisztult, némi rejtélyt és kalandot enged sejtetni, úgy éreztem első ránézésre, hogy valamilyen furcsa titok lappang majd a történetben a spirál jel és a kő hatás miatt. Nem kellett csalódnom, lényegében az egész történet egy nagy titok volt, olyan titok, ami mindig is foglalkoztatta az embereket, legalábbis mióta tudatukra ébredtek, de talán a zsigereikben mindig is ott munkált a lét egyik nagy kérdése. 

Egy tetszetős, érdekes, letisztult, vagy valami miatt figyelemfelkeltő borítóval rendelkező könyvet mindig szívesebben kezdek el olvasni, ahogy tettem ezzel a regénnyel is. Az olvasással nagyon gyorsan haladtam, leginkább azért, mert mozgalmas képi elemek követték egymást.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogy milyen is maga a történet, aminek a műfaja számomra nehezen meghatározható, leginkább a fantasy és disztópia műfaja állhat hozzá közel.

A regény ifjúsági kategória megjelölést kapott, de úgy gondolom, hogy valójában olyan maga a történet, amely inkább a 16 éves korosztályt, de inkább a fiatal felnőtteket célozhatja meg. A történet elején rögtön megismerkedünk Szikrával, aki bevezet minket egy titkos társaságba, ami egy romlás általi, jövőbeni világban létezik. Megtudjuk, hogy van egy titkos helyszín, ahol évente egyszer megrendezik a Párbajt, ahol a kihívó és kihívottja közül csak egy marad életben, de a jutalom elég nagy ahhoz, hogy megérje a Megjelölteknek évről évre felkerekedni és kockáztatni az életüket. A Fonal elhívásának csak kevesen tudnak ellenállni,  még akkor is, ha tudják, hogy a lét a tét.

Amíg ismerkedünk az alaptörténettel, a szereplőkkel egy nagyon furcsa atmoszférába kerülünk, sötét, szinte úgy érezzük, hogy egy gép belsejéből figyeljük a szereplőket és a környezetüket, miközben egy feszült légkör uralkodik.

A karakterek összességében tetszettek, mindegyikben volt valami érdekes, nem voltak túlírva, mégis el tudtam képzelni a külső és belső tulajdonságukat egyaránt. Számomra azonban nem a főszereplők, hanem Pöröly és Herceg karaktere voltak a legérdekesebbek. Az ő történetük érdekelt a leginkább, amiben volt némi csavar is, amin meglepődtem, de lényegében az egyik legérdekesebb momentuma lett a történetnek.

Emellett megjelent a szerelmi szál is, ami jól illett a történetbe, ráadásul nem lépett át az ízlésesség vonalán, számomra így nem vált többé, mint amire hivatott volt. Egy mellékszál, de adott némi érzelmi töltést a történethez, ami lényegében a keményebb vonalat képviselte. 

Összességében szerintem a regény erőssége a leírásokban rejlik. Egészen az elejétől kezdve részletesen megismerjük a helyszínt, a Párbaj szabályait és a legfontosabbakat, a résztvevőket. Leginkább benyomásokat szerezhetünk, amelyek hagyják a képzeletet is kibontakozni. Érdekes volt, hogy  mindenki saját fantáziájára alapozhatja a képi megjelenítést, ezáltal az olvasó maga is hozzá tud járulni a világ megteremtéséhez, mert a hiányzó információkat saját magunk tudjuk tartalommal megtölteni, mely által mindenki egy picit más képzelt világot fog megtapasztalni. Gyengeségként pedig a párbeszédeket említeném meg, úgy éreztem, hogy lehettek volna egy kicsivel kiforrottabbak, de mindezt egyensúlyba hozta az alapkoncepció és a világ megteremtése.  Bevallom, a fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de végül mindenképpen örülök, hogy elolvashattam a regényt. Egy érdekes világba kalandozhattam, olyan témákat érintve, mint a lét, a barátság, a kétely és a szerelem. A történettel gyorsan haladtam, de el is gondolkodtatott, hogy vajon merre tart a mai világunk, mi lesz majd 100 vagy 300 év múlva, hiszen az erőszak egyre jobban ott munkál a világban. Emellett ismét egy újfajta olvasási élménnyel gazdagodtam, így eddig nagyon jól haladok az idei célkitűzésemmel, miszerint új műfajokkal és számomra eddig távolinak tűnő világokkal, történetekkel ismerkedem meg.

Gábor korábban megjelent regényéről, a Pillanatnyi elmezavarról is el tudjátok olvasni az értékelésemet még 2016. őszéről. 


Kiadó: Mogul

Oldalszám: 252

Megjelenés éve: 2021.02.


2018. október 21., vasárnap

Tasmina Perry egy gyönyörű utazásra hív időben és térben A legutolsó csók című regényével

Fülszöveg:
Egy ​megfakult fénykép. 
Egy meghiúsult szerelem. 
Egy rég eltemetett titok.

A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?
1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.
2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.
Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.
Az első olvasói vélemények: 
„Lebilincselően szép történet. Nem tudtam letenni.”

„Ez a regény egyfelől rejtélyekkel, intrikával és izgalmakkal teli, másrészt a romantika, a szenvedély, a kétségbeesés és a remény hullámvasútján repíti az embert.”
„Néha jön egy könyv, amely teljesen magával sodor – beszippant a világába, ahonnan már nincs visszaút. A legutolsó csók ilyen könyv volt.”
Tasmina Perry pályáját ügyvédként kezdte, később a Marie Claire és a Glamour újságírójaként vált ismertté. Az elmúlt tíz évben számtalan bestsellere jelent meg csaknem húsz országban. Londonban él férjével.

Véleményem:

A legutolsó csók című Tasmina Perry regényével kapcsolatban első ránézésre nem kizárólag a fülszöveg kelti fel az olvasó érdeklődését, hanem a borítója is elvarázsolja azon nyomban. A borítóval kapcsolatban így, a regény elolvasása után állíthatom, hogy azon ritka találkozások egyike történt meg, amikor a külső nagyon szépen érzékelteti a tartalmat, azt amit kapni fogunk. 

Emellett számomra nagyon örömteli volt az is, hogy az írónő a történelmi fikció felé nyitott, ami nekem egyik kedvenc megoldásom a romantikus műfajon belül. Mivel nagyon szeretem az írónő stílusát, az eddig megjelent regényeit mindet elolvastam és szerettem, így nem is volt kérdéses, hogy el fogom olvasni a legújabb regényét is, A legutolsó csókot. 

Azt hamar meg tudtam állapítani, hogy a korábbi regényeitől valamelyest eltér ez a mostani, talán picit Elizabeth Adler stílusára emlékeztet inkább, ami nem baj. 

Ami elsőre megfogott az az, hogy a regény a múltban és a jelenben párhuzamosan bonyolódik, érdekesen, jól felépítetten.

A történet szerint a múltat és ezzel az egyik szálat 1961-től kezdődően ismerjük meg, melynek főszereplője a feminista érzületű aktivista, Rosamund Bailey, illetve vőlegénye a kalandor újságíró Dominic Blake. Kettőjük boldogságát beárnyékolja egy szerencsétlenség, amely Rosamund-ot még napjainkban is kísérti. Kísérti, főleg azért, mert Abby Gordon akaratán kívül is  megbolygatja kettőjük kapcsolatát és ezzel együtt Dominic feddhetetlenségét, amelybe Rosamund évtizedekig kapaszkodott és kapaszkodik az utolsó pillanatig, és azon is túl. Abby, aki éppen válófélben van beleássa magát a történetbe, hogy kutatómunkát végezzen egy újság jóképű szerkesztője részére, illetve segítsen Rosamund-nak kibogozni a régi szálakat. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek és mindenki részesévé válik az évtizedekkel korábban történteknek, melynek a hatása folyamatosan ott lebeg körülöttük. Mindez pedig egy egyszerűnek tűnő, ámbár gyönyörű fotóval indul. A fotóknak hatalmuk van élők és holtak felett egyaránt, a múlt és a jelen közti kapcsolat. 


"Abby a munkájának ezt a részét szerette a legjobban. A térképek nem tudtak különösebb szenvedélyt ébreszteni benne - hogyan hozhatna bárkit is lázba Lancashire egy rosszul megrajzolt térképe? A fényképekkel azonban más volt a helyzet. Azokban volt valami varázslatos."

A karakterek ebben a regényben igazán a szívemhez nőttek, szerettem és egyben izgultam is értük. A fő karakterek éppen úgy érdekesek voltak, mint a mellékszereplők. Mindenkinek megvolt a maga szerepe, helye a történetben.

Abby Gordon, aki levéltárosként dolgozik azt a feladatot kapja, hogy régmúlt idők felfedezőinek fényképeiből állítsa össze egy kiállítás anyagát, eközben egy olyan fiatalember fényképébe ütközik, aki éppen a szerelmétől  búcsúzik. Abby kinyomozza, hogy a képenDominic Blake,  és Rosamund Bailey láttható. .Számomra Abby volt az a karakter, aki azonnal a szívemnek kedves lett, igaz, hogy őt is próbára tette a sors, de a legjobbat tudta kihozni magából és a környezetéből egyaránt. Tetszett, ahogy a saját gondjait félretéve hinni tudott a szerelemben, és ez mindvégig nagyon érezhető, érzelmekkel teli alaphangulatot adott a történetnek is a karakterén keresztül. Végig reménykedtem, hogy Abby sorsa a helyére fog kerülni..

Rosamund vonatkozásában nagyon érdekes volt olvasni, átélni, ahogy az idősebb korában benne dúló érzelmek miként olvadnak össze a fiatalkori önmaga életerejével, érzéseivel. Imádtam az ő történetét is, ami a végén egy méltó - bár számomra kicsit elkapkodott, túl gyors - lezárást kapott. A cím pedig Rosamund vonatkozásában nyer értelmet és válik egy tökéletes tartalommal azonosuló címmé és történetté.

"Dominic Ros arcához emelte a kezét. A lány bőre magába szívta az övének a melegét, és ösztönösen a férfi kezére tette a tenyerét.  - Szeretlek - mondta Dom egyszerűen.Ros hallotta, hogy mögöttük kattan a fényképezőgép. "

Tasmina stílusa végig magával ragadja, szinte sodorja az olvasó képzeletét, megeleveníti a szereplőit, amitől lendületes olvasási élményt kapunk, és ez az, amit én nagyon szeretek, illetve wow faktort kap az élmény.
Szerettem azt is, ahogy a romantikus szál mindkét idősíkon nagyon erős tudott lenni.

Érdekes volt olvasni az 1960-as években játszódó részeket, mivel ez a korszak elég ritkán kerül a romantikus regények  középpontjába, pedig van benne potenciál. Ezáltal rájöttem hogy ez a korszak rengeteg titkot és lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy egy valóban érdekes és lebilincselő olvasási élményt nyújtson remek történelmi háttérrel kiegészülve.

Az atmoszféra mindkét idősíkon tökéletesen azt hozta, amit az olvasó elvárhat, fantasztikus leírások, szinte tapintható hangok, színek és érzések. 

Egyetlen pici megakadást a befejezés hozott számomra. A vége felé már sejtettem, hogy lesz egy csavar a titok vonatkozásában is. Igaz, nekem itt egy picit olyan érzésem volt, hogy a lezárás elkapkodott lett, mert nem volt annyira szépen megírva, levezetve, mint maga a történet, de ettől függetlenül maximálisan azt kaptam, amit a fülszöveg és a borító alapján vártam.

Kedvencem lett.



Összességében

Személy szerint rajongok az ilyen remek stílusban, összeszedetten megírt történetekért, amelyek a romantika legjobb fajtáját képviselik. A két idősík szerencsére remekül össze lett hangolva, a karakterek kidolgozottak és mindvégig szerethetőek, érdekesek tudtak maradni. Teljesen elvarázsolt Perry új regénye. 


Oldalszám: 350
Megjelenés éve: 2018
ISBN:  9786155759604
Fordította: Simonyi Ágnes

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon