Kapinya Viktória: Hagyaték extrákkal

 Fülszöveg: 

A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor végső búcsút kell vennie szerelmétől, a nála több mint harminc évvel idősebb Karltól. Miközben édesanyja, Márta és barátnője, Dina támogatásával szembenéz a gyásszal, a Szegedről származó nőnek nemcsak a párja után maradt káoszt kell felszámolnia, de némi extra bonyodalmat is kap a nyakába. Karl ugyanis hiába adta be halála előtt a válókeresetet, az megkésve ért oda feleségéhez, a hetvenes Paulához, így a nő a végrendelet ellenére kiveheti a maga részét a „közös kasszából". A pénzügyi és jogi hercehurca tetejébe az exfeleség bejelenti, hogy élni kíván a néhai férje nevén lévő ház lakhatási jogával, és mivel épp nincs hová mennie, beköltözik a fiatal nőhöz. Paula érkeztével megkezdődik a hajsza: a hagyatékkal együtt megöröklik Karl bizarr ismerősi körét, meg kell küzdeniük a német nő szenvedélybeteg fiával, a szegedi szülők idilljének a fejre állásával, Paula titkos kalandjaival, egy spanyol tánctanár, valamint egy veszélyes alak felbukkanásával is, amivel párhuzamosan egymás szándékos ellehetetlenítésén is munkálkodnak. Vajon kerül-e méreg valamelyikük kávéjába a hagyatéki tárgyalásig, vagy csak ártatlan párbaj az övék?

Kapinya Viktória regénye megtörtént eseményeken alapszik, hisz az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, még ha sokszor abszurdnak tűnik is a végeredmény. A vágtató történetben négy különböző női sorsba nyerünk betekintést, miközben a gyász véget nem érőnek tűnő hullámvasútján ülve ráébredünk: mégis van remény az itt maradtak számára a halál után, ha nem temetjük el magunkban örökre a humorunkat is.

Eddig azt gondoltam, hogy a humor és a gyász nem férnek meg egy helyen, pláne nem ugyanazon regényben.  Kapinya Viktória új regénye, a Hagyaték extrákkal bebizonyította számomra, hogy megszólaltatható egy igazán friss, szellemes és mégis mélyen emberi történet arról, mihez kezd az ember, ha a gyásztól az élete egyik pillanatról a másikra kifordul a sarkaiból.

 Anna idősebb szerelme, Karl váratlan halála után hirtelen a volt feleséggel egy lakásban, egyúttal furcsa helyzetekben és érdekes emberek társaságában találja magát. 

Olvasóként Annával együtt rájövünk, hogy a legváratlanabb helyzetekben is rejlik valami gyógyító, fény az újrakezdéshez az érzelmi hagyatékok méltó megőrzése mellett.

A történetben finoman keveredik a humor és a líraiság. Kapinya Viktória jellegzetes írói stílusa közel hozza hozzánk a karaktereket, Annát, az édesanyját, a barátnőjét és még Karl volt feleségét is, így velük együtt az érzelmek széles skáláját is megélhetjük, mert annyira eltérő jellemek, hogy kialakul egy színes jellempaletta. 

A regény igazi extrákkal kedveskedik az olvasóknak, a legmélyebb érzelmektől egészen az újrakezdés felemelő érzéséig, én nagyon szerettem azt, ahogy ezen az úton Viki végigvezetett minket a szereplőkkel együtt a végső konzekvenciákig.

Úgy gondolom, hogy a Hagyaték extrákkal erőssége az, ahogy lazán, de mégsem félvállról, hanem nagyon mélyen formálja, alakítja és von be minket, olvasókat a legnagyobb érzelmi dilemmákba. Szeretem azokat a könyveket, amelyeken egyszerre lehet  nevetni és sírni is lehet, miközben észrevétlenül fontos gondolatokat formálhatunk, az életről, elmúlásról, továbblépésről.

Anna karaktere nagyon jól megformált, az érzelmeket rajta keresztül nagyon életszerűen tudta megjeleníteni az írónő, ami plusz pozitívum, hogy szinte éltek a szereplők, nem akasztott meg az olvasás során egyikük sem, mert annyira jól voltak életszerű jellemvonásokkal felruházva.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki mélyebb gondolatokra vágyik, de szereti az élet humoros oldalát is megtapasztalni.Egy igazi érzelmi hagyaték ez a regény, a gondolatok velünk maradnak. 

Igaz történet, amit valóban csak az élet képes írni. Elképesztő, felemelő!

A regény elérhető: Líra

Riley Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.

„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?

Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.  

Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni. 

Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be. 

Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.

Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám. 

Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon. 

Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal  nagyon jól sikerült. 

A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott. 

A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is. 

Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam. 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Idén nagy kedvem van karácsonyi témájú könyveket olvasni, így szeretnék ajánlani egy olyan olvasmányt, ami engem igazán meglepett és kellemes olvasási élménnyel ajándékozott meg. Tavaly decemberben ez a regény volt a NIOK (Nincs Időm Olvasni kihívás) közös könyve. Még akkor decemberben abszolváltam is az olvasást (az elsőt, amit időben sikerült elolvasnom a kihívás részeként), de csak most hozom az ajánlót, hogy aki lemaradt róla az ne habozzon tovább és a karácsonyi hangolódás jegyében kedvet kapjon elolvasni a regényt. 

Egy könnyed, habos kis karácsonyi regényt vártam a borító alapján, rajta a cuki tacsival, de ennél sokkal mélyebb, érzelmesebb és felemelőbb olvasmányt kaptam. 

Megan Taylor több, mint három éve eltemetkezett a kis családi könyvesboltjukban, York-ban, ahol édesanyja támogatásával vezeti az üzletet és próbál elbújni az elől, ami elől igazából nincs menekvés, a gyász elől. Egészen jól sikerül kizárnia a külvilágot, amíg egy karácsonyi könyvbemutatót nem rendeznek a könyvesboltban a bestseller írónak,  Xander Stone-nak. A találkozásuk nem indul éppen felhőtlenül, de kiderül, hogy a gyász összeköti kettőjüket, majd elindul köztük egy olyan folyamat, amire egyikőjük sem számított és nem is tudják, hogy hova fog vezetni. A regény végére kiderül, hogy Megan-nek sikerül-e megmenteni  a könyvesboltot mielőtt csődbe menne és megnyílik-e Xander előtt, illetve a másik nagy kérdés, hogy Xander is közel engedi-e magához Megan-t azok után, hogy úgy gondolja, hogy elárulta őt. El kell dönteniük, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni és mi az, amit el kell engedni egy életre. 

Két megtört lélek egymásra találását és megnyílását követhetjük végig Megan és Xander karakterein keresztül. A két szereplő fejlődése és felépülésének egy nagyon szép története ez, igazi romantikus, rózsaszín hangulati elemek becsempészésével. A romantika és a gyászfeldolgozás az, ami leginkább tapintható az olvasás során. Elemi erővel sújtja a karaktereket a múltjuk és folyamatosan saját magukat szorítják korlátok közé, ami a regény fő vonalát jeleni. Hiába az a támogató közeg, amely a szereplőket körülveszi, nekik mégis egymásra volt szükségük ahhoz, hogy újra úgy érezzék, hogy élnek.

Azt is nagyon kedveltem, hogy két olyan karakter állt a regény középpontjában, akiknek fontos az irodalom és ezáltal sok, leginkább romantikus irodalmi utalást is találhatunk a regényben. Érdekes volt látni, hogy mindkettőjüknél más a gyászfeldolgozás és más fázisoknál tartanak, de mégis tudnak segíteni egymásnak az elengedésben. 

A mellékszereplők nagyon jól illettek a történetbe, kedveltem őket és tetszett, hogy előrelendítették az eseményeket, amikor már úgy éreztük, hogy elakadt valami a szereplők között és kezd elcsúszni a történet. Ezt az elcsúszást, leginkább azért éreztem, mert kezdett nem működni a kémia Megan és Xander között, de ilyenkor jött valaki és előre mozdította a történetet. 

Imádtam, hogy az írónő a tacsit nem a női karakterhez társította, így aranyos volt ahogy mindig a férfi karakter mellett jelent meg, picit lágyította a karakter marconaságát, ami eleinte talán még kicsit zavaró is volt Xander tekintetében. 

A helyszínválasztás pedig nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen egy könyvesboltban járunk, ahol a karácsonyra készülnek és még egy régensség kori összejövetelt is rendeznek a könyvklub részére, ami több vicces szituációhoz vezet, ezek a részek vidám színfoltok voltak az egyébként komolyabb témák mellett. 

A gyász mellett megjelenik a szülő-gyermek viszony, a baráti és munkakapcsolatok fontossága is. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő a vidám és szomorú témák között megtalálta azt a törékeny egyensúlyt, amitől az olvasás kellemes tudott maradni és nem lépte át azt a határt, amikor már nyomasztóvá válik egy történet.

Egy romantikus regény mélyebb gondolatokkal, ami elandalít, elgondolkodtat és kikapcsol, ráadásul a karácsonyi hangulatot is szépen tudja hozni. A romantika és a könyvillatú olvasmányok kedvelőinek szívből ajánlom karácsonyra ezt a kötetet. 

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.

Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.

Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.

Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér

 A We Begin at the End magyarul egy teljesen új címet kapott, Ahol az égbolt véget ér. Azt kell mondanom, hogy a magyar cím sokkal beszédesebb, karakteresebb és figyelemfelkeltőbb, így teljesen megértem a kiadó döntését. Chris Whitaker regénye Könyvelem Csaba #Párakapu kihívásának keretében került a kezembe. Csaba július hónap közös könyvének választotta, de persze lehetőség volt a júniusi vagy augusztusi könyvek közül is választani (további válaszható: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk, Jessamine Chan: Jó anyák iskolája). Miután átböngésztem a fülszöveget, végül úgy döntöttem, hogy műfajban és érdeklődési körben ez áll most hozzám a legközelebb, így júliusban el is olvastam. Végül nagyon is örülök, hogy erre a regényre esett a választásom, mert ugyan magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a közeljövőben, de egyértelműen kár lett volna kihagyni.

Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között.

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, nagyon is kedvemre való volt a hibái ellenére is. Esténként már nem is tudtam olvasni a regényt, mert általában annyira letaglózott (jó értelemben) már napközben, hogy olyankor kénytelen voltam egy vidámabb történethez nyúlni.

Egy nagyon nehéz, intenzív történetről van szó, halmozottan hátrányos helyzetű karakterekkel, ami minden oldalon kicsit összetöri az ember szívét. Úgy gondolom néha kellenek ezek a mélyebb gondolatokat, sötétebb érzelmeket átadó olvasmányok is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi látható és láthatatlan szörnyűség bújik meg a világban. Néha kell egy nagy pofon, hogy értékeljük a saját életünket, azokat az embereket, akik itt vannak velünk. Ez a könyv egy ilyen nagy pofon!

A történet egy korábbi, nevezzük gyilkosságnak hatását kíséri végig, ami generációkon keresztül átívelve változtatja meg egy tengerparti kisváros, Cape Haven lakóinak életét.

A regény középpontjában egy testvérpár, a tizenhárom éves Duchess Day Radley és öccse, Robin állnak, melléjük csatlakozik a városka sheriffje, Walker. Duchess, magát törvényen kívüliként aposztrofálva próbálja meg édesanyja és testvére életét egyengetni, de legalább a felszínen tartani. Ez addig működik is valamennyire, amíg a 30 évvel korábbi események vissza nem köszönnek azáltal, hogy Vincent Kinget kiengedik a börtönből és a sötét folyamatok innentől egyre mélyebbre taszítják a városka lakóit.

Látszólag egy szálon indul a történet, de számtalan mellékszál kerül a képbe, amiből az 500. oldal környékén kezd kibontakozni egy szép, kerek egész történet. Annak ellenére, hogy lassan halad előre a történet mégis végig azt érezni, hogy száguldunk valami felé, ami nem biztos, hogy jó lesz.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyi tragédiát úgy bele lehet sűríteni egyetlen történetbe, hogy ne legyen gyötrelem olvasni, de az írónak mégis sikerült úgy adagolnia, hogy felszültségkeltő legyen és hatni tudjon az érzelmekre.

Duchess karaktere lenyűgöző, drámai és remekül kidolgozott. Annyi féle érzelem árad ebből a kislányból, hogy szinte felfogni is nehéz, de követni is az érzelmi cunamit, ami követi. Hol felnőtt, hol gyerek, hol pedig törvényen kívüli, egyszerűen a harag próbál utat törni a gyermeki érzelmeken át, amit nem könnyű feladat megírni, de ebben a regényben sikerült és mindent vitt. Ha másért nem is (de persze igen), hát Duchess karakteréért mindenképpen megéri végigolvasni az 512 oldalt, mert a végén szárnyal az író, kiváló befejezést kapott a történet, pedig én nem ezt vártam, de mégis nagyon tetszett.

Walker, ő róla nehezebb írni, mert engem több irányba is elvitt a karakter, hol kedveltem, hol idegesített, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy érdekes volt és megtaláltam benne azokat a pozitívumokat, amelyek miatt nagyon is illett Duchess karaktere mellé.  Érdekes volta az ő bonyolult kapcsolati hálója, hiszen az összes érintetthez fűzte valamilyen érzelmi viszony és nagyon nehezen tudta feldolgozni még a saját érzelmeit is, amit érezni is lehetett az olvasás során. Ennek ellenére tetszett a fejlődése, útkeresése és embersége.

A mellékszereplőket is nagyon szépen kidolgozta az író, nem lehetett rájuk panasz, Star, Vincent, Drake és a többiek is mindannyian belesimultak a történetbe, elhittem az olvasás során, hogy valóbanélnek és lélegeznek ebben a tengerparti városkában, ahol a fejlődés a bűnnel egyszerre tör utat magának és mindez lenyomatot hagy az emberekben.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik nem egy cukormázas véget érő történetre vágynak és olvasás közben meg szeretnék pendíteni az összes húrt a lelkükön. Bizony, erre az olvasási élményre fel kell készülni lelkileg, mert pont elég hosszú ahhoz, hogy lehengereljen, és sokáig velünk maradjon az élmény.

Egy regény a bűnről, barátságról, feloldozásról és a szeretetről. 

Richard Osman: Az eltévedt golyó (A csütörtöki nyomozóklub #3.)

Fülszöveg:  Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba.

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?

 Nagyon vártam már Richard Osman, Az eltévedt golyó, azaz a csütörtöki nyomozóklub ténykedéseinek harmadik részét. Nagyon örültem, hogy a megjelenést követően rögtön kézbe is vehetettem a kötetet. Igazából gyorsan haladtam vele, de az tény, hogy mindenhova vittem magammal a könyvet és ahol csak tudtam olvastam, azaz utazás közben, az orvosi rendelőben várakozva és elalvás előtt is. Ritka az, amikor ennyire várom egy sorozat következő részét, de engem az angol nyugdíjas nyomozók zsebre vágtak ezúttal is. 

Elizabeth, a hajdan volt kém kényes helyzetben találja magát, amikor elrablója arra utasítja, hogy öljön meg egy hozzá közel álló személyt, aki nem mellesleg a KGB egykori vezetője, amennyiben ez nem teljesül valaki meghal, aki közel áll Elizabethez. Közben egy évtizeddel ezelőtt történt bűntény is a horgukra akad, ezzel pedig beindul egy több szálon futó nyomozás, amibe a barátok is szép sorban becsatlakoznak. Annak ellenére, hogy nem ismerik Elizabeth teljes történetét segítenek neki, az idő pedig ketyeg és Elizabeth-nek dönteni kell a szeretett személyek érdekében. 

A nagy kérdések: ki ölte meg Bethany Waites-t és most ki akarja Viktor Illjics halálát?

Dinamikus és több szálon futó történetet olvashatunk, ráadásul, hogy ne unatkozzunk új szereplők is megjelennek a játékban. Egy viszonylag gyorsan pergő, akciódús krimi, ami nem hagyja unatkozni az olvasókat, mert egyik megoldandó probléma követi a másikat, tehát mindvégig van min agyalni és mivel elég összetett a krimiszál, így nem árt figyelni sem a részletekre.

Adott tehát egy maroknyi nyugdíjas, akik között van egykori kém, pszichológus, szakszervezeti bajkeverő, ők azok, akik meg tudják mozgatni az ember nevetőizmait és igazából annyira be tudták lopni magukat a szívembe, hogy szinte azt érzem, hogy hozzám közel álló személyek. Mindegyik karakter egyszerre elbűvölő, idegesítő és izgalmas, persze a maguk furcsa módján. Egyértelműen telitalálat az idős korosztály krimibe történő bevonása, hiszen oly sokan szerették Poirot és Miss Marple karaktereit is. Azt érzem, hogy az időseknek van egyfajta varázsuk, múltjuk és jó értelembe vett kelekótyasága, amitől működni tud egy történet. Nagyon szépen kibontotta az író az egyes szereplők, Ibrahim, Joyce, Elizabeth és Ron személyiségét, ez az, amit én abszolút imádtam. Szinte látjuk magunk előtt a kissé hiú Joyce-t, a visszahúzódó, de éles elméjű Ibrahim-ot, a bátor és büszke Elizabeth-et és végül az agresszív, de arany szívű Ront. A visszatérő mellékszereplők is tudtak fejlődni, így egyszerűen nem lehet nem kedvelni a karaktereket. 

A szereplők párbeszédje is legtöbbször sziporkázó és kellő arányban jelenik meg a leíró részek mellett. 

 Egyébként számomra az meglepő volt, hogy bár viszonylag sokrétű a krimi szál mégsem sok és nem veszik el a részletekben, hanem lényegre törően haladnak előre a nyomozati szálak. Szeretem, hogy ennyire összeszedett mégis habókos maga a sorozat. 

Azt  szerintem még érdemes kiemelni, hogy egy sorozatról van szó és ez az az eset, amikor érdemes az első résszel kezdeni az olvasást, mert könnyebb megismerni a szereplőket és némi visszacsatolás is van a korábbi részekre, amely ismerete nélkül kicsit elveszett lehet az olvasó.

Mindig keresem az angol humor és a jó krimi keverékét és azt hiszem Osman pont azt nyújtja a zsánerben, amiből hiány van a piacon: szerethető karaktereket, humort és jófajta nyomozást. Annak ellenére teljesen élvezhető a történet, hogy a krimi szálon még mindig van mit csiszolgatni, de lassan közelít a hibátlan olvasási élményhez. 

Ez az a sorozat, ami mindig mosolyt csal az arcomra és szívesen fogom újra és újra elolvasni. Karácsonyi ajándéknak is jószívvel ajánlom a sorozatot az idősebb és fiatalabb korosztálynak egyaránt.

A sorozat rajongóinak pedig jó hír, hogy valamikor a jövőben (2023. szeptember?) érkezik a 4. rész is!  

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

" - Dale, maga még fiatal. És ahogy most magával beszélgetek, tudom, hogy okos és jólelkű fiatalember. Az évek múltával rá fog jönni, az embereknek nagyobb szüksége van azokra, akik okosak és jólelkűek, mint arra, aki tud táncolni, és tudja, milyen frizurát vágasson magának. "

 "- Maga érdekes fickó. Kell magának munka?

- Van már munkám- válaszolja Ibrahim. - Pszichiáter vagyok. 

- Rendes munkára gondoltam. "

" Vigyázzanak magukra, ott leszek, amilyen gyorsan csak tudok. Vigyek valamit?

Elizabeth egy pillanatig elgondolkodik. Viktor Illjics, a viking, Joyce. 

Csak nem egy terv körvonalazódik a fejében? Még az is lehet. 

- Igen, kedvesem. Hozna nekem termoszban teát meg egy pisztolyt?" 

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton

F Ü L S Z Ö V E G

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.

A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.

A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel. 

 

                                         V É L E M É N Y E M

1979. , Balaton, Zánka, retro, gyermektábor, kommunizmus, haláleset, nyomozás. Talán ezzel a pár szóval tudnám - spoiler nélkül - leginkább meghatározni, hogy miről is szól a történet. De túl szigorú lennék, ha ennyivel le is zárnám, hiszen ebben a regényben sokkal, de sokkal több van. A Francia Kommunista Párt tikárának gyermeke, Marion Morel eltűnik a zánkai gyermektáborból, ahova cserediákként érkezett. Rögtön az elején fokozódik az izgalom azzal, hogy ellentomondások vannak a lány eltűnésének körülményei kapcsán. Annak érdekében, hogy teljes legyen a  káosz, a parton egy  megcsonkított női holttestet is találnak, aki nem más, mint a tábor egyik fiatal segítője. Innentől több irányba is elindul a nyomozás, hiszen versenyt futnak az idővel, remélve, hogy az eltűnt lányt még időben megtalálhatják. A nyomozást Adorján Mátéra bízzák, aki a szép Lendvay Laura személyében még társra is talál a parton, hiszen a lány a profilozók előfutáraként próbálja az eseteket a pszichológia bevonásával megoldani, de legalábbis előrelendíteni a nyomozást. Már az elején éreztem, hogy ők ketten jó kis párost fognak alkotni. 

Nagyon szeretem a retro tárgyú írásokat, akkor pedig főként, ha ennyire jó történetet kerekít mellé az író. Mindvégig éreztem, hogy kicsit nosztalgiázom, igaz a történet idején még konkrétan meg sem születtem, de a '80-as években is ugyanilyen szellemiségben nevelkedtünk, mint, amit mindvégig érezni lehetett a regény leíró részeiben. 

Nagyon tetszett, hogy az író a Balatont helyezte a történet középpontjába, jó volt végre egy hamisítatlan balatoni krimit olvasni, mert eddig még nem találkoztam ilyen tematikájú és zsánerű regénnyel. 

A szereplők is közel kerültek hozzám, mert szerethetőek, okosak és igazi karakterrel rendelkeznek, ráadásul mindezt nagyon jól sikerült az írónak a lapokon keresztül átadni. Ahogy haladtam az olvasással egyre jobban közeli ismerősöknek éreztem a szereplőket, ezért nagyon sajnáltam, hogy el kellett válnom tőlük, amikor a végére értem a regénynek. 

A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet és visszarepített az időben, ami szinte egy másik világnak tűnik mostmár, de mégis ismerős villanásokkal. A nyomozásokat lezáró rész is tetszett, pedig általában nem vagyok elégedett ezen a téren, de ennél a regénynél annyira beszippantott az atmoszféra, meg a szereplők frissessége, hogy ha volt is pici csúsztatás nem volt érezhető vagy zavaró. 

Igazságtalan lenne, ha nem említeném  meg azt a szálat, ami a 3. nyomozást volt hivatott bemutatni a regényben, de én ezt már kicsit soknak tartottam, így nem is fordítottam rá kellő figyelmet, de lényegében ebből a szempontból igazam is lett, mert a másik 2 szál annyira erős volt, hogy ezt a harmadik szálat teljesen el tudták nyomni. 

Kimondottan örülök, hogy egy 3 részresre tervezett sorozatról van szó, hiszen így biztos lehetek benne, hogy nem marad ennyiben a retro nyomozás a szívemhez közeli karakterekkel.

Már elérhető:

  Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?
A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.
A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 A moly.hu oldalon Csaba indított egy kihívást, Nyomozós nyár címmel, ennek keretében olyan könyveket kellett elolvasni, amelyeknél szerepel a nyomozás címke.

Tudtam, hogy szeretném teljesíteni a 6 db olvasást, de közben annyira belelendültem, hogy több remek könyvélményt is szereztem a krimi-nyomozás-bűntény vonalon.

Számomra, ahogy azt már többször is említettem Agatha Christie munkássága az etalon, szinte nem tudok olyan írást említeni, amit ne szerettem volna az írónőtől, így a léc elég magason van, ami a krimiket illeti. Ettől függetlenül mindig kutatom azokat az írásokat, amelyek valami pluszt tudnak nyújtani a műfajban, illetve közelítik azt a színvonalat, cselekményvezetést, amitől azt érzem, hogy igen, ez igazán csavaros volt. A lényeg számomra nem a vértől tocsogó jeleneteken van, hanem a lélektanon és a csavaros megoldásokon, amikor a kettő találkozik, akkor örömömben legszívesebben tapsolnék is. 

A nyomozós nyár keretében egy olyan regényt szeretnék nektek ajánlani, amely körül elég nagy hírverés volt csapva. Bevallom, kíváncsi lettem, hogy a sok magasztaló említés mögött milyen tartalmat fogok találni, így esett a választásom Richard Osman-tól a Csütörtöki nyomozóklubra.

A történet egy látszólag békés idősek otthonában, Coopers Chase-ben veszi kezdetét, ahol néhány nyugdíjas azzal tölti a csütörtök estéket, hogy döglött aktákat próbálnak kinyomozni, csak úgy, saját szórakozásból, igaz nem mindenki teljesen amatőrként, de koruknál fogva viszonylag sajátos stílusban. Amikor karnyújtásnyira kerülnek egy gyilkosságtól felbolydul a méhkas és a nyugdíjasok igazi energiabombává változva vetik bele magukat az események sűrűjébe, persze a törvényt is sajátosan értelmezik.

Nagyon tetszettek a karakterek, szerintem ők voltak a legjobb részei a regénynek. Elizabeth volt az, akit kimondottan megkedveltem, igazi karakán idős nő, akinek a gondolkodása a kora ellenére nagyon friss és nem riad meg egy kis sumákolástól sem. A volt szakszervezeti vezető Ron is amolyan üde színfoltja volt a regénynek, de Ibrahim, Joyce is jól illetek a kis csapatba.

Remek megoldás volt az írótól, hogy idősebb karaktereket választott a regény főszereplőinek, ezáltal  az olvasó könnyebben szemet tud hunyni az apróbb hibáik felett is, talán picit mindenki a nagyszüleit látja bennük, néha esetlenek, de még tettvágytól buzognak, ami a lényeg, hogy nagyon pozitív személyiségek.

"Ron felmászik a kapu első rúdjára, hogy a tömeghez intézze a szavait. Majdnem elveszíti az egyensúlyát, úgyhogy jobbnak látja, ha visszamászik a szilárd talajra. Nem számít, övé az irányítás."

Ahogy Agatha Christie-nek bejött Miss Marple idősödő, de zseniális logikával rendelkező karaktere, úgy Osman is remekül nyúlt a nyolcvanas éveikben járó karaktereihez, nyerő négyes fogatot sikerült összehoznia. A szereplőket sikerült a modern környezetbe nagyon jól belesimítva megalkotnia, megvolt a kellő humor, ambíció, kíváncsiság és az élet iránti szeretet, de az elmúlás feldolgozása is. Az olvasás során egyszerűen csak jó szívvel gondol arra az ember, hogy annak ellenére, hogy ezeknek az embereknek koruknál fogva ugyan vannak korlátajaik, amiket érzünk is, de az írás egy pillanatig sem megy át az idősek kifigurázásába, nem csinál viccet a korukból, csak jól meglovagolja az író a korosztályban rejlő irodalmi lehetőségeket.

Etnikai kérdések is nagyon ügyesen kerültek bele a regénybe, azáltal, hogy a ciprusi török vonalat behozza a cselekményszálnál, vagy éppen a szereplők származása által.

Joyce naplóját viszont kicsit erőltetettnek éreztem, azok a részek nem adtak túl sokat a történethez, bár tagadhatatlanul voltak vicces részei is. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez kihagyható lett volna vagy sem, de nem tudtam döntésre jutni.

Összességében egy elegánsan megírt szórakoztató olvasmány, amely nem nélkülözi a hamisítatlan angol vidéki stílust, a humort és a jó értelemben vett őrült nyomozást sem. A magam részéről nagyon-nagyon várom a következő részt és ezt a regényt jószívvel ajánlom olvasásra! 

Fülszöveg: “Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!”

A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.