Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

Fülszöveg: Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.

Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?

A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.

A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

 

 Kettő olyan regényt is olvastam júliusban, amelyek a krimi-thriller vonalon mozogtak, valahogy a nyári nagy melegben kellemes kikapcsolódást nyújtanak a borzongatóbb történetek, így ebből a zsánerből is szoktam csemegézni a könnyedebb olvasmányok mellé.

Az első könyv, amit szeretnék ajánlani, az Zajácz D. Zoltán, Haragos Balaton című regénye, amely a Véres Balaton trilógia 2. része.

A történet szerint két német lány érkezik a Balatonhoz a keleti blokkból, akik a nyarat utazgatással és nyári élmények gyűjtésével szeretnék tölteni. A balatoni sátorozás után azonban nyomuk veszik, de mire felfedezik az eltűnésüket és fény derül a személyazonosságukra, addigra a nyomozás szempontjából hosszú idő eltelik, így a nyomok hűlnek és egyre kevesebb az esély, hogy a gyilkos nyomára találjon Adorján Máté főhadnagy és maroknyi csapata, kiegészülve Lendvay Lendvai Laura pszichiáterrel. A nyomozók nagyon hamar kapcsolatot látnak egy korábbi, budapesti eltűnési eset és a német lányok ügye között, így egyszerre több szálon indítják meg a nyomozást, sőt egy nem várt segítséget is kapnak Lipótmező egyik lakójától. A szálak összekuszálódnak, a lényeges és a lényegtelen információk csak úgy ömlenek, így a kis csapatnak nincsen egyszerű dolga, mert ahogy minél mélyebbre ásnak, úgy bukkan fel egyre több elfeledett borzalom is, az idő és a nyomozó énjük pedig hajtja őket a megoldás irányába.

A történet alapjaiban nagyon tetszett, érdekes volt, hogy külföldi áldozatokat állít az író a regény középpontjába, azonban a lányok eltűnésével együtt elhagyjuk a Balatont is. Nagyon sajnáltam, hogy ezúttal Budapestre kerül a nyomozás során a hangsúly, még úgy is, hogy Kaszás Rita korábbi eltűnésével mindenképpen Budapestre vezetnek a szálak és igazából ez a vonal adja a keretet a német lányokkal kapcsolatos nyomozásához is. Nagyon tudtam volna szeretni, ha az előző részhez hasonlóan a balatoni vidék és emberek kerülnek a középpontba, de így is élvezetes olvasmány a regény, mert egészen a történet végéig jól felépítetten követhettük a nyomokat és együtt gondolkodhattunk a nyomozókkal. A végén természetesen megvolt a csavar, meg összességében minden összeállt, de mégis maradt bennem egy olyan érzés, hogy az utolsó részt az író gyorsan be szerette volna fejezni, ezért összetömörítette a cselekményt és ezáltal számomra túl gyorsan pörögtek fel az események a regény többi részéhez képest. Nagyon tetszett ezen kívül, hogy a krimi szál mellett helyet kapott egy kicsi misztikus vonal is, ami nagyon feldobta a cselekményt, de még nem vitte el egy másik irányba.

A karakterek érdekesek és szerethetők voltak, Laurával és Mátéval elfogult vagyok az első rész óta, de a csapathoz tartozó rendőröket mindenképpen szeretném kiemelni, mert nagyon szimpatikusak, intelligensek és ezáltal egy következetes, ügyes kis csapat került Máté mellé, az összetartozás érzése végig áthatotta a szereplők egész lényét. Laura továbbra is nagyon impulzív, okos nőként jelent meg, ő áll legközelebb hozzám, nagyon tudok azonosulni a gondolkodásával. Szerettem ahogy Máté és Laura között az összhang szinte felforrósítja a lapokat, kedvenc magyar könyves karaktereimmé váltak és nagyon elégedett voltam a jellemfejlődésükkel is.  A mellékszereplők kiválasztása és megjelenítése szintén nagyon jól sikerült, tipikus karakterei a korszaknak, akár a megjelenésük, akár a gondolkodásmódjuk tekintetében. Véleményem szerint a leírások mellett az író egyik erőssége továbbra is a karakterábrázolás.

A retro életérzést ismét remekül hozta a regény, a társadalmi szereplők nagyon hangsúlyosan érzékeltették a korszakot. A regényben használt kifejezések, a leírások, a helyszínek egyaránt hozták a 80-as évekre annyira jellemző, ma már nehezen megragadható atmoszférát.

Összességében nagyon szerettem a történetet, annak ellenére, hogy maradt bennem egy olyan érzés, hogy a kevesebb több lett volna. Gyorsan olvasható, remekül megírt, igazi csemege a krimi rajongói számára. A regény az első résszel együtt adja az igazi élményt, de önállóan is bátran olvasható.

Csak jelzem, hogy szeptemberben várható a trilógia harmadik része, a Dermesztő Balaton, amit személy szerint alig várok, hogy elolvashassak és új retro nyomozási élménnyel gazdagodjak. Utoljára talán Böszörményi Gyula, Ambrózy báró esetei kapcsán éreztem ilyen izgatott várakozást a megjelenés előtt. 

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton

F Ü L S Z Ö V E G

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.

A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.

A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel. 

 

                                         V É L E M É N Y E M

1979. , Balaton, Zánka, retro, gyermektábor, kommunizmus, haláleset, nyomozás. Talán ezzel a pár szóval tudnám - spoiler nélkül - leginkább meghatározni, hogy miről is szól a történet. De túl szigorú lennék, ha ennyivel le is zárnám, hiszen ebben a regényben sokkal, de sokkal több van. A Francia Kommunista Párt tikárának gyermeke, Marion Morel eltűnik a zánkai gyermektáborból, ahova cserediákként érkezett. Rögtön az elején fokozódik az izgalom azzal, hogy ellentomondások vannak a lány eltűnésének körülményei kapcsán. Annak érdekében, hogy teljes legyen a  káosz, a parton egy  megcsonkított női holttestet is találnak, aki nem más, mint a tábor egyik fiatal segítője. Innentől több irányba is elindul a nyomozás, hiszen versenyt futnak az idővel, remélve, hogy az eltűnt lányt még időben megtalálhatják. A nyomozást Adorján Mátéra bízzák, aki a szép Lendvay Laura személyében még társra is talál a parton, hiszen a lány a profilozók előfutáraként próbálja az eseteket a pszichológia bevonásával megoldani, de legalábbis előrelendíteni a nyomozást. Már az elején éreztem, hogy ők ketten jó kis párost fognak alkotni. 

Nagyon szeretem a retro tárgyú írásokat, akkor pedig főként, ha ennyire jó történetet kerekít mellé az író. Mindvégig éreztem, hogy kicsit nosztalgiázom, igaz a történet idején még konkrétan meg sem születtem, de a '80-as években is ugyanilyen szellemiségben nevelkedtünk, mint, amit mindvégig érezni lehetett a regény leíró részeiben. 

Nagyon tetszett, hogy az író a Balatont helyezte a történet középpontjába, jó volt végre egy hamisítatlan balatoni krimit olvasni, mert eddig még nem találkoztam ilyen tematikájú és zsánerű regénnyel. 

A szereplők is közel kerültek hozzám, mert szerethetőek, okosak és igazi karakterrel rendelkeznek, ráadásul mindezt nagyon jól sikerült az írónak a lapokon keresztül átadni. Ahogy haladtam az olvasással egyre jobban közeli ismerősöknek éreztem a szereplőket, ezért nagyon sajnáltam, hogy el kellett válnom tőlük, amikor a végére értem a regénynek. 

A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet és visszarepített az időben, ami szinte egy másik világnak tűnik mostmár, de mégis ismerős villanásokkal. A nyomozásokat lezáró rész is tetszett, pedig általában nem vagyok elégedett ezen a téren, de ennél a regénynél annyira beszippantott az atmoszféra, meg a szereplők frissessége, hogy ha volt is pici csúsztatás nem volt érezhető vagy zavaró. 

Igazságtalan lenne, ha nem említeném  meg azt a szálat, ami a 3. nyomozást volt hivatott bemutatni a regényben, de én ezt már kicsit soknak tartottam, így nem is fordítottam rá kellő figyelmet, de lényegében ebből a szempontból igazam is lett, mert a másik 2 szál annyira erős volt, hogy ezt a harmadik szálat teljesen el tudták nyomni. 

Kimondottan örülök, hogy egy 3 részresre tervezett sorozatról van szó, hiszen így biztos lehetek benne, hogy nem marad ennyiben a retro nyomozás a szívemhez közeli karakterekkel.

Már elérhető:

  Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.
Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?
A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.
A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

Tóth Gábor Ákos: Édesvízi mediterrán 4. - Végtelen nyár

Fülszöveg: Noha ​a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást! 

Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe. 

A betelepülő kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal? 

A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért. 

Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban.

Véleményem:

Tóth Gábor Ákos igazán izgalmas, az irodalommal összefüggő karriert tudhat már eddig is maga mögött. Magyar-történelem szakos tanárként végzett, majd a Szféra szerkesztője/kiadója lett, 1984-ben pedig az Örley Társaság alapítója volt. Az elkövetkező időkben számos irodalomhoz köthető, valamint az irodalomtól független munkakört töltött be. A kétezres években viszont ismét visszatalált az újságírással összefüggő pályához, köztük a Trivium Kiadó főszerkesztőjeként ismerhették meg az irodalommal mélyebb értelemben is foglalkozók.  Az írás azonban akkor is  jelen volt az életében, amikor éppen nem ezen a pályán mozgott. Számos, szórakoztató irodalmi mű és komolyabb témákat boncolgató munka is kikerült a klaviatúrája alól. 

Az elmúlt évtizedekben több érdekes írást is köszönhetünk neki. A teljesség igénye nélkül: Nyúltrapp (1990.); A tengervíz sós (1994.); Hősök gatyában. Ó, azok a nyolcvanas évek (2007.); majd 2012-től az Édesvízi mediterrán-sorozattal robbant be az olvasók szívébe. 

A sorozatot eredetileg trilógiának tervezte az író, viszont az olvasók - köztük én is - annyira szerették, hogy idén már a 4. rész megjelenésénél tartunk, amely a Végtelen nyár címet viseli. 

A sorozat első részéről, az Édesvízi mediterránról már korábban olvashattátok az értékelésemet. Elsőre nagyon megkedveltem a kanadai-francia-magyar gyökerekkel rendelkező Oaks házaspárt és a hozzájuk akarva akaratlanul kijáró idősebb Oaks-t, valamint a Fenséges Rommal együtt "megörökölt" Rita mamát és Balatonszépe megannyi furcsa, kicsit bogaras lakóját. 

A helyszín tehát továbbra is a mesébe illő Balaton-felvidék, azon belül is egy bájos, a turistáktól még megkímélt falu, Balatonszépe. 

A történet pedig így veszi kezdetét: 

"Hajnali fél négy volt, amikor megcsörrent a telefonom. 

- Apa? Hogyhogy ilyenkor?

-Köszönöm kérdésed, jól vagyunk - hangzott a vonal másik végéről."

Az Oaks család apraja-nagyja végre kezd beilleszkedni a kis falu életébe, lassan nem betelepülőknek tekintik őket a falu lakói, persze a korábbi részekben bőven tettek is ennek érdekében. Még az előző részekben humoros formában ezt a beilleszkedési folyamatot követhetjük nyomon, amolyan Peter Kerr-féle Mallorca-sorozat formájában, magyarra hangolva. Addig ebben a részben igazán izgalmas történések elé nézünk. Tehát a Fenséges Rom már majdnem régi pompájában tündököl, a birtok dolgai megyegetnek, a család szépen bővült, a szereplők kezdenek összecsiszolódni az új életkörülményeikkel. Ekkor történik valami, ami az Öreghegyet és lakóit felpezsdíti, a szereplőket tettekre, összefogásra és kompromisszumra sarkallja. 

Természetesen továbbra is a magyar mentalitással és a külföldi hozzáállással történő összecsapásokon, vicces fordulatokon keresztül szemléltetve kapjuk tálcán a történéseket. 

A negyedik részben, a Végtelen nyárban az író már megengedi magának -ismerve olvasói igényét -, hogy a humoros történéseken túl némi értékteremtést, fontos kérdésekre történő figyelemfelhívást is belevigyen az írásába. Az ingatlanbefektetések túlzott megjelenése, térhódítása pedig a korunkat, napjainkat egyre inkább érintő egyik kényes kérdés, ami szintén része a történetnek, és bátran állást is foglal e kérdésben az író a karakterek által.  

Sőt, fontos, mindenkit érintő, megérintő témákat is feszeget ez a rész, mint például, van-e jogunk romboló módon beavatkozni a környezetünkbe? Emellett hangsúlyt kap a múlt megőrzésének és átörökítésének fontossága, a közösség teremtő értéke. Kedves, de humoros formában a család fontosságára, az összetartásra is igyekszik felhívni az olvasó figyelmét. 

Szerettem, hogy most ilyen nagyban játszott, mikor a Bor, Mámor, Balaton vonalból már éppen kifogyott volna a szusz, ő tudott egyet csavarni rajta, amitől továbbra is élvezetes tudott maradni a történet, és maga az olvasási élmény. Nagyon jól sikerült a lágy vonalat némi keményebbel, fontossal ötvöznie, és ez a sorozat elbírta ezt az irányt is. Véleményem megmaradt szerencsére megmaradt az egyensúly a szórakoztatás és a figyelemfelhívás, mondanivaló között. 

Térjünk át a karakterábrázolásra. Számomra az Oaks család karakterei továbbra is nagyon kedvesek. Mindegyiknek megvan a maga helye ebben a (jól)működő gépezetben, amit családnak hívunk. A karakterábrázolás nagyon erős, amit elmondhatok a sorozat minden egyes részének vonatkozásában. Korábban François, a feleség vonatkozásában említett zavaró érzésem is elmúltak. Mostanra megkedveltem, sőt igazán közel is érzem magamhoz, főleg mióta anyuka lett, valahogy a szurka-piszka természete átment egy tyúkanyós szurka-piszkába, ami sokkal emberibb, bájosabb, mint korábban volt. Igazán élvezetes, hogy az idősebb karakterek éppen olyan elevenen jelennek meg olvasás során, mint a fiatalabb generáció tagjai. Azt is elmondhatom, hogy pozitívum, hogy nem kizárólag a főszereplők kaptak kiváló jellemábrázolást, hanem a kevésbé fontos szereplők is. Érezni, hogy mindenkinek megvan a saját helye ebben a lágyan úszó regényfolyamban, amit nevezhetünk családregénynek, de valójában talán egy új műfajt kellene kitalálni rá, mert túlmutat a családon, inkább közösségi regény. 

A közösséget, annak zárt, némiképpen különc működését tökéletesen szemléltetik a leírások, párbeszédek, történések egyaránt. 

"Amint arra számítani lehetett, a reggeli fények csúszdáján megérkezett a türelmetlen, gonosz troll is a kertünkbe, aki úgy rázta a kapu mellé akasztott tehénkolompot, mint valami eszement. Sőt, torkaszakadtából ordított is: - Oaks! Jöjjön ki! Jöjjön azonnal... vagy nagyon megbánja!" 

Az atmoszféra továbbra is hozza azt a szintet, amitől élmény az olvasás és igazán bele lehet feledkezni a történetbe, mert szinte látjuk a leírások alapján a történéseket, érezzük az illatokat, a szelet, magát a Balatoni életérzést. 

Így a negyedik részben már nem kizárólag az andalító balatoni nyárban és a szereplőkben veszhetünk el, hanem vannak történések, amitől zakatolunk előre a nyárban, és merülünk el a szereplőket foglalkoztató problémákban, örömökben. Egyértelmű, hogy ami másnak a nyaralás, az számukra az életet jelenti, nem csupán egy nyárra szóló, laza kikapcsolódást.  

Egy kis plusz, hogy a Balaton-felvidéki szőlő kultúráról, termesztésről és a bortermelés folyamatáról is jó átfogó képet kapunk a sorozat folyamán. Látszik, hogy az író szívügyének tekinti a magyar bortermelés, szőlőtermesztés fontosságára történő figyelemfelhívást. Számomra ez is érdekes kiegészítő témája volt a sorozatnak, hiszen így apránként elég sok információt megtudtam magáról a bor előállításának a folyamatáról, egészen a tőkék gondozásától kezdve a szőlő hordókba kerülésig, és persze arról, hogy ez néha milyen nehéz úton történik, mennyi ember vesz részt benne. Tehát ez is egy érdekes kis kitérő, még akkor is, ha nem leszünk szakértők, de a tudásunk mindenképpen kibővül.

Egyetlen pici negatívum, hogy ebben a részben a humor kicsit lecsökkent, a fontosabb mondanivaló pedig több lett, ami nem lenne baj, de imádtam azt a pikírt humort, tömény, nagyon tömény mennyiségben, ami a többi résznél még megvolt és végigkísérte a sorozatot. Persze ez a rész is bővelkedett humorban, nincs ezzel baj, de adagolhatta volna nagyobb kanállal is az író, mert Oaksék és környezetük elbírta volna, akárcsak én, mint olvasó.

Az érzés, amit ez a rész, sőt az egész sorozat kiváltott belőlem: Alig várom, hogy idén meglátogassuk a Balatont és egy kis édesvízi mediterránt szippantsak magamba, sőt titkon remélem, hogy akár még Oaks-ék is velem szembejöhetnek egy kis eldugott hegyi utcában, ahonnan együtt élvezhetjük a Balaton végtelen kékjét és a nyarat.  

Összességében

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hangulatos, andalító, de mégis eseménydús regényeket, amelynek most mindenki egy picit részesévé válhat azáltal, hogy ismerős helyen, ismerős karaktereken és életérzésen keresztül kapja a Bor, Mámor, Balaton érzést, sőt ennél sokkal többet is, amit csak olvasás során érezhet át igazán. A mai magyar irodalom egyik újítójának tartom Tóth Gábor Ákost, mert megteremtette a magyar mediterránt. 

A legjobb, hogy a sorozat részei önállóan is olvashatóak a visszautalásoknak köszönhetően, de egyben az igazi, akár egyhuzamban, például egy pohár levendulás limonádé mellett Balatonon innen és túl.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak! 

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 320