Kovács Krisztián: Minden csendes és nyugtalan

Fülszöveg:1993-ban ​a budapesti állatkert agg hím tigrise egy éjszakai etetés alkalmával megöli a személyzeti igazgatót. Kende Zalán az éj leple alatt elbujdosik a helyszínről, mert szentül hiszi, hogy ő tehet a tragédiáról. 2017-ben a Boráros téren leég egy könyvesbolt, az elszenesedett romok közt holttest fekszik. Novák Hunor épp csak megmenekül a lángok elől, meggyőződése, hogy miatta lobbant fel a tűz.

Két, egymástól térben és időben is látszólag független esemény, melyek mégis kapcsolatban állnak egymással. A tragédiák valójában nem ott és akkor vették kezdetüket, okaik évtizedekre nyúlnak vissza a két fiatalember múltjába: testszagú kollégiumi szobák, koszos pesterzsébeti műhelyek, dzsungel közepén álló kalyibák, eldugott, dohos antikváriumok színtereire, kusza és olykor kibogozhatatlan családi kapcsolatok mélyére. Zalán és Hunor soha nem találkoztak, mégis hatással vannak a másik életére.

Kovács Krisztián, a Hiányzó történetek szerzője második regényében négy évtized mozaikszerű eseményeiből tárja fel az emberi életeket mozgató és egymáshoz láncoló apró összefüggéseket és törvényszerűségeket, miközben arra keresi a választ, minden döntésünk a sajátunk-e, hogyan tudunk szembenézni a múlt hibáival, és hogyan vehetjük saját kezünkbe sorsunk irányítását.

Kovács Krisztiánnal, mint az Agave Kiadó sajtókapcsolatokért felelős szakemberével kerültem munkakapcsolatba és elmondhatom, hogy egy remek szakembert ismertem meg a személyében, de írói munkásságáról keveset tudtam. Így, amikor szeptemberben érkezett egy megkeresés az Európa Kiadótól, hogy volna-e kedvem elolvasni Krisztián új regényét, a Minden csendes és nyugtalant naná, hogy igent mondtam. A borítóját nézegettem már a könyves oldalakon, olvastam a fülszöveget, ezért nagyon vártam, hogy a valóságban is megtapogassam, olvashassam és megírhassam a tapasztalataimat erről az évtizedeken átívelő, igazán multigenerációsnak ígérkező regényről.

Számomra eleinte - úgy az első 100 oldalon - kicsit nehezebb volt követni a szerteágazó történetet, az időben történő ugrásokat, hirtelen perspektíva váltásokat, de utána egyszerűen valami átkattant bennem és teljesen belesüppedtem, ebbe, az évtizedeket felölelő és leíró történetbe. Ha megfogadtok egy jó tanácsot, akkor úgy olvassátok a könyvet, hogy van rá idő és olyan külső körülmények, amikor senki és semmi nem tudja megzavarni az olvasást, mert ez tényleg egy olyan elbeszélés, amiben érdemes hagyni, hogy elvesszünk az olvasás során.  Szerintem mindenki bele fog tudni helyezkedni valamelyik korszakba, de azokat is meg fogja tudni élni és átélni, amikor talán ő maga még meg sem született.

Zalán és Hunor a két főszereplő, akik a valós életből kiragadott karakterek, de egyszerűen olyan pókháló módjára szőtt történet öleli körbe őket és a mellékszereplőket, hogy igazi csemege ez a regény az olvasó számára. Talán nem is gondolnánk, hogy kettőjük sorsa összefonódik, mert igazából önmagukban is érdekes életutat járnak be, de az, ahogy kapcsolódnak egyszerűen felteszi a regényre a koronát. Egy, az állatkertben történt baleset elindít egy olyan folyamatot, ami kihat mindenre és mindenkire, szerintem ez zseniális kiinduló- és összekapcsolódási alap. A korszakok lenyomata pedig tükröt tart az olvasó elé, ami kiváló kivetülése a társadalomnak, az egyes ember szerepének a társadalomban és a politika hatásának az egyénre és a teljes társadalom életére. Érdekes, hogy a valóság mennyire hasonló volt 40,30,20, 10 évvel ezelőtt vagy akár napjainkban, csak a díszlet változott. 

Az író nagy hangsúlyt fektet az apa-fia kapcsolatok bemutatására, de rám mégis a párkapcsolati részek, az unoka-nagyszülő kapocs és azok bemutatása voltak a legnagyobb hatással.

Tragédiák és emberi érzelmekkel teletűzdelt történetről van tehát szó, ami nagyon érdekes írói hangon szólal meg Hunor és Zalán tolmácsolásában. Érdekes szemlélni, hogy a régmúlt mennyire kihatással van oly sokak életére és szinte örvény módjára szippantja be a jövőt és a benne élőket.

Ez a regény megrendítő és letaglózó, de a szó jó értelmében, egyszerűen, de olvasmányos és sziporkázó formában az arcunkba „tolakszik” a magyar valóság, amiben szüleink, nagyszüleink éltek, de mi magunk is részesei vagyunk.

Egy nagyon bátor írásról van szó, a generációs kapcsolatokat, az átlagemberek problémáit és mindennapjait elmesélő regény ez, ami remekül bemutatja a kapcsolati hálók szövevényes világát.

Kovács Krisztiántól a Minden csendes és nyugtalan című regény az első olvasásom volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan elolvasom az első regényét, a Hiányzó történeteket is.

Szívből ajánlom olvasásra Krisztián regényét vagy ajándékként is, mert biztos vagyok benne, hogy mély érzelmeket fog kiváltani az olvasókból kortól és nemtől függetlenül. 

A könyvet köszönöm Európa Kiadó! 

Tóth Gábor Ákos: Édesvízi mediterrán 4. - Végtelen nyár

Fülszöveg: Noha ​a Balaton-felvidéki családregény a szerző szándéka szerint trilógiának készült, az olvasók másképp gondolták, és kikényszerítették a folytatást! 

Az Édesvízi mediterrán-sorozat immár negyedik kötetében azonban ahelyett, hogy kisimulnának a dolgok, megint bezavar a külvilág az aprócska Balaton-felvidéki falu életébe. 

A betelepülő kanadai magyar házaspár egy napon arra ébred, hogy a szomszédos szőlőbirtokon a tőkék módszeres kiirtása kezdődött meg. Ezt végignézni sem kellemes, ráadásul egy távoli viselkedéskultúra képviselőiként nem is hagyhatják szó nélkül. De vajon az Öreghegyi Kúria és Borbirtok tulajdonosai számíthatnak-e a helyiek segítségére, illetve Balatonszépe lakói elfogadják-e azt a „nyaralósok” kezdeményezte összefogást, amellyel megpróbálják felvenni a harcot a falu mediterrán báját veszélyeztető befektetői csoporttal? 

A Balaton irodalmi nagyköveteként is emlegetett szerző regényfolyamának újabb epizódjában a magával ragadó „bor, mámor, Balaton” hangulaton kívül olyan témák is terítékre kerülnek, mint a természetvédelem, a múlt örökségének értő felhasználása, vagy éppen a felelősség a minket befogadó közösségért. 

Ami nem változott az előző kötetekhez képest: az a szeretetteljesen csipkelődő hozzáállás, amellyel hősünk szemléli e picinyke „mediterrán” közösség – és a saját családja – hely- és harmóniakeresését ebben a tagadhatatlanul felbolydult világban.

Véleményem:

Tóth Gábor Ákos igazán izgalmas, az irodalommal összefüggő karriert tudhat már eddig is maga mögött. Magyar-történelem szakos tanárként végzett, majd a Szféra szerkesztője/kiadója lett, 1984-ben pedig az Örley Társaság alapítója volt. Az elkövetkező időkben számos irodalomhoz köthető, valamint az irodalomtól független munkakört töltött be. A kétezres években viszont ismét visszatalált az újságírással összefüggő pályához, köztük a Trivium Kiadó főszerkesztőjeként ismerhették meg az irodalommal mélyebb értelemben is foglalkozók.  Az írás azonban akkor is  jelen volt az életében, amikor éppen nem ezen a pályán mozgott. Számos, szórakoztató irodalmi mű és komolyabb témákat boncolgató munka is kikerült a klaviatúrája alól. 

Az elmúlt évtizedekben több érdekes írást is köszönhetünk neki. A teljesség igénye nélkül: Nyúltrapp (1990.); A tengervíz sós (1994.); Hősök gatyában. Ó, azok a nyolcvanas évek (2007.); majd 2012-től az Édesvízi mediterrán-sorozattal robbant be az olvasók szívébe. 

A sorozatot eredetileg trilógiának tervezte az író, viszont az olvasók - köztük én is - annyira szerették, hogy idén már a 4. rész megjelenésénél tartunk, amely a Végtelen nyár címet viseli. 

A sorozat első részéről, az Édesvízi mediterránról már korábban olvashattátok az értékelésemet. Elsőre nagyon megkedveltem a kanadai-francia-magyar gyökerekkel rendelkező Oaks házaspárt és a hozzájuk akarva akaratlanul kijáró idősebb Oaks-t, valamint a Fenséges Rommal együtt "megörökölt" Rita mamát és Balatonszépe megannyi furcsa, kicsit bogaras lakóját. 

A helyszín tehát továbbra is a mesébe illő Balaton-felvidék, azon belül is egy bájos, a turistáktól még megkímélt falu, Balatonszépe. 

A történet pedig így veszi kezdetét: 

"Hajnali fél négy volt, amikor megcsörrent a telefonom. 

- Apa? Hogyhogy ilyenkor?

-Köszönöm kérdésed, jól vagyunk - hangzott a vonal másik végéről."

Az Oaks család apraja-nagyja végre kezd beilleszkedni a kis falu életébe, lassan nem betelepülőknek tekintik őket a falu lakói, persze a korábbi részekben bőven tettek is ennek érdekében. Még az előző részekben humoros formában ezt a beilleszkedési folyamatot követhetjük nyomon, amolyan Peter Kerr-féle Mallorca-sorozat formájában, magyarra hangolva. Addig ebben a részben igazán izgalmas történések elé nézünk. Tehát a Fenséges Rom már majdnem régi pompájában tündököl, a birtok dolgai megyegetnek, a család szépen bővült, a szereplők kezdenek összecsiszolódni az új életkörülményeikkel. Ekkor történik valami, ami az Öreghegyet és lakóit felpezsdíti, a szereplőket tettekre, összefogásra és kompromisszumra sarkallja. 

Természetesen továbbra is a magyar mentalitással és a külföldi hozzáállással történő összecsapásokon, vicces fordulatokon keresztül szemléltetve kapjuk tálcán a történéseket. 

A negyedik részben, a Végtelen nyárban az író már megengedi magának -ismerve olvasói igényét -, hogy a humoros történéseken túl némi értékteremtést, fontos kérdésekre történő figyelemfelhívást is belevigyen az írásába. Az ingatlanbefektetések túlzott megjelenése, térhódítása pedig a korunkat, napjainkat egyre inkább érintő egyik kényes kérdés, ami szintén része a történetnek, és bátran állást is foglal e kérdésben az író a karakterek által.  

Sőt, fontos, mindenkit érintő, megérintő témákat is feszeget ez a rész, mint például, van-e jogunk romboló módon beavatkozni a környezetünkbe? Emellett hangsúlyt kap a múlt megőrzésének és átörökítésének fontossága, a közösség teremtő értéke. Kedves, de humoros formában a család fontosságára, az összetartásra is igyekszik felhívni az olvasó figyelmét. 

Szerettem, hogy most ilyen nagyban játszott, mikor a Bor, Mámor, Balaton vonalból már éppen kifogyott volna a szusz, ő tudott egyet csavarni rajta, amitől továbbra is élvezetes tudott maradni a történet, és maga az olvasási élmény. Nagyon jól sikerült a lágy vonalat némi keményebbel, fontossal ötvöznie, és ez a sorozat elbírta ezt az irányt is. Véleményem megmaradt szerencsére megmaradt az egyensúly a szórakoztatás és a figyelemfelhívás, mondanivaló között. 

Térjünk át a karakterábrázolásra. Számomra az Oaks család karakterei továbbra is nagyon kedvesek. Mindegyiknek megvan a maga helye ebben a (jól)működő gépezetben, amit családnak hívunk. A karakterábrázolás nagyon erős, amit elmondhatok a sorozat minden egyes részének vonatkozásában. Korábban François, a feleség vonatkozásában említett zavaró érzésem is elmúltak. Mostanra megkedveltem, sőt igazán közel is érzem magamhoz, főleg mióta anyuka lett, valahogy a szurka-piszka természete átment egy tyúkanyós szurka-piszkába, ami sokkal emberibb, bájosabb, mint korábban volt. Igazán élvezetes, hogy az idősebb karakterek éppen olyan elevenen jelennek meg olvasás során, mint a fiatalabb generáció tagjai. Azt is elmondhatom, hogy pozitívum, hogy nem kizárólag a főszereplők kaptak kiváló jellemábrázolást, hanem a kevésbé fontos szereplők is. Érezni, hogy mindenkinek megvan a saját helye ebben a lágyan úszó regényfolyamban, amit nevezhetünk családregénynek, de valójában talán egy új műfajt kellene kitalálni rá, mert túlmutat a családon, inkább közösségi regény. 

A közösséget, annak zárt, némiképpen különc működését tökéletesen szemléltetik a leírások, párbeszédek, történések egyaránt. 

"Amint arra számítani lehetett, a reggeli fények csúszdáján megérkezett a türelmetlen, gonosz troll is a kertünkbe, aki úgy rázta a kapu mellé akasztott tehénkolompot, mint valami eszement. Sőt, torkaszakadtából ordított is: - Oaks! Jöjjön ki! Jöjjön azonnal... vagy nagyon megbánja!" 

Az atmoszféra továbbra is hozza azt a szintet, amitől élmény az olvasás és igazán bele lehet feledkezni a történetbe, mert szinte látjuk a leírások alapján a történéseket, érezzük az illatokat, a szelet, magát a Balatoni életérzést. 

Így a negyedik részben már nem kizárólag az andalító balatoni nyárban és a szereplőkben veszhetünk el, hanem vannak történések, amitől zakatolunk előre a nyárban, és merülünk el a szereplőket foglalkoztató problémákban, örömökben. Egyértelmű, hogy ami másnak a nyaralás, az számukra az életet jelenti, nem csupán egy nyárra szóló, laza kikapcsolódást.  

Egy kis plusz, hogy a Balaton-felvidéki szőlő kultúráról, termesztésről és a bortermelés folyamatáról is jó átfogó képet kapunk a sorozat folyamán. Látszik, hogy az író szívügyének tekinti a magyar bortermelés, szőlőtermesztés fontosságára történő figyelemfelhívást. Számomra ez is érdekes kiegészítő témája volt a sorozatnak, hiszen így apránként elég sok információt megtudtam magáról a bor előállításának a folyamatáról, egészen a tőkék gondozásától kezdve a szőlő hordókba kerülésig, és persze arról, hogy ez néha milyen nehéz úton történik, mennyi ember vesz részt benne. Tehát ez is egy érdekes kis kitérő, még akkor is, ha nem leszünk szakértők, de a tudásunk mindenképpen kibővül.

Egyetlen pici negatívum, hogy ebben a részben a humor kicsit lecsökkent, a fontosabb mondanivaló pedig több lett, ami nem lenne baj, de imádtam azt a pikírt humort, tömény, nagyon tömény mennyiségben, ami a többi résznél még megvolt és végigkísérte a sorozatot. Persze ez a rész is bővelkedett humorban, nincs ezzel baj, de adagolhatta volna nagyobb kanállal is az író, mert Oaksék és környezetük elbírta volna, akárcsak én, mint olvasó.

Az érzés, amit ez a rész, sőt az egész sorozat kiváltott belőlem: Alig várom, hogy idén meglátogassuk a Balatont és egy kis édesvízi mediterránt szippantsak magamba, sőt titkon remélem, hogy akár még Oaks-ék is velem szembejöhetnek egy kis eldugott hegyi utcában, ahonnan együtt élvezhetjük a Balaton végtelen kékjét és a nyarat.  

Összességében

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hangulatos, andalító, de mégis eseménydús regényeket, amelynek most mindenki egy picit részesévé válhat azáltal, hogy ismerős helyen, ismerős karaktereken és életérzésen keresztül kapja a Bor, Mámor, Balaton érzést, sőt ennél sokkal többet is, amit csak olvasás során érezhet át igazán. A mai magyar irodalom egyik újítójának tartom Tóth Gábor Ákost, mert megteremtette a magyar mediterránt. 

A legjobb, hogy a sorozat részei önállóan is olvashatóak a visszautalásoknak köszönhetően, de egyben az igazi, akár egyhuzamban, például egy pohár levendulás limonádé mellett Balatonon innen és túl.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak! 

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 320

Amy Stewart: Lány pisztollyal

Vigyázz! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, ha kihagynád ugorj egyből az érékelésre! 

Egy súlyos családi titok arra késztet egy anyát, hogy családjával New Yorkból egy eldugott tanyára költözzön. Az anya halála után a három lány egyedül folytatja életét a tanyán, a legidősebb lány, Constance irányítása alatt. 1914 nyarán, amikor Európában kirobban az első világháború, felborul a három Kopp nővér élete is: egy autó belefut a bricskájukba, és Constance elhatározza, hogy megtérítteti a kárt a baleset okozójával.

A felelős egy helybeli gazdag és hatalmaskodó gyáros, aki ettől kezdve pokollá teszi a lányok életét. Constance követelése süket fülekre talál nála, a leány ezért hivatalos feljelentést tesz. A hatóságok először vonakodnak komolyan venni a határozott fellépésű, magas termetű Kopp kisasszony panaszát, de a helybeli seriff az ügy mellé áll, és Constance attól kezdve mindenben segíti a seriff munkáját. A sok megpróbáltatás után, amelyben a tanya elleni fegyveres támadások, gyújtogatások is szerepelnek, melyek során Constance fegyverrel kényszerül megvédeni a testvéreit, győz az igazság.
Constance a család megrendült anyagi helyzete miatt munkát keres, és az őket segítő seriff felajánlj neki maga mellett egy állást. Így lesz Constance az Egyesült Államok első női helyettes seriffje.

Ez a regény éppen nekem való volt és pont jókor talált meg. A történet 1914-ben játszódik New York és New Jersey között, egy olyan korban, amikor a legtöbb ember még lóháton és kis bricskákkal közlekedett, minden poros, sőt igazán kezdetleges volt. Az automobil ritka madárnak számított, de fegyver viszont sokaknak csüngött az oldalán. 

Ami számomra meglepő volt, hogy nem egy kitalált történettel van dolgom, hanem az részben igaz alapokon nyugvó elbeszéléssel, ami kimondottan izgalmasan hatott rám. 

A történet elején megtudjuk, hogy három nővér elzártan él egy kis farmon, ahol szinte semmi sem szolgálja a kényelmet és a könnyű megélhetést, de ők így boldogok. Aztán egy napon összetűzésbe kerülnek egy gengszterrel, aki miatt kénytelenek a változtatni a megszokott életmódjukon, sőt még attól sem riadnak vissza ezek a bátor és független nők, hogy fegyvert ragadjanak és maguk járják ki az igazságot a saját érdekükben. Tették ezt azért, mert akkoriban az igazságszolgáltatás is nagyon kezdetleges cipőben járt és nem volt várható túl sok eredmény, még akkor sem, ha voltak olyan férfiak, akik próbáltak tenni valamit a rend érdekében. 

Érezni lehet már a regény elejétől, hogy valami titok és rejtély lappang a Kopp nővérek körül, ami a történet mellett egy igazán izgalmas szálat hívatott vinni és ez az érzés még akkor is megmaradt, amikor fény derült a nővérek titkára, de mindig jött hozzá valami kis plusz információ, ami felhívta a figyelmet arra, hogy valami még van a háttérben. Nagyon szerettem ez a kis kitérőt és vártam, hogy mikor kapok valamilyen újabb információt a miértekről, sőt nagyon örültem annak, hogy nem maradt e tekintetben függővégben a regény. 

http://www.amystewart.com/

Mindhárom Kopp nővér -Constance, Norma Charlotte és Fleurette Eugenie - nagyon szimpatikus volt, de a történetet elbeszélő legidősebb Kopp nővér, Constance Amelie került igazán közel a szívemhez. Egy meglepően magas, energikus, elszánt és minden mesterkéltségtől mentes nő képe bontakozott ki, aki képes tanulni a hibáiból, sőt képes erőt sugározni a környezete számára is. Szerettem, hogy megvalósította az elképzeléseit akkor is, ha ezáltal veszélynek tette ki önmagát és talán néha a családját is, mert tudta, hogy ebben a világban csak ezáltal érhet célt és külön öröm, hogy a humor sem állt távol tőle, ami egy ilyen élethelyzetben igazán kiemelkedő tulajdonság tud lenni. Constance-tól ne várjuk el, hogy megmarad a tipikus női karakter keretein belül, hiszen egy kő kemény nő, aki megküzd az előtte álló akadályokkal, bármi áron. Úgy tudnám talán a legjobban jól jellemezni, hogy volt spiritusz Constance-ban és gondolom a valóságban sem volt ez máshogy. Valóban élvezetes  volt belegondolni, hogy Amerika vad éveiben léteztek ilyen erős nők, mint a Kopp nővérek.

Constance a regény folyamán még nem is sejtette, hogy bátorsága milyen eredményeket fog hozni, ami akár történelmi mérföldkőnek is tekinthető az Egyesült Államok történetében és kb. itt zárul az első rész, így várhatjuk tűkön ülve a fejleményeket. 

https://broadly.vice.com

Puritán kisváros, farm, gengszterek és New York ezek számomra mind-mind hozzátettek valamit ahhoz, hogy elvarázsoljon maga a történet és mivel egy sorozat első részéről van most szó kedvet csináljon ahhoz, hogy tovább olvassam majd a Kopp nővérek történetét és kövessem a kicsit sem kényes nőkre szabott életüket. 

Összességében ez a regény remek ötvözete a valóságnak és a kitalációnak, erős karakterábrázolás és történetvezetés, ez az, amire szükségem volt, az erős nőkre egy kemény világban. Már nagyon várom a következő történetet, hogy ismét a bűn nyomába eredhessek a nővérekkel.

Barbara Taylor Bradford: Cavendon Hall

Cavendon Hall gyönyörű, ősi kastély Yorkshire-ben. Tulajdonosai, az Inghamek komolyan veszik kötelességeiket: gondoskodnak a környékről s lakóiról. Ebben segítenek nekik a Swannok, akik hűségesen szolgálják őket. És mivel olyan szoros kapcsolatban élnek évszázadok óta, érthető, hogy végzetes vonzerőt gyakorolnak egymásra.
Daphne első báljára készül a kastély minden lakója, de a szépséges fiatal Ingham lányt brutális támadás éri. Úgy tetszik, tönkrement az élete, a gyakorlatias Swannok azonban segítségére sietnek, és egy távoli rokon felbukkanása megmenti a lány és a család jó hírét.
Majd elkezdődik az első világháború…Swannok is, Inghamek is vérüket ontják, életüket adják a hazáért. És akik hazatérnek, már sohasem lesznek ugyanazok, mint akik első fellángolásukban bevonultak. A világ megváltozott. Csak egyvalami örök: egy Ingham és egy Swann szerelme…

 "Mi ez a szörnyű szenvedély, mely az Inghamek és a Swannok között tombol? 

A vérükben van?"

Először Moly-on jött szembe velem egy ajánló gyanánt a Cavendon Hall, majd ahogy a tartalmát elolvastam el is döntöttem, hogy előbb, vagy utóbb, de sort fogok keríteni erre a regényre, hiszen minden olyan benne van, amit én egy regényben szeretek, tehát romantika, háború, egy csipet izgalommal és történelemmel. 

Ezeken kívül nagyon megragadott, hogy a könyv a 19. század végét, a 20. század elejét öleli fel egy nemesi család, az Inghamek és hű segítőik a Swannok életén keresztül. Kedvelem ezt a korszakot, igazán izgalmas időszaka volt a történelemnek, amikor a hagyományok közé kezd bekúszni a fejlődés, de még foggal körömmel ragaszkodnak az emberek a megszokáshoz és a rangokhoz. 

Egy fantasztikus regényt olvashattam Barbara Taylor Bradford-tól, ahol a szereplők szinte kiléptek a lapokról annyira elevenek voltak. Annak ellenére, hogy nagyon sok szereplője (hirtelenjében 41! szereplőt számoltam össze) volt a történetnek, - hiszen kiterjedt családról és közösségről beszélhetünk-, mégis meg tudtak érinteni az egyes szereplők, szinte mindegyikben volt valami olyan vonás, ami érdekessé tette őket számomra. 

Azt pedig nagy pozitívumnak tartom, hogy 456 oldalon keresztül fenn tudta tartani a cselekmény a figyelmemet, ami köszönhető volta annak is, hogy viszonylag nagy léptékkel haladtunk előre, néha több évet is átölelt egy-egy rövidebb rész és én ezt sem értékelném negatívumként, hiszen ettől volt érezhető a fejlődés és a remek cselekmény vezetés, nem ragadtunk le, hanem végig pörgősnek éreztem az elbeszélést. Az írónő több szereplőt is a középpontba állított, bár én meg voltam győződve, hogy Cecily Swann lesz az, aki vinni fogja előre a történetet, de számomra Daphne Ingham sokkal szimpatikusabb és érdekesebb karakter volt, mind a jellemvonásai, mind pedig az életútja szempontjából.

A történet egyáltalán nem megy át giccses, vagy éppen csöpögős love story-ba, pont annyi romantika van benne, amit mi olvasók még jó szívvel fogadunk be és érdekes, hogy az izgalom is többször fokozódik, adagonként kapjuk, pont akkor, amikor az előző adag elfogyna, így hatva az érzelmekre; legalábbis nálam ez így történt. 

A háború szintén megjelenik, de számomra ez most nem volt annyira átérezhető, vagy éppen magával ragadó. Egyedül itt éreztem, hogy egy picit összecsapott ez a vonal és lassabban haladunk előre, mint előzőleg, kicsi megtorpanást is érzékeltem, pont emiatt nem is váltott ki akkora érzelmeket ezek a részek, mint általában egy háború szenvedésekkel teli időszaka ki kellene, hogy váltson, hiszen emberek halnak meg, egy világ rohan a pusztulás felé, de ez most itt nem jött át. 

Olvastam, hogy a regényt sokan a Downton Abbey-vel hozzák összefüggésbe, de erről nem tudok érdemben nyilatkozni, hiszen a sorozatból ahhoz nagyon keveset láttam, hogy megállapítsam van-e valójában párhuzam, vagy csak beleképzelik. Mivel jobban szeretek olvasni, mint sorozatokat nézni, ezért én személy szerint a könyv mellett teszem le a voksomat és nem bántam meg, hogy belefeledkeztem az Inghamek és Swannok kicsit furcsa, de szerethető karaktereibe, valamint a gyönyörű Cavendon Hall rejtelmeibe.

"A hűség kötelez"

Egy valamit hiányoltam, az pedig a gyönyörű helyszín, azaz Yorkshire leírása, bár tudom, hogy a legtöbb rész Cavendon Hall-ban játszódott, de azért kimozdíthatták volna a szereplőket egy röpke időre, amíg a gyönyörű táj is megelevenedhetett volna előttünk. 

Összegezve

Sokkal több, mint egy romantikus regény, ez egy családregény, a könnyedebb fajtából, ami magába szippant és nem ereszt, egészen az utolsó oldalig, sőt még azon is túl. Mindezt remekül alátámasztja, hogy már rögtön a regény elején a szerző jegyzetéből kiderül, hogy Cavendonnal és lakóival bizony még nem végeztünk, hiszen a Cavendoni asszonyok már nálunk is megjelentek, én pedig ezáltal alig várom, hogy ismét belefeledkezzek a történet folytatásába és megtudjam, hogy alakul Cecily, Daphne, DeLacy, Charlotte, Dulcie, Miles,  Charles sorsa, csak a legkedvesebb karaktereimet kiemelve. 

Az pedig csak a hab volt a tortán, hogy a magyar borító gyönyörűségesen szép lett, mind a színek, mind pedig a grafika tökéletesen tükrözi a tartalmat. Sőt, hogy még rá is tegyek egy lapáttal, úgy érzem, hogy most a fordítás is jól visszaadta a hangulatot, a stílus pedig kellemes olvasási élményt nyújtott. 

Extra

Külföldi borítók:

Diane Pearson: Csárdás

Egy könyv, amit nem lehet gyorsan olvasni, mert a történet magával ragad, de ugyanakkor néha le kell tenni, hogy a sok élményt egyáltalán be tudjuk fogadni, holott szinte falnánk a sorokat egymás után.  

Egy történelmi hullámvasútra ültet minket a szerző, ami hatalmas magasságokba és félelmetes mélységbe száguld velünk 571 oldalon keresztül.

Egy romantikus családregény, ami a XX. század viharos történelmén kanyarog keresztül, ahol a zsidók, a nácik, a nemesek és a parasztok sorsa szorosan összefonódik, háborúk, éhínség, gazdasági válság és jólét váltogatja egymást.  A Ferenc, a Rácz-Rassay és a Káldy család történetén keresztül bontakozik ki a szemünk előtt a magyar és az egyetemes történelem egy igen tág része, a XX. század első kétharmada.

Elképzelni sem tudom, hogy milyen alapos kutatómunka előzte meg a könyv megírását, de el kell ismernünk, hogy a szerző nem bízott semmit a véletlenre, mert alapos, részletes és mindenre kiterjedő alapossággal írja meg a történetet. Még a magyarokban rejlő tüzet is sikerül a lapokra varázsolnia, annak ellenére, hogy külföldiként ír és kutat. 

Egy gyönyörűen megírt történelmi, de ugyanakkor romantikus családregényt tarthatunk a kezünkben, és komolyan mondom, hogy voltak olyan részek, amikor a szereplőkkel együtt könnyeztem, mert még azok az emlékek is felidéződtek bennem, amit a nagymamám mesélt a háborúról. Annak ellenére, hogy nem voltam részese az eseményeknek a könyv olvasása közben úgy éreztem, hogy ott állok én is, mint egy külső szemlélő az 1910-es évektől kezdve és követem azt ahogy életek, családok mennek tönkre a háborúk miatt és csak azért, mert nem egyeztek a politikai nézeteik az aktuális hatalommal, vagy éppen a származásuk taszította őket a hihetetlen gazdagságból a nácik kezei közé. 

El sem tudom képzelni egy külföldi író, hogy volt képes egy ilyen gyönyörűen megírt, a történelmet korhűen visszaadó romantikus, de egyben tragikus történetet megírni, mert valljuk be magyar író tollából még nem született egy ilyen átfogó képet nyújtó, de ugyanakkor szórakoztató és megindító történelmi regény.

A szereplők többsége a szívemhez nőtt, remek jellemábrázolások, a pozitív emberi tulajdonságok mellett megjelenik a gonoszság is, de valahogy az összes szereplő hozzáad valamit saját magából a történethez, amitől egy nagy kerek egész lesz ez a mesével vegyített szomorú, néha boldogító valóság. 

Katartikus élmény volt olvasni a könyvet, erre a könyvre mondom azt, hogy egy igazi érték és egy olyan olvasmány, amit akár a középiskolákban is kötelezővé tennék. 

Ahogy megnéztem a könyv adatlapját és láttam, hogy az Elfújta a szélhez hasonlítják, akkor úgy gondoltam ez csakis valami túlzás lehet, de el kell ismernem, hogy talán azért, mert közelebb áll hozzám Magyarország történelme, de sokkal jobban szerettem a Csárdást, mint az Elfújta a szelet, nekem többet nyújtott érzelmileg, élményileg és történelmi szempontból is mindenképpen. 

Gyönyörű, igaz és minden sora érték, ráadásul mondanivalója van, ami manapság igen ritka. Bevallom alaposan elgondolkodtam azon, hogy milyen szerencsések vagyunk, mi, akik most a XXI. században élhetünk a magunk kis problémáival, ami rá kellett döbbennem, hogy őseink problémáihoz képest sehol sincsenek. Nem vagyok biztos benne, hogy én azokat a megpróbáltatásokat kibírtam volna, vagy sem, amit ők emelt fővel fogadtak és elfogadtak.  

Egyedül a címmel volt egy kis problémám, nekem nem egyeztethető teljesen össze ez a tüzes tánc a könyvvel, de ezen túllépve egy igazi élmény, mindenkinek szívből ajánlom elolvasásra. 

Köszönöm a könyvet a T.bálint Kiadónak

Értékelésem: 5/5

Diane Pearson

Csárdás

T.bálint Kiadó

571 oldal