Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

Fülszöveg: Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg…

Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész.

Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még?

A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját.

A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi…

 

 Kettő olyan regényt is olvastam júliusban, amelyek a krimi-thriller vonalon mozogtak, valahogy a nyári nagy melegben kellemes kikapcsolódást nyújtanak a borzongatóbb történetek, így ebből a zsánerből is szoktam csemegézni a könnyedebb olvasmányok mellé.

Az első könyv, amit szeretnék ajánlani, az Zajácz D. Zoltán, Haragos Balaton című regénye, amely a Véres Balaton trilógia 2. része.

A történet szerint két német lány érkezik a Balatonhoz a keleti blokkból, akik a nyarat utazgatással és nyári élmények gyűjtésével szeretnék tölteni. A balatoni sátorozás után azonban nyomuk veszik, de mire felfedezik az eltűnésüket és fény derül a személyazonosságukra, addigra a nyomozás szempontjából hosszú idő eltelik, így a nyomok hűlnek és egyre kevesebb az esély, hogy a gyilkos nyomára találjon Adorján Máté főhadnagy és maroknyi csapata, kiegészülve Lendvay Lendvai Laura pszichiáterrel. A nyomozók nagyon hamar kapcsolatot látnak egy korábbi, budapesti eltűnési eset és a német lányok ügye között, így egyszerre több szálon indítják meg a nyomozást, sőt egy nem várt segítséget is kapnak Lipótmező egyik lakójától. A szálak összekuszálódnak, a lényeges és a lényegtelen információk csak úgy ömlenek, így a kis csapatnak nincsen egyszerű dolga, mert ahogy minél mélyebbre ásnak, úgy bukkan fel egyre több elfeledett borzalom is, az idő és a nyomozó énjük pedig hajtja őket a megoldás irányába.

A történet alapjaiban nagyon tetszett, érdekes volt, hogy külföldi áldozatokat állít az író a regény középpontjába, azonban a lányok eltűnésével együtt elhagyjuk a Balatont is. Nagyon sajnáltam, hogy ezúttal Budapestre kerül a nyomozás során a hangsúly, még úgy is, hogy Kaszás Rita korábbi eltűnésével mindenképpen Budapestre vezetnek a szálak és igazából ez a vonal adja a keretet a német lányokkal kapcsolatos nyomozásához is. Nagyon tudtam volna szeretni, ha az előző részhez hasonlóan a balatoni vidék és emberek kerülnek a középpontba, de így is élvezetes olvasmány a regény, mert egészen a történet végéig jól felépítetten követhettük a nyomokat és együtt gondolkodhattunk a nyomozókkal. A végén természetesen megvolt a csavar, meg összességében minden összeállt, de mégis maradt bennem egy olyan érzés, hogy az utolsó részt az író gyorsan be szerette volna fejezni, ezért összetömörítette a cselekményt és ezáltal számomra túl gyorsan pörögtek fel az események a regény többi részéhez képest. Nagyon tetszett ezen kívül, hogy a krimi szál mellett helyet kapott egy kicsi misztikus vonal is, ami nagyon feldobta a cselekményt, de még nem vitte el egy másik irányba.

A karakterek érdekesek és szerethetők voltak, Laurával és Mátéval elfogult vagyok az első rész óta, de a csapathoz tartozó rendőröket mindenképpen szeretném kiemelni, mert nagyon szimpatikusak, intelligensek és ezáltal egy következetes, ügyes kis csapat került Máté mellé, az összetartozás érzése végig áthatotta a szereplők egész lényét. Laura továbbra is nagyon impulzív, okos nőként jelent meg, ő áll legközelebb hozzám, nagyon tudok azonosulni a gondolkodásával. Szerettem ahogy Máté és Laura között az összhang szinte felforrósítja a lapokat, kedvenc magyar könyves karaktereimmé váltak és nagyon elégedett voltam a jellemfejlődésükkel is.  A mellékszereplők kiválasztása és megjelenítése szintén nagyon jól sikerült, tipikus karakterei a korszaknak, akár a megjelenésük, akár a gondolkodásmódjuk tekintetében. Véleményem szerint a leírások mellett az író egyik erőssége továbbra is a karakterábrázolás.

A retro életérzést ismét remekül hozta a regény, a társadalmi szereplők nagyon hangsúlyosan érzékeltették a korszakot. A regényben használt kifejezések, a leírások, a helyszínek egyaránt hozták a 80-as évekre annyira jellemző, ma már nehezen megragadható atmoszférát.

Összességében nagyon szerettem a történetet, annak ellenére, hogy maradt bennem egy olyan érzés, hogy a kevesebb több lett volna. Gyorsan olvasható, remekül megírt, igazi csemege a krimi rajongói számára. A regény az első résszel együtt adja az igazi élményt, de önállóan is bátran olvasható.

Csak jelzem, hogy szeptemberben várható a trilógia harmadik része, a Dermesztő Balaton, amit személy szerint alig várok, hogy elolvashassak és új retro nyomozási élménnyel gazdagodjak. Utoljára talán Böszörményi Gyula, Ambrózy báró esetei kapcsán éreztem ilyen izgatott várakozást a megjelenés előtt. 

Richard Osman: A férfi, akit kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2. )

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.

Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?

Mostanában kicsit ritkábban jutok el odáig, hogy írjak egy-egy olvasási élményemről, pedig idén viszonylag sokat és jókat olvastam. A vizsgaidőszak és a szokásos munkahelyi hajtás inkább a gyorsan kiposztolható instagram bejegyzéseknek kedvezett, mint a hosszabb időt igénylő blog bejegyzéseknek, de mindenképpen szeretnék többször írni erre a felületre is, mert nagyon kikapcsoló tud lenni a véleményem, gondolataim lejegyzése. 

Amiről mindenképpen szerettem volna még idén beszámolni Nektek az nem más, mint Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg. A Moly-on 5 csillaggal értékeltem a történetet, azt hiszem ez sokat elmond arról, hogy mennyire kedvelem a karaktereket és a történetet egyaránt. 

Nagyon örültem, hogy ismét együtt nyomozhattam a kedves nyugdíjasaimmal: Elizabeth-tel, Joyce-szal, Ron-nal és természetesen Ibrahim-mal. Már régi ismerősként köszönthettem őket, egyből bele tudtam helyezkedni az új történetbe is. Nem is igazán éreztem, hogy mennyi idő telt el az első rész olvasását követően, mert nagyon jól emlékeztem még a viszonylag apróbb részletekre is.

Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az első rész sikere után a második résszel meg tudja-e ugrani azt a bizonyos magasságot az író, amit felállított magának. Szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, mert nagyon is tudta hozni a kacagtató, vidám, unalmasnak semmiképpen nem mondható történetet és karaktereket.

"Bárcsak megint történne valami izgalmas. Bármi.

Mondjuk egy tűzvész, amiben senki sem sérül meg? Csak legyenek lángok meg tűzoltóautók."

Ahogy írtam itt már régi ismerősként, a családi és életrajzi adatokkal felvértezve kezdhettem bele az olvasásba, szerencsére ezek tekintetében nem nyúlt vissza teljesen az alapokhoz az író. Pontosan tudta, hogy mennyi az a háttérinformáció, amely által a visszatérő olvasók sem fogják unalmasnak tartani a részleteket, de az új olvasóknak még pont szüksége lehet rájuk, hiszen a könyv az első kötet ismerete nélkül is megállja a helyét, igaz mindenképpen élvezetesebb folytatásként olvasni.

Elizabeth volt a korábbi részben is az a karakter, akinek a hátterét érdemes egy kicsit jobban kibontani, amit az író most meg is tett. A múltjából izgalmas apróságok, szereplők cseppentek be, amitől még inkább azt éreztem, hogy egy nagyon különleges, laza idős hölggyel van dolgom, akivel könnyű azonosulni is. Joyce naplóbejegyzései is kicsit kevesebb teret kapta, (áttért az instagramra :D) amit nem bántam, mert ezáltal egy sokkal belevalóbb karakterként térhetett vissza, végre voltak remek önálló gondolatai is. 

A két erős női karakter mellett továbbra is nagyon kedveltem Ron, Bogdan, és a nyomozópáros karakterét is, igazi üde színfoltok, új kvalitásokkal. Ibrahim vonatkozásában éreztem azt, hogy kicsit rossz irányba mozdította el az író, de végülis kell egy depisebb karakter, aki visszarántja a földre a többieket. 

"Melyik pszichiáter retteg az élettől? Ibrahim szerint mindegyik, ezért lesz belőlük pszichiáter."

A nagyon eleven, vidám, habókos és igazán vagány idős szereplők által a történet is nagyon szórakoztató, olvasmányos tudott lenni. A rosszfiúk is olyan igazán történetbe simulóan jelentek meg, egyáltalán nem keltettek rossz érzéseket, hanem inkább kíváncsiságot ébresztettek, az ő hátterükről is minél többet szerettem volna megtudni, érdekelt, hogy mekkora az a tűréshatár, amivel az idősek még simán sokkolni tudják őket.

Összességében a rejtély és a humor szerethető egyveleget alkottak, emellett az ember érzéseire is pozitívan hatott a történet. Bátran ajánlom a két ünnep között pihentető kikapcsolódásként egy ötórai teával kiegészítve, csak úgy nyugodtan, angolosan.

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek Kiadónak!