Meik Wiking, A hygge otthon

Fülszöveg: Az otthon a kapcsolódás és a nevetés helye. Az a hely, ahol biztonságban érezhetjük magunkat, támogatásra és megértésre lelünk, és teljesen önmagunk lehetünk.

Meik Wiking legújabb kötetében elénk tárja, hogyan hat otthonunk kialakítása jóllétünkre, és hogyan válhat az életterünk – a dán hygge elvének alkalmazásával – olyan hellyé, ahol nemcsak élünk, hanem igazán boldogok lehetünk.

A koppenhágai Boldogságkutató Intézet új kutatásain alapuló könyv olyan egyszerű praktikákat mutat be, amelyekkel nagy változást érhetünk el: például mitől érezhetjük bármelyik helyiséget tágasabbnak, miért okoz több örömet a kerek étkezőasztal, és miért fontos a jó világítás. 

Ez a könyv pont jókor talált meg, amikor odakint korán sötétedik és a nappalok is elég komorak, ridegek. Az otthonunkban viszont nem kell ezt a tendenciát követnünk, hanem meghitt melegséget, kellemes atmoszférát teremthetünk magunknak és családunknak. Egyre többször halljuk, hogy mennyire fontos a kötődés a szülő és gyermeke között, de arra sokszor nem figyelünk, hogy az otthonunk, az életterünk is mennyire részesévé válik az életünknek, ezért nem mindegy, hogy mennyire tudunk kötődni hozzá. A kötődés a biztonsággal és kellemes, lélekmelengető érzéssel együtt jár, így rajtunk múlik, hogy ezeket az érzéseket mennyire tudjuk belopni a mindennapjainkba. Ez valljuk be, hogy nem mindig egyszerű, már ami a megvalósítást illeti, ezért jól jön pár ötlet, bátorítás és inspiráció, hogy kialakítsuk és meghitté tegyük a személyes életterünket, legyen szó a nappalinkról vagy éppen a kertünkről. Nem kellenek drága, trendi eszközök ahhoz, hogy boldogsággal töltsön el minket a megérkezés, a pillanatok megélése a saját otthonunkban. Elegendő pár apróság, odafigyelés és kreativitás, ehhez pedig ez a könyv pont megfelelő inspirációt ad ahhoz, hogy a boldog élet esélyét megkapjuk, szeressük minden négyzetméterét az otthonunknak. 

Nagyon kellemes meglepetés volt számomra ez a kötet, amely csokorba gyűjtötte az ötleteket és nem kimondottan csak a tárgyi javakra koncentrált, hanem magára az élményre, a személyes jólétre, legyen szó egy jó beszélgetésről, játékról vagy evésről. 

" A napfény annyira fontos a közérzetünk szempontjából, hogy érdemes szem előtt tartani otthonod megtervezése és berendezése során. Ha bútorokat helyezel az ablak közelébe, az segít, hogy a szoba beigya a napsugarakat. Ha te tervezed az új házadat, a nap útját követve rendezheted el a funkciókat. Az én munkaasztalom annál az ablaknál van, ahol a felkelő nap sugarai elérik a szobát, míg a vacsorát egy olyan szobában költjük el, ahol a lenyugvó nap fénye jut be a házba. A legjobb, ha a macskádat követed. Ahol találsz egy fénycsíkot oda ülj le. Dorombolni nem muszáj."

Számomra nagyon szimpatikus volt a kötet elgondolása és felépítése. A fejezetek jól tagoltak, néhol hasznos tippekkel megszakítva és nagyon ízléses fotókkal gazdagítva. 

A kötet pontosan tükrözi a hygge eszményét, azaz a kellemes hangulat megteremtésének művészetét. 

A könyv átböngészése után nem leszünk a skandináv hygge szakértői, de rengeteg hasznos ötlettel és elgondolkodtató gondolattal leszünk gazdagabbak, sőt biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megjön a kedve az otthona újragondolásához. 

Engem a skandináv életérzés ezúttal teljesen magába szippantott és nagyon tetszett, hogy amit az író leírt azt alá is támasztotta a kutatásokkal is. 

Nálam már ropognak a hangulatos gyertyák miközben ezt a bejegyzést írom. És nálatok?

Ha szeretitek a nyugalmat, a könyvvel való kuckózást, a szép illusztrációkat és nyitottak vagytok a boldogságra, akkor mindenképpen ajánlom Meik Wiking, A hygge otthon című kötetét, amely a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. Csak úgy mellékesen karácsonyi ajándéknak sem utolsó! 

A könyvet köszönöm szépen a Kossuth Kiadónak! 

Anders De La Motte - Måns Nilsson, A halál színre lép

 A Google bugyrain szörfözve (használják még ezt a kifejezést vagy már kiment a divatból?!) írtam be keresőszóként a skandináv, regény és humor szavakat, arra várva, hogy valamilyen nagymamis-  nagypapis (Alkonypagony) vagy valamilyen jó kis Backman könyvet dobjon ki a kereső. Ehelyett valahogy eljutottam Anders De La Motte és Måns Nilsson, A halál színre lép című regényéhez. Először nem is értettem, mert egyértelműen krimi zsánernek tűnt a címe alapján, de a Moly oldalán gyorsan rákeresve kiderült, hogy ez bizony tényleg krimi, de humoros zöngével. Nem is kellett több, lecsaptam a regényre és október elején egy nap alatt elolvastam. 

A történet Svédországban, Österlen kisvárosában veszi kezdetét, ahol az ájulásos betegsége miatt szabadságolt nyomozó, Peter Vinston meglátogatja a lányát és volt feleségét, akik jelenleg mostohapával karöltve az idilli kisvárosban élnek, nem is rossz körülmények között. Peter csak egy egyszerű látogatásra készül, hogy megünnepeljék a lánya 16. születésnapját, de ő maga sem gondolja, hogy egy gyilkosság történik a környezetében és Őt, mint amolyan sztárnyomozót felkérik, hogy legyen a helyi erők, nevezetesen a zöldfülű rendőrnő, Tove Esping segítségére. A tét pedig nem kisebb, mint a szövevényes kisvárosi kapcsolatok mentén kinyomozni azt, hogy ki ölte meg a sztáringatlanost, Jessie Anderson-t, ráadásul elég csúful. Jessie építési projektje, sokakban ellenszenvet váltott ki, így szinte mindenkinek érdeke fűződött valamilyen módon a gyilkossághoz, de az csak a regény végére derül ki, hogy ki volt hozzá elég bátor.  

Azt tudom mondani, hogy egy klasszikus hangulatú krimiről van szó, amiben a szereplők egyedi módon értelmezik a körülöttük zajló eseményeket és mennek a saját fejük után, legyen az egy használható ötlet vagy éppen teljes bambaság. A szerzőpáros nagyon jól ki tudta használni azt a lehetőséget, hogy a kisvárosban mindenki ismer mindenkit, így néhol tévútra is tudták vinni a kisvárosi idill és Plútó  macska uraság rakoncátlankodásai között el-elkalandozó olvasót. 

Teljesen hiteles a kissé kiégett, elvált nyomozó és a kisvárosban élő különc lakók karaktereinek szempontjából a történet. A két rendőr felfogása merőben ellentétes, nagyon érdekes az, ahogy az írók a párost terelgetik, hol közelítenek, hol pedig távolodnak egymástól a nyomozás során, de egy idő után mindenképpen kénytelenek csapatban dolgozni. Peter kicsit különc, mint Monk, de emellett kellemes megjelenésű, mint Murdoch nyomozó, olyan intelligens, de kicsit fura figura, akit általában kedvelek, mint most is. Nagyon szerethető karakter, persze neki is vannak olyan dolgai, amitől mi nők fogjuk a fejünket, de mégis szerettem vele nyomozni. Talán Tove volt az a szereplő, akivel kevésbé tudtam szimpatizálni, igazából a regény végéig a semleges érzelmi vonalon maradtam vele kapcsolatban, sőt, bevallom, inkább bosszantott.

Az építkezés központi szerepet játszik ebben a történetben, ami igazi kisvárosi ellenállási mozgalmat váltott ki az ott élők körében. A mozgalom által megismerjük az idősödő meleg házaspárt, Jan-Eric Sjöholmot, egy nyugdíjas színészt, aki szeret a középpontban lenni, mint Lear király és férjét, Alfredo Sjöholm, aki inkább a háttérben tevékenykedik. Szerintem a különc Peter mellett ők is kellemes színfoltjai voltak a történetnek. De nem hiányozhat a túlbuzgó idősebb falusi hölgy, az ingatlanos és asszisztense, a szerelő,  a lótenyésztő, a volt feleség és új párja sem a képből, akik akarva akaratlanul, de mindannyian a történet részeseivé válnak és segítik vagy éppen gátolják a nyomozást, természetesen a saját érdekeiket szem előtt tartva. 

Szeretném kiemelni Plútót a macskát, bár nem vagyok cicás gazdi, de egyszerűen imádtam a kis "dögöt", szívesen olvastam volna több humoros részt a cica szereplésével. 

Igazából megkedveltem ezt a színes társaságot, azt, ahogy felvállalták a szerzők az LMBTQ szálat és a családon belüli erőszakot is, illetve picit görbe tükröt tartottak az olvasó elé, amihez remek keretet biztosított az idilli kisváros.

A történet folyamatosan pörgött, a szereplők nagyon élesen kirajzolódtak a környezetükben és a furcsa humor is egészen jól működött, de a krimi szál nem vetekedett egy hagyományos skandináv krimivel, viszont azt kell mondanom, hogy a lezárás nagyon is kedvemre való volt.

Összességében tetszett a koncepció, a karakterek, a leírások és a cselekmény levezetés is. A svéd és az angol krimikre jellemző mintázatot nagyon jól hozta a regény.

A sorozat első részéhez egészen helyes borítók születtek, de a magyar verzió a cicával nálam igazán betalált. 

Fülszöveg: Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne.

Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel.

Jonas Jonasson - Édes a Bosszú Részvénytársaság

Jonas Jonasson új regényében egy kreatív svéd reklámszakember cége, az Édes a Bosszú Rt. vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását – a törvényesség határain belül.

Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó. 

Tudom, hogy picit későn, de elért hozzám is Jonas Jonasson munkássága. Rögtön bele is csaptam a lecsó helyett a svéd abszurditásba az Édes a Bosszú Részvénytársasággal.

 A történet több szálon indul meg. A szereplők látszólag esélytelen, hogy találkozzanak, de a bosszú nagy úr, az Édes Bosszú Rt. pedig remek alkalmat szolgáltat, hogy a szereplőink találkozzanak, sőt szövetségre lépjenek egy közös cél érdekében. A közös célt pedig néhány milliós festmény csak tetézi. A festmény miatt pedig nem kevés bonyodalom veszi kezdetét, ahol a szereplők abszurd és irreális helyzetekbe keverednek. 

Azt hiszem, hogy túlzott elvárásokkal kezdtem el a olvasást. Nagyon sok helyen dicsérték az író humorát, de számomra az irónia - amit nagyon vártam - nem jött át teljes mértékben.

Az alapkoncepció nagyon tetszett, miszerint egy cég segít az ügyfeleinek abban, hogy legális keretek között bosszút tudjanak állni azokon, akik valós vagy vélt sérelmeket okoztak nekik. Amikor azonban a megvalósításra került a sor számomra a humor nem teljesen jött át, néhol nagyon erőltetettnek éreztem. A szereplők is sokszor kerültek olyan szituációba, amit én magam nem tartottam humorosnak, az egyes szituációs megoldások sem ütöttek nagyon. Emiatt kicsit elkedvetlenedtem. 

Ezek voltak számomra a negatívumai a könyvnek, viszont amellett, hogy éreztem a történet gyengeségeit, mégis ott volt, hogy a szórakoztatás funkcióját betöltötte. Megpróbáltam elvonatkoztatni attól, hogy a valóságban abszurd lenne minden egyes leírt gondolat, de önmagában egy svéd abszurditásban teljesen elfogadható, szórakoztató és a karakterek által érdekes társadalmi fricska tudott lenni. 

Az egyértelmű, hogy a szarkazmussal nagyon jól operál a szerző, amitől kap egy pikáns beütést a történet. Ez  pozitívuma a könyvnek, továbbá az a humor, ami egyforma színvonalon volt jelen a könyvben, nem ingadozott, követett egy sémát, amitől nem tért el, egy állandó vonalat adott a történetnek.

A karaktereket pedig érdemes úgy elfogadni, ahogy vannak: különcöknek, egyedieknek. Ez az a tényező, amitől számomra mégis értékessé tudott válni ez a könyv. Annyira színes és eltérő szereplőket rakott össze, akik látszólag soha nem kerülnének egymás mellé, hogy itt abszolút jól kiegészítették egymást, sőt merem állítani, hogy erősítették is. 

Kedvencem Ole Mbatian volt, egyszerűen imádtam a fickót, a végére ízig-vérig egy svéd maszájt kapunk. Ahogy a száraz faleveleket, alias cornflakes imádja, hát meg kellett zabálni, de számos egyéb humoros húzása is volt. Szerintem ő volt, az, akit nem lehetett nem kedvelni, annyira ártatlan és mégis zseniális volt. 

A könyv erőssége biztos vagyok benne, hogy ezúttal a karakterekben rejlett, nem pedig a humorban, ahogy vártam volna. Pluszban még az is tetszett, hogy belecsempészett némi filozófiai mélységeket is, ezt sem bántam. 

Irma Stern további festményei a képre kattintva megtekinthetőek

kép forrása: Wikiart

Továbbá pozitívumként értékeltem, hogy eseménydús fejezetek követték egymást, miközben teljesen kiszámíthatatlan volt a cselekmény, csak gyanítottam, hogy merre fog zúdulni az eseménysorozat. Plusz pont jár azért, hogy a művészet egy valós festőnőn keresztül került bele a történetbe. Megnézve a képeit meg kellett állapítanom, hogy olyan képeket festett, amelyek remekül idomultak ebbe a történetbe. Jobb művészt választani sem választhatott volna az író.

A lezárás számomra kicsit összecsapott volt, többet vártam volna, akárcsak a könyvtől. Azonban nem maradtam érdektelen olvasás közben, mert kedvet kaptam elolvasni több regényt is az írótól. Biztos vagyok benne, hogy van olyan könyve ahol a humor és a karakterek találkoznak, mert a potenciált ebben a történetben is éreztem. 

 Összességében nem mondom, hogy hibátlan ez a regény, de van annyira abszurd, hogy érdemes elolvasni, illetve amennyiben picit is sikerül elvonatkoztatnunk attól, hogy mennyire furcsa valóságot fest, akkor biztos vagyok bennem, hogy kicsit ki fog zökkenteni a mindennapokból. Teszi mindezt a remek karakterábrázolásával, ami számomra kiemelkedő volt az olvasás során. 

Shakespeare újratöltve: Jo Nesbø - Macbeth

A fülszöveg spoilert tartalmaz! 

A ​züllött rendőrfőkapitány, aki a drogkereskedelem és a korrupció mocsarába süllyesztette az egykor virágzó iparvárost, végre meghalt. A város lakói és rendőrei egy tisztességes és szebb jövőben reménykednek, a háttérben azonban hamar kezdetét veszi a hatalmi harc. 

    A fiatal és tehetséges nyomozó, Macbeth, a város drogbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. Az ambiciózus Duff rendőrtiszt – aki együtt nevelkedett Macbethtel az árvaházban, és ott a legjobb barátok lettek – szintén kiveszi részét a drogbandák elleni küzdelemből, és szinte bármire képes lenne, hogy vezető pozícióba kerüljön. Lady, a befolyásos kaszinótulajdonos-nő folyamatosan terveket sző maga és szerelme, Macbeth előbbre jutására. 

    A vetélkedést gyilkosságok sorozata kíséri. 

     A Macbethet Shakespeare azonos című tragédiája ihlette – Nesbø szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, örökké esős, noir-szerű városi táj.

Jo Nesbø (60) a világ egyik leghíresebb krimiírója. Fiatalon focistának készült, de egy sérülés miatt le kellett mondania erről a pályáról. Közgazdász és pénzügyi elemző tanulmányokat folytatott, majd tőzsdeügynökként dolgozott, és mindeközben a Di Derre (Ők ott) nevű együttesben zenélt. Amikor egy kiadó megbízta, hogy írjon memoárt a banda turnéiról, ő ehelyett a Harry Hole-krimisorozat A denevér című szinopszisával állt elő, amivel kezdetét vette szédületes írói karrierje. 

    Regényeit eddig 50 nyelvre fordították le, és több mint 40 millió példányban adták el világszerte.

Szerintem: 

Nem mondhatom el magamról, hogy Jo Nesbø rajongó lennék, hiszen ez a második kötet, amit elolvastam az írótól. 

Talán azt nem is kell mondanom, hogy Shakespeare műveit a világon mindenhol bemutatták már, és általában sikeresek voltak, nagyon sikeresek. Számtalan adaptáció készült ezidáig a művekből, írott és megfilmesített változatban egyaránt. 1917-ben Virginia és Leonard Woolf hívta életre a Hogarth Press-t, azzal a céllal, hogy leközöljék a kor legjobb új írásait. 2012-ben Londonban és New Yorkban folytatták ezt a hagyományt, ennek része a Shakespeare Projekt, melynek egyik darabja Nesbø Macbeth-je. Olyan nevek kerültek be a projekt-be, mint Margaret Atwood (Hag-Seed), Tracy Chevalier (New Boy), Anne Tyler (Vinegar Girl), de folytathatnám a sor, akit érdekel nézzen utána, mert remek írásokat válogattak be a körbe. 

Az író egy, általa meg nem nevezett Skót városba kalauzol el minket, ahol a bűnözés noir verzióját tárja elénk, abból is a sötétebbik fajtát. 

Nagyjából az 1970-es években találjuk magunkat, amikor még elevenen él az emberekben a háború borzalma, még szinte mindenki emlékszik rá. Ennek ellenére mi, olvasók disztópikus hangulatba kerülünk, ahogy a leírások által egyre több és több részletet csepegtet az író. Elhagyott gyárak, városrészek, elhagyott vasútállomások, a munkanélküliség és  a drog miatt tönkrement emberek drámai megjelenése is sokat tesz a történethez.

"Először lezüllesztettük az ipart, aztán a vasutat, hogy senki se tudjon elmenekülni. Aztán elkezdtük a drogokat árulni az állampolgároknak ott, ahol azelőtt vonatjegyet vásároltak, hogy megfosszuk őket a nyugalmuktól és békéjüktől."

A regény atmoszférája nagyon borús, sötét, ezáltal mindvégig tapintható a feszültség. 

Számomra a regény egyik nagy erőssége a karakterábrázolás mellett az atmoszférateremtés volt.

A történet szerint adott egy korrupt vezetéssel rendelkező város, ami a bűnözés, de leginkább a kábítószer kereskedelem melegágya.

Ekkor érkezik egy új vezető a rendőrség élére, így elindul a tisztogatási hadművelet. A kábítószer kereskedelem főgonosza mozgatja a háttérből az események szálait, teljhatalmú úrként funkcionál a történetben.

Nagyjából felsorakoznak az eredeti mű karakterei, Macbeth jelenleg a különleges egységek parancsnoka, Duncan, a rendőrparancsnok, Lady, mint Lady Macbeth, Banquo pedig Machbeth barátja, de ott van Duff, mint Lord McDuff, sőt lehet folytatni a sort a főbb karaktereken túl is. 

Számomra a legösszetettebb és legizgalmasabb karakter a Lady volt, aki a város luxuskaszinójának és Macbeth-nek is az "úrnője", aki titokzatos és izgalmas nő, remek karakterábrázolással. Igazi femme fatale-ként jelenik meg.

"- Te leszel a vesztem, Lady, ugye tudod?

Lady elmosolyodott.

- Te pedig tudod, hogy veled leszek, bárhová is mégy. "

Nekem tetszik, hogy Nesbø megtartotta az eredeti karakterek neveit, és a jellemvonásukat is megpróbálta úgy felépíteni, hogy az eredeti művel párhuzamot tudjon vonni az olvasó. 

A karakterek úgy gondolom, hogy érdekesen lettek felépítve, nem mondom, hogy teljesen elégedett voltam, de úgy gondolom, hogy sikerült őket a 20. századra átadaptálni, talán még karakteresebbek is lettek az idővel párhuzamosan, mint eredetileg voltak. 
Igaz, hogy 412 év eltérés van a két mű között, de úgy gondolom, hogy mindkét verzió szereplői izgalmasakká tudnak válni az olvasók számára. Shakespeare valahogy tényleg mindig örök, és izgatja a kreatív alkotók fantáziáját. 

Nagyon sok tulajdonság átépítésre került Nesbø írásába, ami nem vált a regény hátrányára, mert adott neki egyfajta erős drámai hatást. A skót és a skandináv vonal a szereplők vonatkozásában pedig csak jót tett az elbeszélésnek, adott egy plusz hűvösséget. 

Ami még tetszett, hogy a három boszorkány is beépítésre került a történetbe, a ténykedésük pedig picit szintén a régies hatást erősíti. Az ő szerepük kimondottan tetszett, ahogy belesimult az adott korba, de mégis talán a leginkább Shakespeare-i volt.

Az akciójelenetek, mint üldözés, lövöldözés, rendőri akció mellett valahogy nem mozgott eléggé a cselekmény, mivel nagyobb hangsúly került a leírásokra, a fölöslegesen rótt körökre. Emiatt hátrányként tudnám megemlíteni, hogy úgy érzem enyhén túl lett írva, ezáltal elnyújtva a történet. Olyan érzésem volt, hogy egy hatalmas körmondat közepén csücsülök, ami nem ér véget. Gondolom ezt annak ellenére, hogy a regény 3 részre és azon belül 44 fejezetre tagolódott, és mégis, az érzés, hogy összefolyik az egész regény végig megmaradt. Szerintem kb. 300 oldalon lett volna tökéletes a mű kompozíciója. Úgy éreztem, hogy a pörgősnek szánt akciójelenetek a legvégén már nem is pörögtek, hanem pusztán az időhúzást voltak hivatottak kielégíteni. Sajnos ebből a szempontból nem szerettem ezt a regényt, de mindenképpen érdemesnek tartom az elolvasásra, mert egy furcsa noir Macbeth adaptációval van dolgunk, amin érződik a beletett írói munka. 

Szükség van arra, hogy az olvasó át tudja magát adni a cselekménynek, ráérezzen az író stílusára, mert csak úgy tud igazán izgalmassá válni a történet. Érdemes egyhuzamban többet olvasni a regényből, mert könnyen ki tudunk kerülni az oldalvonalra, és akkor kicsit nehezebb újra belehelyezkedni ebbe a furcsán sötét történetbe. 

Annak sem kell megijedni, aki az eredeti Macbeth-et nem olvasta, mert abban az esetben annyi fog történni, hogy nem látja a párhuzamokat, de egy izgalmas olvasmányélménnyel fog gazdagodni. 

Igaz, hogy ez csak a második regényem volt az írótól, de úgy gondolom, hogy ez egy másfajta történetmesélés, mint amit korábban megszoktunk. Itt átszellemül és belehelyezkedik egy furcsa, sötét világba, ahol másfajta szabályok vannak és átüt a múlt, ami folyamatosan kísért. 

Végül pedig szeretném megemlíteni, hogy a fordítás úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült. Ritkán írhatom, írom ezt le, de most megérdemli a fordító, Petrikovics Edit, hogy megemlítsem a munkáját. Mindvégig meg tudta őrizni az eredeti, lassú mederben folyó,  de jéghideg pengeként végighúzódó drámai hatást kiváltó író stílust a regény fordítása során. 

Összegezve: 

Biztos vagyok benne, hogy egy megosztó regénnyel volt dolgom. Elárulom, én mégis nagyon szerettem ezt a sötét, furcsa, a karakterek által nagyon erős történetet. Szerettem párhuzamot vonni az eredeti művel, és élveztem azt, ahogy a karakterek fejlődtek, erősödtek. A leírások nagyon szemléletesek voltak, a szereplők nagyon jól illettek a környezetükbe. Ahogy belehelyezkedtem a történetbe nagyon gördülékenyen tudtam haladni az olvasással is, talán ez utóbbi köszönhető a remek magyar fordításnak is.

Szerintem Shakespeare és Nesbø rajongói számára egyaránt igazi csemege, időutazás és élmény lesz egyúttal ez az olvasás. 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Megjelenés éve: 2018

Eredeti Cím: Macbeth

Oldal: 534

Fordította: Petrikovics Edit

Jo Nesbø: A fiú

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.

A Mini-könyvklub októberi könyve egy igazi skandináv krimi volt, mégpedig nem is akármelyik írótól, hanem a műfaj egyik legjobbjától Jo Nesbø-tól. 

Be kell vallanom, hogy nagyon lassan haladtam a történettel, de legfőképpen azért, mert sok-sok egyéb regénybe és élménybe kezdtem bele. Szinte biztosra vettem, hogy a hónap végéig nem fogom tudni befejezni ezt a teljesítést, de a végén erőt vettem magamon és még a bejegyzés is megszületett.

Eddig számomra ez a regény adta fel legjobban a leckét, a szeptemberi olvasás - A lány a vonaton - nekem újraolvasás volt, ezért azzal könnyebben is haladtam.

A fiú be kell vallanom nem éppen a könnyed olvasmányok körébe tartozik és a téma sem állt igazán közel hozzám. Valahogy a börtön hangulata és a gyilkosságok nem jöttek át számomra, a bosszú pedig végképp idegen marad, a témák nem tudtak olyan mértékben lekötni, ahogy az elvárható lett volna. 

A történet szerint Sonny Lofthus a harmincas évei elején jár és ahogy megismerjük éppen börtönben van, ráadásul egy olyan bűnért, amit nem ő követett el, de mivel bevállalta, így ellátják heroinnal. Hurrá! Már itt elvágta egy picit magát a történet, legalábbis nálam, mert nem tudtam azonosulni, vagy elfogadni a tényt, hogy valaki ennyire sunyi módon menekül önmaga elől is. Sonny emellett pedig kihasználja azt a rejtélyes képességét, amivel meg tudja nyugtatni a börtön többi lakóját, valamint feloldozást nyújt számukra, természetesen a maga különös módján. Bevallom ettől sem lett éppen szimpatikus a fickó, ahogy előadja a csendes megváltót.  Sonny a korrupció örvényébe találja magát, melyet az ügyvédek, a zsaruk, de még egy pap is táplál. Amikor véletlenül tudomást szerez arról, hogy rendőr apja nem öngyilkos lett, hanem megölték kilép az addigi apátiából és megszökve a börtönből nekiáll kideríteni, hogy ki miatt ment tönkre az élete és ki áll a gyilkosság mögött.

Azt reméltem, hogy legalább varázslatos helyszínleírásokat fogok kapni, de sajnos sem Norvégiáról, sem Osloról nem alakulhattak ki olyan mély benyomásaim, amely alapján megszerettem volna ezt a hideg várost. Nem arra gondolok, hogy útikönyvet kellett volna a kezembe adni, de legalább egy olyan hangulatot kellett volna megteremtenie az írónak, amitől én, az olvasó valóban a gyönyörű Norvég városban érezhettem volna magamat, nem pedig egy sablonos, a világ bármely pontján könnyedén elhelyezhető átlagos helyszínen.  Amilyen fantasztikusan leírta és bemutatta a navarrai vidéket  Dolores Redondo, ez most úgy nem sikerült Nesbønak. Azt kell mondanom, hogy hozzám közelebb áll a spanyol krimi, mint a skandináv. 

Érdekes volt az a megoldás, hogy az író egy olyan szereplőt helyez előtérbe, aki nem éppen szerethető és a társadalom által elfogadott típust testesíti meg. Furcsa felépítésű történet, ahol a sok negatív érzelem és karakter viszi előre a történetet, amivel úgy alapjában nem is lenne baj, mert a krimi szál érdekes és több szálon futó volt, egy csepp érzelemmel. 

Az mindenképpen pozitívum, hogy az ügy megoldására nem lehet alapból rájönni, voltak benne szuper fordulatok és meglepődés is, emiatt mindenképpen örülök, hogy végül befejeztem a regény elolvasását.

Számomra érdekes metafóra a Fiú, mely Bibliai utalással bír, hiszen egy elterjedt keresztény szimbolika, amely szembeáll a pogánysággal és a sötét erőkkel. Sonny karaktere ebből a nézőpontból vizsgálva is nagyon érdekessé vált. Feloldoz és bűnt követ el, lázong és megnyugtat. 

A történet annak ellenére sem hagyott túl nagy nyomokat bennem, hogy az alapkoncepció nem volt rossz, a regény felépítése érdekes volt, de a szereplőket mégsem éreztem valóságosnak és kicsit vontatott volt számomra a sok negatív halmozása miatt. 

Meg kell említenem, hogy kettős érzelmek kavarogtak bennem miután letettem a regényt, tetszett, de mégis távol állt tőlem. Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy nem volt jó, mert a maga furcsa módján nagyon is érdekes volt, de biztos vagyok benne, hogy kell egy olyan lelkiállapot a regény olvasása során, ami hajlandóságot mutat a sok negatívum befogadására, mindemellett egy izgalmas és jól megírt krimiről van szó, ezt tényként kell leszögeznem. 

Fentiek alapján nem vagyok biztos benne, hogy mostanában több Nesbø regényt kézbe fogok venni, de legalábbis elég sok időnek el kell majd telni ahhoz, hogy újra bizalmat szavazzak neki és megpróbáljam megismerni egy másik regényét is. 

Történet bosszúról, megváltásról, társadalomról, bűnről és bűnhődésről. 

Extra

Külföldi borítók.