2020. április 26., vasárnap

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai



Fülszöveg: Frannie ​Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.

Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.
Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is…
A Frannie Langton vallomásai egyrészt lélegzetelállító első regény, másrészt pedig egy olyan nő jellemrajza is, akinek sorsát a saját tettei alakítják egy olyan világban, amely az elpusztítására tör.

Nagyon vártam ezt a gyönyörű regényt, ami a külső mellett belső szépségéről is bizonyosságot tett. Ez most olyan nagyröptűen hangozhat, de valóban nagyon kellemes irodalmi élményben volt részem az olvasás során, így talán megengedhető ez a picit elvont megállapítás is. 

Már az, ahogy kézbe vesszük a könyvet ad egy esztétikai élményt, mivel nagyon szép ez a borító. Második lépésként - rögtön ahogy az első pár oldalt elolvastuk- elmerülünk ebben a keserű, sötét, borzongató, de a kíváncsiságot nagyon is felcsigázó történetben. 

"A tárgyalásom úgy veszi kezdetét, ahogy annak idején az életem: kiálló, vadul bökdöső könyökök, lökdösődés, köpködés."

Az író zsenialitást mutatja a regényben megjelenő idősíkok felosztása, melyek keretbe fogják a legfontosabb időszakot. Elindulunk a tárgyalás napjától, amikor Frannie Langtont, volt jamaicai rabszolgát megvádolják azzal, hogy megölte a gazdáját, a híres kutatót, valamint feleségét. Itt repüljünk vissza az 1800-as évek elejére és imerjük meg Frannie velőig hatoló visszaemlékezéseiből a sötét múltat, ami a bizarr cukornádültetényről, ahonnan akkor gazdája, Langton London egyik úri házába adja szolgálatba. Frannie munkát kap ugyan, de ezzel koránt sem érnek véget a megpróbáltatásai, hanem igazából itt indul el egy olyan folyamat, ami Franniet az igazságszolgáltatás karmai közé taszítja. Mire újra a tárgyalóteremben találjuk magunkat már ismerjük Frannie sötét múltját, gondolatait, érzéseit, vívódásait, az ok és okozati összefüggéseket. Vajon milyen véget ér ez az elképesztő utazás? A gyilkosság volt a legszörnyűbb bűn, amire fény derül?

"Mindenkit ugyanaz az indulat feszít, mindenkit felajzott a "szörnyű kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok szenzációja." Így fogalmaztak a Morning Chronicle-ban, amely újság maga is e szenzáció tintafekete termésének betakarítása körül tüsténkedik."

A regény az írónő első regénye, ami számomra meglepő volt, jó értelemben, de az is igaz, hogy mostanában többször találkoztam igazán jó debütáló regényekkel, ezért lassan megszokom, egyre bátrabban nyúlok ilyen kötetekhez.

Azt kell írjam, hogy a történetet körbelengte a rejtély illúziója, mert valójában minden az orrunk előtt zajlott, de egy kicsit mindig el tudta előlünk rejteni a valóságot az írónő. Egyetlen olyan motívum volt, amin nagyon meglepődtem olvasás közben, mert annak ellenére, hogy teljesen logikus volt, én mégsem vettem észre, és itt most nem Frannie és a gazdája, Langton között fennálló titkokra gondolok. A felfedezésem elemi erővel zúdult le, szerintem  a történet egyik legmegrázóbb mozzanatává tudott válni, annak ellenére, hogy nagyon apró utalás történt csak ennek vonatkozásában. 

Érdekes korrajzot kapunk, ahol kirajzolódnak a rabszolgatartó társadalomban, a távoli gyarmatokon megjelenő szörnyűségek, melyekről a legvadabb álmainkban sem gondolnánk, hogy léteznek. Azonban Londonban sem bújhatnak el a csontvázak a szekrényben, mert szép sorban kipotyognak, pont az orrunk elé. Nagyon élvezetesen, olvasmányosan jelennek meg a kor társadalmi rétegei, valamint a köztük lévő nagyon éles ellentétek. A fekete és fehér jóval több, mint gondolnánk, a regényben erről is érzékletes, átfogó képet kapunk.

A karakterek mindegyike remekül megrajzolt, felépített. Nem igazán tudtam bennük hibát találni, vagy csak olyan zseniálisan elterelte a hiányosságról a fényt a történetvezetés, hogy nem tudtam foglalkozni velük. Nagyon szerettem, hogy mélyen, szinte húsbavágóan őszinte gondolatokat kaptunk, a legsötétebb bugyrokba ereszkedhettünk le, nem szépítettek a szereplők gondolatain. Nekem a hibátlanhoz közelítő karakterábrázolás érzetét adta a regény. 
Egyik szereplő sem került közel hozzám, nem tudtam velük sorsközösséget vállani, de itt nem bántam, hogy objektív szemlélőként lehettem jelen, inkább, mint egy titkos megfigyelő, aki a legbensőbb titkokat is láthatja, de őt nem látják. Úgy éreztem, hogy a karakterek élnek, hús vér emberek, egy nagyon bizarr világba zárva. 

A kedvenc motivumom a regényben az olvasás, a tudás iránti vágy megtestesülése volt, nagyon szépen vitte bele ezeket a vágyakat az írónő a történetbe. 

"A regény olyan, akár valami nagy pohár meleg ital, egy vers azonban vastüskeként hatol a fejbe."

Az olvasás közben végig olyan érzésem volt, mintha valaki piszkálgatná az idegevéződéseimet. Nagyon mélyre tudott hatolni ez a történet, pont olyan komor volt, mint mostanában a világunk, nagyon jól illik a hangulathoz, mélabús, letargikus, abszurd, felkavaró, és még ki tudja hány jelzővel illethetném, amelyektől elmondható, hogy igen, ez egy remek olvasási élmény volt. 

Összegezve

Impulzív, lebilincselő, ezért jó szívvel ajánlom elolvasásra ezt a történelmi misztikus thrillert, szerintem kell hozzá egy hangulat, leginkább azért, hogy ne telepedjen ránk, mint egy sötét lepel, de mikor elolvastuk biztos, hogy nagyon furcsa, de kellemes élményként fogunk sokáig visszagondolni rá. Emellett Sara Collins nevét szerintem érdemes megjegyeznünk, mert nagyon nagyot úszott, akarom mondani írt! Bravó! 


2020. április 23., csütörtök

Könyvhöz egy kis csemeg a kávé szerelmeseinek - Dalgona kávé

Egy jó könyv mellé kávé, forró csoki, tea is kijár, ugye? 

Én úgy vagyok vele, hogy szeretek olvasás közben kortyolgatni, télen valami forrót, a melegebb napokon pedig valami finom, hideg italt. 

Mostanában minden social media felületen ott figyelt a Dalgona kávé, hát én sem tudtam kihagyni.

Ezzel az itallal az otthon eltöltött napokat is kicsit élménnyé varázsolhatjuk, aki szeretett kávéházba járni most percek alatt igazi kávés csodát varázsolhat magának. 

Jelen kávénál nem az összetevők luxus mivolta az, amiért szeretjük, hanem pont az egyszerűségében rejlő zsenialitás. 

Összesen három hozzávaló és némi tej/mandulatej, vagy éppen amivel isszuk a kávénkat és máris kész a mutatós italunk.




A recept az interneten számtalan helyen feltalálható, dalgona kávé keresőszóval.

Dalgona kávé

Hozzávalók:

2 evőkanál instant kávé
2 evőkanál tűzforró víz (fontos, hogy nagyon forró legyen)
2 evőkanál cukor

A hozzávalókat kézi mixer segítségével kemény habbá verjük, majd a jeges tej tetejére kanalazzuk. Igény szerint fahéjjal megszórhatjuk. 

A habot önmagában nem érdemes fogyasztani, mert nekem úgy nagyon furcsa volt, de persze ízlések és pofonok, javaslom inkább az ital tetejére kanalazva, végül jól elkeverve kóstoljuk meg. 



Kávéházi élmény otthon!


2020. április 20., hétfő

Jane Harper: Az elveszett férfi


A ​középkorú Nathan Bright hónapok óta először találkozik fiatalabbik öccsével, Bubbal a birtokaikat elválasztó kerítésnél, a kietlen ausztrál vidék kellős közepén. Bár a világtól elszigetelt házaik háromórás autóútra vannak egymástól, a fivérek közvetlen szomszédok. Középső testvérük, Cameron holtan hever a lábuknál. Ő tartotta kézben a családi birtok ügyeit, és egy nap valamiért egyedül vágott neki a pusztának, ahol a könyörtelenül tűző nap senkit sem kímél.
Nathan, Bub és Nathan fia visszatérnek Cameronék farmjára, a család többi tagjához: fivérük feleségéhez, lányaihoz és anyjukhoz, valamint régóta velük élő alkalmazottjukhoz és két nemrég leszerződtetett idénymunkásukhoz. Miközben Cameron halálát gyászolják, megkezdődik a gyanakvás, és Nathan azon kapja magát, hogy kénytelen feltárni a titkokat, amelyeket a Bright család jobb szeretne a szőnyeg alatt tudni.

A kegyetlen pusztaságban játszódó regény megrázó történetével és hús-vér karaktereivel ismét igazolja, hogy az Ausztráliában élő és dolgozó Jane Harper korunk egyik legizgalmasabb krimiszerzője.


Jane Harper Aszály című regényét meglehetősen kedveltem, majd jött A természet ereje, ami nagy csalódás lett. Úgy gondoltam ezek után, hogy nem fogom elolvasni a harmadik magyarul megjelent kötetét, Az eltűnt férfit, de végül mégis adtam egy esélyt a regénynek.

A mérleg nyelve leginkább azért billent az elolvasom választás irányába, mert Aaron Falk, aki az előző két részben nyomozóként volt jelen most nem került a karakterek közé. 
Az írónő hasznára vált, hogy elengedte Falkot, mert most valami nagyon ütőset tudott összehozni az új irányvonal által. 

Egy teljesen önálló, Ausztrália kies tájain, sivatagi körülmények között játszódó regényről van szó. 
Az elszigeteltség és a magány érzése az első laptól az utolsóig kitart, egy fantasztikus miliőt teremtve ezáltal.

A történet nagyon intenzív, amit már az elején is érezni lehet, ahogy az első pár oldal rögtön egy halálesettel kezdődik. Cameron Brightot a sivatag egy rejtélyes helyszínén, a farmer sírjánál holtan találják, látszólag erőszakra utaló jelek nélkül halt meg. Öngyilkos lett, eltévedt, megölték? Senki nem tudja... 
A sírhoz érkezik két testvére, Nathan és Bub, valamint Nathan fia, Xander. Mindannyian értetlenül állnak a történtek előtt, akárcsak a hirtelen kirendelt hatóság, aki gyorsan pontot is tesz az ügy végére, legalábbis az ő szemszögükből el van rendezve. A regény folyamán megismerjük Cameron Bright családját, akik elszigetelten élnek a farmon, valamint azokat az embereket, akik vele valamilyen módon kapcsolatba kerültek, ahogy a két idénymunkást, akik a farmon élnek, vagy azokat, akik ritkán, de kapcsolatban állnak a családdal. 
A kérdés pedig egészen a végéig ott lebeg a fejünk felett: Hogy halt meg Cameron Brigth? 


A történet középpontjában a Bright család áll, akik nem éppen hétköznapi karakterekből tevődnek össze, ez számomra nagyon érdekes olvasási élményt nyújtott, szinte pszichológiai tanulmányt is lehetnek írni a kapcsolatrendszerükről, gondolataikról, tetteikről. 
A családot a haláleset  utáni időszakban ismerjük meg, amikor mindenki, felnőtt és gyermek egyaránt furcsán viselkedik, de egy idő után rájövünk, hogy a mozgatórugóik a múltban gyökereznek. 
Az írónő remekül adagolta apránként a múltban történt eseményeket a szereplők vonatkozásában, nagyon érdekes volt, ahogy a múlt befolyásolni tudta a jelent is, azáltal, hogy a szálak össze-össze keveredtek, mi pedig szép lassan megismerkedtünk a szereplőkkel. Talán elsőre azt is mondhatnám, hogy egy családregényt kaptunk, ahol a krimi szál telejsen másodlagos, de igazából a kettő teljesen elválaszthatatlan lesz egymástól, mert ok és okozat áll egymással szemben.

Az egész regényben nagyon intenzíven jelenik meg a környezet, a magány és az elszigeteltség. Nagyon feszült alaphangulatot biztosít mindez, amire a karakterekkel egy olyan családi kört tudott megrajzolni Harper, amivel tovább tudta fokozni az amúgy is zaklatott hangulatot. 

Errefelé az ember vagy előre gondolkodott, vagy nem, de annak ára volt. 



A szereplők nagyon erősek, céltudatosak, kitartóak, de sérülek voltak, amely remekül belesimult a megjelenített környezetbe, párhuzam rajzoldódott ki a jellemrajz és a kies táj között. Nagyon szerettem ezt a  nyomasztó megismerést, mind az emberek, mind pedig a táj vonatkozásában. Érdekes karakterábrázolás volt tapasztalható, minden karakter saját belső vívódással és kollektív problémával is rendelkezett, amely külön-külön úton vezetett minket, de végül egy egységgé állt össze a szemünk előtt. 

Kevenc karakterem a fiatal, Xander volt, aki fantasztikusan éles meglátásokkal, a korát meghazudtoló, de egyáltalán nem zavaró bölcsességgel állt a családi körön  némiképpen kívül, segítve ezzel a cselekmény kibontakozását. Ő képviselte a semleges, némiképpen kívülálló oldalt, az egyetlen olyan személy volt, aki olyan kérdéseket tudott feltenni, amelyre a szorosabban érintettek nem voltak képesek. A nyugodtságával, fiatalságával egy nagyon erős karaktert kaptunk, aki a sok negatívumot némiképpen ellensúlyozni tudta. 


Nagyon sok olyan témát vet fel a regény, amely a bolygó bármely pontján aktuális lehet, de így ebben az elzárt világban talán még élesebb kontrasztban látjuk. A családon belüli erőszak, öngyilkosság lehetősége, a nemi erőszak, párkapcsolati problémák, vagy éppen a mentális problémák mind olyan témák, amelyek önállóan is nagyon komolyak, egységben viszont lehengerlőek, ahogy itt ebben a regényben meg is tapasztaljuk. A segélykiáltások általában nem jutnak el minden esetben a megfelelő helyre, ezért egy idő után a felszínre fognak törni az elfolytások, de kérdés, hogy milyen formában. 

A vége pedig számomra meglepetés volt, nem erre számítottam, de nagyon tetszett ez a felkavaró lezárás. Vajon meddig képes az ember tűrni, hol az a pont, amikor átlép egy bizonyos ponton és dönt a saját vagy éppen mások sorsáról? 



Annyira lekötött a család és a múlt képkockáinak összerendezgetése, hogy ettől tudott megdöbbentő lenni a regény, elemi erővel egészen mélyre hatolni a gondolataimban. 

Történet Ausztárlia vad vidékéről, teli titkokkal és egy család történetével, mindez remek író stílusban tálalva. 


2020. április 17., péntek

Tavasz 2020. - Alkotói pályázat általános-és középiskolás diákok részére

Nagy örömmel tájékoztatlak Titeket, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületbe ebben a nehéz időszakban is gondol a fiatalabb korosztályra.

Egy remek pályázattal szeretné felhívni a figyelmet az alkotás, az összetartás és a jövőbe vetet hit fontosságára. 

A pályázat általános- és középiskolai diákok számára került kiírásra, így jószívvel ajánlom a szülők és diákok figyelmébe ezt a remek lehetőséget.

Úgy gondolom, hogy minden kisebb és nagyobb diák számára kihívás az otthoni tanulás, a szűk körben töltött napok megélése. Ez a pályázat kiváló alkalom a kreativítás kibontakoztatására, az idő hasznos eltöltésére, hiszen alkotni mindig öröm. 

A cél pedig igen nemes, én ezúton is üdvözlöm ezt a pályázatot és további sikeres munkát kívánok a pályázat életrehívóinak, az egyesületnek!


Gál Katalin, az MKKE elnökének felhívása:

Kedves Diákok!
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése TAVASZ 2020 címmel alkotói pályázatot hirdet általános és középiskolai fiatalok számára.
Ez a tavasz nem olyan, mint a többi volt. Nem járhattok iskolába, elmaradnak az edzések, szakkörök, kötetlen összejövetelek. Barátaitokkal, rokonaitokkal sem találkozhattok személyesen. A szűkebb család tagjaival, szüleitekkel, testvéreitekkel összezárva telnek a napok.
Kérjük, ha kedvetek és időtök van, küldjétek el nekünk rajzaitokat, festményeiteket, fotóitokat, rövid (maximum 3 perces) videóitokat, verseiteket vagy novelláitokat. Fontos, hogy minden mű idén tavasszal készüljön.

A beküldési határidő: 2020. május 31.

A beérkezett pályaműveket neves művészekből, írókból, költőkből álló szakmai zsűri fogja elbírálni. A legjobb alkotásokból kiállítást rendezünk, az irodalmi műveket közöljük a média platformjain és nyomtatásban is megjelentetjük. A legügyesebb kreációk szerzői értékes könyvcsomagban is részesülnek.
Az ünnepélyes eredményhirdetést és találkozót a veszélyhelyzet feloldását követő első könyvünnepen rendezzük meg. Reményeink szerint 2020 őszén.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a hatályos adatvédelmi szabályokat és a szerzői jogra vonatkozó előírásokat betartja. Egy pályázó egy pályaművet nyújthat be.
Várjuk a 2020 tavaszán született műveket.
Tudjátok, EZ A TAVASZ NEM OLYAN, MINT A TÖBBI VOLT.
Alkotásaitokat a  tavasz2020@mkke.hu e-mail-címre küldjétek el. A verset, novellát, videó linkjét e-mailben vagy mellékletként, a rajzot és más képet csatolt fotóként. Írjátok meg életkorotokat, lakóhelyeteket és azt az e-mail-címet, ahol elérhetünk benneteket.
Üdvözlettel, a magyar könyvkiadók és könyvterjesztők közössége nevében:
Gál Katalin
az MKKE elnöke 

2020. április 16., csütörtök

Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika


Fülszöveg: „Szándékomtól függetlenül tökéletes bűntényt követtem el: senki nem látott, amikor megérkeztem, kivéve az áldozatot. Itt a bizonyíték, még most is szabad vagyok.”
A repülőtér várócsarnokában kezdődött minden. Tudta, hogy ő lesz az. A tökéletes áldozat. Az előre kijelölt vétkes. Csak beszélnie kell hozzá. És várnia, hogy a kör bezáruljon.
Minden a repülőtér várócsarnokában ért véget. Véletlenek mindenesetre nem léteznek.






Olyan történetet kerestem, ami nem túl hosszú, hanem nagyjából egy délután alatt elolvasható. Néha szükségem van arra, hogy viszonylag gyorsan a könyv végéhez érjek, ne kelljen napról napra felvennem azt a bizonyos fonalat. Mostanában elég sok könyv vonatkozásában van az, hogy több napon, esetleg heteikg olvasom, mivel hosszabb lélegzetvételű regényeket is bátrabban kezdek el, hiszen sokkal több időt töltök itthon mostanában, az okokat nem is részletezem.

Egy ilyen böngészés során akadt meg a szemem Amélie Nothomb írónőn, akitől elvileg nagyon ütős történetet várhattam, legalábbis ahogy a nézelődés során begyűjtött információmorzsák alapján ígérkezett. 
Végül az Ördögi kozmetika című írása lett a kiválasztott. 

Igazából fogalmam sem volt, hogy 134 oldalon vajon miképpen fog nagyot szólni a történet, de most úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, maximum azt a 2-3 órát elpazaroltam, de akkor sem történik semmi. 
A borító nem volt túlzottan ígéretes, így utólag továbbra sem látom, hogy miért ezzel a borítóval jelent meg, mert számomra egyáltalán nem illeszkedik a tartalomhoz, de ez legyen a legnagyobb bajom.

A történet szerint Jerôme Angust éppen egy repülőtéren várkozik, amikor bejelentik, hogy késni fog a járata. Mit tehetne, előveszi a könyvét és éppen elkezdené olvasni, amikor egy idegen megjelenik mellette, aki Textor Texelként mutatkozik be. Hamar kiderül, hogy az idegen vonatkozásában a bosszantó a legenyhébb kifejezés, amit el lehet mondani. Először csak úgy tűnik, hogy meg akarja akadályozni, hogy Angust elolvassa a könyvét, helyette magáról kezd beszélni, hiába szólítja fel Angust többször is a távozásra, emberünk rendíthetetlen. Ezt követően egyre több és több eseménysorozatot tár emberünk elé, aki akarva akaratlanul meg kell, hogy hallgassa, hiszen a járata továbbra is késésben van. Ez a kellemetlen párbeszéd addig-addig folytatódik, hogy Angust az éppen arra járó rendőröktől kér segítséget, mely tette nem várt események sorozatát indítja el. 

"- A nevem Texel. Textor Texel. 
- Ez valami refrén vagy mi? 
- Holland vagyok. 
- Az volt az érzése, hogy elfelejtettem? 
- Ha folyton félbeszakít, nem jutunk messzire. 
- Nem vagyok benne biztos, hogy messzire akarok jutni magával. 
- Azt csak hiszi! Másképp fogja látni, ha megismer. Csak elmesélek néhány epizódot az életemből, és ez elégi is lesz, hogy meggyőzzem. Például, kisgyerekkoromban megöltem valakit. "

Az eseményeket egy végeérhetetlen párbeszédből ismerjük meg, az egész történet egyetlen párbeszédfolyam, de még milyen! 
Nagyon érdekes szópárbajt kísérhetünk végig, ahol egyetlen pillanatra sem hagyta a két szereplő lankadni a figyelmünket. Ide-oda pattogott a labda, miközben megismertünk eseménymorzsákat, amely végül egy kerek történetet adtak ki, csak éppen össze kellett szedegetnie a morzsákat. 

Nagyon lekötötte ez a kisregény a figyelmemet, elképesztően kíváncsi voltam, hogy mit fog a végén ebből az egészből kihozni az írónő. Azt például egyértelműen láthattuk az első perctől, hogy nem egy enyhe mentális problémával állunk szemben, viszont a kíváncsiság végig meg tudott maradni, furta az oldalamat, hogy mi lehet Texel célja, miért pont Angus a kiszemelt "áldozata", mi a motivációja. Végig pörgött az agyam, próbáltam befogadni ezt a kusza, látszólag sehova nem vezető eseményláncolatot. A terminálról néha Texel történetein keresztül visszakerültünk a gyermekkorába, majd a felnőttkorába, amikor már tudatosan cselekedett, tervszerűen, melynek apró mozzanatait megosztotta Angust-szal is, hiába tiltakozott folyamatosan ellene. Egy idő után Angust megtört és megindul egy kérdezz-felelek a két férfi között, amely által egyre izgalmasabbá vált a háttér kibontakoztatása, egyre többet tudtunk meg Texel-ről és furcsa, sokszor gusztustalan, elfogadhatatlan cselekedeteiről, személyiségéről, kényszeres mozgatórugóiról. 


Igazából morbid az egész leírás, de valahogy furcsán piszkálja a tudatalattinkat, nagyon érdekes olvasási élmény volt. 
A műfaját thrillerként, nagyon elmés thrillerként jellemezhetném a leginkább, mert egy ponton átlépnek a szereplők egy bizonyos vonalat, ahonnan nincs visszatérés.
A két férfi karakter beszélgetése néhol bizarr, néhol sajnálatra méltó, máskor pedig terápiába hajló. 
A humor nagyon érdekesen jelenik meg, ha egyáltalán humornak lehet nevezni egyetlen részt is. Inkább amolyan humorkezdemény, amit a helyzet abszurdítása hív életre.
Furcsa játékot játszik a két karakter, amolyan macska egér játék ez, ahol a kínzás is megengedett. 

Az elbeszélés elmondhatom, hogy számomra nem várt megdöbbenést okozott. Folyamatosan ott motoszkált hátul az elmémben a megoldás, de mindig elhesegettem és csak vártam és vártam, hogy miként alakul a befejezés. Hasonló megoldásra számítottam, mint amivel a történet lezárásra került, de annál sokkal abszurdabb megoldást kaptam. Miután becsuktam a könyvet csak néztem magam elé pár percig, mert annyira a hatása alá kerültem akarva akaratlanul is.  
Tipikusan olyan elbeszélés, amely még akár hetekkel később is hatást tud gyakorolni ránk, ha felidézzük azt, amit olvastunk. 


Az egyik legjobb, legbizarabb kisregény, amit az elmúlt időszakban volt szerencsém olvasni. 

Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik az átlagostól eltérőt, nyitottak és hajlandóak kicsit másképpen szemlélni a dolgokat, mint ahogy azok elsőre látszanak. 


2020. április 13., hétfő

Cormoran Strike ismét akcióban - Halálos fehér

Vigyázat, a fülszöveg cselekményleírást tartalmaz! 
Fülszöveg: Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…
Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.

Egy újabb Cormoran Strike regényt olvastam, immáron a negyediket. Robert Galbraith (J.K. Rowling)  a Kakukkszó, A selyemhernyó és a Gonosz pálya regények után megírta nekünk a Halálos fehér című részt.
A kötet olvasását mostanáig halogattam, nem is tudom miért. Azonban most itt volt a megfelelő apropó, észrevettem, hogy jön az 5. rész szeptemberben - elvileg - Trouble blood (Zavaros vérként tudnám fordítani) címmel.

A történet pont ott folytatódik, ahol a Gonosz pálya végződött, azaz Robin esküvőjén járunk, ahol rögtön némi bonyadalom támad, mely rányomja az egész regényre a hangulatot. Ezt követően pár száz oldalon keresztül követjük Robin, Matthew, Cormoran és az újonnan a történetbe csöppent szereplők kevésbé érdekes mindennapjait. Ismerkedünk kicsit a politikai háttérrel, a majdani gyilkossághoz vezető eseményekkel. A könyv közepe táján végre megkapjuk az áldozatot is, majd megindul a több szálon is futó nyomozás, ami végül a 600. oldalhoz közelítve el is éri a csúcspontját. 

A négy kötet közül most ezzel a résszel nem voltam maradéktalanul elégedett. Folyamatosan azt éreztem, hogy ez bizony túl van írva. Voltak számomra olyan részek, amelyek, megmerem kockáztatni, unalmasak voltak. Ezek a részek nem igazán tudtak pluszt adni a cselekményhez, sőt inkább hátráltatták azt. Túl sok politikai vonatkozás volt, olyan részek, amely a londoni olimpia idején talán, tényleg csak talán érdekelhették az olvasókat, de mostanra aktualitásukat vesztették. A külföldi olvasóknak véleményem szerint az angol politikai világ, annak problémái elég távoliak, érdektelenek ahhoz, hogy bele tudja élni magukat ebben a formában. Nekem ez így az arisztokrácia plusz politika már sok volt, sokszor az érdekesebb szál rovására ment. Aztán ott voltak a lovak, hát az sem adott egy olyan lökést, amitől még gyorsabban szerettem volna a végére érni a történéseknek, annyira nem hiányoztak volna belőle, vagy jóval kevesebbel is beértem volna.
A karaktereknél azt éreztem, hogy jók is lehetnének, de együtt túl sokan vannak és emiatt nem tudják beteljesíteni a szerepüket. Kusza lett az egész kapcsolati háló, emiatt a motivációs összefüggések is furcsán hatottak. 
A szereplők így sajnos egysíkúak maradtak, jóformán csak tengtek-legntek bele a nagy semmibe, unalmasak voltak. Egyedül Cormoran és Robin voltak azok, akiket továbbra is szívesen követtem, legalábbis azon részeket, amelyek a munkájukkal voltak összefüggésben. Annak örülök, hogy a kettőjük karakterét minőségileg is tudta javítani az írónő. Ami náluk gyengeségként jött számomra elő, egyre hangsúlyosabban az Corm fogyatékossága, amit a munkájával összefüggően talán nem kellene ennyire hangsúlyozni, mert a másik oldalon meg leírja, hogy nem tudna az íróasztal mögött ülni, de amikor ki kell mozdulnia szinte alig tud lézengeni. Itt valamilyen egyensúlyt szeretnék kapni. Robinnak pedig a naivitása nem áll egyenes arányban a zseniális logikájával, ezen is jó lenne ha még tudna dolgozni az írónő. 

A cselekmény szálait úgy érzem, hogy túlszőtte Galbraith, emiatt veszített az izgalmából a nyomozás.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy hol van elásva a macska, vagyis ki lehet a főgonosz, nagyon kézenfekvő volt. Szerintem, sokkal ütősebb lett volna, ha kevésbé próbál meg minket, olvasókat összezavarni.

https://tse2.mm.bing.net/th?id=OIP.LjaI_qBjfPu9EMSmW4fMvgHaE6&pid=Api&P=0&w=292&h=195

Összességében a hibák ellenére is jó olvasmány volt. Nem lett a kedvencem, de voltak olyan igazán belefeledkezős, izgalmas részek is, amitől a sorozatot továbbra is kedvelem. Érdekes volt emellett a két főszereplő belső változásait, vívódásait és gondolatmeneteit végigkövetni. Szerettem, hogy ki tudtak lépni a komfortzónájukból, végre együtt is többet mozogtak terepen. Nagyon szerettem, hogy minden fejezet egy igazán passzoló Ibsen idézettel kezdődött. 
Amennyiben a sok felesleges szálat lebontjuk, akkor nagyon ütős a történet. Tudnám díjazni, ha az 5. rész kb. 200 oldallal rövidebb lenne, és inkább egy remek csattanót kapnánk a végén.

2020. április 12., vasárnap

Áldott ünnepeket!

Kellemes, könyvekben és remek olvasási élményekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak!


2020. április 11., szombat

A magyar költészet napját kedvenc versemmel köszöntöm

Hazánkban 1964. óta minden évben, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. 

Évről évre remek programokkal találkoznak a versek kedvelői, ünneplői. Idén ez is kicsit másképpen alakult, de ettől függetlenül érdemes otthon, akár csak egy vers elolvasasával megemlékezni erről a jeles napról. 

Arra bíztatok mindenkit, hogy vegyen elő egy verseskötetet, keresgéljen az interneten, mert a versek is nagyon sokat tudnak hozzátenni a hangulatunkhoz, szinte gyógyító hatással bírnak.

Álljon itt eme napon az én egyik legkedvesebb versem, amely gyermekkorom óta elkísér


2020. április 8., szerda

Két vén bolond otthonra talál

Fülszöveg: Ha Joe-nak és Vickynek fogalma lett volna arról, milyen lesz ténylegesen áttelepülni az Alpujarra-hegység lankái közé ékelődött apró falucskába, talán kétszer is megfontolják… Nem tudták, mekkora kultúrsokk vár rájuk. Amiképpen azt sem, hogy kelletlenül ugyan, de elkezdenek csirkéket tartani, és nekik lesz Spanyolországban a legveszedelmesebb kiskakasuk. Mit sem sejtettek arról, hogy elnyerik egy nyolcvanöt éves „füvező" cicababa barátságát, és épp egy öszvér siet majd a megmentésükre. Az életük soha nem unalmas, mióta belefogtak az „ötéves tervbe". Az öt év letelte után dönteniük kell: maradnak Andalúziában, vagy visszatérnek a viszonylag épelméjű Angliába? Vicky és Joe történetében minden megtalálható: fesztelen jókedv, állatok, bizarr szereplők, fantasztikus receptek és napfény.

Számtalan alkalommal olvashattunk már arról, hogy valaki családostól (Mallorca sorozat), egyedül (1000 nap Velencében), esetleg párban (Csábító Toscana) egy mediterrán országban kezd új életet. Legtöbbször Olaszország, Spanyolország, de mindenképpen meleg éghajlatú ország a célállomás. 

Alapul vehetjük, hogy  ezek a történetek legtöbbször arról szólnak, hogy egy hidegebb, zordabb országból átköltöznek a napfényes, kicsit poros, de mindenképpen felújításra szoruló új házukba a szereplők. Elkezdik a felújítást, közben megpróbálják elmesélni az olvasóknak, hogy milyen vicces is ez az egész kaland, és úgy általában nehéz a felújítás, de a napfény és a kedves szomszédok mindent feledtetnek. 

Legtöbbször önéletrajzi ihletésű történetek ezek, amiket én bevallom, nagyon szeretek olvasni. Kellemes kikapcsolódást nyújtanak, de általában ennyi és nem több. 

Szinte az összes, a témában fellelhető könyvet elolvastam, tehát van némi összehasonlítási alapom.

Valahogy mindig kicsit kibillentettek a hétköznapokból, azonban írni nem igazán szerettem volna róluk, mert általában egy sémát követ az összes. 

Akkor most mégis miért íródik ez a bejegyzés?

Mert a két vén bolond, ahogy magukat aposztrofálják annyira aranyos és tényleg picit őrült, hogy megérdemelnek egy külön bejegyzést. 

A könyv borítója is igazi mediterrán, vidám és csábító. Ismét szerelembe estem egy borítóval, ez van.

Viki és Joe minden szempontból tüneményes, a középkorúságot éppen elhagyó pedagógus házaspár, akik Angliából nem kis vívódás után Andalúziába, El Hoyo-ban próbálnak új életet kezdeni. Eleinte csak kipróbálni szeretnék, mert azért már az elején sem egyeznek a nézeteik az új élet mibenlétéről. Ennek ellenére valahogy - mily meglepő - ott is ragadtak az új otthonukban, ahol számos kaland és megpróbáltatás várt rájuk, melyet mi olyan szerencsések vagyunk, hogy velük együtt végig tudunk nevetni.

Tehát nekivágnak életük kalandjának, ami önmagában eléggé megszokott történet is lehetne. Viszont, ebben az esetben Victoria Twead valami zseniális humoros formába tárja elénk a vidám, bohém és életteli pár nagy kalandját, mindennapjait, az új élet apró örömeit és nehézségeit, a szomszédokkal és a környező élővilággal - szamarak, kutyák, tyúkok- való találkozásukat. A csirkéket egyszerűen imádtam, igazi egyéniségek lehettek, amit a fotók is bizonyítanak. Emellett számos helyi hagyománnyal, étellel és életérzéssel is találkozhatunk, nagyon ízes formában tárja elénk az írónő, olyan lágyan, szépen írja le az eseményeket, az embereket, a helyszíneket. 
Pont az ilyen remekül megírt könyveket szoktam keresni.

Azt viszont sem Joe, sem én, sem a csirkék nem sejtették még, hogy hamarosan megjelenik egy ördögi kis lény az életünkben, és véget vet a békés hétköznapoknak. 

Egy picit interaktív is a könyv, ha mondhatom így, mert például linket is találunk a könyvben cuki cicákhoz,  e-mailek, facebook, twitter utalások és számos vidám fotót, amelyek segítik a még könnyebb elmélyülést a városka vidám mindennapjaiba. Tovább megyek, számos recept leírása is a rendelkezésünkre áll. Én például már kipróbáltam a gazpacho Andalúziából, a paradicsomos csirke és a spanyol húsgombócok receptjét. Minden nagyon finom volt. 

Nagyon tetszett az írónő stílusa, de leginkább a humora. Annyira aranyos, a nyarat idéző történet ez, aminek nem lehet ellenállni. Tipikusan a még többet és többet szeretnék belőle érzés járt olvasás közben. 

A könyvnek, mint utóbb megtudtam van előzménykötete is, amit még nem sikerült beszereznem, de rajta vagyok a témán, mert reményeim szerint az is legalább ennyire szórakoztató. Sőt a 3. része is megjelent, természetesen csak idegen nyelven, a negyedik sem várat sokat magára. Amit nagyon nem értek a magyar kiadások vonatkozásában - már elég hosszú ideje -, hogy egy sorozatot, miért a közepén kezdenek el, majd, amikor mi olvasók bekaptuk a csalit nem hozzák a többi részt, vagy csak nagyon-nagyon sokára. Ok, tudom, nem az előzménytől függő regényről van szó, de azért jó lenne szép sorban olvasni, ha éppen úgy hozza a kedvem.
Így egyelőre magyarul sajnos csak ez az egy Victoria Twead regény elérhető,  de reménykedem, hogy a kiadó kiadja a talán nem is olyan távoli jövőben.

Összességében Gerald Durell bohókás történetei után Vicky és Joe remekbe szabott kis életén szórakoztam a legjobban. Igazán optimista, életigenlő, humoros és bájos regény. Bebizonyosodott, hogy a legjobb történeteket továbbra is az élet írja, imádtam. 

Ajánlom a regényt egy kellemes kikapcsolódáshoz, hiszem, hogy ezeken a nehéz heteken, hónapokon pont az ilyen andalítóan bájos olvasmányok tudnak minket átsegíteni.

2020. április 6., hétfő

Linda Holmes: Evvie Drake bedobja magát

Fülszöveg: Linda ​Holmes első regénye 2019-ben elnyerte az év legnépszerűbb romantikus regénye címet!
Amióta férje autóbalesetben meghalt, Evvie Drake alig dugja ki az orrát fájdalmasan üres és fájdalmasan óriási házából. Az álmos maine-i kisvárosban mindenki, még a legjobb barátja, Andy is úgy tudja, hogy a gyász az, ami teljesen felemészti, és Evvie meg is hagyja az embereket ebben a hitben.

Mindeközben New Yorkban Dean Tenney, a nagypályás dobójátékos – Andy gyerekkori barátja – a profik legfenyegetőbb rémével, a „görccsel” küzd: képtelen célba találni a labdával. Amikor az esetet felkapja a média, Dean számára kapóra jön Andy meghívása, hogy utazzon Maine-be, és ott próbáljon átlendülni a holtponton.

Amikor a férfi szobát bérel Evvie házában, a páros alkut köt: Dean nem kérdez a nő néhai férjéről, ő pedig nem faggatja Deant egykori sportkarrierjéről. A közös fedél estéről estére mégis összehozza a furcsa párost, és a vidám sztorizgatással, nevetéssel töltött hónapok alatt lassan barátság szövődik köztük, sőt talán valami több is. De vajon a bimbózó románc elég ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a múltat? Talán ahogy a baseballban, úgy az életben is mindig van esély fordítani, amíg le nem fújják a meccset…

A friss megjelenések között szemezgetve akadt meg a szemem ezen a romantikusnak ígérkező amerikai regényen. A borító égkékje fogott meg először, utána jobban szemügyre véve a házat néző párocskán akadt meg a szemem. A fülszöveget ezután olvastam el, majd döntöttem úgy, hogy ideje egy kis romantikát is csempészni a mostanában kissé szürke hétköznapokba. Mindig kicsit félve nyúlok a debütáló regényekhez, de úgy voltam vele, hogy most jók a megérzéseim, nem is kellett csalódnom.

E-könyv formátumban választottam, nem csak a kedvezőbb ár, valamint a korábbi megjelenés miatt, hanem, mert így lefekvés után is tudom olvasgatni az olvasómon, valahogy jobban szeretem esténként ezt a variációt, mint a lámpafény mellett fogni egy-egy könyvet, azok maradnak a kényelmesebb, amolyan karosszékes olvasgatáshoz. 


"Calcasset már csak azért is tökéletes puritán maine-i település volt, mert szándékoltan olyan nevet viselt, amely nem jelentett semmit, márpedig ha egy település olyan nevet visel, ami nem jelent semmit, akkor annak a lakói sem a hivalkodásukról híresek. "

A történet kezdetén nem tudunk meg túl sokat a szereplők koráról, kinézetéről, úgy egészében az addigi életükről. Az első lapon szembesülünk vele, hogy Evvie férje meghalt, ami nem viseli meg annyira a nőt, - hiszen éppen elhagyni készült a férjét- mint azt a környezete gondolja. Ez talán nem spoiler, mert rögtön az első 1-2 oldal eseményei közé tehető. 
Eltelt 1 év és innen indul el szép lassan az a folyamat, hogy megismerkedünk Evvivel,a legjobb barátjával Andyvel, akinek köszönhetően a háza mellett üresen álló lakásába befogad egy bérlőt, a kiégés miatt a profi sportból kitaszított Deant. A korábban sikeres sportoló, így a kéretlen, a hátteret nem ismerő tanácsok, valamint a sajtó szúrkálódásai elől menekül a csendes kisvárosba. Megtudjuk, hogy mindkét félnek jól jön ez a lehetőség, Evvie-nek pénzre, Dean-nek pedig csak nyugalomra van szüksége.  Eközben mindketten próbálják megtalálni önmagukat, a maguk sajátos módján, így két teljesen különböző ember kerül egymás közelébe. Innen kezd kialakulni a két szereplő közötti kapcsolat, amelyet végig tudunk követni képkockáról képkockára.


A regény indítása már adott egy alapot ahhoz, hogy elgondolkodjunk és több szemszögből is figyeljünk a történetre. A regény erősségét a karakterek, a felmerülő komoly témák - mentális problémák, barátság, család és újrakezdés - és a bájos hangulat adják meg, amely nem akar több lenni egy kellemes kikapcsolódást biztosító romantikus regénynél. Szerencsére nincs túlírva, pont annyit kapunk mindenből, hogy ne érezzük azt, hogy túlcsordult az a bizonyos pohár, akár romantikával, akár önsajnálattal, akár olyan tényezővel, ami zavaró lehet az olvasás során.  


"Ahelyett, hogy válaszolt volna az e-mailekre, Evvie falta a könyveket, melyek vele együtt költöztek asztalról asztalra, fotelről fotlere: olvasott kicsit, szünetet tartott, majd a lapok közé ékelt könyvjelzőnél folytatta. "


Az írónő tipikusan olyan női karakterrel dolgozott, aki akár itt is élhetne bármelyikünk szomszédságában, sokan ismerik, szeretik, de valójában nem tudnak róla túl sokat. Evvie olyan nő, aki mindenkiben sajnálatot ébreszt, ezáltal nagyon nehezen tud kapcsolatokat kialakítani, mert ő maga nem azt várja el, hogy sajnálják, de ugye mindenki csak a látszatra épít, nem is feltételeznek mást, minthogy a csodás házassága után gyászolva tölti a napjait. Ez ellen a látszat ellen ő maga sem tesz sokat, mindenkit meghagy abban a hitében, hogy nem tette túl magát a veszteségen. Érdekes, hogy Andy, egy férfi Evvie legjobb barátja, akivel nagyon jól kijönnek és egy biztos pontot jelentenek egymás számára, de még előtte sem nyílik meg. Olyan igazi Eleanor és Park barátság ez, csak felnőttekre vetítve. A történet során Dean az, aki előtt lassan meg tudott nyílni, ami végre olyan önfeledt kikapcsolódást jelent számára is, amire a kisvárosban eddigi élete során nem volt lehetősége.
Evvie és Dean szép lassan lebontják az önmaguk által épített falakat.

Olyan kifinomultan rajzolta meg az írónő a karaktereket, hogy igazán emberiek, szerethetőek és érdekesek tudtak lenni. A múltat is apránként  adagolta számunkra, így kapva a regény végére egy teljes képet a szereplőkről.

Ahogy Dean és Evvie barátsága, kapcsolata szép lassan épül, úgy tudnak meg egymásról egyret többet és többet, szépen andalító történetvezetés által. Nem érezzük úgy olvasás közben, hogy valaminek gyorsabban kellene történni, vagy lemaradunk valamiről, ezt nagyon szerettem, olyan belefeldkezős regény ez
Érdekes volt olvasni, hogy két zárkozott ember miként épít fel egy kapcsolatot, anélkül, hogy egymásra bármiféle nyomást gyakorolnának. Mindkettőjük számára igazi önismereti utazás volt ez az ismerkedési, újrakezdési életszakasz, miközben megküzdöttek a saját belső démonaikkal is.

A szereplők életszerű beszélgetéseket folytatnak, úgy, hogy mi magunk is bele tudjuk élni magunkat a történésekbe. Pont olyanok ők, mint akiket elvár az ember egy romantikus történet olvasása során, kedveljük őket, izgulunk értük és próbáljuk megérteni a belső motivációikat, érzéseiket. Emellett nagyon is valóságos dilemmákkal találják szembe magukat, melyekkel próbálnak megbírkózni, a maguk eszközeivel. Engem ezáltal meg tudtak fogni a karakterek, nagyon kellemes volt olvasni azt, ahogy alakul a kapcsolat kettőjük között, fejlődnek, bontakoznak ki, mely által teljessé válnak.

"- Én is. És bírom a podcasteket.
- A bátyám is folyton próbál rábeszélni. Kicsit tartok tőle, hogy olyanok, mint amikor három pasi befüvezik a Skyp-on és a gimis rockbandájáról mesél. Te miket hallgatsz?"
Ami még pozitívum számomra, amellett, hogy viszonylag komoly kérdések is előkerültek, az a humor jelenléte volt. Sőt elárulom, romantikus jelenetek is fűszerezték a néhol lassaban folyó eseményeket, ami ebben a formában nem volt zavaró.

Ha a könyvet megfilmesíthetném, én Evvie szerepét egyértelműen Lauren Grahamre osztanám. Látjátok, ennyire filmeszerűen peregtek az események a gondolataimban, hogy még főszereplőt is választottam a könyvhöz. :) 


Összegezve

Mire az olvasás végére értem olyan érzésem volt, mintha egy csokor illatos ibolyába szagoltam volna bele. Nagyon kellemes utóérzetet hagyott maga után. Pont egy ilyen könyvre volt szüksége a lelkemnek, kicsit lelassultam, pont úgy, mint maga a történetvezetés. Nem kapkodtam a fejem, hanem andalítóan belefeledkeztem a szereplők kis világába, érzelmeikbe, vágyaikba. Annak ellenére, hogy viszonylag kiszámíthatóak voltak a történések mégis egy nagyon intelligens, szellemes, magával ragadó történet volt. 
Ajánlom egy remek kis andalító kikapcsolódáshoz.

Érdeklődve várom Linda Holmes további történeteit. 


2020. április 4., szombat

Az első negyedév nagy meglepetése

Vigyázat! A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz.
Fülszöveg: „Történelmi ​részletekben bővelkedő, felemelő történet az ellenséges vonalak mögött szövődő barátságról. ” – Kirkus
A második világháború idején egy maroknyi idealista fiatalnak levelet kézbesít a posta, amelyben egy kormányzati cég azt kérdezi tőlük, hajlandóak lennének-e szolgálni a hazájukat. A nagyon különböző háttérrel rendelkező férfiak és nők – német származású texasi edző, francia anya és gazdag amerikai üzletember fia, szerény körülmények közt élő horgász, az emberekből kiábrándult divattervezőnő és a szépséges párbajtőröző – mindannyian igent mondanak a felkérésre, de mindegyiküknek megvan erre a maga titkos oka. Kiképzésük után ők alkotják a Szitakötő kódnevű csoportot, amely a németek által megszállt Párizsban kezdi meg tevékenységét.
Franciaországba érkezésüket követően megkezdődik a veszélyes macska-egér kémjáték, amit hosszú-hosszú hónapokon át sikeresen űznek, mígnem egy végzetes tévedés a csapattagok egyikének letartóztatásához és kivégzéséhez vezet. Ám húsz év múltán felmerül a gyanú, hogy a szemtanúk nem azt látták, amit látni véltek…


Mostanában abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi, olvasók, hogy egyre több remek történelmi, azon belül is a II. világháborúval foglalkozó regény közül mazsolázhatunk. 
Ebben az értékelésben is egy ilyen izgalmas regényre szeretném felhívni a figyelmeteket. 

Talán már tudható, hogy igazi rajongója vagyok a történelmi ihletésű regényeknek, így  nagy várakozással vettem kézbe ezt a regényt. Elárulhatom, hogy számomra az idei év első nagy meglepetését Leila Meacham, Szitakötő című regénye okozta. Ebben a regényben aztán megvolt az a bizonyos WOW faktor, amit mindig annyira keresek egy-egy történetben.

Ismét a II. világháború időszakába merülhettem el 5 fiatal amerikai kém és vezetőjük Alistair Renault társaságában. 
A regény elején megtudjuk, hogy a világháború után már eltelt 20 év, amikor Alistair tudomást szerez arról, hogy a szitakötőként aposztrofált 5 fős kémcsapatából - akikkel azóta is tartja a kapcsolatot - az egyikük, akit halottnak hittek társai talán mégsem annyira halott. Ez megmozgat valamit a csapatban és a visszaemlékezéseik nyomán megismerjük a teljes történetet, ezáltal összekapcsolódik a múlt és a jelen, kiderül, hogy egy író csak a véletlenek összjátékaként írta le, hogy életben van a szitakötő 5. tagja, vagy tudott valami konkrétabbat?
A visszaemlékezés onnan veszi kezdetét, hogy a fiatalokat Amerikában beszervezik kémnek az OSS-hez, és onnatól ők lesznek a Szitakötő fedőnéven működő kis csapat. A srácok Párizsba érkeznek, egy olyan korban, amikor a Vichy kormány, a francia rendőrség és a náci megszállók együttműködnek és mindenki gyanús, aki kicsit is eltér a megszokottól. Nekik azonban az intelligenciájuknak, felkészültségüknek és nem utolsó sorban külső adottságaiknak köszönehetően mégis sikerül közel kerülniük a tűzhöz, a kérdés csak az, hogy ezért milyen árat fognak fizetni? 
Megindul a versenyfutás az információkért és az életükért, miközben sok-sok emberi sors keresztezi egymást. Izgalmasan hangzik, ugye?

A könyv legelejétől kapunk egy rejtélyt, amitől csak egyre inkább kíváncsiak leszünk arra, hogy a Franciaországba beküldött legjobb fiatal kémcsapat sorsa miként alakult, hogy fonódott össze a németek szövevényes világával, a háborúval és emberi sorsokkal.
Mind az öt amerikai fiatalnak megvolt a saját oka, hogy miért akarjon az ellenség vonalai mögé kerülni, itt tovább bonyolódik az egyéni indíttatásuk kibontakoztatása által a történet. Amellett, hogy együttesen is tesznek egy nagy egységért, azzal, hogy hazájukat szolgálva az éltüket kockáztatják, a saját céljaikért is mindent latba vetnek.

A történet egyik érdekes, számomra kicsit elgondolkotató szála volt a csoport freskó általi kommunikációja. A mai napig nem vagyok meggyőzve arról, hogy eredményesen működhet egy ilyen elterelő manőver, de az író ennek mégis elég nagy figyelmet szentelt, ezt a vonalat aprólékosan kidolgozta. Nekem az olvasás során egyedül ez a kommunikációs csatorna volt egy kicsit negatív élmény, nem illeszkedett ebbe a nagyívű és egyébként remek történetbe.

A karaktereket meg tudtam kedvelni, mindegyikben volt valami érdekes, titokzatos és nagyon emberi. A náci karakterek voltak azonban az igazi meglepetések, az írónő remekül felépítette az ellenség vonalát, a megjelenített náci szereplők adták igazából számomra a történet igazi csemegéjét. Nagyon ütösre sikeredett a karakterkidolgozás ebben a regényben. 
Imádtam ahogy a jó és a rossz megjelent, éles ellentétek, remek történelmi háttér és egy varázslaltos háborús milliő árasztott el olvasás közben. A végén pedig ott volt a talán már picit várt csattanó is, ami további izgalmat tudott vinni a történetbe, annak ellenére, hogy olvasás közben már mi magunk is kombinálhattunk, hogy miként zárja majd az író a regényt. 

Nagyon szerettem ahogy a történettel haladva egyre közelebb és közelebb kerültek hozzánk a szereplők, a leírások által pedig én magam is csak sodródtam az eseményekkel. Igazából nagyon nehezen tudtam letenni a könyvet, sokszor éjszakába nyúlóan olvastam. Nagyon kíváncsi voltam a szereplők életének alakulására külön is, de egy nagy egészként méginkább.  

Egy igazán komplex, történelmi részletekben gazdag regény, amely a barátságot állította a középpontba. Tetszett.
Large Abstract Lily Pond And Dragonfly Painting by Ginette Callaway
https://pixels.com/featured/large-abstract-lily-pond-and-dragonfly-ginette-callaway.html
Összegezve

Egy maroknyi amerikai kém, Párizs, náci megszállás, titkos játszmák és barátság ez mind-mind egytelen remekül megírt történelmi részletekben bővelkedő regényben. A terjedelme senkit ne tartson vissza, a 600 oldal úgy fog kiperegni az ujjaink közül, hogy észre sem vesszük. Számomra igazi meglepetés volt az első találkozás az írónővel, igazán szerethető a stílusa és a történetvezetése, annak ellenére is, hogy sok szereplős regényről van szó. Bátran merem ajánlani olvasásra. 



2020. április 2., csütörtök

Borbás Edina: Kék macska


Fülszöveg: Pezsgő ​lokálélet és szenvedélyes szerelem a századforduló romantikus Budapestjén.
1901 tavaszán a Nyugati pályaudvar füstös peronjára érkezik egy ártatlan, vidéki lány, Eliza, akit magával ragad a nagyvárosi élet forgataga. Egy véletlen találkozás gróf Madarassy Andrással örökre megváltoztatja a hajadon addigi életét, míg végül az elveszett, tiszta lelkű szakácslány a Kék Macska nevű kétes hírű lokál konyháján talál menedéket.
A buja mulató kalandor életű tulajdonosa, Somossy Károly mindent az irányítása alatt tart, a konyhától a kéjbarlangon át a lokál exkluzív fogadóteréig. Alkalmazottai marionettbábuként ugrálnak előtte, kivéve Carola Cecíliát, a Kék Macska díváját, akinek szenvedélyes természetével még az Európa-szerte elismert üzletember sem bír. Eliza élete összeforr a Kék Macska lokál buja mindennapjaival. Vajon sikerül megőriznie tisztaságát ebben a fényűző, mégis romlott világban?
A romantikus kalandregény szövevényes szálai a Monarchia elfeledett botrányait és botrányhőseit vonultatja fel, igazi hamisítatlan Hamupipőke-sztoriba ágyazva.
Borbás Edina, MTA SZAB-médiadíjas és Los Angeles Cinefest-díjas forgatókönyv-írónő története, melyet valós események ihlettek, ezúttal a boldog békeidőkbe repíti vissza az olvasót.


Igazság szerint eléggé gondolkodóba estem, hogy elolvassam-e a könyvet, vagy sem, mert a borítója nem igazán tudott megfogni. Igen, tudom, tudom, nem ítélünk a borító alapján... 
A másik megingás pedig annak tekintetében következett be, hogy a korszakhoz, azaz a századfordulóhoz kapcsolódó regényeivel Böszörményi Gyula nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet. 

Viszont mégsem tudtam kihagyni a regényt, hiszen rajongok a korszakért, azokért a történelmi alapokkal rendelkező regényekért, amelyek Magyarországon  játszódnak és korhűek tudnak lenni, úgy, hogy közben a történet is érdekessé tud válni. 

Kíváncsi voltam, hogy a Kék Macska mindezt nyújtani tudja-e számomra?

A Kék macska fülszövege is izgalmasnak tetszett, egy kellemes, érdekes milliőben játszódó regénynek ígérkezett. Elárulhatom, hogy mira az olvasás végére értem be is bizonyosodott, hogy helyes volt a megérzésem a regénnyel kapcsolatban.

Adott egy Budapestre került vidéki leányzó, Eliza, aki egy véletlen találkozásnak köszönhetően megismerkedik gróf Madarassy Andrással, aki bizonyos érzéseket ébreszt a lányban, amit ő maga sem tud hova tenni. Úgy hozza a sors, hogy Eliza egy nem éppen feddhetetlen lokál, a Kék Macska konyháján talál munkát. A lokált Somossy Károly irányítja ,vaskézzel és akarattal, legyen szó a konyháról, vagy az úrak által látogatott titokzatos barlangról. Szép lassan megismerjük a lokál házanépét, kivel szimpatizálunk, kivel nem annyira, de talán elmondhatom, hogy nagyon nehéz lett volna közömbösnek maradni a karakterekkel szemben. 
A nagy kérdés viszont folyamatosan nyitottan tátong előttünk: Eliza élete hogyan alakul a sötét alvilág és a fényűző Budapesti csillogás határán egyensúlyozva? 

Borbás Edina egy remek századfordulós Budapestetet rajzolt meg, néha szinte festményként jelentek meg a jelenetek, nagyon szerettem elmerülni a lokálok világában éppen úgy, mint a főuri mindennapokban. 

Eliza remekül kalauzolt minket a városban uralkodó két végletet képviselő karakterek és díszletek között. Minden egyes szereplő a helyén volt, megfelelően megjelent a jellemvonásuk, fejlődtek és éltek. Pont olyanok volta, mint amilyeneknek elképzeltem a kor emberét, további plusz pont, hogy nagyon szemléletesen jelent meg a ranggal járó kiváltság is. 
A regény középpontjába állított erkölcs köré egy kiválóan felépített sötétebb világot ismerhettünk meg.  Eliza, akárcsak Böszörményi Gyula Millije remekül belesimult a szerepébe és a korszakba.

Nagyon szerettem a hangulatos leírásokat, a néha elemi erővel lecsapó kegyetlenséget és a korszakra jellemző kettősséget, ami mindvégig hangsúlyos volt az olvasás során.

Folyamatosan izgultam Elizáért, meg a többi szereplőért, nagyon vártam, hogy miként alakul a sorsuk. Egy olyan furdulat került a regény végére, amit bevallom, sejtettem előre. Az, hogy én magam is hasonló csavarral zártam volna a történetet nem csorbította az érdeklődésemet és magát az élményt, amit a regény adott. 

Nagyon tudtam értékelni, hogy valós alapokon nyugodott az írás, tehát történelmileg teljesen rendben volt Borbás Edina regénye. Éreztem, hogy alapos kutatómunka előzte meg a mű megírását, számomra ez mindig kellemes élmény.

Ezek után muszáj lesz elolvasnom az írónő másik nagyon ígéretes regényét, A szerájt is. Alig várom, hogy ismét fejest ugorjak egy remek történetbe, és egy remek időutazáson vegyek részt. Remélem ebbe a történetbe is érkezik némi csavar és legalább ennyire életszerű karakterek fognak elvarázsolni.

A regényt nem kizárólag a romantika kedvelőinek ajánlom, mert sokkal többet tudott nyújtani, mind történelmileg, mind a karakterábrázolás és a leírások szempontjából.


Borbás Edina
Borbás Edina 2018-ban
Borbás Edina 2018-ban
SzületettBorbás Edina
1980február 27. (40 éves)
Hódmezővásárhely
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
HázastársaNagy Richárd
Gyermekei
két gyermek:
Nagy Georgina
Nagy Viktória
SzüleiBorbás Lajos, Kenéz Irma
Foglalkozásaíró
IskoláiLiszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola és Gimnázium
Szegedi Tudomány Egyetem


 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon