Nem akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?
A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.
A vizsgaidőszak közeledtével kicsit lelassult a posztolás itt a blogon. Instagramon gyakrabban teszek közzé bejegyzéseket, de a hosszabb hangvételű írások a beadandókra szorítkoztak. Emellett elkezdődött az az időszak, amikor a karácsonyi készülődés is hangsúlyt kap. Idén a kreatív készülődés nagyon magával sodort, szinte minden nap alkotunk valamit a gyerekekkel, de az este inkább az olvasásé. Annyi izgalmas megjelenést hozott a tél eleje, hogy nem győztem kapkodni a fejem és a pénztárcámat is, illetve a könyvtárba is elkezdtem újra aktívan járni, szerencsére ott is fürdőzni lehet az újdonságokban. Habzsoltam az olvasmányokat, a Moly-on is látni lehetett, hogy rengeteg megkezdett történet vár a befejezésre, de egyáltalán nem bánom, mert ki kell használni minden percet, amit kellemes kikapcsolódással lehet tölteni!
Instán követem Reese Witherspoon Könyvklubját és már ott felkaptam a fejemet, amikor megláttam nála ezt a könyvet, tudtam, hogy amint megjelenik szeretném elolvasni, mert nagyon felcsigázta a fantáziámat az elzárt régi szanatóriumból szállodává alakult helyszín és a fizetővendégekre eső várhatóan magas halálozási arány.
A regényt még október végén fejeztem be, de szerettem volna időt adni, hogy leülepedjen a történet, mert az utolsó oldal elolvasása után nagyon változó érzéseim voltak a történettel kapcsolatban. A pozitívumok és a negatívumok csak úgy cikáztak a gondolataimban.
A borító valami remek, ezt le kell szögeznem és jobban nem is tudok elképzelni a történethez, igazi figyelemfelkeltő, pont az ilyen vizuális látványt szeretem a borítókban, így rögtön kellemes hangulatban kezdtem el az olvasást.
Nagyon erős nyitással zúdulunk be a lavinával együtt az Alpokba. Erdővel körbevett, gyönyörű, ódon épület ad otthont annak a szállodának, ahol a történet a kezdetét veszi. Mindenhol fák, hegyek, hó és ráadásul erre a látványra nyíló nagy üvegfelületeken visszatükröződik ez a hátborzongatóan szép és sötét táj.
Elin a szorongásokkal küzdő felfüggesztett rendőrnő a testvére eljegyzése és egy régi családi titok tisztázása céljából érkezik párjával, Will-lel ebben a látszólag nyugodt és mesebeli környezetbe. Az ünneplés helyett azonban a rémálomba csöppennek, az emberek sorra tűnnek el és egy rituális gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Elin-nek nehéz a döntés, hogy felvegye-e a kesztyűt a gyilkossal, mert közben a saját démonjaival is birkózik.
Úgy gondolom, hogy Elin jelleme, a saját belső vívódása nagyon rossz irányba vitte el a történetet, túl nagy hangsúlyt kapott, ami a rejtély és a sorozatgyilkosság rovására ment, mert ezáltal azt az író nem tudta annyira levezetni, mint amennyire egy ilyen thrillertől elvárható lenne.
Az az érzésem volt, hogy egy hullámvasúton ülök a könyv cselekményszálának tekintetében, mert az atmoszféra magába szippantott, de a gyilkosság az unalomba lökött. Ettől függetlenül nem igazán tudtam letenni a könyvet, mert vártam, hogy a következő oldalon melyik érzés kerekedik felül.
A szereplőkkel nem voltam maximálisan elégedett, de el tudtam engedni, hogy azonosuljak bármelyik karakterrel, egyszerűen hagytam, hogy beleolvadjanak a történetbe, mindenféle kimagasló jellemvonás nélkül.
Megosztó a könyv, amit megértek, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, nem a kategória legjobb olvasmánya, de az atmoszférát nagyon szerettem, az alapkoncepciót remeknek értékeltem, a kivitelezés viszont még nem volt tökéletes. Kevesebb szál mozgatásával izgalmasabb thriller élményt lehetett volna elérni. A könyv legpozitívabb tulajdonsága az elszigeteltség megjelenítése, ez az egyik rejtett félelmem, így aztán igazán bele tudtam élni magamat, ahogy egy hótól elzárt helyen bujkálni kell a gonosz elől, a régi szanatóriumról viszont szívesen vettem volna több utalást, háttérinformációt.
Véleményem szerint miután az írónő megtalálja a hangját és elengedi azt, hogy túlbonyolítsa a szálakat fog tudni olyan ütős thrillert írni, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A gázálarc visszatérő motívumától azért nem mondom, hogy egyszer kétszer nem kaptam fel így is a fejemet azért, hogy körbepillantsak a sötét szobában. Összességében már csak a hangulatteremtésért is megéri elolvasni egy havas téli hétvégén ezt a vibráló, de ugyanakkor borzongató debütáló regényt.
A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!
