Johni Scalzi: Törékeny béke (Vének háborúja 7.)

Fülszöveg: John Scalzi tíz év után visszatér a Vének háborúja univerzumába – megérkezett a régóta várt hetedik kötet, A törékeny béke.

Tíz éven át béke honolt a csillagközi térben. A Föld, a Gyarmati Szövetség és az idegen fajokat tömörítő Konklávé közötti háromoldalú megállapodás megfékezte a háborús törekvéseket, még úgy is, hogy valójában sokan visszavágytak a korábbi idők küzdelmeibe. Egy évtizeden át a józan ész uralkodott, az összefogás eszméje határozott meg mindent.

Ám most új fenyegetés közeledik: a konszuk, az emberiség által ismert legfejlettebb intelligens lények polgárháború küszöbén állnak. A konfliktus ugyan a saját frakcióik között robban ki, de hamarosan a Gyarmati Szövetség, a Föld és a Konklávé is belesodródik a válságba, méghozzá egészen váratlan módon.

Gretchen Trujillo középszintű diplomata a szövetség bürokráciájának egyik jelentéktelen zugában. Amikor azonban meghívást kap egy titkos küldetésre, ahol a galaxis összes befolyásos hatalmának képviselője részt vesz, olyan titokra bukkan, amely új irányba terelheti az emberiség és az idegen fajok jövőjét… vagy mindannyiuk végzetét hozza el.

A Vének háborúja univerzumába a férjemmel közös olvasások során merülünk el, igazából ez az Ő kedvenc műfaja, de engem is megfogott az író stílusa, így továbbra is együtt szoktuk olvasni. 

John Scalzi legújabb kötete, A törékeny béke (Vének háborúja 7.) olyan univerzumba kalauzol, ahol tíz évnyi törékeny béke után az indulatok ismét fellángolnak. Ez a történet az intergalaktikus diplomácia és katonai stratégiák izgalmas keveréke, kellő humorral és tudományos paradigmával, amely rámutat arra, hogy a galaxisban  senki sem lehet biztos a stabilitásban és a szövetségben.

A történet középpontjába Gretchen Trujillo áll, akinek a Kolóniák Uniója titkos küldetése során fel kell derítenie, hogy mi történt az Unity kolóniával, melynek eltűnése komoly fenyegetést jelent az eddig kialakult békére. Ebben a történetbem a már szinte misztikus faj, a Consu is előtérbe kerül, akiknek a léte az univerzumot veszélyezteti.

A kötet erőssége, hogy visszahozza Scalzi szellemes párbeszédeit, humorát, lendületes képi leírásait és az űr-operás atmoszférát. Az előző részekből nekem ezek hiányoztak, a párbeszédek laposabbak voltak, de most újra pezsegtek. A sorozat hullámzó, de ez a rész nagyon izgalmas volt, mozifilm-szerű. 

Célszerű sorban olvasni a regényeket, mert ebben is sok visszautalás volt az Elveszett kolóniára és Zoé történetére egyaránt.

Összességében  A törékeny béke ideális választás azoknak, akik szeretik az űroperákat, a politikai huszárvágásokat és a  történet végén a  csavaros megoldásokat. A regény rámutat arra, hogy a jövőben is mennyire törékeny, illékony a béke, legyen szó ember-ember vagy ember-idegen civilizáció közti kapcsolatról és mindez egy szempillantás alatt darabokra is törhet.

A téma aktuális, egy jól felépített futurisztikus világ adja a történet hátterét. 

Szerintem Scalzi a sci-fi zsáner mestere, friss hangvételével, írói stílusával nem kizárólag a műfaj kedvelőit fogja magával ragadni.

A könyv elérhető: Agave Kiadó

Erich von Däniken- Istenek szemtanúja és egy kis helyzetjelentés

Volt egy elhatározásom, hogy idén újra aktívabban fogok bejegyzéseket gyártani, de sajnos eddig nem így alakult. 

A világban kialakult helyzetet talán nem is kell részleteznem, hiszen mindannyian megéljük, átéljük. A digitális karantén korát éljük. A gyermekeink itthon tanulnak, mi pedig jó esetben a home office rejtelmeit próbáljuk magunkévá tenni. 

Emellett sokan aggódunk és figyelünk. Nem is részletezném ezt tovább, hiszen mindannyian tudjátok miről beszélek. 

Az év eddig úgy alakult, hogy jutott időm olvasgatni, annak ellenére, hogy van egy új munkahelyem, amely új kihívásokat támaszt, vannak gyermekeim, egyikük felvételi előtt áll, digitálisan nyomul a tanteremben, több vagy éppen kevesebb sikerrel és egy bölcsis örökmozgóról is gondoskodom, teszem most mindezt itthon. Ehhez hozzáadhatom a saját főiskolai tanulmányaimat, digitálisan,  döcögősen. 

Mondhatjuk, hogy új év, új kihívások, extrém módon és módszerekkel.

De száz szónak is egy a vége itthon vagyunk, egészségesek vagyunk, így ebből próbáljuk kihozni a maximumot, amit a helyzet megenged. 

Tehát, ami pozitívum, az az, hogy amíg a nagy pihen, a kicsi alszik  én bepötyögtem a legutóbb befejezett olvasmányomról egy rövid szösszenetet.

Erich von Däniken - Istenek szemtanúja

Az ​„ősi idegenek” teória atyja most előrukkol mindennel, amiről eddig hallgatott. Fél évszázada, mióta ír, Däniken soha nem ingott meg abban a hitében, hogy a prehisztorikus időkben más bolygók lakói idejöttek kapcsolatot teremteni az emberiséggel, és azóta is figyelnek bennünket. Hogy tudta ilyen kitartóan állítani, hogy ufók léteznek és időnként embereket rabolnak el, hogy megvizsgálhassák őket? Miért ismétli újra meg újra ebbéli álláspontját a hivatalosan elfogadott történelemírás ellenében, miközben kritikusai lenéző hangon, igen ellenségesen támadják?

A válasz az: Erich von Däniken azokhoz szól, akik hajlamosak elfogadni az elméleteit. Aki már látott ufót, vagy akit elraboltak, az hisz neki! Még ha a beavatottak kevesen is vannak.

Ebben a könyvében a nyolcvannégy éves író olyan szemtanúkat sorakoztat fel, olyan titkokat és történeteket mesél el, amelyeket mind ez idáig megtartott magának, és bemutat olyan beszélgetéseket és összefüggéseket, amiktől tátva marad a szája az olvasónak.

Däniken neve nem volt ismeretlen számomra, hiszen számos könyvet publikált, illetve az Ősi idegenek sorozata is igazán érdekes volt. 

Ezt a kötetet izgalommval vettem kézbe, hiszen azt reméltem, hogy egy remek kalandozás lesz az író által eddig titokban tartott történetei között. 

http://www.daniken.com/en/

Ennek ellenére nem pontosan ezt kaptam, bár meg lett volna erre is a lehetőség. Ami tetszett, hogy egy csipet Indiana Jones érzés végig ott volt a feltárt érdekességek között. Ott volt a lehetőség, hogy egy remek kalandos beszámoló születhessen meg izgalmasabbnál izgalmasabb eredményekről és helyszínekről. Ennek ellenére némiképpen csalódtam, mert az egyes események semmiféle sorrerndet nem követtek, olyan hol itt, hol ott érzésem volt az olvasás során. Hol Jézus nyomában volt, hol pedig egy házaspár UFO észlelésével foglalkozott, majd ugrottunk a piramisokhoz, vagy éppen Peruba. De számomra nem is ez volt a legnagyobb probléma, hiszen még csak-csak elolvasgattam az egyes részeket, hanem az nem tetszett, hogy sokszor visszautalt a korábbi köteteire és ezáltal némiképpen befejezetlenül, vagyis inkább kurtán furcsán leírva hagyta az egyes részeket. Elhiszem, hogy az a céla, hogy előkapja a kedves olvasó a többi kötetet is, de sajnos erre nem mindig van mód és lehetőség. Emellett számomra végig olyan olvasási élményromboló önigazolás és bizonyítási kényszer jelent meg, ami rontott az élményt. Folyamatosan arra tért ki az író, hogy őt mennyien nem szeretik, mennyi ellenlábasa van és mennyire megpróbálják őt ellehetetleníteni. Ezek a kis értekezések folyamatosan mezavarták, megszakították a valódi élményolvasást, amelyet a történetek önmagukban biztosítottak volna. Véleményem szerint jobb lett volna, ha a véleményének szentel egy rövidebb -átugorható- fejezetet és hagyja az olvasót elmerülni az ősi civilizációk egy lehetséges történetében. 

Nem azt szeretném ezzel mondani, hogy nem tetszett a könyv, mert az így ebben a formában nem lenne igaz. A történetek érdekesek voltak, elgondolkodatóak, de számomra sok volt benne a zavaró tényező is, ami miatt nem tudtam maximálisan az olvasásra koncentrálni. Emellett örültem volna, ha egy témát befejez és akár az expedicióit részletesebben is feltárja, mert így mindenből egy keveset kaptunk, de nem azt, amire egy értő, kíváncsi olvasó vágyott. 

Ajánlom ettől függetlenül a téma kedvelőinek és a szkeptikusoknak is, mert Däniken egy inspiráló, de megosztó személyiség, ami az írásain keresztül is remekül érződik. 

S.J. Kincaid - A Kárhozott

A ​kárhozott könyörtelen.

A kárhozott legyőzhetetlen.

A kárhozottnak egyetlen feladata van: hogy öljön azért a személyért, akiért létrehozták.

Nemezist arra teremtették, hogy egy galaktikus szenátor leányát, Sidoniát védelmezze. Egymás mellett nőttek fel, de semmilyen értelemben nem testvérei egymásnak. Nemezis boldogan adná az életét Sidoniáért, és ezt is várják tőle. Ölne is érte, annyi életet oltana ki a védelmében, amennyi csak szükséges.

Amikor az őrült császár értesül arról, hogy Sidonia atyja felkelést szított ellene, a szenátor leányát a Galaktikus Udvarba rendeli. Túszként kell szolgálnia az apja ellen. Nemezis csak egy módon óvhatja meg Sidoniát: ha Sidoniává válik.

Nemezis, a gyilkológép magát Sidoniának álcázva elutazik a császári udvarba, ahol korrupt politikusok és kétszínű szenátorok gyermekeinek körében kell eljátszania a szerepét. A viperafészek minden zuga újabb veszélyt rejt, de Nemezis nem vetheti be ellenük valódi képességeit: mindent kockára tenne azzal, ha leleplezné a titkát.

Amíg a birodalom egyre repedezik és mind jobban fenyegeti a nyílt lázadás, Nemezis megtanulja, hogy több rejtezik benne, mint csupán gyilkos ereje. Igazabb emberségre lel önmagában, mint amilyet a valódi emberek többségénél tapasztal. A veszélyek, akciók és intrikák árnyékában talán épp ez az emberség lesz az, ami megmenti az életét – és a birodalmat.

Ritkán kezdem az értékelést egy karakterrel, de most kivételt teszek, mert annyira ott van a topon Nemezis, hogy muszáj vele kezdenem a mondandómat.  

Tehát Nemezis karakteréből az írónő kihozta a lehető legjobb kárhozottat. Vad, pusztító, látszólag érzelemmentes humanoid, de a felszín alatt ott dobog az emberi szíve is, hiába minden génmódosítás és manipuláció. Számomra Ő testesítette meg az igazi halálos fegyvert, Mel Gibsonék elbújhatnak mögötte. A regény elejétől, ahogy először találkozunk Nemezis-szel érezni lehetett, hogy ott lapul benne valami, amit nem lehetett pontosan megnevezni, vagy a helyére rakni, de ott van és ki akar belőle törni, legyen az szeretet, szerelem, sírás, félelem vagy bármilyen más emberi érzés, amit addig szándékosan elnyomtak a tervezői. 

A történet elején remekül ellátta a feladatát amire teremtették, pusztított és nem gondolkodott, majd váratlanul betoppant az életébe Sidonia, aki onnantól kötelezően a mindene volt, akár az élete árán is hajlandó lett volna megóvni. Mi olvasók pedig érezzük, hogy Nemezis alakul és folyamatosan változik, érzelmi viharok jönnek és mennek, mi pedig egyre jobban megkedveljük ezt a furcsa nem ember, de nem is állat humanoidot. 

Számomra az utóbbi idők egyik legígéretesebb karaktere lett Nemezis. 

Mindenki úgy hisz, hogy a kárhozottak nem ismerik a félelmet, de én életem első éveiben mást nem is ismertem. Félelem bénított meg azon a reggelen is, amikor az Impyreanek eljöttek megnézni a karámomban.

A történet szerint Nemezist Sidonia mellé rendelik testőrnek, akinek kötelessége ugyebár szeretni az úrnőjét, ami jelen esetben nem okoz gondot Nemezis számára, hiszen Sidonia egy borzasztó kedves lány, aki meglátja Nemezis érző emberi oldalát és szinte testvérként cseperednek fel, így amikor eljön az idő Sidonia képtelen a császár parancsára bántani az ő kárhozottját, inkább elrejti a világuk szeme elől. Folyik ez mindaddig, amíg Sidonia apja rossz fát nem tesz a tűzre és a császár kegyeiből kiesve el nem kell küldenie lányát az "udvarba", ahova már a Kárhozott érkezik meg Sidoniaként. A cél megmenteni Sidoniát, mindenáron. Az út és  az áldozat mit sem számít, Nemezis szeme előtt csak ez lebeg, addig amíg nem történik valami, valami döbbenetes.

Azon nem kell meglepődni, hogy ez a csel milyen módon történhet, hiszen ez egy olyan hihetetlen és bizarr jövő, hogy bármi megtörténhet, illetve senki és semmi nem az aminek látszik. A technika annyira fejlett, hogy még álmodni sem mertük, hol vannak már a plasztikai sebészek?! Nélkülük is lehetsz bármilyen és csak rövid idő kérdése, senki nem ismeri a másik valódi arcát, mindenki szerepet játszik a másik előtt. 

Ez alól egyetlen kivétel a kedvenc férfi karakterem, az őrült Tyrus Domitrian. Annyira őrült, hogy az már zseniálissá válik. Egyszerűen kiismerhetetlen az utolsó pillanatig ott volt bennem a kérdés, hogy ki ez a fickó és mi lesz a következő lépése? Szinte ugyanolyan zseniálisan kidolgozott és izgalmas a karaktere, mint Nemezisé. Amellett, hogy nem egy Adonisz mégis ott van benne az a bizonyos plusz, amitől mindenkiben érzelmeket vált ki, hol dühöt, hol sajnálatot, hol pedig imádatot. 

Nagyjából már a regény legelején beindulnak a történések és ez mindvégig ki is tart a 480. oldalig. Annyira pörgős és ütős maga a történet, hogy szinte letenni is alig akartam, mert folyton ott motoszkált bennem, hogy mi történik ebben a bizarr világban és milyen meglepetést tartogat még az írónő, vagy éppen milyen extra csavart tud még belevinni. Elárulom csavarokból, ármányból, intrikából és akcióból sem volt hiány a leheletnyi romantika mellett. 

Erőssége a regénynek a karaktereken túl a világfelépítés. Nagyon szerettem ennek a világnak a lapról lapra történő kibonatakozását, nagyon összetett, izgalmas és remekül ábrázolt. Szinte láttam magam előtt a szemléletes leírásoknak köszönhetően az egyes helyszíneket,szintén a leírásoknak  köszönhető, hogy az izgalmas cselekmény mellett 480 oldalon keresztül fenn tudta tartani a figyelmemet és elhitette velem, hogy a nem is olyan távoli jövő akár ilyen is lehet. 

Szerettem, hogy vannak olyan szereplők, akik ősi életszemlélete mellett él bennük a fejlődés utáni vágy is és ott vannak velük szemben a technika vívmányait maximálisan kiélvező, de a fejlődést teljes mértékben elutasító karakterek. Ez a kettősség nagyon jó viszály alapot szolgáltat, végre nem egy sablonos ellentét áll a regény középpontjában. 

Érzésre olyan mintha az Olümposz keveredne a futurisztikus űrrel és némi Földről menekített életérzéssel. Talán így tudnám legjobban leírni a regény hangulatát és annak helyszíneit. 

Végre, végre egy író, aki nem innen-onnan kapott elő részleteket, hanem valójában megteremtette a szereplőket és a helyszíneket. Nem kellett azt éreznem, hogy a Harry Potter, az Éhezők viadala vagy egyéb innen-onnan kiragadott részleteken kell átrágnom magam, hanem teljesen ki tudtam élvezni ezt az új világot, az egyedi karaktereket és azok fejlődését. 

Elmondhatom, hogy A kárhozott a kedvenc disztópiámmá lépett elő! Nagyon várom a sorozat folytatását is. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a borítóját már a megjelenés előtt is imádtam, igazán illik a regényhez. Egy gyönyörű, gyenge pillangó, de ha kinyítja a szárnyát kések röpködnek, ki ne asszociálna egyből a pillangókésre? A grafika pedig kiválóan sikerült hozzá. Végre egy regény, ami kívül és belül is pont olyan izgalmas, mint amilyennek látszik!

A végére pedig egy kis extra poén, ami olvasás közben esett meg velem. Talán tudjátok, hogy nemrég született meg a kislányom, így sokszor éjszaka olvasok. Olvasás közben hirtelen nem értettem, hogy mi lehet az a koszmókáromló, mire leesett, hogy kozmoszkáromlóról van szó. 

Tipp! Ne olvassatok túl fáradtan, mert a röhögéstől még éberebbek lesztek!

A könyvet köszönöm a Twister Miedianak és a Kildarának

Emily St. John Mandel: A tizenegyes állomás - Mert életben maradni nem elég

A ​​Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.

Mostanában igyekszem egyre nyitottabbnak lenni az olvasmányaim terén (is), hiszen a romantika és krimi műfajon túl is bukkanhatunk szép számmal igazi gyöngyszemekre. Most sem történt ez másként, egy igazi vagány, posztapokaliptikus történetet olvashattam, mely teljesen kimozdított a komfortzónámból, emellett sokáig velem maradó élményt nyújtott. 

A regényt esténként olvastam és bevallom néha kinéztem az ablakon, mert muszáj volt meggyőződnöm arról, hogy körülöttem igenis él a világ és működik az elektromosság, repülnek a repülőgépek és hasít az internet, mert annyira magával ragadott ez a bizarr, de ugyanakkor könnyedén a valósággá  váló világ leírása, hogy néha bizony át kellett váltanom egy könnyedebb olvasmányra.

A történet légegye, hogy az általunk eddig oly biztonságosnak és ismerősnek vélt világunk egyik percről a másikra széthullik. Eltűnnek mellőlünk a családtagok, barátok, ismerősök és ott állunk egyedül a semmi közepén, minden hétköznapi kényelem nélkül.

Személy szerint ahogy ebbe belegondoltam kirázott a hideg, de a történet szereplőivel mindez megtörténik. 

Jeeven, Kirsten, Clark és még pár "szerencsés" ember túlél egy szőrnyű és mindent elpusztító járványt (grúznáthát), mely után kénytelenek valahogy az addig ismert dolgokat elengedni és egy egészen egyedülálló új életvitelt kialakítani. 

"Mert életben maradni nem elég"

Ezt a drámai változást követi végig a regény, egy gyermekszínészből, hogyan lesz a művészetek iránt továbbra is rajongó, de ugyanakkor gyilkolásra kész felnőtt, vagy egy korábbi mentősből, hogyan lesz a lehetetlen körülmények között családapa, illetve egy iskolázott emberből múltőrző. Ők hárman csak azok a főbb karakterek, akikkel már a regény kezdetén találkozunk egy, a grúznátha előtti időkben sikeres, bár öregedő színész kapcsolati hálóján keresztül. 

A regény mindvégig egy olyan alaphangulatot teremt, mely által magunk is kicsit részesévé válunk a történetnek, mivel a szemléletes leírások által könnyedén bele tudjuk magunkat élni abba  a lelkiállapotba, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet. Bármikor kitörhet egy eddig ismeretlen és mindent elsöprő járvány, bevethetnek egy ismeretlen fegyvert, tehát a mai világban igazából nem lehetünk teljes biztonságban, mindig ott lebeg, az a bizonyos Mi lenne, ha? kérdés. Erre a kérdésre mutat egy lehetséges alternatívát (nem is akármilyent) a regény.

Nagyon evidensnek vesszük, hogy van áram, internet, orvos, gyógyszerek és még sok egyéb az élethez számunkra nélkülözhetetlen vívmány, ami akár egyik napról a másikra eltűnhet és mi pedig elveszítjük azt a luxust amiben eddig eddig éltünk. 

Rá kellett döbbennem, hogy hálásnak kell lennünk minden egyes napért, amit a mai körülmények között töltünk, hiszen gondoljunk csak a középkor sötét korszakára, biztos senki sem szeretné hirtelen ott találni magát, pedig egy esetleges apokalipszis után nem lenne más a helyzet. 

Legyünk hálásak, azért amink van itt és most. Számomra ez volt a regény fontos mondanivalója és tanulsága. 

A karakterek ábrázolása nagyon jól sikerült, erősek, függetlenek és igazi túlélők. Az egyes szereplők életében valamilyen módon fontos szerepet játszik továbbra is az alkotás és a művészet, ki színdarabokat ad elő, ki zenél, ki pedig kenyeret süt. A lényeg, hogy a teremtés vágya egy borzalmas esemény után is ott munkál az emberekben. Hiszek benne, hogy ez valóban egy kiölhetetlen vágya minden embernek és kellemes volt olvasás közben ezzel a ténnyel szembesülni. 

Amikor megakadunk valamivel, nem működik a számítógépünk egyszerűen megnyomunk egy gombot újraindítjuk, vagy hívjuk a szerelőt. A regény szereplőinek saját magukat kellett újraindítani, mindenféle külső segítség nélkül. Egy idő után már nem volt lehetőség a lakók nélküli házból elhozni azokat a dolgokat, amire szükségük lehet, így minden egyes tárgy, ami régen fogyóeszköz volt (szappan, törölköző stb.) óriási kinccsé lép elő. Ebben a látszólag élhetetlen világban továbbra is ott munkál a barátság, a fejlődés és a tudás iránti vágy, illetve a teremtés is megjelenik, hiszen továbbra is születnek kisbabák, akik már csak ezt a grúznátha utáni világot ismerik és próbálják élhetővé tenni.

Emellett az emberek túlélési ösztöne továbbra is furcsa és vad dolgokra tudja rávenni őket, ember embernek lesz ellensége és nincs olyan, hogy biztonság. Ezen emberi tulajdonság megjelenítése ad még egy plusz sötét alaphangulatot, ami a profétával teljesedik be. A próféta egy igazán összetett személyiség, érdekes volt a gyerekkorától megismerni ezt a karaktert, akit a körülmények rossz irányba tereltek élete során, majd már ebből nem tudott kimozdulni és ezáltal a történet legnegatívabb és legsötétebb szereplője lett, aki leginkább a háttérből mozgatta a szálakat. Nem bántam volna, ha egy picit nagyobb teret kap, hiszen egy érdekes karakter volt. 

Zseniális világot teremtett az író, távolinak tűnik és mégis közelinek érezzük magunkhoz a lehetőségét. 

Szerettem azt is, ahogy néha visszakanyarodtunk a szereplők grúznátha előtti világába, melyről mindegyik karakternek más és más emlékei maradtak meg, de a visszatekintések által teljes életutakat ismerünk meg és a kontrasztot a múlt és a jelen között. 

Összegezve

Számomra letaglózó és elgondolkodtató regény volt. Nagyon elgondolkodtató a mondandója, hiszen meg kell becsülnünk minden egyes napot, mert nem tudjuk melyik lesz az a bizonyos utolsó. Nagyon örülök, hogy ezzel a regénnyel ismét kimozdultam a komfortzónámból és új kedvencet avattam egy olyan műfajban, ami eddig távol állt tőlem. 

El tudnám képzelni középiskolai kötelező olvasmányként is, annyira jól meg van írva a történet, hogy kevés helyen hibádzik, emellett kiváló jellemrajzok és világábrázolás teszi teljes egésszé a regényt. 

Ha negatívumot szeretnék említeni, akkor az csak és kizárólag a lezárás lehet, nekem ott maradt egy pici, de tényleg csak egészen pici hiányérzetem, nem volt meg a nagy "hűha, ez igen!" érzés, de maga a regény annyira hihető és kerek, hogy ettől még 98%-osként értékelném. 

Jasper Fforde: A Jane Eyre eset

Jasper Fforde regénye egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. század végi Angliába vezet el – olyan világba, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással.Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mesterdetektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Brontë nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t… Jasper Fforde nemzetközi sikerű könyvsorozatának e darabját a Harry Potter-sorozat fordítója, Tóth Tamás Boldizsár magyarításában ajánljuk a Kedves Olvasónak.

Igaz, hogy a könyv 2008-ban jelent meg magyarul, de hiába találtam már korábban is érdekesnek a témát csak most jutottam el addig, hogy elmerüljek egy alternatív világban, ahol az irodalmi alakok ünnepelt hősökké lépnek elő és szinte minden körülöttük forog.

kép forrása

A történetről nehéz bármit is írni spoiler nélkül, ezért csak nagy vonalakban vázolnám. Tehát, javában zajlik a krími háború, akik éppen nem a háborúban vesznek részt azok a szabadidejüket az irodalommal töltik ki. Szinte minden az irodalom körül forog, Shakespeare, Brontë, Dickens, Poe és az angol irodalmat meghatározó írok mind-mind olyan népszerűségnek örvendenek, hogy szükség van egy különítményre, akik a műveiket védik az ártó erőktől. Az Irodet tagjai, - melynek Thursday Next veterán háborús hős is ügynöke - nem csak az íróasztal mögül harcolnak, hanem terepen, vagy akár bent a művekben is felveszik a harcot a gonosszal. Hades, aki a történet rosszfiúja célja elérése érdekében nem riad vissza attól sem, hogy irodalmi alakokat raboljon, vagy éppen az emberek akaratát manipulálja. Hadse-t eddig még senkinek sem sikerült megállítania, most Thursday-en a sor, hogy megmentse az angol irodalom rajongott szereplőit és ezáltal a klasszikus műveket, de Hadse erejével még ő sem számol. Izgalmas csata bontakozik ki, mely átível téren és időn. 

A történet számomra egy picit döcögősen indult, nem tudom azt mondani, hogy rögtön magába szippantott, de hamar ráéreztem és Thursday-jel együtt elmerültem egy kitalált világban, ahol az XIX. századi angol irodalom fő műveit meg lehet változtatni, ha nem vigyáznak rájuk eléggé. Abba a világba, ahol régen kihalt állatokat lehet otthon klónozni, mert miért is ne tarthatnának háziállatként saját dodót? Sőt az sem lehetetlen, hogy léghajóval utazzanak a szereplők, ami nekem kimondottan tetszett. Emellett még számos szokatlan, vagy éppen bizarr dologgal találkozhatunk, néha pedig annyira valóságos és emberi érzések bukkannak a felszínre, hogy magunk is meglepődünk, értem itt ezalatt a romantikus érzületet.

"Egy kis, hússzemélyes léghajóval repültem Swindonba. A járat félig üresen szállt fel, s az élénk hátszélben hamar megtettük az utat. Vonattal utazni olcsóbb lett volna, de mint olyan sokan, éni is szeretem a gázzsákokat. "

A fordítás remekül sikerült, olyan bravúros szójátékok vannak benne, amik elkápráztatják az olvasót, szerintem attól függetlenül, hogy ez egy remekül kitalált és aprólékosan kidolgozott világ, zseniális történetvezetéssel, jelen esetben a magyar fordítás sokat tett hozzá. 

Kedvenc szereplőm Thursday és Pickwick, a dodó volt, igaz, hogy a dodóról nagyon keveset tudunk meg, de valami zseniális egy ilyen klonózott háziállatot bevinni a történetbe, remélem a későbbi részekben még előkerül az állatka. Thursday pedig igazi belevaló csaj, aki nem riad vissza semmitől, képes önálló döntéseket hozni, igazából az ő karaktere viszi előre a történetet, mert az író teljes mértékben rá épít, annak ellenére, hogy rengeteg mellékszereplőt vonultat fel mégsem ismerjük meg egyikőjüket sem annyira, hogy komolyabb érzelmi kötődés alakulna ki bennünk. Emellett egy mellékszereplőt emelnék ki, Mycroft-ot, a kicsit kelekótya feltalálót, aki mindenféle furcsa találmánnyal borzolja a rokonság idegeit és nem riad vissza attól sem, hogy őket használja kísérleti alanyként, melyből nem kis bonyodalmak agdódnak. 

Összegezve

Egy csipet sci-fi, egy pici krimi, egy hangyányi irodalommal. A keverék most annyira jól sikerült, hogy az író megteremtett egy különleges világot, amibe az angol szépirodalmat kedvelők ugyanúgy el tudnak merülni, mint a sience fiction rajongói, de a krimi kedvelői sem fognak unatkozni. Nekem a romantikus szál egy picit lehetett volna erősebb, de azt kell mondanom, hogy e téren is volt miért izgulni. 

Élvezetes kikapcsolódás egy képzelt világban.  Szerintem sokunkban ott motoszkál, hogy mi lenne ha be tudnánk lépni a könyvekbe és megleshetnénk a szereplőket, Fforde erre az emberi kíváncsiságra építette a könyvét, miközben zseniálisan átszőtte izgalommal és egy lenyűgöző képzelt világ darabkájával. 

Véleményem szerint azok számára is érdekes lehet a történet, akik nincsenek otthon a XIX. századi angol irodalomban csak kikapcsolódásra vágynak, az viszont garantálható, hogy az irodalom rajongóinak igazi csemege lesz ez a történet.  

Csodás keveréke a modern és a régmúlt koroknak. 

A sorozat második kötete is elérhető Egy regény rabjai címmel és már csak reménykedni tudok abban, hogy valamelyik kiadó felvállalja a magyarul még meg nem jelent részek kiadását.

Extra

Külföldi borítók:

A dodós borítók a kedvenceim. 



Hangoskönyv: 



Kiadó: Láva (2008) Cor Leonis (2013)
Isbn: 9789638790705 és 9789638957238
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldal: 374
Honnan: saját példány

James Rollins, Káosz

 "Egy nap, amikor minden megváltozott

  Egy nap, amikor megkezdődött a vég

  Egy nap, amikor a tenger felfedte titkát"

Ezt a könyvet annak ajánlom, aki szereti a futurisztikus környezetet és az enyhe mesébe illő történéseket.

A könyv gyakorlatilag egy apokalipszist ír le egy kicsit más szemszögből, mint amelyeket már a filmekben megszokhattunk. 

Viszonylag a történet könnyen követhető volt, de ha alapul vesszük, hogy van benne kicsi összeesküvés ,kicsi politika, kicsi erotika, -bár az tényleg csak egy nyúlfarknyi,- némi harc és természetesen a soha eléggé nagyra nem növelhető katasztrófák akkor gyakorlatilag egy közepes szinten összegyúrt szokványos regényt kapunk.

Véleményem szerint a könyv megírásához valószínűleg csak interneten fellelhető adatokat használtak fel. Sok esetben hiányoltam a csodálatos helyek bővebb leírását és a szereplőket sem sikerült rendesen megismernem. Gyakran előfordult hogy a szokványos filmes módszert vetették be, hogy az olvasó mindenképpen folytassa az olvasást. Magyarul izgalmas események közepén színteret és szereplőket váltottak, hogy majd 10-15 oldal multán ugyanoda visszatérjenek. Én ezt személy szerint inkább kiábrándítónak találtam, mint izgalmasnak. Szerintem mindenki átélte ezt az érzést, amikor egy jó filmet nézett és a legrosszabbkor reklám következett.

Pozitívumnak jelölném meg a történet összefonódásait, amelyek azért adnak némi gondolkodásra okot, de ugyanakkor negatívumnak, hogy túl hosszú.

Végül nem nevezném olyan könyvnek, amit nem lehet letenni, de időtöltésnek és egy kis lazulásnak kiváló.

*****/3,5*

Az Álomfalók

Gordon Dahlquist első regénye az a könyv, ami olyan, mint a hurrikán, hol magával ragad, hol kidob, tombol és lecsillapodik.
Sokat elmond, hogy kb. 25 kis szamárfül van a lapokon, ez azt jelenti ennyiszer szakítottam meg az olvasást- nem is gondoltam, hogy ilyen sokszor megálltam, ez számomra is meglepetés volt-, tipikusan az a könyv, amit hú le kell tennem, de mégis fel kell vennem újra és újra, leginkább azért, hogy ne veszítsem el a cselekmény szálait (nem lehetetlen gyorsan elveszni a cselekmények között), és ugye egyszer a végére is szerettem volna érni.

608 oldalon keresztül folynak az események, amire azt mondanám, hogy olyan, mint azok a filmek melyek 90 percben lehetnének igazi remekművek, viszont 120 percben már kín és szenvedés végigülni. Szóval a kevesebb néha több gondolatot nem ártott volna szem előtt tartania a szerzőnek.
A regény a XIX. század elejére repít minket, Angliába. Egyébként nagyon szeretem ezt a kort, talán ezért is vonzott a regény.
Miss Temple az egyik legérdekesebb figura akivel azonosulni is tud az olvasó. A jellemének ábrázolása igazán kiváló, hol szende, már-már unalmas, de akkor hirtelen átváltozik hidegvérű gyilkossá, majd ismét több jellemfejlődésen, változáson megy át, egy igazi csemege végigkövetni a regény folyamán.
Miss Temple nyomozni kezd jegyese után, aki kurtán, furcsán otthagyta, itt indulnak a bonyadalmak és kerül bele Miss Temple, majd Chang kardinális és Svenson doktor egy alkimista összeesküvés kusza hálójába, melynek középpontjában az indigolit és egy titokzatos "Eljárás" áll, ahol kísérletek folynak az emberi természet megváltoztatására az által, hogy kiszipolyozzák az emberek, emlékeit, álmait.
Olvashatunk erőszakról, erotikáról, intrikáról, menekülésről és üldözésről.  Mindenből kapunk egy adagot, de egyikről sem tudnám azt mondani, hogy elegendő ahhoz, hogy a regény krimivé, sci-fi-vé, erotikus vagy romantikus regénnyé váljon, valahol a határvonalakon egyensúlyoz.
Megannyi kaland után azért itt is minden jó, ha a vége jó, tehát nagy csattanóra azért nem kell számítani.
                Összegzésül azt mondanám kell és érdemes egy ilyen regényt kézbe venni és elolvasni, úgy összességében ahhoz képest, hogy a szerzőnek tényleg az első regénye egész jól sikerült. Remélem hamarosan kézbe vehetem egy másik írását is, mert igazán kíváncsivá tett, hogy tud-e még ezután fejlődni, -én remélem-.
 Alexandra Kiadó, 2007

• 608 oldal
• Kötés: kemény kötés
• ISBN: 9789633705087