2018. október 23., kedd

Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata

Fülszöveg: 1919. Párizs. 
Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget.

Véleményem: 

Egy igazi kis ékszerdoboz ez a regény. Annak ellenére, hogy életrajzi ihletésű számomra mégis érzelmesen jeleníti meg a világ egyik legkedveltebb parfümjének, a Chanel No.5-nek a születését. A parfüm születését pedig Coco élete és érzései keretezik.  

Ami elsőre felkeltette a figyelmemet az az volt, hogy Michelle Marly egy rövid életszakaszt jelenít meg a regényében ( 1919-1922). Elsőre nem tudtam megítélni, hogy kevés lesz-e ez az időszak egy igazán jó, érzelmekkel teli Coco Chanel regényhez, de szerencsére nem így történt. 

Korábban már olvastam Coco Chanel életrajzot, így kicsit tartottam is tőle, hogy esetleg most is egy teljesen hasonló történetet olvashatok, azonban ez is alaptalan félelemnek bizonyult. 
Természetesen az életrajzi alapok megmásíthatatlanok, de a tálalás igazán kellemes olvasási élményt nyújtott. 

Tetszett, hogy Michelle Marly nagyon alaposan tárja fel mind a parfüm, mind pedig Coco vonatkozásában a legapróbb rezdüléseket, fontos részleteket. Érezhető volt az író felkészültsége, ami nagyon kellemes írói stílussal és magyar fordítással találkozott. 

A borító, rajta a Szajnával és Coco-ra emlékeztető nőalakkal felkelti az érdeklődést, már az első benyomás vissza tud repíteni egészen az 1920-as évek Franciaországába. 

Nagyon szeretem, azt, amikor a regények erős női karakterekkel hatnak az olvasó érzelmeire. Szerintem Coco pedig tökéletes alap bármilyen érzelmekkel, divattal átszőtt regényhez. Megismerjük az érzelmes, a kemény, a gyásztól maszkot viselő Cocot. Nagyon izgalmas személyiség bontakozik ki a lapokon. Gabrielle Coco Chanel maga a Nő, amit ebben a regényben is mindvégig érezhetünk, érzékelhetünk, talán picit irigyeljük, de vele együtt örülünk és sírunk is. Nagyon sokoldalúan jelent meg Coco, ami jó hatással volt a regényre, tetszik az, amikor egy karakter ennyire izgalmas, kidolgozott. Nagy hatással volt rám Coco, számomra ő a top üzletasszony, aki sokaknak példát mutathat kitartásból és akaraterőből. 

"Gabrielle életében már sok férfi szerepet kapott. Hitvány alakok, mint az apja, unatkozó katonatisztek, mint az első szeretői, elegáns urak, mint a nagy szereleme."

"Barátaitól eltérően Gabrielle korán kelő volt. Megszokta, hogy reggel hétkor kezdi a munkát, és a biológiai órája akkor is kiverte kora reggel az ágyból, amikor szabadságon volt."

A Coco mellett megjelenő karakterek többnyire a kor híres figurái voltak, akik szintén nagyon jól be tudtak illeszkedni a regénybe, és remek keretet adtak Gabrielle mellé. Hitelesek voltak a jellemábrázolások, nem kaptak olyan pluszt, amivel túlzónak hatottak volna. 


A szerelmi szálak pedig annak ellenére is mély érzéseket generáltak, hogy maga az élet írta őket, de talán ettől is tudtak megjelenni ennyire mélyen, nyomot hagyva az olvasóban is. 

Teljesen elvesztem a regényben, egyáltalán nem érdekelt, hogy korábban már ismertem Gabrielle sorsát, a parfüm útját. Egyszerűen sodródtam ebben a világban, és szívtam magamba ezt a keserédes atmoszférát. Az atmoszférát pedig tovább erősítették a fantasztikus leírások. 

"A sárga fényszórók áttörték a Szajnáról felszálló ködöt, amely úgy borította be a folyóparti út kőriseit, égerfáit és bükkjeit, mint egy nagy, fehér vászonkendő. Akár egy halotti lepel, gondolta Étienne Balsan. "


Mindvégig ott lebegett a könyvben a divat és a stílus, illetve magának Coco-nak az emléke. 

Összegezve:

Igazi örömolvasás volt ez a regény. 

Mindvégig szerettem olvasni ezt az érzelmekkel, illatokkal, divattal átitatott regényt. Néhol melankolikus, néhol felemelő érzéseket csalt ki belőlem. Furcsa kettős volt ez, de pont ettől volt szép olvasni, megismerni az igazi Coco-t, olvasmányos formában.  
A stílusnak, az atmoszférának és a remek karakterábrázolásnak köszönhetően peregtek a lapok az ujjaim alatt. Nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott ez a kicsit életrajzi, kicsit mesébe illő sorsot elbeszélő regény. Remélem egyszer nekem is lesz egy No.5-ösöm, mert aki egyszer megszagolja, azt nem ereszti az emlék, és valahogy ilyen Coco élete is. 


Végezetül:

"Nincs jövője annak a nőnek, 
aki nem visel parfümöt."
                       Coco Chanel



Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 428
ISBN:  9789630993234
Fordító: Várnai Péter


2018. október 21., vasárnap

Tasmina Perry egy gyönyörű utazásra hív időben és térben A legutolsó csók című regényével

Fülszöveg:
Egy ​megfakult fénykép. 
Egy meghiúsult szerelem. 
Egy rég eltemetett titok.

A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?
1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.
2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.
Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.
Az első olvasói vélemények: 
„Lebilincselően szép történet. Nem tudtam letenni.”

„Ez a regény egyfelől rejtélyekkel, intrikával és izgalmakkal teli, másrészt a romantika, a szenvedély, a kétségbeesés és a remény hullámvasútján repíti az embert.”
„Néha jön egy könyv, amely teljesen magával sodor – beszippant a világába, ahonnan már nincs visszaút. A legutolsó csók ilyen könyv volt.”
Tasmina Perry pályáját ügyvédként kezdte, később a Marie Claire és a Glamour újságírójaként vált ismertté. Az elmúlt tíz évben számtalan bestsellere jelent meg csaknem húsz országban. Londonban él férjével.

Véleményem:

A legutolsó csók című Tasmina Perry regényével kapcsolatban első ránézésre nem kizárólag a fülszöveg kelti fel az olvasó érdeklődését, hanem a borítója is elvarázsolja azon nyomban. A borítóval kapcsolatban így, a regény elolvasása után állíthatom, hogy azon ritka találkozások egyike történt meg, amikor a külső nagyon szépen érzékelteti a tartalmat, azt amit kapni fogunk. 

Emellett számomra nagyon örömteli volt az is, hogy az írónő a történelmi fikció felé nyitott, ami nekem egyik kedvenc megoldásom a romantikus műfajon belül. Mivel nagyon szeretem az írónő stílusát, az eddig megjelent regényeit mindet elolvastam és szerettem, így nem is volt kérdéses, hogy el fogom olvasni a legújabb regényét is, A legutolsó csókot. 

Azt hamar meg tudtam állapítani, hogy a korábbi regényeitől valamelyest eltér ez a mostani, talán picit Elizabeth Adler stílusára emlékeztet inkább, ami nem baj. 

Ami elsőre megfogott az az, hogy a regény a múltban és a jelenben párhuzamosan bonyolódik, érdekesen, jól felépítetten.

A történet szerint a múltat és ezzel az egyik szálat 1961-től kezdődően ismerjük meg, melynek főszereplője a feminista érzületű aktivista, Rosamund Bailey, illetve vőlegénye a kalandor újságíró Dominic Blake. Kettőjük boldogságát beárnyékolja egy szerencsétlenség, amely Rosamund-ot még napjainkban is kísérti. Kísérti, főleg azért, mert Abby Gordon akaratán kívül is  megbolygatja kettőjük kapcsolatát és ezzel együtt Dominic feddhetetlenségét, amelybe Rosamund évtizedekig kapaszkodott és kapaszkodik az utolsó pillanatig, és azon is túl. Abby, aki éppen válófélben van beleássa magát a történetbe, hogy kutatómunkát végezzen egy újság jóképű szerkesztője részére, illetve segítsen Rosamund-nak kibogozni a régi szálakat. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek és mindenki részesévé válik az évtizedekkel korábban történteknek, melynek a hatása folyamatosan ott lebeg körülöttük. Mindez pedig egy egyszerűnek tűnő, ámbár gyönyörű fotóval indul. A fotóknak hatalmuk van élők és holtak felett egyaránt, a múlt és a jelen közti kapcsolat. 


"Abby a munkájának ezt a részét szerette a legjobban. A térképek nem tudtak különösebb szenvedélyt ébreszteni benne - hogyan hozhatna bárkit is lázba Lancashire egy rosszul megrajzolt térképe? A fényképekkel azonban más volt a helyzet. Azokban volt valami varázslatos."

A karakterek ebben a regényben igazán a szívemhez nőttek, szerettem és egyben izgultam is értük. A fő karakterek éppen úgy érdekesek voltak, mint a mellékszereplők. Mindenkinek megvolt a maga szerepe, helye a történetben.

Abby Gordon, aki levéltárosként dolgozik azt a feladatot kapja, hogy régmúlt idők felfedezőinek fényképeiből állítsa össze egy kiállítás anyagát, eközben egy olyan fiatalember fényképébe ütközik, aki éppen a szerelmétől  búcsúzik. Abby kinyomozza, hogy a képenDominic Blake,  és Rosamund Bailey láttható. .Számomra Abby volt az a karakter, aki azonnal a szívemnek kedves lett, igaz, hogy őt is próbára tette a sors, de a legjobbat tudta kihozni magából és a környezetéből egyaránt. Tetszett, ahogy a saját gondjait félretéve hinni tudott a szerelemben, és ez mindvégig nagyon érezhető, érzelmekkel teli alaphangulatot adott a történetnek is a karakterén keresztül. Végig reménykedtem, hogy Abby sorsa a helyére fog kerülni..

Rosamund vonatkozásában nagyon érdekes volt olvasni, átélni, ahogy az idősebb korában benne dúló érzelmek miként olvadnak össze a fiatalkori önmaga életerejével, érzéseivel. Imádtam az ő történetét is, ami a végén egy méltó - bár számomra kicsit elkapkodott, túl gyors - lezárást kapott. A cím pedig Rosamund vonatkozásában nyer értelmet és válik egy tökéletes tartalommal azonosuló címmé és történetté.

"Dominic Ros arcához emelte a kezét. A lány bőre magába szívta az övének a melegét, és ösztönösen a férfi kezére tette a tenyerét.  - Szeretlek - mondta Dom egyszerűen.Ros hallotta, hogy mögöttük kattan a fényképezőgép. "

Tasmina stílusa végig magával ragadja, szinte sodorja az olvasó képzeletét, megeleveníti a szereplőit, amitől lendületes olvasási élményt kapunk, és ez az, amit én nagyon szeretek, illetve wow faktort kap az élmény.
Szerettem azt is, ahogy a romantikus szál mindkét idősíkon nagyon erős tudott lenni.

Érdekes volt olvasni az 1960-as években játszódó részeket, mivel ez a korszak elég ritkán kerül a romantikus regények  középpontjába, pedig van benne potenciál. Ezáltal rájöttem hogy ez a korszak rengeteg titkot és lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy egy valóban érdekes és lebilincselő olvasási élményt nyújtson remek történelmi háttérrel kiegészülve.

Az atmoszféra mindkét idősíkon tökéletesen azt hozta, amit az olvasó elvárhat, fantasztikus leírások, szinte tapintható hangok, színek és érzések. 

Egyetlen pici megakadást a befejezés hozott számomra. A vége felé már sejtettem, hogy lesz egy csavar a titok vonatkozásában is. Igaz, nekem itt egy picit olyan érzésem volt, hogy a lezárás elkapkodott lett, mert nem volt annyira szépen megírva, levezetve, mint maga a történet, de ettől függetlenül maximálisan azt kaptam, amit a fülszöveg és a borító alapján vártam.

Kedvencem lett.



Összességében

Személy szerint rajongok az ilyen remek stílusban, összeszedetten megírt történetekért, amelyek a romantika legjobb fajtáját képviselik. A két idősík szerencsére remekül össze lett hangolva, a karakterek kidolgozottak és mindvégig szerethetőek, érdekesek tudtak maradni. Teljesen elvarázsolt Perry új regénye. 


Oldalszám: 350
Megjelenés éve: 2018
ISBN:  9786155759604
Fordította: Simonyi Ágnes

2018. október 3., szerda

Joanna Trollope: Barátnők

Nem található automatikus leírás.Fülszöveg: Stacey Grant London egyik legmenőbb magántőke-befektetési társaságánál dolgozik. Sikert sikerre halmoz, imádja a munkáját és a kollégáit. Egy napon azonban elbocsátják, és ezzel drámaian megváltozik az élete. 
Stacey próbálja összeegyeztetni a régi életét az újjal, amelyben a napokat nem álláskereséssel tölti, hanem a beteg édesanyjával és a kutyájával, miközben arra vár, hogy sikeres férje hazatérjen a munkából. De legalább a barátnőire – Bethie-re, Melissára és Gabyra – számíthat. Ők négyen elsőéves egyetemista koruk óta jóban vannak, és bizony sok mindent megéltek már együtt. Sikeres karriert futottak be, de persze mindannyiuknak megvan a magánéleti problémája. Amikor azonban fény derül egy titokra, régóta féltve őrzött barátságuk is veszélybe kerül.


Véleményem:


"Stacey Grantet szerdán bocsátották el az állásából. A döntést eleve igazságtalannak érezte, attól pedig csak még jobban, hogy a munkahétből hátravolt még a csütörtök és a péntek."

Így kezdődik a Barátnők című regény. Ez egy elég erős nyitás, de egy ennyire impulzív regényhez nagyon illik, tehát nem volt gond, hogy rögtön az események közepébe vágva ismerjük meg szép sorban a szereplőket és a környezetükben élőket. 
Négy nő, akiknek a sorsa az egyetem óta összefonódik, kiegészítik és támogatják egymást. Azonban mindenhol kerülhet homok a gépezetbe, amely mindannyiukra hatással van. 

Mivel első regény élményem volt az írónőtől -annak ellenére, hogy már régóta a "szakmában" van -, nem tudtam mire számíthatok, de nagyon örülök, hogy megismerhettem, mert nagyon erős karakterekkel dolgozik, ami számomra mindig egy erős pozitív alapot biztosít az olvasáshoz. 

A karakterek annyira kidolgozottak és életszerűek voltak, hogy valóban elhittem, azt hogy a négy nő, Stacey, Gaby, Beth és Mellissa még azután is élik tovább az életüket, hogy mi a regény végére értünk. 

Stacey-vel kezdjük az ismerkedést, aki miatt elindul az az eseménysor, amely próbára teszi a négy nő barátságát, amely évtizedek óta tart. Egyetlen olyan esemény, amelynek elvileg csak egyikükre szabadna hatást gyakorolnia mégis elindít egy lavinát, amellyel mind a négyen sodródnak és kérdésessé válik, hogy a barátságuk túléli-e ezt a helyzetet, amibe belekerültek. Stacey után pedig szépen elkezd kibontakozni a többiek élete is, remek leírást kapunk a hátterükről, a munkájukról, a gondolataikról és az egyes dolgokhoz való hozzáállásukról. 
Érdekes volt, hogy nem fiatalok, hanem érett, tapasztalt dolgozó nők, anyák kerültek a történet középpontjába, illetve az őket foglalkoztató problémák, melyeket ritkán dolgozzák fel az írók a regényeikben. 

Nagyon szépen szövi az írónő a szálakat és rakja össze egy teljes történetté ennek a négy erős karakternek az életét. 

Szerintem attól lettek annyira izgalmasak a női szereplők, hogy a való életben is találkozhatnánk velük, talán még fel is néznénk rájuk, de kiderül, hogy őket is súlyos problémák kínozzák. Ettől nagyon emberiek lesznek, közel tudnak kerülni hozzánk, olvasókhoz.

Sokakat foglalkoztató kérdéseket, mindennapi problémákat vet fel a történet, úgy, mint az idős szülők ápolása, a kamasz gyerekekkel való folyamatos csatározás, a házastársak elhidegülése, karrier , anyaság és a fő mozgatórugó a lelkiismereti válság. 

Nagyon érdekes volt a karakterek mellett olyan problémákról olvasni, melyek közül több engem is foglalkoztat.

Igazából annak ellenére, hogy a történet nem penget magas húrokat, mégis éreztem egy folyamatos energiát, ami nagyon pozitív olvasási élményt nyújtott a regény elejétől a végéig. 

Az pedig még inkább tiszteletre méltó, hogy Joanna Trollope közelebb van a nyolcvanadik életévhez, mint a hetvenhez és mégis remek rálátást biztosít a nőket a mai világban leginkább foglalkoztató problémákra.

Összességében:

Szerethető regény, nem pont a könnyed műfajból, ami nem feltétlenül jelent rosszat, sőt! Mindenki meg fogja találni azokat a részeket a regényben, amelyek hozzá közel állnak, amelyekből ő maga is kicsit erőt meríthet. A regény cselekménye nem kimagaslóan izgalmas, de ahogy felépítik magukat és a környezetüket a karakterek attól egy igazán szerethető és olvasásra érdemes regényt kapunk. 
Fontos kérdések, remek jellemábrázolás és kellemes, a regényhez illő atmoszféra jelenik meg. 

Ajánlom minden nőnek, akinek karrierje, családja, kamasz gyermekei, idős szülei vagy úgy általánosságban felgyorsult élete van. Mindenkinek, aki szeret a színfalak, a kirakat mögé is nézni. 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Oldalszám: 352
ISBN:9789630992800
Megjelenés éve: 2018
 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon