George Eliot: Middlemarch 1-2.

 Fülszöveg: 

A bájos, fiatal Dorothea egyetlen rossz tulajdonsága, hogy talán túlságosan ájtatos. Ez nem rettenti el sem a középkorú tudóst, Mr. Casaubont, sem a jóképű Sir Jamest, hogy udvaroljon neki. Vajon a lány kit választ?

Egy eljegyzés nagy dolog az angliai kisváros, Middlemarch mindennapjaiban. Mindenkinek megvan róla a véleménye. Dorothea húgát, az érzékeny, mégis racionálisan gondolkodó Celiát bántja a lány döntése. Talán a bácsikájuk, Mr. Brooke, sem tartja remek ötletnek, ám unokahúgai nevelése helyett jobban kedveli a politikát, ezért nem akar konfliktust. Mindezek ellenére Dorothea boldogságra lel?

Közben új orvos érkezik a városba: Dr. Tertius Lydgate személye a vacsorák és találkozók beszélgetéseinek másik fő témája. Egy fiatal orvos lehet jó? Tud-e eleget? A polgármester és a bankár is őt fogja hívni a bajban? S mi következik abból, ha találkozik a középosztálybeli gyáros szőke leányával, a kissé hiú és önző Rosamonddal?

George Eliot páratlanul pontos és finom iróniával rajzolja meg az 1830-as évek társadalmának karikatúráját. A Middlemarch nyolc kötetben jelenik meg Ortutay Péter fordításában. A művelt, bújtatott humort kedvelő olvasók számára igazi csemege ennek a klasszikusnak az újrafordítása!

A gyönyörű Tearózsa kiadásból szeretettel ajánlom George Eliot: Middlerch 1.

Rendben, ez az a regény amellyel úgy bele lehet merülni a viktoriánus korba, hogy vissza sem szeretnénk térni a jelenbe. Olvastatja magát a történet. Amit George Eliot eredetileg egy közel 900 oldalas regényként álmodott meg, azt a KNW kiadó kiadó kiváló érzékkel 8 kötetekre osztotta és ezzel mindjárt szerethetőbbé tette ezt a történelmi fikciót.

A regény zsenialitása az aprólékosan megírt részletekben rejlik, akár egy egyszerű jelenetet is úgy kibontott az írónő, hogy rögtön megismertük a legapróbb tényeket is, ami az adott leíráshoz szükséges, sőt, bőven többet is, így minden oldalról körbe tudtuk járni az ok és okozati összefüggéseket. Ettől, hogy ennyire aprólékos írásról van szó könnyedén megismerjük a korszakot, a kor embereit és belső mozgatórugóikat, gondolataikat, és pontosan ez az, amitől azt mondom, hogy egy nagyszerű íróval és egy valódi regénnyel van dolgunk.

Rá kellett jönnöm, hogy szeretem a bonyolult mondatszerkezeteket, az alaposan kölülírt leírásokat, a végletekig menő párbeszédeket és úgy általánosságban a viktoriánusokat, sőt az angol vidéki életet egyszerűen imádom.

Már az első kötetben melodrámák, bonyolult kapcsolódások és kiváló karaktertanulmányok jellemzik a regényt.

Szerettem Dorotheát, aki gyermeki idealizmusát a felnőttkor kezdetén sem veszítette el és annyira szürreális gondolkodása van, hogy ettől ambivalens módon, de nagyon szerethetővé vált, pedig mindvégig tudjuk, hogy egy ilyen tiszta jellemnek nem lehet egyszerű életútja. A mellékszereplők is érdekesek, karakteresek és gondosan felépítettek. Celia Brooke is megér egy tanulmányt, a régi és modern tökéletes megtestesítője a korszakon belül, őt is nagyon megszerettem, várom az újabb találkozást.

Összességében már most lehet látni, hogy a szálak mesterien kígyóznak majd hosszú oldalakon és köteteken keresztül. Amit pedig ki szeretnék emelni az az, hogy ez a kiadás egyszerűen gyönyörű.

A gyönyörű Tearózsa kiadásból szeretettel ajánlom George Eliot: Middlerch 2.

Fülszöveg: A fiatal Fred Vincy reménytelenül szerelmes Marybe, bácsikája gondozójába. Éppen ezért életbevágóan fontos, hogy igazolhassa az öreg felé: nem, ő egyáltalán nem akart hitelt felvenni a várható örökség terhére. De vajon Marynek elég ez? Engedi majd, hogy Fred udvaroljon neki?

Közben épül a helyi kórház. A betegek lelki életével eddig Farebrother tiszteletes foglalkozott, ám az új kórház kinevezett káplánt kap, éves fizetéssel. De ki legyen a káplán? Tán Farebrother úr? Vagy a szerencsejátékot kedvelő, lepkegyűjtő tiszteletes nem elég jó ehhez?

Az új orvost, Tertius Lydgate-et a káplánválasztásnál kissé jobban foglalkoztatja a polgármester lánya, Rosamond zongorajátéka. Vajon feladja elhatározását, hogy még öt évig biztosan nem nősül?

Dorothea Rómában tölti a nászútját. Ott megtörténik közte és férje között az első összezördülés. Dorothea épp a szobájában sír, amikor Will toppan be hozzá, férje unokaöccse.

A fiatalember nem véletlenül érkezik.

Rádöbbent, hogy Dorothea nem csak szép.

A Middlemarch-sorozat nyolc különleges kötetben jelenik meg. A második, keményfedeles könyvet színezők illusztrálják!

Csodálatos utazás egy korban, ahol számítottak az egyes emberek gondolatai és érzelmei. Mindezt egy szépen megírt és az utókornak tükörként megmaradó írásként nyújtja át Eliot.

Szépen csengő mondatok, érzelmesen megírt sorsok, ilyen számomra Middlemarch.

Nem állíthatom, hogy könnyű olvasmány, de minden oldala megéri a ráfrdított időt. Sokszor úgy éreztem, hogy egy gyönyörű tájkép részesévé váltam, ahol megállt az idő.

Ez a rész is megannyi apró képdarab, sorsok fonódtak össze és szakadtak szét, de szerettem azt is, ahogy felfedezhettem Middlemarch lakóinak lelkét, félelmeiket, vágyaikat és szerelmeiket.

George Eliot lenyűgöző abban, ahogy megmutatja az emberek legtitkosabb vágyait, betekintést engedve a mélyebb gondolataikba, melyek sokszor meghatározónak bizonyulnak a történetben.

Ebben a kötetben különösen közel éreztem Lydgate és Rosamond karakterét, de vártam, hogy alakul Dorothea sorsa és a kis közösség élete, sőt, Mrs. Casabuon sem maradt számomra érdektelen.

Azt gondolom lesz mit várnom a következő részektől is, imádom Eliot történetét, amely összetettségével és líraiságával meghódított magának.

A Middlemarch nem csupán egy viktoriánus regény.

Egy tükör, ami lassú, mély, és néha fájdalmasan őszinte képet mutat.

Az időtlen, 8 kötetből álló írás Ortutay Péter kiváló fordításában jelenik meg.

Olvassátok, szeressétek, a klasszikus irodalom táplálja a lelket is!

A regény megvásárolható: KNV Kiadó

Johni Scalzi: Törékeny béke (Vének háborúja 7.)

Fülszöveg: John Scalzi tíz év után visszatér a Vének háborúja univerzumába – megérkezett a régóta várt hetedik kötet, A törékeny béke.

Tíz éven át béke honolt a csillagközi térben. A Föld, a Gyarmati Szövetség és az idegen fajokat tömörítő Konklávé közötti háromoldalú megállapodás megfékezte a háborús törekvéseket, még úgy is, hogy valójában sokan visszavágytak a korábbi idők küzdelmeibe. Egy évtizeden át a józan ész uralkodott, az összefogás eszméje határozott meg mindent.

Ám most új fenyegetés közeledik: a konszuk, az emberiség által ismert legfejlettebb intelligens lények polgárháború küszöbén állnak. A konfliktus ugyan a saját frakcióik között robban ki, de hamarosan a Gyarmati Szövetség, a Föld és a Konklávé is belesodródik a válságba, méghozzá egészen váratlan módon.

Gretchen Trujillo középszintű diplomata a szövetség bürokráciájának egyik jelentéktelen zugában. Amikor azonban meghívást kap egy titkos küldetésre, ahol a galaxis összes befolyásos hatalmának képviselője részt vesz, olyan titokra bukkan, amely új irányba terelheti az emberiség és az idegen fajok jövőjét… vagy mindannyiuk végzetét hozza el.

A Vének háborúja univerzumába a férjemmel közös olvasások során merülünk el, igazából ez az Ő kedvenc műfaja, de engem is megfogott az író stílusa, így továbbra is együtt szoktuk olvasni. 

John Scalzi legújabb kötete, A törékeny béke (Vének háborúja 7.) olyan univerzumba kalauzol, ahol tíz évnyi törékeny béke után az indulatok ismét fellángolnak. Ez a történet az intergalaktikus diplomácia és katonai stratégiák izgalmas keveréke, kellő humorral és tudományos paradigmával, amely rámutat arra, hogy a galaxisban  senki sem lehet biztos a stabilitásban és a szövetségben.

A történet középpontjába Gretchen Trujillo áll, akinek a Kolóniák Uniója titkos küldetése során fel kell derítenie, hogy mi történt az Unity kolóniával, melynek eltűnése komoly fenyegetést jelent az eddig kialakult békére. Ebben a történetbem a már szinte misztikus faj, a Consu is előtérbe kerül, akiknek a léte az univerzumot veszélyezteti.

A kötet erőssége, hogy visszahozza Scalzi szellemes párbeszédeit, humorát, lendületes képi leírásait és az űr-operás atmoszférát. Az előző részekből nekem ezek hiányoztak, a párbeszédek laposabbak voltak, de most újra pezsegtek. A sorozat hullámzó, de ez a rész nagyon izgalmas volt, mozifilm-szerű. 

Célszerű sorban olvasni a regényeket, mert ebben is sok visszautalás volt az Elveszett kolóniára és Zoé történetére egyaránt.

Összességében  A törékeny béke ideális választás azoknak, akik szeretik az űroperákat, a politikai huszárvágásokat és a  történet végén a  csavaros megoldásokat. A regény rámutat arra, hogy a jövőben is mennyire törékeny, illékony a béke, legyen szó ember-ember vagy ember-idegen civilizáció közti kapcsolatról és mindez egy szempillantás alatt darabokra is törhet.

A téma aktuális, egy jól felépített futurisztikus világ adja a történet hátterét. 

Szerintem Scalzi a sci-fi zsáner mestere, friss hangvételével, írói stílusával nem kizárólag a műfaj kedvelőit fogja magával ragadni.

A könyv elérhető: Agave Kiadó

Kőrös András: A szerelmes lelkész (Szadai történet 1.)

 

Fülszöveg: A szerelmes lelkész történetét a valóság ihlette, Kőrös András kiváló érzékkel keveri benne a történelmi hűséget az érzelmekkel, a személyes érintettséget a regényes fantáziával. A lebilincselő história nemcsak egy helytörténeti anekdota. Annál sokkal több: hitről, barátságról, veszteségről, szerelemről szól.” – Bauer Barbara

1871-et írunk. Tamássy István, a fiatal kálvinista lelkész fel van háborodva.

Az új népiskolába katolikus tanítót hívott a gróf úr!

Hogyan terelje be a kálvinista falu gyermekeit így az iskolába?

A magas, széles vállú Istvánnak nem elég bosszúság ez, még az összecsapott kaptárakkal is meggyűlik a baja. Ugyanis lelkészi hivatása mellett vállalkozó: egy méhészet társtulajdonosa.

És talán nem is az új tanító hite a legfőbb gondja.

István gyönyörű felesége, Izabella egy kiadós veszekedést követően hazautazik szüleihez. Szerelmi házasság volt az övék, de az úri viszonyokhoz szokott fiatalasszony nem találja helyét a falusi környezetben, hiába nemesi származású maga István is. A hirtelen haragú férfi és a törékeny, fiatal lány…

István mivel győzze meg, hogy térjen haza?

A szerelmes lelkész körül gyűlnek a viharfelhők. A falu életében egyre nagyobb gondot okoznak a pápista tanító, Gyurász Ferenc módszerei. A konfliktus elkerülhetetlen a két férfi között.

Vagy István mégiscsak barátra lel a bajban?

A háromkötetes regény helyszíne Szada, a gödöllői koronauradalom szomszédságában fekvő falu. A helytörténeti és életrajzi ihletésű sorozat valódi helyszíneken játszódik, alapja a szerző kutatásai során felbukkant valós személyek igaz története.

Szada, 1871., a világi élet lassan bekúszik a falvakba, de a vallások közti felszültség még továbbra is hangsúlyosan jelenik meg az egyszerű vidéki emberek lelkében, ami az oktatást sem kíméli. Hiába áll már a népiskola és kötik a szabályok az iskoláztatást, az emberek bizalmatlanok. Amikor a gróf hívására megérkezik a katolikus tanító, Gyurász Ferenc a falu megszokott mindennapjai felbolydulnak, még a fiatal kálvinista lelkész, Tamássy István is nehezen fogadja el az új tanítót, így a helyzet megoldást kíván. István az új tanítóval kapcsolatos ellentéstes érzelmei mellett küzd a mindennapok kihívásaival és a saját házassága is komoly veszélybe kerül, ezért nehéz döntéseket kell meghoznia, de leginkább a saját lelkében kell nyugalomra lelnie.

Kőrös András gyönyörűen bánik a szavakkal, megindítóan, de ahol kell keményen és teljesen korhű stílusban. A regény alapját valós történelmi események, személyek adják, az író pedig felépítette rá ezt a csodálatos paraszti világot, ahol az olvasó érzi, hogy ott lüktet a régmúlt és minden szónak súlya van. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, szinte el tudjuk képzelni Tamássy Istvánt, amint a lelkészi hivatást gyakorolja, esetleg éppen a falusiakat rója meg, a rá jellemző szigorral vagy éppen amikor járja a környéket, miközben a feleségével kapcsolatos érzelmek feszítik szét a lelkét.

A történet két idősíkja pedig nagyon sok plusz információt, kiváló korrajzot nyújt az olvasónak, amitől nagyon jól bele tudunk helyezkedni ebbe a kicsit sem könnyed korszakba. Az olvasás során szinte érezni az egyszerű házakból sugárzó melegséget, a széne illatát és a környezetből áradó életet.

 Ebben a könyvben mindennek helye és létjogosultsága van, varázslat a szavakkal az, ahogy a különböző életutatk a szemünk előtt bontakoznak ki.

 

A regény végén pedig ott az a várakozást keltő történés, amitől izgatottan várjuk, hogy újra ott legyünk Szadán Istvánnal, Ferenccel és a kis közösséggel.

Otóber 1-jén érkezik a Falusi tanító, amit én már nagyon várok. 

Egy kis plusz: amennyiben a @knwkiado oldaláról rendelitek meg a regényt, 2 meglepetésboríték is lapul majd a könyvetekben. 

A könyvet köszönöm a KNW Kiadónak!

3 könyvről röviden - őszi kuckózáshoz ajánlok olvasnivaló

 Fülszöveg: Csíkszentmihályi Mihály arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől is leszünk mi, emberek, elégedettek. Az öröm művészete a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett alapgondolatainak letisztult összegzése és azok gyakorlati alkalmazása a mindennapi életünkre. Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség fő oka az, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik, nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan, változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk.

A hűvösebb időjárás néha egyenesen megkívánja, hogy valamilyen mélyebb tartalommal bíró, ismeretterjesztő kötetet vegyek a kezembe.

Itt a hűvösebb idő, egy tea, meleg takaró és mi más kellene a mai flow-hoz?!

Vannak könyvek, amik nemcsak olvasnivalók, hanem társak is, elgondolkodtatnak, néha picit elbizonytalanítanak, de mindenképpen utat mutatnak. Nos, Csíkszentmihályi Mihály írása pont ilyen. Nem muszáj sorrendben haladni a fejezetekkel, elég néha kedvünk szerint fellapozni az egyik fejezetet és belefeledkezni az adott témába.

Az öröm művészete – Flow a mindennapokban rávezet arra,hogy miként találhatjuk meg a jelen pillanat szépségét, és hogyan élhetjük meg azt teljes intenzitással. Utat mutat a fásultság, az önsajnálat és a megszokottból való kitöréshez, melyhez a flow életszemléletet veszi alapul.

9 fejezeten keresztül kalauzol minket az író személyes és az általa dokumentált tapasztalatokon keresztü az életszemlélet megváltoztatásának útján. Nem száraz tananyagjellegű az írás, de aki statisztikákat is szeretne látni nem fog csalódni, mert remekül osztja fel az író az egyes fejezeteket a tudományos és a tapasztalati megállapítsok között.

Nekem egyedül a zömében amerikai példákkal volt egy kis problémám, örültem volna kicsit szélesebb, reprezentatívabb skálának, hiszen nemzetenként is sok eltérés van akár az örömforrások tekintetében, akár a gondolkodásmódokban.

Számomra a 4. fejezet hozta a legtöbb érdekességet, ami a munka paradoxonát boncolgatta.

Összességében egy, a témájában kiváló önfejlesztő kötet, amit szívből tudok ajánlani.

Nem nagy szavak, nem elérhetetlen célok – csak apró, tudatos pillanatok, amikből végül összeáll az öröm művészete. Elérjük a teljes flow-t.

Ti mikor érzitek, hogy igazán "flow"-ban vagytok?

Penelope Slocombe: A Napsugárház

A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, így nem kerül fel, aki szeretné Moly-on utána tud nézni.

Penelope Slocombe Gyönyörűen megírt utazásokkal, bánattal teli fejlődésregénye, amely a végső feloldozás felé kanyarog és elröpíti az olvasót egy másik létezésbe, egy ismeretlen világba.

Egyszerűen letaglozó, varázslatos és elemi erővel bíró írás Indiáról, emberi sorsokról, a gyermekkor és a felnőtt lét bizonytalanságáról, a küzdelemről, a túlélésről és a sors kifürkészhetetlenségéről.

Egy fejlődésregény, ahol bár a karakterek számomra közel sem voltak szerethetőek, de megérintett az anya, mint nő, az apa,mint férfi és a gyermek, mint fiú, fiatal felnőtt küzdelme önmagukkal és az élettel.

Szerettem ezt a furcsa hajszát a bizonytalanságban, ahol minden illékony és törékeny.

A lezárás korántsem azt hozta, mint amit váram volna, de a madarak éneke, a remény végig elkísérte az olvasás során

Egy szépen megírt, érzelmes, karizmatikus és fontos témákat feszegető regény.

Erő sugárzott minden oldalról, így azt gondolom a nyár kedvenc regénye lett számomra.

Repült az idő az olvasás során, várom az írónőtől a következő olvasási élményt és szívből ajánlom mindenkinek, akinek bátorításra, kitartásra, érzelmekre és egy kiváló regényre van szüksége.

Vivian Conroy: Rejtély Provence-ban

Fülszöveg: Egy buja francia birtok, egy esküvő és egy rejtélyes haláleset. A harmincas évek csillogását idéző detektívtörténetben a tanárnőként dolgozó Miss Atalanta Ashford egy csapásra bekerül az előkelő társaságba, amikor megörökli nagyapja tekintélyes vagyonát. Ám a villákkal, partikkal és autókkal együtt jár a nagyapáról unokára szálló, szokatlan foglalatosság is: diszkrét nyomozómunka Európa elitjének.

Atalanta egy szempillantás alatt megkapja élete első megbízását, amely Provence szépséges levendulamezőire, egy grófi esküvőre vezeti. Miközben az amatőr nyomozónő egy múltbéli haláleset nyomába ered, újabb holttest kerül elő, és az események váratlan fordulatot vesznek. Az idő fogy, Atalantának pedig az ügy végére kell járnia, mielőtt a kétségek közt vergődő menyasszony kimondja a mindent eldöntő igent…

Itt az ősz és vele együtt a hűvösebb idő, így vágyom a cozy mystery történetekre. Ezúttal Miss Atalanta Ashford-dal nyomoztam Provence gyönyörű tájain, ahol még a nyár színei visznek át könnyeden az őszbe, így egy kiváló hangolódás volt a kuckózáshoz..

A történet szerint Miss Ashford egy váratlan örökségnek köszönhetően kiléphet a tanítónői állásából és folytatva nagyapja örökségét utazhat, de közben meg kell oldania pár rejtélyt, ha úgy hozza az élet.

A helyszínek festőiek, Atalanta kellemes, intelligens és kicsit álmodozó is egyben, de mégis van benne valamilyen mély erő. Minden apró mozzanatnak jelentősége van, egy igazi 20. század eleji történet, amely minden sorával hozza a korszakra jellemző bájt.

Nem feltétlen viszek magammal nagy sorsfordító gondolatokat ebből a történetből, sőt, meg merem kockáztatni, hogy a következő részeknél majd újra át kell futnom akár ezt a kis ajánlót, hogy bele tudjak helyezkedni a történetbe, de nem is ez a lényege a regénynek, hanem az, hogy szórakoztasson, megnyugtassa az ember idegeit és kicsit ki tudjon lépni általa a hétköznapokból, miközben szép tájakon kalandozik és együtt nyomoz Atalantával.

Esküvő, levendulamezők és egy kellemes nyomozás az 1930-as évek csillogásával vegyítve.

Nem is kell több ahhoz, hogy szívből ajánljam a műfaj kedvelőinek ezt a kötetet, én pedig várom a következő kalandot Miss Atalanta Ashford-dal. A borító pedig hab a tortán, szerintem tökéletes.

R. Kelényi Angelika: Caroline Wood sorozat

 Kisebb-nagyobb kihagyás után nem is akármilyen ajánlóval érkezem, hanem egyből egy egész sorozatot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Miközben írtam a szakdolgozatomat, majd tanultam az államvizsgára egyszerűen az agyam nem volt képes/hajlandó nehéz olvasmányokat befogadni, ezért muszáj volt keresnem valamilyen könnyed, gyorsan olvasható történetet, hogy akár el is kalandozhassanak a gondolataim, de mégse zökkenjek ki az olvasási élményből.  Tudtam azt, hogy nem szeretnék olyat, amit már olvastam, sem olyat, amiben nincs romantika, humor és valamilyen könnyedebb izgalom, sőt, hogy ne legyen egyszerű a lista, még tartson is ki egészen az államvizsga végéig. Emellett az is fontos szempont volt – mivel nagyon gyorsan olvasok -, hogy ne egy-két kötetről legyen szó, mert utána nehezebb újra belehelyezkedni egy történetbe. Szerencsére annyira sokáig nem is kellett keresgélnem, mert már egy ideje a radaromon volt ez a sorozat, de alkalom még nem volt rá, ezért mindig kivártam. Elárulom, hogy ezeket a kritériumokat R. Kelényi Angelika humoros, romantikus, bohókás Caroline Wood sorozata maradéktalanul teljesítette.

Amikor elkezdtem olvasni az első részt a Barcelona, Barcelona-t, akkor még nem is sejtettem, hogy Caro rajongó leszek, de lényegében ez történt. Caroline a sorozat elején egy londoni szerkesztőségben asszisztens, de nagy álma, hogy újságíró legyen, ezért hajlandó is tenni, ami már megadja az alapját a történetnek. További pozitívum, hogy az írónő magyar gyökereket álmodott meg neki, sőt egyik kedvenc karaktertípusomat jelenítette meg. Caro (nem) kicsit hebrencs, de ugyanakkor független, céltudatos és spontán nő, aki bármikor képes bárkit megnevettetni, egyúttal önmagát olyan képtelen helyzetekbe sodorni, amik már-már a valóság és a mese határán vannak.  Mi magunk is tudjuk, hogy néha az élet/sors vagy nevezzük, bárminek jól ki tud packázni velünk, amin jó esetben később jót derülünk, de most képzeljük el, hogy Caronak minden napja ilyen, ami nekünk olvasóknak a garantált kikapcsolódást és nevetést biztosítja.

Mivel most a teljes sorozatot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ezért nem kezdem el taglalni az egyes részek cselekményét, de azt el kell mondanom, hogy mindegyik egy jól bevált sablonra épül fel, de mégis kötetről kötetre tökéletesen meg tud újulni. Leginkább azzal éri el mindezt az írónő, hogy gyönyörű helyszínekre (Barcelona, Róma, Hollywood, Rió, London, Balaton, Flores, Marrákes és Kréta) repíti el az olvasót, amihez színpompás képi leírásokat társít, illetve mindig bevon egy-egy érdekesebb karaktert, hogy kiegészítsék a jól ismert Caro-Duval-Ádám háromszöget. Ezzel talán picit el is árultam, hogy bizony a romantika sem fog hiányozni a humor és természetesen az akció mellett. A krimi szálakról szeretnék még említést tenni, ami végighúzódik a sorozaton, mindig adódik egy-egy címlapra kívánkozó történet Caro életében, ami valóban csaknem az életébe kerül minden egyes alkalommal. Nem mondom, hogy baj lenne a nyomozati részekkel, de én egy picit csavarosabb megoldásokhoz vagyok szokva. A történetek egyenként annyira szórakoztatóak, hogy a szereplők elviszik a show-t a hátukon, hogy ebben a sorozatban egyáltalán nem zavar, hogy már előre tudom, hogy ki a rosszfiú, de talán nem is ezen van a lényeg, hanem azon, hogy Caro miként oldja meg azokat a helyzeteket, amikbe legtöbbször önmagát sodorja, mert azok szerencsére kiszámíthatatlanok.

A férfi karakterek is remekül illenek Caro-hoz, működik a kémia, szeretem azt, ahogy Caro kezeli az életének ezt a privátabb részét, amit mi szerencsére végig is követhetünk.

Az egyes részek sorendben és önállóan is tökéletesen megállják a helyüket, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az első résszel kezdtem és szép lassan haladtam, legközelebb is így tennék, mert az olvasási élmény így lett kerek egész.

Caro karaktere engem egyébként a spontaneitásával és rögtönzött ötleteivel vett meg magának, néha olyan jót nevettem az éjszaka közepén, hogy attól féltem mindenkit felébresztek.

Azt nem tudom, hogy akkor is ennyire imádtam volna ezt a sorozatot, ha pont nem a lehető legjobb időpontban találok rá, de bárhogy legyen is egyszerűen nagyon hálás vagyok az írónőnek ezért a sorozatért.

Maximálisan szórakoztató és könnyed olvasmány, amit szívből ajánlok nyári kikapcsolódáshoz vagy csak elbújni egy kényelmes történetben akkor, amikor a léleknek a legjobban szüksége van rá.

Jöhet a Képtelen Kréta és egyújabb Caro történet, nekem már a kívánságlistámon van! 

Jud Meyrin: Mélyre ásott titkok

Fülszöveg: Az olasz Alpok festői kisvárosa ismét felbolydul. Tetemeket találnak mélyen a földbe ásva Lily Bolton frissen felújított házának kertjében. Lily attól tart, most már sosem mossa le magáról, hogy ahová lép, ott hulla terem, és nem ez az egyetlen problémája. A livignói nyomozás ugyanis elhunyt apja egyik korábbi ügyéhez kapcsolódik, meglepően kellemetlen módon. Ráadásul a végéhez közeledik a nyári szabadsága, de ő még mindig nem tudja, hogyan kezelje a mostohabátyja iránt érzett tagadhatatlan vonzalmát.

Az Itáliai rejtélyek harmadik részében Lily és Raffaele a múlt mélyére ás, ám lehet, hogy nem feloldozást találnak, hanem még több tragédiát.

 

 A napokban az a megtiszteltetés ért, hogy előolvashattam Jud Meyrin  március 10-én megjelent kisregényét, a Mélyre ásott titkokat. 

A reggeli smoothiem mellé tehát egy remek krimivel indítottam a napomat,  nagyjából egyetlen nap alatt kiolvastam, mert annyira lekötött és megmozgatta a kíváncsiságomat Lily és Raffaele párosa. 

Ez a regény beérett, egyszerűen letehetetlen, a karakterek között izzik a levegő és a krimi szál is pont tökéletes. Mindvégig annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy csak úgy koppant, amikor kiderült, hogy ki a gyilkos, valahogy a főszereplők olyan elbűvölőek, hogy a történet csak úgy sodort magával és tényleg élményt nyújtott, mind a romantika, mind pedig a csavaros történetvezetés szempontjából. 

Azt pedig különösen imádom, hogy egy olyan kisregényt olvashattam, ami kizárólag e-book formátumban jelenik meg, de mégis a hazai kínálat egyik legjobb szerkesztésű köteteként tartom számon, mivel igényes és egyértelműen látszik, hogy az író mellett a  szerkesztő és összességében mindenki, aki a regényen dolgozott szívvel-lélekkel csinálta. A borító is magáért beszél, varázslatos, ahogy a helyszín is, az olasz Alpok. 

Egy kellemesen feszült, de mégis elbűvölő atmoszféra hatja át az olvasást.

Egyszerűen nem tudom megunni ezt a sorozatot, ahogy letettem az olvasómat rögtön azon agyaltam, hogy legközelebb milyen kalandokba keveredik majd a kedvenc nyomozópárosom (tudom Raffaele hivatalosan nem nyomozó, de én tiszteletbeli bűnfelderítőként tekintek rá, mert remekül kiegészíti a hivatásosokat). 

Köszönöm az élményt és szívből ajánlom a sorozatot, mert egyszerre romantikus és feszültséggel teli az első laptól az utolsóig.

Most csomagban szenzációs áron tudtok hozzájutni a sorozathoz, mindösszesen 1690 Ft egyben a három rész:

Könyvcsomag: 

Richard Osman: Az eltévedt golyó (A csütörtöki nyomozóklub #3.)

Fülszöveg:  Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba.

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?

 Nagyon vártam már Richard Osman, Az eltévedt golyó, azaz a csütörtöki nyomozóklub ténykedéseinek harmadik részét. Nagyon örültem, hogy a megjelenést követően rögtön kézbe is vehetettem a kötetet. Igazából gyorsan haladtam vele, de az tény, hogy mindenhova vittem magammal a könyvet és ahol csak tudtam olvastam, azaz utazás közben, az orvosi rendelőben várakozva és elalvás előtt is. Ritka az, amikor ennyire várom egy sorozat következő részét, de engem az angol nyugdíjas nyomozók zsebre vágtak ezúttal is. 

Elizabeth, a hajdan volt kém kényes helyzetben találja magát, amikor elrablója arra utasítja, hogy öljön meg egy hozzá közel álló személyt, aki nem mellesleg a KGB egykori vezetője, amennyiben ez nem teljesül valaki meghal, aki közel áll Elizabethez. Közben egy évtizeddel ezelőtt történt bűntény is a horgukra akad, ezzel pedig beindul egy több szálon futó nyomozás, amibe a barátok is szép sorban becsatlakoznak. Annak ellenére, hogy nem ismerik Elizabeth teljes történetét segítenek neki, az idő pedig ketyeg és Elizabeth-nek dönteni kell a szeretett személyek érdekében. 

A nagy kérdések: ki ölte meg Bethany Waites-t és most ki akarja Viktor Illjics halálát?

Dinamikus és több szálon futó történetet olvashatunk, ráadásul, hogy ne unatkozzunk új szereplők is megjelennek a játékban. Egy viszonylag gyorsan pergő, akciódús krimi, ami nem hagyja unatkozni az olvasókat, mert egyik megoldandó probléma követi a másikat, tehát mindvégig van min agyalni és mivel elég összetett a krimiszál, így nem árt figyelni sem a részletekre.

Adott tehát egy maroknyi nyugdíjas, akik között van egykori kém, pszichológus, szakszervezeti bajkeverő, ők azok, akik meg tudják mozgatni az ember nevetőizmait és igazából annyira be tudták lopni magukat a szívembe, hogy szinte azt érzem, hogy hozzám közel álló személyek. Mindegyik karakter egyszerre elbűvölő, idegesítő és izgalmas, persze a maguk furcsa módján. Egyértelműen telitalálat az idős korosztály krimibe történő bevonása, hiszen oly sokan szerették Poirot és Miss Marple karaktereit is. Azt érzem, hogy az időseknek van egyfajta varázsuk, múltjuk és jó értelembe vett kelekótyasága, amitől működni tud egy történet. Nagyon szépen kibontotta az író az egyes szereplők, Ibrahim, Joyce, Elizabeth és Ron személyiségét, ez az, amit én abszolút imádtam. Szinte látjuk magunk előtt a kissé hiú Joyce-t, a visszahúzódó, de éles elméjű Ibrahim-ot, a bátor és büszke Elizabeth-et és végül az agresszív, de arany szívű Ront. A visszatérő mellékszereplők is tudtak fejlődni, így egyszerűen nem lehet nem kedvelni a karaktereket. 

A szereplők párbeszédje is legtöbbször sziporkázó és kellő arányban jelenik meg a leíró részek mellett. 

 Egyébként számomra az meglepő volt, hogy bár viszonylag sokrétű a krimi szál mégsem sok és nem veszik el a részletekben, hanem lényegre törően haladnak előre a nyomozati szálak. Szeretem, hogy ennyire összeszedett mégis habókos maga a sorozat. 

Azt  szerintem még érdemes kiemelni, hogy egy sorozatról van szó és ez az az eset, amikor érdemes az első résszel kezdeni az olvasást, mert könnyebb megismerni a szereplőket és némi visszacsatolás is van a korábbi részekre, amely ismerete nélkül kicsit elveszett lehet az olvasó.

Mindig keresem az angol humor és a jó krimi keverékét és azt hiszem Osman pont azt nyújtja a zsánerben, amiből hiány van a piacon: szerethető karaktereket, humort és jófajta nyomozást. Annak ellenére teljesen élvezhető a történet, hogy a krimi szálon még mindig van mit csiszolgatni, de lassan közelít a hibátlan olvasási élményhez. 

Ez az a sorozat, ami mindig mosolyt csal az arcomra és szívesen fogom újra és újra elolvasni. Karácsonyi ajándéknak is jószívvel ajánlom a sorozatot az idősebb és fiatalabb korosztálynak egyaránt.

A sorozat rajongóinak pedig jó hír, hogy valamikor a jövőben (2023. szeptember?) érkezik a 4. rész is!  

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

" - Dale, maga még fiatal. És ahogy most magával beszélgetek, tudom, hogy okos és jólelkű fiatalember. Az évek múltával rá fog jönni, az embereknek nagyobb szüksége van azokra, akik okosak és jólelkűek, mint arra, aki tud táncolni, és tudja, milyen frizurát vágasson magának. "

 "- Maga érdekes fickó. Kell magának munka?

- Van már munkám- válaszolja Ibrahim. - Pszichiáter vagyok. 

- Rendes munkára gondoltam. "

" Vigyázzanak magukra, ott leszek, amilyen gyorsan csak tudok. Vigyek valamit?

Elizabeth egy pillanatig elgondolkodik. Viktor Illjics, a viking, Joyce. 

Csak nem egy terv körvonalazódik a fejében? Még az is lehet. 

- Igen, kedvesem. Hozna nekem termoszban teát meg egy pisztolyt?" 

Georges Simenon, Maigret és a pikárdiai gyilkosságok

 

Fülszöveg: Maigret felügyelőnek nehezen indul a napja. Egy szenilis asszonyság attól tart, hogy az összes rokona meg akarja mérgezni, majd egy ismeretlen egész nap hívogatja a főfelügyelőt, mert meg van győződve arról, hogy az életére törnek. Miután hajnalban egy holttestet találnak a Concorde téren, felmerül a gyanú, hogy az előző napi telefonálóé, és Maigret úgy érzi, személyesen kell vállalnia a nyomozást. Az elkövető kézre kerítése során a kötekedő, kritikus hajlamú Coméliau vizsgálóbíróval is meggyűlik a baja. A felügyelő ezúttal is mindent megtesz azért, hogy beleélje magát az áldozat helyzetébe, és az sem okoz gondot a számára, hogy az elkövető fejével gondolkodjon, így lassan feltárulnak előtte az ügy részletei…

Georges Simenon és az Ő Maigret felügyelője nálam valahogy kimaradtak eddig, annak ellenére, hogy eléggé nagy krimi rajongónak tartom magamat. Pupilla blogján olvasgattam az ajánlókat, amik nagyon felkeltették az érdeklődésemet, de mindig egy másik krimi került le a polcról. Viszont szeptemberben úgy döntöttem, hogy nem várhat tovább és belekezdek Maigret és a pikárdiai gyilkosságok olvasásába. 

A történet alapját egy férfi szolgáltatja, aki úgy érzi, hogy üldözik, ezért többször is felhívja Maigret felügyelőt, aki éppen egy kellemetlen ügyféllel bajlódik, így nem éppen a legjobb hangulatában találjaa hívó. Miközben a telefonhívások rendületlenül érkeznek elindul a hajsza a telefonáló után, de végül estére mégis holtan kerül elő és ezzel nem kis fejtörést okoz a hatóságoknak. Eközben Maigret agya folyamatosan próbálja kideríteni, hogy ő maga milyen kapcsolatban állhat az áldozattal, aki konkrétan hozzá fordult segítségért.

Minél jobban beleássa magát Maigret az eseményekbe, annál szövevényesebb, ádázabb bűnözői hálózat közelébe ér, de folyton kisiklanak a markából és emiatt mindenki egyre frusztráltabbá válik. Szegény Maigret eközben még a betegség is kínozza, így többnyire a fotelből próbálja irányítani a csapatát és kézre keríteni a bűnösöket. Közben az események megállíthatatlanul pörögnek, de kérdés, hogy a bandát képesek-e megfékezni, még azelőtt mielőtt nagyobb baj történne. 

Bevallom nagyon meglepett a történet, a jó értelemben. Én személy szerint sokkal árnyaltabb és finomabb leírásokat vártam volna, de szerencsére a szerző már a maga korában sem fukarkodott a brutalitással és a csavarokkal. 

Érdekes megoldás volt, hogy az áldozat és a nyomozó között egy láthatatlan kapocs van, ami folyamatosan viszi előre Maigret-t, aki éles elmével próbálja kigubancolni az amúgy igencsak szerteágazó szálakat. 

Végig pörgött a történet, volt benne gyilkosság, üldözés, francia gasztronómia és humor is. Maigret és a bíró kimondottan üde színfoltot vittek az amúgy komor történésekbe. Emellett Maigret asszony is belopta magát a szívembe a maga higgadtságával, gyógyteáival és azzal ahogy a férjét kezelte és támogatta. Szimpatikus szereplőgárdást hozott össze az író, nagyon erős karakterekkel támogatta meg az amúgy is izgalmas történetet.

A francia életérzés pedig sütött a lapokról, imádtam azt az atmoszférát, ami egy a bűnüldözés még kevésbé kifinomult korszakába vezetett. Az éttermek, a kocsmák, az utcák, a házak és a társadalom alsóbb rétegeire vonatkozó leírások egytől egyig nagyon erősek voltak, szinte impulzívak. Imádtam, hogy még nincsenek mobiltelefonok, számítógépes nyilvántartások hada, meg úgy általánosságban high-tech nyomozati lehetőségek, itt még valóban érvényesült az elme fontossága és a csalafintaság. 

Emellett Párizs korabeli arca is élesen megjelent, a felvillanó képek, és benyomások által egy olyan város bontakozott ki előttem, ahol a bevándorlás és a bevándorlók már akkor igen terhelten jelentek meg, valós társadalmi problémát jelentettek. A regényben az író még kimondottan hangsúlyt is fektetett arra, hogy a bevándorlókat negatív megítélésben tüntesse fel, ez talán a regény furcsasága is egyben, de szókimondónak is tekinthetjük, nézőpont kérdése. A bevándorlók, mint bűnöző csapat jelentek meg, akiket kizárólag a bűn és mások megnyomorítása éltet, átgázolnak mindenkin, ha az érdekük úgy kívánja. A tét nem kisebb volt, mint a banda fejét lecsapni és a további brutalitást megállítani, ehhez pedig kellett Maigret és az ő jól szervezett csapata.

Szerettem olvasni ezt a klasszikusnak mondható, jól kidolgozott krimit. A leírások, Párizs megjelenítése a nyomozók szemszögéből mind-mind elvarázsoltak. A krimi szál is nagyon izgalmas volt, folyamatosan újabb és újabb nézőpontokat és összefüggéseket kaptam, amelyek gondolkodóba ejtettek. A szereplők teljesen életszerűen viselkedtek, érdekesek és egyben hátborzongatóak is voltak, vagy éppen a nyomozók vonatkozásában agyafúrtak és leleményesek. Nagyon megkedveltem Maigret karakterét, így novemberben is tervben van legalább egy kötet elolvasása az írótól.

Jud Meyrin, Vércseppek a hóban - Itália rejtélyek I.

 

Fülszöveg:  Lily Bolton nyomozó Londonban. A munkája az élete, és ez tökéletesen meg is felel neki. Igyekszik elfeledkezni félig olasz származásáról, ám váratlan meghívást kap Livignóba. Az anyja, akitől rég elhidegült, férjhez készül menni karácsonykor.Lily, bár megfogadta, hogy többet be sem teszi a lábát az országba, mégis elutazik az esküvőre. Úgy gondolja, azt a pár napot könnyedén átvészeli, de hiba csúszik a számításába. Ráadásul mindjárt kettő.  

Raffaele, a szemtelenül szexi mostohabátyja. És egy vérbe fagyott holttest a sípályán. 

Jud Meyrin legújabb sorozatában, az Itáliai rejtélyekben az olasz Alpokba kalauzolja el az olvasókat izgalmakkal, fordulatokkal, romantikával teli kisregényeivel.

 

 

 Viszonylag ritkán olvasok kisregényeket, de miután elolvastam az írónő Felföldi rejtélyek sorozatának két megjelent kötetét egyértelmű volt, hogy megvásárolom e-book formátumban a Vércseppek a hóban című kisregényt is, amely az Itáliai rejtélyek 1. része.

Skócia után éles váltással ezúttal a csodás, hófödte Alpokba, Livignóba repített el a történet. Micsoda helyszínválasztás! Így ősz végén, tél elején kimondottan jólesik elmerülni a csodás havas tájban és kalandozni a sípályákon. Számomra ezzel már egy remek indítást is kapott az olvasás, remekül bele tudtam helyezkedni a történetbe.

A főszereplő ismét egy nyomozó, Lily Bolton, aki Londonból érkezett, hogy részt vegyen az anyukája esküvőjén. A lelkesedése megkérdőjelezhető, de nagyon igyekszik és félre teszi az elveit, miszerint megszakít minden kapcsolatot Olaszországgal és az ottani gyökereivel. Azonban ez nem megy annyira egyszerűen, mert képbe kerül Raffaele, aki éppenséggel a mostohabátyja. Főhőseink érzelmei ezáltal kicsit összekuszálódnak, de nehezítésként a sípályán még egy holttest is ott hever, Lily pedig nem tudja meghazudtolni rendőr mivoltát és megpróbálja kideríteni ki áll a gyilkosság hátterében.

Az írónő nagyon sok érzelmet, hetyke kis krimiszálat és izgalmas leírásokat sűrített bele a röpke 100 oldalas kisregényébe. Annak ellenére, hogy rövid fizikálisan maga a regény az olvasás során ez szinte alig volt érezhető, mert egyértelműen egy nagyon kerek történetet kaptam. Köszönhető mindez szerintem annak is, hogy igazán mozgalmas a történet, pont jó arányban van eltalálva a krimi és a romantikus szál egyaránt. Tetszett, hogy semmi nem volt túlbonyolítva, emiatt úgy tudtam olvasni, hogy folyamatosan egy logikus vonal mentén haladt a történet, nem voltak nagy kiugrások, elkalandozások, hanem egyszerűen csak a kellemes, lényegre törő olvasási élmény maradt meg. 

Tetszett, hogy a krimi szálnál megvolt a lehetőség, hogy ne egy elkövetőre fókuszáljunk mégis annyira kellemes ütemben derült fény az igazságra, hogy nem éreztem fárasztónak vagy akárcsak egy percig is unalmasnak a történetet. A szexi mostohatestvér karakterének beillesztéséért a történetbe pedig egy pacsi jár, remek húzás volt, amolyan tiltott szerelem érzetet adott a történetnek, mégsem csöpögős formában, hanem amolyan körömrágósan. Bevallom nagyon drukkolok nekik és várom a következő Raffaele és Lily történetet. 

Amennyiben a webshopból történő  rendelésnél (fizikai példányok esetében) a megjegyzés mezőbe beírjátok HKRISZTINA , akkor egy kis meglepetés is kerül pluszban a könyvek mellé a csomagba.

Az írónő nagyon belopta magát a szívembe, mert úgy gondolom, hogy az írásai krimi kategóriában a világ bármely pontján megállnák a helyüket, de a romantikus szálat is egyre erősebben tudja hozni. A karakterei egyértelműen szerethetőek, könnyű velük azonosulni és ami a legjobb, hogy folyamatosan fejlődnek a regény során és egyre mélyebb érzelmeket tudnak előhozni ahogy haladunk előre az időben és a cselekményben. A leírásokat szeretném még a figyelmetekbe ajánlani, amelyek az írónő regényeinek az igazi erősségei, nagyon jól választja meg a helyszíneket és nagyon jól illeszti hozzá a szereplőit. Egyszerűen szinte hibátlan történetet olvashattam, köszönöm az élményt, én biztos követni fogom Jud Meyrin, alias Megyeri Judit munkásságát a továbbiakban is. 

Anders De La Motte - Måns Nilsson, A halál színre lép

 A Google bugyrain szörfözve (használják még ezt a kifejezést vagy már kiment a divatból?!) írtam be keresőszóként a skandináv, regény és humor szavakat, arra várva, hogy valamilyen nagymamis-  nagypapis (Alkonypagony) vagy valamilyen jó kis Backman könyvet dobjon ki a kereső. Ehelyett valahogy eljutottam Anders De La Motte és Måns Nilsson, A halál színre lép című regényéhez. Először nem is értettem, mert egyértelműen krimi zsánernek tűnt a címe alapján, de a Moly oldalán gyorsan rákeresve kiderült, hogy ez bizony tényleg krimi, de humoros zöngével. Nem is kellett több, lecsaptam a regényre és október elején egy nap alatt elolvastam. 

A történet Svédországban, Österlen kisvárosában veszi kezdetét, ahol az ájulásos betegsége miatt szabadságolt nyomozó, Peter Vinston meglátogatja a lányát és volt feleségét, akik jelenleg mostohapával karöltve az idilli kisvárosban élnek, nem is rossz körülmények között. Peter csak egy egyszerű látogatásra készül, hogy megünnepeljék a lánya 16. születésnapját, de ő maga sem gondolja, hogy egy gyilkosság történik a környezetében és Őt, mint amolyan sztárnyomozót felkérik, hogy legyen a helyi erők, nevezetesen a zöldfülű rendőrnő, Tove Esping segítségére. A tét pedig nem kisebb, mint a szövevényes kisvárosi kapcsolatok mentén kinyomozni azt, hogy ki ölte meg a sztáringatlanost, Jessie Anderson-t, ráadásul elég csúful. Jessie építési projektje, sokakban ellenszenvet váltott ki, így szinte mindenkinek érdeke fűződött valamilyen módon a gyilkossághoz, de az csak a regény végére derül ki, hogy ki volt hozzá elég bátor.  

Azt tudom mondani, hogy egy klasszikus hangulatú krimiről van szó, amiben a szereplők egyedi módon értelmezik a körülöttük zajló eseményeket és mennek a saját fejük után, legyen az egy használható ötlet vagy éppen teljes bambaság. A szerzőpáros nagyon jól ki tudta használni azt a lehetőséget, hogy a kisvárosban mindenki ismer mindenkit, így néhol tévútra is tudták vinni a kisvárosi idill és Plútó  macska uraság rakoncátlankodásai között el-elkalandozó olvasót. 

Teljesen hiteles a kissé kiégett, elvált nyomozó és a kisvárosban élő különc lakók karaktereinek szempontjából a történet. A két rendőr felfogása merőben ellentétes, nagyon érdekes az, ahogy az írók a párost terelgetik, hol közelítenek, hol pedig távolodnak egymástól a nyomozás során, de egy idő után mindenképpen kénytelenek csapatban dolgozni. Peter kicsit különc, mint Monk, de emellett kellemes megjelenésű, mint Murdoch nyomozó, olyan intelligens, de kicsit fura figura, akit általában kedvelek, mint most is. Nagyon szerethető karakter, persze neki is vannak olyan dolgai, amitől mi nők fogjuk a fejünket, de mégis szerettem vele nyomozni. Talán Tove volt az a szereplő, akivel kevésbé tudtam szimpatizálni, igazából a regény végéig a semleges érzelmi vonalon maradtam vele kapcsolatban, sőt, bevallom, inkább bosszantott.

Az építkezés központi szerepet játszik ebben a történetben, ami igazi kisvárosi ellenállási mozgalmat váltott ki az ott élők körében. A mozgalom által megismerjük az idősödő meleg házaspárt, Jan-Eric Sjöholmot, egy nyugdíjas színészt, aki szeret a középpontban lenni, mint Lear király és férjét, Alfredo Sjöholm, aki inkább a háttérben tevékenykedik. Szerintem a különc Peter mellett ők is kellemes színfoltjai voltak a történetnek. De nem hiányozhat a túlbuzgó idősebb falusi hölgy, az ingatlanos és asszisztense, a szerelő,  a lótenyésztő, a volt feleség és új párja sem a képből, akik akarva akaratlanul, de mindannyian a történet részeseivé válnak és segítik vagy éppen gátolják a nyomozást, természetesen a saját érdekeiket szem előtt tartva. 

Szeretném kiemelni Plútót a macskát, bár nem vagyok cicás gazdi, de egyszerűen imádtam a kis "dögöt", szívesen olvastam volna több humoros részt a cica szereplésével. 

Igazából megkedveltem ezt a színes társaságot, azt, ahogy felvállalták a szerzők az LMBTQ szálat és a családon belüli erőszakot is, illetve picit görbe tükröt tartottak az olvasó elé, amihez remek keretet biztosított az idilli kisváros.

A történet folyamatosan pörgött, a szereplők nagyon élesen kirajzolódtak a környezetükben és a furcsa humor is egészen jól működött, de a krimi szál nem vetekedett egy hagyományos skandináv krimivel, viszont azt kell mondanom, hogy a lezárás nagyon is kedvemre való volt.

Összességében tetszett a koncepció, a karakterek, a leírások és a cselekmény levezetés is. A svéd és az angol krimikre jellemző mintázatot nagyon jól hozta a regény.

A sorozat első részéhez egészen helyes borítók születtek, de a magyar verzió a cicával nálam igazán betalált. 

Fülszöveg: Österlen kisvárosában gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont holtan találják az egyik bemutatandó házban. Peter Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást, noha csak a kényszerszabadságát tölti az idilli svéd városkában. Tove Esping, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok siet a segítségére. E sajátos kettősnek még azelőtt kell rájönnie, kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt túl késő lenne.

Az Österleni gyilkosságok című sorozat első kötetében népszerű szerzőnk, Anders de la Motte ezúttal írótársával, Mans Nilssonnal alkot maradandót. Skandináv krimi sok humorral fűszerezve, gyönyörű környezetben, különc karakterekkel.