Riley Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.

„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?

Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.  

Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni. 

Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be. 

Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.

Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám. 

Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon. 

Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal  nagyon jól sikerült. 

A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott. 

A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is. 

Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam. 

Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban

Fülszöveg: Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről. 

Elisa Shua Dusapin debütáló regénye rétegregény. Rétegregény több szempontból is, egyrészt csak egy bizonyos olvasói réteget fog tudni maga mellé állítani, másrészt szinte látjuk magunk előtt az olvasás során azt, ahogy a rétegek lehámlanak a karakterekről és csak a natúr valóságot mutatják meg magukból és itt most képletesen kell érteni, hiszen a gondolataik és érzelmeik kerülnek lecsupaszításra. 

A kötet maga tiszta, egyszerű. Nincsenek nagy hullámvölgyek, kizárólag a sivár táj és a szereplők sivár világa jelenik meg. Ebben a sivárságban kezdenek el pislákolni a kíváncsiság, remény és vágy fényei. 

A borító amolyan jellegtelen grafikával jelenik meg - vélhetően tudatos választás eredményeként-, de a színek használata mégis felhívja magára az olvasó figyelmét. Valahogy ilyenek a karakterek is, elsőre semmilyenek, sőt egyhangúak, de ahogy a rövid történet halad előre úgy derül fény a belső énjük színeire és gondolataik kuszaságára. 

Mondhatni egy rövid, de érdekes történet, ami ami egy mozaik darabka Dél-Korea lenyomatából.

Azt vettem észre, hogy ez a próza bizony bekúszott a bőröm alá és napokig foglalkoztatott a női karakter, akit fizikai valójában alig-alig ismerünk meg, de a végére mégis úgy érezzük, hogy ismerjük a gondolatait, érzéseit és a teljes lényét.

Az elszigeteltség és a kevés információ, amit az író átad teszik a sivár történetet mégis valamilyen színes kavalkáddá. Szinte érezzük a halpiac szagát, a sós levegőt, sőt még az emberek verejtékét is. A narrátor végig a sötétből irányítja az érzéseinket és ez valami furcsa, de mégis jóleső olvasási élményt nyújtott. 

Ízelítőt kapunk a téli Dél-Koreából, abból, hogy a világ minden táján küzdenek az átlagemberek a belső démonjaikkal, legyen az a testképzavar vagy a magány kivetülése. 

Ebben a regényben rengeteg érzelem és sivárság összpontosul, mindez úgy, hogy egy délután alatt magunkba szippanthatjuk ezt az érzelmi zűrzavart. 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e ezt a történetet, de azt mindenképpen elmondhatom, hogy kár lett volna kihagyni, mert nem emlékszem arra, hogy mikor volt rám egy rövid írás ilyen ellentmondásos hatással. 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsony

Idén nagy kedvem van karácsonyi témájú könyveket olvasni, így szeretnék ajánlani egy olyan olvasmányt, ami engem igazán meglepett és kellemes olvasási élménnyel ajándékozott meg. Tavaly decemberben ez a regény volt a NIOK (Nincs Időm Olvasni kihívás) közös könyve. Még akkor decemberben abszolváltam is az olvasást (az elsőt, amit időben sikerült elolvasnom a kihívás részeként), de csak most hozom az ajánlót, hogy aki lemaradt róla az ne habozzon tovább és a karácsonyi hangolódás jegyében kedvet kapjon elolvasni a regényt. 

Egy könnyed, habos kis karácsonyi regényt vártam a borító alapján, rajta a cuki tacsival, de ennél sokkal mélyebb, érzelmesebb és felemelőbb olvasmányt kaptam. 

Megan Taylor több, mint három éve eltemetkezett a kis családi könyvesboltjukban, York-ban, ahol édesanyja támogatásával vezeti az üzletet és próbál elbújni az elől, ami elől igazából nincs menekvés, a gyász elől. Egészen jól sikerül kizárnia a külvilágot, amíg egy karácsonyi könyvbemutatót nem rendeznek a könyvesboltban a bestseller írónak,  Xander Stone-nak. A találkozásuk nem indul éppen felhőtlenül, de kiderül, hogy a gyász összeköti kettőjüket, majd elindul köztük egy olyan folyamat, amire egyikőjük sem számított és nem is tudják, hogy hova fog vezetni. A regény végére kiderül, hogy Megan-nek sikerül-e megmenteni  a könyvesboltot mielőtt csődbe menne és megnyílik-e Xander előtt, illetve a másik nagy kérdés, hogy Xander is közel engedi-e magához Megan-t azok után, hogy úgy gondolja, hogy elárulta őt. El kell dönteniük, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni és mi az, amit el kell engedni egy életre. 

Két megtört lélek egymásra találását és megnyílását követhetjük végig Megan és Xander karakterein keresztül. A két szereplő fejlődése és felépülésének egy nagyon szép története ez, igazi romantikus, rózsaszín hangulati elemek becsempészésével. A romantika és a gyászfeldolgozás az, ami leginkább tapintható az olvasás során. Elemi erővel sújtja a karaktereket a múltjuk és folyamatosan saját magukat szorítják korlátok közé, ami a regény fő vonalát jeleni. Hiába az a támogató közeg, amely a szereplőket körülveszi, nekik mégis egymásra volt szükségük ahhoz, hogy újra úgy érezzék, hogy élnek.

Azt is nagyon kedveltem, hogy két olyan karakter állt a regény középpontjában, akiknek fontos az irodalom és ezáltal sok, leginkább romantikus irodalmi utalást is találhatunk a regényben. Érdekes volt látni, hogy mindkettőjüknél más a gyászfeldolgozás és más fázisoknál tartanak, de mégis tudnak segíteni egymásnak az elengedésben. 

A mellékszereplők nagyon jól illettek a történetbe, kedveltem őket és tetszett, hogy előrelendítették az eseményeket, amikor már úgy éreztük, hogy elakadt valami a szereplők között és kezd elcsúszni a történet. Ezt az elcsúszást, leginkább azért éreztem, mert kezdett nem működni a kémia Megan és Xander között, de ilyenkor jött valaki és előre mozdította a történetet. 

Imádtam, hogy az írónő a tacsit nem a női karakterhez társította, így aranyos volt ahogy mindig a férfi karakter mellett jelent meg, picit lágyította a karakter marconaságát, ami eleinte talán még kicsit zavaró is volt Xander tekintetében. 

A helyszínválasztás pedig nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen egy könyvesboltban járunk, ahol a karácsonyra készülnek és még egy régensség kori összejövetelt is rendeznek a könyvklub részére, ami több vicces szituációhoz vezet, ezek a részek vidám színfoltok voltak az egyébként komolyabb témák mellett. 

A gyász mellett megjelenik a szülő-gyermek viszony, a baráti és munkakapcsolatok fontossága is. Nagyon tetszett az, ahogy az írónő a vidám és szomorú témák között megtalálta azt a törékeny egyensúlyt, amitől az olvasás kellemes tudott maradni és nem lépte át azt a határt, amikor már nyomasztóvá válik egy történet.

Egy romantikus regény mélyebb gondolatokkal, ami elandalít, elgondolkodtat és kikapcsol, ráadásul a karácsonyi hangulatot is szépen tudja hozni. A romantika és a könyvillatú olvasmányok kedvelőinek szívből ajánlom karácsonyra ezt a kötetet. 

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy hóvihar. Egy idegen. Egy szikra. A tökéletes szerelmi történet kezdete… vagy mégsem?

A könyvesboltot vezető Megan Taylor tudja, hogy az élet néha igencsak zűrös és bonyolult. A fiatalon özveggyé lett nő számára az elmúlt néhány év kétséget sem hagyott efelől. A festői Yorkba költözött, hogy új életet kezdjen, de csak még inkább elzárkózott a világ elől.

Úgy tűnik azonban, a díjnyertes író, Xander Stone megadja számára a kezdő lökést. Szó szerint. Egy élelmiszerboltban ugyanis egyenesen a bokájára tolja a bevásárlókocsiját, majd később nem átallja Megan könyves ízlését kritizálni. A nő szívesen helyretenné ezt az arrogáns, gőgös – és őrülten szexi – idegent, ám kiderül, épp az ő könyvesboltjában tartja majd az új könyve bemutatóját még karácsony előtt.

Megan már épp előmerészkedne a csigaházából, hogy ismét megtanulja élvezni az életet, amikor kiderül: az újbóli szerelembe esés nem egészen úgy alakul, mint a könyvek lapjain.

R. Kelényi Angelika: Caroline Wood sorozat

 Kisebb-nagyobb kihagyás után nem is akármilyen ajánlóval érkezem, hanem egyből egy egész sorozatot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Miközben írtam a szakdolgozatomat, majd tanultam az államvizsgára egyszerűen az agyam nem volt képes/hajlandó nehéz olvasmányokat befogadni, ezért muszáj volt keresnem valamilyen könnyed, gyorsan olvasható történetet, hogy akár el is kalandozhassanak a gondolataim, de mégse zökkenjek ki az olvasási élményből.  Tudtam azt, hogy nem szeretnék olyat, amit már olvastam, sem olyat, amiben nincs romantika, humor és valamilyen könnyedebb izgalom, sőt, hogy ne legyen egyszerű a lista, még tartson is ki egészen az államvizsga végéig. Emellett az is fontos szempont volt – mivel nagyon gyorsan olvasok -, hogy ne egy-két kötetről legyen szó, mert utána nehezebb újra belehelyezkedni egy történetbe. Szerencsére annyira sokáig nem is kellett keresgélnem, mert már egy ideje a radaromon volt ez a sorozat, de alkalom még nem volt rá, ezért mindig kivártam. Elárulom, hogy ezeket a kritériumokat R. Kelényi Angelika humoros, romantikus, bohókás Caroline Wood sorozata maradéktalanul teljesítette.

Amikor elkezdtem olvasni az első részt a Barcelona, Barcelona-t, akkor még nem is sejtettem, hogy Caro rajongó leszek, de lényegében ez történt. Caroline a sorozat elején egy londoni szerkesztőségben asszisztens, de nagy álma, hogy újságíró legyen, ezért hajlandó is tenni, ami már megadja az alapját a történetnek. További pozitívum, hogy az írónő magyar gyökereket álmodott meg neki, sőt egyik kedvenc karaktertípusomat jelenítette meg. Caro (nem) kicsit hebrencs, de ugyanakkor független, céltudatos és spontán nő, aki bármikor képes bárkit megnevettetni, egyúttal önmagát olyan képtelen helyzetekbe sodorni, amik már-már a valóság és a mese határán vannak.  Mi magunk is tudjuk, hogy néha az élet/sors vagy nevezzük, bárminek jól ki tud packázni velünk, amin jó esetben később jót derülünk, de most képzeljük el, hogy Caronak minden napja ilyen, ami nekünk olvasóknak a garantált kikapcsolódást és nevetést biztosítja.

Mivel most a teljes sorozatot szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ezért nem kezdem el taglalni az egyes részek cselekményét, de azt el kell mondanom, hogy mindegyik egy jól bevált sablonra épül fel, de mégis kötetről kötetre tökéletesen meg tud újulni. Leginkább azzal éri el mindezt az írónő, hogy gyönyörű helyszínekre (Barcelona, Róma, Hollywood, Rió, London, Balaton, Flores, Marrákes és Kréta) repíti el az olvasót, amihez színpompás képi leírásokat társít, illetve mindig bevon egy-egy érdekesebb karaktert, hogy kiegészítsék a jól ismert Caro-Duval-Ádám háromszöget. Ezzel talán picit el is árultam, hogy bizony a romantika sem fog hiányozni a humor és természetesen az akció mellett. A krimi szálakról szeretnék még említést tenni, ami végighúzódik a sorozaton, mindig adódik egy-egy címlapra kívánkozó történet Caro életében, ami valóban csaknem az életébe kerül minden egyes alkalommal. Nem mondom, hogy baj lenne a nyomozati részekkel, de én egy picit csavarosabb megoldásokhoz vagyok szokva. A történetek egyenként annyira szórakoztatóak, hogy a szereplők elviszik a show-t a hátukon, hogy ebben a sorozatban egyáltalán nem zavar, hogy már előre tudom, hogy ki a rosszfiú, de talán nem is ezen van a lényeg, hanem azon, hogy Caro miként oldja meg azokat a helyzeteket, amikbe legtöbbször önmagát sodorja, mert azok szerencsére kiszámíthatatlanok.

A férfi karakterek is remekül illenek Caro-hoz, működik a kémia, szeretem azt, ahogy Caro kezeli az életének ezt a privátabb részét, amit mi szerencsére végig is követhetünk.

Az egyes részek sorendben és önállóan is tökéletesen megállják a helyüket, de egyáltalán nem bántam meg, hogy az első résszel kezdtem és szép lassan haladtam, legközelebb is így tennék, mert az olvasási élmény így lett kerek egész.

Caro karaktere engem egyébként a spontaneitásával és rögtönzött ötleteivel vett meg magának, néha olyan jót nevettem az éjszaka közepén, hogy attól féltem mindenkit felébresztek.

Azt nem tudom, hogy akkor is ennyire imádtam volna ezt a sorozatot, ha pont nem a lehető legjobb időpontban találok rá, de bárhogy legyen is egyszerűen nagyon hálás vagyok az írónőnek ezért a sorozatért.

Maximálisan szórakoztató és könnyed olvasmány, amit szívből ajánlok nyári kikapcsolódáshoz vagy csak elbújni egy kényelmes történetben akkor, amikor a léleknek a legjobban szüksége van rá.

Jöhet a Képtelen Kréta és egyújabb Caro történet, nekem már a kívánságlistámon van!