Georges Simenon, Maigret és a pikárdiai gyilkosságok

 

Fülszöveg: Maigret felügyelőnek nehezen indul a napja. Egy szenilis asszonyság attól tart, hogy az összes rokona meg akarja mérgezni, majd egy ismeretlen egész nap hívogatja a főfelügyelőt, mert meg van győződve arról, hogy az életére törnek. Miután hajnalban egy holttestet találnak a Concorde téren, felmerül a gyanú, hogy az előző napi telefonálóé, és Maigret úgy érzi, személyesen kell vállalnia a nyomozást. Az elkövető kézre kerítése során a kötekedő, kritikus hajlamú Coméliau vizsgálóbíróval is meggyűlik a baja. A felügyelő ezúttal is mindent megtesz azért, hogy beleélje magát az áldozat helyzetébe, és az sem okoz gondot a számára, hogy az elkövető fejével gondolkodjon, így lassan feltárulnak előtte az ügy részletei…

Georges Simenon és az Ő Maigret felügyelője nálam valahogy kimaradtak eddig, annak ellenére, hogy eléggé nagy krimi rajongónak tartom magamat. Pupilla blogján olvasgattam az ajánlókat, amik nagyon felkeltették az érdeklődésemet, de mindig egy másik krimi került le a polcról. Viszont szeptemberben úgy döntöttem, hogy nem várhat tovább és belekezdek Maigret és a pikárdiai gyilkosságok olvasásába. 

A történet alapját egy férfi szolgáltatja, aki úgy érzi, hogy üldözik, ezért többször is felhívja Maigret felügyelőt, aki éppen egy kellemetlen ügyféllel bajlódik, így nem éppen a legjobb hangulatában találjaa hívó. Miközben a telefonhívások rendületlenül érkeznek elindul a hajsza a telefonáló után, de végül estére mégis holtan kerül elő és ezzel nem kis fejtörést okoz a hatóságoknak. Eközben Maigret agya folyamatosan próbálja kideríteni, hogy ő maga milyen kapcsolatban állhat az áldozattal, aki konkrétan hozzá fordult segítségért.

Minél jobban beleássa magát Maigret az eseményekbe, annál szövevényesebb, ádázabb bűnözői hálózat közelébe ér, de folyton kisiklanak a markából és emiatt mindenki egyre frusztráltabbá válik. Szegény Maigret eközben még a betegség is kínozza, így többnyire a fotelből próbálja irányítani a csapatát és kézre keríteni a bűnösöket. Közben az események megállíthatatlanul pörögnek, de kérdés, hogy a bandát képesek-e megfékezni, még azelőtt mielőtt nagyobb baj történne. 

Bevallom nagyon meglepett a történet, a jó értelemben. Én személy szerint sokkal árnyaltabb és finomabb leírásokat vártam volna, de szerencsére a szerző már a maga korában sem fukarkodott a brutalitással és a csavarokkal. 

Érdekes megoldás volt, hogy az áldozat és a nyomozó között egy láthatatlan kapocs van, ami folyamatosan viszi előre Maigret-t, aki éles elmével próbálja kigubancolni az amúgy igencsak szerteágazó szálakat. 

Végig pörgött a történet, volt benne gyilkosság, üldözés, francia gasztronómia és humor is. Maigret és a bíró kimondottan üde színfoltot vittek az amúgy komor történésekbe. Emellett Maigret asszony is belopta magát a szívembe a maga higgadtságával, gyógyteáival és azzal ahogy a férjét kezelte és támogatta. Szimpatikus szereplőgárdást hozott össze az író, nagyon erős karakterekkel támogatta meg az amúgy is izgalmas történetet.

A francia életérzés pedig sütött a lapokról, imádtam azt az atmoszférát, ami egy a bűnüldözés még kevésbé kifinomult korszakába vezetett. Az éttermek, a kocsmák, az utcák, a házak és a társadalom alsóbb rétegeire vonatkozó leírások egytől egyig nagyon erősek voltak, szinte impulzívak. Imádtam, hogy még nincsenek mobiltelefonok, számítógépes nyilvántartások hada, meg úgy általánosságban high-tech nyomozati lehetőségek, itt még valóban érvényesült az elme fontossága és a csalafintaság. 

Emellett Párizs korabeli arca is élesen megjelent, a felvillanó képek, és benyomások által egy olyan város bontakozott ki előttem, ahol a bevándorlás és a bevándorlók már akkor igen terhelten jelentek meg, valós társadalmi problémát jelentettek. A regényben az író még kimondottan hangsúlyt is fektetett arra, hogy a bevándorlókat negatív megítélésben tüntesse fel, ez talán a regény furcsasága is egyben, de szókimondónak is tekinthetjük, nézőpont kérdése. A bevándorlók, mint bűnöző csapat jelentek meg, akiket kizárólag a bűn és mások megnyomorítása éltet, átgázolnak mindenkin, ha az érdekük úgy kívánja. A tét nem kisebb volt, mint a banda fejét lecsapni és a további brutalitást megállítani, ehhez pedig kellett Maigret és az ő jól szervezett csapata.

Szerettem olvasni ezt a klasszikusnak mondható, jól kidolgozott krimit. A leírások, Párizs megjelenítése a nyomozók szemszögéből mind-mind elvarázsoltak. A krimi szál is nagyon izgalmas volt, folyamatosan újabb és újabb nézőpontokat és összefüggéseket kaptam, amelyek gondolkodóba ejtettek. A szereplők teljesen életszerűen viselkedtek, érdekesek és egyben hátborzongatóak is voltak, vagy éppen a nyomozók vonatkozásában agyafúrtak és leleményesek. Nagyon megkedveltem Maigret karakterét, így novemberben is tervben van legalább egy kötet elolvasása az írótól.

Georges Simenon: Madame Maigret barátnője

Miközben Madame Maigret fogorvosa kertjének padján egy bájos ifjú hölggyel barátkozik, a bűnügyi rendőrség egy párizsi könyvkötő műhelyének kazánjában két emberi fogat talál. A szálak végül most is összeérnek.

A regény 1949-ben íródott és azóta is újra és újra kiadják szerte a világon, mindez pedig nem lehet véletlen, így muszáj volt utána járnom Maigret sikerének.

Maigret-vel még igen gyerekcipőben jár az ismeretségünk és úgy érzem egy remek rész akadt a kezembe. 

A történet szerint a rendőrség tudomást szerez arról, hogy a párizsi köztiszteletben álló könyvkötő műhelyében egy holttestet égetettek el, mely a vizsgálat során bebizonyosodni látszik, mivel két fogat is találnak a hamuban és rejtélyes események sora támasztja alá látszólag a könyvkötő bűnösségét. Szerencsére akadnak minden lében kanál tanúk, köztük a házmester is, így Maigret-nek fel van dobva a labda. Viszont szerencséje van, mert a felesége éppen fogorvoshoz jár és míg a sorára vár egy parkban megismerkedik az esemény egyik kulcsfigurájával és ezáltal akarva akaratlanul is segítséget nyújt a férjének az ügy felgöngyölítése során.

Nagyon érdekesnek találom a történetvezetést, tetszett a nyomozás és Maigret karaktere is nagyon kidolgozott. Szerettem azt a kissé felsőbbséges, de ugyanakkor apáskodó hozzáállást, amit a beosztottak felé tanúsított. A feleségét viszont úgy gondolom nem becsüli meg eléggé és többször éreztem azt, hogy szegény asszonyt vajon mi tartja a fazekak és Maigret mellett. 

Nagyon örültem, hogy Madame Maigret teret kapott ebben a regénybe és kiléphetett a számára kijelölt elfogadó háziasszony szerepköréből és igencsak hasznos láncszemmé válhatott a nyomozás során. Emellett a logikáját és a rátermettségét is bizonyította, személy szerint szimpatizáltam Madame Maigret-vel és örülnék, ha sikerülne még olyan történetet olvasnom, ahol térhez jut, bár azt nem tudom, hogy van-e több ilyen rész is. 

A krimi része nekem tetszett, bár néha oda kellett figyelni, hogy ne kuszálódjanak össze a szálak, de nagyon élveztem és egy csipet, a korra jellemző francia életérzés is átjött. Kellemes volt érezni az 1950-es évek Franciaországának hangulatát, hogy milyen módon nyomoztak akkoriban, amikor még nem léteztek a modern kor csodái, mely nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy-egy nyomozás. Akkoriban még leginkább a kapcsolatrendszer és a furfangosság volt célravezető, a nyomozás pedig nem egy előre megírt és szigorú koreográfiát követett, akkoriban még sokkal spontánabb keretek között nyomoztak és sokkal nagyobb "játszóterük" volt a nyomozóknak is. Személy szerint ezzel a régimódi nyomozással nagyon is tudtam azonosulni, mert üdítően hatott az éles eltérése a mai krimiknél bevett szokásoktól, az ultramodern technológiáktól és felpörgött cselekménytől, így ez a lassabb mederben folyó, de élvezetes nyomozás nekem pozitív élmény volt.

A regényt és Maigret karakterét mindenképpen a halhatatlan kategóriába sorolnám, hiszen még itt a 21. században is szórakoztató tudott maradni. A lapokon pergett a nyomozás és folyt a sör, szinte érezhetővé vált az 1950-es évek Párizsának hangulata, engem pedig szó szerint elbódított és megvett magának a történet. 

Extra

Külföldi borítók: