Kőrös András: A szerelmes lelkész (Szadai történet 1.)

 

Fülszöveg: A szerelmes lelkész történetét a valóság ihlette, Kőrös András kiváló érzékkel keveri benne a történelmi hűséget az érzelmekkel, a személyes érintettséget a regényes fantáziával. A lebilincselő história nemcsak egy helytörténeti anekdota. Annál sokkal több: hitről, barátságról, veszteségről, szerelemről szól.” – Bauer Barbara

1871-et írunk. Tamássy István, a fiatal kálvinista lelkész fel van háborodva.

Az új népiskolába katolikus tanítót hívott a gróf úr!

Hogyan terelje be a kálvinista falu gyermekeit így az iskolába?

A magas, széles vállú Istvánnak nem elég bosszúság ez, még az összecsapott kaptárakkal is meggyűlik a baja. Ugyanis lelkészi hivatása mellett vállalkozó: egy méhészet társtulajdonosa.

És talán nem is az új tanító hite a legfőbb gondja.

István gyönyörű felesége, Izabella egy kiadós veszekedést követően hazautazik szüleihez. Szerelmi házasság volt az övék, de az úri viszonyokhoz szokott fiatalasszony nem találja helyét a falusi környezetben, hiába nemesi származású maga István is. A hirtelen haragú férfi és a törékeny, fiatal lány…

István mivel győzze meg, hogy térjen haza?

A szerelmes lelkész körül gyűlnek a viharfelhők. A falu életében egyre nagyobb gondot okoznak a pápista tanító, Gyurász Ferenc módszerei. A konfliktus elkerülhetetlen a két férfi között.

Vagy István mégiscsak barátra lel a bajban?

A háromkötetes regény helyszíne Szada, a gödöllői koronauradalom szomszédságában fekvő falu. A helytörténeti és életrajzi ihletésű sorozat valódi helyszíneken játszódik, alapja a szerző kutatásai során felbukkant valós személyek igaz története.

Szada, 1871., a világi élet lassan bekúszik a falvakba, de a vallások közti felszültség még továbbra is hangsúlyosan jelenik meg az egyszerű vidéki emberek lelkében, ami az oktatást sem kíméli. Hiába áll már a népiskola és kötik a szabályok az iskoláztatást, az emberek bizalmatlanok. Amikor a gróf hívására megérkezik a katolikus tanító, Gyurász Ferenc a falu megszokott mindennapjai felbolydulnak, még a fiatal kálvinista lelkész, Tamássy István is nehezen fogadja el az új tanítót, így a helyzet megoldást kíván. István az új tanítóval kapcsolatos ellentéstes érzelmei mellett küzd a mindennapok kihívásaival és a saját házassága is komoly veszélybe kerül, ezért nehéz döntéseket kell meghoznia, de leginkább a saját lelkében kell nyugalomra lelnie.

Kőrös András gyönyörűen bánik a szavakkal, megindítóan, de ahol kell keményen és teljesen korhű stílusban. A regény alapját valós történelmi események, személyek adják, az író pedig felépítette rá ezt a csodálatos paraszti világot, ahol az olvasó érzi, hogy ott lüktet a régmúlt és minden szónak súlya van. A karakterek nagyon jól kidolgozottak, szinte el tudjuk képzelni Tamássy Istvánt, amint a lelkészi hivatást gyakorolja, esetleg éppen a falusiakat rója meg, a rá jellemző szigorral vagy éppen amikor járja a környéket, miközben a feleségével kapcsolatos érzelmek feszítik szét a lelkét.

A történet két idősíkja pedig nagyon sok plusz információt, kiváló korrajzot nyújt az olvasónak, amitől nagyon jól bele tudunk helyezkedni ebbe a kicsit sem könnyed korszakba. Az olvasás során szinte érezni az egyszerű házakból sugárzó melegséget, a széne illatát és a környezetből áradó életet.

 Ebben a könyvben mindennek helye és létjogosultsága van, varázslat a szavakkal az, ahogy a különböző életutatk a szemünk előtt bontakoznak ki.

 

A regény végén pedig ott az a várakozást keltő történés, amitől izgatottan várjuk, hogy újra ott legyünk Szadán Istvánnal, Ferenccel és a kis közösséggel.

Otóber 1-jén érkezik a Falusi tanító, amit én már nagyon várok. 

Egy kis plusz: amennyiben a @knwkiado oldaláról rendelitek meg a regényt, 2 meglepetésboríték is lapul majd a könyvetekben. 

A könyvet köszönöm a KNW Kiadónak!

3 könyvről röviden - őszi kuckózáshoz ajánlok olvasnivaló

 Fülszöveg: Csíkszentmihályi Mihály arra az örök kérdésre keresi a választ, hogy mi a boldogság titka, mitől is leszünk mi, emberek, elégedettek. Az öröm művészete a világhírű pszichológus korábbi műveiben lefektetett alapgondolatainak letisztult összegzése és azok gyakorlati alkalmazása a mindennapi életünkre. Emberek ezrein végzett széleskörű vizsgálatok alapján jutott a szerző arra a következtetésre, hogy a boldogtalanság, az elégedetlenség fő oka az, hogy az emberek többsége a mindennapok során egyáltalán nem foglalkozik, nem is vesz tudomást érzelmeiről. Csíkszentmihályi szerint a probléma megoldásának a kulcsa az lehet, ha olyan, változó kihívások elé állítjuk magunkat, amelyek magas fokú tudást és különböző képességek alkalmazását várják el tőlünk.

A hűvösebb időjárás néha egyenesen megkívánja, hogy valamilyen mélyebb tartalommal bíró, ismeretterjesztő kötetet vegyek a kezembe.

Itt a hűvösebb idő, egy tea, meleg takaró és mi más kellene a mai flow-hoz?!

Vannak könyvek, amik nemcsak olvasnivalók, hanem társak is, elgondolkodtatnak, néha picit elbizonytalanítanak, de mindenképpen utat mutatnak. Nos, Csíkszentmihályi Mihály írása pont ilyen. Nem muszáj sorrendben haladni a fejezetekkel, elég néha kedvünk szerint fellapozni az egyik fejezetet és belefeledkezni az adott témába.

Az öröm művészete – Flow a mindennapokban rávezet arra,hogy miként találhatjuk meg a jelen pillanat szépségét, és hogyan élhetjük meg azt teljes intenzitással. Utat mutat a fásultság, az önsajnálat és a megszokottból való kitöréshez, melyhez a flow életszemléletet veszi alapul.

9 fejezeten keresztül kalauzol minket az író személyes és az általa dokumentált tapasztalatokon keresztü az életszemlélet megváltoztatásának útján. Nem száraz tananyagjellegű az írás, de aki statisztikákat is szeretne látni nem fog csalódni, mert remekül osztja fel az író az egyes fejezeteket a tudományos és a tapasztalati megállapítsok között.

Nekem egyedül a zömében amerikai példákkal volt egy kis problémám, örültem volna kicsit szélesebb, reprezentatívabb skálának, hiszen nemzetenként is sok eltérés van akár az örömforrások tekintetében, akár a gondolkodásmódokban.

Számomra a 4. fejezet hozta a legtöbb érdekességet, ami a munka paradoxonát boncolgatta.

Összességében egy, a témájában kiváló önfejlesztő kötet, amit szívből tudok ajánlani.

Nem nagy szavak, nem elérhetetlen célok – csak apró, tudatos pillanatok, amikből végül összeáll az öröm művészete. Elérjük a teljes flow-t.

Ti mikor érzitek, hogy igazán "flow"-ban vagytok?

Penelope Slocombe: A Napsugárház

A fülszöveg cselekményleírást tartalmaz, így nem kerül fel, aki szeretné Moly-on utána tud nézni.

Penelope Slocombe Gyönyörűen megírt utazásokkal, bánattal teli fejlődésregénye, amely a végső feloldozás felé kanyarog és elröpíti az olvasót egy másik létezésbe, egy ismeretlen világba.

Egyszerűen letaglozó, varázslatos és elemi erővel bíró írás Indiáról, emberi sorsokról, a gyermekkor és a felnőtt lét bizonytalanságáról, a küzdelemről, a túlélésről és a sors kifürkészhetetlenségéről.

Egy fejlődésregény, ahol bár a karakterek számomra közel sem voltak szerethetőek, de megérintett az anya, mint nő, az apa,mint férfi és a gyermek, mint fiú, fiatal felnőtt küzdelme önmagukkal és az élettel.

Szerettem ezt a furcsa hajszát a bizonytalanságban, ahol minden illékony és törékeny.

A lezárás korántsem azt hozta, mint amit váram volna, de a madarak éneke, a remény végig elkísérte az olvasás során

Egy szépen megírt, érzelmes, karizmatikus és fontos témákat feszegető regény.

Erő sugárzott minden oldalról, így azt gondolom a nyár kedvenc regénye lett számomra.

Repült az idő az olvasás során, várom az írónőtől a következő olvasási élményt és szívből ajánlom mindenkinek, akinek bátorításra, kitartásra, érzelmekre és egy kiváló regényre van szüksége.

Vivian Conroy: Rejtély Provence-ban

Fülszöveg: Egy buja francia birtok, egy esküvő és egy rejtélyes haláleset. A harmincas évek csillogását idéző detektívtörténetben a tanárnőként dolgozó Miss Atalanta Ashford egy csapásra bekerül az előkelő társaságba, amikor megörökli nagyapja tekintélyes vagyonát. Ám a villákkal, partikkal és autókkal együtt jár a nagyapáról unokára szálló, szokatlan foglalatosság is: diszkrét nyomozómunka Európa elitjének.

Atalanta egy szempillantás alatt megkapja élete első megbízását, amely Provence szépséges levendulamezőire, egy grófi esküvőre vezeti. Miközben az amatőr nyomozónő egy múltbéli haláleset nyomába ered, újabb holttest kerül elő, és az események váratlan fordulatot vesznek. Az idő fogy, Atalantának pedig az ügy végére kell járnia, mielőtt a kétségek közt vergődő menyasszony kimondja a mindent eldöntő igent…

Itt az ősz és vele együtt a hűvösebb idő, így vágyom a cozy mystery történetekre. Ezúttal Miss Atalanta Ashford-dal nyomoztam Provence gyönyörű tájain, ahol még a nyár színei visznek át könnyeden az őszbe, így egy kiváló hangolódás volt a kuckózáshoz..

A történet szerint Miss Ashford egy váratlan örökségnek köszönhetően kiléphet a tanítónői állásából és folytatva nagyapja örökségét utazhat, de közben meg kell oldania pár rejtélyt, ha úgy hozza az élet.

A helyszínek festőiek, Atalanta kellemes, intelligens és kicsit álmodozó is egyben, de mégis van benne valamilyen mély erő. Minden apró mozzanatnak jelentősége van, egy igazi 20. század eleji történet, amely minden sorával hozza a korszakra jellemző bájt.

Nem feltétlen viszek magammal nagy sorsfordító gondolatokat ebből a történetből, sőt, meg merem kockáztatni, hogy a következő részeknél majd újra át kell futnom akár ezt a kis ajánlót, hogy bele tudjak helyezkedni a történetbe, de nem is ez a lényege a regénynek, hanem az, hogy szórakoztasson, megnyugtassa az ember idegeit és kicsit ki tudjon lépni általa a hétköznapokból, miközben szép tájakon kalandozik és együtt nyomoz Atalantával.

Esküvő, levendulamezők és egy kellemes nyomozás az 1930-as évek csillogásával vegyítve.

Nem is kell több ahhoz, hogy szívből ajánljam a műfaj kedvelőinek ezt a kötetet, én pedig várom a következő kalandot Miss Atalanta Ashford-dal. A borító pedig hab a tortán, szerintem tökéletes.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 3. - Legújabb irodalmi szerelmeskönyv

 Nyáry ​Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. Az Így szerettek ők első és második része bekerültek az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei közé. Most elkészült a sorozat várva-várt harmadik része: ismét lekerülnek az unalmas íróportrék a tantermek falairól.

Fülszöveg: A könyvből egyebek mellett megtudhatjuk, hogyan érzett egyoldalú szerelmet József Attila pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit iránt; miért írta népdalait Kisfaludy Károly egy vallásos zsidó lányhoz, aki nem lehetett az övé; hogyan próbálta megszervezni Vajda János és ifjúkori szerelme, Kratochwill Gerogina újbóli találkozását a költő későbbi felesége; miért kérte meg hétszer Móricz Zsigmond Magoss Olga kezét; és miként tudott Ignácz Rózsa a Gestapo börtönében tanúként részt venni volt férje második esküvőjén. Kiderül az is, hogy Petőfi Sándornak szerelme, Mednyányszky Berta helyett annak apja küldött szakító levelet; hogy Dsida Jenőt és menyasszonyát, Imbery Melindát hat évig próbálták elválasztani egymástól a szüleik, ezért csak titokban találkozhattak; valamint hogy miként élt évekig Molnár Ferenc és élete utolsó szerelme, Bartha Vanda ugyanannak a New York-i hotelnek két külön emeletén.

Nyáry Krisztián elmeséli, hogy Kosztolányi Dezső hogyan folytatott éveken át szerelmi viszonyt gyermeke dadájával, akiről Édes Anna alakját mintázta; hogy tudott megszökni Gérecz Attila a Dunában úszva a börtönből, és miért adta fel ezután volt barátnője a rendőröknek; valamint hogy miként szövődött titkos szerelem Szabó Lőrinc és barátja, Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra között. Megtudhatjuk, mi köze volt Pekár Gyulának a pisztolylövéshez, amelybe majdnem belehalt Krúdy Gyula több regényalakjának modellje, Pilisy Róza írónő és luxusprostituált; hogyan találta meg a boldogságot Galgóczi Erzsébet Gobbi Hilda oldalán; és azt is, hogy miért nem nősült meg soha Hunyady Sándor, miután szerelmi bánatában megkísérelte szíven lőni magát.

Nyáry Krisztián számomra a nagybetűs irodalmi (Szerelem)Mesélő. Mindannyian emlékszünk, hogy az irodalom órákon megannyi önéletrajz került elénk irodalmi nagyjaink életére vonatkozóan, de ha jól belegondolunk ezek az önéletrajzi adatok semmit nem mondtak számunkra, nem láttuk mögöttük az embert, kizárólag az évszámokat, meg a száraz tényeket, mikor születtek, mikor haltak meg, miket írtak. Már ezeken az órákon én többet vártam, mindig elkalandoztak a gondolataim és tudni szerettem volna, hogy valójában hogyan éltek, alkottak és szerettek ezek az emberek, milyen érzésekből táplálkoztak az írásaik, legyen szó bármilyen zsánerről. Sokáig nem láttam az embereket az írásaik mögött, de Nyáry Krisztián megadta azt a pluszt a gyűjteményeivel, amit mindig is kerestem az irodalomban, ezáltal egy hiánypótló írást tudott átadni.

Arra már nem emlékszem, hogy mikor kezdtem követni a facebook oldalát, de a bejegyzések olvasása során már akkor el-elkalandoztak a gondolataim a régmúlt időkbe, inspirálóan hatottak rám ezek a bejegyzések. Megmutatták, hogy az irodalomnak van egy rejtett aspektusa, az Ember, az érző Ember.

Nevezhetjük a kötetet a hivatalos megnevezés alapján kulturális ismeretterjesztő kiadványnak, de ennél sokkal többről van szó. Érzelmekkel átitatott irodalmi csemegékről, amit sikerült remek stílusban tálalnia, gyönyörű kiadványokban megjelentetni és egy olyan értéket átadnia, amit én akár a középiskolai tananyag kiegészítő irodalmává is tennék. Úgy gondolom, hogy a kötetben megjelenő alkotók írásait Nyáry Krisztián gyűjteményei értelmezhetővé, megérthetővé teszik és egy egészen új érzelmi megvilágításba helyezik.

József Attila életére vonatkozó rész számomra az egyik legkedvesebb a kötetből, hiszen egy lenyűgöző irodalmi munkássággal rendelkező költőről van szó, akinek nagyon szeretem a verseit, a gyűjteményben megjelenő életrajzi részlettel kiegészítve most egészen más, a korábbiaktól eltérő megvilágításban látom a költő érzelemvilágát, a benne munkálkodó komor, melankolikus, néhol segítségért kiáltó gondolatokat.

József Attila után számomra a másik izgalmas személy Pilisi Róza írónő volt, aki korának megosztó személyisége volt és kedvenc történelmi krimimben, az Ambrózy báró eseteiben is feltűnt.

A gyűjtemény egyes részei nem nyúlnak túl hosszúra, de összességében annyi érzelmet és stílust tömörített bele az író, hogy szinte érezni a felszabaduló energiát az olvasás során. Nagyon sok érzelmet megmozgatott bennem szinte minden megírt szerelem, vívódás és emberi érzelem. Ettől érzem azt, hogy ennek a kötetnek érdemes minél több olvasóhoz és tanulni vágyó fiatalhoz eljutnia.

A gazdagon illusztrál kötet ezúttal 20 szerelemről mesél a régmúltból. Az írói stílus és az a kutatómunka, ami megelőzte a megjelenést megkérdőjelezhetetlen, bravúros. Az összeállítás ezúttal is színes, így mindenki meg fogja találni a hozzá legközelebb álló történetet, de biztos vagyok benne, hogy bárhol csapjuk is fel a könyvet minden egyes olvasás során fog tudni valami pluszt hozzátenni az érzelmeinkhez és az addigi irodalmi ismereteinkhez, sőt engem kimondottan ösztönzött arra, hogy egy-egy kedvenc íróm további írásaival is megismerkedjem, így vettem le a polcról Móricz Zsigmond, Pipacsoka  tengeren című kisregényét, ami a gyűjtemény elolvasása előtt még nem volt tervben.

"Joga volt a szerelemhez, mert hisz azért áldozta egész életét"

Szerettem olvasni ezt a gyönyörű, kiforrott és érzelmekkel átitatott irodalmi gyűjteményt, biztos vagyok benne, hogy többször is le fog kerülni a polcról, amelynek méltó éke ez a gyönyörű kötet.  Szülőként, olvasóként és pedagógusként is szívből ajánlom elolvasásra a kötetet és várom a következő irodalmi kalandozást Nyáry Krisztiánnal. 

Függelék:

József Attila és Gyömrői Edit

Kisfaludy Károly, Heppler Katalin és Löffler Nina

Dsida Jenő és Imbery Melinda

Kafka Margit és Bauer Ervin

Kassák Lajos és Kárpáti Klára

Petőfi Sándor és Mednyánszky Berta

Galgóczi Erzsébet és Gobbi Hilda

Molnár Ferenc és Barta Vanda

Hunyady Sándor és a Nők

Vajda János és Kratochwill Georgina

Móricz Zsigmond és Magoss Olga

Kármán József és Markovich Miklósné

Kosztolányi Dezső és Keresztes Erzsébet

Pilisy Róza, Krúdy Gyula és Peklár Gyula

Gelléri Andor Ede és Dreier Julianna

Ignácz Rózsa és Makkai János

Tompa Mihály, Böszörményi Katalin és Soldos Emília

Osvát Ernő szerelmei

Gérecz Attila és Drechsel Mária

Szabó Lőrinc, Kozmutza Flóra és Illyés Gyula

Az íróról - Nyáry Krisztián:

író, irodalmár, kommunikációs szakember

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, s bár a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, hobbija az irodalom- és művelődéstörténet maradt. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs vezetője, majd a Magvető és az Atheaneum könyvkiadók igazgatója. Jelenleg a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója és Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetőjeként dolgozik. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel két kötet született, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei. A szerző Igazi hősök és Merész magyarok címmel megjelent könyveiben olyan emberekről írt, akiknek élete és személyes döntései ma is példaszerűek. Festői szerelmek című kötetében 19−20. századi magyar festők párkapcsolatait mutatja be, Fölébredett a föld című könyvében pedig 1848−49-ben született levelek segítségével meséli újra a forradalom és szabadságharc történetét. Legújabb kötete, az Életemnél is jobban a 2018-ban megjelent Írjál és szeressél című szerelmeslevél gyűjtemény folytatása. Posztjait a Facebookon ma már több mint  ezren követik.

A könyvet köszönöm szépen a Corvina Kiadónak!

Valentin napra ajánlom! Nicolas Barreau: A szerelem receptjei (A nő mosolya 0,5)

 Fülszöveg: A nő mosolya című kötet előzménye.

Amikor az ábrándos természetű irodalom szakos diák, Henri Bredin menthetetlenül beleszeret az életvidám Valérie Castelbe, a lány olyan elérhetetlennek tűnik számára, akár a Hold. Bármire képes lenne azért, hogy meghódítsa a tengerkék szemű teremtést, de a dolog reménytelennek tűnik. Ám egy napon a Szajna parti könyvárusok ládáiban keresgélve Henrinak egy ütött-kopott, vérvörös bőrbe kötött könyvecskén akad meg a szeme: a 16. századi kis kötetben egy szerelmi bájital receptje is szerepel. Vajon hat-e?

A Park Könyvkiadó jóvoltából elolvashattam Nicolas Barreau friss megjelenésű, romantikus, rövidebb terjedelmű írását, A szerelem receptjeit. Ez a történet lényegében előzménye A nő mosolya című regénynek, amely Aurélie Bredin-nek a szerelmi történeté meséli el, akinek egy levél és egy regény által megváltozik az élete, ezáltal folytatva ennek a történetnek a vonalát, mint Henri Bredin leszármazottja. Azonban az egy másik történet, így rá is térnék Henri és Valérie románcára, visszarepülve egészen az 1960-as évekbe.

Korábban olvastam már az írótól a A világ végén megtalálsz és az Egy este Párizsban című regényeket, melyek elég közel tudtak kerülni a szívemhez. Szerettem a leírásokat, a karaktereket és összességében elégedett voltam, mikor becsuktam a könyveket. Emiatt már eleve kellemes előzményismerettel vettem kézbe ezt a könyvet is. Elárulhatom, hogy ez a rövidke elbeszélés is kellemes hangulatot tudott teremteni az olvasás során, így továbbra sem volt okom a csalódásra.

Azon még a mai napig meg szoktam lepődni, hogy az író franciásan csengő neve ellenére német nyelvterületen publikál. Azonban a leírásokon nem lehet azt érezni, hogy nem minden nap Párizs utcáin sétálgat az író. Ahogy Párizst a regényei által átnyújtja az olvasónak nagyon hangulatos tud lenni. Ez az előzményregény is Párizsban, egy egyetemen és egy padláslakásban játszódik, nagyjából a '60-as évek közepén, viszont a hangulatán teljes mértékben átérezhetjük a romantika városának lüktetését, a francia életstílust, a szépség és szerelem iránti vágyat.

Az egész történet igen rövidke, 1-2 óra alatt elolvasható. A fiatalkori szerelem témaköre köré épül az elbeszélés, oly módon, hogy az egyik fél, Henri rajongva próbál közel kerülni a szerelme tárgyához, még a másik fél, Valérie a nehezebben meghódítható szerepet tölti be, tipikus párizsi nőként. Egy picit macska egér játék zajlik köztük, de mindez nagyon lágyan, sikkesen, csak amolyan franciásan. Nem volt eget-földet rengető, belesüppedős történet, de mindenképpen üdítően hatott rám. Szerettem a történetvezetést, azt, hogy egy igen rövid elbeszélésbe mennyi érzelmi skálát meg tudott jeleníteni az író. A szereplők nagyon jól illettek az adott korszakba, az atmoszféra pedig andalítóan franciás volt. 

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire sikkes az egész írás, még a barátsággal kevert szerelem, a féltékenység is igazán stílusos, érzelemdús tudott lenni. Egy pici hiányérzetem a beteljesülés vonatkozásában maradt, hiszen egy-egy mondatban előrevetítette a jövőt, de konkrétumokkal nem szolgált az író, pedig mennyire szerettem volna, ha mondjuk 30 oldallal több a történet, de a 20 évvel későbbi időszakra is lett volna egy kis rálátásunk. 

Szerettem, ahogy találkozott a szerelmesek irodalom és ételek iránti rajongása, szinte érezhető volt, hogy az író is mennyire rajong a két művészeti ágért. Az irodalmi utalások remek kötetekhez tartoztak,  de a gasztronómia volt az, ami igazi ínyencségeket sorakoztatott fel, ez a kötet erőssége is egyben. 

Itt jön tehát a könyv legjobb része, amit szeretnék kiemelni, a receptgyűjtemény. Jobbnál jobb fogásokat találunk nagyjából a könyv felétől kezdődően. Alternatívát kapunk az előételektől kezdve a desszertekig bezárólag, menü variációkra lebontva, legyen az tengeri, fűszeres vagy éppen szülinapi.

Csak néhányat szeretnék kiemelni közülük:

- Éjféli leveske vízitormával

- Frizé saláta kecskesajttal, fenyőmaggal és mandarinnal

- "Részeges csirke" vermuttal

- Fehércsokoládé-mousse mangószeletekkel és pisztáciával

Nagy élvezettel vetettem bele magam a receptek átnézésébe, el is határoztam, hogy többet el fogok készíteni közülük. Biztos vagyok benne, hogy receptkönyvként is többször elő fogom még venni, leginkább ünnepnapok környékén, mivel ezek a receptek megérdemlik a figyelmet. 

Összességében nagyon szerettem ezt a rövid, szívhez szóló történetet, amely kiegészült egy csipet L'élixir d'amour éternelle-lel, amely elvarázsolja az olvasót is, miközben az érzékszervekre is hatni tud, legyen szó a szívről vagy az ízlelőbimbóinkról. Valentin napra, nőnapra ajándéknak is kiváló. 

Kiadó: Park Könyvkiadó

Oldalszám: 160

Megjelenés éve: 2021.

Fordító: Szitás Erzsébet

Tasmina Perry egy gyönyörű utazásra hív időben és térben A legutolsó csók című regényével

Fülszöveg:

Egy ​megfakult fénykép. 

Egy meghiúsult szerelem. 

Egy rég eltemetett titok.

A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?

1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.

2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.

Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.

Az első olvasói vélemények: 

„Lebilincselően szép történet. Nem tudtam letenni.”

„Ez a regény egyfelől rejtélyekkel, intrikával és izgalmakkal teli, másrészt a romantika, a szenvedély, a kétségbeesés és a remény hullámvasútján repíti az embert.”

„Néha jön egy könyv, amely teljesen magával sodor – beszippant a világába, ahonnan már nincs visszaút. A legutolsó csók ilyen könyv volt.”

Tasmina Perry pályáját ügyvédként kezdte, később a Marie Claire és a Glamour újságírójaként vált ismertté. Az elmúlt tíz évben számtalan bestsellere jelent meg csaknem húsz országban. Londonban él férjével.

Véleményem:

A legutolsó csók című Tasmina Perry regényével kapcsolatban első ránézésre nem kizárólag a fülszöveg kelti fel az olvasó érdeklődését, hanem a borítója is elvarázsolja azon nyomban. A borítóval kapcsolatban így, a regény elolvasása után állíthatom, hogy azon ritka találkozások egyike történt meg, amikor a külső nagyon szépen érzékelteti a tartalmat, azt amit kapni fogunk. 

Emellett számomra nagyon örömteli volt az is, hogy az írónő a történelmi fikció felé nyitott, ami nekem egyik kedvenc megoldásom a romantikus műfajon belül. Mivel nagyon szeretem az írónő stílusát, az eddig megjelent regényeit mindet elolvastam és szerettem, így nem is volt kérdéses, hogy el fogom olvasni a legújabb regényét is, A legutolsó csókot. 

Azt hamar meg tudtam állapítani, hogy a korábbi regényeitől valamelyest eltér ez a mostani, talán picit Elizabeth Adler stílusára emlékeztet inkább, ami nem baj. 

Ami elsőre megfogott az az, hogy a regény a múltban és a jelenben párhuzamosan bonyolódik, érdekesen, jól felépítetten.

A történet szerint a múltat és ezzel az egyik szálat 1961-től kezdődően ismerjük meg, melynek főszereplője a feminista érzületű aktivista, Rosamund Bailey, illetve vőlegénye a kalandor újságíró Dominic Blake. Kettőjük boldogságát beárnyékolja egy szerencsétlenség, amely Rosamund-ot még napjainkban is kísérti. Kísérti, főleg azért, mert Abby Gordon akaratán kívül is  megbolygatja kettőjük kapcsolatát és ezzel együtt Dominic feddhetetlenségét, amelybe Rosamund évtizedekig kapaszkodott és kapaszkodik az utolsó pillanatig, és azon is túl. Abby, aki éppen válófélben van beleássa magát a történetbe, hogy kutatómunkát végezzen egy újság jóképű szerkesztője részére, illetve segítsen Rosamund-nak kibogozni a régi szálakat. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek és mindenki részesévé válik az évtizedekkel korábban történteknek, melynek a hatása folyamatosan ott lebeg körülöttük. Mindez pedig egy egyszerűnek tűnő, ámbár gyönyörű fotóval indul. A fotóknak hatalmuk van élők és holtak felett egyaránt, a múlt és a jelen közti kapcsolat. 

"Abby a munkájának ezt a részét szerette a legjobban. A térképek nem tudtak különösebb szenvedélyt ébreszteni benne - hogyan hozhatna bárkit is lázba Lancashire egy rosszul megrajzolt térképe? A fényképekkel azonban más volt a helyzet. Azokban volt valami varázslatos."

A karakterek ebben a regényben igazán a szívemhez nőttek, szerettem és egyben izgultam is értük. A fő karakterek éppen úgy érdekesek voltak, mint a mellékszereplők. Mindenkinek megvolt a maga szerepe, helye a történetben.

Abby Gordon, aki levéltárosként dolgozik azt a feladatot kapja, hogy régmúlt idők felfedezőinek fényképeiből állítsa össze egy kiállítás anyagát, eközben egy olyan fiatalember fényképébe ütközik, aki éppen a szerelmétől  búcsúzik. Abby kinyomozza, hogy a képenDominic Blake,  és Rosamund Bailey láttható. .Számomra Abby volt az a karakter, aki azonnal a szívemnek kedves lett, igaz, hogy őt is próbára tette a sors, de a legjobbat tudta kihozni magából és a környezetéből egyaránt. Tetszett, ahogy a saját gondjait félretéve hinni tudott a szerelemben, és ez mindvégig nagyon érezhető, érzelmekkel teli alaphangulatot adott a történetnek is a karakterén keresztül. Végig reménykedtem, hogy Abby sorsa a helyére fog kerülni..

Rosamund vonatkozásában nagyon érdekes volt olvasni, átélni, ahogy az idősebb korában benne dúló érzelmek miként olvadnak össze a fiatalkori önmaga életerejével, érzéseivel. Imádtam az ő történetét is, ami a végén egy méltó - bár számomra kicsit elkapkodott, túl gyors - lezárást kapott. A cím pedig Rosamund vonatkozásában nyer értelmet és válik egy tökéletes tartalommal azonosuló címmé és történetté.

"Dominic Ros arcához emelte a kezét. A lány bőre magába szívta az övének a melegét, és ösztönösen a férfi kezére tette a tenyerét.  - Szeretlek - mondta Dom egyszerűen.Ros hallotta, hogy mögöttük kattan a fényképezőgép. "

Tasmina stílusa végig magával ragadja, szinte sodorja az olvasó képzeletét, megeleveníti a szereplőit, amitől lendületes olvasási élményt kapunk, és ez az, amit én nagyon szeretek, illetve wow faktort kap az élmény.

Szerettem azt is, ahogy a romantikus szál mindkét idősíkon nagyon erős tudott lenni.

Érdekes volt olvasni az 1960-as években játszódó részeket, mivel ez a korszak elég ritkán kerül a romantikus regények  középpontjába, pedig van benne potenciál. Ezáltal rájöttem hogy ez a korszak rengeteg titkot és lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy egy valóban érdekes és lebilincselő olvasási élményt nyújtson remek történelmi háttérrel kiegészülve.

Az atmoszféra mindkét idősíkon tökéletesen azt hozta, amit az olvasó elvárhat, fantasztikus leírások, szinte tapintható hangok, színek és érzések. 

Egyetlen pici megakadást a befejezés hozott számomra. A vége felé már sejtettem, hogy lesz egy csavar a titok vonatkozásában is. Igaz, nekem itt egy picit olyan érzésem volt, hogy a lezárás elkapkodott lett, mert nem volt annyira szépen megírva, levezetve, mint maga a történet, de ettől függetlenül maximálisan azt kaptam, amit a fülszöveg és a borító alapján vártam.

Kedvencem lett.

Összességében

Személy szerint rajongok az ilyen remek stílusban, összeszedetten megírt történetekért, amelyek a romantika legjobb fajtáját képviselik. A két idősík szerencsére remekül össze lett hangolva, a karakterek kidolgozottak és mindvégig szerethetőek, érdekesek tudtak maradni. Teljesen elvarázsolt Perry új regénye. 

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

Oldalszám: 350

Megjelenés éve: 2018

ISBN:  9786155759604

Fordította: Simonyi Ágnes

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.

Alain Bonnard gyermekkorában nagyon sok időt töltött párizsi nagybátyja mozijában a Cinéma Paradisban, mely emlék mély benyomást tett rá. Ez a gyermekkori érzés elkíséri felnőtt életében is és hiába egy remek állás, a szíve mégis a mozihoz húzza. Amikor lehetőséget kap, hogy átvegye a mozi vezetését Alain nem habozik és belevág élete kalandjába, de akkor még nem tudja, hogy ez a döntés milyen kihatással lesz az egész életére és mit tartogat számára ez a hagyományos, a régi értékeket követő intézmény. Alainre rátalál a szerelem, azonban gyorsan tova is illan a csodálatos piros kabátos nő, mely Alaint kétségbeesett nyomozásra készteti Párizs gyönyörű utcáin át. A kérdés csak az marad, hogy egymásra talál-e a két látszólag nagyon is összeillő ember, vagy a sok akadály és bizonytalanság messzire viszi őket egymástól. 

Remekül megírt történet a szerelem utáni vágyról és hajszáról, emellett betekintést nyerünk a régi idők művész mozijának lüktetésébe, sőt még Párizs csodás városát is felfedezhetjük a szereplőkkel együtt. 

http://www.worldeasyguides.com/

Gyönyörű illúziója a múltnak ez a történet, képzeletben visszarepít egy korba, amikor a mozi jelentette az embereknek a kikapcsolódás fellegvárát, abba a korba, amikor bársonyszékeken lehetett fantasztikus filmeket nézni olyan nagy nevekkel a vásznon, mint Bogart, Chaplin és még hosszan sorolhatnánk, sőt volt egy kor, amikor még a popcorn sem rontott a mozizás élményén. 

A könyvben nagyon jól megfogalmazódik egy nagy igazság, amellyel én magam is azonosulni tudok, vagyis az, hogy a filmek manapság egyre hangosabbak és pörgősebbek, emiatt a nézők egyre dekoncentráltabbak. Nagyon jó volt olvasni a történetet és érezni a régi mozik varázsát, szerintem ez volt a regény egyik nagyon nagy erőssége, igazán erősre sikerült a környezet leírása és bemutatása. 

Alain karaktere a szívemhez nőtt, igazi régimódi, de mégis modern párizsi fickó, a maga charme-jával és a mozi szeretetével, amit érezhetően a hivatásának tekintett. Szerettem ahogy Alain megfigyeli a mozi közönségét és ezáltal mi olvasók is remek jellemrajzokat kaptunk az egyes mellékszereplőkről is, mely szintén hozzátett a történet bájához. Külön figyelemre méltó, hogy nem a nő szemszögéből látjuk a történetet, hanem mindvégig Alain marad az, aki miatt izgulhatunk és reménykedhetünk. Ez a perspektíva nagyon üdítő volt, még akkor is, ha Alain barátja, Robert az asztrofizikus néha már-már túl sokra sikeredett, ő mint mellékszereplő engem nem nyert meg magának, de ez nem vont le a regény élvezeti értékéből.

Egyetlen pici szösszenet volt, amit  megjegyeznék, mert nem hagyott nyugodni az olvasás során, mégpedig, hogy az egész történet és talán még egy picit a karakterek is emlékeztettek a Világ végén megtalálsz regényben olvasottakra. Ettől függetlenül egy fantasztikusan megírt, picit régimódi szerelmi történetet olvashattam, mely szerelem megoszlott az imádott piros kabátba burkolózó, titokzatos gyönyörű nő és a mozi között. 

Nem tagadom, hogy a szerelmi szál is tetszett, bár inkább az érzések megfogalmazása, de valójában a gyönyörű város és a mozi felé vitt el a szívem, így a piros ruhás nő annyira nem tartott lázban, egyszerűen csak élveztem, hogy valami ennyire szépen koreografált, mint ez a regény. Az pedig külön öröm, hogy a végére maradt egy kis csavarintás is, ami még inkább hozzátett a cselekményhez és ahhoz, hogy a végkifejlet is szerethető legyen az olvasó számára. 

Barreau ismét elvarázsolta a szívemet, az elbeszélése megmelengette a szívemet és még adott egy plusz lökést ahhoz, hogy mindenképpen fel kell fedeznem Párizs szerelmetes városát. 

Extra

Külföldi borítók:

Pikáns Hemingway Naomi Wood-tól

A ​párizsi feleség csupán a történet kezdete volt…

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.
A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres „elveszett nemzedék” alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története.

Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés.

Annak ellenére, hogy a könyv a Mrs. Hemingway címet kapta én úgy gondolom, hogy sokkal inkább Hemingway-t helyezi a középpontba történet. Az író életének fontos eseményeibe is betekintést kaphatunk a kapcsolatain keresztül. Nem állítom, hogy jól megismerhetjük az író legrejtettebb érzelmeit, de egy viszonylag átfogó képet kapunk kalandozásairól, néha beleszőve egy-egy mű születéseink hátterét is. 

Naomi Wood véleményem szerint alapos kutatómunkát végzett a regény megírása előtt, ezáltal kapott egy nagyon jó kiindulási alapot, melyhez hozzáadhatta a saját képzeletének termékét. Bevallom nekem tetszett ez a valóság és képzelet egyvelege, életszerű, de ugyanakkor szórakoztató történetet olvashattam.

Négy nő és egyetlen közös pontjuk az imádott férfi, Hemingway, aki valamilyen titkos módszerrel taszítja, de ugyanakkor vonzza is ezeket a nőket, akik mindannyian egy függőségi viszonyba kerülnek a már-már gyermeteg és önző Hemingway-jel, így némiképpen egymással is. Hemingwaynek folyamatosan szüksége volt a megújuló szerelmi viszonyra és házasságra, ezért is érezhetjük, hogy ugyanazt a négy történetet olvassuk csak éppen az évszámok változnak. Számomra folyamatosan úgy tűnt, hogy valamilyen mentális problémával kell szembenézni a kor nagy írójának, amit az újabb és újabb viszonyok, majd házasságok általi pótcselekvéssel igyekezett kordában tartani, vagy éppen leplezni. 

Hadley, Pauline, Martha és Mary, férjük által mindannyian az érdeklődés és a társadalmi élet középpontjába kerültek, de csúnyán meg is szenvedték a híres Hemingway-jel folytatott viszonyukat, majd házasságukat.  Négy olyan nő életútja rajzolódik ki előttünk, akik önmaguk által is sikeresek, erősek tudtak volna lenni, mégis inkább egy férfi határozta meg az életüket. Úgy éreztem nagyon önző és gyerekes volt az író és ennek ellenére mégis érezni lehetett, hogy volt egyfajta kisugárzása, ami a művein keresztül is érezhető, mind a mai napig.

Hadley-vel

Pauline-nal

Martha-val

Mary-vel

                                           

Képek forrása: http://www.hemingwayhome.com/wives/

Szerettem olvasni a történetet, annak ellenére, hogy csak egy-egy kiragadott részletet, azaz a viszonyok elejét és a házasságok végét ismerhettük meg, sőt mondom ezt mindannak ellenére, hogy tudtam, hogy a cselekmény leginkább fikción alapul. 

A kor nagyon szépen rajzolódik ki az események sokaságában, a gyönyörű ruhák és mulatságok magával ragadóak, a háború pusztítása és ezáltal a személyiségek alakulása is szépen megjelenik a lapokon, valóban élvezetes volt a jól megalkotott háttér miatt is az olvasás. 

Összességében remek kikapcsolódást nyújtott a regény, tette ezt leginkább a stílusával - mely valóban egy hullámvasutazással ért fel-  és a történetvezetésével annak ellenére, hogy a feleségeket néha bosszantónak találtam és nem tudtam velük azonosulni.

Rövid betekintést nyertünk Ernest Hemingway kalandoktól cseppet sem mentes, néha önző, néha vakmerő és esetenként elismerésre méltó életébe. A nagy happy end itt elmarad, tehát nem  romantikus kalandok sora tárul elénk, hanem egy-egy esetenként kalandos, mélabús, vagy éppen megdöbbentő szerelmi történet.

A Moly-on 4 csillagra értékeltem a regényt. 

Mini romantika - pár romantikusról, de csak röviden

A január szép számmal hozott romantikus olvasmányokat, melyek közül az alábbi háromról hozok  most egy-egy mini értékelést. Úgy gondolom, hogy könyvenként egy külön bejegyzés túlzás lenne, ezért egy rövidebb és tömörebb verziót készítettem. Ez a három regény jó alapot képezhet, ha valami rózsaszínre és romantikusra vágyunk, akár így a hideg időben is.

Amikor Imogen és Anna váratlanul megörökli Vivien nagyi fagylaltozóját, fenekestől felfordul az életük. A brightoni boltocska lent van ugyan a tengerparton, de minden bája ellenére kétségbeejtően kevés a vendég. Ha a testvérpár nem változtat gyorsan a dolgok állásán, örökre elveszíthetik nagyanyjuk örökségét. 

A nyár közeledtével Imogen és Anna azt tervezi, hogy visszaállítják Vivien néhai dicsfényét. Ahelyett, hogy eladnák a boltot, inkább kitanulják a szakmát, hogy a fagylaltbolt a déli part ínyenceinek legújabb kedvencévé válhasson. 

Amíg Imogen vigyáz a boltra, nővére Olaszországba utazik, egy ínyenc fagylaltkészítő tanfolyamra. Ám ahogy Anna vállvetve dolgozik együtt a szakma legjobb cukrászaival, rájön, hogy a szerelem még a legváratlanabb helyen is rátalálhat…

Véleményem: A várólistámon csücsült már egy ideje ez a babarózsaszín könyvecske, így a januári hidegben elérkezettnek láttam az időt egy kis lélekmelengető nyári, fagyizós, romantikus történetre. Olyan volt a könyv, mint egy édes, olasz fagylalt, könnyen csúszott és gyorsan fogyott. Szerelem, csalódás, egy csipet ármány és fagyi, fagyi minden mennyiségben. Annak ellenére jól felépített a történet, hogy mi, olvasók is ki tudtuk számítani a végkifejletet, mégis minden lapra jutott valami kis rózsaszín melegség. A szereplők aranyosak, kedvelhetőek voltak, szerettem olvasni a kis csetlés-botlásaikról is. Kellemes melegséget nyújtott a könyv, így a januári havazásban. Egy kis extra is került a könyvbe, mégpedig receptek formájában. Egy könnyed nyári, de akár téli kikapcsolódáshoz is ajánlom a könyvet.

A Moly-on 4 csillagot adtam a regénynek.

A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnőnek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben… Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó művészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festő, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a művész nem az, akinek látszik… A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemről, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról.

Véleményem: Nekem az volt az első benyomásom, hogy egy Elizabeth Adler utánzatot kaparintottam meg, annak ellenére, hogy a történet alapjában véve teljesen rendben volt. Kaptunk egy csipet rejtélyt és romantikát, gyönyörű tájakkal ötvözve és a kedvenc megoldásomat is feltálalták, azaz a múlt és jelen megjelenítését, mely később egy szállá futott össze. Korábban ezért a kettős idősíkon játszódó regényekért kedveltem meg Adlert is és mi tagadás most is nagyon bejött ez a felépítése a regények. A nagy titkot elég hamar összeraktam és nem feltétlen azért, mert remek nyomozó vagyok, hanem, mert nem lehetett máshogy alakítani a szálakat és ez elég hamar ki is derült. A múlt és a jelen remekül harmonizáltak, pont egy-egy érdekesebb résznél szakadtak meg, ezzel is fokozandó a feszültséget. Egyedül némi hiányosságot a karakterek kidolgozásánál fedeztem fel, de ezt az író stílusa elég jól elfedte. 

A Molyon 4,5 csillagra értékeltem, mert annak ellenére, hogy nem életem legjobb olvasmánya, de vitathatatlanul van benne egyfajta romantikus báj. 

Nina Elliot sosem gondolta volna, hogy ennyire bátor lesz. Elhagyja a férfit, aki nem érdemelte meg a szerelmét, és beolvas a főnökének, majd hangosan becsapja maga mögött az ajtót, és kilép a bizonytalanságba. 

Maga sem sejti, hogy erre a régóta halogatott döntésre van szüksége ahhoz, hogy egyszer csak szembejöjjön vele a nagy lehetőség.

Egy váratlan találkozásnak köszönhetően visszatérhet korábbi munkahelyére, a festői Milton-birtokra, ahol az író családfőnek segíthet könyve előkészületi munkálataiban. Egy nyárra szól a megállapodás, addig lakik újra a családdal az egykori bébiszitter, és így a lány időt nyerhet, amíg kitalálja, hogyan tovább.

Dehogy számít rá, hogy a Milton fiúk, akik időközben felnőttek, csapni kezdik neki a szelet… Ráadásul közvetlenül egy nagy csalódás után nem is szeretne új kapcsolatba kezdeni. Csakhogy a forró nyár a romantika időszaka is, a lány pedig egyre jobban belejön a döntéshozatalba…

Véleményem: Egy kellemes, andalító romantikus történet, nem kell nagy fordulatokra és mélyen szántó gondolatokra számítani, mert ez a regény pontosan az, aminek látszik egy chick-lit.

 A chick-lit műfajnak is vannak mély bugyrai, de itt ettől azért nem kell tartanunk. Van benne némi évődés, de a történet alapjaiban véve egy kis semmiség, viszont a malomház, a birtok és a három jóképű pasi ad neki némi színt. Bevallom a leírást sokkal többre tartottam itt és most, mint a karaktereket és a történetet. A táj, a festészet, a nyugalom és az, hogy nem kellett különösebb figyelem a szálak követéséhez, valahogy megnyugtatott. Azt sajnáltam, hogy a karakterek közül senki nem érintett meg, sőt Nina, a női karakter inkább idegesített is, de próbáltam elvonatkoztatni. Mély nyomokat nem hagyott bennem a regény.

A Molyon 3,5 csillagot kapott tőlem.

Helen Simonson: Pettigrew őrnagy utolsó csatája

Edgecombe ​​St. Mary domboktól övezett apró angol falucska. Itt éli csendes életét a nyugállományú Pettigrew őrnagy, a regény szikár, lovagias, lefegyverző modorú főhőse. Mindennapjainak sarokkövei azok az értékek, melyekre az angol férfiak nemzedékek óta oly nagy hangsúlyt fektettek: tisztesség, kötelességtudás, illendőség – és a kitűnő angol tea. Az életvitelében megrögzött őrnagytól távol állnak a modern világ olyan „vívmányai”, mint például a könnyed erkölcs vagy az Internet.
Miután öccse váratlan haláláról értesül, az özvegy őrnagy és a helyi csemegebolt pakisztáni származású – s szintén özvegy – tulajdonosa, a szép Mrs. Ali között lassan szívbéli barátság bontakozik ki. Az őrnagy a vidéki angol úriember megtestesülése, tősgyökeres helybéli. Mrs. Ali viszont hiába született angol, származása miatt menthetetlenül jövevénynek – egyúttal kívülállónak – minősül. Vajon a kapcsolatuk kiállja-e a nehézségek okozta próbákat, nem rombolják-e szét azok a veszélyek, melyeket akkor vállal az ember, amikor a boldogság reményében szembefordul a környezetével és a hagyományokkal?
A számos közös érdeklődésből, egyebek közt a könyvek, az irodalom szenvedélyes szeretetéből táplálkozó vonzalom lassú bimbózását az őrnagy éretlen fia igyekszik sunyin feltartóztatni. A pénzéhes Roger szemet vetett a családi örökségre, melyet a nagyapja megosztott két fia, az őrnagy és öccse között. Mindeközben Mrs. Ali is csatára kényszerül: mogorva unokaöccse arra igyekszik rávenni, hogy hagyományaikat tiszteletben tartva, engedje át a megörökölt csemegeboltot. A hangulat csak még inkább puskaporossá válik, amikor az anyagias Roger rejtélyes célból új tervvel áll elő, majd Mrs. Ali családjában is igencsak meghökkentő hír fokozza a háborús helyzetet.
Mindezen nehézségek ellenére az őrnagy elszánja magát a hódító hadjáratra, és meginvitálja Mrs. Alit a helyi klub éves táncrendezvényére. Az este varázslatosan kezdődik, ám nem éppen varázslatosan ér véget. Attól tartva, hogy talán örökre le kell mondania a szeretett hölgyről, Pettigrew őrnagy vakmerő áldozatra szánja el magát. Hogy ennek köszönhetően kap-e újabb esélyt, azt nem tudhatja…

A Pettigrew őrnagy utolsó csatája szórakoztató, örömtelien megnyerő hangú, mégis gondolatgazdag mese, melynek minden újabb fordulata érdekfeszítően eredeti. Bűbájos hangulatú regény két özvegyről, akik álmukban sem gondolták, hogy újból rájuk találhat a szerelem. Az óvilági színtér és a nagyon is modern konfliktusoktól feszült cselekmény keveredésének eredménye egy igen szellemes romantikus történet korunkban, egy olyan korban, melynek komolyságát alapjaiban rengetheti meg a férfi hajzselé, a gyógyfűtea és a lappangó rasszizmus terjedése.

Úgy másfél éve sok blogon feltűnt Pettigrew őrnagy és az ő utolsó csatája, illetve a Moly-t is elárasztották a dicsérő kritikák, így úgy gondoltam, hogy a felhajtás lecsillapodása után fogom elővenni egy csendesebb időszakban ezt a bájosnak ígérkező regényt.

Így utólag mondhatom, hogy sokkal jobban esett most ez a történet, mint mondjuk egy meleg nyári napon és egyáltalán nem bántam meg, hogy csak idén válogattam be a VCS. könyveim közé. 

Amikor elkezdtem az olvasást odakint csodás őszi színek voltak, kellemes melengető napsütéssel, a kezemben pedig  egy bögre forró tea és ilyen idilli körülmények között kezdtem az ismerkedést  Edgecombe St. Mary kicsiny, de ízig-vérig angol falucskájával és annak idősödő, de nagyon is szerethető lakóival. 

Özvegyként éli kisvárosi életét Pettigrew őrnagy, aki egy igazi angol úriember. A maga számára is meglepő módon szerelembe esik a szintén özvegy, pakisztáni származású hölggyel, Mrs. Alival. A regény folyamán a két testben idősödő, de lélekben nagyon is fiatal ember kibontakozó románcát figyelhetjük meg. A szerelmüknek azonban nem kevés buktatón kell átküzdenie magát, de vajon megéri-e a küzdelem? Mindvégig ott motoszkál ez a kérdés bennünk olvasókban és a szereplőkben egyaránt. A téma nagyon izgalmas és aktuális, hiszen a társadalom, legyen az Európában, vagy éppen Amerikában nagyon nehezen tudja elfogadni azt, ami a megszokottól kicsit is eltér, vagy nem éppen konvencionális.

http://www.de-weekend.com/

A történet mindvégig andalítóan halad előre, egyáltalán nem kapkod, ami kifejezetten egy nyugodt légkört teremt és elandalít olvasás közben. Az őrnagynak azonban van pár fontos dolog az életében, ami olykor vehemenciára sarkallja, úgy, mint a két régi Churchill vadászpuska, vagy éppen a fia, Roger. Fiával nem egyszerű a kapcsolata, hiszen nagyon is különbözőek ők ketten és a regény az apa-fiú kapcsolatnak is szentel egy szálat, amit nagyon érdekes volt megfigyelni és szintén egy problémás szegmense társadalmunknak. 

Több ellentétet is felsorakoztat a könyv, úgy mint, a különböző vallás és kultúra találkozása, az elfogadás és a megtagadás, az idős és fiatal generáció és még sorolhatnám. Ezektől az ellentétektől és a feloldásukra tett kísérletektől lett annyira érzelmekkel teli és szívmelengető ez a regény, amellett, hogy a helyszín remek választásnak bizonyult. Úgy gondolom, hogy ez a történet például New Yorkban már nem lett volna működőképes, de a vidéki Angliában nagyon is jól funkcionált. 

Egy kis negatívumként értékelem, hogy itt-ott átérződött, hogy az írónő inkább amerikai és néhol picit túlzóan támadta az angol nemességet és helyezett rá indokolatlanul nagy hangsúlyt, mert a hagyományos angol klubból, enyhén szólva is amerikai beütésű golf club kerekedett, de ez legyen a legnagyobb baj, mert ettől elvonatkoztatva első regényként nagyon rendben volt ez.

A legtöbb karakter szerethető volt, még akkor is, ha többször jól grabancon ragadtam volna őket. A végére még Rogert is megkedveltem, a sznobériájával egyetemben, remek ellenpólusa volt az apjának. 

A kortalan szerelem előtti tisztelgésként is értékelhető a regény, nagyon bátor volt az írónő részéről, hogy ezt a témát választotta első regényéhez, de le a kalappal előtte, mert nálam telitalálat lett. Nem csöpögött, pont annyit takart amennyit kellett és néhol csak sejtetett, de ettől lett elfogadható és szép. 

Összegezve

Nagyon szerettem olvasni a regényt és annak ellenére gyorsan haladtam vele, hogy maga a történés inkább csak csordogált. Elmaradtak a hirtelen csapongások és világmegváltásra törekvő gondolatok, egyszerűen az angol humor és életérzés került az előtérbe egy remek témával kiegészítve. Bebizonyosodott, hogy még idősebb korban is lehet gyönyörű egy félszeg, a társadalom ítéletétől rettegő szerelem. 

Extra

Ismételten meg kellett állapítanom, hogy a magyar kiadás borítója messze a legjobb. 

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

A nő mosolya és az Álmaim asszonya után A világ végén megtalálsz a szerző harmadik, magyarul megjelenő könyve.
Egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Ki lehet ő?
Habkönnyű szerelmi történet a szerző kedvenc színhelyén, Párizsban.

Nicolas Barreau könyveivel még nem igazán találkoztam, vagyis nem olvastam, hallottam már róluk, de eddig valahogy nem vonzottak annyira. Legutóbbi könyvtárban történt látogatásom alkalmával viszont megláttam a polcon a Világ végén megtalálsz című Barreau könyvet, vagyis annak borítóját, ami teljesen levett a lábamról, annyira romantikusnak tűnt, hogy muszáj volt kikölcsönöznöm. 

Azt kell mondanom, hogy semmi különös és mégis. Egy teljesen egyszerű, lassú mederben folyó történet, amiben mégis van egy olyan plusz, amitől érdekessé és titokzatossá válik a történetet. 

A titokzatosság köszönhető egyrészt Párizsnak, másrészt egy titkos imádónak, Principessa-nak, aki furcsa, régimódi szerelemes leveleket kezd küldözgetni a jóképű Jean-Lucnak, a párizsi galéria tulajdonosának. 

"Mélyen belélegeztem a gesztenyefák virágának illatát, figyeltem a kutyámat, ahogy vígan szökdécsel előttem, és olyan békés volt minden, hogy egy pillanatig úgy éreztem, egy Monet-képen sétálgatunk."

Jean-Luc-kal szerelmi életének hajnalán ismerkedünk meg, egy balul sikerült szárnybontogatás által, majd a jelenbe repülünk, ahol Jean-Luc által a szemünk elé tárul a kissé bohém, de elragadó Párizs és hősünk szűkebb baráti és ismerősi köre, akik szintén tipikusan franciák. 

Engem személy szerint már azzal megvett az író, hogy egy lassan adagolt csöpögős Párizst nyújtott át tálcán, amit még kiegészített egy egészen abszurd szerelmi szállal is. Jean-Luc és az ismeretlen Principessa e-mail váltásaiból bontakozik ki előttünk egy még mindig állítom, hogy picit bizarr szerelmi szál, mert azt elismerhetjük, hogy e-mail váltások útján úgy belehabarodni valakibe, mint ahogy Jean-Luc teszi, koránt sem megszokott. Ez a szál viszont adott egy kis pikantériát, ami nem tett rosszat a regénynek.

Szerettem a párizsi éttermeket, utcákat, galériát, embereket és pályaudvart egyaránt, meg a megannyi apró részletet, amit ebből a csodás, mesebeli városból kaptam. A szereplők is tipikusan franciák voltak, egyszóval egy finom habos kávéhoz tudnám hasonlítani a történetet, amit szép lassan kell kiélvezni. Én minden este egy rövidebb részt olvastam el a könyvből és imádtam, hogy estéről estére jutott egy kis könnyed kikapcsolódás és már vártam, hogy mikor tudom folytatni ezt a mesés kis regényt. Szerintem ez most kis adagokban sokkal jobban esett, mintha egyszerre kiolvastam volna, kellett a ráhangolódás, mert egyszerre tömény lett volna és talán el sem éri azt a kellemes hatást, amit bennem kiváltott. 

Nem állíthatom, hogy a szereplők közel kerültek hozzám, vagy megkedveltem volna őket, de itt ez most egyáltalán nem volt zavaró, mert szerintem egy életérzést közvetített a könyv, ami nem feltétlen a szereplőkön, hanem inkább a hangulaton keresztül jött át. Nagyon ritkán találkozom ilyen megoldással, de ezzel most telibe találta az író, nem bonyolította túl a szereplők jellemét, vagy cselekedeteiket, de ahogy mondtam ez így volt jó, pont jó.

"Drága Principessa, jelenleg roppant furcsa állapotban leledzem, azt sem tudom, egyáltalán hihetek-e saját érzékszerveimnek."

Az egyetlen zavaró momentum az volt számomra, hogy túl sok francia szó és mondta került bele, ami azért nem igazán tetszett, hiszen a szereplők franciák és ugyebár végig franciául beszéltek, még akkor is, ha mi éppen anyanyelvünkön olvastuk, engem ez egy picit kizökkentet, de ettől eltekintve tényleg egy élvezhető romantikus történetet kaptam.

                                          Hotel Duc de Saint Simon

Szerelem, Franciaország és titkok egy csodás borító alatt. 

Extra

Annak ellenére, hogy az író neve alapján joggal hihetnénk, hogy egy francia úriember áll mögötte, sajnos mindenkit ki kell ábrándítanom, hiszen egy német írónő tollából származik a történet, név szerint Daniela Thiele.