Richard Osman: Az eltévedt golyó (A csütörtöki nyomozóklub #3.)

Fülszöveg:  Egy újabb átlagos csütörtöki nap, amikor a dolgoknak végre vissza kellene térniük a megszokott kerékvágásba.

Csakhogy a csütörtöki nyomozóklub mágnesként vonzza a bajt. Egy tíz évvel ezelőtti megoldatlan bűntény szálai egy helyi híradós sztárhoz vezetnek, és egy olyan gyilkossági ügyhöz, amely holttestnek és magyarázatnak is híján van.

Eközben egy váratlanul felbukkanó új ellenség keresztezi Elizabeth útját, és választás elé kényszeríti: gyilkolnia kell, vagy meghal.

Miközben a megoldatlan bűntény újabb és újabb fordulatokat tartogat, Elizabeth a lelkiismeretével (és egy pisztollyal) viaskodik, Joyce, Ron és Ibrahim pedig régi és újdonsült barátokkal együtt nyomoznak. Vajon képesek lesznek megoldani a rejtélyt és megmenteni Elizabethet, mielőtt a gyilkos újra lecsap?

 Nagyon vártam már Richard Osman, Az eltévedt golyó, azaz a csütörtöki nyomozóklub ténykedéseinek harmadik részét. Nagyon örültem, hogy a megjelenést követően rögtön kézbe is vehetettem a kötetet. Igazából gyorsan haladtam vele, de az tény, hogy mindenhova vittem magammal a könyvet és ahol csak tudtam olvastam, azaz utazás közben, az orvosi rendelőben várakozva és elalvás előtt is. Ritka az, amikor ennyire várom egy sorozat következő részét, de engem az angol nyugdíjas nyomozók zsebre vágtak ezúttal is. 

Elizabeth, a hajdan volt kém kényes helyzetben találja magát, amikor elrablója arra utasítja, hogy öljön meg egy hozzá közel álló személyt, aki nem mellesleg a KGB egykori vezetője, amennyiben ez nem teljesül valaki meghal, aki közel áll Elizabethez. Közben egy évtizeddel ezelőtt történt bűntény is a horgukra akad, ezzel pedig beindul egy több szálon futó nyomozás, amibe a barátok is szép sorban becsatlakoznak. Annak ellenére, hogy nem ismerik Elizabeth teljes történetét segítenek neki, az idő pedig ketyeg és Elizabeth-nek dönteni kell a szeretett személyek érdekében. 

A nagy kérdések: ki ölte meg Bethany Waites-t és most ki akarja Viktor Illjics halálát?

Dinamikus és több szálon futó történetet olvashatunk, ráadásul, hogy ne unatkozzunk új szereplők is megjelennek a játékban. Egy viszonylag gyorsan pergő, akciódús krimi, ami nem hagyja unatkozni az olvasókat, mert egyik megoldandó probléma követi a másikat, tehát mindvégig van min agyalni és mivel elég összetett a krimiszál, így nem árt figyelni sem a részletekre.

Adott tehát egy maroknyi nyugdíjas, akik között van egykori kém, pszichológus, szakszervezeti bajkeverő, ők azok, akik meg tudják mozgatni az ember nevetőizmait és igazából annyira be tudták lopni magukat a szívembe, hogy szinte azt érzem, hogy hozzám közel álló személyek. Mindegyik karakter egyszerre elbűvölő, idegesítő és izgalmas, persze a maguk furcsa módján. Egyértelműen telitalálat az idős korosztály krimibe történő bevonása, hiszen oly sokan szerették Poirot és Miss Marple karaktereit is. Azt érzem, hogy az időseknek van egyfajta varázsuk, múltjuk és jó értelembe vett kelekótyasága, amitől működni tud egy történet. Nagyon szépen kibontotta az író az egyes szereplők, Ibrahim, Joyce, Elizabeth és Ron személyiségét, ez az, amit én abszolút imádtam. Szinte látjuk magunk előtt a kissé hiú Joyce-t, a visszahúzódó, de éles elméjű Ibrahim-ot, a bátor és büszke Elizabeth-et és végül az agresszív, de arany szívű Ront. A visszatérő mellékszereplők is tudtak fejlődni, így egyszerűen nem lehet nem kedvelni a karaktereket. 

A szereplők párbeszédje is legtöbbször sziporkázó és kellő arányban jelenik meg a leíró részek mellett. 

 Egyébként számomra az meglepő volt, hogy bár viszonylag sokrétű a krimi szál mégsem sok és nem veszik el a részletekben, hanem lényegre törően haladnak előre a nyomozati szálak. Szeretem, hogy ennyire összeszedett mégis habókos maga a sorozat. 

Azt  szerintem még érdemes kiemelni, hogy egy sorozatról van szó és ez az az eset, amikor érdemes az első résszel kezdeni az olvasást, mert könnyebb megismerni a szereplőket és némi visszacsatolás is van a korábbi részekre, amely ismerete nélkül kicsit elveszett lehet az olvasó.

Mindig keresem az angol humor és a jó krimi keverékét és azt hiszem Osman pont azt nyújtja a zsánerben, amiből hiány van a piacon: szerethető karaktereket, humort és jófajta nyomozást. Annak ellenére teljesen élvezhető a történet, hogy a krimi szálon még mindig van mit csiszolgatni, de lassan közelít a hibátlan olvasási élményhez. 

Ez az a sorozat, ami mindig mosolyt csal az arcomra és szívesen fogom újra és újra elolvasni. Karácsonyi ajándéknak is jószívvel ajánlom a sorozatot az idősebb és fiatalabb korosztálynak egyaránt.

A sorozat rajongóinak pedig jó hír, hogy valamikor a jövőben (2023. szeptember?) érkezik a 4. rész is!  

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

" - Dale, maga még fiatal. És ahogy most magával beszélgetek, tudom, hogy okos és jólelkű fiatalember. Az évek múltával rá fog jönni, az embereknek nagyobb szüksége van azokra, akik okosak és jólelkűek, mint arra, aki tud táncolni, és tudja, milyen frizurát vágasson magának. "

 "- Maga érdekes fickó. Kell magának munka?

- Van már munkám- válaszolja Ibrahim. - Pszichiáter vagyok. 

- Rendes munkára gondoltam. "

" Vigyázzanak magukra, ott leszek, amilyen gyorsan csak tudok. Vigyek valamit?

Elizabeth egy pillanatig elgondolkodik. Viktor Illjics, a viking, Joyce. 

Csak nem egy terv körvonalazódik a fejében? Még az is lehet. 

- Igen, kedvesem. Hozna nekem termoszban teát meg egy pisztolyt?" 

Richard Osman: A férfi, akit kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2. )

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.

Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?

Mostanában kicsit ritkábban jutok el odáig, hogy írjak egy-egy olvasási élményemről, pedig idén viszonylag sokat és jókat olvastam. A vizsgaidőszak és a szokásos munkahelyi hajtás inkább a gyorsan kiposztolható instagram bejegyzéseknek kedvezett, mint a hosszabb időt igénylő blog bejegyzéseknek, de mindenképpen szeretnék többször írni erre a felületre is, mert nagyon kikapcsoló tud lenni a véleményem, gondolataim lejegyzése. 

Amiről mindenképpen szerettem volna még idén beszámolni Nektek az nem más, mint Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg. A Moly-on 5 csillaggal értékeltem a történetet, azt hiszem ez sokat elmond arról, hogy mennyire kedvelem a karaktereket és a történetet egyaránt. 

Nagyon örültem, hogy ismét együtt nyomozhattam a kedves nyugdíjasaimmal: Elizabeth-tel, Joyce-szal, Ron-nal és természetesen Ibrahim-mal. Már régi ismerősként köszönthettem őket, egyből bele tudtam helyezkedni az új történetbe is. Nem is igazán éreztem, hogy mennyi idő telt el az első rész olvasását követően, mert nagyon jól emlékeztem még a viszonylag apróbb részletekre is.

Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az első rész sikere után a második résszel meg tudja-e ugrani azt a bizonyos magasságot az író, amit felállított magának. Szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, mert nagyon is tudta hozni a kacagtató, vidám, unalmasnak semmiképpen nem mondható történetet és karaktereket.

"Bárcsak megint történne valami izgalmas. Bármi.

Mondjuk egy tűzvész, amiben senki sem sérül meg? Csak legyenek lángok meg tűzoltóautók."

Ahogy írtam itt már régi ismerősként, a családi és életrajzi adatokkal felvértezve kezdhettem bele az olvasásba, szerencsére ezek tekintetében nem nyúlt vissza teljesen az alapokhoz az író. Pontosan tudta, hogy mennyi az a háttérinformáció, amely által a visszatérő olvasók sem fogják unalmasnak tartani a részleteket, de az új olvasóknak még pont szüksége lehet rájuk, hiszen a könyv az első kötet ismerete nélkül is megállja a helyét, igaz mindenképpen élvezetesebb folytatásként olvasni.

Elizabeth volt a korábbi részben is az a karakter, akinek a hátterét érdemes egy kicsit jobban kibontani, amit az író most meg is tett. A múltjából izgalmas apróságok, szereplők cseppentek be, amitől még inkább azt éreztem, hogy egy nagyon különleges, laza idős hölggyel van dolgom, akivel könnyű azonosulni is. Joyce naplóbejegyzései is kicsit kevesebb teret kapta, (áttért az instagramra :D) amit nem bántam, mert ezáltal egy sokkal belevalóbb karakterként térhetett vissza, végre voltak remek önálló gondolatai is. 

A két erős női karakter mellett továbbra is nagyon kedveltem Ron, Bogdan, és a nyomozópáros karakterét is, igazi üde színfoltok, új kvalitásokkal. Ibrahim vonatkozásában éreztem azt, hogy kicsit rossz irányba mozdította el az író, de végülis kell egy depisebb karakter, aki visszarántja a földre a többieket. 

"Melyik pszichiáter retteg az élettől? Ibrahim szerint mindegyik, ezért lesz belőlük pszichiáter."

A nagyon eleven, vidám, habókos és igazán vagány idős szereplők által a történet is nagyon szórakoztató, olvasmányos tudott lenni. A rosszfiúk is olyan igazán történetbe simulóan jelentek meg, egyáltalán nem keltettek rossz érzéseket, hanem inkább kíváncsiságot ébresztettek, az ő hátterükről is minél többet szerettem volna megtudni, érdekelt, hogy mekkora az a tűréshatár, amivel az idősek még simán sokkolni tudják őket.

Összességében a rejtély és a humor szerethető egyveleget alkottak, emellett az ember érzéseire is pozitívan hatott a történet. Bátran ajánlom a két ünnep között pihentető kikapcsolódásként egy ötórai teával kiegészítve, csak úgy nyugodtan, angolosan.

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek Kiadónak!

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 A moly.hu oldalon Csaba indított egy kihívást, Nyomozós nyár címmel, ennek keretében olyan könyveket kellett elolvasni, amelyeknél szerepel a nyomozás címke.

Tudtam, hogy szeretném teljesíteni a 6 db olvasást, de közben annyira belelendültem, hogy több remek könyvélményt is szereztem a krimi-nyomozás-bűntény vonalon.

Számomra, ahogy azt már többször is említettem Agatha Christie munkássága az etalon, szinte nem tudok olyan írást említeni, amit ne szerettem volna az írónőtől, így a léc elég magason van, ami a krimiket illeti. Ettől függetlenül mindig kutatom azokat az írásokat, amelyek valami pluszt tudnak nyújtani a műfajban, illetve közelítik azt a színvonalat, cselekményvezetést, amitől azt érzem, hogy igen, ez igazán csavaros volt. A lényeg számomra nem a vértől tocsogó jeleneteken van, hanem a lélektanon és a csavaros megoldásokon, amikor a kettő találkozik, akkor örömömben legszívesebben tapsolnék is. 

A nyomozós nyár keretében egy olyan regényt szeretnék nektek ajánlani, amely körül elég nagy hírverés volt csapva. Bevallom, kíváncsi lettem, hogy a sok magasztaló említés mögött milyen tartalmat fogok találni, így esett a választásom Richard Osman-tól a Csütörtöki nyomozóklubra.

A történet egy látszólag békés idősek otthonában, Coopers Chase-ben veszi kezdetét, ahol néhány nyugdíjas azzal tölti a csütörtök estéket, hogy döglött aktákat próbálnak kinyomozni, csak úgy, saját szórakozásból, igaz nem mindenki teljesen amatőrként, de koruknál fogva viszonylag sajátos stílusban. Amikor karnyújtásnyira kerülnek egy gyilkosságtól felbolydul a méhkas és a nyugdíjasok igazi energiabombává változva vetik bele magukat az események sűrűjébe, persze a törvényt is sajátosan értelmezik.

Nagyon tetszettek a karakterek, szerintem ők voltak a legjobb részei a regénynek. Elizabeth volt az, akit kimondottan megkedveltem, igazi karakán idős nő, akinek a gondolkodása a kora ellenére nagyon friss és nem riad meg egy kis sumákolástól sem. A volt szakszervezeti vezető Ron is amolyan üde színfoltja volt a regénynek, de Ibrahim, Joyce is jól illetek a kis csapatba.

Remek megoldás volt az írótól, hogy idősebb karaktereket választott a regény főszereplőinek, ezáltal  az olvasó könnyebben szemet tud hunyni az apróbb hibáik felett is, talán picit mindenki a nagyszüleit látja bennük, néha esetlenek, de még tettvágytól buzognak, ami a lényeg, hogy nagyon pozitív személyiségek.

"Ron felmászik a kapu első rúdjára, hogy a tömeghez intézze a szavait. Majdnem elveszíti az egyensúlyát, úgyhogy jobbnak látja, ha visszamászik a szilárd talajra. Nem számít, övé az irányítás."

Ahogy Agatha Christie-nek bejött Miss Marple idősödő, de zseniális logikával rendelkező karaktere, úgy Osman is remekül nyúlt a nyolcvanas éveikben járó karaktereihez, nyerő négyes fogatot sikerült összehoznia. A szereplőket sikerült a modern környezetbe nagyon jól belesimítva megalkotnia, megvolt a kellő humor, ambíció, kíváncsiság és az élet iránti szeretet, de az elmúlás feldolgozása is. Az olvasás során egyszerűen csak jó szívvel gondol arra az ember, hogy annak ellenére, hogy ezeknek az embereknek koruknál fogva ugyan vannak korlátajaik, amiket érzünk is, de az írás egy pillanatig sem megy át az idősek kifigurázásába, nem csinál viccet a korukból, csak jól meglovagolja az író a korosztályban rejlő irodalmi lehetőségeket.

Etnikai kérdések is nagyon ügyesen kerültek bele a regénybe, azáltal, hogy a ciprusi török vonalat behozza a cselekményszálnál, vagy éppen a szereplők származása által.

Joyce naplóját viszont kicsit erőltetettnek éreztem, azok a részek nem adtak túl sokat a történethez, bár tagadhatatlanul voltak vicces részei is. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez kihagyható lett volna vagy sem, de nem tudtam döntésre jutni.

Összességében egy elegánsan megírt szórakoztató olvasmány, amely nem nélkülözi a hamisítatlan angol vidéki stílust, a humort és a jó értelemben vett őrült nyomozást sem. A magam részéről nagyon-nagyon várom a következő részt és ezt a regényt jószívvel ajánlom olvasásra! 

Fülszöveg: “Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!”

A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.