David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Fülszöveg: Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.

Ezt a könyvet nagyon szerettem volna a polcomon tudni, hiszen gyermekkori megkopott emlékek kötnek az íróhoz. 

Nem, sajnos személyesen sosem találkoztam vele, de azok, akik a '80-'90-es években voltak kisiskolások biztos gyakran találkoztak vele, leginkább biológia, földrajz és egyéb lyukasórákon. A tanáraink előszeretettel tették be az író egy-egy remek tv sorozatának részeit a videólejátszóba, persze még videokazetta formájában, csak úgy stílusosan, hiszen maguk a felvételek is a korszakhoz képest újszerűek, de így visszagondolva igencsak kopottasak voltak.  Ettől függetlenül kitárult a sorozat által a világ, gyönyörű tájakon kalandozhattunk, remek narrációt hallgathattunk és természetesen nem kellett erre a rövid időre tartanunk a röpdogáktól, villámkérdésektől sem, pedig akkoriban ezek elég gyakran szálltak a levegőben, hol volt még akkor a digitális oktatás?! 

Így visszagondolva az akkori oktatásnak, tv sorozatok általi educationak igazi bája, hagyománya volt. 

Tehát elmondhatom, hogy személyes kedvencem volt már akkor is David Attenborough, mert valahogy nagyon sajátosan, ízesen, érdekesen tudta bemutatni a Földön lévő életet, a megannyi természeti csodát. 

Reméltem, hogy a most, frissen megjelent kötete által kicsit vissza fog tudni repíteni a múltba, de mellette tartogat még megannyi új információt is, amit az évtizedek alatt össze tudott gyűjteni, meg tudott tapasztalni. 

A könyv kivitelre keménytáblás, így nem tudtam annyira gyorsan haladni vele, mint amennyire falni szerettem volna az oldalakat, mert picit a súlya miatt nehéz volt tartani. Ettől függetlenül a tartalom természetesen kárpótolt. 

A kötet első részében eltelt 94 évének megfigyeléseit tárja elénk az író. A tapasztalatait nagyon érdekes, olvasmányos formában adja át. Érdekessége, hogy éveket emel ki az életéből, amelyek fejezetekre osztják a könyvet. A fejezetek elején láthatjuk, hogy abban az évben a Föld népessége hány milliárd volt, mennyi volt a légkör szén-dioxid-tartalma és az érintetlen területek aránya. Döbbenet, ahogy ezek a számok jelentőséget nyernek, mire elérünk a 2020. évhez. Az évekkel haladva remek anekdotákat, érdekes tényeket, történéseket olvashatunk. Sokszor ismerős érzések kerítettek a hatalmukba, hiszen, amiről írt azok epizódonként felrémlettek a sorozatból, amit gyermekként láttam. Emellett számos olyan tényt is megismertem, ami mélyen elgondolkodtatott. 

Számomra  a legérdekesebb a 2011. év felelevenítése volt, amikor A fagy birodalma című filmsorozatot állította a középpontba, ezzel a Föld két végét az Északi- és a Déli-sarkot. Talán azért volt ez kimondottan érdekes, mert a Föld ezen része tartogatja a legtöbb talányt, amellett, hogy igazán érdekes az állatvilága, illetve nagyon fontos szerepet játszik a Föld működésében, hiszen a jég- a jég olvadásának jelentősége talán el sem tudjuk képzelni mekkora hatással van ránk, a jövőnkre. 

A könyv második része a jövőt hivatott kivetíteni az olvasó számára. Iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mi emberek mit tehetünk a jövőnkért, az utódaink jövőjéért. Lényegében megismerhetjük Attenborough "Látomását" világunk jövőjéről. 

Nem mondom, hogy néhol nem gondoltam azt, hogy túlzás, de összességében egyet kell értenem az íróval, muszáj tenni valamit a jövőnkért és erre mi, a mai korban élők együttesen vagyunk képesek, nem szabad halogatni, várni a csodát. 

Ezt a gondolatát igazán közel éreztem magamhoz: 

"Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet- velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. "

Ez a gondolatmenet, ami a könyv vége felé található visszacsatolás a bevezetőhöz, amikor a csernobili atomerőmű felrobbanása miatt kiürült Pripjaty városát mutatta be az író. Számomra nagyon jól szemléltette azt, ahogy a természet is képes teret hódítani, visszakövelni, ami eredetileg is az övé volt.

A könyv telis-tele van fényképekkel, nagyon sok fekete-fehér kép kapott helyet, de sok színes szemet gyönyörködtető fotó is gazdagítja az írást, azt remekül kiegészítve. 

A kötet végén pedig egy kislexikon is helyet kapott, hiszen néha, egy-egy ismeretlenebb témakörnél, szónál jó volt gyorsan fellapozni és ezáltal egy picit jobban képbe kerülni. 

A könyvet záró, megszívlelendő gondolattal szeretném én is zárni az értékelésemet.:

" A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz." 

Kiadó: Park

Oldalszám: 308

Megjelenés éve: 2020.

Fordító: Makovecz Benjamin 

3 könyvről röviden (P.G. Wodehouse, Agatha Christie, Szabó Magda)

 Úgy gondolom, hogy vannak olyan történetek, amelyeket nem érdemes túlzottan elemezni, mert önmagukért beszélnek. Egyszerűen zseniálisak, de legalábbis olvasásra mindenképpen érdemesek. Ezek azok a könyvek, amelyeket csak röviden szeretnék ajánlani, mert hosszan bármit is írnék róluk csak  gejl lenne. 

Agatha Christie - Parker Pyne esetei

"Hétről hétre egy különös magánhirdetés jelenik meg a Timesban: „Boldog? Ha nem, keresse fel Mr. Parker Pyne irodáját!”. A nyugdíjas Parker Pyne ugyanis a boldogság szakértője és a boldogtalanság kérlelhetetlen ellenfele. Mr. Pyne hosszú évek alatt összegyűlt tapasztalataira támaszkodva, statisztikai alapon dolgozik, ám leghatékonyabb fegyvere mégis a kiváló emberismerete. Ügyfelei közt megtaláljuk a kemény munkával felkapaszkodott, újgazdag özvegyet, akit már minden luxus untat, a külföldi szolgálatból hazatért, de új izgalmakra vágyó őrnagyot és az egyetlen fia könnyelmű eljegyzése miatt izguló, aggódó anyát is. Miközben sikerrel bogozza ki a boldogtalanságot okozó szálakat, Parker Pyne hálóján több bűnbanda – köztük emberrablók és gyémánt tolvajok – is fennakad."

Nem gyakran esett meg, hogy Agatha Christie ennyire elvonatkoztatott volna a nyomozóitól, magától a nyomozástól. Parker Pyne esetében kivételt tett, legalábbis a kötet felének vonatkozásában és inkább a psziché kapta a főszerepet. Pszichológiai útvesztőkön át kereshettük a boldogságot Pyne-nal, aki  nyugdíjas hivatalnokként kezdett foglalkozni azzal, hogy az újsághírdetésére jelentkezőket boldoggá tegye. 

Válogatott novellák által ismerjük meg Parker Pyne érdekes személyiségét, azt, hogy miként jár az agya egyetlen rugóra, ami mindig a boldogság irányába mutat. A novellák viszonylag rövidek, így könnyed olvasmányok, ráadásul legtöbbször eltérő vonalon mozgatja a szereplőket az írónő, így ez a gyűjtemény egy percig sem volt unalmas. Pyne nem olyan zseniális, mint Poirot, nem olyan jó megfigyelő, mint Miss Marple, de tagadhatatlanul van benne valami egyedi, ami miatt megkedveltem a karakterét. Érdekes volt, hogy a boldogság üzleti alapként jelenik meg, de működött. Mindemellett, akik ismerik az írónő életrajzát azok több párhuzamot is felfedezhetnek az olvasás során.

Megjelennek a házastársi problémák, az anyagi problémák, a mókuskerékből kilépés vágya és a monotonitás, sőt a nélkülözhetetlen  pénz is.

Mindennapi problémákat csomagolt be az írónő kis elbeszéléseibe, olyanokat, amelyekkel valószínűleg ő maga is naponta szembesült, talán többel közülük meg is küzdött. 

A szokásos remek karakterábrázolás és a stílus önmagáért beszél, igazi csemege ez a gyűjtemény. 

Személyes kedvencem a Bagdad kapuja című elbeszélés volt, mert ez emlékeztetett leginkább a hagyományos krimijeire, de mégis Parker Pyne-os volt, könnyeden, keletiesen megoldott.

Aki szereti az írónő munkásságát az ezúttal is bátran evezzen vele új vizekre, nem fog csalódni.

Szabó Magda - Az ajtó

"Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Álmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?

Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára. "

Nálam az idei év nagy meglepetése és felfedezése Szabó Magda Az ajtó című írása lett. Igen, ezt így bátran ki merem jelenteni, nem is értem eddig, hogyan tudtam félretenni a könyveit. Ez az írása szívbe markoló, gyönyörű, gyöngéd, de mégis vad. 

Biztos vagyok benne, hogy mi, magyarok sokkal jobban át tudjuk érezni a regény lüktetését, rejtett és nem annyira rejtett mondandóját, mint a külföldi olvasók, akik ennek ellenére szintén imádják. Csak mi tudhatjuk igazán, hogy miről ír az írónő, sőt talán már a mi korosztályunk sem első kézből, de ismeri a korszakot, amelyben a regény játszódik, a várost, az elhivatottságot, ami a főszereplőt, Emerencet körbeveszi.

Annak ellenére, hogy önéletrajzi elemek vannak a regényben, közel sem az írónőről szóló történet ez, hanem a háztartási alkalmazott, Emerence története. Történet a magányról, a kiszolgáltatottságról, a bátorságról, szeretetről és - nagybetűsen - az ÉLETRŐL. 

Annak ellenére, hogy egy titok is lappang a háttérben egyszerűen képtelen voltam arra fókuszálni, nagyon lekötött ahogy Emerence kibújt a csigaházból, vagy éppen elbújt. Általa egy erős személyiséget ismerhettem meg, ráadásul gyönyörű történetbe foglalva. Igen, talán mérgező személyiség volt Emerence, de mindenképpen megismerésért kiált, személy szerint egy ilyen művet szívesen betennék a kötelező gimnáziumi olvasmányok közé. 

Az Ajtó, ami elzárja  a titkot, de ugyanakkor megnyitja a szív kapuit.

A Moly oldalán rögtön öt csillaggal értékeltem, mert talán az utóbbi évek egyik legjobb olvasási élményét kaptam általa.

P. G. Wodehouse - Nyári holdfény 

"Joe Vanringham első látásra beleszeret Jane Abbottba, aki viszont imádja Adrian Peake-et. Utóbbi azonban eljegyezte Joe mostohaanyját, a nagystílű, gazdag és félelmetes hercegnét, aki egyben az egyetlen lehetséges vevő a Jane családjának birtokában lévő visszataszító külsejű kastélyra. A kastélytól tulajdonosa igencsak meg kíván szabadulni, mivel anyagi nehézségei miatt már odajutott, hogy kénytelen fizető lakókat is vendégül látni.

Bonyolultnak tűnik? Pedig a szövevényes szálak csak még inkább összekuszálódnak, amikor megjelenik a színen Jane anyjának fivére is, aki bírósági végzések kézbesítésével keresi a kenyerét…

De nem kell aggódnunk! P.G. Wodehouse, az angol vidám regények utánozhatatlan mestere ismét biztos kézzel szövi a szálakat. Regénye letehetetlen, a meseszövés és a szerzőtől megszokott finom, intellektuális humor ismét remekművet eredményezett."

Egy könnyed, humoros történet P.G. Wodehouse-tól, ami annyira jót tud tenni a lelkemnek, hogy bármikor szívesen olvasok tőle. Tudom, hogy rosszkedvből, egyéb olvasási nyüglődésből ki tud rántani az író.

Azt nem állítom, hogy a nyelvezetére egyből rááll az ember szeme, de pár oldal után be tud szippantani ez a kicsit modoros, igazán angol humorral átitatott szöveg. 

Ez a történet is a vidéki élet báját emeli ki, a főúri elszegényedést, a gazdag rokont és a hősszerelmeseket állítja a középpontba. Mondhatni a szerelem ott van a levegőben, de néhol keveredik némi bonyodalommal. 

Ebben a részben is készíthetjük a nevetőizmainkat, hiszen Bullpit bácsi nem kevés vicces helyzetet generál a közvetlen környezete számára. Annyira abszurd helyzeteket jelenít meg az író, hogy már ettől lesz igazán vicces, szinte látjuk a lelki szemeinkkel azt, ahogy a szereplők szerencsétlenkednek egyik komisz helyzetből a másikba esnek, néha szó szerint. 

A szereplők vidámak, szerethetők, az olvasással pedig gyorsan lehet haladni, mert a cselekmény folyamatosan pörög, nem hagyja lankadni a figyelmünket. 

Joe pedig az egyik kedvenc karakterem lett, annyira pozitív, vidám és szertelen, hogy nem lehet nem kedvelni. 

Wodehouse-t lehet szeretni, vagy utálni, de úgy gondolom, hogy egy esélyt mindenképpen érdemes adni neki, én mindig úgy érzem, hogy ledobtak rám egy boldogság bombát, amikor becsukom egy-egy regényét. Amennyiben első olvasás lesz az írótól, akkor jószívvel tudom ajánlani ezt a történetet, mert az egyik kedvencem az eddigi általam, az életműből olvasott darabjai közül.

Februári zárás

 A február nálam amolyan levezető hónap, lassan eljön a tél vége, ami az időjáráson is megmutatkozik, legalábbis idén. Nem kapkodtam sem beszerzések, sem pedig olvasás terén, amolyan nyugodt hónapot tudhatok a hátam mögött. A telet lekopogom betegeskedés nélkül megúsztuk, most az utolsó héten csapott le némi nátha a gyermekszekcióban, így a hónap utolsó hetében egy picit a szokásosnál is lassabbra vettem az olvasási ütemet. 

Elkezdtem aktívabb lenni a Moly oldalon, mert remek tartalmakat találtam az utóbbi időben, így úgy gondoltam érdemes még bekövetnem pár molyt, hogy minél színesebb legyen ez a paletta. 

Sikerült bekerülnöm egy trnd tesztelésbe, így a zöldségpástétomok előtérbe kerültek, amikor szendvicseket, töltött tojást készítettem a családnak, sőt még a tésztára is remek kiegészítőnek bizonyultak.

Kis tartókba ültettem paradicsom, paprika magokat, illetve batáta hölgyet is vízbe tettem, indul a kert projekt. Már nagyon várom a tavaszt, talán idén sikerül pár darab saját palántát is ültetni a kertben. Nagyon lelkes vagyok a témában. 

A kávézás is nagy hangsúlyt kapott a hónapban, készítettem is pár kávézós képet, mutatom a kedvencemet:

Sikerült elolvasnom öt könyvet, hát nem vagyok büszke erre az alacsony számra, de, mint említettem február igen lassúra sikeredett az olvasás terén.

Nagyon örülök, hogy ismét visszatértem P.G. Wodehouse-hoz, mert rettenetesen szeretem a fanyar, angol humort, amit képvisel. Szerintem a következő hónapban is be fogok tőle ütemezni legalább egy olvasmányt. Aztán volt némi romantika, gasztronómiával ötvözve Nicolas Barreau által, illetve kétszer is kimozdultam a komfortzónámból Avi Loeb és Gregus Gábor jóvoltából. Újráztam Agatha Christie írónővel is, ezúttal sem Miss Marple, sem Poirot nem került képbe, de helyette ott volt a kedves Parker Pyne úr, aki elhívatottan próbál másokon segíteni, de leginkább boldogságot vinni az életükbe. 

Januári olvasásokról is írtam bejegyzést, köztük kedvenc írónőmtől, Agatha Christie-től ajánlottam az Öt kismalac című krimit, szerintem zseniális ez a kötet, bátran ajánlom az írónővel történő ismerkedéshez. Aztán arról is írtam, hogy gyermekkel történő utazáshoz, várakozáshoz milyen könyveket ajánlok, mert nálunk ez a dilemma gyakran napirenden van. Egy bejegyzés erejéig vidámabb vizekre eveztem Jonas Jonasson-nal és az Édes a bosszú Részvénytársaság tagjaival.

A Molyon átvettem a 2500 oldal kitűntetést, azt hiszem jól haladok, év végére elég szép számot érhetek el, ha tartom ezt az ütemet.

Instagramon is igyekszem aktívabban megjelenni, nagyon örülnék, ha oda  is benéznétek, vannak könyves tartalmak is.

Márciusra nem igazán tervezek előre. Annyit tudok, hogy szeretném befejezni David Attenborough, Egy élet a bolygónkon című kötetét, ami igazán érdekes olvasmánynak ígérkezik. Illetve a már korábban elkezdett olvasásaimmal is szeretnék haladni. Sajnos továbbra is több könyvet olvasok egyszerre, így néha egy-egy könyv sokáig várakozik arra, hogy befejezzem. Igyekszem a hangulatomnak megfelelően olvasni, így lassan el tudom engedni azt a kényszert is, hogy minden könyvet befejezzek.

Jelenleg ez a négy könyv az, amit éppen olvasok:

Már a négy eltervezett könyv befejezésének is örülnék, azonban szeretnék még egy Agatha Christie újrázásba is belekezdeni, illetve Wodehouse is ott kacsingat rám. Márciusra nagyjából ennyi, amit előre látok, a többi pedig alakul majd. 

Többiek februárja: 

Gregus Gábor: Megjelöltek - Élet vagy halhatatlanság

Fülszöveg: A szürke város szélén egy titokzatos társaság gyűlik össze minden évben, hogy tagjai megmérkőzzenek egymással, életre-halálra. Miért teszik ezt? Miért pont ők? Mitől mások, mint a hétköznapi emberek?

Egy fiatal férfi is e közösség tagja. Rég leszámolt már minden illúzióval, és feladta reményét, hogy valaha normális életet élhet. A bosszú hajtja csupán. Egészen addig, amíg meg nem pillant egy lila hajú lányt társai között. Talán ő jelentheti számára a menekvést kiüresedett életéből. De az ősi ceremóniák szerint működő gyülekezetet nem olyan egyszerű otthagyni.

Egy történet barátságról, szerelemről, gyűlöletről, bosszúról, párbajokról, és az élet értelméről. A titokzatos erővel megáldott, vagy épp megvert alakok, mindannyian keresnek valamit, ami számít. Éppen úgy, mint az átlagos emberek. Vannak köztük jók és rosszak, illetve olyan is akad, aki a világ végét hozhatja el az ezeréves energiával.

 

 „…Harc hozza el hozzánk

A halált és életet."

Ritkán vállalom el megjelenés előtt kortárs magyar írók regényeinek véleményezését, azonban van olyan eset, amikor kivételt teszek. Gregus Gábor regényére ezúttal sem mondtam nemet. Tudom, hogy írásai kimozdítanak a komfortzónámból, de mivel ez az egyik idei célkitűzésem, így örömmel mondtam igent a felkérésre. Emellett évekkel ezelőtt egy nagyon szimpatikus írót ismerhettem meg személyében.

Az író otthonosan érzi magát a misztikus, a sci-fi és a horror műfajában, ezért biztos vagyok benne, hogy ez alkalommal is valami hasonlóra számíthatok a Megjelöltek című regény kapcsán.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen irányba mozdult, mennyit változott el az évek alatt az írói stílus, a látásmód, de akár az atmoszféra megteremtésének képessége is.

Kezdeném azzal, hogy a borító kellemes megjelenésű, letisztult, némi rejtélyt és kalandot enged sejtetni, úgy éreztem első ránézésre, hogy valamilyen furcsa titok lappang majd a történetben a spirál jel és a kő hatás miatt. Nem kellett csalódnom, lényegében az egész történet egy nagy titok volt, olyan titok, ami mindig is foglalkoztatta az embereket, legalábbis mióta tudatukra ébredtek, de talán a zsigereikben mindig is ott munkált a lét egyik nagy kérdése. 

Egy tetszetős, érdekes, letisztult, vagy valami miatt figyelemfelkeltő borítóval rendelkező könyvet mindig szívesebben kezdek el olvasni, ahogy tettem ezzel a regénnyel is. Az olvasással nagyon gyorsan haladtam, leginkább azért, mert mozgalmas képi elemek követték egymást.

Ennyi bevezetés után nézzük, hogy milyen is maga a történet, aminek a műfaja számomra nehezen meghatározható, leginkább a fantasy és disztópia műfaja állhat hozzá közel.

A regény ifjúsági kategória megjelölést kapott, de úgy gondolom, hogy valójában olyan maga a történet, amely inkább a 16 éves korosztályt, de inkább a fiatal felnőtteket célozhatja meg. A történet elején rögtön megismerkedünk Szikrával, aki bevezet minket egy titkos társaságba, ami egy romlás általi, jövőbeni világban létezik. Megtudjuk, hogy van egy titkos helyszín, ahol évente egyszer megrendezik a Párbajt, ahol a kihívó és kihívottja közül csak egy marad életben, de a jutalom elég nagy ahhoz, hogy megérje a Megjelölteknek évről évre felkerekedni és kockáztatni az életüket. A Fonal elhívásának csak kevesen tudnak ellenállni,  még akkor is, ha tudják, hogy a lét a tét.

Amíg ismerkedünk az alaptörténettel, a szereplőkkel egy nagyon furcsa atmoszférába kerülünk, sötét, szinte úgy érezzük, hogy egy gép belsejéből figyeljük a szereplőket és a környezetüket, miközben egy feszült légkör uralkodik.

A karakterek összességében tetszettek, mindegyikben volt valami érdekes, nem voltak túlírva, mégis el tudtam képzelni a külső és belső tulajdonságukat egyaránt. Számomra azonban nem a főszereplők, hanem Pöröly és Herceg karaktere voltak a legérdekesebbek. Az ő történetük érdekelt a leginkább, amiben volt némi csavar is, amin meglepődtem, de lényegében az egyik legérdekesebb momentuma lett a történetnek.

Emellett megjelent a szerelmi szál is, ami jól illett a történetbe, ráadásul nem lépett át az ízlésesség vonalán, számomra így nem vált többé, mint amire hivatott volt. Egy mellékszál, de adott némi érzelmi töltést a történethez, ami lényegében a keményebb vonalat képviselte. 

Összességében szerintem a regény erőssége a leírásokban rejlik. Egészen az elejétől kezdve részletesen megismerjük a helyszínt, a Párbaj szabályait és a legfontosabbakat, a résztvevőket. Leginkább benyomásokat szerezhetünk, amelyek hagyják a képzeletet is kibontakozni. Érdekes volt, hogy  mindenki saját fantáziájára alapozhatja a képi megjelenítést, ezáltal az olvasó maga is hozzá tud járulni a világ megteremtéséhez, mert a hiányzó információkat saját magunk tudjuk tartalommal megtölteni, mely által mindenki egy picit más képzelt világot fog megtapasztalni. Gyengeségként pedig a párbeszédeket említeném meg, úgy éreztem, hogy lehettek volna egy kicsivel kiforrottabbak, de mindezt egyensúlyba hozta az alapkoncepció és a világ megteremtése.  Bevallom, a fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de végül mindenképpen örülök, hogy elolvashattam a regényt. Egy érdekes világba kalandozhattam, olyan témákat érintve, mint a lét, a barátság, a kétely és a szerelem. A történettel gyorsan haladtam, de el is gondolkodtatott, hogy vajon merre tart a mai világunk, mi lesz majd 100 vagy 300 év múlva, hiszen az erőszak egyre jobban ott munkál a világban. Emellett ismét egy újfajta olvasási élménnyel gazdagodtam, így eddig nagyon jól haladok az idei célkitűzésemmel, miszerint új műfajokkal és számomra eddig távolinak tűnő világokkal, történetekkel ismerkedem meg.

Gábor korábban megjelent regényéről, a Pillanatnyi elmezavarról is el tudjátok olvasni az értékelésemet még 2016. őszéről. 

Kiadó: Mogul

Oldalszám: 252

Megjelenés éve: 2021.02.

Friss megjelenések, avagy amiket el szeretnék olvasni tavasszal

 

A jómódú philadelphiai családból származó Grace Kelly a szülei elvárásai elől menekül New Yorkba. A tizenhét éves fiatal lány nem szeretne korán férjhez menni, ehelyett színészetet akar tanulni. A színiiskolában tehetséges tanítvány, így szinte sorsszerű, hogy Hollywood is felfedezi. Az 1950-es évek elején a világ szórakoztatásra vágyik, és a filmipar ontja a filmeket. A gyönyörű, törékeny, szőke ártatlanság Grace Kelly személyében ellenállhatatlanul vonzza a kamerát. A színésznő idővel komoly karakterszerepekben is kiemelkedőt alkot, szülei elégedettségét mégsem sikerül kivívnia, és a nagy szerelem is várat magára. Ám amikor találkozik Rainier monacói herceggel, az élete mesés fordulatot vesz…

„Elképesztően ​olvasmányos… az év leginkább magával ragadó könyve.” – Sunday Times

Bath, a fürdőváros angyala volt. Mindenki az ő keze alatt akart gyógyulásra lelni. De ő biztos volt benne, hogy többre hivatott.

1865-ben járunk, az angliai Bath városában. Egy rendkívüli fiatal nő, név szerint Jane, ápolónőként dolgozik, méghozzá kiválóan, de közben meggyőződése, hogy másra is hivatott, és egy nap eljön az ideje, hogy kibontakoztathassa képességeit. Dilemmában találja magát, vágyai egy addig elképzelhetetlen jövő felé vonzzák.

Eközben Borneó vad szigetén egy excentrikus brit „rádzsa”, Sir Ralph Savage filantrópként tevékenykedik, de belső konfliktusba kerül: jelleme törékeny, hajlik a kapzsiságra, ráadásul a bőrén érzi a hatalmas őserdő erőit, amelyek előbb-utóbb legyűrik.

Jane változtatni akar korábbi életén, és sorsa összekapcsolódik Sir Ralph vállalkozásával, miközben a történet az egész Földet bejárja, a szűkös angol teaszalonoktól a trópusokig, Dublin nyomortanyáitól a leginkább magamutogató párizsi divatbutikokig.

A kegyelem szigetei olyan regény, amely felgyújtja az érzékeket. Bátor szellemi útkeresés, mely megmutatja, hol lelhet oltalomra az ember a könyörtelen világban.

A ​regény, amely minden érzékünkre hat, akár a legfinomabb csokoládé!

Két női sors. Egy családi örökség. Egy igaz szerelem története.

Stuttgart, 1903. A csokoládégyáros lánya, Judith Rothmann kiváltságos életet él a degerlochi villanegyedben. Ám a látszat csal, semmi sem olyan tökéletes, mint amilyennek kezdetben tűnik. Judith szenvedélye a csokoládékészítés, minden szabad percét a gyárban tölti, újabb és újabb különleges édességeket kísérletez ki. Leghőbb vágya, hogy egyszer ő vehesse át apja helyét. Az idős Rothmann-nak azonban egészen más tervei vannak a lányával: jól akarja férjhez adni, ráadásul egy olyan férfihoz, akit Judith soha nem tudna szeretni. Aztán feltűnik a jóképű és tehetséges Victor Rheinberger, aki Stuttgartban akar új életet kezdeni…

Maria Nikolai romantikus regényfolyamának első részében a századelő Németországát, a leleményes kalandorok világát mutatja be, ahol az ötlet gazdaggá tehet, az asszonyok pedig a saját kezükbe veszik sorsuk irányítását.

Ajánljuk szeretettel a Downton Abbey és az Anne Jacobs-regények rajongóinak (is).

A repülést emberek milliói tartják zavaró, kényelmetlen vagy akár félelmetes élménynek. Patrick Smith, a sokat látott pilóta azonban segít szétválasztani a tényeket a tévhitektől, és mindent elárul, amit csak tudni szeretnénk a légi utazásról. Mitől repül egy repülőgép? Mik a torlódások, késések és zavarok okai napjaink repülőterein? Mekkora veszélyt jelentenek a légörvények? Mi igaz és mi legenda a pilóták képzéséről, viselt szokásairól vagy a repülőgép irányításáról? Mi a helyzet a terrorizmussal és a biztonsággal? Az Üdv a fedélzeten! amellett, hogy a repülés alapjait is érthetően elmagyarázza, bevezet az utasszállítás és a légitársaságok izgalmas kulisszatitkaiba is. Gondosan összeállított, szórakoztató, helyenként mélyen személyes könyv, ami az ideges turistáktól a gyakran repülő törzsutasokig mindenki számára tartogat érdekességeket.

Mario ​Escobar a moreliai gyermekek igaz történetei alapján írta meg ezt a regényt, amelyben feltárja a háború borzalmait és egyúttal megható képet fest egy család önfeláldozó szeretetéről és kitartásáról.

Madrid, 1934. Bár még nem tört ki a spanyol polgárháború, de Madrid egyre több veszélyt rejt a tizenhárom éves Marco Alcalde és húgai, Isabel és Ana számára. Marco szülei aktív ellenállást tanúsítanak Franco tábornok fasiszta rendszerével szemben, és kezdetben még csak nem is sejtik, hogy eszméik felvállalásával veszélybe sodorják szeretteiket.

Miután a mexikói kormány védelmet ígér a veszélyeztetett spanyol gyerekeknek, a szülők azt teszik, amit abban a helyzetben a leghelyesebbnek gondolnak: egy óceánjáró hajón az ismeretlen Morelia városába küldik gyermekeiket. Marco megígéri szüleinek, hogy vigyáz a húgaira Mexikóban, de akkor még csak nem is sejti, hogy embert próbáló út és szívet tépő események hosszú sora elé néznek. Amint a felcseperedő gyerekek kénytelenek gondoskodni önmagukról és egymásról, fokozatosan erőt vesz rajtuk az otthonuk és a családjuk iránti vágyakozás és identitásuk is meginogni látszik. Halványuló emlékeik és az egyre elrettentőbb külföldi hírek közepette immár abban is kezdenek elbizonytalanodni, hogy viszontláthatják-e még a szüleiket és a szívüknek oly kedves szülővárosuk gyönyörű utcáit.

Szerelem ​téren és időn át…

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura.

A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség…

Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem.

Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül.

Vajon a két világot összekötheti a szerelem?

Karády Anna elsőkönyves szerző, balatonfüredi jogász, aki a város múltját és természeti kincseit kisiskolás kora óta kutatja. Az évek során szerzett ismereteinek a lenyomata ez a történelmi, romantikus debütregény, amely megmutatja, hogy a szerelmet sem az idő, sem a tér, sem a társadalmi különbségek nem képesek eltiporni

Valentin napra ajánlom! Nicolas Barreau: A szerelem receptjei (A nő mosolya 0,5)

 Fülszöveg: A nő mosolya című kötet előzménye.

Amikor az ábrándos természetű irodalom szakos diák, Henri Bredin menthetetlenül beleszeret az életvidám Valérie Castelbe, a lány olyan elérhetetlennek tűnik számára, akár a Hold. Bármire képes lenne azért, hogy meghódítsa a tengerkék szemű teremtést, de a dolog reménytelennek tűnik. Ám egy napon a Szajna parti könyvárusok ládáiban keresgélve Henrinak egy ütött-kopott, vérvörös bőrbe kötött könyvecskén akad meg a szeme: a 16. századi kis kötetben egy szerelmi bájital receptje is szerepel. Vajon hat-e?

A Park Könyvkiadó jóvoltából elolvashattam Nicolas Barreau friss megjelenésű, romantikus, rövidebb terjedelmű írását, A szerelem receptjeit. Ez a történet lényegében előzménye A nő mosolya című regénynek, amely Aurélie Bredin-nek a szerelmi történeté meséli el, akinek egy levél és egy regény által megváltozik az élete, ezáltal folytatva ennek a történetnek a vonalát, mint Henri Bredin leszármazottja. Azonban az egy másik történet, így rá is térnék Henri és Valérie románcára, visszarepülve egészen az 1960-as évekbe.

Korábban olvastam már az írótól a A világ végén megtalálsz és az Egy este Párizsban című regényeket, melyek elég közel tudtak kerülni a szívemhez. Szerettem a leírásokat, a karaktereket és összességében elégedett voltam, mikor becsuktam a könyveket. Emiatt már eleve kellemes előzményismerettel vettem kézbe ezt a könyvet is. Elárulhatom, hogy ez a rövidke elbeszélés is kellemes hangulatot tudott teremteni az olvasás során, így továbbra sem volt okom a csalódásra.

Azon még a mai napig meg szoktam lepődni, hogy az író franciásan csengő neve ellenére német nyelvterületen publikál. Azonban a leírásokon nem lehet azt érezni, hogy nem minden nap Párizs utcáin sétálgat az író. Ahogy Párizst a regényei által átnyújtja az olvasónak nagyon hangulatos tud lenni. Ez az előzményregény is Párizsban, egy egyetemen és egy padláslakásban játszódik, nagyjából a '60-as évek közepén, viszont a hangulatán teljes mértékben átérezhetjük a romantika városának lüktetését, a francia életstílust, a szépség és szerelem iránti vágyat.

Az egész történet igen rövidke, 1-2 óra alatt elolvasható. A fiatalkori szerelem témaköre köré épül az elbeszélés, oly módon, hogy az egyik fél, Henri rajongva próbál közel kerülni a szerelme tárgyához, még a másik fél, Valérie a nehezebben meghódítható szerepet tölti be, tipikus párizsi nőként. Egy picit macska egér játék zajlik köztük, de mindez nagyon lágyan, sikkesen, csak amolyan franciásan. Nem volt eget-földet rengető, belesüppedős történet, de mindenképpen üdítően hatott rám. Szerettem a történetvezetést, azt, hogy egy igen rövid elbeszélésbe mennyi érzelmi skálát meg tudott jeleníteni az író. A szereplők nagyon jól illettek az adott korszakba, az atmoszféra pedig andalítóan franciás volt. 

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire sikkes az egész írás, még a barátsággal kevert szerelem, a féltékenység is igazán stílusos, érzelemdús tudott lenni. Egy pici hiányérzetem a beteljesülés vonatkozásában maradt, hiszen egy-egy mondatban előrevetítette a jövőt, de konkrétumokkal nem szolgált az író, pedig mennyire szerettem volna, ha mondjuk 30 oldallal több a történet, de a 20 évvel későbbi időszakra is lett volna egy kis rálátásunk. 

Szerettem, ahogy találkozott a szerelmesek irodalom és ételek iránti rajongása, szinte érezhető volt, hogy az író is mennyire rajong a két művészeti ágért. Az irodalmi utalások remek kötetekhez tartoztak,  de a gasztronómia volt az, ami igazi ínyencségeket sorakoztatott fel, ez a kötet erőssége is egyben. 

Itt jön tehát a könyv legjobb része, amit szeretnék kiemelni, a receptgyűjtemény. Jobbnál jobb fogásokat találunk nagyjából a könyv felétől kezdődően. Alternatívát kapunk az előételektől kezdve a desszertekig bezárólag, menü variációkra lebontva, legyen az tengeri, fűszeres vagy éppen szülinapi.

Csak néhányat szeretnék kiemelni közülük:

- Éjféli leveske vízitormával

- Frizé saláta kecskesajttal, fenyőmaggal és mandarinnal

- "Részeges csirke" vermuttal

- Fehércsokoládé-mousse mangószeletekkel és pisztáciával

Nagy élvezettel vetettem bele magam a receptek átnézésébe, el is határoztam, hogy többet el fogok készíteni közülük. Biztos vagyok benne, hogy receptkönyvként is többször elő fogom még venni, leginkább ünnepnapok környékén, mivel ezek a receptek megérdemlik a figyelmet. 

Összességében nagyon szerettem ezt a rövid, szívhez szóló történetet, amely kiegészült egy csipet L'élixir d'amour éternelle-lel, amely elvarázsolja az olvasót is, miközben az érzékszervekre is hatni tud, legyen szó a szívről vagy az ízlelőbimbóinkról. Valentin napra, nőnapra ajándéknak is kiváló. 

Kiadó: Park Könyvkiadó

Oldalszám: 160

Megjelenés éve: 2021.

Fordító: Szitás Erzsébet

Avi Loeb: Földönkívüli - Egy idegen civilizáció első nyomai

 A ​Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.

2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.

Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.

Az Agave Kiadótól a hónap elején érkezett hozzám Avi Loeb, Földönkívüli című, űrkutatással és idegen civilizációk lehetőségével foglalkozó, a jövőt előrevetíteni szándékozó kötete. Úgy gondoltam, hogy érdemes lenne kipróbálnom magamat egy olyan témakörben, műfajban, amelyben eddig nem igazán olvastam. Az író asztrofizikával és kozmológiával foglalkozik, melynek ténye már önmagában is sokkolóan hatott rám, mert ezek bizony nem a legkönnyebb tudománykörhöz tartoznak. Annak ellenére, hogy tisztelem a nagy tudással rendelkező, a tudomány iránt fogékony embereket - mert tudom, hogy a tudáshoz vezető út milyen hosszú  -, mégis mindig kicsit félve olvasok Tőlük, mivel tartok tőle, hogy számomra érthetetlenül fogalmazzák majd meg akár a tényeket, akár az azokhoz vezető elméleteket. Abban azonban biztos voltam, hogy valami nagyon ígéretes olvasmányt tartok a kezemben, amiben megerősített, hogy az író a Harvard Egyetem professzora, sőt 2020-ban a Fehér Ház tudományos és technológiai tanácsának tagja lett, mindez garanciának tűnt a remek kikapcsolódáshoz. Úgy gondolom, hogy ilyen előzményekkel egy olyan tudományos és érdekes könyvet tudott írni Loeb, ami sok kérdésemre választ adott, de legalábbis gondolkodásra ösztönzött. 

"Akinek lehetősége nyílik rá, menjen ki  a szabadba, és csodálja meg az univerzumot."

Kíváncsiságom és érdeklődésem ellenére - ahogy már említettem - kérdésként felmerült bennem, hogy mennyit is fogok érteni egyáltalán az írásból, vajon mennyire lesz a földtől  elrugaszkodott, tudományos? Ezen túllendülve elkezdtem az olvasást, mert magára a témára kíváncsi voltam, érdekelt, hogy mit gondol a szakember a földönkívüli élet lehetőségéről, milyen adatokat tár elénk, amely alapján mi, olvasók is elgondolkodunk annak lehetőségéről, hogy létezik egy, esetleg több, számunkra ismeretlen civilizáció is. A 2017. évben lejátszódó esemény, - amikor megjelent az égen az Oumuamua ismeretlen eredetű objektum és áthaladt a naprendszerünkön -, lázba hozta a tudósokat és az átlagos, tudományos képzettséggel nem rendelkező embereket egyaránt. Mindenki elgondolkodott az egyes lehetőségeken: idegenek, esetleg csak egy meteor? A könyvtől erre a hipotézisre is reméltem olyan tudományos választ, ami számomra is értelmezhetővé teszi a jelenséget. 

"A tudomány olyan, akár egy detektívregény, és ebben a közhelyben az asztrofizikusok számára egy csavar is rejlik, a tudományos nyomozómunkának ugyanis nincs még egy területe, ahol a léptékek és a koncepciók ilyen változatosságával találkoznánk." 

A könyv remek stílusban íródott, szinte beszélget az olvasóval, amellett, hogy önéletrajzi vonatkozású anekdoták is helyet kaptak. Ezek a kis kitérők az író tudományos munkájával és a magánéletével összefüggésben olvashatók. Számomra ettől igazán emberi tudott lenni ez a tudományos műfajban íródott kötet. Nagyon szerettem, hogy az író betekintést engedett az életébe, igazán könnyeden, mintha ismerné az olvasóit. Nem lehetett semmiféle fellengzős hangnemet érzékelni az olvasás során, amire a tudása által akár az elvi lehetőség meg lett volna. Tisztán, érthetően fejtette ki a saját véleményét, anélkül, hogy azt az olvasóra rá akarta volna erőltetni azt, inkább útmutatásnak tudnám aposztrofálni. Véleményem szerint az volt a célja, hogy gondolkodásra, tovább gondolásra ösztönözzön. Olyan volt, mintha én is beültem volna az egyetemi előadásaira, ahol megpróbált volna bemutatni egy alternatívát, egy olyan szemszögből, amit esetleg eddig nem ismertem, esetleg csupán nem mertem belegondolni. Azonban egyértelműen érezni lehetett, hogy hisz abban, amit leírt, mert nyiltan beszélni, kifejteni a saját téziseit, attól függetlenül, hogy tudni lehetett, hogy nem minden kollégája fogja jó szemmel figyelni mindezt. 

Mindvégig érezhető a célja, az, hogy az idegen civilizáció létezésének lehetőségét mindenki vegye számításba, de a tudomány mai állása szerint ennek kizárólag hosszú távú hatásait célszerű átgondolni, mivel jelenleg teljesen biztosan nem igazolható a technikai eszközök korlátozott lehetőségei miatt akár a könyvben kiemelt objektum idegen mivolta sem.

A könyvben mindvégig tudóshoz méltóan ír, nem spekulációk által próbál hatni az érzékeinkre, hanem egy lehetőséget mutat meg, mely tudományos alapokkal bír, illetve utat mutat ahhoz, hogy mennyire fontos lehet a tudomány fejlődése  és fejlesztése e területen is.

Nagyon örültem, hogy érdekesen, olvasmányosan, elgondolkodtatóan mutatta be az író a 2017-ben történő eseményeket. A hipotézisére remek levezetést mutatott be, átgondoltan, az általa birtokolt ismeretekre építve. 

Mindvégig éreztem, hogy számára ez egy olyan fontos esemény volt, ami hatással volt az életére, a tudományos munkájára is. Érezni lehetett a téma iránti elkötelezettségét, szeretetét, ami nagyon pozitívan hatott rám, attól függetlenül is, hogy én mit gondoltam a könyv elolvasását követően az idegen civilizáció létezésének lehetőségéről. Azt fontosnak tartom, hogy egy olyan könyvet olvashattam, ami több napig élesen a gondolataimban motoszkált és némiképpen átalakította a gondolkodásmódomat. Emellett érdekes volt, ahogy a filozófiai gondolatok is helyet kaptak az írásban az intelligens élet lehetőségének tárgyában. A tudományos élet kulisszatitaki picit elrettentettek, csak remélni tudom, hogy hamarosan változik a hozzáállásuk az illetékeseknek és több időt és energiát fognak befektetni a fejlesztésekbe, az eljövendő tudós szakemberek kinevelésébe.

A borítót egyszerűen gyönyörűnek tartom, nagyon illik a témához, kellemes ránézni.

A könyv gyengeségeként azt tudnám megemlíteni, hogy attól függetlenül, hogy nagyon olvasmányos volt, mégis előjött egy-egy olyan tudományos kifejezés, fogalom, amit nem mindig tudtam követni, értelmezni az összefüggéseit. Illetve még egy dolog volt számomra kicsit más, mint ami szerintem illett volna a könyvhöz, az pedig a fotók minősége. Személy szerint jobban örültem volna, ha színes, látványos képek kaptak volna helyet a lapokon, a fekete-fehér képek kicsit rontottak a vizuális élményen. 

 "Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a civilizációk újra és újra felemelkednek, majd eltűnnek az univerzum hosszú története során, azt komor jóslatnak tekinthetjük a saját jövőnkre nézve. 

De lehetőségnek is. "

Bátran ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a megoldatlan kérdések mögött rejlő tudományos lehetőségek feltárását. Nem elképzelhetetlen, hogy egy legközelebb megjelenő hasonló objektum vonatkozásában a tudomány fejlődése által már olyan tényeket kapunk, amelyek alapjaiban meghatározók lesznek a civilizációnk számára. Teljesen mindegy, hogy szkeptikusok vagyunk-e, ez a könyv akkor is elgondolkodtató olvasmány lesz, ha pedig kicsit is fogékonyak vagyunk és hagyjuk magunkat sodródni az írás által, akkor pedig egy új szemléletet sajátíthatunk el, amely által a világlátásunk is tágul. Remélem, hogy ez a könyv is hozzá tud majd járulni ahhoz, hogy ez a tudományterület is nagyobb hangsúlyt kapjon és a fiatalok is egyre jobban érdeklődjenek a téma iránt. Én biztos, hogy a 16 éves gyermekemet ösztönözni fogom arra, hogy vegye kézbe, olvassa el Avi Loeb írását.

Kiadó: Agave

Kiadás éve: 2021.

Oldalszám: 256

Isbn: 9789634198734f

Fordította: Farkas Veronika

Jonas Jonasson - Édes a Bosszú Részvénytársaság

Jonas Jonasson új regényében egy kreatív svéd reklámszakember cége, az Édes a Bosszú Rt. vállalja különféle sérelmektől szenvedő ügyfelei részére a bosszúállás lebonyolítását – a törvényesség határain belül.

Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó. 

Tudom, hogy picit későn, de elért hozzám is Jonas Jonasson munkássága. Rögtön bele is csaptam a lecsó helyett a svéd abszurditásba az Édes a Bosszú Részvénytársasággal.

 A történet több szálon indul meg. A szereplők látszólag esélytelen, hogy találkozzanak, de a bosszú nagy úr, az Édes Bosszú Rt. pedig remek alkalmat szolgáltat, hogy a szereplőink találkozzanak, sőt szövetségre lépjenek egy közös cél érdekében. A közös célt pedig néhány milliós festmény csak tetézi. A festmény miatt pedig nem kevés bonyodalom veszi kezdetét, ahol a szereplők abszurd és irreális helyzetekbe keverednek. 

Azt hiszem, hogy túlzott elvárásokkal kezdtem el a olvasást. Nagyon sok helyen dicsérték az író humorát, de számomra az irónia - amit nagyon vártam - nem jött át teljes mértékben.

Az alapkoncepció nagyon tetszett, miszerint egy cég segít az ügyfeleinek abban, hogy legális keretek között bosszút tudjanak állni azokon, akik valós vagy vélt sérelmeket okoztak nekik. Amikor azonban a megvalósításra került a sor számomra a humor nem teljesen jött át, néhol nagyon erőltetettnek éreztem. A szereplők is sokszor kerültek olyan szituációba, amit én magam nem tartottam humorosnak, az egyes szituációs megoldások sem ütöttek nagyon. Emiatt kicsit elkedvetlenedtem. 

Ezek voltak számomra a negatívumai a könyvnek, viszont amellett, hogy éreztem a történet gyengeségeit, mégis ott volt, hogy a szórakoztatás funkcióját betöltötte. Megpróbáltam elvonatkoztatni attól, hogy a valóságban abszurd lenne minden egyes leírt gondolat, de önmagában egy svéd abszurditásban teljesen elfogadható, szórakoztató és a karakterek által érdekes társadalmi fricska tudott lenni. 

Az egyértelmű, hogy a szarkazmussal nagyon jól operál a szerző, amitől kap egy pikáns beütést a történet. Ez  pozitívuma a könyvnek, továbbá az a humor, ami egyforma színvonalon volt jelen a könyvben, nem ingadozott, követett egy sémát, amitől nem tért el, egy állandó vonalat adott a történetnek.

A karaktereket pedig érdemes úgy elfogadni, ahogy vannak: különcöknek, egyedieknek. Ez az a tényező, amitől számomra mégis értékessé tudott válni ez a könyv. Annyira színes és eltérő szereplőket rakott össze, akik látszólag soha nem kerülnének egymás mellé, hogy itt abszolút jól kiegészítették egymást, sőt merem állítani, hogy erősítették is. 

Kedvencem Ole Mbatian volt, egyszerűen imádtam a fickót, a végére ízig-vérig egy svéd maszájt kapunk. Ahogy a száraz faleveleket, alias cornflakes imádja, hát meg kellett zabálni, de számos egyéb humoros húzása is volt. Szerintem ő volt, az, akit nem lehetett nem kedvelni, annyira ártatlan és mégis zseniális volt. 

A könyv erőssége biztos vagyok benne, hogy ezúttal a karakterekben rejlett, nem pedig a humorban, ahogy vártam volna. Pluszban még az is tetszett, hogy belecsempészett némi filozófiai mélységeket is, ezt sem bántam. 

Irma Stern további festményei a képre kattintva megtekinthetőek

kép forrása: Wikiart

Továbbá pozitívumként értékeltem, hogy eseménydús fejezetek követték egymást, miközben teljesen kiszámíthatatlan volt a cselekmény, csak gyanítottam, hogy merre fog zúdulni az eseménysorozat. Plusz pont jár azért, hogy a művészet egy valós festőnőn keresztül került bele a történetbe. Megnézve a képeit meg kellett állapítanom, hogy olyan képeket festett, amelyek remekül idomultak ebbe a történetbe. Jobb művészt választani sem választhatott volna az író.

A lezárás számomra kicsit összecsapott volt, többet vártam volna, akárcsak a könyvtől. Azonban nem maradtam érdektelen olvasás közben, mert kedvet kaptam elolvasni több regényt is az írótól. Biztos vagyok benne, hogy van olyan könyve ahol a humor és a karakterek találkoznak, mert a potenciált ebben a történetben is éreztem. 

 Összességében nem mondom, hogy hibátlan ez a regény, de van annyira abszurd, hogy érdemes elolvasni, illetve amennyiben picit is sikerül elvonatkoztatnunk attól, hogy mennyire furcsa valóságot fest, akkor biztos vagyok bennem, hogy kicsit ki fog zökkenteni a mindennapokból. Teszi mindezt a remek karakterábrázolásával, ami számomra kiemelkedő volt az olvasás során. 

Gyerekkel az autóban, avagy milyen mesekönyvek jönnek velünk

Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de én úgy gondolom, hogy gyerekekkel utazni nehéz, legalábbis nem egyszerű. Várakozni orvosi rendelőben, ügyintézés során még nehezebb. Egy 2-7 éves örökmozgót lekötni szinte lehetetlen, de mégsem teljesen esélytelen. 

A táskámba mindig rakok 1-2 mesekönyvet, mert sosem tudom mikor lesz rá szükség, elárulhatom többször volt már ilyen alkalom, ilyenkor nagyon jól  jött az előrelátásom.

Mindig törekszem arra, hogy:

-viszonylag kicsi könyv legyen, ami könnyen elfér a táskámban, vagy akár a zsebemben is.

- színes legyen

- könnyed olvasmány legyen

- interaktív is lehet, ha többet kell várakozni, ilyen például a matricás füzet

- rövid mesékből álljon, amit akár 10 perc alatt is el lehet olvasni

- korosztálynak megfelelő legyen

A Trixi könyvek igazán pici, zseb kompatibilis kiadások. Könnyedén elférnek bárhol, mindösszesen 200 Ft az áruk, rövid meséket tartalmaznak, a klasszikus átdolgozásoktól kezdve a tematikus kiadásig. A tél köré is több kötet épül, de összességében mindegyikről elmondható, hogy az utazó könyv minden kritériumának megfelel. Ami pedig a legjobb, hogy rengeteg könyvecske közül válogathatunk, így sosem válik unalmassá a sorozat. Az én beszerzési helyem a drogéria, ami mindig útba esik és általában landol is egy könyvecske a kosaramban. 

Trixi könyvek

A játékos matricás füzetek nagy kedvenceim. Gyönyörű, színes kivitelezés, ráadásul oktató jelleggel. Mi éppen a Farm tematika köré ragasztgatjuk be a matricákat, közben megismerkedünk a farmon élő állatokkal, az ott megtalálható épületekkel, eszközökkel. Amikor kirándulunk és meglátunk mondjuk egy szalmabálát már rögtön tudunk asszociálni. Bizony, mi ezt már tudjuk, hogy micsoda, miért van ott, hogy hívják, mivel a könyvbe már beragasztottuk ezt a matricát, miközben megbeszéltük, hogy mit érdemes tudni az adott életkorban róla. Játékosan, interaktívan fejleszti a gyermekek tudását, képzeletét, finommotorikáját. 

Szalay könyvek

A Bogyó és Babóca könyvecskék nagyon jók lehetnek utazás közben, mivel a legtöbb könyv kemény lapokból áll, könnyedén lapozgatható. Az egyes szereplők köré épített könyvek a gyermekek számára ismerős rajzokkal operál, lényegében ez a könyv is hasznos ismereteket ad át. A gyermekek megtanulhatják a tárgyak, virágok, élőlények neveit, leginkább olyanokat, amelyekkel a mindennapi életben is találkozhatnak. 

Nagyon örültem, amikor belenéztem a könyvbe és olyan oldalakkal is találkoztam, ami a könnyebben felismerhető tárgyak mellett például a virágokra koncentrált. Számtalan virág nevét ismerheti meg a gyermek, ráadásul aranyos rajzokkal illusztrálva. Az én kislányom például nagyon örült, amikor a könyv alapján felismert az udvaron egy virágot és tudta, hogy a hóvirággal már találkozott a Gömbi kötetben. A kisfiúk a Bogyó kötetben megismerhetik a különböző járműveket. Úgy gondolom, hogy azok a gyermekek, akik szeretik az írónő történeteit ezzel az ismeret átadó könyvecskékkel is szívesen fognak ismerkedni. 

Ezeket a könyveket mi még ki szoktuk egészíteni a klasszikus történetmesélő könyvekkel is, mostanában a karácsonyi Bogyó és Babóca mesét vittük magunkkal, mert szeretem a könyveket valahogy az aktuális évszakhoz is társítani. Akik ismerik a történetet, azok számára ezek a mesekönyvek is kedvesek lesznek. A jól ismert grafika jelenik meg a viszonylag egyszerű történetvezetés mellett. Utazáshoz ezeket a köteteket is bátran ajánlom, hiszen könnyen olvasható és nézegethető. 

Bartos Erika

Végül egy kicsit összetettebb mesét ajánlok, Egbert egér utazását Mihályi Antaltól. Lényegében egy meseregény a kisegérről, Egbertről és Csucsuról, a túlsúlyos macskáról. Nagyon szeretem, hogy rövid fejezetekből épül fel, ami szintén utazáshoz kiváló. Humoros kalandok során ismerhetjük meg a szereplőket, mely által a barátság témaköre is hangsúlyozásra kerül, ami a korosztály számára a mindennapok egyik nagy kérdéskörét is lefedi. Nagyon jó kikapcsolódás a 4-7 éves korosztály számára. 

Nektek milyen könyvek vannak az utazótáskátokban?

Agatha Christie: Öt kismalac

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt.

Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest:
a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

Többször, több helyen is említettem már, hogy mennyire rajongok Agatha Christie munkásságáért. Állíthatom, hogy szinte a teljes életművet olvastam már, így havonta, esetleg kéthavonta újrázok valamelyik regénnyel. 

Az egyik kedvencem az Öt kismalac című regénye. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon kedvelem Poirot mégis inkább Miss Marple az, aki igazán közel áll a szívemhez. Ebben a regényben viszont Poirot szürke kis agysejtjei zseniálisan lépnek működésbe.

Le szeretném szögezni, hogy a csúf borító(k) ne tartsanak vissza senkit, mert a külcsín itt nem tükrözi a belső értékeket. 

A regény érdekessége, hogy Poirot nem egy aktuális büntettet próbál kinyomozni a maga szokásosnak kicsit sem nevezhető módszereivel, hiszen a történet szerint:

Egy fiatal hölgy, Carla Poirot segítségét kéri egy 16 évvel korábban történt gyilkosság kinyomozásában, melyben a szülei játszották a főszerepet, mint gyilkos és áldozata. A rendőrségi tényállás szerint Caroline, az anya megmérgezte férjét, a kiváló festőt. Ehhez a tényhez a nyomozóhatóság kétséget sem fűzött, az ügyet lezárták, de valaki valamit titkol azóta is.... 

16 évvel később egy kis csavarnak köszönhetően levél érkezik, miszerint Caroline a halála előtt levlélben megvallja lányának, hogy nem ő ölte meg a férjét, de a levelet Carla csak 16 évvel később kapja meg. A kérdés az, hogy Carla úgy elhiheti-e a levélben foglaltakat, hogy csak halvány emlékei vannak a szüleiről, illetve a gyilkosság napján a házukban tartózkodó emberekről?

Poirot munkához lát és egyre jobban elmerül a híres festő utolsó napjainak eseményeiben és a halála napján hozzá közel álló emberek emlékeiben. Ebben a regényben nagyon jól megjelenik az ember pszichológiája, a cselekedetek mozgatórugói, sztereotípiák és a tanult tehetetlenség egy mozzanata is, ami érdekesen vetült az anya karakterére. 

A házban az áldozaton kívül öt potenciális gyilkos tartózkodott, de mindannyian kicsit máshogy emlékeznek a gyilkosság napjára, így Poirot-nak igencsak szüksége van a zseniális logikájára, hogy a nyomozás végére összecsusszanjanak a kis mozaikdarabkák. 

Nagyon tetszett, hogy 5 kismalachoz hasonlítja az írónő a szereplőket, nagyon érzékletesen osztja a szerepeket, szinte láttam magam előtt, ahogy az egyik kismalac a piacra megy, de ott a másik, aki sok húst evett, stb. 

Az öt karakter:

a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…

Úgy gondolom, hogy már csak a fenti jellemzések alapján is mindenkinek lenne tippje a gyilkos kilétére, de elmondom, hogy azok, akiket megkérdeztem nem mindannyian találták el azt a személyt, aki valóban gyilkolt. Mindenki a saját sztereotípiáit próbálta kivetíteni, akkor, amikor előzetes ismeretek nélkül választott. Érdekes kis játék  lehet megpróbálni előre megtippelni vajon ki a tettes. 

Ti kire gondoltok?

Ennél jobban én sem tudtam volna azonosítani a szereplőket, tökéletesen passzolt hozzájuk az a leírás, amit rájuk aggatott az írónő, remek képzettársítások. 

Nagyon érdekes volt az atmoszférája a regénynek, andalító, de mégis mozgalmas. Annak ellenére, hogy a múltban játszódik a regény nagy része mégis azt érezzük, hogy a történések az olvasás pillanatában zajlanak le. Számomra ez az egyik legjobb stílusban megírt és legprecízebben felépített Agatha Christie könyv volt, amit olvastam. 

A gyilkos kilétére a szokásostól eltérően hamar rájöttem, de annyira lebilincselt az, ahogy Poirot szedegette az információmorzsákat és illesztgette a helyükre, hogy mégis nagyon élveztem a közös nyomozást. Könnyedén haladt az írónő előre, vezette a szereplőket, Poirot pedig zseniálisan irányította a megoldás felé. Nagyon érdekesnek tartom általánosságban, ahogy Agatha Christie felépíti a regényeit, elvezeti a szereplőket és minket olvasókat a megoldásig. Ez a regény ebben kimagaslóan teljesített, amellett, hogy a cselekmény viszonylag kis területre koncentrálódott fizikálisan, mégis remek látvány tárult elénk, ami a gyilkosság helyszínére koncentrálódott. 

Valóban csak legekben tudok beszélni a regényről, az apróbb hibák felett is könnyedén át tudtam lendülni, mert olyan élvezetes olvasási élményt nyújtott, hogy nem tudtam haragudni a kisebb bakikért sem.

Az Öt kismalac az egyik olyan Agatha Christie regény, amit bátran merek ajánlani, a másik kedvencem, a Tíz kicsi néger mellett az írónővel éppen ismerkedő olvasóknak. Stílusos, időtlen olvasási élményt biztosítanak Poirot nyomozásai, a kis belga ismét remekelt.