Valentin napra ajánlom! Nicolas Barreau: A szerelem receptjei (A nő mosolya 0,5)

 Fülszöveg: A nő mosolya című kötet előzménye.

Amikor az ábrándos természetű irodalom szakos diák, Henri Bredin menthetetlenül beleszeret az életvidám Valérie Castelbe, a lány olyan elérhetetlennek tűnik számára, akár a Hold. Bármire képes lenne azért, hogy meghódítsa a tengerkék szemű teremtést, de a dolog reménytelennek tűnik. Ám egy napon a Szajna parti könyvárusok ládáiban keresgélve Henrinak egy ütött-kopott, vérvörös bőrbe kötött könyvecskén akad meg a szeme: a 16. századi kis kötetben egy szerelmi bájital receptje is szerepel. Vajon hat-e?

A Park Könyvkiadó jóvoltából elolvashattam Nicolas Barreau friss megjelenésű, romantikus, rövidebb terjedelmű írását, A szerelem receptjeit. Ez a történet lényegében előzménye A nő mosolya című regénynek, amely Aurélie Bredin-nek a szerelmi történeté meséli el, akinek egy levél és egy regény által megváltozik az élete, ezáltal folytatva ennek a történetnek a vonalát, mint Henri Bredin leszármazottja. Azonban az egy másik történet, így rá is térnék Henri és Valérie románcára, visszarepülve egészen az 1960-as évekbe.

Korábban olvastam már az írótól a A világ végén megtalálsz és az Egy este Párizsban című regényeket, melyek elég közel tudtak kerülni a szívemhez. Szerettem a leírásokat, a karaktereket és összességében elégedett voltam, mikor becsuktam a könyveket. Emiatt már eleve kellemes előzményismerettel vettem kézbe ezt a könyvet is. Elárulhatom, hogy ez a rövidke elbeszélés is kellemes hangulatot tudott teremteni az olvasás során, így továbbra sem volt okom a csalódásra.

Azon még a mai napig meg szoktam lepődni, hogy az író franciásan csengő neve ellenére német nyelvterületen publikál. Azonban a leírásokon nem lehet azt érezni, hogy nem minden nap Párizs utcáin sétálgat az író. Ahogy Párizst a regényei által átnyújtja az olvasónak nagyon hangulatos tud lenni. Ez az előzményregény is Párizsban, egy egyetemen és egy padláslakásban játszódik, nagyjából a '60-as évek közepén, viszont a hangulatán teljes mértékben átérezhetjük a romantika városának lüktetését, a francia életstílust, a szépség és szerelem iránti vágyat.

Az egész történet igen rövidke, 1-2 óra alatt elolvasható. A fiatalkori szerelem témaköre köré épül az elbeszélés, oly módon, hogy az egyik fél, Henri rajongva próbál közel kerülni a szerelme tárgyához, még a másik fél, Valérie a nehezebben meghódítható szerepet tölti be, tipikus párizsi nőként. Egy picit macska egér játék zajlik köztük, de mindez nagyon lágyan, sikkesen, csak amolyan franciásan. Nem volt eget-földet rengető, belesüppedős történet, de mindenképpen üdítően hatott rám. Szerettem a történetvezetést, azt, hogy egy igen rövid elbeszélésbe mennyi érzelmi skálát meg tudott jeleníteni az író. A szereplők nagyon jól illettek az adott korszakba, az atmoszféra pedig andalítóan franciás volt. 

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire sikkes az egész írás, még a barátsággal kevert szerelem, a féltékenység is igazán stílusos, érzelemdús tudott lenni. Egy pici hiányérzetem a beteljesülés vonatkozásában maradt, hiszen egy-egy mondatban előrevetítette a jövőt, de konkrétumokkal nem szolgált az író, pedig mennyire szerettem volna, ha mondjuk 30 oldallal több a történet, de a 20 évvel későbbi időszakra is lett volna egy kis rálátásunk. 

Szerettem, ahogy találkozott a szerelmesek irodalom és ételek iránti rajongása, szinte érezhető volt, hogy az író is mennyire rajong a két művészeti ágért. Az irodalmi utalások remek kötetekhez tartoztak,  de a gasztronómia volt az, ami igazi ínyencségeket sorakoztatott fel, ez a kötet erőssége is egyben. 

Itt jön tehát a könyv legjobb része, amit szeretnék kiemelni, a receptgyűjtemény. Jobbnál jobb fogásokat találunk nagyjából a könyv felétől kezdődően. Alternatívát kapunk az előételektől kezdve a desszertekig bezárólag, menü variációkra lebontva, legyen az tengeri, fűszeres vagy éppen szülinapi.

Csak néhányat szeretnék kiemelni közülük:

- Éjféli leveske vízitormával

- Frizé saláta kecskesajttal, fenyőmaggal és mandarinnal

- "Részeges csirke" vermuttal

- Fehércsokoládé-mousse mangószeletekkel és pisztáciával

Nagy élvezettel vetettem bele magam a receptek átnézésébe, el is határoztam, hogy többet el fogok készíteni közülük. Biztos vagyok benne, hogy receptkönyvként is többször elő fogom még venni, leginkább ünnepnapok környékén, mivel ezek a receptek megérdemlik a figyelmet. 

Összességében nagyon szerettem ezt a rövid, szívhez szóló történetet, amely kiegészült egy csipet L'élixir d'amour éternelle-lel, amely elvarázsolja az olvasót is, miközben az érzékszervekre is hatni tud, legyen szó a szívről vagy az ízlelőbimbóinkról. Valentin napra, nőnapra ajándéknak is kiváló. 

Kiadó: Park Könyvkiadó

Oldalszám: 160

Megjelenés éve: 2021.

Fordító: Szitás Erzsébet

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban

Alain Bonnard, egy kis párizsi művészmozi tulajdonosa, javíthatatlan álmodozó. Feltűnik neki, hogy szerdánként az esti vetítésen gyakran ott ül egy csinos, piros kabátos fiatal nő, aki a 17. sornak mindig ugyanarra a helyére vesz jegyet. Alainnek megtetszik a lány, és meghívja vacsorára. Csodálatos estét töltenek el, ám a szépséges idegent ekkor látja utoljára. Hova tűnhetett? Alain mindent elkövet, hogy a nyomára bukkanjon, s közben filmbe illő kalandokban lesz része.

Alain Bonnard gyermekkorában nagyon sok időt töltött párizsi nagybátyja mozijában a Cinéma Paradisban, mely emlék mély benyomást tett rá. Ez a gyermekkori érzés elkíséri felnőtt életében is és hiába egy remek állás, a szíve mégis a mozihoz húzza. Amikor lehetőséget kap, hogy átvegye a mozi vezetését Alain nem habozik és belevág élete kalandjába, de akkor még nem tudja, hogy ez a döntés milyen kihatással lesz az egész életére és mit tartogat számára ez a hagyományos, a régi értékeket követő intézmény. Alainre rátalál a szerelem, azonban gyorsan tova is illan a csodálatos piros kabátos nő, mely Alaint kétségbeesett nyomozásra készteti Párizs gyönyörű utcáin át. A kérdés csak az marad, hogy egymásra talál-e a két látszólag nagyon is összeillő ember, vagy a sok akadály és bizonytalanság messzire viszi őket egymástól. 

Remekül megírt történet a szerelem utáni vágyról és hajszáról, emellett betekintést nyerünk a régi idők művész mozijának lüktetésébe, sőt még Párizs csodás városát is felfedezhetjük a szereplőkkel együtt. 

http://www.worldeasyguides.com/

Gyönyörű illúziója a múltnak ez a történet, képzeletben visszarepít egy korba, amikor a mozi jelentette az embereknek a kikapcsolódás fellegvárát, abba a korba, amikor bársonyszékeken lehetett fantasztikus filmeket nézni olyan nagy nevekkel a vásznon, mint Bogart, Chaplin és még hosszan sorolhatnánk, sőt volt egy kor, amikor még a popcorn sem rontott a mozizás élményén. 

A könyvben nagyon jól megfogalmazódik egy nagy igazság, amellyel én magam is azonosulni tudok, vagyis az, hogy a filmek manapság egyre hangosabbak és pörgősebbek, emiatt a nézők egyre dekoncentráltabbak. Nagyon jó volt olvasni a történetet és érezni a régi mozik varázsát, szerintem ez volt a regény egyik nagyon nagy erőssége, igazán erősre sikerült a környezet leírása és bemutatása. 

Alain karaktere a szívemhez nőtt, igazi régimódi, de mégis modern párizsi fickó, a maga charme-jával és a mozi szeretetével, amit érezhetően a hivatásának tekintett. Szerettem ahogy Alain megfigyeli a mozi közönségét és ezáltal mi olvasók is remek jellemrajzokat kaptunk az egyes mellékszereplőkről is, mely szintén hozzátett a történet bájához. Külön figyelemre méltó, hogy nem a nő szemszögéből látjuk a történetet, hanem mindvégig Alain marad az, aki miatt izgulhatunk és reménykedhetünk. Ez a perspektíva nagyon üdítő volt, még akkor is, ha Alain barátja, Robert az asztrofizikus néha már-már túl sokra sikeredett, ő mint mellékszereplő engem nem nyert meg magának, de ez nem vont le a regény élvezeti értékéből.

Egyetlen pici szösszenet volt, amit  megjegyeznék, mert nem hagyott nyugodni az olvasás során, mégpedig, hogy az egész történet és talán még egy picit a karakterek is emlékeztettek a Világ végén megtalálsz regényben olvasottakra. Ettől függetlenül egy fantasztikusan megírt, picit régimódi szerelmi történetet olvashattam, mely szerelem megoszlott az imádott piros kabátba burkolózó, titokzatos gyönyörű nő és a mozi között. 

Nem tagadom, hogy a szerelmi szál is tetszett, bár inkább az érzések megfogalmazása, de valójában a gyönyörű város és a mozi felé vitt el a szívem, így a piros ruhás nő annyira nem tartott lázban, egyszerűen csak élveztem, hogy valami ennyire szépen koreografált, mint ez a regény. Az pedig külön öröm, hogy a végére maradt egy kis csavarintás is, ami még inkább hozzátett a cselekményhez és ahhoz, hogy a végkifejlet is szerethető legyen az olvasó számára. 

Barreau ismét elvarázsolta a szívemet, az elbeszélése megmelengette a szívemet és még adott egy plusz lökést ahhoz, hogy mindenképpen fel kell fedeznem Párizs szerelmetes városát. 

Extra

Külföldi borítók:

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

A nő mosolya és az Álmaim asszonya után A világ végén megtalálsz a szerző harmadik, magyarul megjelenő könyve.
Egy fiatal galériatulajdonos egy nap szerelmes levelet kap egy titokzatos hölgytől, aki Principessa néven írja alá a leveleit. Ki lehet ő?
Habkönnyű szerelmi történet a szerző kedvenc színhelyén, Párizsban.

Nicolas Barreau könyveivel még nem igazán találkoztam, vagyis nem olvastam, hallottam már róluk, de eddig valahogy nem vonzottak annyira. Legutóbbi könyvtárban történt látogatásom alkalmával viszont megláttam a polcon a Világ végén megtalálsz című Barreau könyvet, vagyis annak borítóját, ami teljesen levett a lábamról, annyira romantikusnak tűnt, hogy muszáj volt kikölcsönöznöm. 

Azt kell mondanom, hogy semmi különös és mégis. Egy teljesen egyszerű, lassú mederben folyó történet, amiben mégis van egy olyan plusz, amitől érdekessé és titokzatossá válik a történetet. 

A titokzatosság köszönhető egyrészt Párizsnak, másrészt egy titkos imádónak, Principessa-nak, aki furcsa, régimódi szerelemes leveleket kezd küldözgetni a jóképű Jean-Lucnak, a párizsi galéria tulajdonosának. 

"Mélyen belélegeztem a gesztenyefák virágának illatát, figyeltem a kutyámat, ahogy vígan szökdécsel előttem, és olyan békés volt minden, hogy egy pillanatig úgy éreztem, egy Monet-képen sétálgatunk."

Jean-Luc-kal szerelmi életének hajnalán ismerkedünk meg, egy balul sikerült szárnybontogatás által, majd a jelenbe repülünk, ahol Jean-Luc által a szemünk elé tárul a kissé bohém, de elragadó Párizs és hősünk szűkebb baráti és ismerősi köre, akik szintén tipikusan franciák. 

Engem személy szerint már azzal megvett az író, hogy egy lassan adagolt csöpögős Párizst nyújtott át tálcán, amit még kiegészített egy egészen abszurd szerelmi szállal is. Jean-Luc és az ismeretlen Principessa e-mail váltásaiból bontakozik ki előttünk egy még mindig állítom, hogy picit bizarr szerelmi szál, mert azt elismerhetjük, hogy e-mail váltások útján úgy belehabarodni valakibe, mint ahogy Jean-Luc teszi, koránt sem megszokott. Ez a szál viszont adott egy kis pikantériát, ami nem tett rosszat a regénynek.

Szerettem a párizsi éttermeket, utcákat, galériát, embereket és pályaudvart egyaránt, meg a megannyi apró részletet, amit ebből a csodás, mesebeli városból kaptam. A szereplők is tipikusan franciák voltak, egyszóval egy finom habos kávéhoz tudnám hasonlítani a történetet, amit szép lassan kell kiélvezni. Én minden este egy rövidebb részt olvastam el a könyvből és imádtam, hogy estéről estére jutott egy kis könnyed kikapcsolódás és már vártam, hogy mikor tudom folytatni ezt a mesés kis regényt. Szerintem ez most kis adagokban sokkal jobban esett, mintha egyszerre kiolvastam volna, kellett a ráhangolódás, mert egyszerre tömény lett volna és talán el sem éri azt a kellemes hatást, amit bennem kiváltott. 

Nem állíthatom, hogy a szereplők közel kerültek hozzám, vagy megkedveltem volna őket, de itt ez most egyáltalán nem volt zavaró, mert szerintem egy életérzést közvetített a könyv, ami nem feltétlen a szereplőkön, hanem inkább a hangulaton keresztül jött át. Nagyon ritkán találkozom ilyen megoldással, de ezzel most telibe találta az író, nem bonyolította túl a szereplők jellemét, vagy cselekedeteiket, de ahogy mondtam ez így volt jó, pont jó.

"Drága Principessa, jelenleg roppant furcsa állapotban leledzem, azt sem tudom, egyáltalán hihetek-e saját érzékszerveimnek."

Az egyetlen zavaró momentum az volt számomra, hogy túl sok francia szó és mondta került bele, ami azért nem igazán tetszett, hiszen a szereplők franciák és ugyebár végig franciául beszéltek, még akkor is, ha mi éppen anyanyelvünkön olvastuk, engem ez egy picit kizökkentet, de ettől eltekintve tényleg egy élvezhető romantikus történetet kaptam.

                                          Hotel Duc de Saint Simon

Szerelem, Franciaország és titkok egy csodás borító alatt. 

Extra

Annak ellenére, hogy az író neve alapján joggal hihetnénk, hogy egy francia úriember áll mögötte, sajnos mindenkit ki kell ábrándítanom, hiszen egy német írónő tollából származik a történet, név szerint Daniela Thiele.