A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökológia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ökológia. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. augusztus 4., kedd

Charlotte McConaghy: A partvidék sötétje


Fülszöveg: Sosem látott vihar tombol a tengeren, amely reggelre egy agyonsebzett, félholt nő testét sodorja a sziklás partvidékre. A tengerszint emelkedése és az egyre szélsőségesebb időjárás miatt Shearwater sziget kutatóbázisát elhagyták a tudósok, és a szigeten lévő Nemzetközi Magbankot, melyben apokalipszis esetére növények millióinak magjait őrzik, szintén ki kell üríteni. Ezt a munkát végzi Dominic és három gyermeke, míg várnak az utolsó hajóra, mely nyolc hét múlva érkezik.

A tizenhét éves Fen talál rá a hajótörött nőre, és a család mindent megtesz, hogy életben tartsák az idegent. Ha sikerül, nyolc hetet kell együtt tölteniük a lassan a tengerbe omló szigeten. Csupán ennyi ideig kell valahogy megőrizniük a titkaikat. A családnak és az idegennek egyaránt.

A partvidék sötétje lélegzetelállítóan vad, mégis szédítően szép regény azokról a lehetetlen döntésekről, melyeket a szeretteink védelmében kell meghoznunk, miközben a körülöttünk lévő világ lassan a végéhez közeledik.



Félelmetes, hogy a klímaválság, a természet pusztulása és az élővilág jövője talán még soha nem volt ennyire aktuális téma, ezért most egyértelműen azt érzem, hogy különösen nagy hatással volt rám ez a regény.


Éppen a hosszan tartó aszály idején járunk itthon is, egy ökológiai kihívással nézünk szembe, pont most, a júliusi Moobius márkanagyköveti csomagomban lapult ez a kötet és került a kezembe, így még közelebb éreztem magamhoz a történetet és a szereplők vívódásait, érzéseit és félelmeit.
A cselekmény középpontjában egy magbank megmentése, valamint egy család túlélése áll miközben a Sheareater szigeten folytatnak heroikus küzdelmet az elemi erőkkel és saját belső kihívásaikkal. Mindez egyszerre izgalmas, szinthe thriller-szerű képi elemekkel és elgondolkodtató történésekkel, amelyek nagyon szép keretet adnak ennek a figyelemfelhívó regénynek.


Charlotte McConaghy lenyűgözően mesél és ezt nem tudom jobban körülírni, olvasni kell az írónőtől, mert csak így fog átjönni a rengeteg ismeret, kiváló leírás és logikus történetvezetés. Olyan természetességgel építi be a történetbe a túlélés, az ökológiai összeomlás és a természetvédelem kérdéseit, hogy azok meglepő, de nem nyomják el a cselekményt. A feszes ritmus végig megmarad, miközben a könyvet egy baljós, feszültséggel teli hangulat jellemzi, amely számomra a legjobb thrillerek sajátja is.


A szereplők hitelesek, összetettek és tele vannak titkokkal, belső konfliktusokkal. Könnyű volt kapcsolódni hozzájuk, miközben a jövőben játszódó történet egyre mélyebben beszippantott és szinte muszáj volt elgondolkodnom a felvetett problémákon, ha akartam, ha nem, egyszerűen ennyire hatással volt rám.

 Különösen tetszett, hogy a regény nem akarta megmondani, hogy mi az olvasó feladata, nem oktatott ki senkit, egyszerűen csak képletesen, de felkapcsolata a villanyt. Inkább gondolatébresztő módon mutatja be a klímaválság következményeit, miközben az eltűnés szélén álló sziget szépsége és törékenysége végig lenyűgöző képi elemekkel jelenik meg. Biztos vagyok benne, hogy az írónő rengeteg időt tölthetett hasonlóan vad, de mégis lenyűgöző helyszíneken.


Tudom, hogy ezt a könyvet sokaknak ajánlani fogom a hétköznapokban is. A könyvtárban is szeretnék mellé egy „Olvasásra ajánlom” cetlit tenni, és külön örülök annak, hogy a saját polcomon is ott lesz, hiszen ez az a történet, amelyhez szívesen visszatérek majd.


Összességében egy sötét hangulatú, mégis mélyen érzelmes regény a családról, a szeretetről, a természet tiszteletéről és a túlélésről.

2021. március 13., szombat

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Fülszöveg: Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.



Ezt a könyvet nagyon szerettem volna a polcomon tudni, hiszen gyermekkori megkopott emlékek kötnek az íróhoz. 

Nem, sajnos személyesen sosem találkoztam vele, de azok, akik a '80-'90-es években voltak kisiskolások biztos gyakran találkoztak vele, leginkább biológia, földrajz és egyéb lyukasórákon. A tanáraink előszeretettel tették be az író egy-egy remek tv sorozatának részeit a videólejátszóba, persze még videokazetta formájában, csak úgy stílusosan, hiszen maguk a felvételek is a korszakhoz képest újszerűek, de így visszagondolva igencsak kopottasak voltak.  Ettől függetlenül kitárult a sorozat által a világ, gyönyörű tájakon kalandozhattunk, remek narrációt hallgathattunk és természetesen nem kellett erre a rövid időre tartanunk a röpdogáktól, villámkérdésektől sem, pedig akkoriban ezek elég gyakran szálltak a levegőben, hol volt még akkor a digitális oktatás?! 

Így visszagondolva az akkori oktatásnak, tv sorozatok általi educationak igazi bája, hagyománya volt. 

Tehát elmondhatom, hogy személyes kedvencem volt már akkor is David Attenborough, mert valahogy nagyon sajátosan, ízesen, érdekesen tudta bemutatni a Földön lévő életet, a megannyi természeti csodát. 

Reméltem, hogy a most, frissen megjelent kötete által kicsit vissza fog tudni repíteni a múltba, de mellette tartogat még megannyi új információt is, amit az évtizedek alatt össze tudott gyűjteni, meg tudott tapasztalni. 

A könyv kivitelre keménytáblás, így nem tudtam annyira gyorsan haladni vele, mint amennyire falni szerettem volna az oldalakat, mert picit a súlya miatt nehéz volt tartani. Ettől függetlenül a tartalom természetesen kárpótolt. 

A kötet első részében eltelt 94 évének megfigyeléseit tárja elénk az író. A tapasztalatait nagyon érdekes, olvasmányos formában adja át. Érdekessége, hogy éveket emel ki az életéből, amelyek fejezetekre osztják a könyvet. A fejezetek elején láthatjuk, hogy abban az évben a Föld népessége hány milliárd volt, mennyi volt a légkör szén-dioxid-tartalma és az érintetlen területek aránya. Döbbenet, ahogy ezek a számok jelentőséget nyernek, mire elérünk a 2020. évhez. Az évekkel haladva remek anekdotákat, érdekes tényeket, történéseket olvashatunk. Sokszor ismerős érzések kerítettek a hatalmukba, hiszen, amiről írt azok epizódonként felrémlettek a sorozatból, amit gyermekként láttam. Emellett számos olyan tényt is megismertem, ami mélyen elgondolkodtatott. 

Számomra  a legérdekesebb a 2011. év felelevenítése volt, amikor A fagy birodalma című filmsorozatot állította a középpontba, ezzel a Föld két végét az Északi- és a Déli-sarkot. Talán azért volt ez kimondottan érdekes, mert a Föld ezen része tartogatja a legtöbb talányt, amellett, hogy igazán érdekes az állatvilága, illetve nagyon fontos szerepet játszik a Föld működésében, hiszen a jég- a jég olvadásának jelentősége talán el sem tudjuk képzelni mekkora hatással van ránk, a jövőnkre. 

A könyv második része a jövőt hivatott kivetíteni az olvasó számára. Iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mi emberek mit tehetünk a jövőnkért, az utódaink jövőjéért. Lényegében megismerhetjük Attenborough "Látomását" világunk jövőjéről. 

Nem mondom, hogy néhol nem gondoltam azt, hogy túlzás, de összességében egyet kell értenem az íróval, muszáj tenni valamit a jövőnkért és erre mi, a mai korban élők együttesen vagyunk képesek, nem szabad halogatni, várni a csodát. 

Ezt a gondolatát igazán közel éreztem magamhoz: 

"Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet- velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. "

Ez a gondolatmenet, ami a könyv vége felé található visszacsatolás a bevezetőhöz, amikor a csernobili atomerőmű felrobbanása miatt kiürült Pripjaty városát mutatta be az író. Számomra nagyon jól szemléltette azt, ahogy a természet is képes teret hódítani, visszakövelni, ami eredetileg is az övé volt.

A könyv telis-tele van fényképekkel, nagyon sok fekete-fehér kép kapott helyet, de sok színes szemet gyönyörködtető fotó is gazdagítja az írást, azt remekül kiegészítve. 

A kötet végén pedig egy kislexikon is helyet kapott, hiszen néha, egy-egy ismeretlenebb témakörnél, szónál jó volt gyorsan fellapozni és ezáltal egy picit jobban képbe kerülni. 


A könyvet záró, megszívlelendő gondolattal szeretném én is zárni az értékelésemet.:

" A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz." 


Kiadó: Park

Oldalszám: 308

Megjelenés éve: 2020.

Fordító: Makovecz Benjamin 

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon