Egy fiatal fehér nő és egy fekete fiú a cégtulajdonos segítségével szeretne bosszút állni az életüket tönkretevő, gátlástalan neonáci műkereskedőn. De ahogy megszokhattuk már a svéd író történeteinél, ez nem olyan lesz egyszerű. A jonassoni fordulatokban gazdag cselekménynek rajtuk kívül fontos szereplője még egy afrikai javasember, továbbá Irma Stern, a világhírű dél-afrikai festőművésznő és egy nyugdíjazás előtt álló rendőrnyomozó. A szerző humora Kúnos László sziporkázó fordításában ezúttal is ellenállhatatlan, világszemlélete fájdalmasan aktuális és lényeglátó.
Tudom, hogy picit későn, de elért hozzám is Jonas Jonasson munkássága. Rögtön bele is csaptam a lecsó helyett a svéd abszurditásba az Édes a Bosszú Részvénytársasággal.
A történet több szálon indul meg. A szereplők látszólag esélytelen, hogy találkozzanak, de a bosszú nagy úr, az Édes Bosszú Rt. pedig remek alkalmat szolgáltat, hogy a szereplőink találkozzanak, sőt szövetségre lépjenek egy közös cél érdekében. A közös célt pedig néhány milliós festmény csak tetézi. A festmény miatt pedig nem kevés bonyodalom veszi kezdetét, ahol a szereplők abszurd és irreális helyzetekbe keverednek.
Azt hiszem, hogy túlzott elvárásokkal kezdtem el a olvasást. Nagyon sok helyen dicsérték az író humorát, de számomra az irónia - amit nagyon vártam - nem jött át teljes mértékben.
Az alapkoncepció nagyon tetszett, miszerint egy cég segít az ügyfeleinek abban, hogy legális keretek között bosszút tudjanak állni azokon, akik valós vagy vélt sérelmeket okoztak nekik. Amikor azonban a megvalósításra került a sor számomra a humor nem teljesen jött át, néhol nagyon erőltetettnek éreztem. A szereplők is sokszor kerültek olyan szituációba, amit én magam nem tartottam humorosnak, az egyes szituációs megoldások sem ütöttek nagyon. Emiatt kicsit elkedvetlenedtem.
Ezek voltak számomra a negatívumai a könyvnek, viszont amellett, hogy éreztem a történet gyengeségeit, mégis ott volt, hogy a szórakoztatás funkcióját betöltötte. Megpróbáltam elvonatkoztatni attól, hogy a valóságban abszurd lenne minden egyes leírt gondolat, de önmagában egy svéd abszurditásban teljesen elfogadható, szórakoztató és a karakterek által érdekes társadalmi fricska tudott lenni.
Az egyértelmű, hogy a szarkazmussal nagyon jól operál a szerző, amitől kap egy pikáns beütést a történet. Ez pozitívuma a könyvnek, továbbá az a humor, ami egyforma színvonalon volt jelen a könyvben, nem ingadozott, követett egy sémát, amitől nem tért el, egy állandó vonalat adott a történetnek.
A karaktereket pedig érdemes úgy elfogadni, ahogy vannak: különcöknek, egyedieknek. Ez az a tényező, amitől számomra mégis értékessé tudott válni ez a könyv. Annyira színes és eltérő szereplőket rakott össze, akik látszólag soha nem kerülnének egymás mellé, hogy itt abszolút jól kiegészítették egymást, sőt merem állítani, hogy erősítették is.
Kedvencem Ole Mbatian volt, egyszerűen imádtam a fickót, a végére ízig-vérig egy svéd maszájt kapunk. Ahogy a száraz faleveleket, alias cornflakes imádja, hát meg kellett zabálni, de számos egyéb humoros húzása is volt. Szerintem ő volt, az, akit nem lehetett nem kedvelni, annyira ártatlan és mégis zseniális volt.
A könyv erőssége biztos vagyok benne, hogy ezúttal a karakterekben rejlett, nem pedig a humorban, ahogy vártam volna. Pluszban még az is tetszett, hogy belecsempészett némi filozófiai mélységeket is, ezt sem bántam.
Továbbá pozitívumként értékeltem, hogy eseménydús fejezetek követték egymást, miközben teljesen kiszámíthatatlan volt a cselekmény, csak gyanítottam, hogy merre fog zúdulni az eseménysorozat. Plusz pont jár azért, hogy a művészet egy valós festőnőn keresztül került bele a történetbe. Megnézve a képeit meg kellett állapítanom, hogy olyan képeket festett, amelyek remekül idomultak ebbe a történetbe. Jobb művészt választani sem választhatott volna az író.
A lezárás számomra kicsit összecsapott volt, többet vártam volna, akárcsak a könyvtől. Azonban nem maradtam érdektelen olvasás közben, mert kedvet kaptam elolvasni több regényt is az írótól. Biztos vagyok benne, hogy van olyan könyve ahol a humor és a karakterek találkoznak, mert a potenciált ebben a történetben is éreztem.
Összességében nem mondom, hogy hibátlan ez a regény, de van annyira abszurd, hogy érdemes elolvasni, illetve amennyiben picit is sikerül elvonatkoztatnunk attól, hogy mennyire furcsa valóságot fest, akkor biztos vagyok bennem, hogy kicsit ki fog zökkenteni a mindennapokból. Teszi mindezt a remek karakterábrázolásával, ami számomra kiemelkedő volt az olvasás során.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése