Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Carla, a csinos, okos és bátor fiatal lány nem épp szokványos ajándékot kap a huszonegyedik születésnapjára: egy levelet, mely azt állítja, hogy rég halott édesanyja ártatlan. A bűnt, amelyért elítélték, nem ő követte el. Valójában nem ő mérgezte meg a férjét, a zseniális, ám csapodár festőt.
Ám a bizonyítékok az asszony ellen szólnak. Hercule Poirot, a legendás nyomozó vállalja, hogy tizenhat év távlatából megfejti az ügyet, s a nyomozás során felkeresi mind az öt lehetséges tettest:
a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…
Többször, több helyen is említettem már, hogy mennyire rajongok Agatha Christie munkásságáért. Állíthatom, hogy szinte a teljes életművet olvastam már, így havonta, esetleg kéthavonta újrázok valamelyik regénnyel.
Az egyik kedvencem az Öt kismalac című regénye. Mondom ezt annak ellenére, hogy nagyon kedvelem Poirot mégis inkább Miss Marple az, aki igazán közel áll a szívemhez. Ebben a regényben viszont Poirot szürke kis agysejtjei zseniálisan lépnek működésbe.
Le szeretném szögezni, hogy a csúf borító(k) ne tartsanak vissza senkit, mert a külcsín itt nem tükrözi a belső értékeket.
A regény érdekessége, hogy Poirot nem egy aktuális büntettet próbál kinyomozni a maga szokásosnak kicsit sem nevezhető módszereivel, hiszen a történet szerint:
Egy fiatal hölgy, Carla Poirot segítségét kéri egy 16 évvel korábban történt gyilkosság kinyomozásában, melyben a szülei játszották a főszerepet, mint gyilkos és áldozata. A rendőrségi tényállás szerint Caroline, az anya megmérgezte férjét, a kiváló festőt. Ehhez a tényhez a nyomozóhatóság kétséget sem fűzött, az ügyet lezárták, de valaki valamit titkol azóta is....
16 évvel később egy kis csavarnak köszönhetően levél érkezik, miszerint Caroline a halála előtt levlélben megvallja lányának, hogy nem ő ölte meg a férjét, de a levelet Carla csak 16 évvel később kapja meg. A kérdés az, hogy Carla úgy elhiheti-e a levélben foglaltakat, hogy csak halvány emlékei vannak a szüleiről, illetve a gyilkosság napján a házukban tartózkodó emberekről?
Poirot munkához lát és egyre jobban elmerül a híres festő utolsó napjainak eseményeiben és a halála napján hozzá közel álló emberek emlékeiben. Ebben a regényben nagyon jól megjelenik az ember pszichológiája, a cselekedetek mozgatórugói, sztereotípiák és a tanult tehetetlenség egy mozzanata is, ami érdekesen vetült az anya karakterére.
A házban az áldozaton kívül öt potenciális gyilkos tartózkodott, de mindannyian kicsit máshogy emlékeznek a gyilkosság napjára, így Poirot-nak igencsak szüksége van a zseniális logikájára, hogy a nyomozás végére összecsusszanjanak a kis mozaikdarabkák.
Nagyon tetszett, hogy 5 kismalachoz hasonlítja az írónő a szereplőket, nagyon érzékletesen osztja a szerepeket, szinte láttam magam előtt, ahogy az egyik kismalac a piacra megy, de ott a másik, aki sok húst evett, stb.
Az öt karakter:
a tőzsdést (aki piacra járt),
az amatőr botanikust (aki otthon ült),
a nagyvilági nőt (aki sok húst evett),
a nevelőnőt (aki hoppon maradt)
és a fiatal archeológusnőt (aki meg visított: ui, ui, ui)…
Úgy gondolom, hogy már csak a fenti jellemzések alapján is mindenkinek lenne tippje a gyilkos kilétére, de elmondom, hogy azok, akiket megkérdeztem nem mindannyian találták el azt a személyt, aki valóban gyilkolt. Mindenki a saját sztereotípiáit próbálta kivetíteni, akkor, amikor előzetes ismeretek nélkül választott. Érdekes kis játék lehet megpróbálni előre megtippelni vajon ki a tettes.
Ti kire gondoltok?
Ennél jobban én sem tudtam volna azonosítani a szereplőket, tökéletesen passzolt hozzájuk az a leírás, amit rájuk aggatott az írónő, remek képzettársítások.
Nagyon érdekes volt az atmoszférája a regénynek, andalító, de mégis mozgalmas. Annak ellenére, hogy a múltban játszódik a regény nagy része mégis azt érezzük, hogy a történések az olvasás pillanatában zajlanak le. Számomra ez az egyik legjobb stílusban megírt és legprecízebben felépített Agatha Christie könyv volt, amit olvastam.
A gyilkos kilétére a szokásostól eltérően hamar rájöttem, de annyira lebilincselt az, ahogy Poirot szedegette az információmorzsákat és illesztgette a helyükre, hogy mégis nagyon élveztem a közös nyomozást. Könnyedén haladt az írónő előre, vezette a szereplőket, Poirot pedig zseniálisan irányította a megoldás felé. Nagyon érdekesnek tartom általánosságban, ahogy Agatha Christie felépíti a regényeit, elvezeti a szereplőket és minket olvasókat a megoldásig. Ez a regény ebben kimagaslóan teljesített, amellett, hogy a cselekmény viszonylag kis területre koncentrálódott fizikálisan, mégis remek látvány tárult elénk, ami a gyilkosság helyszínére koncentrálódott.
Valóban csak legekben tudok beszélni a regényről, az apróbb hibák felett is könnyedén át tudtam lendülni, mert olyan élvezetes olvasási élményt nyújtott, hogy nem tudtam haragudni a kisebb bakikért sem.
Az Öt kismalac az egyik olyan Agatha Christie regény, amit bátran merek ajánlani, a másik kedvencem, a Tíz kicsi néger mellett az írónővel éppen ismerkedő olvasóknak. Stílusos, időtlen olvasási élményt biztosítanak Poirot nyomozásai, a kis belga ismét remekelt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése