2021. február 13., szombat

Avi Loeb: Földönkívüli - Egy idegen civilizáció első nyomai

 A ​Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.

2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.

Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.



Az Agave Kiadótól a hónap elején érkezett hozzám Avi Loeb, Földönkívüli című, űrkutatással és idegen civilizációk lehetőségével foglalkozó, a jövőt előrevetíteni szándékozó kötete. Úgy gondoltam, hogy érdemes lenne kipróbálnom magamat egy olyan témakörben, műfajban, amelyben eddig nem igazán olvastam. Az író asztrofizikával és kozmológiával foglalkozik, melynek ténye már önmagában is sokkolóan hatott rám, mert ezek bizony nem a legkönnyebb tudománykörhöz tartoznak. Annak ellenére, hogy tisztelem a nagy tudással rendelkező, a tudomány iránt fogékony embereket - mert tudom, hogy a tudáshoz vezető út milyen hosszú  -, mégis mindig kicsit félve olvasok Tőlük, mivel tartok tőle, hogy számomra érthetetlenül fogalmazzák majd meg akár a tényeket, akár az azokhoz vezető elméleteket. Abban azonban biztos voltam, hogy valami nagyon ígéretes olvasmányt tartok a kezemben, amiben megerősített, hogy az író a Harvard Egyetem professzora, sőt 2020-ban a Fehér Ház tudományos és technológiai tanácsának tagja lett, mindez garanciának tűnt a remek kikapcsolódáshoz. Úgy gondolom, hogy ilyen előzményekkel egy olyan tudományos és érdekes könyvet tudott írni Loeb, ami sok kérdésemre választ adott, de legalábbis gondolkodásra ösztönzött

"Akinek lehetősége nyílik rá, menjen ki  a szabadba, és csodálja meg az univerzumot."

Kíváncsiságom és érdeklődésem ellenére - ahogy már említettem - kérdésként felmerült bennem, hogy mennyit is fogok érteni egyáltalán az írásból, vajon mennyire lesz a földtől  elrugaszkodott, tudományos? Ezen túllendülve elkezdtem az olvasást, mert magára a témára kíváncsi voltam, érdekelt, hogy mit gondol a szakember a földönkívüli élet lehetőségéről, milyen adatokat tár elénk, amely alapján mi, olvasók is elgondolkodunk annak lehetőségéről, hogy létezik egy, esetleg több, számunkra ismeretlen civilizáció is. A 2017. évben lejátszódó esemény, - amikor megjelent az égen az Oumuamua ismeretlen eredetű objektum és áthaladt a naprendszerünkön -, lázba hozta a tudósokat és az átlagos, tudományos képzettséggel nem rendelkező embereket egyaránt. Mindenki elgondolkodott az egyes lehetőségeken: idegenek, esetleg csak egy meteor? A könyvtől erre a hipotézisre is reméltem olyan tudományos választ, ami számomra is értelmezhetővé teszi a jelenséget. 

"A tudomány olyan, akár egy detektívregény, és ebben a közhelyben az asztrofizikusok számára egy csavar is rejlik, a tudományos nyomozómunkának ugyanis nincs még egy területe, ahol a léptékek és a koncepciók ilyen változatosságával találkoznánk." 

A könyv remek stílusban íródott, szinte beszélget az olvasóval, amellett, hogy önéletrajzi vonatkozású anekdoták is helyet kaptak. Ezek a kis kitérők az író tudományos munkájával és a magánéletével összefüggésben olvashatók. Számomra ettől igazán emberi tudott lenni ez a tudományos műfajban íródott kötet. Nagyon szerettem, hogy az író betekintést engedett az életébe, igazán könnyeden, mintha ismerné az olvasóit. Nem lehetett semmiféle fellengzős hangnemet érzékelni az olvasás során, amire a tudása által akár az elvi lehetőség meg lett volna. Tisztán, érthetően fejtette ki a saját véleményét, anélkül, hogy azt az olvasóra rá akarta volna erőltetni azt, inkább útmutatásnak tudnám aposztrofálni. Véleményem szerint az volt a célja, hogy gondolkodásra, tovább gondolásra ösztönözzön. Olyan volt, mintha én is beültem volna az egyetemi előadásaira, ahol megpróbált volna bemutatni egy alternatívát, egy olyan szemszögből, amit esetleg eddig nem ismertem, esetleg csupán nem mertem belegondolni. Azonban egyértelműen érezni lehetett, hogy hisz abban, amit leírt, mert nyiltan beszélni, kifejteni a saját téziseit, attól függetlenül, hogy tudni lehetett, hogy nem minden kollégája fogja jó szemmel figyelni mindezt. 

Mindvégig érezhető a célja, az, hogy az idegen civilizáció létezésének lehetőségét mindenki vegye számításba, de a tudomány mai állása szerint ennek kizárólag hosszú távú hatásait célszerű átgondolni, mivel jelenleg teljesen biztosan nem igazolható a technikai eszközök korlátozott lehetőségei miatt akár a könyvben kiemelt objektum idegen mivolta sem.

A könyvben mindvégig tudóshoz méltóan ír, nem spekulációk által próbál hatni az érzékeinkre, hanem egy lehetőséget mutat meg, mely tudományos alapokkal bír, illetve utat mutat ahhoz, hogy mennyire fontos lehet a tudomány fejlődése  és fejlesztése e területen is.

Nagyon örültem, hogy érdekesen, olvasmányosan, elgondolkodtatóan mutatta be az író a 2017-ben történő eseményeket. A hipotézisére remek levezetést mutatott be, átgondoltan, az általa birtokolt ismeretekre építve. 

Mindvégig éreztem, hogy számára ez egy olyan fontos esemény volt, ami hatással volt az életére, a tudományos munkájára is. Érezni lehetett a téma iránti elkötelezettségét, szeretetét, ami nagyon pozitívan hatott rám, attól függetlenül is, hogy én mit gondoltam a könyv elolvasását követően az idegen civilizáció létezésének lehetőségéről. Azt fontosnak tartom, hogy egy olyan könyvet olvashattam, ami több napig élesen a gondolataimban motoszkált és némiképpen átalakította a gondolkodásmódomat. Emellett érdekes volt, ahogy a filozófiai gondolatok is helyet kaptak az írásban az intelligens élet lehetőségének tárgyában. A tudományos élet kulisszatitaki picit elrettentettek, csak remélni tudom, hogy hamarosan változik a hozzáállásuk az illetékeseknek és több időt és energiát fognak befektetni a fejlesztésekbe, az eljövendő tudós szakemberek kinevelésébe.

A borítót egyszerűen gyönyörűnek tartom, nagyon illik a témához, kellemes ránézni.

A könyv gyengeségeként azt tudnám megemlíteni, hogy attól függetlenül, hogy nagyon olvasmányos volt, mégis előjött egy-egy olyan tudományos kifejezés, fogalom, amit nem mindig tudtam követni, értelmezni az összefüggéseit. Illetve még egy dolog volt számomra kicsit más, mint ami szerintem illett volna a könyvhöz, az pedig a fotók minősége. Személy szerint jobban örültem volna, ha színes, látványos képek kaptak volna helyet a lapokon, a fekete-fehér képek kicsit rontottak a vizuális élményen. 

 "Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a civilizációk újra és újra felemelkednek, majd eltűnnek az univerzum hosszú története során, azt komor jóslatnak tekinthetjük a saját jövőnkre nézve. 

De lehetőségnek is. "

Bátran ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a megoldatlan kérdések mögött rejlő tudományos lehetőségek feltárását. Nem elképzelhetetlen, hogy egy legközelebb megjelenő hasonló objektum vonatkozásában a tudomány fejlődése által már olyan tényeket kapunk, amelyek alapjaiban meghatározók lesznek a civilizációnk számára. Teljesen mindegy, hogy szkeptikusok vagyunk-e, ez a könyv akkor is elgondolkodtató olvasmány lesz, ha pedig kicsit is fogékonyak vagyunk és hagyjuk magunkat sodródni az írás által, akkor pedig egy új szemléletet sajátíthatunk el, amely által a világlátásunk is tágul. Remélem, hogy ez a könyv is hozzá tud majd járulni ahhoz, hogy ez a tudományterület is nagyobb hangsúlyt kapjon és a fiatalok is egyre jobban érdeklődjenek a téma iránt. Én biztos, hogy a 16 éves gyermekemet ösztönözni fogom arra, hogy vegye kézbe, olvassa el Avi Loeb írását.




Kiadó: Agave

Kiadás éve: 2021.

Oldalszám: 256

Isbn: 9789634198734f

Fordította: Farkas Veronika

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon