A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. december 19., kedd

Ismét csökkentem a várólistámat? Ezeket választottam a 2024-es várólista csökkentéshez

Lobo idén is meghirdette a Várólista csökkentés 2024. elnevezésű kihívását  (vagy nevezhetjük játéknak is). Szinte hihetetlen, de idén már ez a 14. alkalom, hogy ebben a formában tudjuk csökkenteni a várólistánkon csücsülő olvasmányainkat, ráadásul sok-sok könyvmoly társunkkal együtt. 

Annak ellenére is elindulok minden évben a kihíváson, hogy sokszor sikerült már elbuknom (mily meglepő, idén is), mert bevallom, nem állítok össze alternatív listát, amire egyébként adott a lehetőség. Januárban nagy reményekkel telve szoktam nekiugrani az előirányzott történeteknek, de nyárra a lelkesedésem 2-3 könyv  után alábbhagy, mert általában beszippantanak a friss megjelenések, esetleges kedvenc újrázások. 

2024. szerintem ebből a szempontból más lesz, most érzem magamban az erőt és elszántságot, hogy végre csökkentem a várakozók listáját, így összeállítottam egy eléggé vegyes listát. Ahogy így belegondolok, összességében havi 1 könyv az, amit el kell olvasnom, de az eredmény év végén 12 olyan könyv, ami régóta vár arra, hogy megismerjem és átéljem a történetet, mert valamiért annak idején csak megvettem, tehát olvasásra érdemesnek tartottam. 

Aki szeretne  játszani 2024-ben is és helyet csinálni a polcán újabb könyveknek, az bátran csatlakozzon! (ezt a mondatot Lobotól "csentem el", mert olyan jól hangzik, hogy lesz hely a polcon néhány új könyvnek) 

 Arra viszont mindenképpen figyeljetek, hogy csak 2023. előtti megjelenésekből tudtok válogatni! 

A részletes jelentkezési feltételeket az Olvasónapló blogon találhatjátok meg és figyeljetek arra, hogy jelentkezni is csak ott tudtok az űrlap kitöltésével! 

Minden résztvevőnek nagyon jó olvasást és várólista csökkentést kívánok 2024-ben is! 


Az én választottjaim 2024-ben: 

Diana Hunt: Jack árnyékában 




2023. augusztus 7., hétfő

Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér

 A We Begin at the End magyarul egy teljesen új címet kapott, Ahol az égbolt véget ér. Azt kell mondanom, hogy a magyar cím sokkal beszédesebb, karakteresebb és figyelemfelkeltőbb, így teljesen megértem a kiadó döntését. Chris Whitaker regénye Könyvelem Csaba #Párakapu kihívásának keretében került a kezembe. Csaba július hónap közös könyvének választotta, de persze lehetőség volt a júniusi vagy augusztusi könyvek közül is választani (további válaszható: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk, Jessamine Chan: Jó anyák iskolája). Miután átböngésztem a fülszöveget, végül úgy döntöttem, hogy műfajban és érdeklődési körben ez áll most hozzám a legközelebb, így júliusban el is olvastam. Végül nagyon is örülök, hogy erre a regényre esett a választásom, mert ugyan magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a közeljövőben, de egyértelműen kár lett volna kihagyni.




Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között.

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, nagyon is kedvemre való volt a hibái ellenére is. Esténként már nem is tudtam olvasni a regényt, mert általában annyira letaglózott (jó értelemben) már napközben, hogy olyankor kénytelen voltam egy vidámabb történethez nyúlni.

Egy nagyon nehéz, intenzív történetről van szó, halmozottan hátrányos helyzetű karakterekkel, ami minden oldalon kicsit összetöri az ember szívét. Úgy gondolom néha kellenek ezek a mélyebb gondolatokat, sötétebb érzelmeket átadó olvasmányok is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi látható és láthatatlan szörnyűség bújik meg a világban. Néha kell egy nagy pofon, hogy értékeljük a saját életünket, azokat az embereket, akik itt vannak velünk. Ez a könyv egy ilyen nagy pofon!

A történet egy korábbi, nevezzük gyilkosságnak hatását kíséri végig, ami generációkon keresztül átívelve változtatja meg egy tengerparti kisváros, Cape Haven lakóinak életét.

A regény középpontjában egy testvérpár, a tizenhárom éves Duchess Day Radley és öccse, Robin állnak, melléjük csatlakozik a városka sheriffje, Walker. Duchess, magát törvényen kívüliként aposztrofálva próbálja meg édesanyja és testvére életét egyengetni, de legalább a felszínen tartani. Ez addig működik is valamennyire, amíg a 30 évvel korábbi események vissza nem köszönnek azáltal, hogy Vincent Kinget kiengedik a börtönből és a sötét folyamatok innentől egyre mélyebbre taszítják a városka lakóit.

Látszólag egy szálon indul a történet, de számtalan mellékszál kerül a képbe, amiből az 500. oldal környékén kezd kibontakozni egy szép, kerek egész történet. Annak ellenére, hogy lassan halad előre a történet mégis végig azt érezni, hogy száguldunk valami felé, ami nem biztos, hogy jó lesz.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyi tragédiát úgy bele lehet sűríteni egyetlen történetbe, hogy ne legyen gyötrelem olvasni, de az írónak mégis sikerült úgy adagolnia, hogy felszültségkeltő legyen és hatni tudjon az érzelmekre.

Duchess karaktere lenyűgöző, drámai és remekül kidolgozott. Annyi féle érzelem árad ebből a kislányból, hogy szinte felfogni is nehéz, de követni is az érzelmi cunamit, ami követi. Hol felnőtt, hol gyerek, hol pedig törvényen kívüli, egyszerűen a harag próbál utat törni a gyermeki érzelmeken át, amit nem könnyű feladat megírni, de ebben a regényben sikerült és mindent vitt. Ha másért nem is (de persze igen), hát Duchess karakteréért mindenképpen megéri végigolvasni az 512 oldalt, mert a végén szárnyal az író, kiváló befejezést kapott a történet, pedig én nem ezt vártam, de mégis nagyon tetszett.

Walker, ő róla nehezebb írni, mert engem több irányba is elvitt a karakter, hol kedveltem, hol idegesített, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy érdekes volt és megtaláltam benne azokat a pozitívumokat, amelyek miatt nagyon is illett Duchess karaktere mellé.  Érdekes volta az ő bonyolult kapcsolati hálója, hiszen az összes érintetthez fűzte valamilyen érzelmi viszony és nagyon nehezen tudta feldolgozni még a saját érzelmeit is, amit érezni is lehetett az olvasás során. Ennek ellenére tetszett a fejlődése, útkeresése és embersége.

A mellékszereplőket is nagyon szépen kidolgozta az író, nem lehetett rájuk panasz, Star, Vincent, Drake és a többiek is mindannyian belesimultak a történetbe, elhittem az olvasás során, hogy valóbanélnek és lélegeznek ebben a tengerparti városkában, ahol a fejlődés a bűnnel egyszerre tör utat magának és mindez lenyomatot hagy az emberekben.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik nem egy cukormázas véget érő történetre vágynak és olvasás közben meg szeretnék pendíteni az összes húrt a lelkükön. Bizony, erre az olvasási élményre fel kell készülni lelkileg, mert pont elég hosszú ahhoz, hogy lehengereljen, és sokáig velünk maradjon az élmény.

Egy regény a bűnről, barátságról, feloldozásról és a szeretetről. 

2022. december 25., vasárnap

Kihívások tengerén

Arra gondoltam, hogy az évösszegzést megelőzően hozok egy összegzést azokról a kihívásokról, amelyeken részt veszek vagy részt szeretnék venni jövőre. 

Arra gondoltam, hogy nem fogom azt a hibát elkövetni, hogy túl sokat vállalok és végül nem fogom tudni teljesíteni, illetve nem jutna időm mellette olyan olvasásokra, amelyek örömmel töltenek el és random választások, esetleg kihagyhatatlan friss megjelenések.

Az első, amit idén sem hagyhatok ki és Lobo már hosszú évek óta meghirdeti az nem más, mint a Várólista csökkentés. A képre kattintva elolvashatjátok a részleteket és még jelentkezni is tudtok. 




Összeállítottam a listámat azon könyvek alapján, amelyek már ott porosodnak a polcomon, éjjeliszekrényemen vagy éppen az olvasómon. A feltétel annyi volt, hogy 2022. évet megelőző megjelenések kerülhetnek a listára. Azt hiszem ezt maradéktalanul sikerült teljesítenem. Alternatív listát pedig ezúttal sem készítettem, mert nagyon szeretnék ezekkel a történetekkel haladni. Jövőre igyekszem valamilyen stratégiát követni, hogy ne bukjam el a kihívást és csökkentsem a várakozó könyveket is. 



A következő kihagyhatatlan kihívás, amit Könyvelem Csaba negyedévente hirdet ki, ezúttal a HázasPáros tematika köré épül.


Feltételek: "Összesen 6 könyv elolvasását várom tőletek, az alábbi szempontok szerint: (a pontok nem összevonhatóak!) Február 28-ig tart a kihívás.

1) cím
Egy könyv, melynek címében szerepel a „pár” szó.
Önállóan vagy bármilyen szóösszetételben (párkapcsolat, párválasztás), de szövegrészként (Párizs, párnacsata) is elfogadott.
2) szerző
Egy könyv, melyet egy jelenleg házasságban élő szerző írt.
3) kiadás éve
Egy páros évben megjelent könyv.
(Az első magyarországi megjelenés dátuma számít!)
4) borító
Egy könyv, melynek ház / lakóépület szerepel a borítóján.
5) címke
Egy könyv, melyen szerepel a „párkapcsolat” címke.
6) közös könyvek közül valamelyik
Egy könyv a csatornám téli hónapjaira meghirdetett közös könyvei közül
(Lásd lentebb!)

!!! Fontos !!!
– Az olvasások csak a kihívás ideje alattiak lehetnek (2022. december 1. – 2023. február 28.).
– Minimum 100 oldalas könyveket kérnék, ezért kérlek csatold a kiadást is a könyvekhez, ha szükséges!
– Szöveges és csillagos értékelést is kérek mindegyik könyvhöz!
– Olvashatsz magyar vagy idegen nyelven.
– Hangoskönyvek és képregények is elfogadottak.
– Újraolvasások is jöhetnek.

További információkat találtok a Moly oldalán a kihívásnál. Ráadásul a kihívást követően egy nyeremény könyv is gazdára talál. "

A kihíváshoz ezeket a könyveket választottam: 




A következő jelentkezés nem egy kihíváshoz köthető, hanem egy online Könyvklubhoz. Vegazus 24. alkalommal hirdeti meg a Mini-könyvklubot, amelyhez január 31-ig Ti is tudtok csatlakozni. 
Január, február, március hónapban egy-egy közös könyvet kell elolvasni és értékelni, áprilisban azonban mindenki választhat egy regényt a 189 könyvet tartalmazó listáról.

A könyvklub keretében tehát az alábbi könyveket fogom elolvasni és értékelni:

Ezzel végére is értem a listának, ahogy mondtam nem vállalnám túl magamat kötelező olvasásokkal. 

A 2022. évre vonatkozóan pedig az alábbi kihívásokat szeretném megemlíteni:

KönyVakáció :  



Ős(z)Régi:



Várólista csökkentés 2022.    Ezt sajnos idén is elbuktam. 



 

2022. június 7., kedd

KönyVakáció - nyári kihívás ajánló

 A Moly nevű oldalon nagyon sok könyves kihívással találkozhattok. Régebben én magam is indítottam kihívást és egyszerre akár több kihívásban is aktívan részt vettem. Mostanra sajnos ezeket muszáj volt szelektálnom, mert néha követhetetlenné vált a sok olvasás és kihívás párosítása, illetve már a plecsnik sem hoztak annyira lázba. Lényegében két biztos kihívási pont maradt, az egyik Lobo várólista csökkentése, amit sajnos az utóbbi években elbuktam, a másik pedig Suba Csaba, évszakokhoz köthető kihívásai, ezek közül pedig egy kivételével mindet teljesítettem.

A nyári kihívás tehát KönyVakáció címmel startolt el. Most zanzásítva szeretném bemutatni a kihívást, de lent be fogom linkelni az összes elérhetőséget, ahol jelentkezni tudtok és a részletekről bővebben tájékozódni is.

Az olvasásokat - szám szerint 6 darab - június 1. és augusztus 31. között lehet teljesíteni.

A teljesítés meghatározott szempontok szerint történik, de saját magunk tudjuk az egyes pontokhoz a könyveket társítani.

A 6 könyv elolvasása után nem csak egy Moly-os plecsnivel (bár ez is csábító) lehetünk gazdagabbak, hanem egy nyereményjátékon is részt tudunk venni, ahol egy friss megjelenésű könyv kerül kisorsolásra, természetesen csak a kihívást sikeresen teljesítők között.

Mutatom, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket én választottam a kihíváshoz:

1. Egy könyv, amelyen szerepel a NYÁR, a NYARALÁS vagy SZÜNIDŐ címke:



2. Egy könyv, amelynek borítóján megjelenik a VÍZ (tó, tenger, óceán, úszómedence, stb.) mondjuk egy pohár víz itt nem lesz megfelelő, erre érdemes figyelni!



3. Egy KISREGÉNY vagy NOVELLÁSKÖTET, melyet külföldi szerző írt:



4. Egy IFJÚSÁGI könyv, melyet magyar szerző írt:



5. Egy könyv, amelynek cselekménye (egy része vagy egésze) HAJÓN, REPÜLŐN vagy VONATON játszódik.



6. Egy könyv Csaba csatornáján nyári hónapokra meghirdetett könyvei közül

A három lehetőség:






Én ezt választottam:



További részleteket és a kihívás sikeres teljesítéséhez szükséges információkat az alábbi elérhetőségeken találtok:

https://moly.hu/kihivasok/konyvakacio

https://www.youtube.com/watch?v=NeMnsq-6Sm4

Kellemes olvasást kívánok! 

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon