Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér

 A We Begin at the End magyarul egy teljesen új címet kapott, Ahol az égbolt véget ér. Azt kell mondanom, hogy a magyar cím sokkal beszédesebb, karakteresebb és figyelemfelkeltőbb, így teljesen megértem a kiadó döntését. Chris Whitaker regénye Könyvelem Csaba #Párakapu kihívásának keretében került a kezembe. Csaba július hónap közös könyvének választotta, de persze lehetőség volt a júniusi vagy augusztusi könyvek közül is választani (további válaszható: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk, Jessamine Chan: Jó anyák iskolája). Miután átböngésztem a fülszöveget, végül úgy döntöttem, hogy műfajban és érdeklődési körben ez áll most hozzám a legközelebb, így júliusban el is olvastam. Végül nagyon is örülök, hogy erre a regényre esett a választásom, mert ugyan magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a közeljövőben, de egyértelműen kár lett volna kihagyni.

Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között.

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, nagyon is kedvemre való volt a hibái ellenére is. Esténként már nem is tudtam olvasni a regényt, mert általában annyira letaglózott (jó értelemben) már napközben, hogy olyankor kénytelen voltam egy vidámabb történethez nyúlni.

Egy nagyon nehéz, intenzív történetről van szó, halmozottan hátrányos helyzetű karakterekkel, ami minden oldalon kicsit összetöri az ember szívét. Úgy gondolom néha kellenek ezek a mélyebb gondolatokat, sötétebb érzelmeket átadó olvasmányok is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi látható és láthatatlan szörnyűség bújik meg a világban. Néha kell egy nagy pofon, hogy értékeljük a saját életünket, azokat az embereket, akik itt vannak velünk. Ez a könyv egy ilyen nagy pofon!

A történet egy korábbi, nevezzük gyilkosságnak hatását kíséri végig, ami generációkon keresztül átívelve változtatja meg egy tengerparti kisváros, Cape Haven lakóinak életét.

A regény középpontjában egy testvérpár, a tizenhárom éves Duchess Day Radley és öccse, Robin állnak, melléjük csatlakozik a városka sheriffje, Walker. Duchess, magát törvényen kívüliként aposztrofálva próbálja meg édesanyja és testvére életét egyengetni, de legalább a felszínen tartani. Ez addig működik is valamennyire, amíg a 30 évvel korábbi események vissza nem köszönnek azáltal, hogy Vincent Kinget kiengedik a börtönből és a sötét folyamatok innentől egyre mélyebbre taszítják a városka lakóit.

Látszólag egy szálon indul a történet, de számtalan mellékszál kerül a képbe, amiből az 500. oldal környékén kezd kibontakozni egy szép, kerek egész történet. Annak ellenére, hogy lassan halad előre a történet mégis végig azt érezni, hogy száguldunk valami felé, ami nem biztos, hogy jó lesz.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyi tragédiát úgy bele lehet sűríteni egyetlen történetbe, hogy ne legyen gyötrelem olvasni, de az írónak mégis sikerült úgy adagolnia, hogy felszültségkeltő legyen és hatni tudjon az érzelmekre.

Duchess karaktere lenyűgöző, drámai és remekül kidolgozott. Annyi féle érzelem árad ebből a kislányból, hogy szinte felfogni is nehéz, de követni is az érzelmi cunamit, ami követi. Hol felnőtt, hol gyerek, hol pedig törvényen kívüli, egyszerűen a harag próbál utat törni a gyermeki érzelmeken át, amit nem könnyű feladat megírni, de ebben a regényben sikerült és mindent vitt. Ha másért nem is (de persze igen), hát Duchess karakteréért mindenképpen megéri végigolvasni az 512 oldalt, mert a végén szárnyal az író, kiváló befejezést kapott a történet, pedig én nem ezt vártam, de mégis nagyon tetszett.

Walker, ő róla nehezebb írni, mert engem több irányba is elvitt a karakter, hol kedveltem, hol idegesített, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy érdekes volt és megtaláltam benne azokat a pozitívumokat, amelyek miatt nagyon is illett Duchess karaktere mellé.  Érdekes volta az ő bonyolult kapcsolati hálója, hiszen az összes érintetthez fűzte valamilyen érzelmi viszony és nagyon nehezen tudta feldolgozni még a saját érzelmeit is, amit érezni is lehetett az olvasás során. Ennek ellenére tetszett a fejlődése, útkeresése és embersége.

A mellékszereplőket is nagyon szépen kidolgozta az író, nem lehetett rájuk panasz, Star, Vincent, Drake és a többiek is mindannyian belesimultak a történetbe, elhittem az olvasás során, hogy valóbanélnek és lélegeznek ebben a tengerparti városkában, ahol a fejlődés a bűnnel egyszerre tör utat magának és mindez lenyomatot hagy az emberekben.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik nem egy cukormázas véget érő történetre vágynak és olvasás közben meg szeretnék pendíteni az összes húrt a lelkükön. Bizony, erre az olvasási élményre fel kell készülni lelkileg, mert pont elég hosszú ahhoz, hogy lehengereljen, és sokáig velünk maradjon az élmény.

Egy regény a bűnről, barátságról, feloldozásról és a szeretetről.