A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Norvég. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Norvég. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 30., szerda

Shakespeare újratöltve: Jo Nesbø - Macbeth

A fülszöveg spoilert tartalmaz! 

A ​züllött rendőrfőkapitány, aki a drogkereskedelem és a korrupció mocsarába süllyesztette az egykor virágzó iparvárost, végre meghalt. A város lakói és rendőrei egy tisztességes és szebb jövőben reménykednek, a háttérben azonban hamar kezdetét veszi a hatalmi harc. 
    A fiatal és tehetséges nyomozó, Macbeth, a város drogbandájának felszámolására teszi fel életét, ám amikor sikerei nyomán magasabb pozícióba kerül, őt is megkísérti a hatalom csábítása. Az ambiciózus Duff rendőrtiszt – aki együtt nevelkedett Macbethtel az árvaházban, és ott a legjobb barátok lettek – szintén kiveszi részét a drogbandák elleni küzdelemből, és szinte bármire képes lenne, hogy vezető pozícióba kerüljön. Lady, a befolyásos kaszinótulajdonos-nő folyamatosan terveket sző maga és szerelme, Macbeth előbbre jutására. 
    A vetélkedést gyilkosságok sorozata kíséri. 
     A Macbethet Shakespeare azonos című tragédiája ihlette – Nesbø szemében a darab a hatalomért vívott harc thrillere, melynek színhelye komor, örökké esős, noir-szerű városi táj.

Jo Nesbø (60) a világ egyik leghíresebb krimiírója. Fiatalon focistának készült, de egy sérülés miatt le kellett mondania erről a pályáról. Közgazdász és pénzügyi elemző tanulmányokat folytatott, majd tőzsdeügynökként dolgozott, és mindeközben a Di Derre (Ők ott) nevű együttesben zenélt. Amikor egy kiadó megbízta, hogy írjon memoárt a banda turnéiról, ő ehelyett a Harry Hole-krimisorozat A denevér című szinopszisával állt elő, amivel kezdetét vette szédületes írói karrierje. 
    Regényeit eddig 50 nyelvre fordították le, és több mint 40 millió példányban adták el világszerte.

Szerintem: 


Nem mondhatom el magamról, hogy Jo Nesbø rajongó lennék, hiszen ez a második kötet, amit elolvastam az írótól. 


Talán azt nem is kell mondanom, hogy Shakespeare műveit a világon mindenhol bemutatták már, és általában sikeresek voltak, nagyon sikeresek. Számtalan adaptáció készült ezidáig a művekből, írott és megfilmesített változatban egyaránt. 1917-ben Virginia és Leonard Woolf hívta életre a Hogarth Press-t, azzal a céllal, hogy leközöljék a kor legjobb új írásait. 2012-ben Londonban és New Yorkban folytatták ezt a hagyományt, ennek része a Shakespeare Projekt, melynek egyik darabja Nesbø Macbeth-je. Olyan nevek kerültek be a projekt-be, mint Margaret Atwood (Hag-Seed), Tracy Chevalier (New Boy), Anne Tyler (Vinegar Girl), de folytathatnám a sor, akit érdekel nézzen utána, mert remek írásokat válogattak be a körbe. 



Az író egy, általa meg nem nevezett Skót városba kalauzol el minket, ahol a bűnözés noir verzióját tárja elénk, abból is a sötétebbik fajtát. 
Nagyjából az 1970-es években találjuk magunkat, amikor még elevenen él az emberekben a háború borzalma, még szinte mindenki emlékszik rá. Ennek ellenére mi, olvasók disztópikus hangulatba kerülünk, ahogy a leírások által egyre több és több részletet csepegtet az író. Elhagyott gyárak, városrészek, elhagyott vasútállomások, a munkanélküliség és  a drog miatt tönkrement emberek drámai megjelenése is sokat tesz a történethez.

"Először lezüllesztettük az ipart, aztán a vasutat, hogy senki se tudjon elmenekülni. Aztán elkezdtük a drogokat árulni az állampolgároknak ott, ahol azelőtt vonatjegyet vásároltak, hogy megfosszuk őket a nyugalmuktól és békéjüktől."

A regény atmoszférája nagyon borús, sötét, ezáltal mindvégig tapintható a feszültség. 

Számomra a regény egyik nagy erőssége a karakterábrázolás mellett az atmoszférateremtés volt.

A történet szerint adott egy korrupt vezetéssel rendelkező város, ami a bűnözés, de leginkább a kábítószer kereskedelem melegágya.
Ekkor érkezik egy új vezető a rendőrség élére, így elindul a tisztogatási hadművelet. A kábítószer kereskedelem főgonosza mozgatja a háttérből az események szálait, teljhatalmú úrként funkcionál a történetben.

Nagyjából felsorakoznak az eredeti mű karakterei, Macbeth jelenleg a különleges egységek parancsnoka, Duncan, a rendőrparancsnok, Lady, mint Lady Macbeth, Banquo pedig Machbeth barátja, de ott van Duff, mint Lord McDuff, sőt lehet folytatni a sort a főbb karaktereken túl is. 

Számomra a legösszetettebb és legizgalmasabb karakter a Lady volt, aki a város luxuskaszinójának és Macbeth-nek is az "úrnője", aki titokzatos és izgalmas nő, remek karakterábrázolással. Igazi femme fatale-ként jelenik meg.


"- Te leszel a vesztem, Lady, ugye tudod?

Lady elmosolyodott.

- Te pedig tudod, hogy veled leszek, bárhová is mégy. "

Nekem tetszik, hogy Nesbø megtartotta az eredeti karakterek neveit, és a jellemvonásukat is megpróbálta úgy felépíteni, hogy az eredeti művel párhuzamot tudjon vonni az olvasó. 

A karakterek úgy gondolom, hogy érdekesen lettek felépítve, nem mondom, hogy teljesen elégedett voltam, de úgy gondolom, hogy sikerült őket a 20. századra átadaptálni, talán még karakteresebbek is lettek az idővel párhuzamosan, mint eredetileg voltak. 
Igaz, hogy 412 év eltérés van a két mű között, de úgy gondolom, hogy mindkét verzió szereplői izgalmasakká tudnak válni az olvasók számára. Shakespeare valahogy tényleg mindig örök, és izgatja a kreatív alkotók fantáziáját. 
Nagyon sok tulajdonság átépítésre került Nesbø írásába, ami nem vált a regény hátrányára, mert adott neki egyfajta erős drámai hatást. A skót és a skandináv vonal a szereplők vonatkozásában pedig csak jót tett az elbeszélésnek, adott egy plusz hűvösséget. 
Ami még tetszett, hogy a három boszorkány is beépítésre került a történetbe, a ténykedésük pedig picit szintén a régies hatást erősíti. Az ő szerepük kimondottan tetszett, ahogy belesimult az adott korba, de mégis talán a leginkább Shakespeare-i volt.

Az akciójelenetek, mint üldözés, lövöldözés, rendőri akció mellett valahogy nem mozgott eléggé a cselekmény, mivel nagyobb hangsúly került a leírásokra, a fölöslegesen rótt körökre. Emiatt hátrányként tudnám megemlíteni, hogy úgy érzem enyhén túl lett írva, ezáltal elnyújtva a történet. Olyan érzésem volt, hogy egy hatalmas körmondat közepén csücsülök, ami nem ér véget. Gondolom ezt annak ellenére, hogy a regény 3 részre és azon belül 44 fejezetre tagolódott, és mégis, az érzés, hogy összefolyik az egész regény végig megmaradt. Szerintem kb. 300 oldalon lett volna tökéletes a mű kompozíciója. Úgy éreztem, hogy a pörgősnek szánt akciójelenetek a legvégén már nem is pörögtek, hanem pusztán az időhúzást voltak hivatottak kielégíteni. Sajnos ebből a szempontból nem szerettem ezt a regényt, de mindenképpen érdemesnek tartom az elolvasásra, mert egy furcsa noir Macbeth adaptációval van dolgunk, amin érződik a beletett írói munka. 

Szükség van arra, hogy az olvasó át tudja magát adni a cselekménynek, ráérezzen az író stílusára, mert csak úgy tud igazán izgalmassá válni a történet. Érdemes egyhuzamban többet olvasni a regényből, mert könnyen ki tudunk kerülni az oldalvonalra, és akkor kicsit nehezebb újra belehelyezkedni ebbe a furcsán sötét történetbe. 

Annak sem kell megijedni, aki az eredeti Macbeth-et nem olvasta, mert abban az esetben annyi fog történni, hogy nem látja a párhuzamokat, de egy izgalmas olvasmányélménnyel fog gazdagodni. 

Igaz, hogy ez csak a második regényem volt az írótól, de úgy gondolom, hogy ez egy másfajta történetmesélés, mint amit korábban megszoktunk. Itt átszellemül és belehelyezkedik egy furcsa, sötét világba, ahol másfajta szabályok vannak és átüt a múlt, ami folyamatosan kísért. 

Végül pedig szeretném megemlíteni, hogy a fordítás úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült. Ritkán írhatom, írom ezt le, de most megérdemli a fordító, Petrikovics Edit, hogy megemlítsem a munkáját. Mindvégig meg tudta őrizni az eredeti, lassú mederben folyó,  de jéghideg pengeként végighúzódó drámai hatást kiváltó író stílust a regény fordítása során. 

Összegezve: 

Biztos vagyok benne, hogy egy megosztó regénnyel volt dolgom. Elárulom, én mégis nagyon szerettem ezt a sötét, furcsa, a karakterek által nagyon erős történetet. Szerettem párhuzamot vonni az eredeti művel, és élveztem azt, ahogy a karakterek fejlődtek, erősödtek. A leírások nagyon szemléletesek voltak, a szereplők nagyon jól illettek a környezetükbe. Ahogy belehelyezkedtem a történetbe nagyon gördülékenyen tudtam haladni az olvasással is, talán ez utóbbi köszönhető a remek magyar fordításnak is.

Szerintem Shakespeare és Nesbø rajongói számára egyaránt igazi csemege, időutazás és élmény lesz egyúttal ez az olvasás. 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!


Megjelenés éve: 2018
Eredeti Cím: Macbeth
Oldal: 534
Fordította: Petrikovics Edit


2017. szeptember 4., hétfő

A.O. Esther: Frigg rokkája I.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Valaki ​vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.
A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…
Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.
A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…
Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…
Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?

Mostanában egyre több tehetséges magyar íróval találkozom az olvasásaim során és állíthatom A.O. Esther az egyike a legtehetségesebb történetmesélőknek. 

Ezzel a regénnyel megkezdtem egy újabb sorozatot, aminek, mint kiderült lesz miért várni a folytatásait, de ne szaladjunk ennyire előre. 

Nem szeretnék túl sokat elárulni a történetből, szerintem már a fülszöveg így is túl sokat mond. Egyszerűen ezt a történetet muszáj elolvasni ahhoz, hogy beszippanthasson mást is ugyanúgy a hely és maga a mese, ahogy tette azt velem. 

Tehát a történet tényleg csak nagy vonalakban:

Norvégiában kezdődik minden, a 21. században, ahol a 20 éves Sonja és hét évvel idősebb bátyja Alex Sommerland élnek. Fiatal koruk ellenére családi tragédiák sora után mégis magukra maradnak, ezáltal csak egymásra számíthatnak, de szerencsére erős kötelék van a testvérek között, amit nagyon nehéz eltépni. Mindketten egy bandában, a White Nights-ban zenélnek,így a zene már az elején a történet szerves részévé válik, ami mindvégig megmarad. Az egyik bulit követően, Szent Iván napján az égen fényesen ragyog Frigg rokkája és ezzel megváltozik Sonja, Alex és a banda tagjainak élete, ők maguk sem sejtik mennyire....

Sonja megismerkedik Einar Sigurdssonnal, akivel valamilyen furcsa és megmagyarázhatatlan módon vonzzák egymást, de Einarr tudja, hogy soha többé nem találkozhatnak. A sors - vagy valaki - azonban másképp akarja, ezáltal Sonja és a fiúk 924-ben találják magukat, a vad vikingek között. Az is nehezíti a helyzetet, hogy Sonja-nak egyedül kell megbirkóznia az új élethelyzettel, még a fiúk közösen próbálják átvészelni és túlélni ezt, a számukra is idegen korszakot és közben Sonja nyomára bukkanni. 

A történet már az elején magába szippantott. Mágia, ármány, harc és szerelem mind része a történetnek, ami garantálja, hogy egy percig sem fogunk unatkozni olvasás közben. Ezt mutatja az is, hogy nagyon gyorsan a végére értem a történetnek, annak ellenére, hogy 442 oldalról beszélünk és már nyúltam is a második részért, mert nem bírtam várni, muszáj volt megtudnom hogyan folytatódik a szereplők sorsa, egyszerűen nem tudtam elengedni a kezüket. Valamit tud ez a regény, ezt el kell ismernem. 

Imádtam ahogy az írónő a két világot átszelve felépített egy vad és kiismerhetetlen  viking világot, 924-ben. Ebbe a világba egyesíti a modern karaktereket és a vikingeket, amiből egy igazán izgalmas, színes és érzelmekkel illetve vadsággal teli világ bontakozott ki. Azt nem mondom, hogy a korrajz hibátlan volt, de teljes mértékben élvezetes leírásokkal, helyszínekkel találkozhattam és az atmoszféra pedig mesterien került kialakításra, szinte láttam magam előtt a vikingek világát, ahol a mágia az úr, mindent és mindenkit a fennmaradás ősi ösztöne irányít. 

A karakterek közül Sonja, Alex, Einarr és Brenna azok, akiket ki szeretnék emelni. Úgy érzem, hogy ők négyen a történet mozgatórugói, amellett, hogy a többi karakter is izgalmas mégis valamilyen módon ők kerültek hozzám közelebb, vagy éppen keltették fel az érdeklődésemet. Sonja gyönyörű, fiatal, élettel teli és az álmai által egyre titokzatosabb. Alex, ő pont az akibe minden nő egy picit belezúg, stílusos, jóképű és a helyén van a szíve, sőt még bátor is. Csajok, ki ne szeretne egy ilyen pasit? Nekem bevallom ő volt a kedvencem. Einarr a jóképű viking pedig fontos kulcskarakter ugyan, de számomra még egy picit kevés volt, úgy éreztem egy kicsit megrekedt a karakter a jóképűség szintjén. A következő részben tőle várom a legnagyobb jellemfejlődést, remélem megkapom, mert ott van benne az ígéret egy érdekes személyiség kibontakozásához. Végül, de nem utolsó sorban a mágikus képességekkel rendelkező Brenna. Ő a tipikus szarkavaró és a leginkább összetett személyiség a történetben. Bevallom nagyon szerettem, ahogy a lapokat keveri és az erős jelleme átsütött a lapokon. Annak ellenére, hogy a történet negatív figurája én nagyon bírtam, ahogy uralja a mágiát. 

Kiforrot stílus, karakteres írásmód jellemzi a sorozat első részét. Szeretem amikor egy történetet ennyire a magaménak tudok érezni csak azért, mert az író gyönyörűen tud történetet mesélni és ezáltal élvezetes olvasmányt kínálni az olvasónak. 

Külön örültem, hogy egy misztikus, mágikus szál is belekerült a történetbe, mert ez adott neki egy olyan pluszt, amitől még inkább vártam, hogy vajon mi fog történni a szereplőkkel. Ott lebegett a kérdés, hogy a gonosz győzedelmeskedik-e az egyszerű halandók felett, vagy ők is fel tudják venni a kesztyűt Brennával szemben, aki a kószák, azaz a 21. századból érkezők életére tör. 

A romantikus szál és a misztikum nagyon szépen összefonódott és egy nagyon érzelmes, nem mindennapi szerelmi történet bontakozhatott ki. 

Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen lehet visszarepülni az időben és egy másik életet kezdeni máshol, máshogy, egy addig ismeretlen világban. A. O. Esther most megadta erre a lehetőséget és alkalmam nyílt egy kicsit kalandozni időben és térben. Köszönöm ezt az élményt! Várom a folytatást!

Összességében pedig egy remek fantasy, időutazós, misztikus regény, amit ajánlok mindenkinek, aki szeretne kicsit visszarepülni az időben és egy izgalmas időutazás részesévé válni, ráadásul egy remekül megírt szerelmi történet közepén. A karakterek izgalmasak, az atmoszféra briliáns, igazi csemege a műfaj kedvelőinek.

Hamarosan érkezik az értékelésem a II. részről! 

A könyvet köszönöm A.O. Esther írónőnek és a Kildarának

2016. október 29., szombat

Jo Nesbø: A fiú

Sonny, a rejtélyes, visszahúzódó, kábítószerfüggő fiú tizennyolc éves kora óta börtönben ül, mert beismert két gyilkosságot, amelyeket nem ő követett el. Nem ingyen tette. Cserébe megkapja az egyetlen dolgot, amire szüksége van: heroint. Mivel ügye a korrupt hatalmi rendszer minden szereplőjét érinti, a rendőrségnek és az alvilágnak egyaránt az a célja, hogy folyamatosan bódult állapotban és rácsok mögött tartsák. És Sonnynak ez meg is felel, eszében sincs változtatni a helyzeten. A rabtársai egyfajta gyóntatóként tekintenek a különös, vonzó fiúra, s gyakran öntik ki neki a lelküket. Így esik, hogy egy napon Sonny megdöbbentő dolgot tud meg az egyik rabtársától: rendőr édesapja, akiről ő úgy tudta, önkezével vetett véget az életének, valójában gyilkosság áldozata lett. Sonny világa alapjaiban megrendül. Megszökik a szigorúan őrzött börtönből, és megkezdi vadászatát azok után, akik vétettek ellene.


A Mini-könyvklub októberi könyve egy igazi skandináv krimi volt, mégpedig nem is akármelyik írótól, hanem a műfaj egyik legjobbjától Jo Nesbø-tól. 
Be kell vallanom, hogy nagyon lassan haladtam a történettel, de legfőképpen azért, mert sok-sok egyéb regénybe és élménybe kezdtem bele. Szinte biztosra vettem, hogy a hónap végéig nem fogom tudni befejezni ezt a teljesítést, de a végén erőt vettem magamon és még a bejegyzés is megszületett.

Eddig számomra ez a regény adta fel legjobban a leckét, a szeptemberi olvasás - A lány a vonaton - nekem újraolvasás volt, ezért azzal könnyebben is haladtam.

A fiú be kell vallanom nem éppen a könnyed olvasmányok körébe tartozik és a téma sem állt igazán közel hozzám. Valahogy a börtön hangulata és a gyilkosságok nem jöttek át számomra, a bosszú pedig végképp idegen marad, a témák nem tudtak olyan mértékben lekötni, ahogy az elvárható lett volna. 

A történet szerint Sonny Lofthus a harmincas évei elején jár és ahogy megismerjük éppen börtönben van, ráadásul egy olyan bűnért, amit nem ő követett el, de mivel bevállalta, így ellátják heroinnal. Hurrá! Már itt elvágta egy picit magát a történet, legalábbis nálam, mert nem tudtam azonosulni, vagy elfogadni a tényt, hogy valaki ennyire sunyi módon menekül önmaga elől is. Sonny emellett pedig kihasználja azt a rejtélyes képességét, amivel meg tudja nyugtatni a börtön többi lakóját, valamint feloldozást nyújt számukra, természetesen a maga különös módján. Bevallom ettől sem lett éppen szimpatikus a fickó, ahogy előadja a csendes megváltót.  Sonny a korrupció örvényébe találja magát, melyet az ügyvédek, a zsaruk, de még egy pap is táplál. Amikor véletlenül tudomást szerez arról, hogy rendőr apja nem öngyilkos lett, hanem megölték kilép az addigi apátiából és megszökve a börtönből nekiáll kideríteni, hogy ki miatt ment tönkre az élete és ki áll a gyilkosság mögött.

Azt reméltem, hogy legalább varázslatos helyszínleírásokat fogok kapni, de sajnos sem Norvégiáról, sem Osloról nem alakulhattak ki olyan mély benyomásaim, amely alapján megszerettem volna ezt a hideg várost. Nem arra gondolok, hogy útikönyvet kellett volna a kezembe adni, de legalább egy olyan hangulatot kellett volna megteremtenie az írónak, amitől én, az olvasó valóban a gyönyörű Norvég városban érezhettem volna magamat, nem pedig egy sablonos, a világ bármely pontján könnyedén elhelyezhető átlagos helyszínen.  Amilyen fantasztikusan leírta és bemutatta a navarrai vidéket  Dolores Redondo, ez most úgy nem sikerült Nesbønak. Azt kell mondanom, hogy hozzám közelebb áll a spanyol krimi, mint a skandináv. 

Érdekes volt az a megoldás, hogy az író egy olyan szereplőt helyez előtérbe, aki nem éppen szerethető és a társadalom által elfogadott típust testesíti meg. Furcsa felépítésű történet, ahol a sok negatív érzelem és karakter viszi előre a történetet, amivel úgy alapjában nem is lenne baj, mert a krimi szál érdekes és több szálon futó volt, egy csepp érzelemmel. 
Az mindenképpen pozitívum, hogy az ügy megoldására nem lehet alapból rájönni, voltak benne szuper fordulatok és meglepődés is, emiatt mindenképpen örülök, hogy végül befejeztem a regény elolvasását.

Számomra érdekes metafóra a Fiú, mely Bibliai utalással bír, hiszen egy elterjedt keresztény szimbolika, amely szembeáll a pogánysággal és a sötét erőkkel. Sonny karaktere ebből a nézőpontból vizsgálva is nagyon érdekessé vált. Feloldoz és bűnt követ el, lázong és megnyugtat. 

A történet annak ellenére sem hagyott túl nagy nyomokat bennem, hogy az alapkoncepció nem volt rossz, a regény felépítése érdekes volt, de a szereplőket mégsem éreztem valóságosnak és kicsit vontatott volt számomra a sok negatív halmozása miatt. 
Meg kell említenem, hogy kettős érzelmek kavarogtak bennem miután letettem a regényt, tetszett, de mégis távol állt tőlem. Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy nem volt jó, mert a maga furcsa módján nagyon is érdekes volt, de biztos vagyok benne, hogy kell egy olyan lelkiállapot a regény olvasása során, ami hajlandóságot mutat a sok negatívum befogadására, mindemellett egy izgalmas és jól megírt krimiről van szó, ezt tényként kell leszögeznem. 

Fentiek alapján nem vagyok biztos benne, hogy mostanában több Nesbø regényt kézbe fogok venni, de legalábbis elég sok időnek el kell majd telni ahhoz, hogy újra bizalmat szavazzak neki és megpróbáljam megismerni egy másik regényét is. 

Történet bosszúról, megváltásról, társadalomról, bűnről és bűnhődésről. 

Extra

Külföldi borítók.

The Son18742827The Son (Paperback)The Son: A novel by [Nesbo, Jo]Képtalálat a következőre: „jo nesbo the son picture”




 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon