Richard Osman: A férfi, akit kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2. )

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.

Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?

Mostanában kicsit ritkábban jutok el odáig, hogy írjak egy-egy olvasási élményemről, pedig idén viszonylag sokat és jókat olvastam. A vizsgaidőszak és a szokásos munkahelyi hajtás inkább a gyorsan kiposztolható instagram bejegyzéseknek kedvezett, mint a hosszabb időt igénylő blog bejegyzéseknek, de mindenképpen szeretnék többször írni erre a felületre is, mert nagyon kikapcsoló tud lenni a véleményem, gondolataim lejegyzése. 

Amiről mindenképpen szerettem volna még idén beszámolni Nektek az nem más, mint Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg. A Moly-on 5 csillaggal értékeltem a történetet, azt hiszem ez sokat elmond arról, hogy mennyire kedvelem a karaktereket és a történetet egyaránt. 

Nagyon örültem, hogy ismét együtt nyomozhattam a kedves nyugdíjasaimmal: Elizabeth-tel, Joyce-szal, Ron-nal és természetesen Ibrahim-mal. Már régi ismerősként köszönthettem őket, egyből bele tudtam helyezkedni az új történetbe is. Nem is igazán éreztem, hogy mennyi idő telt el az első rész olvasását követően, mert nagyon jól emlékeztem még a viszonylag apróbb részletekre is.

Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az első rész sikere után a második résszel meg tudja-e ugrani azt a bizonyos magasságot az író, amit felállított magának. Szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, mert nagyon is tudta hozni a kacagtató, vidám, unalmasnak semmiképpen nem mondható történetet és karaktereket.

"Bárcsak megint történne valami izgalmas. Bármi.

Mondjuk egy tűzvész, amiben senki sem sérül meg? Csak legyenek lángok meg tűzoltóautók."

Ahogy írtam itt már régi ismerősként, a családi és életrajzi adatokkal felvértezve kezdhettem bele az olvasásba, szerencsére ezek tekintetében nem nyúlt vissza teljesen az alapokhoz az író. Pontosan tudta, hogy mennyi az a háttérinformáció, amely által a visszatérő olvasók sem fogják unalmasnak tartani a részleteket, de az új olvasóknak még pont szüksége lehet rájuk, hiszen a könyv az első kötet ismerete nélkül is megállja a helyét, igaz mindenképpen élvezetesebb folytatásként olvasni.

Elizabeth volt a korábbi részben is az a karakter, akinek a hátterét érdemes egy kicsit jobban kibontani, amit az író most meg is tett. A múltjából izgalmas apróságok, szereplők cseppentek be, amitől még inkább azt éreztem, hogy egy nagyon különleges, laza idős hölggyel van dolgom, akivel könnyű azonosulni is. Joyce naplóbejegyzései is kicsit kevesebb teret kapta, (áttért az instagramra :D) amit nem bántam, mert ezáltal egy sokkal belevalóbb karakterként térhetett vissza, végre voltak remek önálló gondolatai is. 

A két erős női karakter mellett továbbra is nagyon kedveltem Ron, Bogdan, és a nyomozópáros karakterét is, igazi üde színfoltok, új kvalitásokkal. Ibrahim vonatkozásában éreztem azt, hogy kicsit rossz irányba mozdította el az író, de végülis kell egy depisebb karakter, aki visszarántja a földre a többieket. 

"Melyik pszichiáter retteg az élettől? Ibrahim szerint mindegyik, ezért lesz belőlük pszichiáter."

A nagyon eleven, vidám, habókos és igazán vagány idős szereplők által a történet is nagyon szórakoztató, olvasmányos tudott lenni. A rosszfiúk is olyan igazán történetbe simulóan jelentek meg, egyáltalán nem keltettek rossz érzéseket, hanem inkább kíváncsiságot ébresztettek, az ő hátterükről is minél többet szerettem volna megtudni, érdekelt, hogy mekkora az a tűréshatár, amivel az idősek még simán sokkolni tudják őket.

Összességében a rejtély és a humor szerethető egyveleget alkottak, emellett az ember érzéseire is pozitívan hatott a történet. Bátran ajánlom a két ünnep között pihentető kikapcsolódásként egy ötórai teával kiegészítve, csak úgy nyugodtan, angolosan.

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek Kiadónak!

Sarah Pearse: A szanatórium

Nem ​akarsz továbbállni.
Vagy már nem is tudsz?
A Le Sommet baljós épület, az erdőben bújik meg, vészesen meredek hegycsúcsok árnyékában, és régóta nyugtalanító szóbeszéd tárgya. Eredetileg szanatórium volt, aztán sokáig üresen állt, csak nemrég újították fel. Luxushotelt nyitottak benne, impozáns, eldugott pihenőhelyet a svájci Alpokban – márpedig ez az utolsó hely, ahová Elin Warner menni akar. Ugyan nyomozó, de jelenleg nem jár be dolgozni, úgyhogy hirtelenjében nincs jó kifogása, miért ne fogadná el a meghívást. Isaac, az öccse – akivel egyébként Elin egyáltalán nincs jóban –, itt fogja eljegyezni menyasszonyát, Laure-t.
Elin érkezésekor óriási vihar készül. Elin már eleve nyugtalan, úgy érzi, valami nincs rendben ezzel a szállodával. Másnap reggelre pedig Laure eltűnik – Elinnek az ösztöneire kell hagyatkoznia, hogy megtalálja öccse menyasszonyát. Minél több idő telik el Laure eltűnése óta, annál inkább bepánikol a vendégsereg. Elinen nagy a nyomás, hogy felmutasson valami eredményt – miközben senki sem sejti, hogy még egy nő eltűnt. Pedig ő lett volna az, aki figyelmeztethette volna a vendégeket, hogy mindenkinek veszélyben forog az élete.

A vizsgaidőszak közeledtével kicsit lelassult a posztolás itt a blogon. Instagramon gyakrabban teszek közzé bejegyzéseket, de a hosszabb hangvételű írások a beadandókra szorítkoztak. Emellett elkezdődött az az időszak, amikor a karácsonyi készülődés is hangsúlyt kap. Idén a kreatív készülődés nagyon magával sodort, szinte minden nap alkotunk valamit a gyerekekkel, de az este inkább az olvasásé. Annyi izgalmas megjelenést hozott a tél eleje, hogy nem győztem kapkodni a fejem és a pénztárcámat is, illetve a könyvtárba is elkezdtem újra aktívan járni, szerencsére ott is fürdőzni lehet az újdonságokban. Habzsoltam az olvasmányokat, a Moly-on is látni lehetett, hogy rengeteg megkezdett történet vár a befejezésre, de egyáltalán nem bánom, mert ki kell használni minden percet, amit kellemes kikapcsolódással lehet tölteni! 

Instán követem Reese Witherspoon Könyvklubját és már ott felkaptam a fejemet, amikor megláttam nála ezt a könyvet, tudtam, hogy amint megjelenik szeretném elolvasni, mert nagyon felcsigázta a fantáziámat az elzárt régi szanatóriumból szállodává alakult helyszín és a fizetővendégekre eső várhatóan magas halálozási arány.

A regényt még október végén fejeztem be, de szerettem volna időt adni, hogy leülepedjen a történet, mert az utolsó oldal elolvasása után nagyon változó érzéseim voltak a történettel kapcsolatban. A pozitívumok és a negatívumok csak úgy cikáztak a gondolataimban. 

A borító valami remek, ezt le kell szögeznem és jobban nem is tudok elképzelni a történethez, igazi figyelemfelkeltő, pont az ilyen vizuális látványt szeretem a borítókban, így rögtön kellemes hangulatban kezdtem el az olvasást.

Nagyon erős nyitással zúdulunk be a lavinával együtt az Alpokba. Erdővel körbevett, gyönyörű, ódon épület ad otthont annak a szállodának, ahol a történet a kezdetét veszi. Mindenhol fák, hegyek, hó és ráadásul erre a látványra nyíló nagy üvegfelületeken visszatükröződik ez a hátborzongatóan szép és sötét táj. 

Elin a szorongásokkal küzdő felfüggesztett rendőrnő a testvére eljegyzése és egy régi családi titok tisztázása céljából érkezik párjával, Will-lel ebben a látszólag nyugodt és mesebeli környezetbe. Az ünneplés helyett azonban a rémálomba csöppennek, az emberek sorra tűnnek el és egy rituális gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Elin-nek nehéz a döntés, hogy felvegye-e a kesztyűt a gyilkossal, mert közben a saját démonjaival is birkózik. 

Úgy gondolom, hogy Elin jelleme, a saját belső vívódása nagyon rossz irányba vitte el a történetet, túl nagy hangsúlyt kapott, ami a rejtély és a sorozatgyilkosság rovására ment, mert ezáltal azt az író nem tudta annyira levezetni, mint amennyire egy ilyen thrillertől elvárható lenne. 

Az az érzésem volt, hogy egy hullámvasúton ülök a könyv cselekményszálának tekintetében, mert az atmoszféra magába szippantott, de a gyilkosság az unalomba lökött. Ettől függetlenül nem igazán tudtam letenni a könyvet, mert vártam, hogy a következő oldalon melyik érzés kerekedik felül. 

A szereplőkkel nem voltam maximálisan elégedett, de el tudtam engedni, hogy azonosuljak bármelyik karakterrel, egyszerűen hagytam, hogy beleolvadjanak a történetbe, mindenféle kimagasló jellemvonás nélkül. 

Megosztó a könyv, amit megértek, de összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, nem a kategória legjobb olvasmánya, de az atmoszférát nagyon szerettem, az alapkoncepciót remeknek értékeltem, a kivitelezés viszont még nem volt tökéletes. Kevesebb szál mozgatásával izgalmasabb thriller élményt lehetett volna elérni. A könyv legpozitívabb tulajdonsága az elszigeteltség megjelenítése, ez az egyik rejtett félelmem, így aztán igazán bele tudtam élni magamat, ahogy egy hótól elzárt helyen bujkálni kell a gonosz elől, a régi szanatóriumról viszont szívesen vettem volna több utalást, háttérinformációt. 

Véleményem szerint miután az írónő megtalálja a hangját és elengedi azt, hogy túlbonyolítsa a szálakat fog tudni olyan ütős thrillert írni, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A gázálarc visszatérő motívumától azért nem mondom, hogy egyszer kétszer nem kaptam fel így is a fejemet azért, hogy körbepillantsak a sötét szobában. Összességében már csak a hangulatteremtésért is megéri elolvasni egy havas téli hétvégén ezt a vibráló, de ugyanakkor borzongató debütáló regényt. 

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

Bartal Tamás: Lámpavas és a mindent látó szem

 Történelmi regényt nehéz írni, jól írni a múltról a lehető legnehezebb feladat. Mindig csodálom azokat az írókat, akik a múltból, a múlt valóságából merítenek, mernek nyitni a dokukrimi műfaj felé. Véleményem szerint az ilyen regényeknél az olvasás során is át kell jönnie annak, hogy az adott író ismeri és szereti a kort, amelyben a szereplői megelevenednek, látszódnia kell, hogy mennyi kutatómunka előzte meg az írás folyamatát, mert a hitelesség számomra nagyon fontos ebben a műfajban, talán fontosabb, mint maga a szórakoztató rész. 

Örülök neki, hogy egyre több író választja azt az utat, hogy a fikciót keveri, meri keverni a valósággal. Ezeknél a regényeknél megjelennek a valós történelmi személyek, valós események, de néhol kiegészülnek fikcióval, így egy másik úton teljesednek be  az írói szabadság által. 

Bartal Tamás regényei nagyon jól ötvözik a valós történelmi eseményeket a kitalált világgal. Szereplői is a régmúlt fontos történelmi alakjai, akik néhol segítséget vagy éppen ellenlábas karaktereket kapnak a szerző fantáziájának köszönhetően. A Lámpavas trilógia második részébe vetettem bele magamat, mert egyből megfogott, hogy egy mindenki által ismert történelmi személy, Teleki László halálát állította a középpontba. Bevallom kíváncsi lettem, hogy mit lehet kihozni a korszakból és egy történelmi személy öngyilkosságából. 

Nagyon régen olvastam el ilyen gyorsan regényt, ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy nagyon pörög a cselekmény. Viszonylag sok karakter jelenik meg a lapokon és mindegyik halad egy bizonyos cselekményszálon, ami elsőre olybá tűnik, hogy nem mutat összefüggést a fő cselekménnyel, azaz Teleki László gróf halálával, de végül a szálak összeérnek és egy érdekes befejezés által elvarrásra kerülnek.

"- Írd azt, hogy öngyilkosság.

A megszólított inspektor keze nem mozdult. Mártogatós fémtollát fixírozta."

A cselekmény 1861. májusában indul, amikor Telekit meggyilkolják, amit öngyilkosságnak el is könyvelnek, de persze ennél sokkal bonyolultabb szálak gabalyodnak majd össze és néha az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy követni tudja azt a nyomozást, ami a következő 3 hétben a feje tetejére állítja a Teleki halála által közvetve vagy közvetlenül érintett szereplők életét. 

Érdekes, hogy számomra pont az egyik kitalált karakter volt a legérdekesebb, aki nem más, mint Herczen Vilmos nyomozó, aki az egész regénynek egyfajta keretet adott, ő vitte előre az eseményeket. Furcsa volt olvasni, hogy mennyire másképpen működött akkoriban a nyomozás és a rendőrség úgy egészében és mennyire volt mély hatása a politikának. 

Igazából a regény erőssége az az atmoszféra, amivel az író meg tudta idézni a múlt egy érdekes részét, történelmi tudással nagyon sokat tudott hozzátenni az ismeretek olvasmányos formában történő átadásához. A szabadkőművesség megjelenése számomra pedig igazi érdekesség volt, örültem, hogy ez a vonal is bekerült a regénybe. 

A krimi szál furcsa volt, de mindenképpen egyedi, igazából sikerült meglepnie a kivitelezés tekintetében, de továbbra is úgy gondolom, hogy a regény erőssége a leírásokban és a hangulatban rejlett. 

Néhol éreztem, hogy egy kicsit túlírt a történet, néha túl is lett magyarázva egy-egy olyan rész, amin a magyarázatok nélkül könnyedebben átlendültem volna, de ennyi még belefért, mert az olvasási élményt nem rontotta el, csak kicsit lassított a gördülékenységén. 

Nagyon tetszett, hogy az összes szereplő vonatkozásában a könyv végén találunk olyan extra tartalmat, amely röviden bemutatja az életútjukat, illetve azt is elárulja, hogy ki volt létező és ki a kitalált személy. Olvasás közben bevallom tippelgettem és nem mindig találtam el, hogy ki valós és ki a az, akit a fantázia szült, ami szerintem egy jó pont az írónak, mert ezek alapján sikeresen töltötte meg élettel a karaktereket. Ezáltal a plusz háttérinformáció által kerülnek igazán helyére az apró mozaikok és így egy viszonylag komplex történeti tudás is a miénk lehet. 

A könyvben megjelenő grafikákat is extra tartalomként tudom megemlíteni, mert jól passzoltak a történethez, kicsi vidámságot is csempésztek a komorabb témához. Egyedül a borító grafikájával nem vagyok teljesen elégedett, nekem nem adta vissza a szórakoztató tartalmat, nem biztos, hogy levenném a polcról amennyiben csak a borító alapján kellene döntenem.

Bevallom, hogy eddig nem igazán foglalkoztam a korszakkal, de a regény elolvasását követően kíváncsi lettem és részletesebben is utána fogok nézni a történelmi tényeknek, amelyek a Teleki halála körüli időszakot jellemezték. 

A krimi és a történelem kedvelőinek egyaránt ajánlom olvasásra! 

A trilógia első két részének dedikált példányait köszönöm az írónak! 

Fülszöveg:1861.

Magyarország ​az osztrák elnyomástól szenved.

Teleki Lászlót, az ország legnépszerűbb politikusát a régóta várt országgyűlési vita reggelén vérbe fagyva találják rokonai, akik egyben pártjának vezetői.

Gyilkosság vagy öngyilkosság?

A korrupt rendőrfőnök egy nap alatt lezárja a nyomozást, de vajon mit leplez?

Mi köze Deák Ferencnek, a haza bölcsének a halálesethez?

Hány embernek kell meghalnia, hogy a rejtély végre megoldódjon?

Eddig soha nem publikált és hiteles leírását kapjuk azon híres magyar szabadkőműves páholy veszélyes rituáléinak, amelyhez maga Kossuth Lajos is csatlakozott. Belekóstolunk egy szentként tisztelt apáca által irányított zárda érzelmektől túlfűtött, ellentmondásos világába.

A könyv lapjain megelevenedik az első fotó születése, amelyet rendőrségi helyszíni szemlén készítettek. Sőt, a fénykép azonnal 3D-ben készült, ami a kontinensen is úttörőnek bizonyult.

Összeesküvés, külföldi ügynökök, császári önkény.

Titokban működő testvériség, embert próbáló szertartások, fegyvercsempészés.

Szexuális visszaélés, emberölés, csalás és megvesztegetés.

Harc a szabadságért, küzdelem az igaz szerelemért.

A népszerű történelmi krimi-trilógia második része.

Teljes egészében igaz történet.

A regény a XIX. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia második kötete, melynek története az első kötettől teljesen független, és teljes egészében igaz történet. A kötetet gazdag illusztráció díszíti, mely a képregények világát idézi.

A gyilkos utáni hajszát az ismert szereplők vezetik: Herczen Vilmos nyomozó és együgyű segédje, Pités, valamint Arányi professzor, a híres kórboncnok és halottbalzsamozó. A hivatalosságok azonban, élükön Thaisz Elek pesti rendőrfőkapitánnyal hamar le akarják zárni az ügyet. Steffi és barátja, Lipi immár harmincas éveikbe léptek, de még mindig megdobogtatják az asszonynép szívét.

Forradalmi céljaik érdekében a magyar szabadkőművesek titkos és veszélyes világát derítik fel. A kötet először mutatja be a testvériség különös és veszélyes szertartásait. Mylitta, a csábítóan szép polgárlány elmerül egy apácazárda külvilágtól elzárt, ám cseppet sem ájtatos életében, ahol a magát szentnek képzelő apátnő, Mária Lujza dönt élet és halál kérdésében. Megismerjük az egykor népszerű államférfi, Teleki László gróf életét és halálának körülményeit.

Libri: https://bit.ly/3ETZigi

Líra: https://bit.ly/3kIfNUE

Bookline: https://bit.ly/3ER66eV

Garázsvásár és a könyvmoly

Egy rövid szösszenetet szeretnék veletek megosztani a garázsvásárok és a könyvek kapcsolatáról, mert ma egy igazán remek vételbe sikerült belefutnom. Talán Nektek is meg tudom hozni a kedveteket ahhoz, hogy meglátogassátok a szomszédságotokban megrendezésre kerülő vásárokat, amik így ősszel élik igazán a szezonjukat. 

Nem tudom ki hogy van vele, de én személy szerint oda meg vissza vagyok a garázsvásárokért. Általában a közösségi médiában a lakóhelyemhez közeli települések csoportjait szoktam követni, mert onnan lehet elsőkézből értesülni a legjobb garázsvásárokról. Messzebbre nem szoktam utazni egy-egy ilyen lehetőség miatt, de a közvetlen közelemben megtartott vásárokat meg szoktam nézni, el szoktam menni böngészni. 

Az érdeklődésem sokrétű, de legtöbbször elsőként a könyves dobozokat veszem célba, de jött már haza velem így növény és bútor is, persze volt olyan is, hogy üres kézzel jöttem el. 

 Szeretném megmutatni miért is jó könyvmolyoknak garázsvásárokra járni:

- igazi kincseket lehet találni

- a piaci ár töredékéért juthatunk hozzá vágyott darabokhoz

- régi könyvek között lehet akár elsőként böngészni

- remek hétvégi kikapcsolódás 

- újszerű példányok is sokszor lapulnak a garázsokban, hiszen sokan csak egyszer olvasnak el egy-egy     könyvet

- akár egész kis gyűjtemény is előbukkanhat, ahogy a képen is látjátok.

Mitől is vagyok most olyan lelkes? 

Mire tegnap hazajöttem az iskolából 13 db Agatha Christie regény várt, ráadásul több a nehezen beszerezhető kiadásból. Férjem lepett meg velük, tudta, hogy mennyire szeretném a gyűjteményemet teljessé tenni, így elhozta a szerinte szebb köteteket a garázsvásárból. Igaz, hogy most van olyan regény amelyikből 2 is van, illetve a kiadások sem egyeznek, de boldogságom így is leírhatatlan. :) Ráadásul azt mondta, hogy ha van kedvem ma visszamehetünk, hogy még én is mazsolázzak kicsit, mert elmondása szerint maradt még bőven, de nem mert többet hozni. Visszamentünk és még 19! db gyönyörű regényt hoztam el kedvenc írónőmtől, többet a vágyott kiadásban. 

Szépen gyarapszik a kis gyűjteményem, igaz, van még mit keresgélni, de a hiányzók száma már egyáltalán nem olyan magas az elmúlt két nap találatainak köszönhetően. 

Már a polcon vannak a csodák és csak a rendezgetésre várnak:

Mindenki bíztatok, hogy érdemes nézelődni, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor bukkanunk igazi kincsekre, ami másoknak már csak kacat, lehet éppen a szomszédban. 

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

 A Lány a vonaton című thrillerrel Hawkins beírta magát a feszültségkeltés, a titokzatos atmoszférateremtés és a csavaros kivitelezés mesterei közé. Első regényének volt egyfajta sötét légköre, ami akarva akaratlanul magához vonzotta az olvasót, annak ellenére is, hogy lehetett szeretni vagy éppen utálni a főszereplőt és magát a regényt is. Az írónő második regényét, a Víz mélyént én nem olvastam, valahogy nem érdekelt a témája alapján, de ahogy megláttam a Lassan izzó tűz gyönyörű borítóját, a csábító fülszöveget egyszerűen tudtam, hogy muszáj elolvasnom, ráadásul ezt a világpremierrel azonos időben tehettem meg. 

Emellett külön örültem annak is, hogy Csaba az Őrült Ősz kihívásához is pont ezt a regényt választotta szeptemberi olvasmánynak. 

A regénynek a Regent-csatorna adja meg a tökéletes helyszínt, szerintem ennél jobbat keresve sem lehet találni. Ez az a helyszín, amit London vonatkozásában eddig nem igazán használtak ki az írók, pedig szerintem igazán vonzó az olvasók számára, ismeretlen, érdekes, a víz közelsége pedig jelen esetben igazán komisszá teszi a légkört. A kötet elején még egy térképet is találhatunk, ami remek indítása az olvasásnak. 

A könyv szinte rögtön egy gyilkossággal indít, megölnek egy férfit, Danielt a saját lakóhajóján, eddig ugye semmi különös? A nyomozók egyből eljutnak Laurához, aki szembetűnően zavart és egyértelműen kapcsolatba hozható Daniellel. Azonban az, ami ezután jön, na az valójában a zavarba ejtő, belépnek a múlt árnyai és a jelen gonoszságai. Laura mellett Angela, Carla, Theo, Miriam és Irene azok, akik elindítják a gondolatmenetünket és kísérnek végig minket a végkifejletig, mindvégig az ő szemszögükből követhetjük a történet alakulását, a nyomozók jelen esetben csak gyenge mellékszereplőként jelennek meg. Valamiért minden egyes szereplő félre akar minket vezetni, de vajon kinek mi az oka erre? 

Érdekes, hogy a cselekmény kezdete a végpont és onnan haladunk visszafelé, hogy a szálak a helyükre kerüljenek, mindeközben folyamatosan elbizonytalanodunk, még annak ellenére is, hogy a cselekmény helyrajzilag egy nagyon kis háromszögben történik, viszont a karakterek annyira összekuszálják a gondolatainkat, hogy a tér és idő egy idő után összefolyik. 

A cselekmény további bonyolítását az adja, hogy a könyvön belül még egy könyvet olvashatunk, ami időnként fel-felbukkan és apró részletekkel, néhol nehezen követhető történésekkel zavarja össze az olvasó koncentráltságát. Ez engem bevallom többször zavart. Nem mindig értetettem a belső könyv ok és okozati hálóját vagy éppen a kapcsolódási pontját, amikor megértettem, akkor sem lehettem biztos benne, hogy a jó gondolatmenetet kaptam el. Folyamatosan azon kattogtam, hogy ezzel vajon milyen célja volt az írónőnek. Nekem ez a része a könyv felépítésének nem igazán tetszett, néha céltalannak éreztem. 

A regény elejétől gondolkodtam, hogy a szereplők közül ki a főgonosz és mivel Agatha Christie könyvein szocializálódtam - ami a krimi előéletemet illeti -, így viszonylag hamar kifundáltam, hogy ki volt az elkövető és ez a könyv végén lévő csavar ellenére is a helyes megoldás volt. 

Úgy gondolom, hogy nem baj, ha rájövünk, hogy ki az elkövető, mert semmit sem von le az olvasmány thrillerkénti értékéből, mert egy olyan családi és kapcsolati hálót figyelhettünk meg, ami a csatlakozási pontjain keresztül igazán érdekessé és olvasmányossá tette a történetet. 

Voltak a szereplőknek is nagyon furcsa gondolataik, cselekedeteik, nagyon érdekes volt több szemszögből is belelátni az egyes karakterek gondolataiba, a végkifejlet felé haladásuk során véghez vitt cselekedeteikbe. Valójában érdekes karaktereket kaptunk, egyik sem volt kiemelkedő, de talán Daniel az, aki a leginkább figyelemre érdemes, ami a pszichét illeti. Több olyan szereplő is volt, aki mentálisan és pszichésen sem átlagos karakter és ezt nagyon jól sikerült is megjelenítenie az írónőnek, volt olyan, akivel együtt tudtunk érezni és volt olyan is, akivel nem szívesen akadnánk össze életünk során. Igaz, ha jobban belegondolok nem igazán örültem volna, ha bármelyikük a szomszédságomban lakik, mert a csontvázak bizony hullottak rendesen a szekrényből, az elsőtől az utolsó oldalig. 

Annak ellenére, hogy a krimiszál nem annyira erős, de a regény maga mégis mélyen karakteres volt , ezáltal sötét atmoszférát tudott teremteni, pont annyira, hogy ne érezzük, hogy a gyomrunk forog, hanem bele tudjuk élni magunkat a történésekbe és megpróbáljuk kibogozni a szálakat. Szükségünk lesz a kis szürke agysejtjeinkre, ha valóban bele szeretnénk mélyedni a történet legmélyebb szegmenseibe is és együtt szeretnénk gondolkodni a szereplőkkel. 

Fülszöveg: „Mi ütött beléd?”

Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.

Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.

Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?

Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek.

„Nézd, mit tettél – és mi lett belőle.”

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 320
Fordító: Tomori Gábor
Ár: 3518 Ft 

Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

 A moly.hu oldalon Csaba indított egy kihívást, Nyomozós nyár címmel, ennek keretében olyan könyveket kellett elolvasni, amelyeknél szerepel a nyomozás címke.

Tudtam, hogy szeretném teljesíteni a 6 db olvasást, de közben annyira belelendültem, hogy több remek könyvélményt is szereztem a krimi-nyomozás-bűntény vonalon.

Számomra, ahogy azt már többször is említettem Agatha Christie munkássága az etalon, szinte nem tudok olyan írást említeni, amit ne szerettem volna az írónőtől, így a léc elég magason van, ami a krimiket illeti. Ettől függetlenül mindig kutatom azokat az írásokat, amelyek valami pluszt tudnak nyújtani a műfajban, illetve közelítik azt a színvonalat, cselekményvezetést, amitől azt érzem, hogy igen, ez igazán csavaros volt. A lényeg számomra nem a vértől tocsogó jeleneteken van, hanem a lélektanon és a csavaros megoldásokon, amikor a kettő találkozik, akkor örömömben legszívesebben tapsolnék is. 

A nyomozós nyár keretében egy olyan regényt szeretnék nektek ajánlani, amely körül elég nagy hírverés volt csapva. Bevallom, kíváncsi lettem, hogy a sok magasztaló említés mögött milyen tartalmat fogok találni, így esett a választásom Richard Osman-tól a Csütörtöki nyomozóklubra.

A történet egy látszólag békés idősek otthonában, Coopers Chase-ben veszi kezdetét, ahol néhány nyugdíjas azzal tölti a csütörtök estéket, hogy döglött aktákat próbálnak kinyomozni, csak úgy, saját szórakozásból, igaz nem mindenki teljesen amatőrként, de koruknál fogva viszonylag sajátos stílusban. Amikor karnyújtásnyira kerülnek egy gyilkosságtól felbolydul a méhkas és a nyugdíjasok igazi energiabombává változva vetik bele magukat az események sűrűjébe, persze a törvényt is sajátosan értelmezik.

Nagyon tetszettek a karakterek, szerintem ők voltak a legjobb részei a regénynek. Elizabeth volt az, akit kimondottan megkedveltem, igazi karakán idős nő, akinek a gondolkodása a kora ellenére nagyon friss és nem riad meg egy kis sumákolástól sem. A volt szakszervezeti vezető Ron is amolyan üde színfoltja volt a regénynek, de Ibrahim, Joyce is jól illetek a kis csapatba.

Remek megoldás volt az írótól, hogy idősebb karaktereket választott a regény főszereplőinek, ezáltal  az olvasó könnyebben szemet tud hunyni az apróbb hibáik felett is, talán picit mindenki a nagyszüleit látja bennük, néha esetlenek, de még tettvágytól buzognak, ami a lényeg, hogy nagyon pozitív személyiségek.

"Ron felmászik a kapu első rúdjára, hogy a tömeghez intézze a szavait. Majdnem elveszíti az egyensúlyát, úgyhogy jobbnak látja, ha visszamászik a szilárd talajra. Nem számít, övé az irányítás."

Ahogy Agatha Christie-nek bejött Miss Marple idősödő, de zseniális logikával rendelkező karaktere, úgy Osman is remekül nyúlt a nyolcvanas éveikben járó karaktereihez, nyerő négyes fogatot sikerült összehoznia. A szereplőket sikerült a modern környezetbe nagyon jól belesimítva megalkotnia, megvolt a kellő humor, ambíció, kíváncsiság és az élet iránti szeretet, de az elmúlás feldolgozása is. Az olvasás során egyszerűen csak jó szívvel gondol arra az ember, hogy annak ellenére, hogy ezeknek az embereknek koruknál fogva ugyan vannak korlátajaik, amiket érzünk is, de az írás egy pillanatig sem megy át az idősek kifigurázásába, nem csinál viccet a korukból, csak jól meglovagolja az író a korosztályban rejlő irodalmi lehetőségeket.

Etnikai kérdések is nagyon ügyesen kerültek bele a regénybe, azáltal, hogy a ciprusi török vonalat behozza a cselekményszálnál, vagy éppen a szereplők származása által.

Joyce naplóját viszont kicsit erőltetettnek éreztem, azok a részek nem adtak túl sokat a történethez, bár tagadhatatlanul voltak vicces részei is. Sokat gondolkodtam azon, hogy ez kihagyható lett volna vagy sem, de nem tudtam döntésre jutni.

Összességében egy elegánsan megírt szórakoztató olvasmány, amely nem nélkülözi a hamisítatlan angol vidéki stílust, a humort és a jó értelemben vett őrült nyomozást sem. A magam részéről nagyon-nagyon várom a következő részt és ezt a regényt jószívvel ajánlom olvasásra! 

Fülszöveg: “Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a Fredrik Backmant idéző szereplőket!”

A. J. Finn

Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.

Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.

S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?

Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.

Samantha Vérant: Sophie Valroux titkos francia receptjei

 A könyvet ajánlásra olvastam el, de nagyon örülök, hogy kézbe vehettem Samantha Vérant regényét, mert egy igazi szeretetcsomag volt, kezdve a gyönyörű magyar borítóval, zárva a finom receptekkel és azzal a személyiségfejlődéssel, amin a szereplők és picit mi magunk is átmegyünk az olvasás során.

Kezdjük is a történettel! Az olvasás elején egy felkapott New Yorki étterem konyhájában megismerjük Sophie-t, akinek nagy álma, hogy Michelin csillagos éttermet vezethessen, amiért keményen küzd is egészen fiatal kora óta. Azonban a karrierje egy pillanat alatt romba dől, a Franciaországban élő nagymamája pedig ezzel egyidejűleg kórházba kerül. Elkeseredésében Sophie elutazik Franciaországba, hogy rég nem látott nagymamája, grand-mére Odette mellett legyen, ott, ahol a gyermekkora nyarait töltötte és megszerette az ételeket, a főzést.

Azonban teljesen mást talál ott, mint amire emlékezett, új kihívásokkal találja szemben magát a karrierje és a magánéletére vonatkozóan egyaránt.

A regény évszakok szerint követi végig Sophie fejlődését, elindul az ősztől és úgy halad a tavasz felé. Nagyon tetszett ez a felépítés, nagyon jól illett a regény keserédes hangulatához, a színekhez, az ízekhez és az illatokhoz.

A romantika mellett az intrika is hangsúlyosan jelenik meg, illetve a gasztro vonal is nagyon szépen belesimul a történetbe, lényegében kiegészítőként van jelen, amivel tompítja az éleket, a feszültséget.

„A TAVASZ, A MEGÚJULÁS és az újrakezdés évszaka a vártnál egy hónappal korábban, teljes díszben beköszöntött. Amerre nézett az ember, minden gyarapodni és virágzani látszott – beleértve engem is. „

A regény valójában egy romantikus köntösbe bújtatott fejlődésregény is. Sophie az útja során felfedezi, hogy mi az, ami az életében valóban fontos, meglátja azokat a hibákat, amelyeket elkövetett az elmúlt években. Szerethető, ahogy igyekszik megismerni önmagát és a környezetében lévő embereket is megpróbálja olyannak látni, amilyenek valójában. Ehhez azonban szüksége volt a mellékszereplők, mint a nagymamája, új barátnője, Phillippa, valamint a gyermekkori játszótársa, Rémi iránymutatásaira, illetve arra, hogy tükröt tartsanak elé.

Izgalmas utat jár be Sophie a kétségbeesés állapotától egészen a reményig. Élvezetes olvasmány volt, amit nagyon hamar sikerült elolvasnom. Nem mondom, hogy habkönnyű romantika, de amellett, hogy remekül kikapcsolt igazán konstruktív tudott lenni, elgondolkodtatott az emberi kapcsolatok, a fontossági sorrend kérdéséről.

A helyszínt pedig egy francia chateau adja, ezzel kapcsolatban maradt egyedül pici hiányérzetem, örültem volna, ha több leírást kapunk, ezáltal jobban megismerjük a környezetet is. Az atmoszféra ettől függetlenül jól illett a történethez.

Ami szintén pozitív az az, hogy a kötet végén kiegészítésként találhatunk pár francia ételreceptet, amiket kipróbálhatunk, mint például a sütőtökös veluté-t, ami végigkíséri Sophie történetét. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, mert nem leszünk a receptek kipróbálása után sem séfek, de mégis úgy érzem, hogy helyük van a könyvben, ihletet meríthetünk belőlük.

Ezen felül, ami nekem még nagyon tetszett az pedig egy, szintén a könyv végén található olvasási segédlet volt, ami lényegében önismereti kérdéssor is egyben, amit a saját életünkre vonatkozóan is meg tudunk válaszolni, illetve evidenciákon elgondolkodni.

Tökéletes nyár végi olvasmány lehet, ha a Te is szereted a különleges ételeket, Franciaországot és a romantikát, de nem riaszt el némi szívszorító történés sem.

Fülszöveg: Mit meg nem tennénk a sikerért, a szerelemért…

Sophie Valroux amerikai, de Franciaországban született. Nagy álma, hogy nő létére igazi sztárséf legyen. Amikor kisgyerek volt, nyaranta a nagymamája sok mindenre megtanította az ételekről, a főzésről. Gimnázium után pedig elvégzi a konyhaművészeti képzőintézmények fellegvárának számító Culinary Institute of Americát.

Már a küszöbén áll, hogy Sophie dédelgetett álma valóra váljon, de ekkor egy pillanat alatt atomjaira hullik a karrierje: kirúgják a menő étteremből. Csőstül jön a baj: imádva szeretett nagymamája stroke-ot kapott. Sophie az éjjeli géppel Franciaországba utazik.

Gyerekszemmel úgy emlékezett, egyszerű kisbirtok volt ez, de most aprócska francia luxuskastélyban találja magát, amelynek szőlőskertje van, és amelyben két étterem üzemel. Sophie, ahogy megpróbálja újra megvetni a lábát a konyhán, apránként ráébred, már az álmai sem a régiek – lassanként megváltozott, hogy valójában mire vágyik.

A könyvet köszönöm szépen a Next21 Kiadónak! 

Hogyan olvassunk idegen nyelvű történeteket? Könyvet is ajánlok hozzá!

Szeretném veletek megosztani, hogy végre összegyűjtöttem minden bátorságomat és kikértem egy gyerekeknek szóló könyvet a Netgalley-től.

Nagyon szeretném gyakorolni az angol nyelvet, de eddig nem volt bátorságom túl sok könyvbe belekezdeni, legalábbis az elmúlt években nem, mert éreztem, hogy a tudásom, ami korábban is maximum a középfokon mozgott nem adott elegendő  magabiztosságot. 

Tegnap viszont gondoltam egy nagyon és úgy döntöttem, hogy ebből elég! Mi történhet legrosszabb esetben? Maximum egy szót sem fogok érteni szótár nélkül, vagy félbe kell hagynom, mert annyira le fog fárasztani. 

Azonban mindez nem így lett, a szótárra egyetlen egyszer sem volt szükségem, megértettem a történetet és remekül is szórakoztam, sőt ez adott némi magabiztosságot is, hogy merjek kikérni angol nyelvű könyveket, mert talán nem vagyok reménytelen eset. 

Mit tanácsolok, hogy Ti is merjetek idegen nyelven olvasni?

1. A tudásotoknak megfelelő nyelvezetű/szintű könyvet válasszatok

- ez az én esetemben - a nagyon régen használt középfokommal - egy gyermekkönyv volt. 

2. Ne aggódjatok, hogy nem értetek minden egyes szót, a szövegkörnyezetből nagyon jól ki lehet következtetni a szavak jelentését.

3. Rövidebb terjedelmű, illusztrált történeteket ajánlok kezdésként

4. Számotokra érdekes témáról szóljon a könyv

5. Akár gyerekekkel együtt is bele tudjátok vetni magatokat a nyelv felelevenítésébe egy szuper gyermekkönyv által

6. Ne gondoljátok túl, az egészet tekintsétek szórakozásnak!

Ennyi bevezető után szeretném a figyelmetekbe ajánlani azt a könyvecskét, amire az én választásom esett.

Jennifer Lane Wilson: Soaring in style 

How Amelia Earhart Became a Fashion Icon

A mesekönyv történelmi alapokra épít, a középpontba az első hivatásos női pilótát, Amelia Earhart-ot állítva. Ezúttal azonban nem a repülésre helyezte az írónő, Jennifer Lane Wilson a hangsúlyt, hanem a lányok szívét megdobogtató divatra. A 7-13 éves korosztály számára igazi régimódi mese, lenyűgözően stílusos, de 21. századi formába burkolva.

Amelia a leghíresebb női pilóták egyikévé tudott válni, emellett igazi stílust is tudott teremteni, neki köszönhetően kezdtek el a lányok, asszonyok nadrágot és igazán vagány ruhákat hordani. Azt a folyamatot meséli el a könyv, hogy Amelia miként szerelmesedett bele a repülőkbe, a repülésbe és a ruhák tervezésébe és vált úttörőjévé a saját stílusirányzatának.

 

Mindeközben remek önéletrajzi hátteret is nyújt a mese, persze csak nagyon kellemes formában, egyáltalán nem szárazon, hanem a kislányok számára igazán olvasmányosan, érdekesen. 

Nagyon tetszett az írónő stílusa, a történetvezetése, az, ahogy sikerült azokat a fontos momentumokat kiemelnie Amelia életéből, amitől azt éreztem, hogy ez az asszony korának egyik igazi icon-ja tudott lenni.

Nagyon tetszettek az illusztrációk is, amelyek remekül illettek a történethez, szinte önállóan elmesélték azt. Az illusztráció Lissy Marlin munkája. 

A könyv végén pedig az író jegyzeteit is olvashatjuk, amelyek további remek kiegészítéssel szolgálnak a történet hátteréhez, igaz ezek kevésbé meseszerűek, de nagyon hasznosak voltak. 

Nagyon szerettem ezt a könyvet, gyorsan olvasható, bájos és az angol nyelv gyakorlásához is kiváló.

Az angol nyelvet írásban még sokkal jobban kell gyakorolnom, mint az olvasást, ezért elnézést kérek az előforduló nyelvi hibákért. (akadnak bőven, ha jól sejtem). :) 

"Flying is so much more than just a quick way to traverse space. It's freedom and color and form and style." - Amelia Earhart

The storybook builds on historical foundations, focusing on the first professional female pilot, Amelia Earhart. This time, however, the focus was not on flying, writer Jennifer Lane Wilson, but on fashion that beats girls ’hearts. A true old-fashioned tale for 7-13 year olds, impressively stylish but wrapped in 21st century form.

Amelia was able to become one of the most famous female pilots, she was also able to create a real style, thanks to her the girls and women started to wear pants and really fancy clothes. The book tells the story of how Amelia fell in love with airplanes, flying, and dress design and became a pioneer of her own style. 

Meanwhile, the tale also provides a great autobiographical background, of course only in a very pleasant form, not dry at all, but really readable and interesting for the little girls. 

I really liked the writer’s style, her storytelling, the way she managed to highlight the important moments from Amelia’s life that made me feel like she could be one of the real icons of her woman’s age. 

I also really liked the illustrations, which fit the story perfectly, telling it almost independently. The illustration is the work of Lissy Marlin. 

And at the end of the book, we can also read the writer’s notes, which provide another great addition to the background of the story, though they were less fabulous but very useful. 

I really loved this book, it is quick to read, charming and also excellent for practicing English.

I have to practice English much better than writing than reading, so I apologize for any language errors that occur. (they are plentiful, if I understand correctly). :)

Thank you for the book Netgalley! 

Karen Swan: Római kalandok

 Első olvasásom volt Karen Swan-tól, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Nagyon megkedveltem az írónő történetvezetését, amit az is mutat, hogy nagyjából három nap alatt be is fejeztem, úgy, hogy csak napközben olvastam.

A helyszín Róma, az örök város, ami most nagyon hangsúlyosan megjelent a történelmi utalások és a helyszín leírása által. Egy igazi palotába kalauzolt el minket az írónő, amit körbelengett a titok, de leginkább a tulajdonosa, Elena által. 

Nagyon izgalmas karaktereket sorakoztatott fel az írónő, mind a jelenben, mind pedig a múltban érdkekes személyiségek bontakoztak ki előttünk. Kedvencem Cesca volt, aki igazi mai, talpraesett nő, de picit elvarázsolt is, ami nagyon emberi oldaláról mutatta be. Nico, a sármos olasz pasi igazán zseniálisan illett a történetbe. Elena pedig a múlt által tudott nagyon titokzatos karakterré válni. Összességében teljesen elégedett vagyok a jellemfejlődéssel, a karakterek által nyújtott izgalmakkal. 

Tetszett ahogy a mai kor szereplői átlagos világa megjelent a foglalkozásuk által, volt, aki barlangkutató, volt, aki tanár volt, de idegenvezetőből és korábbi ügyvédből sem volt hiány, illetve a mindennapi tevékenységeik során. Viszont a kedvencem, hogy Francesca által bekerült a regénybe a blogírás is, ez kimondott üdítően hatott rám. 

"-"Borostyánsárga fények és verebek." Ezt írta - mondta Matteo, és visszatette a mobilt az asztalra.

-Ezt szereted legjobban ebben a városban? - kérdezte hitetlenkedve Alessandra.

-Több lájkot kaptam rá, mint bármelyik másik posztomra - nevetett Cesca, és a csillagok felé tárta a tenyerét. - Mit mondhatnék?"

Annak ellenére, hogy két idősíkon futott a történet mégis mindkét kor tudott valamilyen pezsgést nyújtani, egyik sem volt lapos, mindig vártam, hogy mikor lépünk át a másik korszakba és folytatódik a kaland. Tehát nagyon izgalmas volt ez a megoldás, fenn tudta tartani az érdeklődésemet.

A csillogás és a pompa nélkülözhetetlen eleme ennek a regénynek, de egyáltalán nem volt sok, sőt szinte kiáltott több és több luxus után. Nagyon szerettem ebben a világban elmerülni, a múlt atmoszférája az igazi luxus érzetét keltette, de amellett egy sötét korszakot is körvonalazott. A kettősség engem lenyűgözött. 

A gördülékeny író stílusnak köszönhetően egy nagyon izgalmas, fordulatos, lenyűgöző és nem utolsó sorban igazán romantikus, kontinenseken átívelő regényt vehettem kézbe. A vége pedig egy igazi csavart rejtett, úgy ahogy azt kell annak érdekében, hogy az olvasóknak nem maradjon hiányérzetük. A történet lezárását is nagyon szerettem, de még szívesen kalandoztam volna Róma utcáin és alagútjaiban a szereplőkkel.

A nyár kedvenc romantikusát avathattam a regény által. 

Fülszöveg: Van ​megállíthatatlan szerelem. Van eltitkolhatatlan titok.1974: Elena Damiani gazdag családba született, lélegzetelállító szépség, ezért minden ajtó megnyílik előtte, a férfiak a lába előtt hevernek. Huszonhat évesen már a harmadik férjét nyűvi, amikor emberére akad. Ezt a férfit soha nem kaphatja meg – amin se pénz, se szépség nem változtathat.2017: Francesca Hackett londoni élete elől Rómába szökött, éli a dolce vitát, turistacsoportokat vezet az Örök Városban. Egy szemetesben lopott dizájner retikült talál, és visszajuttatja jogos tulajdonosának, aki a piazza túloldalán lakik – a híres társasági hölgynek, Elena dei Damiani Pignatelli della Mirandolának. A pénztárcának ugyan nyoma veszett, Elena mégis kitörő örömmel fogadja a megkerült retikült, mert ott van benne a levél, amelyet a férje tizenkét évvel azelőtt, a halálos ágyán írt, és amelyet Elena azóta se bontott fel.Kölcsönösen szimpatikusak egymásnak, ezért megállapodnak, hogy Francesca fog interjúkat készíteni Elenával, hogy kiadhassák Elena memoárját. A nyár folyamán Francesca ámultan hallgatja Elena szenzációs történeteit. A város alatti ősrégi alagútból felhoznak egy felbecsülhetetlen értékű gyémántgyűrűt, amelyről kiderül, szintén Elenáé lehetett. Francesca ekkor rádöbben, mi lehet Elena életének legdrámaibb titka.„Mesés kaland… hibátlan nyári olvasmány egy pohár Prosecco mellé.” – Bookliterati.com„Sehová ne menekülj… hacsak ne ebbe a könyvbe!” – Candis„Függőséget okoz… kiemelten ajánljuk!” – Onmybookshelf blog„Van itt szenvedély és csillogás a romantika kedvelőinek, de ugyanúgy van humor, intrika, érzelmi hullámzások – fordulatok, és előre nem látható csavarok. Nem is beszélve a sötét, baljós titkokról, amelyek mostanra Karen Swan védjegyévé váltak.” – Lancashire Post„Tökéletes olvasmány a tengerpartra.” – Daily ExpressKaren Swan Sunday Times bestsellerszerző. Korábban divatmagazinnál dolgozott. Tizennyolc könyvet írt, Sussexben él férjével, három gyerekük és két kutyájuk van.

Köszönöm a regényt a 21.Százas Kiadónak!  

Nyári olvasmányokat ajánlok röviden

Nyaranta általában nagyon sokat olvasok és sokféle zsánert forgatok. Álljon itt most egy rövid ajánló, ami arra az esetre született, amikor éppen nem tudjátok mit olvassatok és valami biztos befutó olvasmányt kerestek a nyári kikapcsolódáshoz.  

Carol Matthews ezúttal Milton Keynes-be kalauzol el minket, a kisváros pedig a zegzugos csatornarendszerével, hajóival és életszerű leírásaival hamar a szívünkhöz nő, ezúttal a szereplőkkel együtt. A kis kávézó pedig amolyan hab a tortán, ami a regény biztos vázát adja. Nagyon megkedveltem Fay-t, aki nagyon emberi tudott lenni egészen a regény végéig, persze voltak hibái, de kedves, bájos és higgadt szereplő volt. A regényben megjelenik a szuper pasi, Danny, a biztos, megszokott jó öreg, Anthony, Faj a vidám csaj, a zord anya Miranda és az agyament testvér is, Edie. A regény annak ellenére sem csupa cukormáz, hogy a cím ezt sugallja, nem, sokkal inkább zavaros, érzelmileg instabil, de egyben bájos és szerethető is. Nagyon tetszett a könyv felépítése a rövidebb fejezetek remekül illettek a történethez és ezáltal gördülékenyen tudtam olvasni. 

Remek nyári olvasmány, ajánlom! 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. A negyvenes évei elején járó Fay Merryweather mennyei tortákat és fenséges süteményeket készít saját kertjében található cukrászdájában, ahol a vendégek a csodálatos édességek mellett a gyönyörű virágok illatát is élvezhetik. A cukrászda, a kert és házsártos édesanyja gondozása Fay minden idejét leköti, no de ki más csinálná meg mindezt rajta kívül? Ám Fay kénytelen összes addigi döntését újra átgondolni, miután Danny Wilde belép az életébe. Carole Matthews szívmelengető új regényében elemi erővel csap össze a család, a kötelesség és a szerelem.

 

Már nagyon kellett a lelkemnek Böszörményi! Ezúttal sem kellett csalódnom. Nem is igazán tudom mit kellene írnom, mert egyszerűen csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ez az a sorozat, amelyet bárkinek jó szívvel tudok ajánlani. A nyelvezet zseniális, nem zökken ki a korhű stílusból az író, a történet magával ragadó és a rejtély is remekül kitervelt, mint eddig mindig. A cirkusz volt nálam egy picit félelmet keltő, általánosságban nem szeretem a cirkusz világát, nagyon ritkán olvasok a témában, de ezúttal kivételt tettem. Milyen jól tettem! Egyáltalán nem volt zavaró a helyszín, mert a szereplők ezúttal is remekül elvonták a figyelmemet, folyamatosan aggódtam értük és velük együtt nyomoztam, belemerültem a századfordulós Budapest világába. Egyedül Márikát és Ambrózy bárót keveslettem, mert ők most véleményem szerint picit mellőzve voltak, pedig mennyire szeretem őket (is)! Az iskolában Böszörményi Gyula regényeit tegyék kötelező olvasmánnyá, ilyen csodáktól lehet egy életre megszeretni az olvasást!

Az Ambrózy báró esetei egy ízes, látványos és csodálatosan érdekes sorozat. Ha egyetlen sorozatot kell választanod, akkor ez legyen az! 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1901. ​április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a Greatest show on earth-öt, vagyis a Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát. A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd. Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat!

 

Ne suttogjuk, hanem kiáltsuk bele a világba, hogy Bauer Barbara zseniális történetet alkotott. Megható és ábrándos. A régmúlt és a jelen olyan zseniálisan kapcsolódik össze, hogy a misztikus száltól szinte elkábultam. Szinte mindenki egy picit a saját gyermekkorára ismerhet, visszakalandozhatunk a saját nagyszüleink, dédszüleink életébe. Biztos mindenkinek van egy családi története a háború viszontagságairól, de Bauer Barbara ezúttal gyönyörű  keretbe foglalja ezeket az érzéseket, benyomásokat. Fontos, hogy ez az írás a megfelelő hangulatban találjon meg minket, olyankor, amikor befogadók, ellazultak vagyunk, mert ellenkező esetben akár sok is tud lenni, erre érdemes figyelni. 

Ez afféle kicsit szomorkás, sírós történet, de csodás elbeszéléssel, némi modern romantikával és egy-egy vicces jelenettel tarkítva. Új kedvencet avathattam a regénnyel.

Andalító nyár estékre nem is kell jobb olvasmány! 

Éber ​Zsófi, a harmincas, okos és sikeres műfordító egy nap arra ébred, hogy ki akar szállni a hétköznapok mókuskerekéből. Környezete legnagyobb döbbenetére vidékre költözik, hogy birtokba vegye a nagymamájától örökölt, mesébe illő házat. A titokzatos Nagyi azonban, akiről faluszerte azt suttogták, boszorkány, mást is tartogat unokája számára. Zsófi körül egyre sokasodnak a megmagyarázhatatlan események és a véletlen egybeesések. Mintha a ház vagy valaki más? üzenni akarna neki. Vajon mit jelentenek a különös dátumok a nagypapa fényképének hátoldalán? Mi minden rejtőzhet az ódon, sokrekeszű szekreterben? Kinek a horoszkópját őrizgette féltett kincsként a Nagyi és miért? BAUER BARBARA generációkon átívelő regénye arra keresi a választ, honnan jövünk, és milyen terheket halmoztak ránk felmenőink. Talán nem is tudunk róluk, mégis egy életen át cipeljük őket? Vagy elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy megszabaduljunk a kéretlen útravalóktól? Mialatt Zsófit mindinkább magába szippantja nagymamája naplója, melynek lapjain egy időtlen szerelem felemelő és szívszorító története bontakozik ki, saját sorsa is gyökeres fordulatot vesz egy férfi váratlan felbukkanásával. Nagyon úgy fest, hogy Szoboszlai András az igazi de lehet, hogy egy kicsit még annál is több. Mielőtt közös jövőjük tervezgetésébe vágnának, szembe kell nézniük saját múltjukkal, és kiderül, hogy történetük szálai a felszín alatt szorosabban fonódnak össze, mint azt bármelyikük is gondolta volna.

 

Ahogy már többször említettem nálam Agatha Christie etalon, legalábbis, ami a krimi vonalat illeti. Állíthatom, hogy az összes, magyarul megjelent regényét olvastam, de úgy gondolom, hogy az írónő könyvei pont olyanok, hogy újra lehet őket olvasni. Amikor újra elolvasom a regényeket, még akkor is találok valami újdonságot, ha éppen tudom, hogy ki a hunyó, de sokszor előfordul, hogy a régebben olvasott könyveknél már nem emlékszem a csavaros megoldásra. Ezek azok a regények, amelyek örökzöldek, mindig aktuális olvasmányok. Ez a regény az első, amelyben Miss Marple karaktere megjelent. igaz itt még egyáltalán nem lehet érezni, hogy mennyire csavaros az észjárása, milyen aranyosan kis kotnyeles nénike ő, az csak a későbbi kiforrott Miss Marple regényekben jön el. A.C. még bevonta Slack felügyelőt, gondolom, hogy még ő is csak incselkedett az idős női karakterrel, aki később a regények egyik legkedveltebb karaktere lett, de itt még csak ismerkedtek egymással az író és az általa életre hívott karakter. A leírások ezúttal is nagyon hangulatosak, a szereplők továbbra is érdekesek és a végkifejlett is jellemzően zseniális. Nagyon szeretem ezt a regényt, akár első ismerkedő regényként is merném ajánlani az új olvasóknak. A krimi mellett pedig ezúttal is érdekes korrajzot kaptunk a vidéki Angliáról. 

Krimi? Akkor Agatha Christie! 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. Amikor ​a közutálatnak örvendő veterán hadfit a paplakban holtan találják – kétség nem férhet hozzá, hogy gyilkos kéz fegyverétől –, voltaképpen senki sem csodálkozik. Hiszen maga a galamblelkű pap is kijelentette, méghozzá népes társaságban, hogy ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek. Bizony, sokan örültek volna, ha az ezredes nem áll az útjukban – kezdve fiatal feleségén, aki első perctől fogva boldogtalan volt mellette. Vagy nézzük például az első házasságából való lányát, aki szerint, ha apjában volna annyi tisztesség, hogy beadja a kulcsot, megoldódna minden probléma, nem beszélve a sikkasztással és pápista szimpátiákkal vádolt ifjú káplánról, akit az ezredes nyilvánosan megszégyenített, avagy a fiatal festőművészről, aki Protheroe lánya körül legyeskedik, de a feleségét szeretné megszöktetni.A rejtélyes gyilkosság kivizsgálásával megbízott Slack felügyelő roppant rossz modorú ember; nem is megy semmire a kihallgatott falubeliekkel. A nyomozás már-már zsákutcába jut, amikor közbelép Miss Marple, a finom, törékeny öregkisasszony, az emberi lélek nagy ismerője. Előbb derűsen közli, hogy legalább hét olyan személyt tud, aki nagyon örült volna, ha Protheroe ezredes jobblétre szenderül, majd (a tőle megszokott finom tapintattal) kezébe veszi a dolgot, és nem is nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot, ám a tettes leleplezésének dicsősét átengedi Slack felügyelőnek: hátha ettől egy kicsit megjavul a modora.

Marie Benedict: Mrs. Christie rejtélyes eltűnése

 Annak ellenére, hogy Agatha Christie évtizedek óta nincs velünk mégis folyamatosan az olvasók érdeklődésének középpontjában van a regényei és az élete által. Sokakat izgat, hogy mi történt az írónővel 1926-ban, amikor 11 napra eltűnt a nyilvánosság elől. Bevallom rám is nagy hatással van az írónő munkássága, hiszen rajta keresztül szerettem meg a krimiket, ezért folyamatosan van  A.C. regény a polcomon, ha valami biztosra vágyom, akkor csak leemelem valamelyik regényét és elmerülök a csavaros észjárással megírt történetben. 

Tudjuk, hogy sokan és sokféleképpen feldolgozták már azt a rejtélyes 11 napot, amikor az írónő eltűnt a nyilvánosság elől. Én magam is több szemszögből megvilágított életrajzi kötetet, történetet olvastam, de mindig elcsábulok egy-egy újdonságra, amit az írónő neve fémjelez, vagy éppen Ő kerül a történet középpontjába. Talán a legnagyobb hatással Jared Cade-től az Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című életrajzi ihletésű írás volt rám. Sokáig velem is maradt az elbeszélés, így a Mrs. Christie rejtélyes eltűnésének elolvasását követően azt kell mondanom, hogy nagyon sok ízben visszacsengtek Cade szavai.

Tudom, hogy az írónő sok-sok kutatást tett bele ebbe a regénybe, de az olyan rajongók számára, mint én nem sok újdonságot tudott nyújtani, legalábbis tartalmilag, de szerencsére a történetmesélése megállta a helyét. 

A regény alappillére, hogy 1926. decemberében Agatha vélhetően édesanyja halálával, férje hűtlenségével egy olyan állapotba került, amikor kicsit maga is a regényeinek szereplőjévé avanzsált, menekült. Talán a figyelemfelhívás kedvéért, talán sokkos állapotban, - de nagyon is tudatosan felépítve - eltűnt a nyilvánosság szeme elől. A regény nagyon szépen végig tudta követni az életrajzi könyvekben szereplő cselekményeket, adatokat, fontos személyeket. Újdonságot csak halványan tudott belevinni az írónő, igaz az elbeszélés két idősíkon futtatása mégis szórakoztatóvá tudta a tenni az írást. Az egyik idősíkon kibontja az eltűnéshez vezető körülményeket Agatha szemszögéből, a másik síkon pedig Archie által ismerjük meg az eltűnés napjainak történéseit, az ő vívódásait, gondolatmenetét, e kettősség által pedig nagyon jól haladunk előre a csúcspont felé.

Kezdetben kicsit furcsa volt, hogy Agatha helyett Archie szemszögéből mutatja be az írónő a 11 nap eseményeit, de hamar rá kellett jönnöm, hogy igazán üdítően hat, mert Marie Benedict-nek nagyon jól sikerült a férfi gondolatait megjelenítenie, szinte mozifilmként peregtek a jelenetek, folyamatosan fokozta az izgalmakat. 

A két idősík pedig egy kis csavarral a regény végén szépen összefut, egymást húzta a két szál. Nagyon tetszett ez a felépítés, pedig elég nehéz jól megírni a két idősíkon játszódó regényeket, de most sikerült.

Úgy gondolom, hogy azok az olvasók, akik nem ismerik annyira behatóan az írónő életrajzát kiválóan fognak tudni szórakozni az olvasás során, a rajongók pedig most feleleveníthetik az eltűnést és előzményeit egy picit a hagyományostól eltérő kivitelezésben. Összességében tehát, egy feszültséggel teli, jól kibontott, gördülékeny regény volt, kiváló életrajzi háttérrel, de mégis olvasmányos formában. Jó szívvel ajánlom olvasásra, még úgy is, hogy továbbra sem lehetünk biztosak a 11 nap rejtélyének megoldásában, talán ez Agatha fricskája a világ felé, hiszen sosem tárta fel a megoldást, így továbbra is marad a találgatás.  

Fülszöveg: 926. ​december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla. Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak. Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról.