2023. július 30., vasárnap

Miért volt kevesebb bejegyzés az elmúlt időszakban? Most megválaszolom! - Nyomokban tanulással kapcsolatos a tartalom!



Először is, ha valamit csinálok én azt bizony szeretem maximális erőbedobással tenni, legyen itt szó egy értékelésről, ajánlóról vagy éppen a tanulásról, de egy kirándulás megszervezése is ugyanebbe a kategóriába esik, sőt, továbbmegyek a napi házimunkával is pont így vagyok. Igen, maximalista vagyok, ha ez még valakinek nem jött volna le, természetesen sokszor én is elbukom, de törekszem és számomra ez pont elég ahhoz, hogy jól érezzem magamat a bőrömben. 

A tanulással is így voltam az utóbbi időben, szintem minden mást a minimumra szorítottam amennyire lehetett, hogy a fenti fotón látható oklevelet a kezembe foghassam. 

Tehát a konkrét oka, hogy az elmúlt pár hétben nem jöttem értékeléssel, - de nézzétek el, - készültem az Államvizsgára, ami minden időmet lekötötte. Esténként, hajnalban azért szorgalmasan olvastam is, amolyan relaxációként, így van a tarsolyomban pár értékelésre való történet.

Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy viszonylag gyorsan tudok olvasni, így annak ellenére elég sok könyvet el tudtam olvasni, hogy közel sem tudtam annyi időt rászánni, mint szerettem volna.

Ezek csak az utóbbi hónapok olvasási élményei:


Ezek mellett még korábbról is vannak értékelésre váró regények. Ha többet nem olvasnák ebben az évben akkor is decemberig bőven kitartana a feldolgozásra váró élmények sora.

Kicsit elkalandoztam, visszatérve a tanulásra.

Nem számolom, hogy ez az oklevél éppen hányadik a végzettségeim sorában, de az biztos, hogy ez is pont olyan értékes, mint a többi, Sőt!, ezúttal Pedagógus lettem (igen, így nagybetűvel), elárulom, hogy ez a végzettség a szívemhez picit közelebb áll, mint bármely más képesítésem.

Bátran ajánlom mindenkinek, hogy tanuljon, mert sosem késő elkezdeni és remek agyserkentő kikapcsolódás is egyben, ami engem folyamatosan feltölt, ezért is gondolkodom, hogy mi legyen a következő megvalósítandó álmom.

Mielőtt bárki megkérdezné, igen, van még bőven a bakancslistámon olyan pont, amit tanulással lehet kipipálni:

- kárpitos
- logisztikai menedzser
- cukrász
- mesterpedagógus, neveléstudományi mesterképzés
- könyvtáros
- szerkesztő
- bútorasztalos
- nyelvtanulás (német, olasz)
Még folytatódik a lista, de nem fárasztok vele tovább senkit.
Ebből csak azt szerettem volna kihozni, hogy bármilyen életkorban érdemes elkezdeni tanulni, legyen az egy mesterség vagy valamilyen diplomát igénylő szakma.

Még éppen lehet pótfelvételizni! ;)

Ti tanultok éppen valamit?

Mindenkinek mesés olvasási és tanulási élményekkel teli nyarat kívánok!

2023. június 25., vasárnap

Jakupcsek Gabriella: A napos B oldal

 

Fülszöveg: „Nem ​azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani”

G. B. Shaw.

Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp lett volna. És a következők is bőven tartogathatnak nehézségeket, mégis azt mondom, a B oldal igenis lehet napos.
Hőhullámok, váratlanul felszaladó kilók, pánikroham a próbafülkében, helló helyett csókolom, egyre több fiatalabb és egyre kevesebb idősebb kolléganő a munkahelyen. Ugye ismerős?
Sok a kérdőjel, és a legtöbb épp önmagaddal kapcsolatos. Ez a könyv azért született, mert azt hiszem, tudom, mit érzel, tudom, min mész keresztül. És bár varázsló én sem vagyok, mégis szerettem volna melléd állni, és elmesélni, hogy mik az én személyes tapasztalataim a változókorról és a fiatalság talán mégsem annyira fájó elmúlásáról.
Segítségemre volt több nagyszerű szakember, akik fontos gondolatokat, tanácsokat fogalmaznak meg többek között a párkapcsolat, a karrier, az egészségmegőrzés, szépség és öltözködés témájában.
Velük együtt szeretném megmutatni: igenis tudsz teljes és tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, hetven-évesen is, sőt. Támogatlak benne, hogy találd meg a szépséget a mindennapokban és magadban is.
Gondolkodjunk közösen az életstratégiádon, hogy el tudd fogadni, mi több, hasznodra tudd fordítani az évek múlását. Mindehhez legyen a mottónk, amely sok mindenen átsegít: Önismeret és derű!
Tarts velem a napos B oldalra!

Szeretettel várlak,
Jakupcsek Gabriella

Bevallom mostanában elég sok önismereti, önfejlesztő kötetet forgatok, ráadásul elég kritikusan szemlélem ezeket az írásokat. Talán a kor hozza magával, de úgy gondolom, hogy 30 felett leginkább a hölgyeket elkezdi foglalkoztatni a gondolat, hogy halad az idő, ilyenkor jönnek a félelmek, a töprengés, hogy mit lehetne javítani, mit lehetne esetleg másképpen csinálni a jövőben. Aztán 40 felett ez hatványozottan megjelenik, gondolom 50, 60, 70 felett csak fokozódik az érzés, hogy tennünk kell valamit önmagunkért. Ilyenkor szeretünk - legalábbis én biztosan - olyan könyvekhez nyúlni, amelyektől némi útmutatást mutatnak, ötletet adnak, sőt talán biztató szavakat remélhetünk.

 Jakupcsek Gabriellát pedig egy igazi Nőnek gondolom, így nem is volt kérdés, hogy kíváncsi vagyok A napos B oldal címmel megjelenő életmód kötetére. 

Dan Moore: Heuréka! - Logikai rejtvények, ördögi fejtörők








 

Annyira friss megjelenésű kötetet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy a megjelenéssel egyidőben elolvashattam és a Moly oldalára is felvihettem a könyv adatlapját. 

Mostanában igazán rám fér, hogy kicsit kikapcsoljam az agyamat, de nálam ez sem megy olyan egyszerűen... Amikor pihenek azt szeretem aktívan tenni, ha mozgásra éppen nincs lehetőség, akkor igyekszem az agyamat tornáztatni. 

Ez a könyv pedig valóban ördögi(en) agyafúrt rejtvényeket rejt, így a gondolkodás és a töprengés akár hosszú órákon keresztül garantált. A Kossuth Kiadót azért is szeretem, mert mindig előrukkolnak valami egyedivel, olyan kötettel, ami más kiadó tematikájában nem igazán jelenik meg. 

Valljuk be nagyon nehéz manapság igazán szórakoztató, érdekes és különleges rejtvényösszeállítást találni. A kiadó mindezt most elhozta egy nagyon igényes, keményborítású kötet formájában. A rejtvények 192 oldalon keresztül nyújtanak szórakozást a rejtvényfejtő nagyérdeműnek. A kötet akár egyedül, de akár csapatokra bontva is nagyon jól "játszható".  Személy szerint már ki is találtam, hogy családi, baráti összejövetelekre is fogok készíteni egy kis csokorravalót, hogy egy rövid/hosszabb verseny erejéig mindenki kicsit megmozgathassa az agytekervényeit, esetleg egy aprócska díjat is kitalálok a nyertes(ek) részre. 

Talán a fentiek alapján is látható, hogy mennyire sokoldalúan forgatható ez a gyűjtemény és egész hosszú időre le tudja kötni az olvasó gondolatait. Egy kifinomult rejtvénykönyvet tarthattam a kezemben, amire már nagyon vágytam. A rejtvények a könnyűtől a nagyon (nagyon, nagyon) nehéz kategóriáig terjednek. Bátran bevallom, hogy nem egy olyan feladvány volt, ami bizony kifogott rajtam, annak ellenére, hogy logikus gondolkodónak tartom magamat és nagyon szeretem a rejtvényeket. Viszont innen szép nyerni, sok megoldandó feladat vár még rám és Rátok is, ha kedvet kaptatok kalandozni a rejtvények világában.

Szeretettel ajánlom a vízparton vagy a hűvös szobában egy remek, agyat megmozgató kikapcsolódáshoz. Biztos vagyok abban, hogy nálam még sokszor lekerül a polcról ez a rejtvénygyűjtemény. 


Ti szeretitek a rejtvényeket? 

Az igényes kiadványt köszönöm szépen a Kossuth Kiadónak! 

Extra: 

Dan Moore rejtvényszakértő a fejtörőkre szakosodott Clarity Media Ltd. igazgatója. Az ágazatban töltött több mint egy évtized alatt 100-nál is több rejtvénykönyvvel ajándékozta meg a talányos kalandok kedvelőit. Filozófusként végzett a Cambridge-i Egyetemen, elsősorban az elme és a logika filozófiája foglalkoztatja.


A szerzőtől eddig megjelent: 

Heuréka! - Logikai rejtvények, ördögi fejtörők 

2023. június 2., péntek

Ismeretterjesztő irodalmat ajánlok: Agyszerviz és Okos csajok

Kettő friss megjelenést szeretnék a figyelmetekbe ajánlani a Corvina Kiadó palettájából.  Mindkét kötet az ismeretközlő irodalom kategóriájába sorolható és olyan területekre kalauzolja el az olvasókat, ahol valószínűleg ritkábban járnak. Az egyik kötet a gondolkodás világába repít  minket, a másik kötet a CIA egy kevésbé közismert részébe enged betekintést, ahova azok a bátor nők tartoztak, akik megpróbáltak szembe menni a szokásokkal és elérni céljaikat egy férfiak uralta világban. Mindkettő kötet érdekes volt számomra és tudott újdonsággal szolgálni, ami miatt már megérte ezeket a köteteket kézbe venni. Csak ajánlani tudom mindkettőt a téma kedvelőinek és azoknak, akik nyitottak az új ismeretekre, önfejlesztésre és az érdekes női sorsok irányába. 


_Fülszöveg: „Egy ​felmérésben egymillió középiskolás diák értékelte a vezetői képességét: 70 százalék átlagon felülinek tartotta magát, 60 százalék pedig úgy gondolta, olyan jól boldogul másokkal, hogy ennek alapján a legjobb 10 százalékba tartozik. Amikor egyetemi oktatók értékelték a tanítási képességüket, kétharmaduk a legjobb 25 százalékba sorolta magát. A túlzott magabiztosság újabb példái után megkérdezem a hallgatókat: Mit gondolnak, az amerikaiak hány százaléka tartotta magát az átlagosnál jobb autóvezetőnek? A diákok az összes eddiginél nagyobb számokat kiabálnak be, például 80 vagy 85 százalékot, és jókat kuncognak, mert annyira durvának tartják ezeket az értékeket. De mint kiderül, még mindig alábecsülik az arányt: a helyes válasz 93 százalék.”

„A könyv nemcsak azokat a kognitív csapdákat világítja meg, amelyek gajra vágják a gondolkodásunkat – hanem gondolkodásunk újragondolásában is megbízható kalauz.”
– Adam Grant, a New York Times bestseller-listáját vezető Gondold újra! szerzője

„Életünk minden napján véleményeket fogalmazunk meg – és nem állunk mindig a helyzet magaslatán. Az Agyszerviz felbecsülhetetlen értékű forrás mindenkinek, aki jobban akar gondolkodni. Woo-kyoung Ahn rendkívül világosan, hihetetlenül érdekes és gyakran vicces példákon, élvonalbeli kutatások alapján magyarázza el, milyen gyakori hibákat követünk el – és hogyan kerülhetjük el őket.”
– Gretchen Rubin, a New York Times bestseller-listáját vezető The Happiness Project (A boldogságprojekt) és The Four Tendencies (A négy típus) szerzője

„Az Agyszerviz világklasszis. Megolajozza a mentális fogaskerekeket, újra berúgja a kognitív motort, és elindít az okosabb döntések felé vezető úton.”
– Daniel H. Pink, a New York Times bestseller-listáját vezető The Power of Regret (A megbánás ereje), a Motiváció és A megújult elme szerzője

„Írtak már könyveket a gondolkodás tipikus hibáiról és torzításairól, de Ahn könyve nem mindennapi. Mindössze nyolc fontos gondolkodásbeli problémát állít középpontba, így mindegyiket alaposan megmutathatja az olvasónak, mégpedig érdekfeszítően, köznapi nyelven. Betetőzésként pedig meggyőző, kutatásokon alapuló módszereket kínál a problémák káros hatásának enyhítésére. Telitalálat!”
– Robert Cialdini, a New York Times bestseller-listáján szereplő Hatás és Előhatás szerzője




A megismerési folyamatok sosem egyszerűek, főleg akkor nem, ha éppen önmagunkról van szó. Elöljáróban leszögezem, hogy ez a kötet nem egy könnyed olvasmány, de mindenképpen érdemes időt fordítani arra, hogy tanulmányozzuk az írás által a gondolkodásunkat, a gondolkodás során ejtett hibáinkat és kísérletet tegyünk azok kiküszöbölésére, környezetünk megértésére. A kognitív pszichológiába a gondolkodás is beletartozik, de, mint az írás is mutatja egy nagyon összetett témával van dolgunk. Az író bemutatja, hogy hol szúrjuk el, amikor azt akarjuk, hogy igazunk legyen, hogyan vihet tévútra a veszteségtől való félelem, sőt fény derül arra is, hogy miért nem értik meg mások azt, ami nekünk nyilvánvaló. Ezek csak apró részek, amelyeket kiragadtam a könyvből, mert engem ezek érdekeltek a legjobban, illetve ezekbe a témakörökbe tudtam igazán elmélyülni. 

A kötet azok számára is egyértelműen hasznos és érdekes lehet, akiktől távol áll az analitikus gondolkodás, hiszen az író megpróbálja érthetően, a laikusok számára is emészthető formában feltárni a kutatások és szakirodalom témába vágó részeit, saját tapasztalatait. 
Bevallom, eleinte tartottam attól, hogy nehezen fogom befogadni a sok információt, de mindez alaptalannak bizonyult, mert fejezetenként szépen haladtam és nagyon sok érdekességet, a mindennapokban is hasznos és használható ismeretet szereztem meg. Egy pici ellentétes érzésem azzal kapcsolatban keletkezett, hogy az író kevésbé elfogadó az övétől eltérő gondolatmenetekre, amit az olvasás során végig érezni is lehetett. 
Biztos vagyok abban, hogy ez a könyv időről időre le fog kerülni a polcomról, hogy fellapozzam, hiszen folyamatosan fog tudni újat nyújtani attól függően, hogy éppen milyen nézőpontból szemlélem az olvasottakat. Az írónő alapjában arra kereste a választ, hogy a kognitív pszichológia hogyan javíthat az életünkön és igazából úgy gondolom, hogy mindenki egy picit jobbá tudja majd tenni a mindennapjait azáltal, hogy a  saját és a környezetében lévő emberek gondolkodását egy másik aspektusból is megismerheti. Egy remek ismeretterjesztő kötetet ismerhettem meg Woo-kyoung Ahn tolmácsolásában.  




Fülszöveg: Az ​Okos csajok a második világháború utáni Amerika legfontosabb női kémjeinek pályafutását dolgozza fel. Fürge eszük, remek humoruk és ragyogó tehetségük miatt kapták ezt az elnevezést férfi kollégáiktól. Nem volt könnyű kiharcolniuk, hogy velük egyenlő fizetést kapjanak, és maguk is vezető pozícióba emelkedhessenek, noha úttörő szerepet játszottak annak a szervezetnek a megalapításában és módszereinek kidolgozásában, amelyet ma CIA néven ismerünk.
„Az ember nem úgy lesz kémmé, hogy kitölt egy jelentkezőlapot. Egy ilyen elhatározás minden egyébnél fontosabb, és egész életre szól, méghozzá olykor erőszakos véget érő életre. Kémnek lenni nem csupán foglalkozás, hanem életmód is. Aki erre az útra lép, többé egyetlen családtagját vagy barátját sem avathatja be teljesen a bizalmába. Az ember hátrahagyja a megszokott környezetét, és akár évekre külföldre távozik. Sikereit csupán egy szűk körben fogják elismerni. Titkaira sokszor a halála után sem derül fény. Ha pedig az ember történetesen nő is, akkor a meghozott áldozatok még súlyosabbak…”
„Végre megtudjuk, milyen fontos szerepet játszottak a nők a CIA létrehozásában.” Publishers Weekly




Nathalia Holt mesteri életrajzi kötete egy lenyűgöző kutatómunka eredménye. Olyan archív naplókra, levelekre korai feljegyzésekre támaszkodva mutatja be azon úttörő nők munkásságát, akik megcsillogtatták képességeiket egy férfiak uralta környezetben. Öt erős karakter, akik szembementek a nőkre rákényszerített sztereotípiákkal, átléptek a saját korlátaikon és sikeressé váltak a fériak uralta szervezetnél, a C-nál. Ezek a bátor nők már akkor is a szervezetnek dolgoztak, amikor még a C, mint olyan nem létezett, ők is hozzájárultak ahhoz, amivé a szervezet később vált. Az írónő nagy hangsúlyt fektet annak bemutatására, hogy a nőket mennyire beskatulyázták, arra ahogy az érdemeiket nem voltak hajlandóak úgy és abban a formában elismerni, mint tették azt a férfi munkatársakkal, sőt azt ahogy egyenesen korlátok közé próbálták szorítani őket. Szépen kirajzolódik a harc annak vonatkozásában ahogy ezek az erős nők igyekeznek kitőrni és bebízonytani, hogy legalább annyira értékes tagjai a szervezetnek, mint a férfiak.

Tetszett, hogy a szerző egyenként mutatja be az eltérő személyiséggel bíró női karaktereket, de a leírás mégis összeáll egy kerek egész cselekménnyé, ami a kiváló narratívának köszönhető. Szinte mindvégig érdekesen tudta bemutatni a nők kihívásokkal teli mindennapjait, mert annyira mégsem eltérő az életük, mint a mai nőké, legfeljebb a korszak nyújtotta háttér és a milliő ad hozzá némi plusz izgalmat. Az írás egyáltalán nem száraz, igaz néhol érezhetünk pici csapongást a női karakterek között, de így is érdekes női sorsok és  bonyolult szálak vezetnek el minket egy olyan világba, amelyről eddig nagyon kevés, igazán jó írás született.

Az írónő bebizonyította, hogy a száraz tényekből is lehet egy érdekes és a figyelemre méltán érdemes kötetet megírni. Bátran ajánlom azoknak az olvasóknak, akik szeretik a  történelmet és fogékonyak a női sorsokat bemutató írásra.

A könyv végkifejlete is pozitív üzenetet közvetít, ami külön plusz pont annak ellenére, hogy a téma maga nem könnyű, de igazi csemege a téma kedvelőinek.

 


A könyveket köszönöm a Corvina Kiadónak!


Okos csajok  

Agyszervíz



2023. március 25., szombat

James D. Jenkins és Ryan Cagle: A ​sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról

 

Fülszöveg: A ​World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia, mely bemutatta a világnak Veres Attilát.

Egy olasz falu, mely egyetlen térképen sem szerepel; egy spanyol boszorkánynövendék, aki szellemekkel és vámpírokkal tölti az idejét; egy törekvő francia nyomozó, aki nem rest okkult tudást latba vetni a sikerért, vagy épp egy perui író, aki bármit megtenne a hírnévért. Csupán néhány momentum a horror műfajának egyik leggrandiózusabb irodalmi válogatásából, melyhez a Valancourt Books szerkesztői több tucat nemzet majdnem húsz különböző nyelven írt horrorirodalmából válogattak, hogy elhozzák a legkiválóbb történeteket.

A könyv összes idegen nyelvű novellája ebben a kötetben jelent meg először angolul, az eleve angol nyelven írt művek pedig – olyan országokból, mint például a Fülöp-szigetek – ekkor kerültek először kiadásra az Egyesült Államokban. Ráadásul ebben a gyűjteményben debütált a tengerentúlon Veres Attila, az Odakint sötétebb, az Éjféli iskolák és A valóság helyreállítása szerzője, aki azóta már lehetőséget kapott egy önálló novelláskötet megjelentetésére is The Black Maybe címmel.

A sötétség szavai – Rémtörténetek a világ minden tájáról címe nem túloz: példa nélküli vállalkozás, igazi ínyencség a horror műfaj szerelmeseinek.



Az Agave Kiadó így tavaszra elhozta nekünk James D. Jenkins és Ryan Cagle szerkesztette horror antológiát, melyben magyar író, Veres Attila is bemutatkozik a horror rajongóinak, akik szerte a világon megismerhetik ezt a remek válogatást.  

A horror irodalmat általában a legtöbb olvasó angol nyelven alkotó, angolszász írókhoz köti, leginkább még mindig csak őket tartják számon, mint King, Gaiman, Poe - a teljesség igénye nélkül -, pedig a horror műfaja szerte a világon egyaránt megmozgatja az írók és az olvasók fantáziáját is. 

A szerkesztők ebben az antológiában kimondottan törekedtek arra, hogy ismeretlen és eddig angolra nem fordított íróktól, a világ minden tájáról válogassanak össze izgalmasabbnál izgalmasabb történeteket. 

Érdemes komolyan venni ezt a válogatást, mert gyöngyszemekre bukkanhatunk, hiszen Svédország, Magyarország, Románia mellett a világ számos rejtett és kevésbé rejtett zuga is tartogat olyan írásokat, amelyektől az olvasás során kiráz minket a hideg és közben számos ismeretlen kultúra félelmeihez kalauzol el minket. Érdemes kalandozni az 5 kontinens között egy sötétebb világba, ahol a félelem az úr, de közben megmutatja Afrika, Európa, Dél-Amerika rejtélyeit, hiedelemvilágát és az ott élő emberek sötét gondolatait, amik oly annyira eltérőek, hogy a műfaj kedvelői mindenképpen érdemesek tarthatják a megismerésüket. 

Nagyon szerettem azt, ahogy az egyes régiók, országok folklórja és hiedelemvilága keveredett a kultúrával. Remek írások születtek és kellemes kalandozás volt eddig ismeretlen horror írásokkal. 

Általában estére időzítettem az olvasását, mert sokakkal ellentétben szeretek este valami izgalmas olvasmányban elmerülni. Nagyon tetszett, hogy viszonylag rövid horror történeteket találtam a könyvben, így az egyes olvasások alkalmával, akár 2-3 írást is megismerhettem. Többet nem szerettem volna egyszerre elolvasni, mivel a kultúrák közötti ugrásokkal így is pont elég izgalmat és élményt kaptam az írásoktól. 

Azt is tudtam szeretni, hogy a 21 történet előtt mindig volt egy rövid bevezető a szerkesztők részéről, ami képbe helyezett, hogy mit is várhatok az olvasástól. Nagyon kedveltem, hogy nem csak úgy elénk dobták a történeteket, hanem érezni lehetett, hogy szerették és a szívükön viselték az írásokat, amelyeket beválogattak a kötetbe. 

Nem vagyok elfogult, DE! Veres Attila története levett a lábamról. Nem csobog a vér, de a pszichés hatása, na, az maradandó, ez az az írás, ami a műfaj kedvelőinek kötelező. Igen, mi magyarok ebben is jók vagyunk, örülök, hogy Veres Attila elindult azon az úton, hogy megismerje a világ, mert biztos vagyok benne, hogy a története a világon mindenkit meg fog érinteni és még többet szeretne olvasni az írótól. 

Egy kis érdekesség a végére, hogy a 21 szerzőből 9 nő, ez azt is jelenti, hogy a hölgyek is szép számmal jelen vannak a műfaj alkotói között, amit én külön üdvözölök, mert az ő szemszögük számomra még érdekesebb a műfajban. 

Szívből ajánlom ezt a kiváló gyűjtemény a horror műfaj kedvelőinek, illetve mindazoknak, akiket érdekel a természetfeletti és nyitottak a világra, ahol megbújnak ezek a remek alkotások. Úgy gondolom, hogy a történetek legalább 90%-a le fogja nyűgözni az olvasókat és számomra az is teljesen kellemes élmény volt, hogy nem feltétlenül csak tipikus horror történetek jelentek meg, hanem a műfajon belül széles volt a választék a könnyedebbtől az igazi keményebb történetek irányába. 

A második kötet is remélem hamarosan elérhető lesz itthon is, mert én személy szerint nagyon élveztem, hogy megismerhettem sok-sok érdekes történetet, amitől a legtöbbször a hideg is kirázott. 

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

Rose Tremain: Lily - A bosszú meséje

Fülszöveg:  A ​Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjétől

1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz.
Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?

TIMES – AZ ÉV EGYIK LEGJOBB KÖNYVE
Richard and Judy Book Club
„Lenyűgöző… Tremain zsigeri elevenséggel kelti életre a viktoriánus Londont ebben a mélyen emberi regényben, miközben bűn és jóvátétel, elutasítás, szegénység és bűntudat témáit bontja ki.” – Observer
„Pompás, kristálytiszta próza, megragadó cselekmény.” – Daily Telegraph
„Ez a történet nemcsak hogy felnő az atmoszférikus, szívbe markoló regénykezdethez, hanem még emeli is a tétet… Bámulatos történetmesélés, ahol a bosszú és a jóvátétel egységben valósul meg.” – Mail on Sunday
„Tremain újabb letehetetlen alkotása a viktoriánus Londonba vezet, ahol a bátor Lily alakja kel életre a regény lapjain.” – Good Housekeeping
„Tökéletes írásmód, érzelmektől túlcsorduló történet a viktoriánus korból.” – Times
„Tremain tehetsége abban áll, hogy szereplői az élet minden területén megfordulnak, ennek ellenére megalapozottan jelenítik meg a regény szerzőjének világképét.” – Harper's Bazaar
„Egyik kedvenc szerzőm.” – Nina Stibbe
„Tremain az egyik legjobb ma élő regényíró.” – Sara Collins
„Lüktetően eleven… más nem tud így írni, hogy megszakadjon tőle az ember szíve.” – Neel Mukherjee

Olvasói vélemények:
„Lélegzetelállító történet szerelemről, árulásról, az élet igazi nehézségeiről.”
Susan H.
„A Lily egészen életteli… első osztályú történelmi próza.”
Sheila R.
„Megragadó törénet, amelynek fordulatai mindvégig lenyűgözik az embert… rég olvastam már ilyet.”
Caroline K.



A könyv olvasása során rögtön Dickens, Twist Olivér című regénye motoszkált a fejemben. A korszak, az árvaház, az árva gyermek, de Rose Tremain regénye egy sokkal sötétebb, kegyetlenebb képet mutat be.  Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy egy könnyed irodalmi alkotásról, regényről van szó. Az árva gyermek megjelenítése, illetve az, ahogyan megjeleníti az író Lily életét, már ad a regénynek egészen az elejétől egy sötét, komor, sőt talán bizarr hangulatot. 

Egy erős kezdés után, ami némi idillt is megidéz rögtön egy feneketlen mélységbe kerülünk Lily-vel együtt. Érzelmes és bódító történetvezetéssel van dolgunk, ezt mindvégig éreztem az olvasás során.

Érdekes volt, hogy az árva gyermekeket mennyire felelőssé teszik az anyjuk bűnéért, ez számomra az egyik legkegyetlenebb momentuma volt a történetnek, hiszen ez olyan lelki sérülésekhez vezet, amelyeket szinte képtelenség ép ésszel feldolgozni, szinte borítékolható a tragédia. 

Annak ellenére, hogy a regény témája sötét és kegyelten mégis gyönyörű leírások foglalják keretbe, amely leírásokba szinte bele is lehet feledkezni és némiképpen tompítja az éles részeket. 

Számomra a regény nagy pozitívuma az, miként a barátság fontos szerepet kap, ami értéket képvisel és megérdemli az értő olvasást. Azonban nem árt ha a sorok között is tudunk olvasni, hogy a cselekmény összetettségét is megértsük, illetve szeretni tudjuk ezt a történetet annak ellenére is, hogy nem adja magát könnyen. Bonyolult kapcsolatokat él meg Lily, ahonnan már-már úgy tűnik, nehéz győztesen kikerülni, de minden lappal egyre több erő sugárzik Lily-ből, egy kedvelhető, de nagyon érdekes, összetett személyiség. 

Belle volt számomra az, aki színt vitt ebbe a komor hangulatú regénybe, szerettem azokat a részeket, amelyekben megjelent, mint barát és ott volt Lily mellett.

Az olvasás során a legnehezebb az érzelmeinkkel megbirkózni, mert egy hullámvasútra ültet minket az író, amiről nehéz leszállni. Az olvasás során pedig felmerül bennünk, hogy az erkölcsileg helytelen viselkedés mennyire oldozható fel a körülmények figyelembevételével. Összességében kemény kérdések, amelyekre nehéz választ találni, de nem is ez a regény lényege, hanem egy erős női karakter középpontba állítása, olyan leírásokkal és történelmi háttérrel kiegészítve, amelyek érdekessé, olvasmányossá és elgondolkodtatóvá teszik a történetet.

Ami talán a legjobban tetszett az az atmoszféra, amit zseniálisan épített fel a szereplők köré az írónő  és szerencsére a korszak is nagyon szépen megelevenedett a lapokon. A viktoriánus kor eleve az egyik kedvenc korszakom, de most egy kicsit más szemszögből is megismerhettem, ami még inkább tetszett az olvasás során.

Szerettem, hogy a regény végig követi Lily felnőtté válását és annak komor történéseit, a csecsemő Lilyből egy viszontagságos úton válik 18 éves korára bátor és határozott fiatal nővé. 

A befejezésért pedig mindenképpen megéri végig elolvasni a regényt, mert egy gyönyörű, megható és egyben felemelő lezárást kapunk egy erős női karaktertől. 

Összességében szerettem ezt a szépen megírt, erős narratívával bíró regényt és ajánlom olvasásra mindazoknak, akik szeretik a történelmet és nem riadnak vissza attól, hogy egy erős női karakterről olvassanak, aki nem hétköznapi felnőtté válást tudhat a magáénak. 


Múlnak a napok, a tél alattomosan bevon mindent, és Lili úgy érzi, csak a vasárnapok ígérete tartja életben, a templom magas ablakainak színes üvegén beeső  fénynek és az idegen pillantásának ígérete, amely éppolyan maradandó, mint az a fény. 

A levegőnek, amelyet beszívtak, olyan íze volt, mint az elégett és semmivé lett dolgoknak. És szüntelenül mozgott. 

Az első lecke, amit a gyerekek megtanulnak a londoni Lelencházban, saját elhagyatottságuk leckéje volt. Emlékeztették őket (néha naponta), hogy velük nem törődik senki, őket nem szereti senki, csak a jóságos Isten.  


A könyvet köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak! 

2023. március 12., vasárnap

Kaszás György: A mi kutyánk zseni

Fülszöveg:  
A nagy sikert aratott A mi kutyánk hülye – Az én gazdáim hülyék című könyv régen várt folytatása Zazi kutya és gazdái mostanra lángelmei magasságokban szárnyaló szellemi képességeiről. Mert időközben persze hogy kiderült, hogy a nevezetteknek mégiscsak van sütnivalójuk. Hovatovább agyasok. Sőt: géniuszok. Figyelem: a könyv olvasásához tömérdek hahaha és hihihi szükségeltetik!


Szerintem mindenki a saját kis kedvencét tartja a legcukibbnak, legokosabbnak, de vajon mi az, amivel Kaszás György mégis tud valami újat, valami mást átadni az olvasóinak, amivel meggyőz minket, hogy az Ő kutyájuk, Zazi tényleg zseni?! 

Bevallom, kíváncsivá tett ez a röpke 152 oldalas kis könyvecske a vidám borítójával és figyelemfelkeltő címével. Leginkább tette mindezt azért, mert humoros könyvet általában nehéz írni, hiszen lehet, hogy egy poénon valaki jót nevet, még mások póker arccal veszik ugyanazt a viccet. Szóval nehéz műfaj a humor, legalábbis én így gondolom, ezért mindig örülök annak, hogy vannak bátor írók, magyarok is, akik a humor zsánerét választják, sőt találnak hozzá kiadót is. 

Kicsit utánanéztem Kaszás Györgynek és az ő munkásságának. Sajnos túl sok információt nem sikerült felkutatnom, de  azért megtudtam, hogy huszonsok éve kreatívgondolkodás- és nyilvánosbeszéd-trénerként, coachként működik (lira.hu) és fontos számára az őt körülvevő környezet. Egyaránt ír szakmai és humoros köteteket.  

 Térjünk is vissza jelen bejegyzés központi kötetére, A mi kutyánk zsenire. A vidám borítón túljutva amin rögtön megakad a szemünk azok nem mások, mint Elek Lívia vidám kis  illusztrációi. Szerintem nagyon kedves és szinte elengedhetetlen, hogy a humort jópofa rajzokkal kísérjék. Ettől sokkal élettelibb lesz a szöveg is és jobban stimulálja az érzékeinket és a humor is sokkal jobban átjön az olvasás során. 

Nálam a rajzokkal már akkor telitalálatot lőtt volna ez a könyv, ha szöveg nem lenne mellette. Azonban szerencsére a rajzok mellett a szöveg is tetszetős. 



Tartalmas humorbombákat kapunk, ami az olvasás során kellemesen robban szét. Nem megy túlzásokig az író, egyszerűen azt kell mondanom, hogy szórakoztató rövid fejezeteket kínál. Szerintem  nem érdemes egyszerre kiolvasni a könyvet, még akkor sem, ha csábítóan rövidkék a kis részek, mert azt tapasztaltam, hogy kisebb adagokban még nagyobbat üt. Olyan jófajta felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló esti kis szösszenetek ezek, amelyeket egy kellemes pihentető alvás előtt szeretek én magam is olvasni. 

Külön tetszett, hogy a szerzői kis anekdoták után egy éles váltással Zazi, kutyahősünk is szót kap, mert szót is érdemel. Innentől az ő szemszögéből folytatódik a kötet. 

Nekem egyértelműen Zazi része volt a kedvencem, nagyon tetszett, hogy kutyafejjel milyenek is lehetünk mi, gazdik. Sok dologban magunkra ismertem, hiszen a mi Theodorunk is hasonlóan láthat minket, láthatja az őt körülvevő embereket, környezetet. 

Nagy szeretettel ajánlom ezt a humoros, a nevetőizmokat bőven megdolgoztató egyúttal kedves, de némi tanulsággal is szolgáló kötetet mindazoknak, akik szeretik az állatokat és a humort. 



Így zárásként néhány kis szösszenet a kötetből:

Az én gazdáim éles elméjűek. Ám néha mégis olyan furcsák. Mondok egy példát. Nem hengergőzik a kutya!, mondják mindig, amikor épp hengergőzök. Nem hengergőzik a kutya. Na, de melyik kutya nem hengergőzik, ha én akkor momentán hengergőzök? Van itt netán egy másik kutya, amelyik viszont nem hengergőzik? Nincs. Miért mondják hát azt, hogy nem hengergőzök, amikor hengergőzök? 

Az óvatosság hipotézis

A póráz arra való, hogy a gazdi ne szökjön el, vagy ne adj' isten! ki ne fusson az úttestre az autók közé. 


A könyvet köszönöm a Corvina Kiadónak! 


A képek és a szöveg szerzői jogvédelem alatt állnak, másolásuk, megjelentetésük a szerző engedélye nélkül tilos! 

2023. március 10., péntek

Jud Meyrin: Mélyre ásott titkok


Fülszöveg: Az olasz Alpok festői kisvárosa ismét felbolydul. Tetemeket találnak mélyen a földbe ásva Lily Bolton frissen felújított házának kertjében. Lily attól tart, most már sosem mossa le magáról, hogy ahová lép, ott hulla terem, és nem ez az egyetlen problémája. A livignói nyomozás ugyanis elhunyt apja egyik korábbi ügyéhez kapcsolódik, meglepően kellemetlen módon. Ráadásul a végéhez közeledik a nyári szabadsága, de ő még mindig nem tudja, hogyan kezelje a mostohabátyja iránt érzett tagadhatatlan vonzalmát.

Az Itáliai rejtélyek harmadik részében Lily és Raffaele a múlt mélyére ás, ám lehet, hogy nem feloldozást találnak, hanem még több tragédiát.



 

 A napokban az a megtiszteltetés ért, hogy előolvashattam Jud Meyrin  március 10-én megjelent kisregényét, a Mélyre ásott titkokat. 

A reggeli smoothiem mellé tehát egy remek krimivel indítottam a napomat,  nagyjából egyetlen nap alatt kiolvastam, mert annyira lekötött és megmozgatta a kíváncsiságomat Lily és Raffaele párosa. 

Ez a regény beérett, egyszerűen letehetetlen, a karakterek között izzik a levegő és a krimi szál is pont tökéletes. Mindvégig annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy csak úgy koppant, amikor kiderült, hogy ki a gyilkos, valahogy a főszereplők olyan elbűvölőek, hogy a történet csak úgy sodort magával és tényleg élményt nyújtott, mind a romantika, mind pedig a csavaros történetvezetés szempontjából. 

Azt pedig különösen imádom, hogy egy olyan kisregényt olvashattam, ami kizárólag e-book formátumban jelenik meg, de mégis a hazai kínálat egyik legjobb szerkesztésű köteteként tartom számon, mivel igényes és egyértelműen látszik, hogy az író mellett a  szerkesztő és összességében mindenki, aki a regényen dolgozott szívvel-lélekkel csinálta. A borító is magáért beszél, varázslatos, ahogy a helyszín is, az olasz Alpok. 
Egy kellemesen feszült, de mégis elbűvölő atmoszféra hatja át az olvasást.

Egyszerűen nem tudom megunni ezt a sorozatot, ahogy letettem az olvasómat rögtön azon agyaltam, hogy legközelebb milyen kalandokba keveredik majd a kedvenc nyomozópárosom (tudom Raffaele hivatalosan nem nyomozó, de én tiszteletbeli bűnfelderítőként tekintek rá, mert remekül kiegészíti a hivatásosokat). 

Köszönöm az élményt és szívből ajánlom a sorozatot, mert egyszerre romantikus és feszültséggel teli az első laptól az utolsóig.

Most csomagban szenzációs áron tudtok hozzájutni a sorozathoz, mindösszesen 1690 Ft egyben a három rész:






2023. február 15., szerda

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 3. - Legújabb irodalmi szerelmeskönyv

 Nyáry ​Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. Az Így szerettek ők első és második része bekerültek az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei közé. Most elkészült a sorozat várva-várt harmadik része: ismét lekerülnek az unalmas íróportrék a tantermek falairól.

Fülszöveg: A könyvből egyebek mellett megtudhatjuk, hogyan érzett egyoldalú szerelmet József Attila pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit iránt; miért írta népdalait Kisfaludy Károly egy vallásos zsidó lányhoz, aki nem lehetett az övé; hogyan próbálta megszervezni Vajda János és ifjúkori szerelme, Kratochwill Gerogina újbóli találkozását a költő későbbi felesége; miért kérte meg hétszer Móricz Zsigmond Magoss Olga kezét; és miként tudott Ignácz Rózsa a Gestapo börtönében tanúként részt venni volt férje második esküvőjén. Kiderül az is, hogy Petőfi Sándornak szerelme, Mednyányszky Berta helyett annak apja küldött szakító levelet; hogy Dsida Jenőt és menyasszonyát, Imbery Melindát hat évig próbálták elválasztani egymástól a szüleik, ezért csak titokban találkozhattak; valamint hogy miként élt évekig Molnár Ferenc és élete utolsó szerelme, Bartha Vanda ugyanannak a New York-i hotelnek két külön emeletén.

Nyáry Krisztián elmeséli, hogy Kosztolányi Dezső hogyan folytatott éveken át szerelmi viszonyt gyermeke dadájával, akiről Édes Anna alakját mintázta; hogy tudott megszökni Gérecz Attila a Dunában úszva a börtönből, és miért adta fel ezután volt barátnője a rendőröknek; valamint hogy miként szövődött titkos szerelem Szabó Lőrinc és barátja, Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra között. Megtudhatjuk, mi köze volt Pekár Gyulának a pisztolylövéshez, amelybe majdnem belehalt Krúdy Gyula több regényalakjának modellje, Pilisy Róza írónő és luxusprostituált; hogyan találta meg a boldogságot Galgóczi Erzsébet Gobbi Hilda oldalán; és azt is, hogy miért nem nősült meg soha Hunyady Sándor, miután szerelmi bánatában megkísérelte szíven lőni magát.


Nyáry Krisztián számomra a nagybetűs irodalmi (Szerelem)Mesélő. Mindannyian emlékszünk, hogy az irodalom órákon megannyi önéletrajz került elénk irodalmi nagyjaink életére vonatkozóan, de ha jól belegondolunk ezek az önéletrajzi adatok semmit nem mondtak számunkra, nem láttuk mögöttük az embert, kizárólag az évszámokat, meg a száraz tényeket, mikor születtek, mikor haltak meg, miket írtak. Már ezeken az órákon én többet vártam, mindig elkalandoztak a gondolataim és tudni szerettem volna, hogy valójában hogyan éltek, alkottak és szerettek ezek az emberek, milyen érzésekből táplálkoztak az írásaik, legyen szó bármilyen zsánerről. Sokáig nem láttam az embereket az írásaik mögött, de Nyáry Krisztián megadta azt a pluszt a gyűjteményeivel, amit mindig is kerestem az irodalomban, ezáltal egy hiánypótló írást tudott átadni.

Arra már nem emlékszem, hogy mikor kezdtem követni a facebook oldalát, de a bejegyzések olvasása során már akkor el-elkalandoztak a gondolataim a régmúlt időkbe, inspirálóan hatottak rám ezek a bejegyzések. Megmutatták, hogy az irodalomnak van egy rejtett aspektusa, az Ember, az érző Ember.

Nevezhetjük a kötetet a hivatalos megnevezés alapján kulturális ismeretterjesztő kiadványnak, de ennél sokkal többről van szó. Érzelmekkel átitatott irodalmi csemegékről, amit sikerült remek stílusban tálalnia, gyönyörű kiadványokban megjelentetni és egy olyan értéket átadnia, amit én akár a középiskolai tananyag kiegészítő irodalmává is tennék. Úgy gondolom, hogy a kötetben megjelenő alkotók írásait Nyáry Krisztián gyűjteményei értelmezhetővé, megérthetővé teszik és egy egészen új érzelmi megvilágításba helyezik.

József Attila életére vonatkozó rész számomra az egyik legkedvesebb a kötetből, hiszen egy lenyűgöző irodalmi munkássággal rendelkező költőről van szó, akinek nagyon szeretem a verseit, a gyűjteményben megjelenő életrajzi részlettel kiegészítve most egészen más, a korábbiaktól eltérő megvilágításban látom a költő érzelemvilágát, a benne munkálkodó komor, melankolikus, néhol segítségért kiáltó gondolatokat.

József Attila után számomra a másik izgalmas személy Pilisi Róza írónő volt, aki korának megosztó személyisége volt és kedvenc történelmi krimimben, az Ambrózy báró eseteiben is feltűnt.

A gyűjtemény egyes részei nem nyúlnak túl hosszúra, de összességében annyi érzelmet és stílust tömörített bele az író, hogy szinte érezni a felszabaduló energiát az olvasás során. Nagyon sok érzelmet megmozgatott bennem szinte minden megírt szerelem, vívódás és emberi érzelem. Ettől érzem azt, hogy ennek a kötetnek érdemes minél több olvasóhoz és tanulni vágyó fiatalhoz eljutnia.

A gazdagon illusztrál kötet ezúttal 20 szerelemről mesél a régmúltból. Az írói stílus és az a kutatómunka, ami megelőzte a megjelenést megkérdőjelezhetetlen, bravúros. Az összeállítás ezúttal is színes, így mindenki meg fogja találni a hozzá legközelebb álló történetet, de biztos vagyok benne, hogy bárhol csapjuk is fel a könyvet minden egyes olvasás során fog tudni valami pluszt hozzátenni az érzelmeinkhez és az addigi irodalmi ismereteinkhez, sőt engem kimondottan ösztönzött arra, hogy egy-egy kedvenc íróm további írásaival is megismerkedjem, így vettem le a polcról Móricz Zsigmond, Pipacsoka  tengeren című kisregényét, ami a gyűjtemény elolvasása előtt még nem volt tervben.


"Joga volt a szerelemhez, mert hisz azért áldozta egész életét"

Szerettem olvasni ezt a gyönyörű, kiforrott és érzelmekkel átitatott irodalmi gyűjteményt, biztos vagyok benne, hogy többször is le fog kerülni a polcról, amelynek méltó éke ez a gyönyörű kötet.  Szülőként, olvasóként és pedagógusként is szívből ajánlom elolvasásra a kötetet és várom a következő irodalmi kalandozást Nyáry Krisztiánnal. 


Függelék:

József Attila és Gyömrői Edit

Kisfaludy Károly, Heppler Katalin és Löffler Nina

Dsida Jenő és Imbery Melinda

Kafka Margit és Bauer Ervin

Kassák Lajos és Kárpáti Klára

Petőfi Sándor és Mednyánszky Berta

Galgóczi Erzsébet és Gobbi Hilda

Molnár Ferenc és Barta Vanda

Hunyady Sándor és a Nők

Vajda János és Kratochwill Georgina

Móricz Zsigmond és Magoss Olga

Kármán József és Markovich Miklósné

Kosztolányi Dezső és Keresztes Erzsébet

Pilisy Róza, Krúdy Gyula és Peklár Gyula

Gelléri Andor Ede és Dreier Julianna

Ignácz Rózsa és Makkai János

Tompa Mihály, Böszörményi Katalin és Soldos Emília

Osvát Ernő szerelmei

Gérecz Attila és Drechsel Mária

Szabó Lőrinc, Kozmutza Flóra és Illyés Gyula


Az íróról - Nyáry Krisztián:

író, irodalmár, kommunikációs szakember
Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, s bár a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, hobbija az irodalom- és művelődéstörténet maradt. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs vezetője, majd a Magvető és az Atheaneum könyvkiadók igazgatója. Jelenleg a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója és Magvető Café irodalmi kávéház művészeti vezetőjeként dolgozik. 2012 elején barátainak kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből Így szerettek ők címmel két kötet született, az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei. A szerző Igazi hősök és Merész magyarok címmel megjelent könyveiben olyan emberekről írt, akiknek élete és személyes döntései ma is példaszerűek. Festői szerelmek című kötetében 19−20. századi magyar festők párkapcsolatait mutatja be, Fölébredett a föld című könyvében pedig 1848−49-ben született levelek segítségével meséli újra a forradalom és szabadságharc történetét. Legújabb kötete, az Életemnél is jobban a 2018-ban megjelent Írjál és szeressél című szerelmeslevél gyűjtemény folytatása. Posztjait a Facebookon ma már több mint  ezren követik.


A könyvet köszönöm szépen a Corvina Kiadónak!

2023. február 10., péntek

Milly Johnson: A pompás Mrs. Mayhew / Mini-könyvklub, februári közös könyv/

Fülszöveg: Kötelességtudó politikusfeleségként Sophie Mayhew életének egyetlen célja, hogy sikeres és nagyravágyó férje karrierjét egyengesse. Megadóan viseli az őt körülvevő képmutató világot, a folyamatos hazugságokat és intrikákat. Ám egy napon a miniszterelnökségtől már csak egy lépésre álló John Mayhew csúnya botrányba keveredik, és Sophie száját életében először nem a sajtómágusok által megírt szöveg hagyja el, hanem a saját, keresetlen véleménye. Kirohanása tovább fokozza a botrányt, Sophie pedig úgy véli, hogy jobb egy időre eltűnnie. Megváltoztatja nevét, külsejét, és gyerekkora kedves helyén, egy tengerparti kisvárosban húzza meg magát, amíg elvonul a vihar. A helyiek nyomban összefognak a bajbajutottért, és Sophie végre úgy érzi, hogy nem a politikusfeleséget látják benne, hanem önmagát. Ám a politika gépezete nem áll meg, és Sophie-nak döntenie kell: visszatér férjéhez és kényelmes életéhez, vagy bizonytalan, ám talán boldogabb jövőt választ?



Idén - hosszabb kihagyás után - ismét csatlakoztam Vegazus Mini könyvklubjához, ami immáron a 24. alkalommal rajtol el. Célja, hogy minden hónapban közösen olvassuk a kiválasztott könyveket, a hónap végén pedig mindenki egy-egy bejegyzéssel ír egy kis kedvcsinálót.

Sajnos az első hónapot elbuktam, mert Baráth Katalin, Afázia című hard sci-fi regénye nagyon hamar kiderült, hogy nem nekem íródott, félre kellett tennem, ezért bejegyzés sem született róla.

Februárban viszont egy Milly Johnson regény, a Mrs. Mayhew volt soron, így nagy érdeklődéssel és várakozással vetettem bele magam a történetbe.

A regény központi karaktere Sophie Mayhew, aki egy politikus feleségeként éli látszólag kirakatba illő életét, de a csillogás mögött igen kemény megpróbáltatások és mentális sérülések bújnak meg. Sophie-nak minden adott volt, hogy önmaga révén legyen sikeres, hiszen okos és szép, de mégis hosszú időre hagyta magát beszorítani a mások által támasztott és ráerőltetett elvárások zárt világába. Tökéletes politikusfeleségként, alárendelt és sokszor megalázó szerepben biztosítja férje karrierjéhez a háttérországot, de mélyen sokkal inkább jellemzik olyan jellemvonások, amelyek a kitörésért kiáltanának. Egészen fiatal korától áthatotta az elnyomók elleni küzdeni akarás és a gyengék védelmezése, ami már a regény elején szimpátiát váltott ki belőlem. Neveltetése által ezeket a képességeket az évek során folyamatosan megpróbálták kiölni belőle a hozzá közel állók, tették mindezt csak azért, hogy az elvárt és rákényszerített skatulya szerepkörnek megfeleljen, azaz tökéletes feleség és anya legyen.

Sophie-t a regény során nagyon színes karakterek vették körbe, akiknek valóban számított, de akadtak olyanok is, akik lényegében csak gyengítették és hamis barátságot mutattak vele szemben. Ahogy Sophie kinyílt és felfedezte önmagát, miközben mert változtatni addigi életén számomra ezek a momentumok tették igazán szerethetővé ezt a regényt és az épülését elősegítő mellékszereplőket is.  

A regény a fejlődésre, a bátorságra helyezte a hangsúlyt és a „sosem késő” életfilozófiára, úgy, hogy nem volt benne kapkodás, de mégis egy szép kerek egész történetté tudott válni. Lehetne Sophie-ra haragudni azért, hogy sokáig hagyta, hogy elnyomják, de én inkább azt a fejlődési utat helyezem a regény középpontjába, amikor meg merte lépni, hogy eltűnik a szokásos életéből és újra felépíti önmagát. Sophie vonatkozásában nem minden lépésével értek egyet, de úgy gondolom, hogy az írónő egy hihető és életszerű szoros kapcsolati hálóból történő kijutás egyik útvonalát mutatta meg. Itt is, mint a való életben a karakterek hibáznak, de ez is eljuttatja őket a kapcsolatok és önmaguk megismerésének egy következő lépcsőfokára.

Szeretem a könnyedebb zsánerbe beilleszthető fejlődésregényeket, mert úgy gondolom, hogy ez a műfaj is elbírja azt, hogy a karakterek épülnek és kibontakoznak az olvasó előtt.

A felemelő, megmosolyogtató, de sokszor szívszorító történet az érzelmek széles palettáját mutatta meg számomra. Egy lassan csordogáló, de a chik lit műfaján belül egy igazán értékes regényről van szó, amelyet ajánlok olvasásra. 


 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon