Milly Johnson: A pompás Mrs. Mayhew / Mini-könyvklub, februári közös könyv/

Fülszöveg: Kötelességtudó politikusfeleségként Sophie Mayhew életének egyetlen célja, hogy sikeres és nagyravágyó férje karrierjét egyengesse. Megadóan viseli az őt körülvevő képmutató világot, a folyamatos hazugságokat és intrikákat. Ám egy napon a miniszterelnökségtől már csak egy lépésre álló John Mayhew csúnya botrányba keveredik, és Sophie száját életében először nem a sajtómágusok által megírt szöveg hagyja el, hanem a saját, keresetlen véleménye. Kirohanása tovább fokozza a botrányt, Sophie pedig úgy véli, hogy jobb egy időre eltűnnie. Megváltoztatja nevét, külsejét, és gyerekkora kedves helyén, egy tengerparti kisvárosban húzza meg magát, amíg elvonul a vihar. A helyiek nyomban összefognak a bajbajutottért, és Sophie végre úgy érzi, hogy nem a politikusfeleséget látják benne, hanem önmagát. Ám a politika gépezete nem áll meg, és Sophie-nak döntenie kell: visszatér férjéhez és kényelmes életéhez, vagy bizonytalan, ám talán boldogabb jövőt választ?

Idén - hosszabb kihagyás után - ismét csatlakoztam Vegazus Mini könyvklubjához, ami immáron a 24. alkalommal rajtol el. Célja, hogy minden hónapban közösen olvassuk a kiválasztott könyveket, a hónap végén pedig mindenki egy-egy bejegyzéssel ír egy kis kedvcsinálót.

Sajnos az első hónapot elbuktam, mert Baráth Katalin, Afázia című hard sci-fi regénye nagyon hamar kiderült, hogy nem nekem íródott, félre kellett tennem, ezért bejegyzés sem született róla.

Februárban viszont egy Milly Johnson regény, a Mrs. Mayhew volt soron, így nagy érdeklődéssel és várakozással vetettem bele magam a történetbe.

A regény központi karaktere Sophie Mayhew, aki egy politikus feleségeként éli látszólag kirakatba illő életét, de a csillogás mögött igen kemény megpróbáltatások és mentális sérülések bújnak meg. Sophie-nak minden adott volt, hogy önmaga révén legyen sikeres, hiszen okos és szép, de mégis hosszú időre hagyta magát beszorítani a mások által támasztott és ráerőltetett elvárások zárt világába. Tökéletes politikusfeleségként, alárendelt és sokszor megalázó szerepben biztosítja férje karrierjéhez a háttérországot, de mélyen sokkal inkább jellemzik olyan jellemvonások, amelyek a kitörésért kiáltanának. Egészen fiatal korától áthatotta az elnyomók elleni küzdeni akarás és a gyengék védelmezése, ami már a regény elején szimpátiát váltott ki belőlem. Neveltetése által ezeket a képességeket az évek során folyamatosan megpróbálták kiölni belőle a hozzá közel állók, tették mindezt csak azért, hogy az elvárt és rákényszerített skatulya szerepkörnek megfeleljen, azaz tökéletes feleség és anya legyen.

Sophie-t a regény során nagyon színes karakterek vették körbe, akiknek valóban számított, de akadtak olyanok is, akik lényegében csak gyengítették és hamis barátságot mutattak vele szemben. Ahogy Sophie kinyílt és felfedezte önmagát, miközben mert változtatni addigi életén számomra ezek a momentumok tették igazán szerethetővé ezt a regényt és az épülését elősegítő mellékszereplőket is.  

A regény a fejlődésre, a bátorságra helyezte a hangsúlyt és a „sosem késő” életfilozófiára, úgy, hogy nem volt benne kapkodás, de mégis egy szép kerek egész történetté tudott válni. Lehetne Sophie-ra haragudni azért, hogy sokáig hagyta, hogy elnyomják, de én inkább azt a fejlődési utat helyezem a regény középpontjába, amikor meg merte lépni, hogy eltűnik a szokásos életéből és újra felépíti önmagát. Sophie vonatkozásában nem minden lépésével értek egyet, de úgy gondolom, hogy az írónő egy hihető és életszerű szoros kapcsolati hálóból történő kijutás egyik útvonalát mutatta meg. Itt is, mint a való életben a karakterek hibáznak, de ez is eljuttatja őket a kapcsolatok és önmaguk megismerésének egy következő lépcsőfokára.

Szeretem a könnyedebb zsánerbe beilleszthető fejlődésregényeket, mert úgy gondolom, hogy ez a műfaj is elbírja azt, hogy a karakterek épülnek és kibontakoznak az olvasó előtt.

A felemelő, megmosolyogtató, de sokszor szívszorító történet az érzelmek széles palettáját mutatta meg számomra. Egy lassan csordogáló, de a chik lit műfaján belül egy igazán értékes regényről van szó, amelyet ajánlok olvasásra. 

2 krimiről röviden - Jessica Fellowes: Gyilkosság a vonaton (Mitfordi rejtélyek 1.), M.C. Beaton: Agatha Raisin és a rossz lóra tett feleség

Idén is viszonylag szépen haladok az olvasásokkal, annak ellenére, hogy közben szakdolgozat, államvizsga és beadandók hada vár rám. 

Ahogy nézegettem a Moly-on az olvasmánylistámat idén a krimi, thriller viszi eddig a vezérvonalat. Mondjuk annyira ez nem lepett meg, hiszen egyik kedvenc műfajomról van szó, ez az, ami a legjobban kikapcsol.

Úgy gondoltam, hogy most 2 krimit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, egyszerűen, röviden.

F Ü L S Z Ö V E G

1919, ​Anglia. A veszélyes, kiszámíthatatlan nagybátyjával és magát agyondolgozó anyjával együtt nyomorban élő Lousia Cannon szebb életről álmodik, lehetőség szerint minél messzebb Londontól. A fiatal lány számára a megváltást jelenti az Oxfordshire gyönyörű vidékén található Mitford házban kínálkozó munkalehetőség, ahol a Mitford nővérek mellé keresnek szolgálót. Lousia Cannon egyszerre lesz a hat lány dajkája, gardedámja és a legidősebb nővér, a 16 éves, éles eszű és éles nyelvű Nancy bizalmasa.

A környéket eközben egy hátborzongató rejtély tartja lázban: a legendás ápolónő, Florence Nightingale keresztlányát, Florence Nightingale Shore-t fényes nappal gyilkolják meg egy vonaton. A szövevényes ügybe Louisa és Nancy is belekeveredik, de mit tehet két fiatal lány egy olyan gyilkossal szemben, aki bármire képes, hogy elkerülje a lelepleződést?

Jessica Fellowes megtörtént eseményeken alapuló regénye egyszerre idézi meg Agatha Christie klasszikus bűnügyi történeteit és a Downton Abbey hangulatát. A Mitfordi rejtélyek az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi sikert arató brit krimisorozata.

V É L E M É N Y E M 

 A Mitfordi rejtélyek 1. részét már korábban feltettem az elolvasandó könyvek listájára, így nagyon boldog voltam, amikor magyarul is megjelent, rögtön le is csaptam rá. A borítójának ritka kellemes színkombinációja is megfogott, az ábrázolt jelenet nem annyira, de ez nem is baj, nem elvárás, a beltartalomra voltam nagyon kíváncsi, nem is rakosgattam sokáig, gyorsan haladtam az olvasással is. Plusz kíváncsiságfaktor volt, hogy Julian Fellowes (Downton Abbey) unokahúga az írója a könyvnek.  Elmondhatom, hogy összességében élveztem az olvasást, de volt bennem egy pici hiányérzet, mivel nem volt annyira mozgalmas, mint azt vártam volna, viszonylag nyugodt mederben haladt a cselekmény, nehezen is ragadtak meg bennem a kulcsfontosságú lépéseken kívül eső történések. Az ilyen zsánerben íródott regényeknél óhatatlan, hogy kedvenc írónőmmel, Agatha Christie-vel hasonlítsam össze az írást. Azt kell, hogy mondjam megvolt az atmoszféra, ami jellemzi A.C. regényeit is, bele tudtam helyezkedni a környezetbe, a korszakba, ami mindenképpen ad egy pozitív hangvételt az olvasás során. A gyilkosság egy vonaton történik, bevallom ez engem nagyon érdekelt, mert valahogy vonzódom a vonaton játszódó történetekhez, igaz nem tudom megmagyarázni eme vonzódásomat, de a másik ilyen, ami ebben a regényben szintén megvolt, az az, hogy valós eseményeken alapult (Florence Nightingale Shore és 1920-ban bekövetkezett halála és a Midford család). Innentől azt hiszem nálam nyert ügye volt a regénynek, a váltott szemszögből - Louisa és Guy -  történő vizsgálódás pedig izgalmassá is tudta tenni azt, ahogy eljutottunk a végkifejlethez, illetve működött köztük a kémia, minden szempontból. Kedveltem a karaktereket, remekül beleillettek a korszakba és az adott eseményeket is nagyon jól kezelte, bontakoztatta ki az írónő a karakterei segítségével. 

Az írónő izgalmas cselekményt helyezett egy remek atmoszférába, amit a stílusával sikerült elmélyítenie, így mindenképpen kíváncsian várom a Midford nővérek következő nyomozását. 

 

    F Ü L S Z Ö V E G

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Agatha ugyan élete virágjában van, mégis érez némi féltékenységet fiatal, csinos beosztottja, Toni szemtelen fiatalsága okán. Ám messze nem ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy egykori szeretője, Sir Charles Fraith már nem menekülhet abból a házassági csapdából, amelybe az állandó pénzszűke miatt került. Nincs mese, egybe kell kelnie az újgazdag, felkapaszkodott Brown-Field család ritka ellenszenves leányával. Agatha mégsem adja fel a reményt, hogy Charlest kimentse ebből a csávából. Közben egy fényes, jelmezes partin kegyetlen gyilkosság történik, és maga Agatha is a gyanúsítottak közé kerül. Ráadásul újra szikrázik a levegő exférje, James és közte.

Meglesz-e végül tettes? Lehet-e Agathának és Jamesnek második esélye a szerelemre? 

V É L E M É N Y E M 

Immáron 31. alkalommal nyomoztam együtt Agatha Raisin-nel, a kedves kis mazsola detektívvel. Mindig megmosolyogtat, hogy mennyire illik rá ez a név, pedig talán az elején még az írónő sem tudta, hogy sikerül egy ennyire kotnyeles, de szerethető nőszemélyt megalkotnia, aki tényleg igazi Mazsola, a szó jó értelmében. 

Azt kell sajnos mondanom, hogy nem ez a legjobban sikerült regénye az írónőnek, talán azért, mert az írásba bevonta egy kedves barátját is (Rod Green), mivel ő már túl beteg volt ahhoz, hogy mindent egyedül vigyen végig, így csak felügyelte a folyamatot. Erről van is egy kis szösszenet a regényt megelőzően, amin meg is lepődtem, mert először nem tudtam hova is tegyem, meglepett. Sajnos én éreztem némi megbicsaklást a stílusban és összességében az egész írásban, elveszett egy pici báj, kellem, ami olyan sajátja volt az írásoknak, de szerencsére a humor és szarkazmus azért továbbra is megmaradt. Sir Charles nagyobb teret kapott, amit kimondottan élveztem, szeretem az angol, fukarságra hajlamos nemes karakterét, igazán karakters. A regény középpontjában ezúttal a lovas közösség, a díjugratók világa került, ami nem áll  hozzám közel, de tudom, hogy az angolok szeretik ezt a miliőt, így összességében ezúttal én is szívesen olvastam erről a világról és nyomoztam ebben a közegben Agatha-val együtt, aki szokás szerint az események sűrűjébe kerül, ahol az élete is igencsak veszélyben volt, tudjátok, csak a szokásos.

A szereplőket továbbra is szeretem, de valahogy ott motoszkált bennem, hogy lassan vége a közös kalandoknak, ami kicsit elszomorított olvasás közben, viszont lassan indulhat az újraolvasások sora, de előbb még megvárom a befejező 32. részt.

Mostanában elkezdtem nézni az Ashley Jansen főszereplésével futó sorozatot is és egyre jobban tudom vele azonosítani Agathat, annak ellenére, hogy eleinte nehezen fogadtam el, hogy teljesen más karaktert képzeltem el a könyvek alapján. A regények mellé tehát a sorozatot is jószívvel ajánlom, mert nagyon vicces és kikapcsolódáshoz remek választás.