Fülszöveg: kimarad, mert cselekményleírást tartalmaz.
Egy 2+1 akció keretében került a polcomra ez a 2024-es, ízléses Helikon kiadás.
Talán említettem többször is, hogy gyűjtöm Agatha Christie regényeit, több kiadása is megvan egy-egy történetnek és azt hiszem nem lesz ez másként az álnéven publikált Mary Westmacott regényeivel sem.
A Befejezetlen portré egészen más arcát mutatja Agatha Christie-nek, a lélek, az Ő saját kis lelke kerül a középpontba, ami nagyon felkeltette a kívancsiságomat.
Mary Westmacott álnéven nem egy bűntényt göngyölít fel, hanem lebontja a saját életének rétegeit egészen a gyermekkorától, ezáltal beengedve gyermeki, fiatal női naivitásának szikráit Celia karakterébe. Celia valójában Agatha, legalábbis az olvasás közben számomrq előjöttek az életrajzi párhuzamok, csak azt éreztem, hogy ez most a gyengébbik, sebezhetőbb része a személyiségének.
Azt tudni lehet, hogy az írónő remek megfigyelő volt, szerette az általa felcsipegetett megfigyeléseit, ismereteit beépíteni a történeteibe, azonban ebben a lélektani regényben ő, saját maga volt a megfigyelésének tárgya, ami néhol kicsit idealizált, néhol naiv, néhol sebezhető, mivel erre a történetre elengedte az erős nőt, a sikeres írót, egy szimpla, nagyon is emberi női karaktert jelenített meg.
Szerintem ez egy szépen kidolgozott, erős érzelmi hatással bíró, de ugyanakkor andalító és meglepően őszinte történet. Tetszett az, ahogy megjelenítette Celián keresztül a veszteséget, az önértékeléssel vívott harcot és az újrakezdés lehetőségének szikráját. Valójában egy igaz mese, amit gyermeki lelkülettel, de nagyon is erősen tár elénk.
Nem a megszokott stílust és csattanókat kaptam, hanem egy olyan történetet, amit jól kell tudni olvasni és akkor nagyon sokat fog adni a lelkünknek is.
Kezdésnek szívből ajánlom a Befejezetlen portrét, megéri rászanni az időt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése