Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika

Fülszöveg: „Szándékomtól függetlenül tökéletes bűntényt követtem el: senki nem látott, amikor megérkeztem, kivéve az áldozatot. Itt a bizonyíték, még most is szabad vagyok.”

A repülőtér várócsarnokában kezdődött minden. Tudta, hogy ő lesz az. A tökéletes áldozat. Az előre kijelölt vétkes. Csak beszélnie kell hozzá. És várnia, hogy a kör bezáruljon.

Minden a repülőtér várócsarnokában ért véget. Véletlenek mindenesetre nem léteznek.

Olyan történetet kerestem, ami nem túl hosszú, hanem nagyjából egy délután alatt elolvasható. Néha szükségem van arra, hogy viszonylag gyorsan a könyv végéhez érjek, ne kelljen napról napra felvennem azt a bizonyos fonalat. Mostanában elég sok könyv vonatkozásában van az, hogy több napon, esetleg heteikg olvasom, mivel hosszabb lélegzetvételű regényeket is bátrabban kezdek el, hiszen sokkal több időt töltök itthon mostanában, az okokat nem is részletezem.

Egy ilyen böngészés során akadt meg a szemem Amélie Nothomb írónőn, akitől elvileg nagyon ütős történetet várhattam, legalábbis ahogy a nézelődés során begyűjtött információmorzsák alapján ígérkezett. 

Végül az Ördögi kozmetika című írása lett a kiválasztott. 

Igazából fogalmam sem volt, hogy 134 oldalon vajon miképpen fog nagyot szólni a történet, de most úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, maximum azt a 2-3 órát elpazaroltam, de akkor sem történik semmi. 

A borító nem volt túlzottan ígéretes, így utólag továbbra sem látom, hogy miért ezzel a borítóval jelent meg, mert számomra egyáltalán nem illeszkedik a tartalomhoz, de ez legyen a legnagyobb bajom.

A történet szerint Jerôme Angust éppen egy repülőtéren várkozik, amikor bejelentik, hogy késni fog a járata. Mit tehetne, előveszi a könyvét és éppen elkezdené olvasni, amikor egy idegen megjelenik mellette, aki Textor Texelként mutatkozik be. Hamar kiderül, hogy az idegen vonatkozásában a bosszantó a legenyhébb kifejezés, amit el lehet mondani. Először csak úgy tűnik, hogy meg akarja akadályozni, hogy Angust elolvassa a könyvét, helyette magáról kezd beszélni, hiába szólítja fel Angust többször is a távozásra, emberünk rendíthetetlen. Ezt követően egyre több és több eseménysorozatot tár emberünk elé, aki akarva akaratlanul meg kell, hogy hallgassa, hiszen a járata továbbra is késésben van. Ez a kellemetlen párbeszéd addig-addig folytatódik, hogy Angust az éppen arra járó rendőröktől kér segítséget, mely tette nem várt események sorozatát indítja el. 

"- A nevem Texel. Textor Texel. 

- Ez valami refrén vagy mi? 

- Holland vagyok. 

- Az volt az érzése, hogy elfelejtettem? 

- Ha folyton félbeszakít, nem jutunk messzire. 

- Nem vagyok benne biztos, hogy messzire akarok jutni magával. 

- Azt csak hiszi! Másképp fogja látni, ha megismer. Csak elmesélek néhány epizódot az életemből, és ez elégi is lesz, hogy meggyőzzem. Például, kisgyerekkoromban megöltem valakit. "

Az eseményeket egy végeérhetetlen párbeszédből ismerjük meg, az egész történet egyetlen párbeszédfolyam, de még milyen! 

Nagyon érdekes szópárbajt kísérhetünk végig, ahol egyetlen pillanatra sem hagyta a két szereplő lankadni a figyelmünket. Ide-oda pattogott a labda, miközben megismertünk eseménymorzsákat, amely végül egy kerek történetet adtak ki, csak éppen össze kellett szedegetnie a morzsákat. 

Nagyon lekötötte ez a kisregény a figyelmemet, elképesztően kíváncsi voltam, hogy mit fog a végén ebből az egészből kihozni az írónő. Azt például egyértelműen láthattuk az első perctől, hogy nem egy enyhe mentális problémával állunk szemben, viszont a kíváncsiság végig meg tudott maradni, furta az oldalamat, hogy mi lehet Texel célja, miért pont Angus a kiszemelt "áldozata", mi a motivációja. Végig pörgött az agyam, próbáltam befogadni ezt a kusza, látszólag sehova nem vezető eseményláncolatot. A terminálról néha Texel történetein keresztül visszakerültünk a gyermekkorába, majd a felnőttkorába, amikor már tudatosan cselekedett, tervszerűen, melynek apró mozzanatait megosztotta Angust-szal is, hiába tiltakozott folyamatosan ellene. Egy idő után Angust megtört és megindul egy kérdezz-felelek a két férfi között, amely által egyre izgalmasabbá vált a háttér kibontakoztatása, egyre többet tudtunk meg Texel-ről és furcsa, sokszor gusztustalan, elfogadhatatlan cselekedeteiről, személyiségéről, kényszeres mozgatórugóiról. 

Igazából morbid az egész leírás, de valahogy furcsán piszkálja a tudatalattinkat, nagyon érdekes olvasási élmény volt. 

A műfaját thrillerként, nagyon elmés thrillerként jellemezhetném a leginkább, mert egy ponton átlépnek a szereplők egy bizonyos vonalat, ahonnan nincs visszatérés.
A két férfi karakter beszélgetése néhol bizarr, néhol sajnálatra méltó, máskor pedig terápiába hajló. 
A humor nagyon érdekesen jelenik meg, ha egyáltalán humornak lehet nevezni egyetlen részt is. Inkább amolyan humorkezdemény, amit a helyzet abszurdítása hív életre.
Furcsa játékot játszik a két karakter, amolyan macska egér játék ez, ahol a kínzás is megengedett. 

Az elbeszélés elmondhatom, hogy számomra nem várt megdöbbenést okozott. Folyamatosan ott motoszkált hátul az elmémben a megoldás, de mindig elhesegettem és csak vártam és vártam, hogy miként alakul a befejezés. Hasonló megoldásra számítottam, mint amivel a történet lezárásra került, de annál sokkal abszurdabb megoldást kaptam. Miután becsuktam a könyvet csak néztem magam elé pár percig, mert annyira a hatása alá kerültem akarva akaratlanul is.  

Tipikusan olyan elbeszélés, amely még akár hetekkel később is hatást tud gyakorolni ránk, ha felidézzük azt, amit olvastunk. 

Az egyik legjobb, legbizarabb kisregény, amit az elmúlt időszakban volt szerencsém olvasni. 

Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik az átlagostól eltérőt, nyitottak és hajlandóak kicsit másképpen szemlélni a dolgokat, mint ahogy azok elsőre látszanak.