2011. január 1., szombat

Az Álomfalók

Gordon Dahlquist első regénye az a könyv, ami olyan, mint a hurrikán, hol magával ragad, hol kidob, tombol és lecsillapodik.
Sokat elmond, hogy kb. 25 kis szamárfül van a lapokon, ez azt jelenti ennyiszer szakítottam meg az olvasást- nem is gondoltam, hogy ilyen sokszor megálltam, ez számomra is meglepetés volt-, tipikusan az a könyv, amit hú le kell tennem, de mégis fel kell vennem újra és újra, leginkább azért, hogy ne veszítsem el a cselekmény szálait (nem lehetetlen gyorsan elveszni a cselekmények között), és ugye egyszer a végére is szerettem volna érni.
608 oldalon keresztül folynak az események, amire azt mondanám, hogy olyan, mint azok a filmek melyek 90 percben lehetnének igazi remekművek, viszont 120 percben már kín és szenvedés végigülni. Szóval a kevesebb néha több gondolatot nem ártott volna szem előtt tartania a szerzőnek.
A regény a XIX. század elejére repít minket, Angliába. Egyébként nagyon szeretem ezt a kort, talán ezért is vonzott a regény.
Miss Temple az egyik legérdekesebb figura akivel azonosulni is tud az olvasó. A jellemének ábrázolása igazán kiváló, hol szende, már-már unalmas, de akkor hirtelen átváltozik hidegvérű gyilkossá, majd ismét több jellemfejlődésen, változáson megy át, egy igazi csemege végigkövetni a regény folyamán.
Miss Temple nyomozni kezd jegyese után, aki kurtán, furcsán otthagyta, itt indulnak a bonyadalmak és kerül bele Miss Temple, majd Chang kardinális és Svenson doktor egy alkimista összeesküvés kusza hálójába, melynek középpontjában az indigolit és egy titokzatos "Eljárás" áll, ahol kísérletek folynak az emberi természet megváltoztatására az által, hogy kiszipolyozzák az emberek, emlékeit, álmait.
Olvashatunk erőszakról, erotikáról, intrikáról, menekülésről és üldözésről.  Mindenből kapunk egy adagot, de egyikről sem tudnám azt mondani, hogy elegendő ahhoz, hogy a regény krimivé, sci-fi-vé, erotikus vagy romantikus regénnyé váljon, valahol a határvonalakon egyensúlyoz.
Megannyi kaland után azért itt is minden jó, ha a vége jó, tehát nagy csattanóra azért nem kell számítani.
                Összegzésül azt mondanám kell és érdemes egy ilyen regényt kézbe venni és elolvasni, úgy összességében ahhoz képest, hogy a szerzőnek tényleg az első regénye egész jól sikerült. Remélem hamarosan kézbe vehetem egy másik írását is, mert igazán kíváncsivá tett, hogy tud-e még ezután fejlődni, -én remélem-.
 Alexandra Kiadó, 2007
  • 608 oldal
  • Kötés: kemény kötés
  • ISBN: 9789633705087

0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon