Zárás - január

 A január ahogy berobbant, úgy el is suhant. Idén érzem, hogy sokkal produktívabban kezdem az évet, mint akár 2020-ban. 

Eldöntöttem, hogy remek könyveket, olvasási élményeket fogok gyűjteni, emellett egészségesebben étkezni, melynek vonatkozásában elkezdtem megtervezni egy kis konyhakertet. Amennyiben lesz rá érdeklődés elképzelhető, hogy be fogom vonni ezt a vonalat picit az értékelések mellé. 

Vannak ötleteim, terveim, remélem meg is tudom idén valósítani és a blog újult erővel támad majd fel. 

Ebben a hónapban az alábbi könyveket olvastam vagy kezdtem el olvasni.:

Szabó Magda az új szerelem, nem tudom a többi regénye milyen lesz, de az Ajtó lenyűgözött, már több helyen is ajánlottam. 

Obama pedig a terjedelem (1000 oldal!) miatt folyamatban van, de az, amit eddig elolvastam nagyon tetszett, mind stílusban, mind pedig tartalomban. Inspiráló számomra.

A könyvklubról itt írtam, egy valójában nem rossz thriller, ha van kedvetek nézzétek meg a bejegyzést.

Agatha Raisin nélkül sem telhet el év (bár lassan elérünk a sorozat végéhez, sajnos). 

Az évet pedig egy nagyon érdekes világfelépítéssel bíró fantasy regénnyel kezdtem, Piranesi nem gondoltam, hogy magába fog szippantani, de így történt. Bátran ajánlom, nem csak a műfaj kedvelőinek.

Még 2020-ban Elmentem világgá Földvári Andrással, amit szintén nem bántam meg, gyorsan lett is egy bejegyzés belőle. Szeretem az utazásokat leíró írásokat, itt pedig apró kis történeteket zsebelhetünk be, amely a világ repülőterei köré épül fel, de nem kell félni, mert szuper kis történetekkel párosítja a hobbiját a szerző. 

A hónap végén pedig Témáztunk a lányokkal, aminek témája ismét az ízlés és annak változása volt. Nagyon szerettem a témát, mert számomra olyan kimeríthetetlen, hiszen mindig változunk, miért éppen az olvasási szokásaink lennének változatlanok?! Ezúton is köszönöm a meghívást! 

Természetesen remek könyveket is beszereztem januárban (is):

A lentebb látható könyvek a legújabb beszerzéseim, de ezek mellett számos történet várakozik a polcomon és az olvasómon egyaránt. Sőt! A könyvtárak is bizonyos feltételek mellett újra működnek, így ott is lehet garázdálkodni. Fontosnak tartom, hogy a hörcsög harácsoló effektus lassan történő mellőzésével elkezdjem csökkenteni a felhalmozott gyűjteményemet. 

Februárban igyekszem az itthon lévő könyvek számát csökkenteni, így a vásárlással igyekszem a tavaszi időszakra tartalékolni, de úgy néz ki, hogy várható 3 recenzió érkezése, elárulom érdekes olvasmányok várhatóak. 

A Molyon újult erővel jelentkeztem kihívásokra, az egyik legérdekesebb közülük a Spóroljunk össze megunknak egy könyvet - 2021. A lényege, hogy minden elolvasott könyv után félre kell tenni 200 Ft-ot, majd megvásárolni egy vágyott könyvet, végül elolvasni és már jöhet is a plecsni. Szerintem ez egyáltalán nem teljesíthetetlen, az összeg is elég baráti, de mégis könnyedén összejöhet egy könyv ára. A végén pedig egy nyereményjáték is várja a kihívást teljesítőket. Jelenleg 1000 Ft-nál járok, kicsit bele kell húznom. :) 

Idén ezt a kihívást ítéltem meg úgy, hogy a legkreatívabb, amiben én is részt szeretnék venni.

Sok-sok remek könyves booktube csatorna jelent meg az utóbbi időben. 

Közülük most Csaba csatornáját szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ahol nagyon igényes tartalommal találkozhattok, ráadásul  nagyon kellemes hangvételben prezentálva. 

Könyvelem

Könyves vonalon kívül is zajlik az életem. Újra indult a főiskolai félév, így valószínűleg gyermekneveléssel kapcsolatos szakkönyvek is elő fognak kerülni, talán bejegyzés is lesz róluk, mert egy-egy korábban már publikált hasonló témával bíró posztom elég népszerű volt. 

Közben a kert is éledezik, én pedig neki is láttam tervezgetni. Első projektem a batáta csíráztatása lesz, mert szeretnék valami gyönyörű lógó-futó növényt kialakítani belőle, hiszen a kertészetekben nagyon drágán árulják ezeket a csüngő kaspós növényeket, miközben nem lehetetlen otthon előkészíteni a nyárra. Emellett van 4 magaságyás jellegű konyhakerti részem, ahova elméletben elkezdem a tervezgetést, hiszen mindjárt itt van a tavasz, amiről a hóvirágok már árulkodnak is. 

Elkezdtem használni a fitt karkötőmet, ami arra ösztönöz, hogy többet mozogjak, mindamellett egyek picit egészségesen. Ezek kivitelezése egy másik nagy tervem az idei évre. Sőt szeretnék olyan dolgokat is beütemezni, amiket eddig halogattam valamilyen okból, de erről majd később írok, ha sikerült leküzdenem a bennem rejlő gátakat. 

Nálam ilyen gondolatokkal, olvasmányokkal telt a január. Nálatok milyen volt az év első hónapja?

Többiek januárja:

Hullámvasúton az ízlésem - Témázás

 

Egy hasonló körbeposzt kapcsán voltam már résztvevője havi Témázásnak, de ugye mindig van új a nap alatt.

Mint gondolom, mindenki érzi saját magán is, hogy az ízlése változik, időről időre kizökken a megszokottból. Így van ez az irodalommal való kapcsolatom vonatkozásában is. Változik a szerzőkhöz fűződő kapcsolatom, újak jönnek, régiek mennek. Néha magam is meglepődőm azon, hogy régi nagy kedvenceim már nem vonzanak magukhoz, pedig korábban mennyire rajongtam értük.

Talán már ki is találtátok, hogy ezúttal olyan szerzőkről, könyvekről és műfajokról lesz szó, akikből, amikből kiszerettünk.

A változás legtöbbször jó, ezt érzem az olvasmányaimon is. Úgy vagyok vele, hogy nem kell félni attól, hogy már egy adott műfaj nem áll annyira közel hozzánk, hiszen vár még számtalan másik  felfedezésre. Mostanában ezt leginkább a romantikus könyvek vonatkozásában kezdtem érezni. Egyre ritkábban nyúlok utánuk a polcon sorakozó könyvek között. Sokkal inkább a krimi-thriller vonal vonz magával, bármi, amiben kis rejtély és történelem van, vagy éppen valami olyan, amiről kevés tudással rendelkezem, legyen az sci-fi, fantasy. A konkrét okot nem tudom megmondani, hogy miért alakult ez nálam mostanában így, de egyáltalán nem bánom. Sokkal nagyobb feltöltődést tud okozni egy olyan olvasmány, ami éppen ki tud zökkenteni a mindennapokból. Talán elcsépelten hangzik, de így van. A szimpla romantika ezt az érést az elmúlt időszakban nem tudta nyújtani.

Ebben az évben az újonnan felfedezett műfajokban számomra új szerzőket is tervezek megismerni, illetve igyekszem utánuk olvasni, hiszen ezek a műfajok (fantasy, thriller, pszichotriller) korábban nem álltak annyira közel hozzám, hogy bő ismeretem lenne, valamint kik azok a szerzők, akiktől érdemes olvasni. Úgy érzem, bőven van felfedezésre váró szerző és regény, nem feltétlen kell megállnom Stephen King, J.D. Barker és Koontz műveinél, mert ugye ők valódi nagyágyuk.

Ez az év nem csak a változásról fog szólni, hanem terveim szerint a bátorságról is, legalábbis, ami az olvasásaimat illeti, ami egyenesen elvezet az ízlésem változásához.

És akkor már oda is jutottam, hogy az év eleji nagy-nagy felfedezettem Szabó Magda. Nem mondom, hogy korábban nem próbálkoztam meg vele, de valahogy az első 10 oldal után mindig félre kellett tennem, mert valahogy nem felelt meg az ízlésemnek. Ebben a hónapban a bátorságomat elővéve felcsaptam Az ajtó című vallomásregényét, amely igaz történeten alapul. Gondoltam nem lehet olyan rossz, hiszen annyian imádják, biztos velem van a baj, hogy csak pár oldalig jutottam vele. Most, hogy valóban elkezdtem olvasni, az első két oldal ijedtsége után pedig nem tettem le, így valósággal beleszerettem az írónő stílusába, történetébe. Szerelem könyv lett, ami nálam elég ritkán történik meg. Ez a történet annyira, de annyira beszippantott, hogy állítom, számomra Szabó Magda lesz az idei év nagy felfedezettje, kedvence. Úgy gondolom, hogy remekül tükrözi az ízlésem változását, mert soha korábban nem sikerült még megbarátkoznunk, most meg egyenesen kiáltok az újabb történeteiért.

Szerintem Szabó Magda szemléleti legjobban azt, hogy idővel mennyit tudott változni az ízlésem, a stílus iránti elfogadásom.

Emellett korábban nehezebb témák felé sem nyúltam szívesen, sőt tudatosan kerültem azokat a szerzőket, műfajokat, amelyek kibillenthettek az egyensúlyomból, elkedvetleníthettek vagy éppen csak nehezebben emészthetőbbnek gondoltam őket. Nem azt mondom, hogy nem olvastam thrillereket, csak jobban megválogattam, hogy hol van az a határ, amit még be tudok fogadni. Mostanában - még akkor is, ha nem lesz belőle bejegyzés - keresem a nehezebb témákat, az olyanokat, amelyek elgondolkodtatnak, megrémisztenek, tehát valamilyen újfajta tapasztalást nyújtanak.

A másik meglepő műfaji változást a fantasy hozta el számomra. Korábban csak elvétve olvastam a műfajból, idén pedig már ezzel kezdtem az évet. Susanna Clarke Piranesi-je igazi meglepetés volt, nagyon szerettem. Sőt már tervbe is vettem több hasonló jellegű olvasmányt. Mi ez, ha nem annak a jele, hogy mennyit változik az ízlésem?!

Szerzők közül is voltak olyanok, akik kiléptek az életemből, azt még nem tudom, hogy mennyi időre, de most úgy látom, hogy hosszabb távon.

Ilyenek Vavyan Fable, akitől egy picit megcsömörlöttem, valahogy már azt vettem észre, hogy nem szórakozom olyan jól az általam még olvasatlan kötetein. Aztán ott van Victoria Holt, aki egy időben számomra a történelmi romantika királynője volt, de az elmúlt időszakban nem érzek késztetést, hogy olvassak tőle, pedig komolyan imádtam a regényeit, számolatlanul faltam őket.

Igen, bele kell törődnöm, hogy Sophie Kinsella sem tudja már hozni azt a bizonyos olvasási élményt, ami miatt korábban nagyon kedveltem, leginkább a boltkóros sorozatát. A romantika és történelem másik kedvenc írónője Julia Quinn volt, akitől a mai napig olvasok, de valahogy már nem a régi odaadással.

Íme, akik maradtak:

Évekre menően visszapörgetve az olvasási listáimat meg kell állapítanom, hogy magasan Agatha Christie viszi a pálmát, leginkább a sok újrázás miatt, most éppen az Öt kismalaccal újrázok, ami egyik kedvencem az írónőtől. Emellett M.C. Beaton, Leslie L. Lawrence is nagyon sokat előkerültek, tehát az ízlésem néha stagnál, de a krimi műfaja is egy biztos pont maradt az évek során. Gondolkodtam, hogy utóbbi két író, miért népszerű nálam, de csak annyira jutottam, hogy ismerős a stílusuk, lényegében folyton állandó, tudom mire számíthatok tőlük, emiatt konfortos olvasási élményt nyújtanak.

Az egyedüli, amiben talán nem változik olyan látványosan az ízlésem azok a mesék, pedig egyre többet olvasok belőlük. Továbbra is szeretem a nagy klasszikusok meséit, úgy, mint Csukás István, Benedek Elek, de folytathatnám a sort egész estig. Emellett az újonnan piacra lépő szerzőkkel is szeretek megpróbálkozni. A mese tehát határtalan számomra, valószínűleg ez az a műfaj, amely nehezebben hat az ízlésemre, egy sokkal állandóbb vonalat képvisel. Egyébként lehet, hogy én vagyok szerencsés, de mesében nagyon ritkán sikerül rosszat választanom.

Összességében csak pozitív hozadékról tudok beszámolni annak vonatkozásában, hogy az ízlésem időről időre változik, viszonylag széles skálán vándorol. Szerző, műfaj, olvasmány, lényegében mindegy is, de igyekszem velük kapcsolatban nyitottan állni a változások előtt, mert úgy gondolom, hogy minden változással csak fejlődőm, több élménnyel gazdagodom.

Köszönöm, hogy ismét részese lehettem a Témázásnak!

Többiek:

Pupilla, Anett, Sister, Heloise, Nita, Dóri

Földvári András: Elmentem világgá!

Ki ​ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.
Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már.
Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban.
Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon.
Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.
Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.
795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.
Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását…

Valamiért decemberben, miután elolvastam Földvári András utazásairól szóló írását elmaradt a bejegyzés megírása, pedig a könyvet és a benne rejlő történeteket nagyon szerettem.

A világjárvány idején úgy érzem, hogy azokban is - köztük bennem is - felértékelődik az utazás fontossága, akik igazából inkább csak otthon a kanapé biztonságában utaznak, esetleg határokon belül maradnak, bélyegként pedig ott van rajtunk annak hiánya, korlátozása is. Jómagam nem vagyok egy nagy világjáró, de itthon szeretem felfedezni a korábban általam még be nem járt megyéket, nevezetességeket, esetleg egy-egy remek éttermet. Földvári András is így lehet ezzel, de ő éppenséggel a repülőtereket gyűjti, bemutatásuk közben pedig sok vicces, érdekes, néhol elgondolkodtató, ijesztő anekdotákkal szórakoztat minket. Olvasás közben valahogy úgy éreztem mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék a Balaton partján egy lángosozóban, vagy egy kellemes délutánon egy budapesti kávézóban. 

80 élményt kapunk az olvasás során, vannak köztük kicsit gyengébbek, de nagyon ütősök is. Személy szerint 90%-ban remekül szórakoztam a történeteken. Általában esténként vettem elő a könyvet, elolvastam 4-5 történetet, azért ilyen keveset, hogy minél tovább tartson a karácsonyi szünetben ez a remek élmény, illetve számomra ebben a formában volt a legszórakoztatóbb is. Hallottam, hogy valaki számára túl tömény volt, de kérem szépen, a bon-bon is akkor finom, ha óvatosan kóstolgatjuk, erre érdemes odafigyelni az olvasás során. 

Szerettem azt, ahogy a repülés, a repülőterek és maga a felfedezés öröme megjelent a lapokon. Annyira érdekes az, amikor évtizedek távlatából is annyi szeretettel mesél az utazásairól, tapasztalatairól. 

Tetszett, hogy a stílus leginkább baráti. Sikerült nagyon könnyed hangvételben megszólítania az olvasókat, nem próbált fennkölt irodalmi húrokat pengetni, ami szerintem nem is illett volna jól a műfajhoz. 

Egyetlen negatív pontként a képek hiányát tudnám megemlíteni, sokkal jobban örültem volna, annak ha vizuálisan is tudtam volna élményt társítani az olvasáshoz. Remélem a kiadó, szerkesztők legközelebb ezt figyelembe fogják venni, mert sokat hozzá tudott volna tenni az amúgy is remek élményhez.

Nagyon örülök, hogy magyar nyelven az utazás irodalmi műfaja is egyre inkább teret nyer, mert van rá igény itthon is. Nem tudom, hogy az elmúlt időszakot miként élte meg a szerző, de én reménykedem és kívánom számára, hogy még sok-sok utazás lenyomata kerüljön be az útlevelébe, és számunkra még számtalan lapot töltsön meg a kalandjaival. 

C. J. Cooper : A könyvklub

Te mernél fenntartás nélkül bízni a szomszédasszonyodban?

Egy eleve kudarcra ítélt munkahelyi szerelem vége után Lucy Shaw felejteni akar: elhatározza, hogy új életet kezd. Egy, a nyüzsgő Londontól távol eső cotswoldi faluba költözik. Hamarosan korban hozzáillő barátokra talál, és reméli, hogy művészi ambícióit is megvalósíthatja.

Azonban a múltja utoléri új szomszédja, Alice személyében. Az álságos fiatal nő javaslatára könyvklub keretében hetente megidézik régmúlt korok vitatott erkölcsű hősnőit, amivel Alice-nek sikerül egymás ellen fordítania a jó barátokat és kegyetlen bosszút állnia korábbi képzelt sérelméért.

Ezután már semmi sem az, aminek látszott. Se idilli béke, se barátság, csak rejtélyek és torokszorító félelem…

Hirtelen felindulásból vásároltam meg a regényt, talán ezért is történhetett meg az, hogy teljesen mást nyújtott, mint amit elsőre vártam volna. Bevallom, hogy a címe volt az, ami egyáltalán a látókörömbe terelte magát a könyvet, na meg a borítója. Úgy gondoltam, hogy egy könnyed, csajos történetet kapok, ahol a könyveké és a vidéki tájé a főszerep, ráadásul mindezt stílusosan Angliával megspékelve. 

Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A fülszöveg elolvasása után kezdett gyanússá válni, hogy inkább krimi, talán thriller vonalon fog mozogni a téma. 

A történet szerint megérkezett Alice az idilli kisvárosba és beköltözött a Lucy melletti házba. Innentől megindul egy bosszúhadjárat, aprólékosan kidolgozott lépések alapján, ami végül rettegéshez vezet, de valójában senki nem ismeri az okokat, csak gyanítja, hogy valami munkálkodik az megszokott környezetében. Ahogy mindenki el van foglalva a saját kis titkával úgy lesz egyre szövevényesebb az ok és okozati háló, amit Alice tart kézben. A kérdés pedig mindvégig ott munkál, hogy ki fogja elnyerni méltó büntetését?

A karakterek látszólag barátok, de inkább közeli ismerősöknek nevezném őket, valójában senkiről nem tudunk meg túl sokat, ami számomra kicsit zavaró volt. Örültem volna, ha nem csak az egyes karakterek kisebb-nagyobb titkába kapunk betekintést, hanem megtudunk egy kicsit többet is akár a külsőségeket, akár a belső vívódásokat tekintjük. A regény során csak felszínes ismeretséget tudunk kötni a szereplőkkel. Lucy és Alice talán a kivételek ez alól, hiszen ők a regény fő mozgatórugói, tőlük indul és velük zárul a titok. 

Nem mondom, hogy bármelyik szereplő is közel tudott volna kerülni hozzám, ami lényeges lenne számomra, hogy bele tudjam élni magam a cselekménybe. Itt sajnos kívülálló maradtam. 

Alice karaktere volt számomra izgalmasabb, a mániákusság és a módszeresség jegyeit nagyon jól hozta. Lucy viszont néhol bugyutának tűnt, sőt talán a lány a vonaton karakterét is magán hordozta, amit nem szerettem. Nem mindig volt érthető, hogy mit miért tesz, miért nem látja a nyilvánvalót és miért megy bele olyan butaságba, amiről egyértelműen tudta, hogy veszélyezteti őt. 

Az angol kisvárosi légkör sem jön át a lapokon, nagyjából bárhol a világban játszódhatott volna. Szerettem volna, ha ez a légkör, a dermesztő atmoszféra sokkal jobban megjelenik az olvasás során. 

A könyvklubot viszont úgy érzem, hogy nagyon jól beleépítette az írónő a történetbe, szerettem azokat a részeket olvasni. Örültem, hogy valós irodalmi klasszikusok jelentek meg a választott könyvek között, tetszett ahogy a karakterek vitáztak egy-egy regény fő mondanivalóján. 

A  villanásnyi izgalmak  után, meg a viszonylag érdekes levezetést követően a titok hatalmas csalódás volt. Ennél valami sokkal ütősebbre számítottam egy thrillertől. 

Nem gondolom, hogy rossz vagy unalmas lett volna a regény, de a cím és a fülszöveg alapján többet vártam. Nagyon hamar kiolvastam, mert ettől függetlenül kíváncsi voltam a nagy titokra, meg arra, hogy mi lesz a szereplőkkel, de nem lett életem thrillere. 

M.C. Beaton: Agatha Raisin és a szuperszamár (30.)

Agathatát csúnyán rászedik, megvezetik egy kamugyilkosság kamubűnjelével. A kínos epizód alkalmasnak látszik a lejáratására, ám ő felveszi a kesztyűt. E kompromittáló akciónak látszólag semmi köze ahhoz a megbízáshoz, amelyet kevéssel korábban az egyik helyi üzemtől kapott Agatha nyomozóirodája: a főnökség ipari kémkedésre gyanakszik.

Agatha és csinos fiatal segítője, Toni azonban jó szokásuk szerint szimatot fognak, és a gyanakvókra kezdenek gyanakodni. Hamarosan bekövetkezik egy haláleset, ami a bíróság szerint baleset volt, okozóját az üzem udvarán élő szamárban jelöli meg. Javasolja: tegyék el láb alól szegény fülest. Csakhogy országos mozgalom indul a megmentésére. Vajon sikerül-e végül? És vajon beigazolódik-e Agatha gyanúja az üzemmel kapcsolatos üzelmekről? És Agatha „több mint barátja”, Sir Charles Fraith vajon elveszi-e a helyi újgazdag família leányát? Amúgy pedig a nyomozónő vigasztalódik-e szerelmileg? 

Immáron 30. részéhez érkezett az Agatha Raisin sorozat, kimondani is sok, az pedig még inkább, hogy töretlenül szeretem a sorozatot és követem is a megjelenéseket. 

Agatha ebben a részben is hozza a formáját, továbbra is magánnyomozóként praktizál, karöltve csinos segítőjével Tonival, valamint felbukkan az elmaradhatatlan Charles és Roy is. 

Egy akkumulátor gyárban kapnak egy látszólag remek megbízást, érdekes ipari kémkedés ügyében. Azonban hamar befigyel egy láb az erdőben, mellyel elindul Aggie kálváriája és ismételten nem kis slamasztikában találja magát. Ezúttal remek kiegészítő karakter Csitt-Csatt, a szamár, akire rákerül Agatha méregdrága kabátja is, hogy abban parádézzon tovább. A gyár egy alkalmazottja meghal, Csitt-Csatt pedig Agathaék nélkül igen nagy pácban ülne, de mivel a kis társaság kézbe veszi az ügyet, így gondolhatjátok milyen nyomozás veszi kezdetét. 

Dióhéjban ennyi a történet, nem eget és földet megrázó, de azért megkapjuk a szokásos formulát.

Úgy érzem, annak ellenére, hogy sokak a régi Beaton-féle nyomozást vélik visszaköszönni, én magam  inkább azt éreztem, hogy valahogy most nem volt a legjobb formájában az írónő. Az első részek színvonalát számomra továbbra sem hozta, de az előző két részhez képest tényleg kicsivel viccesebb, komplexebb lett. Személy szerint az akkumulátor gyár dolgozóival egyáltalán nem voltam kibékülve, nagyon kuszák voltak a karakterek, azt éreztem, hogy valójában funkció nélkül vannak ilyen sokan és csak növelik a szereplők számát. 

A könyv közepétől éreztem azt, hogy Aggie valóban él, vicces, tudjátok a megszokott kedves karakter. A vidéki atmoszférát most nagyon hiányoltam, számomra a helyszín nem idézte meg a vidéki Angliát, amit korábban olyan jól hozott az írónő. 

A szamaras részek kicsit butácskára, olyan csacsisra sikeredtek, de nem bántam, hogy kicsit ezzel dobta fel az írónő a nyomozást, eltért a megszokottól, így ez számomra pozitív, vicces volt. 

Agatha - természetesen - ismét új "párra" lel, de ezúttal valahogy ez sem tudott annyira lenyűgözni, mert már elcsépelt volt. Nem jött a romantikus vonalhoz semmiféle plusz, amitől meg tudtam volna emelni a kalapomat, ezt kicsit sajnáltam is. Ettől  függetlenül nem Agatha vonatkozásában, de maradt olyan szál, ami sajnos elvarratlan maradt.

Továbbra is remekül hozta az erős nő, de mégis oly gyenge, főleg akkor, amikor férfiakról van szó érzést, hogy valahogy nem tud bosszantani még a szokásos Aggie és Roy féle nyávogás sem. Továbbra is szeretem az összes karaktert, bár Tonit valahogy még mindig kicsit gyengének tartom, de ez szerintem leginkább azért van, mert Agatha túl erősen pulzál melletteÍ mindvégig. 

Az írónő bekövetkezett halála miatt már csak egy rész maradt a magyar olvasók részére, a 31., amit nagyon sajnálok, mert cosy mistery terén számomra az Agatha Raisin sorozat a No1.

Amennyiben egy szórakoztató, vicces, könnyed krimit kerestek, akkor továbbra is ezt a sorozatot tudom szívből ajánlani. Aki egyszer ráérez a sorozatra azt nem ereszti egészen addig, még az utolsó részt is el nem olvasta, ami garantáltan gyorsan bekövetkezik.

Susanna Clarke: Piranesi

A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.

Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.

Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.

Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.

Most fejeztem be az olvasást és egyből azt éreztem, hogy muszáj Nektek is kicsit betekintést engednem egy számomra szürreális történetbe. Talán eddig nem mertétek kézbe venni ezt a kötetet, mert nagyon vadnak tűnt a fülszöveg alapján, de elöljáróban annyit elárulok, hogy kár lenne kihagyni. 

A borító engem nem igazán mozgatott meg, egyedül a fülszöveg és az írónő hírneve volt az, ami olvasásra késztetett.

Egy furcsa párost figyelhetünk meg, Piranesit és A másikat. Eleinte kicsit kusza a történet, a kép, a leírások, nem tudjuk kikkel állunk szemben, de azt sem, hogy Piranesi, miért Piranesi vagy éppen ki A másik, mi van a falakon kívül. Ez a kusza kezdet szépen lassan kezd elcsitulni, ahogy haladunk a szobákban, kezdjük megismerni furcsa lakóit, a "berendezését" és magát a Házat. Bár az igazat bevallva az olvasás végére sem merem azt mondani, hogy kiismertem a világot, mert attól nagyon távol álltam, de kezdtem megérteni.

A leírások kiválóak, leginkább abból a megfontolásból, hogy ráerősítsenek Piranesi tudós mivoltára. Piranesi pszichológiai szempontból módszeresnek tűnik, de pont ettől lesz annyira különleges a regény atmoszférája és maguk a zsánerek is érdekesek. Ezt a módszerességét naplók írásával is megerősíti, nagyon precízen vezeti a feljegyzéseket, emellett beletörődik az általa ismert világ kisebb, esetleg jóval nagyobb hibáiba is. Számára az a fontos, hogy megélje a napokat, túléljen és a kutatás, felfedezés iránti vágyát kielégítse.

Az idő már az elején megbomlik - az olvasó számára is -, a naplók ehhez is remek hátteret szolgáltatnak. Egy nagyon érdekes idősíkon mozog a történet, soha nem tudjuk, hogy pontosan hol is tart a kronológiában, de azt sem, hogy mennyi idő telt el a megismert események és benyomások között. 

A cselekmény az elejétől fogva rabul ejtett, nagyon érdekesen felépített világba csöppenhettem bele. Az atmoszféra furcsa és egyben morbid is, de közben meg folyamatosan kíváncsiságot kelt. Nagyon szerettem, hogy a szobrok kiemelt szerepet kaptak a történet során, remekül belesimultak a történetbe, szinte érezni lehetett, hogy hatnak Piranesire is szimbolikus megjelenésükkel. 

Nem is tudnám pontosan meghatározni, hogy egy mesét, egy disztópiát vagy valami meghatározhatatlan műfajt olvastam el. Pompás írás, amit meg kell tapasztalni, ahhoz, hogy meg lehessen érteni a hatását. Emellett a világ felépítése is remekre sikerült, nagyon izgalmas, újszerű megoldás volt ahogy az írónő rakosgatta egymásra a Ház elemeit. 

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága vételen.

Piranesi egészen közel került hozzám, nagyon megkedveltem a karakterét már egészen az elején. Annyira tiszta, kedves, szorgalmas és egyszerű volt, hogy nem lehetett érzelem nélkül olvasni a történetet.

A végtelen meg olyan hipnotikusan jelent meg, hogy könyvben ilyet még nem olvastam, nem éltem át. A Ház a végtelen falakkal, termekkel, teremtményekkel, szobrokkal, a leírások által egyszerűen lenyűgözővé vált. 

Az utazás szót használnám leginkább térben, időben és lélekben egyaránt. Ahogy megmozdul valami a házban, a halak, a madarak, szinte ösztönzött arra, hogy tudni akarjam mi van a következő teremben, hova fog vezetni Piranesi útja - nem csak fizikálisan -, de az is érdekelt, hogy mindez honnan jött egyáltalán. Számos kérdés volt, ami ott bizsergett hátul az agyamban, valahogy mintha folyamatosan piszkálgatták volna az érzékeimet az olvasás során. 

Nagyon jó lenne belelátni Clarke gondolataiba, hogy milyen észjárás és mesélő képesség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen remekül megírt történetet tudjon adni az olvasóknak, ami főleg a mai világban egészen inspiráló. Egyszerűen az érzés, hogy ott van ez a karakter, aki a nehéz helyzetben is meglátja a jót, mi pedig néha sírunk, hogy milyen rossz is mostanában az életünk... Hát, kérem szépen, ez az olvasás nekem nagyon-nagyon pozitív kicsengésű volt így év elején! 

Zárásul: Nem tudom, hogy azért esett most annyira jól ez a furcsa történet, mert kimozdított a komfortzónámból és valami egészen újszerűt mutatott számomra, esetleg azért, mert az írásmód volt lebilincselő és a kuszasága ellenére mindvégig logikus tudott maradni. Nem tudom.... Ezért ajánlom mindenkinek, hogy lépjen be ebbe az elvarázsolt világba és tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor elveszünk egy pár órára valami egészen ismeretlenben, ami rejtélyes, kusza, de mégis nagyon eszes.

Ez volt 2020. - Évösszegző

Nem mondom, hogy egyszerű év volt 2020., ezt gondolom mindenki tudja, megérezte, tehát sok értelme nincs is ezt túlragozni. 

Az olvasási szokásaimon mit sem változtatott, mondhatom, hogy elég termékeny évet zártam. Ami az olvasmányokat illeti, volt köztük sok izgalmas és nem annyira lenyűgöző történet is. Ez így is van jól, hiszen ezáltal csak tágul a látoköröm, új történeteket ismerek meg, olyanokat is, amelyekre korábban csak fanyalogtam volna.  

A múlt évből a Piranesi az egyetlen olvasásom, amely még folyamatban van, a műfaja miatt kicsit lassabban haladok vele, de úgy érzem, hogy kezd magába szippantani a furcsa világ és kevéske lakója. Év elején szerintem meg fogok küzdeni vele, de remélem kellemes tapasztalatokkal fogom becsukni a könyvet. 

Nézzük 2020. olvasmányait!

−44%

Ez összesen nem kevesebb, mint 55 db könyvet jelent, és figyelem! 18900 oldalt!  

Személy szerint büszke vagyok az idei teljesítményemre, kivéve a blogolás terén, valahol lazítani kellett, sajnos a blog volt az áldozata ennek. Az online tanulás sem nekem, sem a gyermekemnek nem volt egyszerű, főleg munka mellett, de megugrottuk, mindketten sikeresen zárjuk az évet, félévet. Nekem januárban még lesz egy vizsgám, de ez már úgy gondolom, hogy nem olyan vészes mennyiség.

A Molyon idén rendszeresen vezettem az olvasásaimat, amit fejlődésnek tartok, mert elég hanyag szoktam lenni e téren. Sokat nézelődtem és időztem az oldalon, akárcsak az Instagramon. Ezek tanlán holt időnek tűnnek, de lényegében remek kikapcsolódás csak úgy céltalanul görgetni, picit "belelesni" mások életébe, gondolataiba.

A legjobban idén Joanne Fluke Hannah Swensen süti és gyilkosság sorozata esett, mint újrázás. Valahogy ez tudott a legjobban kiszakítani az idei év eseményeiből, de Rita Falk sorozatának ismételt elolvasását sem bántam meg, amit kibővítettem a friss megjelenéssel is. 

Nem is csoda, hogy idén többet nyúltam a könnyed olvasmányokhoz, valószínűleg valamiféle kompenzálása volt a világban zajló eseményeknek. 

Emellett elkezdtem sorozatokat is nézni, ami eddig annyira nem volt rám jellemző. Nagyon tetszett A korona, Agatha Raisin is felvidított, de legújabb imádat Bridgerton, annak ellenére, hogy nem mindig korhű, a szereplők sem feltétlen testesítik meg a képzeletemben élő karaktereket, de mégis azt mondom, hogy igazán elvarázsolt és remekül szórakoztatott. 

Amit pozitívumként látok a könyves világban az a kiadók erőssége, az ahogy mindent megpróbáltak az évben a túlélésük és az olvasók érdekében, még úgy is, hogy rengeteg rendezvény - ami egyébként olvasó csalogató, profit termelő - elmaradt. Nehéz év van mögöttük, de én nagyon drukkolok nekik, hogy egytől egyig túléljék ezt a furcsa időszakot. 

Emellett az idei felfedezéseim a youtube csatornák, amelyek kis hangyák módjára szorgoskodnak és gomba módjára növögetnek. Személy szerint örülök nekik, egy újabb színfoltok a könyves világban. A bátorságukat pedig csak csodálni tudom, ki mernek állni és arccal, személyiségükkel felvállalni a véleményüket. 

A podcastok is a mindennapjaim részévé kezdenek válni, örülök, hogy ilyen formában is van színvonalas könyves, könyvekhez kapcsolódó tartalom. 

Igazából biztos ki lehetne térni még egy csomó történésre, részletezni a leírtakat, de úgy gondolom, hogy ebből az évből így értékelés szempontjából IS elég ennyi. 

Reményekkel és izgalommal telve köszöntöm a 2021. évet, bízzunk a legjobbakban és egy boldogabb új évben!