Ki ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.
Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már.
Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban.
Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon.
Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.
Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.
795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.
Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását…
Valamiért decemberben, miután elolvastam Földvári András utazásairól szóló írását elmaradt a bejegyzés megírása, pedig a könyvet és a benne rejlő történeteket nagyon szerettem.
A világjárvány idején úgy érzem, hogy azokban is - köztük bennem is - felértékelődik az utazás fontossága, akik igazából inkább csak otthon a kanapé biztonságában utaznak, esetleg határokon belül maradnak, bélyegként pedig ott van rajtunk annak hiánya, korlátozása is. Jómagam nem vagyok egy nagy világjáró, de itthon szeretem felfedezni a korábban általam még be nem járt megyéket, nevezetességeket, esetleg egy-egy remek éttermet. Földvári András is így lehet ezzel, de ő éppenséggel a repülőtereket gyűjti, bemutatásuk közben pedig sok vicces, érdekes, néhol elgondolkodtató, ijesztő anekdotákkal szórakoztat minket. Olvasás közben valahogy úgy éreztem mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék a Balaton partján egy lángosozóban, vagy egy kellemes délutánon egy budapesti kávézóban.
80 élményt kapunk az olvasás során, vannak köztük kicsit gyengébbek, de nagyon ütősök is. Személy szerint 90%-ban remekül szórakoztam a történeteken. Általában esténként vettem elő a könyvet, elolvastam 4-5 történetet, azért ilyen keveset, hogy minél tovább tartson a karácsonyi szünetben ez a remek élmény, illetve számomra ebben a formában volt a legszórakoztatóbb is. Hallottam, hogy valaki számára túl tömény volt, de kérem szépen, a bon-bon is akkor finom, ha óvatosan kóstolgatjuk, erre érdemes odafigyelni az olvasás során.
Szerettem azt, ahogy a repülés, a repülőterek és maga a felfedezés öröme megjelent a lapokon. Annyira érdekes az, amikor évtizedek távlatából is annyi szeretettel mesél az utazásairól, tapasztalatairól.
Tetszett, hogy a stílus leginkább baráti. Sikerült nagyon könnyed hangvételben megszólítania az olvasókat, nem próbált fennkölt irodalmi húrokat pengetni, ami szerintem nem is illett volna jól a műfajhoz.
Egyetlen negatív pontként a képek hiányát tudnám megemlíteni, sokkal jobban örültem volna, annak ha vizuálisan is tudtam volna élményt társítani az olvasáshoz. Remélem a kiadó, szerkesztők legközelebb ezt figyelembe fogják venni, mert sokat hozzá tudott volna tenni az amúgy is remek élményhez.
Nagyon örülök, hogy magyar nyelven az utazás irodalmi műfaja is egyre inkább teret nyer, mert van rá igény itthon is. Nem tudom, hogy az elmúlt időszakot miként élte meg a szerző, de én reménykedem és kívánom számára, hogy még sok-sok utazás lenyomata kerüljön be az útlevelébe, és számunkra még számtalan lapot töltsön meg a kalandjaival.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése