Bookline Lapozó, avagy cserélj, vigyél és hozzál! - Töltsd velünk a délelőttöt!

Nagyon szeretem azokat a kezdeményezéseket, amelyek az olvasást népszerűsítik. Ilyen kezdeményezés a Bookline Lapozó szolgáltatása is, ami jelenleg a budapesti Millenárison működik, ráadásul egy Lapozó a felnőtteket célozza meg, egy pedig a gyerekeknek szól(na).

A Lapozó a fenntarthatóság jegyében született meg, azért, hogy bárki hozzáférhessen az olvasás élményéhez, ráadásul mindezt úgy, hogy a számunkra feleslegessé vált könyveket nem kidobjuk, hanem betesszük a közösbe.

 Ami nálunk már csak a helyet foglalja, esetleg nem szeretnénk a polcunkon tudni az másnak még lehet érték, még sok olvasási élményt és örömöt okozhat.

A Lapozók kialakításának köszönhetően nem muszáj elvinni a könyvet, hanem leülhetünk és átlapozhatjuk, olvasgathatjuk, de a fűben egy pokrócon elnyújtózva, esetleg a tó partján egy nyugágyban ülve is elmerülhetünk a történetben, majd visszatesszük a polcra, hogy mások is kikölcsönözhessék.

A Széllkapu parkba érkeztünk meg, ahol a mélygarázs remek parkolási lehetőséget nyújt, mert bevallom, ha nem muszáj nem szeretek Budapesten a kis utcákban parkolni.

A parkba belépve egyből látható a függőkert, egy kis tó és a gyerekek kedvence a mozgó szökőkút, a nagy melegben nagyon kellemes, igaz ma nem lehetett pacsálni, mert nem kedvezett neki az időjárás, de a függőkertet természetesen megmásztuk. 

Innen átmentünk a Millenáris parkba, ahol először megcéloztuk az Európa Pont előtt, a Nagyszínpaddal szemben lévő Lapozót. Itt cserélnek gazdát a felnőtteknek szánt könyvek. 

Szerettem volna belepecsételni az általam elhelyezett könyvekbe is:

„Ez a könyv ingyenes, közös, és nem szeret olvasatlanul porosodni.”

 

Azonban sajnos meg kellett elégednem a pecsételés illúziójával, ugyanis a tintapárna nem volt a helyszínen. :( 

Sebaj, ezen túllendülve a jól pakolható, igényesen kivitelezett szekrényben elhelyzetem a könyveimet, volt köztük krimi, önfejlesztő, humoros, sci-fi kötet is, majd én is nézelődni kezdtem. Kíváncsi voltam, hogy milyen könyveket hagynak ott az olvasni szerető molyok. Meg kellett állapítanom, hogy sokan továbbra is úgy gondolják, hogy ide mindenféle, régóta a pincében porosodó könyvet el lehet hozni, egyébként ezzel nincs is baj (majd lentebb mutatom, hogy miért is) addig, ameddig szép állapotban vannak ezek az olvasmányok. Azt is sikerült egyből felmérnem, hogy frissebb (érts. kb. elmúlt 10 év) könyvei nem igazán találhatóak meg a polcokon. Helyettük van sárga krimi, útikönyvek, kötelező olvasmányok. Itt nem az Egri csillagokat (pont ott volt a polcon, ha valaki keresné) szeretném leszólni, mert ezek is részei irodalmunknak, de úgy gondolom, hogy bőven lenne olyan könyv is a polcainkon, ami nálunk már csak porosodik, egyébként sosem olvasnánk újra, de nem is olyan könyv, amit egykor mindenki polcán ott lapult, azaz kevesen érdeklődnek iránta. Érdekes lenne, ha a felfogásunk egy picit el tudna mozdulni abba az irányba, hogy nem birtokolni szeretnénk, hanem hajlandók lennénk megosztani az élményt, jelen esetben az olvasás élményét. Szóval nagyon örülnék, ha legközelebb már arra mehetnék ki a parkba, hogy olyan könyvek is helyet kaptak, ami az elmúlt 10 évben kerültek ki a könyvesboltok polcaira. 

Ezután kíváncsian a Zöld Péter tematikus, népmesei hagyományokat megelevenítő játszótér felé vettük az irányt, hogy a legkisebb is kedvére szórakozhasson. Egy jó tanács: zárt cipőt vigyetek! A talaj apró kavicsokkal van felszórva, hogy a játékokat biztonságosan lehessen használni. Van kötélpálya, körforgó, csúszda, vár és még a sárkányra is fel lehet ülni, közben harangot is kongathatunk. Nekünk nagyon tetszett a játszótér. 

A játszótér bejáratánál pedig a nap csalódása ért, amikor megláttam a legkisebb olvasni vágyó molyoknak szánt Lapozót: kongott az ürességtől, pedig amíg a játszótéren voltunk nem egy és nem is kettő család lépett oda, hogy nézelődjön, igaz rajtunk kívül senki nem hozott magával könyvet. Mielőtt bementünk a játszótérre elhelyeztem a hozott könyveket a kis polcokon, sajnos pecsételésre itt sem volt mód, és mire kiértünk (kb 25 percet voltunk a játszótéren) már el is vitték a könyveket, amelyeket érkezésünkkor betettünk. Ennek nagyon örültem, mert remélem valaki nagyon jól fog szórakozni az olvasás során, talán ennek hatására később ő maga is kedvet fog érezni, hogy elhelyezzen egy-egy könyvet a polcon, hogy más is örülni tudjon neki. 

Ezután visszafelé vettük az irányt, hogy megetessük a halakat, de közben rákukkantottam a felnőtt Lapozóra, ahol nagy örömmel konstatáltam, hogy már csak az önfejlesztő kötet maradt ott az általam kihelyezett könyvek közül, így kb. 30 perc alatt új gazdára leltek a könyveim. Öröm és boldogság!

Végül egy finom ebéd után hazafelé vettük az irányt, de közben megálltunk még Szentendrén, ahol mutatom az egyik kedvenc könyvcserélő Könyvmegálló helyemet:

A sétáló utcában, közvetlenül a Tour Inform irodája mellett található ez a telepakolt szekrény. Itt sem csak új könyvek vannak, ahogy az látszik is, de bőven van választék, a nyelvkönyvektől kezdve, a régi krimiken át a lexikonokig, Daniel Steel és angol nyelvű irodalom is volt szép számmal. Voltak frissebb megjelenések is, igaz itt sem sok, de legalább volt. Úgy gondolom, hogy Budapesten ahhoz képest, hogy nagyváros sokkal szerényebben töltik fel az olvasók a cserepontot, mint a festői Szentendrén. Lehet, hogy még friss a kezdeményezés és majd oda fognak szokni az olvasni szerető emberek, de egyelőre nagyon kevés a hajlandóság, ami azért valljuk be, elszomorító.

Amíg Budapestről könyv nélkül távoztam, Szentendrén találtam pár, számomra is érdekes kötetet, amiért természetesen én is gyakran szoktam cserét otthagyni. 

Megmutatom mely könyvek jöttek velem hazáig: 

Kérlek, ha tehetitek vigyetek könyvet, hogy másnak is örömet okozzon! 

Julie Klassen: Híd a Temzén

 Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután elkövet egy megalázó hibát, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik meg egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor a munkaadója arra kéri az ifjú ügyvédet, hogy hagyja el Londont, és egy gyilkosság ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz a fogadalmát betartania. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a kies szigetet. De vajon bízhat-e benne Benjamin?

Ismét egy történelmi romantikus regényt hozott az utamba a sors. Többször is említettem, hogy ez az egyik kedvenc műfajom, egyszerűen nem tudom megunni a történelmi kalandozásokat, a gyönyörű ruhákat, a régies atmoszférát, úgy általában az egész témakört. Mindig azt várom a regényektől, hogy picit Austen korába röppenhetek vissza, és általában igyekszem is kutatni azokat a regényeket, történeteket, amelyek esélyt adnak egy kellemes időutazásra a régensség korszakába, de legalábbis ahhoz közeli korba.

„A szállingózó köd mögül újabb részletek villantak fel a szigetből. A híd mögött gyepes terület vezetett egy széles verandára, amely elölről és oldalról is körbevette a kőből épült udvarházat. A bejáratát két oldalról egy-egy oszlop fogta közre, a falból jobb oldalon egy három szint magas ablakfülke ugrott ki. Ben követte a tekintetével felfelé egészen a mellvéddel felszerelt, magas tetőig, és kellemetlen bizsergés szaladt végig az idegein.”

Annak kimondottan örülök, ha némi kaland is ígérkezik a múltba révedés mellett, nem feltétel, hogy krimi és romantika is legyen egyszerre, inkább az villanyoz fel, ha a korszakban el tudok merülni, legyen szó a gyönyörű ruhákról, a stílusról, az életmód megjelenési formáiról és természeten a tájról, akár vidék, akár város a helyszín. Anglia pedig egyenest hab a tortán, mint ahogy Klassen regényében is nagy hangsúlyt kap a vidéki angol életérzés, egyszerűen zseniális.

A történet szerint Benjamin Booker egy kezdő ügyvéd, akit első látásra könnyen megvezet az ő szemében ártatlannak tűnő női védence. Egy ilyen bírósági fiaskója után történik, hogy az ügyvédi iroda egyik társa gyilkosság áldozatává válik. A szálak pedig a Temze partján található kis szigetre Belle-szigetére vezetnek, ahol természetesen egy gyönyörű nő, Isabelle Wilder kerül szorongató helyzetbe, mint lehetséges méregkeverő. Benjaminra hárul a feladat, hogy saját kísérteteivel megküzdve felgöngyölítse az ügyet, de ő maga sem tudja, hogy hihet-e a nőnek, hiszen minden bizonyíték ellene szól. Isabelle, aki szülei és testvére halála után többet nem hagyta el a szigetet egy igen furcsa helyzetbe kerül, harcolnia kell az ártatlanságáért és a szigetéért is. Nem tudja, hogy Benjamin lesz az, aki megvádolja, vagy éppen megvédi őt.

Ebben a regényben a megjelenő a feszültség és romantika mellett váratlan fordulatok is helyet kaptak. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan volt a krimi szál, de véleményem szerint jól meg volt írva és a történetbe való beépítése is teljesen szerethető volt. Néha éreztem, hogy az írónő kicsit túl is csavarta a dolgokat, mert itt-ott nem volt túl logikus a felépítés, de ettől függetlenül összességében pozitív olvasási élmény volt a regény ebből a szempontból is.

Számomra Ben volt a legszimpatikusabb karakter a történet során, teljesen szerethető volt leginkább a néhol nagyon esetlenre sikeredett megnyilvánulásai által, de érezhető volt, hogy mekkora szíve van, ami néha tévútra viszi, de az esze azért szerencsére a helyén van. Megjelent a családi szál is Benjamin vonatkozásában, ami kellemes hátteret biztosított azáltal, ahogy a testvéri versengés és a szülőtől való elidegenedés megjelent.

A karakterek háttere is jól kidolgozott volt, lényegénben nagyon elevenen jelentek meg, a mellékszereplők is, jól megtalálták a helyüket, nem vették el a lényegi száltól a figyelmet, de nagyon jól kiegészítették azt.

A picit misztikus történés, amely az álom és valóság közötti mezsgyén mozgott Isabelle-t is érdekessé tudta tenni, de egyébként is teljesen szerethető karakter volt, viszont nála éreztem némi bizonytalanságot saját magával és az érzelmeivel kapcsolatban, csak ezért nem ő lett a kedvencem.

Egy szép kerek romantikus történelmi regényt olvashattam, igaz picit gyengébb krimi szállal, de kit érdekel, amikor az atmoszféra ennyire meg tudott venni. Ráadásul kedvet is kaptam, hogy a Temzén található számtalan szigetet felírjam a bakancslistámra, remek kirándulási lehetőségnek tűnik, az Angolnás pite-sziget kimondottan csábít, ilyen névvel biztos izgalmas kis hely. Azt az egyet nem bántam volna, ha a könyv terjedelme egy picit rövidebb, mivel úgy éreztem, hogy egy-egy felesleges, ismétlődőmozzanat hátráltatja a cselekményt, a hosszú leírások elhagyásával a cselekmény pedig pörgősebb tudott volna lenni.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett az írónőtől ez a regény is, gyorsan olvasható, kellemes karakterábrázolás és kiváló atmoszférateremtés jellemezte.

Dr. Oláh Tibor: Nem vagyunk istenek, de ennél többet érdemelnénk...

Fülszöveg: Az ​orvosi diploma megszerzését követően negyvenegy évig dolgoztam sebészként, vagyis közel öt évtizedet töltöttem el a magyar egészségügyben. Pályám során voltam kiképzésben részesülő beosztott orvos, majd az idő múlásával közép-, illetve felsővezető. Rövidebb-hosszabb ideig tagja voltam a magyar sebészet valamennyi vezető testületének. A szakmai tudás állandó bővítése mellett beleláttam négy hazai egészségügyi intézmény működésébe, illetve megismertem a gyógyítás folyamatában érintett valamennyi szereplő típusos és nemritkán atípusos viselkedését. Könyvemben ezt a rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem fejezetekbe. A rendszer középpontjában a beteg áll, hiszen az ő érdekében történik minden, de kitérek a hozzátartozók, valamint az egészségügyi dolgozók szereplésére is. Írok a gyógyító osztályok működéséről, valamint bemutatom az ellátás finanszírozását is, de nem riadtam vissza a kínosabb témakörök (paraszolvencia, peres ügyek, az ideális főnök tulajdonságai) elemzésétől sem. Mindvégig igyekeztem a jó, illetve a rossz dolgokra egyaránt rávilágítani. A végén a jobbítás, az előrelépés lehetséges, illetve szükséges lépéseit próbáltam meg összeszedni. A könyv nagyobbik része már elkészült, amikor a COVID-19-es járvány kitört. A föld más országaihoz hasonlóan hazánkban is minden eddiginél nagyobb teher hárult az egészségügyre. A hatalmas igénybevétel ismételten rávilágított számos általam már korábban leírt problémára. A függelékben ezekről készítettem a teljesség igénye nélküli feljegyzéseket, és egyáltalán nem volt célom a történések pontos kronológiai rögzítése. 

A Publio Kiadó Gondozásában jelent meg Dr. Oláh Tibor ismeretterjesztő írása, a Nem vagyunk mi istenek, de ennél többet érdemelnénk….

Az író nem egy kitalált történetet oszt meg velünk olvasókkal, hanem azt a mérhetetlen széles spektrumon mozgó tapasztalati tudását, amelyet a közel öt évtizede tartó orvosi pályára lépését követően magáénak tudhat.

A ranglétrát végigjárta, ezáltal olyan belső információkkal rendelkezik a rendszer vonatkozásában, amellyel csak kevesek, azon kevesek sem a kendőzetlen, objektív valóságot vetítik az emberek elé, ha egyáltalán eljutnak addig, hogy hajlandók legyenek megosztani a tapasztalatukat, hanem azt, amit leginkább hallani akar a többség.

Dr. Oláh Tibor nem tipikus „sztárdoki”, hanem egy olyan ember, aki egész pályafutása során próbálta a betegeket a középpontba helyezni. Nagyon tetszett az a szemlélet, amit képvisel az író.

A Beteg című fejezet ezzel a mondattal kezdődik:

„Valamennyi beteg számára a saját betegsége, vagy a nála szükséges beavatkozás a létező legnagyobb, és legkevésbé sem vigasztalja, hogy a másiknak esetleg tízszer súlyosabb baja van, ráadásul ezeket pontosan kategorizáló skála nem is létezik.”

Ezzel a megállapítással maximálisan egyet tudtam érteni. Talán ez az állapot az, amelyet már élete során egyszer legalább mindenki megtapasztalt. A könyvben mindvégig nagyon érdekes levezetéseket kapunk az evidensnek tűnő megállapításokhoz.

Az egyes fejezetek az érdemi, az egészségügyi helyzet naprakész aktualitásai mellett csupa érdekes információt is tartalmaztak, rövid esetekkel szemléltetve. Ezek a rövidke anekdoták voltak azok számomra, amelyek emberivé és igazán szerethetővé tették az írást és magát az író személyiségét is.

Az egyes fejezetek érdekesek, néhol megmosolyogtatók, elszomorítók, de akár frusztrálók is tudtak lenni. Egy a lényeg, hogy sokféle érzést kiváltottak belőlem az olvasás során.

Eddig is volt egy határozott elképzelésem az egészségügyi helyzetünkről, de a könyv elolvasása után sokkal objektívabb nézőpontból tudom szemlélni, hiszen annyiféle szemszögöt mutatott meg nekünk az író, hogy muszáj volt olyan dolgokon is elgondolkodnom, amit korábban leginkább tudni sem szerettem volna.

Számomra a legérdekesebb – talán az aktualitása miatt is – a paraszolvencia, azaz a hálapénz fejezete volt. Most olvastam először az orvosbárók szóhasználatról, ami jelen esetben nem az orvos elhelyezkedését mutatja az orvosi ranglétrán, hanem összekötődik, és pejoratív értelmet nyer a paraszolvencia által.

„Korábbi munkahelyemen volt olyan munkatársam, aki a saját profilját kimagasló színvonalon művelte, de amikor javasoltam a fiatalok ilyen típusú beavatkozásokhoz jutását, rendszeresen a következőt mondta:

-Ez a műtét nem cukorka, hogy osztogassuk, és a betegek akkor járnak jól, ha mindenkit én operálok.”

De ugyanakkor a paraszolvencia előnyeire is kitért a szerző, mert bizony, ha ténylegesen belegondolunk, létezhet ilyen helyzet is. A könyvből az is kiderül, hogy miként lehet ebből előnyt  kovácsolni, úgy, hogy lehetőleg minden fél számára hasznos orvos-beteg helyzet alakuljon ki.

A könyv természetesen a kínosabb témáktól sem mentes, úgy, mint a fent említett paraszolvencia, perek, stb.

Ahogy olvastam a könyvet úgy éreztem, hogy nagyon logikus felépítésű, jól követhető és meglepően intelligens stílusban íródott. Amellett, hogy sok-sok tényt és információt megtudtam az egészségügyi rendszerről és annak szereplőiről mégis jól tudtam éreztem magamat az olvasás során, még akkor is, ha néha úgy éreztem, hogy összeszorul a torkom egy-egy jelenettől és az abban szereplőktől. Hol azért történt ez meg, mert együtt tudtam érezni a hozzátartozókkal, egészségügyi dolgozókkal, hol azért, mert éppen felháborított a viselkedésük.

A COVID-19 függelék csak később került be a könyvbe, hiszen az élet úgy hozta, hogy világjárvány alakult ki, amelynek alakulását egy remek, naplószerű feljegyzésekből álló íráson keresztül követhetünk végig. Ez hosszú évek múlva is remek emlékeztető lehet mindenki számára, mert néha nem árt emlékezni, de a tudásunkat is bővíthetjük a szakember általi ismertetővel.

A borító nagyon tetszik, igényes kiadás. Egyetlen zavaró tényező nekem a cím volt, amit értek, átérzem a mondanivalóját, de számomra sokkal tetszetősebb, emészthetőbb lett volna, ha egyszerűen csak a Nem vagyunk mi istenek a cím. Ettől függetlenül ez semmit nem vont le az olvasmány élvezeti értékéből.

Összességében úgy gondolom, hogy a hazai egészségügyi rendszer, annak résztvevői vonatkozásában egy hiánypótló, tényszerű, de ugyanakkor szórakoztató ismeretterjesztő kötetet vehetünk kézbe. A fejezetek logikusak, jól összeszedettek, sehol sem túlnyújtottak, magasfokú szakmaiságról tanúskodnak. Gyorsan tudtam haladni az olvasással, mert a téma és a stílus egyaránt magába szippantott. Úgy érzem, hogy egy olyan írás, amelyet érdemes elolvasni azért, hogy a témában néha beszűkült, egyoldalú látásmódunk kicsit ki tudjon szélesedni, mert az egészségügyben sem minden fekete és fehér.

A könyvet köszönöm a Publio Kiadónak!

Félévet zártam, nem is rosszul

 A félévzárással picit megcsúszottam, de Könyvelem Csaba videójának megnézését követően úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki ezt a kis összegzést. Az évben nem igazán hozta magát a vágy, hogy minden hónap végén zárást csináljak, de az év felét elérve úgy érzem, hogy van rá igényem, talán Ti is szívesen olvasnátok egy összegző-tervező-záró bejegyzést.

 

Az olvasásaimat a Moly oldalon viszonylag naprakészen vezetem, így onnan tudtam csemegézni. Statisztikailag szerintem egy egészen a tervek szerint alakuló félévet zárhattam, még akkor is, ha a bűvös ötvenet nem értem el.

 

Elolvasott könyvek száma 37 db, ami nem rossz annak tekintetében, hogy a nagy melegben nagyon lassan haladtam az olvasással. A terv 50 db elolvasott könyv volt, de nem bánom, hogy végül „csak” ennyi lett belőle. Az év végéig igyekszem elérni a 90 db történetet, meglátjuk, hogy miként fog alakulni az év második fele.

 

Legnagyobb meglepetés

 

Egyértelműen Szabó Magdától Az ajtó volt. Egyszerre letaglózott és lenyűgözött.

 

Legjobb friss megjelenés

 

Ide David Attenborough ismeretterjesztő kötetét, az Egy élet a bolygónkon-t említeném. Nagy hatással volt rám a kötet, amellett, hogy informatív és gazdagon illusztrált volt.

 

Legtöbbször olvasott műfaj

 

Továbbra is a krimi az én zsánerem.

 

Leghosszabb és legrövidebb könyv

 

24 oldallal a kettő legrövidebb könyv, amit olvastam Fizzy, a kis kertész volt Kovács Árpádtól, valamint Szebeni Hajnalka A sárkány és panda című meséje. A leghosszabb pedig Agatha Christie, Életem című memoárja, amely 692 oldal volt. 

 

Legszebb borítójú könyv 

 Szerettem a hangulátatá ennek a borítónak.

 

Kedvenc nonfiction

 

Avi Loeb, Földönkívüli kötete, amelyben egy idegen civilizáció első nyomait kutatja az író sajátos formában. Számomra érdekes volt, attól függetlenül, hogy egyáltalán hiszünk-e az írónak, hiszünk-e az idegen civilizáció létezésében.

 

Kedvenc könyv a szórakoztató irodalomból

 

P.G. Wodehouse könyvei általában mindig jó kedvre derítenek, bármikor szívesen veszem le a polcról az író könyveit, teljesen független a hangulatomtól, hogy mikor olvasom, illetve olyan kortalanok a témák, a humorát pedig nagyon bírom.

 

Kedvenc kiadó

 

A Park Kiadónak nagyon izgalmas megjelenései voltak az elmúlt időszakban, az általuk kiadott műfajok pedig nagyon széles spektrumot fednek le.

 

Kedvenc könyvcím

 

Sokat gondolkodtam ezen a ponton, de végül a Kakukli mellett teszem le a voksomat. Elég megfoghatatlan ahhoz, hogy érdekes legyen.

 

Kedvenc könyves kihívás

 

Mostanában nagyon el vagyok maradva a kihívásokkal, nem igazán vittem fel az olvasásaimat azokhoz a kihívásokhoz, amelyekre fel vagyok jelentkezve. A listámból a kedvencem a A rend őrei,  ami a krimikhez igazán passzentos is, kár, hogy még nincs meg a plecsni, de majd behozom.

 

Kedvenc idézet

 

„A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz.”

 

David Attenborough

 

Kedvenc könyv, amelyből adaptáció is készült

 

Az összes Agatha Christie-t ehhez a ponthoz szeretném hozni.

 

Kedvenc fülszöveg

 Rita Falk, Ebenhofer sorozata, amit szeretnék itt megemlíteni. 

Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr életében új, minden eddiginél félelmetesebb ellenség bukkan fel: a koleszterin. Száműzetnek az étrendből a Nagyi kiadós ételkölteményei és a Simmerl-féle híres húskenyér. S ha ez a megpróbáltatás még nem lenne elég, leég Liesl Mooshammer háza, az üszkös romok között pedig egy gyilkosság áldozatául esett fiatal nő holttestét találják meg. Az ügy felderítése Franzra vár, akinek egyszerre kell megküzdenie a nyomozással, a koleszterinnel, valamint a közös gyermekük, a kis Paul láthatását igencsak szigorúan szabályozó Susival is…

Rita Falk az Eberhofer-sorozat hetedik kötetében is a tőle megszokott fergeteges humorral folytatja Franz nyomozásainak krónikáját.

A morbid-fekete humor, a jó krimik és a jó ételek kedvelőinek.

 

 

Kedvenc magyar szerző

 

Szabó Magda

 

Kedvenc külföldi szerző

 

Agatha Christie

 

Legkedveltebb könyv

 

Ebben  a pillanatban éppen Peter Swanson regénye, Egy gyilkosság ára. Meglepően tetszett a cselekmény, a történetvezetés és a lezárás is. Mostanában ez ritkán jön így ki. Annak ellenére, hogy a Mini-könyvklub előtt nem is hallottam sem az íróról, sem pedig a regényről nagyon pozitív olvasási élményt kaptam.

 

 

Három könyv, amit biztosan elolvasol az év hátralévő részében

 

1.      Marie Benedict: Mrs. Christie rejtélyes eltűnése

2.      Musso: Most!

3.      Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély

 

Új megjelenések, amiket nagyon vársz még idén

 

Közeli megjelenések:

 

Lucy Coleman: Egy nyár Provence-ban

Candace Rose Radon: Kávéivók zsebkönyve

Clare Mackintosh: Húsz óra a halálig

Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton

 

Későbbi megjelenések:

 

Amy Meyerson: A firenzei gyémánt

Veronica Henry: Karácsony vidéken

Linda Castillo: A kívülálló

Katrine Engberg: Üvegszárny

 

 

 

 

Tervezett oldalszám, darabszám az év végéig

 

Szeretném megcélozni a 90 db elolvasott történetet, de akkor sem dőlök kardomba, ha ez kevesebb lesz, de remek olvasási élményeket kapok.

Oldalszám, hát számomra ez nem fontos tényező, év végén majd ránézek a statisztikára, de addig nem stresszelek ezen. (Aki tényleg tudni szeretné, annak azért elárulom, hogy 10.000 oldalt olvastam el eddig ebben az évben). 

 

Peter Swanson: Egy gyilkosság ára - Mini-könyvklub július

Fülszöveg:  Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ha ​tönkremegy a házasságod, elválhatsz. Néha azonban nem a válás a legjobb megoldás…

Ted egy reptéri bárban összeismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lilyvel. Váltanak pár szót, és kiderül, hogy ugyanazzal a járattal utaznak Bostonba, a gépük azonban késik. Néhány pohár martini után már sok mindent megtudnak egymásról, talán többet is, mint kellene: a férfi még azt is elárulja, hogy attól tart, a felesége megcsalja, és tréfásan megjegyzi, a legszívesebben megölné az asszonyt. A vicc azonban komolyra fordul, amikor Lily felajánlja, hogy segít neki megvalósítani a tökéletes gyilkosságot. Vajon tényleg véghezviszik a tervüket? És mennyi az esélyük arra, hogy büntetlenül megússzák? Mekkora árat kell fizetniük egy kósza ötletért?

Árulás és bosszú – ezek mozgatják Peter Swanson zseniális pszichológiai thrillerének szereplőit. A regényt nem véletlenül hasonlítják a Holtodiglanhoz és a Két idegen a vonatonhoz: a rafinált cselekményszövés fogva tartja, a váratlan fordulatok pedig az utolsó mondatig képesek megdöbbenteni az olvasót.

    A történet szerint vegyünk alapul egy nőt és egy férfit, akik el szeretnék követni a tökéletes gyilkosságot. Tervezik mindezt úgy, hogy talán nem is ismerték egymást a találkozásuk előtt. A célpont a férfi felesége, de a szálak sokkal bonyolultabban kezdenek fonódni, mint ahogy azt első olvasatra gondolnánk. Vajon el lehet követni a tökéletes gyilkosságot anélkül, hogy áldozattá vagy üldözőből üldözötté válnánk?

    El szeretném mondani, hogy egy intenzív, dinamikus thrillert olvashattam, nagyon tetszett az, ahogy a cselekmény egyre bonyolultabb és szövevényesebb lett. Nem várt szálak bukkantak fel és annak ellenére, hogy a józan észnek ellentmondtak az események, mégis logikusnak tudtam elkönyvelni a történetvezetést.

Saját magam számára is meglepő volt, hogy mennyire remek olvasmányt sikerült a Mini-könyvklub júliusi olvasmányaként megismerni. Egyébként korábban nem is hallottam az íróról és a könyv sem jött velem szembe eddig.

Több kérdést is felvetett a történet, de a legfontosabb kérdés, hogy létezik-e tökéletes bűntény, ráadásul annak tükrében, hogy nem is egyetlen áldozatról beszélünk.

 

-        "Tényleg szívességet tennél a világnak – felelte elég halkan ahhoz, hogy közelebb kelljen hajolnom hozzá, miközben felemeltem a tekintetemet.

-        Én ebben őszintén hiszek. Mint már mondtam, előbb-utóbb mindenki meghal. Ha megölöd a feleséged, olyasmit teszel, ami mindenképpen megtörténne. És megmentesz tőle másokat."

 

 Szerettem a történet kiszámíthatatlanságát, úgy általánosságban az elejétől a végéig fent tudta tartani az író az izgalmat. Az izgalom fokozásán egyedül az a tény rontott egy keveset, hogy a cselekményeket több szempontból megismerve néha ismétlődtek a korábban megismert események, a nézőpont változása ellenére tartalmilag többször ugyanazt kaptuk, nem volt benne túl sok plusz információ.

A női karakterek erősek, higgadtak és érdekesek voltak, Lily karaktere kimondottan illeszkedett a thriller témakörébe. Egyedül a rendőrséget képviselő férfi szereplő tűnt a többiekhez képest vérszegénynek.

Szerettem azt, ahogy a szerző az antiszociális személyiségzavart beépítette a történetbe, ezáltal nagyon jó karaktereket tudott életre kelteni. A pszichopaták széles spektrumát vetítette elénk, amitől nagyon érdekes karaktereket elevenített meg, ezáltal az ő manipulációs képességüket követhettük végig a kezdetektől a kibontakozás, erősödés szakaszáig. Ez a regény elejétől a végéig nagyon sok pluszt tudott mind az atmoszférához, mind pedig a történet bonyolultságához és végkifejletéhez hozzátenni.

    Összességében azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett, gyorsan is haladtam ezáltal az olvasással. Egy fordulatos, pörgős és meglepetésekkel teli thriller, amely a vége szempontjából is remek lezárást kapott. 

Könyvcsomagok a nyári vakációhoz

     Szeretném felhívni a figyelmeteket egy olyan lehetőségre, ahol az Underground Kiadó, a Publio Kiadó és a Tarandus Kiadó friss megjelenésű köteteit tartalmazó könyvcsomagok közül tudtok válogatni.

A nyári kikapcsolódáshoz remek lehetőség egy ilyen könyvcsomag beszerzése, mely most csomagonként más-más műfajt ölel fel. Legyen szó gyermekkönyvekről, esetleg szórakoztató irodalomról, vagy életmódról, biztos mindenki meg fogja találni az érdeklődési körének megfelelő csomagot. A csomagokat 08.01-ig 15 % kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a konyvlelomoly15 kuponnal.

Mutatok párat a könyvcsomagokból, de érdemes tovább böngészni az  Underground bolt oldalán is , mivel a kínálat folyamatosan bővül, változik.

 

Én most a Gyermekkönyv csomag I. mellett tettem le a voksomat, mivel a gyermekirodalom az a műfaj, amelynél leginkább szeretek a számomra még ismeretlen, kortárs magyar írókkal megismerkedni. Sőt, általában a gyerekeknek is tetszeni szoktak az újdonságok, persze akadnak kivételek, de érdemes próbálkozni. A rövidebb történetek pedig kimondottan alkalmasak erre.

A csomagba megtalálható három, gyermekeknek szóló könyv már elsőre is felkeltették a figyelmemet, Inotai G. András Kakukli című meséje egyenesen ösztönzött a történet megismerésére, mert olyan furcsa volt a címe.

A könyv keménykötésben jelent meg, első ránézésre a borító nem túl tetszetős, de maga a téma nagyon is aktuális. Egyre több családdal fordul elő, hogy külföldre költöznek, a gyerekek pedig pici koruktól több kultúrával, nyelvvel találkoznak. Kíváncsi voltam, hogy ezt milyen módon képes az író átadni a gyermekek számára is élvezhető formában. A történet főszereplője Viktor, aki jelenleg Brüsszelben jár óvodába, de néha szüleivel hazalátogat Budapestre is. Mindeközben igazi kis kozmopolitaként kerül vicces szituációkba, melyeket  röpke „naplóbejegyzéseken” keresztül közvetít számunkra.

Azt kell mondanom, hogy nagyon szerettem ezeket a rövid kis bejelentkezéseket, mert igazán szerethető formában a napi élet eseményeit jeleníti meg, ráadásul egy gyermek szemén keresztül. Viktor abban az életkorban van, amikor éppen rácsodálkozik a környezetére, amellett, hogy észre sem veszi, hogy milyen izgalmas világ tárul ki előtte. Teszi mindezt úgy, hogy körbe veszik a többnemzetiségű ovis társak, a repülő nagyszülők és a sok-sok élmény, amit megélhet, megtapasztalhat. A stílus is lényegében nagyon tetszett, a történetek rövidsége az óvodás korosztály számára is teljesen megfelelő formát biztosítottak a közös olvasáshoz, a kisiskolásoknak pedig akár első könyves felfedezésükhöz is megfelelő alap lehet.

Nekem egyedül az illusztrációval volt annyi problémám, hogy sokkal jobban szeretem a szépen kivitelezett rajzokat, de ettől eltekintve ajánlom ezt a kis kötetet a gyerekekkel közös olvasáshoz. 

A következő könyv, ami a csomagban volt Kovács Árpád Fizzy, a kis kertész című rövidke kötete. Igazából ez inkább egy füzet, ami Fizzy-ről a Zöld bolygócska kertészéről szól. A füzet érdekessége nem a mese, mert az nagyon egyszerű, hanem a kivitelezés. A füzet bal oldali lapjain a gyerekek kiszínezhetik a képet, ami a jobb oldali lapokon színesben megjelenik. Lényegében lehetőségük van mesekönyvként és színezőként is használni a füzetet, amely könnyen befér egy kisebb táskába is.

A kötetet a 4+ korosztálynak ajánlom, akár strandoláshoz, akár csak otthoni kikapcsolódáshoz.

 

A harmadik kötet, amelyet a csomag tartalmazott nem más, mint Szebeni Hajnalkától A sárkány és panda című verses mese. Az illusztráció Zimmer Dóri munkája. A rajzok a kislányomnak és Nekem is tetszettek, illettek a történethez. A mese nagyon kis egyszerű, a rímek néhol bizonytalanok, talán lett volna szebb megoldás is, de a célközönség, ami szerintem a 2-5 éves korosztály ezen még nem fog kiakadni. Úgy gondolom, hogy az ovis korosztály az illusztrációk miatt jól fog szórakozni a történeten, sőt, ha ügyesek vagyunk, picit át is költhetjük a szöveget, amivel újabb és újabb utazásokat találhatunk ki, ezáltal Sri Lanka tájain túl is kalandozhatunk a csemetékkel.

 

Összességében tetszett a könyvcsomag, örülök, hogy kortárs magyar szerzők által írt mesékkel ismerkedhettünk meg. Kakukli igazi vidám színfolt volt a palettán, a cím alapján valószínűleg nem választottam volna a polcon lévő mesék közül, de kár lett volna kihagyni.

A könyveket köszönöm a Kiadónak!

 

Mini-könyvklub - Szerb Antal: A Pendragon legenda

 Fülszöveg: Egy ​fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.

Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.

A Mini-könyvklub júniusi közös olvasása Szerb Antal: A Pendragon legenda című regény volt.

Nagy reményekkel kezdtem bele az olvasásba, gondoltam egy jó kis kalandba csöppenek, de végül mégis úgy alakult, hogy az utolsó napra hagytam az értékelést, mert egyrészt egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy meg szeretném írni, másrészt, hogy ki szeretnék tenni egy olyan bejegyzést, ami mindvégig elég negatív. Ez utóbbi miatt azért töprengtem, mert sokan szeretik ezt a regényt, az írót, de számomra szinte a kínzás kategóriával ért fel az egész olvasás, pedig úgy gondolom és érzem, hogy alapjában véve a furcsa olvasmányokra is nyitott olvasó vagyok.

A történet szerint Bátky János 1933-ban - amikor éppen a British Museum-ban kutat -, meghívást kap Owen Pendragon Earl-jének Llanvygan nevű, titokzatos kastélyába. A meghívás pont kapóra jön számára, hiszen így lehetősége adódik egy remek kutatási témába fejest ugrani, nevezetesen a Rózsakeresztesek fennmaradt emlékeit testközelből tanulmányozni, hiszen a kastély és Owen Pendragon is szoros szálakkal kötődnek a társasághoz.

Onnantól kezdve, hogy Bátky eldönti, azt, hogy elutazik a kastélyba egyre több furcsa esemény és személy kezd felbukkanni az életében. Néha nehéz a karakternek is határt húzni a valóság és a fantázia világa között, hát még nekünk olvasóknak. Ezzel kezdetét veszi egy kusza, furcsa hajsza, aminek se füle, de még farka sincsen. Az első laptól kezdve nehéz megállapítani, hogy ki kit üldöz, ki kihez kapcsolódik és akkor a többi kezelhetetlen furcsaságról még nem is beszéltem. Az első néhány oldal után még reménykedtem, később magamban kerestem a hibát, hogy miért nem tudok belemerülni a történetbe, biztos az én készülékemben van a hiba, de a történet végére rá kellett döbbennem, hogy ezt a regényt sosem fogom érteni és szeretni.

Gyakran a mondatok is úgy tűntek, hogy szavakat rak az író egymás mellé, amiből végül kijön a lényeg, de nagyon kusza és nélkülöz mindenféle irodalmi értéket. Addig, amíg rá nem állt erre a furcsa gondolatmenetre az agyam előfordult, hogy vissza is olvastam egy-egy mondatott, azért, hogy ne veszítsem el a fonalat.

Talán picit érthetőbb lesz, ha mutatom is mire gondolok:

"Az ablakhoz rohantam. Lenn valami sötét test feküdt és vonaglott. Felettem pedig a balkonon, valaki állt. Vagy lebegett, mit tudom én, minden olyan valószínűtlen volt. Fekete ruhában, és a malomkő-gallért csak én képzeltem hozzá? Vagy az egész alak magam szülte fantomalak volt a titkos értelmű éjszakából?..."

 

"És aztán megnéztem az órát, és fél kilenc volt, és megnéztem az órát, és kilenc volt. Leültem, felkeltem, mentem konokul és kétségbeesetten, és az erdő még mindig az erdő volt."

 

"Odamentem egy fához, és megpróbáltam megállapítani, hogy milyen fa. Nem sikerült. Fa volt, egy absztrakt fa."

 

"Nem baj, csak egyenesen, gondoltam. Rágyújtottam, és elindultam lefelé, abban az irányban, ami érzésem szerint az eddigi irány folytatása volt. Kicsit gyanakodva ugyan, mert tudtam, hogy az ilyen természetű érzéseim megbízhatatlanok szoktak lenni.

 

Egyetlen pozitívumként a helyszínt, Wales-t tudnám megemlíteni, de még az atmoszférán ez sem tudott sokat lendíteni, valamint a történethez annyit hozzáadni, hogy szerethetővé, de legalább élvezhető olvasmánnyá tudjon válni a környezet által. Azok a helyzetek, amelyekbe a szereplők elvileg azért keveredtek, hogy dobjanak egyet a történeten, nos, azok egyenesen katasztrofálisak voltak, néhol egészen bugyuta megoldásokkal meghurkolva."

Furcsállottam, hogy azért mégis találtam egy olyan erős női karakter, akit kicsit meg tudtam kedvelni, aki nem más, mint Lene, a német amazon. Az író érezhetően a férfi karakterekre koncentrált, mégis az egyik női karakterrel tudott egy pici plusz életet lehelni a történetbe, talán a regény egyetlen kiugrása tudott elnni ez az erős, humorosnak mondható női karakter.

Az olvasás során pedig folyamatosan azt éreztem, hogy az író lenéz mindenkit, legyen szó az olvasókról, a nőkről vagy éppen az általa megformált karakterekről.

Számomra ez a regény olyan volt, mintha egy részeg lázálmába tekintettem volna be egy ablakon keresztül, ahol furcsa lények kavarognak, némi misztikus zöngével, na meg persze a „feledhetetlen” csapongó, bugyuta karakterek szépen rohannak a vesztük felé.

A nyomozás, mint az egyetlen reménysugár hamar kialudt, kriminek gyenge, szépirodalomként élvezhetetlen, kalandnak sem megfelelő, a romantikát és a humort hagyjuk is, tehát sajnos még egy zsánert sem tudok ráhúzni erre az olvasmányra, hogy azt mondjam, hogy egynek elmegy.

Biztos a meleg is teszi, de ez most nekem nagyon nem esett jól, a hónap nagy részében kínlódtam a regénnyel. Próbálkoztam, végig is olvastam, de igazából csak az időmet rabolta. Nagyon ritkán írok valamiről ennyire negatívan, mert igyekszem minden esetben kiemelni a pozitívumokat is, de ez most nem ment.

Beth O'Leary: Otthoncsere - Mini-könyvklub, május

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leena ​túl fiatal ahhoz, hogy egy helyben toporogjon.

Eileen túl idős ahhoz, hogy mindent újrakezdjen.

Talán itt az ideje, hogy helyet cseréljenek…

Amikor a maximalista Leena Cottont két hónap kényszerszabadságra küldik, miután tönkretesz egy fontos prezentációt a munkahelyén, a lány a nagyanyjához menekül. Eileen nem olyan rég újra egyedülálló lett, ráadásul hamarosan betölti a nyolcvanat. Szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám az aprócska yorkshire-i faluban nem sok szóba jöhető agglegény akad. Amikor Leena értesül a nagymamája helyzetéről, felajánlja neki, hogy költözzön Londonba, a lakásába. Amíg Eileen a szerelmet keresi a nagyvárosban, addig a lány vigyáz a vidéki házára. Gyorsan kiderül azonban, hogy a másik cipőjébe lépni sokkal nehezebb, mint amire számítottak. Leena hamar rájön, hogy távkapcsolatban élni nem is annyira romantikus, mint remélte, ráadásul ott van még az a bosszantóan tökéletes – és zavarba ejtően jóképű – tanár is, aki mindenben igyekszik lepipálni őt. Eközben Londonban Eileen beleveti magát az online párkeresés bugyraiba, pedig a tökéletes társ talán közelebb van hozzá, mint gondolná. 

Leena és Eileen eltérő generációhoz tartoznak, de a Cotton nők között is létezik egy csodás kapocs, ami csak nagyszülő és unoka között jöhet létre, melyre a regény is kiválóan ráépül.

A történet az elején nem indul vidáman, mivel kiderül, hogy Leena testvére meghalt, ezzel a család – nagymama, anya, lánya - darabjaira hullik, máshogy kezdik feldolgozni a gyászt, eltávolodnak. Leena egy munkahelyi pánikrohamot követően hazamegy Yorkshire-be, nagymamájához, az akkor már a 79. életévét taposó Eileenhez, hogy feltöltődjön. Eileen a falu szíve-lelke, de közben ő maga is küzd a belső démonjaival, igy elfogadja Leena sorsfordító ötletét, mégpedig, hogy egy időre cseréljenek életet. A történet nagyjából ezzel veszi igazán kezdetét, a karakterek ekkor kezdenek kibújni a csigaházukból.

Az írás remek példát mutat arra, hogy mennyit számít az, hogy ki merjünk és ki is tudjunk mozdulni a komfortzónánkból. Nagyon kellemes volt számomra arról olvasni, ahogy a szereplők egy másik perspektívából kezdték nézni az életüket, amely által ki tudtak teljesedni, le tudták dobni azokat a terheket, amelyeket hosszú idő óta cipeltek.

A regény alapötletét nagyon érdekesnek tartom, egyértelmű, hogy tele van lehetőségekkel a téma, főleg, hogy egy teljesen eltérő korosztály mindennapjait cseréli ki az írónő. Felemelő volt olvasni, hogy a felgyorsult életet élő Leena miként lassul le és szedi össze élete szétesőben lévő darabkáit vidéken, még a nagyi miként alkalmazkodik a pörgős, számtalan lehetőséget kínáló nagyvárosi élethez. Emellett a saját életükből átvett energiák miként bontakoznak ki és adnak plusz töltést egy teljesen másik környezetben.

Előbbiek miatt a regény atmoszférája igazán rendkívüli volt, energikus, megnyugtató és inspiráló is egyben.

Kedvenc karakterem a vidám, pörgős, igazi energiabomba, de nem a hagyományos nagymama összképet mutató Eileen volt. A kisvárosi projektek mellett próbálja a gyászt is feldolgozni, amit az unokája elvesztése okozott, emellett a lányáról is gondoskodik, akit szó szerint maga alá temetett a gyász, de a randizás lehetősége is a napirendjén van, sőt izgalmas kis listákat is vezet, hogy miként érheti el a céljait. Imádtam azt az energiát, ami átjött az olvasás során. Ő volt az, aki a leginkább meg tudta ragadni azt a lehetőséget, amit a sors felkínált neki. Nem töprengett azon, hogy mi lehetne máshogy, hanem ki mert állni önmagáért és másokért is, amivel sikerült jobbá tennie a saját és szűk környezetének életét is. Igazán inspiráló karakter bontakozott ki előttem.

A társkeresős részek is tetszettek, a mai kor lehetőségeit akár hetvenen túl is ki lehet használni, melyre jó példát mutatott ez a regény. A legmegkapóbb az volt, ahogy Eileen közel a nyolcvanhoz is ilyen erősen életigenlő és meg tudta élni a pillanatokat, amik energiát adtak számára.

Leena szerelmi szála is érdekes volt, tetszett az, hogy nem ez került a történet középpontjába, mégis érezzük, hogy egy kedves, puhatolózó, óvatos nyitás jelenik meg két fiatal között. Igaz, Leena a nagyvárosi élete vonatkozásában nem mindig látta a fától az erdőt, de ez már csak így szokott történni a való életben is, így nem bosszantott ez sem.

Nekem egyedüli gyenge pont Leena és az édesanyja viszonya volt, valahogy úgy éreztem, hogy nem pontosan ez a dinamika illett volna regény hangulatához. Leena anyukája számomra gyenge karakterként jelent meg, valahogy nem jött át az anya-lánya között kialakult távolságtartó kapcsolat mondanivalója. Számomra inkább nyögvenyelős, struccpolitikát folytató személyeknek tűntek, amikor együtt jelentek meg. A vége felé éreztem azt, hogy az anya is jobban részesévé vált a történetnek, végre hozott döntéseket és Leena is nyitottabbá vált vele kapcsolatban.

Egy kiváló regény veszteségről, kapcsolatokról, kortalanságról, továbblépésről és a szeretet erejéről. Bátran ajánlom azoknak, akik mélyebb érzésekről, témákról szeretnének olvasni, de mégis üdítő formában.

Beth Pattillo: Jane Austen tökretette az életem

 Fülszöveg: Vigyázat! A fülszöveg Cselekményleírást tartalmaz.

Jane ​Austen halála után majd' háromezer levelét semmisítették meg, így azokkal együtt odavesztek Jane életének titkai is. De vajon mi merült feledésbe?

Emma Grant Austen-kutató mindig a szabályok szerint élt: házas, jó tanári állása van és tervezi az „előírt” két gyereket is. Ideális élete darabokra hullik, amikor férjét rajtakapja egy másik nővel. Austen-sugallta romantikus elképzeléseiről kiderül, hogy ostoba álmok. Emma elárulva és egyedül érzi magát.

Amikor plagizálással vádolják, az állását is elveszíti, és Angliába utazik egy kétségbeesett küldetésre az eltűnt Jane Austen levelek után, azt remélve, hogy így helyreállíthatja megtépázott hírnevét. Egy remeteként élő özvegyasszony azt ígéri Emmának, hogy megmutatja neki a leveleket, ha megígéri, hogy megtartja Jane titkait, és végrehajt egy sor feladatot. A feladatok teljesítése közben Emma bejárja Jane Austen Angliáját, új szemmel néz az írónő és a saját életére, és összehozza a sors egy régi baráttal is…

Miközben Emma felfedezi a legendás író legbelsőbb gondolatait és küzdelmeit, lassan ráeszmél, hogy Jane-nek mi oka volt a titkolózásra, és azt is megtapasztalja, mi a valódi lojalitás.

Kacagtató, szívszorító és sziporkázó olvasmány.

Egy rövidebb értékelés erejéig szeretnék beszámolni egyik legutóbbi romantikus olvasmányomról. Igazából sajnos azt kell mondanom, hogy nem lett az év kedvence, inkább úgy jellemezném, hogy egy romantikus esti kikapcsolódásként megállja a helyét, de hosszú távon nem maradnak velem, érzelmileg nem tudott feltölteni, langyos vizekre eveztem.. Ráadásul most meglepő módon az eredeti borító sikerült sokkal jobban, számomra a fenti borító nem tükrözi annyira a történetet, mint ez: 

Először örültem, hogy egy, Jane Austen-hez kapcsolható, modern, romantikus sorozat indul be, igaz eltérő történetekkel, de austeni kötődésekkel, de még nem vagyok biztos benne, hogy el szeretném majd olvasni a következő részt. Mondom ezt annak ellenére, hogy már magyarul is elérhető az írónő következő kötetete: Mr. Darcy összetörte a szívemet. 

Jane Austen tönkretette az életem, úgy gondolom, hogy egy ilyen hangzatos címmel bíró olvasmány Jane Austen kedvelőinek szinte csábítóan kihagyhatatlan. Sosem tudhatjuk, hogy egy gyöngyszemre lelünk, esetleg egy nagy baklövésre. Jane Austen nevével szinte bármi eladható, amihez ezáltal egyre több író nyúl, ami nem biztos, hogy jó, legalábbis nekünk olvasóknak, hiszen nekünk kell kiválogatnunk a búza közül az ocsút. Jelen esetben leginkább langyosnak tudnám jellemezni a történetet, egy-egy villanásnyi érdekességgel.

A történet szerint Emma - aki az irodalom professzora és Austen szakértő - karrierje és házassága romokban hever, így minden adott, hozzá, hogy Angliába utazzon, ezzel eleget téve egy titokzatos meghívásnak, ami Austen elveszett leveleivel kecsegteti, amely által szakmailag ismét a helyére kerülhetne az élete. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik, így a romantika és a levelek által Emma egy kalandos kutatás részesévé válik, bejárva Jane Austen életének fontos helyszíneit.  

Az írónő remekül keverte a fikciót a valósággal, nehéz volt kibogozni, hogy hol van a tények határa. Egyre jobban elkezdett ismét érdekelni Austen életrajza, így az olvasás szüneteiben több dolognak is utánanéztem, leginkább a levelekre koncentrálva. Ezt egyértelműen a könyv pozitívumai közé sorolnám. Mindig becsülöm azt egy olvasmányban, amikor arra tud ösztönözni, hogy vegyem a fáradtságot és utánanézzek konkrét tényeknek.

Tetszett, hogy Mrs. Parrot csoda figurája vezeti Emmát hol az orránál fogva, hol az igazság felé terelgetve. Nagyon ügyes cselszövő és remek színfoltja a regénynek az idős hölgy. Nekem ő volt a kedvenc karakterem a könyvben, nem pedig Emma, mert őt sokkal nehezebben tudtam elhelyezni egy bizonyos vonalon, mivel a karaktere elég szélsőségesen ingadozott az érzelmi skálán, néha nem értettem a cselekedeteit, néha pedig nagyon is együtt tudtam vele érezni. Professzorként számomra nem állta meg a helyét, kicsit több spirituszt és logikát vártam volna, de sajnos ennek a karakter híján volt. Emma karaktere csalódás volt, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, a romantikus szálhoz tartozó férfi karakter nevét most éppen fel sem tudom már idézni, de nem is igazán próbálkozom vele, annyira nem volt jelentősége a történetben, kérlek, ezt most nézzétek el. 

A levelek viszont remek vázat biztosítottak a történetnek, érdekessé tudták tenni, kíváncsi lettem Jane Austen titkára, vártam, hogy mikor bukkan fel egy újabb levél, újabb információmorzsákkal Austen életére vonatkozóan. A levelek természetesen Anglia egy-egy austeni tájára is elkalauzolták Emmát és vele együtt minket is, ezek a szösszenetek nem voltak rosszak, sőt jó áttekintés volt az utazás. 

Összességében olyan kis semmilyen olvasmány, Emma részéről a romantikus szál  nekem nagyon kevés volt, a vége pedig csalódás, úgy éreztem, hogy gyors lezárást kapott, amit annyira nem kedvelek, így sajnos hiányérzetem maradt. A történelmi utalások, utazások, a titkos társaság bevonása, a levelek köré épült történetvezetés tetszett. Molyon 4 csillagot adtam rá, de most visszagondolva  lehet, hogy 3,5 lenne a valós (javítom is), mert eléggé vissza kellett gondolnom, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem a könyv, pedig nem volt régen, mikor  becsuktam. 

 

Kellemes, könyvekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok!