Fülszöveg: Kilencvennégy éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.
Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.
Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.
Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.
Csak akarnunk kell.
Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.
A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.
Ezt a könyvet nagyon szerettem volna a polcomon tudni, hiszen gyermekkori megkopott emlékek kötnek az íróhoz.
Nem, sajnos személyesen sosem találkoztam vele, de azok, akik a '80-'90-es években voltak kisiskolások biztos gyakran találkoztak vele, leginkább biológia, földrajz és egyéb lyukasórákon. A tanáraink előszeretettel tették be az író egy-egy remek tv sorozatának részeit a videólejátszóba, persze még videokazetta formájában, csak úgy stílusosan, hiszen maguk a felvételek is a korszakhoz képest újszerűek, de így visszagondolva igencsak kopottasak voltak. Ettől függetlenül kitárult a sorozat által a világ, gyönyörű tájakon kalandozhattunk, remek narrációt hallgathattunk és természetesen nem kellett erre a rövid időre tartanunk a röpdogáktól, villámkérdésektől sem, pedig akkoriban ezek elég gyakran szálltak a levegőben, hol volt még akkor a digitális oktatás?!
Így visszagondolva az akkori oktatásnak, tv sorozatok általi educationak igazi bája, hagyománya volt.
Tehát elmondhatom, hogy személyes kedvencem volt már akkor is David Attenborough, mert valahogy nagyon sajátosan, ízesen, érdekesen tudta bemutatni a Földön lévő életet, a megannyi természeti csodát.
Reméltem, hogy a most, frissen megjelent kötete által kicsit vissza fog tudni repíteni a múltba, de mellette tartogat még megannyi új információt is, amit az évtizedek alatt össze tudott gyűjteni, meg tudott tapasztalni.
A könyv kivitelre keménytáblás, így nem tudtam annyira gyorsan haladni vele, mint amennyire falni szerettem volna az oldalakat, mert picit a súlya miatt nehéz volt tartani. Ettől függetlenül a tartalom természetesen kárpótolt.
A kötet első részében eltelt 94 évének megfigyeléseit tárja elénk az író. A tapasztalatait nagyon érdekes, olvasmányos formában adja át. Érdekessége, hogy éveket emel ki az életéből, amelyek fejezetekre osztják a könyvet. A fejezetek elején láthatjuk, hogy abban az évben a Föld népessége hány milliárd volt, mennyi volt a légkör szén-dioxid-tartalma és az érintetlen területek aránya. Döbbenet, ahogy ezek a számok jelentőséget nyernek, mire elérünk a 2020. évhez. Az évekkel haladva remek anekdotákat, érdekes tényeket, történéseket olvashatunk. Sokszor ismerős érzések kerítettek a hatalmukba, hiszen, amiről írt azok epizódonként felrémlettek a sorozatból, amit gyermekként láttam. Emellett számos olyan tényt is megismertem, ami mélyen elgondolkodtatott.
Számomra a legérdekesebb a 2011. év felelevenítése volt, amikor A fagy birodalma című filmsorozatot állította a középpontba, ezzel a Föld két végét az Északi- és a Déli-sarkot. Talán azért volt ez kimondottan érdekes, mert a Föld ezen része tartogatja a legtöbb talányt, amellett, hogy igazán érdekes az állatvilága, illetve nagyon fontos szerepet játszik a Föld működésében, hiszen a jég- a jég olvadásának jelentősége talán el sem tudjuk képzelni mekkora hatással van ránk, a jövőnkre.
A könyv második része a jövőt hivatott kivetíteni az olvasó számára. Iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mi emberek mit tehetünk a jövőnkért, az utódaink jövőjéért. Lényegében megismerhetjük Attenborough "Látomását" világunk jövőjéről.
Nem mondom, hogy néhol nem gondoltam azt, hogy túlzás, de összességében egyet kell értenem az íróval, muszáj tenni valamit a jövőnkért és erre mi, a mai korban élők együttesen vagyunk képesek, nem szabad halogatni, várni a csodát.
Ezt a gondolatát igazán közel éreztem magamhoz:
"Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet- velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. "
Ez a gondolatmenet, ami a könyv vége felé található visszacsatolás a bevezetőhöz, amikor a csernobili atomerőmű felrobbanása miatt kiürült Pripjaty városát mutatta be az író. Számomra nagyon jól szemléltette azt, ahogy a természet is képes teret hódítani, visszakövelni, ami eredetileg is az övé volt.
A könyv telis-tele van fényképekkel, nagyon sok fekete-fehér kép kapott helyet, de sok színes szemet gyönyörködtető fotó is gazdagítja az írást, azt remekül kiegészítve.
A kötet végén pedig egy kislexikon is helyet kapott, hiszen néha, egy-egy ismeretlenebb témakörnél, szónál jó volt gyorsan fellapozni és ezáltal egy picit jobban képbe kerülni.
A könyvet záró, megszívlelendő gondolattal szeretném én is zárni az értékelésemet.:
" A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz."
Kiadó: Park
Oldalszám: 308
Megjelenés éve: 2020.
Fordító: Makovecz Benjamin
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése