Fülszöveg: Az orvosi diploma megszerzését követően negyvenegy évig dolgoztam sebészként, vagyis közel öt évtizedet töltöttem el a magyar egészségügyben. Pályám során voltam kiképzésben részesülő beosztott orvos, majd az idő múlásával közép-, illetve felsővezető. Rövidebb-hosszabb ideig tagja voltam a magyar sebészet valamennyi vezető testületének. A szakmai tudás állandó bővítése mellett beleláttam négy hazai egészségügyi intézmény működésébe, illetve megismertem a gyógyítás folyamatában érintett valamennyi szereplő típusos és nemritkán atípusos viselkedését. Könyvemben ezt a rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem fejezetekbe. A rendszer középpontjában a beteg áll, hiszen az ő érdekében történik minden, de kitérek a hozzátartozók, valamint az egészségügyi dolgozók szereplésére is. Írok a gyógyító osztályok működéséről, valamint bemutatom az ellátás finanszírozását is, de nem riadtam vissza a kínosabb témakörök (paraszolvencia, peres ügyek, az ideális főnök tulajdonságai) elemzésétől sem. Mindvégig igyekeztem a jó, illetve a rossz dolgokra egyaránt rávilágítani. A végén a jobbítás, az előrelépés lehetséges, illetve szükséges lépéseit próbáltam meg összeszedni. A könyv nagyobbik része már elkészült, amikor a COVID-19-es járvány kitört. A föld más országaihoz hasonlóan hazánkban is minden eddiginél nagyobb teher hárult az egészségügyre. A hatalmas igénybevétel ismételten rávilágított számos általam már korábban leírt problémára. A függelékben ezekről készítettem a teljesség igénye nélküli feljegyzéseket, és egyáltalán nem volt célom a történések pontos kronológiai rögzítése.
A Publio Kiadó Gondozásában jelent meg Dr. Oláh Tibor ismeretterjesztő írása, a Nem vagyunk mi istenek, de ennél többet érdemelnénk….
Az író nem egy kitalált történetet oszt meg velünk olvasókkal, hanem azt a mérhetetlen széles spektrumon mozgó tapasztalati tudását, amelyet a közel öt évtizede tartó orvosi pályára lépését követően magáénak tudhat.
A ranglétrát végigjárta, ezáltal olyan belső információkkal rendelkezik a rendszer vonatkozásában, amellyel csak kevesek, azon kevesek sem a kendőzetlen, objektív valóságot vetítik az emberek elé, ha egyáltalán eljutnak addig, hogy hajlandók legyenek megosztani a tapasztalatukat, hanem azt, amit leginkább hallani akar a többség.
Dr. Oláh Tibor nem tipikus „sztárdoki”, hanem egy olyan ember, aki egész pályafutása során próbálta a betegeket a középpontba helyezni. Nagyon tetszett az a szemlélet, amit képvisel az író.
A Beteg című fejezet ezzel a mondattal kezdődik:
„Valamennyi beteg számára a saját betegsége, vagy a nála szükséges beavatkozás a létező legnagyobb, és legkevésbé sem vigasztalja, hogy a másiknak esetleg tízszer súlyosabb baja van, ráadásul ezeket pontosan kategorizáló skála nem is létezik.”
Ezzel a megállapítással maximálisan egyet tudtam érteni. Talán ez az állapot az, amelyet már élete során egyszer legalább mindenki megtapasztalt. A könyvben mindvégig nagyon érdekes levezetéseket kapunk az evidensnek tűnő megállapításokhoz.
Az egyes fejezetek az érdemi, az egészségügyi helyzet naprakész aktualitásai mellett csupa érdekes információt is tartalmaztak, rövid esetekkel szemléltetve. Ezek a rövidke anekdoták voltak azok számomra, amelyek emberivé és igazán szerethetővé tették az írást és magát az író személyiségét is.
Az egyes fejezetek érdekesek, néhol megmosolyogtatók, elszomorítók, de akár frusztrálók is tudtak lenni. Egy a lényeg, hogy sokféle érzést kiváltottak belőlem az olvasás során.
Eddig is volt egy határozott elképzelésem az egészségügyi helyzetünkről, de a könyv elolvasása után sokkal objektívabb nézőpontból tudom szemlélni, hiszen annyiféle szemszögöt mutatott meg nekünk az író, hogy muszáj volt olyan dolgokon is elgondolkodnom, amit korábban leginkább tudni sem szerettem volna.
Számomra a legérdekesebb – talán az aktualitása miatt is – a paraszolvencia, azaz a hálapénz fejezete volt. Most olvastam először az orvosbárók szóhasználatról, ami jelen esetben nem az orvos elhelyezkedését mutatja az orvosi ranglétrán, hanem összekötődik, és pejoratív értelmet nyer a paraszolvencia által.
„Korábbi munkahelyemen volt olyan munkatársam, aki a saját profilját kimagasló színvonalon művelte, de amikor javasoltam a fiatalok ilyen típusú beavatkozásokhoz jutását, rendszeresen a következőt mondta:
-Ez a műtét nem cukorka, hogy osztogassuk, és a betegek akkor járnak jól, ha mindenkit én operálok.”
De ugyanakkor a paraszolvencia előnyeire is kitért a szerző, mert bizony, ha ténylegesen belegondolunk, létezhet ilyen helyzet is. A könyvből az is kiderül, hogy miként lehet ebből előnyt kovácsolni, úgy, hogy lehetőleg minden fél számára hasznos orvos-beteg helyzet alakuljon ki.
A könyv természetesen a kínosabb témáktól sem mentes, úgy, mint a fent említett paraszolvencia, perek, stb.
Ahogy olvastam a könyvet úgy éreztem, hogy nagyon logikus felépítésű, jól követhető és meglepően intelligens stílusban íródott. Amellett, hogy sok-sok tényt és információt megtudtam az egészségügyi rendszerről és annak szereplőiről mégis jól tudtam éreztem magamat az olvasás során, még akkor is, ha néha úgy éreztem, hogy összeszorul a torkom egy-egy jelenettől és az abban szereplőktől. Hol azért történt ez meg, mert együtt tudtam érezni a hozzátartozókkal, egészségügyi dolgozókkal, hol azért, mert éppen felháborított a viselkedésük.
A COVID-19 függelék csak később került be a könyvbe, hiszen az élet úgy hozta, hogy világjárvány alakult ki, amelynek alakulását egy remek, naplószerű feljegyzésekből álló íráson keresztül követhetünk végig. Ez hosszú évek múlva is remek emlékeztető lehet mindenki számára, mert néha nem árt emlékezni, de a tudásunkat is bővíthetjük a szakember általi ismertetővel.
A borító nagyon tetszik, igényes kiadás. Egyetlen zavaró tényező nekem a cím volt, amit értek, átérzem a mondanivalóját, de számomra sokkal tetszetősebb, emészthetőbb lett volna, ha egyszerűen csak a Nem vagyunk mi istenek a cím. Ettől függetlenül ez semmit nem vont le az olvasmány élvezeti értékéből.
Összességében úgy gondolom, hogy a hazai egészségügyi rendszer, annak résztvevői vonatkozásában egy hiánypótló, tényszerű, de ugyanakkor szórakoztató ismeretterjesztő kötetet vehetünk kézbe. A fejezetek logikusak, jól összeszedettek, sehol sem túlnyújtottak, magasfokú szakmaiságról tanúskodnak. Gyorsan tudtam haladni az olvasással, mert a téma és a stílus egyaránt magába szippantott. Úgy érzem, hogy egy olyan írás, amelyet érdemes elolvasni azért, hogy a témában néha beszűkült, egyoldalú látásmódunk kicsit ki tudjon szélesedni, mert az egészségügyben sem minden fekete és fehér.
A könyvet köszönöm a Publio Kiadónak!
