Ande Pliego: Végzetes meghívás

Hat ​thrillerszerző. Egy írói elvonulás.

Bármit elkövetnének, hogy rajta legyenek a vendéglistán…

A házigazda

A legendás krimiíró, J. R. Alastor könyveit az egész világon olvassák, de a valódi kilétét homály fedi. Miután évekig a háttérbe húzódott, meghív hat krimiszerzőt a magánszigetére.

Az asszisztens

Mila del Angélt arra vették fel, hogy zökkenőmentesen bonyolítsa le a találkozót. Évek óta másra sem vágyik, csak hogy végre bosszút állhasson a múltja egyik szellemén – és ez lehet az egyetlen esélye.

A játékosok

A hat sikeres szerző kérdés nélkül elfogadja a meghívást – olyan lehetőség ez, amelyért bármelyikük ölni tudna.

A játék

Az izgalmakkal teli kikapcsolódásként induló hét baljós fordulatot vesz, amikor rábukkannak az egyik vendég holttestére, a többiek pedig a házigazda sötét képzeletében megszületett rémálom kellős közepén találják magukat. Lehet, hogy krimiket írnak, de most túl kell élniük egyet…

Miközben egyre erősödik a szigetet a külvilágtól elvágó vihar és egyre nő a holttestek száma, a vendégeknek túl kell járniuk egy olyan gyilkos eszén, aki szó szerint minden trükköt ismer…

„Ínycsiklandóan csavaros… tökéletes a thrillerrajongóknak, akik egy újfajta, zárt szobás gyilkossági rejtélyre éhesek.” – Erin A. Craig

 Ismét egy történet, amelynek a végén csak egy maradhat, legalábbis az alapkoncepcióját ez adja a regénynek. Egy híres, de soha senki által nem látott bestseller író, J. R. Alestor meghív néhány híres írót a szigetére, ahol írói workshopon vesznek részt, elvileg. A workshopot Mila del Angel szervezi, a játékosok szerepében pedig hat író tetszeleg. Mindannyiuk szekrényében ott vannak a csontvázak, amelyek szép lassan elkezdenek kiesni, a játék elindul és természetesen egyre durvábbá válik. 

Az alapkoncepció, ahogy Agatha Christie regényéből, a 10 kicsi négerből már ismerhetjük szinte garantálná a sikert, de sajnos számomra valahogy ebben a regényben nagyon vakvágányon futottak az eltűnések, gyilkosságok és maga a játék is. 

Olyan volt, mint egy film, ahol a kamera ide-oda kapkod, ráadásul mindenféle terv nélkül. Mivel a szereplők közül senki nem került hozzám közel, ezért nagyon nehéz volt követni, hogy éppen kinek a szemszögéből látjuk a történetet (pedig a fejezetek elején szerepelt az adott karakter neve), néha bizony el is vesztem ebben az örült kapkodásban. Azt gondolom, hogy egy jobb szerkesztéssel sokkal izgalmasabb regényt lehetett volna ebből a történetből kihozni, itt azonban ez elmaradt. 

Nagyon lehetett érezni azt, hogy a szerző még nem mozog elég magabiztosan a történetvezetés terén és sajnos a karakterei is olyan élettelenek, de ő mégis sok karaktert és szálat próbál egyszerre rángatni, ami a regény hátrányára vált. 

Sajnos elég hamar rá is jöttem arra, hogy a háttérben ki mozgatja a szálakat, így a krimi/thriller része nem villanyozott fel annyira, nem kellet a körmömet lerágni félelmemben. 

Ami tetszett, mert volt ilyen is, az nem más, mint a gyilkosságok kivitelezése, azok bizony tetszettek, a végén pedig egyenest szerettem a csavart, ami pontot tett a történet végére, ahol én le is zártam volna, de az író még egy picit magyarázta, amit már túlírtnak éreztem. 

Volt itt minden: vád, gyilkosság, szerelem, sírás, vér és verejték, de valahogy nem ütött. Lényegében sajnálom, mert alapvetően jó volt az ötlet, de tényleg. Amennyire vártam ezt a megjelenést  pont annyira csalódtam, de biztos vagyok benne, hogy később még adok az írónak egy esélyt, mert szerintem még nem eresztette ki a karmait, a stílusa meg is lenne hozzá, de még meg kell tanulnia felépíteni a regényt. 

Richard Osman: Gyilkosokra utazunk

Wheeleréknél a gyilkossági ügyek megoldása egyszerű családi vállalkozás.

Steve Wheeler ráérzett a nyugdíjas élet ízére. Időnként ugyan még mindig kinyomoz ezt-azt, de már ragaszkodik ahhoz, amit megszokott: a kocsmakvízekhez, a kedvenc padjához vagy a macskájához, aki otthon várja. Túl van élete kalandos szakaszán. Az adrenalint újabban csak menye, Amy munkája biztosítja számára.

Amy Wheeler ugyanis úgy gondolja, az adrenalin jót tesz a léleknek. Ha az ember személyi testőrként dolgozik, minden egyes nap újabb veszélyek lehetőségét hordozza. Amy pedig éppen egy világtól elzárt szigeten gondoskodik a hírhedt regényíró, Rosie D’Antonio védelméről, amíg egy holttest és egy nagy táska pénz fel nem dúlja paradicsomuk nyugalmát…

Izgalmas hajsza veszi kezdetét a világ körül. Vajon Amy és Steve képes lesz lekörözni a gyilkost? 

Érezhetően közelegnek az ünnepek, hiszen jobbnál jobb friss megjelenések árasztják el a könyvpiacot. Szinte tapintható, hogy a piacnak ez a szegmense is teljes ünnepi lázban ég. Persze nincs is jobb érzés egy könyvmoly számára, mint egy remek könyvet találni a fa alatt. 

Kettő oka is volt, hogy nagyon kíváncsi voltam erre a történetre: először is, hogy Osman a Csütörtöki nyomozóklubbal és annak kis csapatával belopta magát a szívembe, ezért mindenképpen szerettem volna újra olvasni az írótól, a másik ok pedig, hogy kíváncsi voltam arra, hogy a sorozattal aratott sikere után képes-e egy zseniális váltással megújulni, folytatni a sikerszériáját. 

Tetszik, hogy az író ismét sorozatban gondolkodott és rögtön hozott is egy mozgalmas nyitó részt. A Csütörtöki nyomozóklub nyugodt, logikusan felépített, szinte módszeres történetvezetése után itt bizony figyelnie kell az olvasónak, mivel a gépek és a bérgyilkosok egyaránt repkednek. Érezhetnénk úgy is, hogy csapong néha az írói gondolatfolyam, de a stílus továbbra is remek és a humor sincsen indokolatlanul eltúlozva, így ez nem volt zavaró. 

A történet szerint Steve nyugdíjas rendőr, menye, Amy pedig testőrként dolgozik. Amy-t egújabb megbízása Rosie D’Antonio-hoz, a híres íróhoz köti, aki bizony már nyugdíjas korú, de tele van élettel, de egy orosz oligracha életveszélyesen megfenyegetett. Amennyiben ez nem lenne elég, hát hullani kezdenek az influenszerek, mint a legyek, Amy-t pedig valamilyen kapcsolat fűzi hozzájuk. Amy és Steve Rosie segítségével rávetődnek a fenyegető „árnyékra”, hogy megállítsák, mielőtt még maguk is áldozattá válnának. Megindul hát az őrült hajsza a Föld körül.

Igazán rokonszenve kis társaság Am, Steve és Rosie. Mindannyian éles szemmel vizsgálják a környezetüket és a reakcióik is helytállók, kedveltem őket, de, bevallom a nyomozóklub karakterei magasra tették a lécet, amit nem is csoda, hogy nehéz megugrani.

Szerencsére ismét sikerült valószerűtlen szereplők összepárosításából egy ütős kis csapatot megalkotni, én nagyon várom a folytatást.

Összességében élveztem a nyomozást, a humort és az írói stílust, karácsonyi ajándéknak ajánlom a regényt.  

A kötetet köszönöm az Agave Kiadónak!

Lisa Perrin: Mérgek királynői

 

Lucrezia Borgia, Kleopátra és más gyilkos asszonyok érdekes sorsát olvasva talán egyszer csak azon kapjátok magatokat, hogy drukkoltok valamelyiküknek – például Sally Bassettnek, aki a bermudai rabszolgafelkelés jelképévé vált. Esetleg Giulia Tofanának, a 17. századi olasz nők hősének, aki az Aqua Tofana nevű keveréket kínálta boldogtalan kortársainak, hogy megszabadulhassanak erőszakos férjüktől.

Különleges könyv a világtörténelem méregkeverő hölgyeiről. Ismerkedjetek meg több, mint 25 méregkeverő hölggyel, akiket a szerelem, a féltékenység, a pénz, a bosszúvágy, a kapzsiság vagy egyszerűen a kétségbeesés vezetett tetteikhez. A tematikus fejezetekre tagolódó kötetet a szerző, Lisa Perrin egyedi grafikái díszítik. A szintén gazdagon illusztrált bevezető a legismertebb mérgek eredetével és hatásával foglalkozik, sőt készítésük módja is kiderül belőle. A nők bármire képesek. Akár gyilkosságra is.

Ezúttal egy gyönyörű könyvet ajánlok Nektek és szeretteiteknek karácsonyi ajándékként. Egy varázslatos kaland a mérgek világában, egy igazán nagyszerű gyűjtemény segítségével.

A nők is viszonylag gyakran váltak gyilkossokká a történelem során, ki kényszerből, ki pedig pusztán élvezetből. Gyakran fortélyokhoz, mérgekhez folyamodtak, ami érdekessé teszi a kivitelezést és a felderítést egyaránt. Ne feledjük, Agatha Christie is előszeretettel adta gyilkosai kezébe és áldozatai szájába a mérgeket, őt magát is lenyűgözték ezek a szerek és az előállításuk, de bátran mondhatom, hogy szerintem minden embert érdekel ez a téma, mert titokzatos, sötét, de ezáltal izgalmas.

A kötet ezúttal is hozza a Familium.hu, ajándékok a szeretteidnek megszokott luxust, ami sugárzik a borítón és a lapokon keresztül is, melyek gyönyörű fehérek és kellemes lapozgatni is. A kötetben találkozhatunk méregábécével, titokozatos nőkkel, érdekes történetekkel és gyönyörű illusztrációkkal egyaránt. Engem teljesen magához vonzott ez a jól megírt és tematikusan szépen rendezett gyűjtemény.

199 oldal, 25 méregkeverő nő, démoni leírások és ismertetők. Lisa Perrin megfogta a nők és mérgek kapcsolatának lényegét.

Szívből ajánlom ezt a kalandot a mérgek és méregkeverők démoni, komor és titokzatos világába!

"Élj vagy Halj, csak ne Mérgezz meg Mindent!" - Anne Sexton"

A könyv elérhető a Familium Kiadó oldalán!

Dann McDorman: Egy gyilkosság megírásának krónikája

 Fülszöveg: Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság.

Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra még csak néhány vendég jelenik meg: a klub elnöke, a pénztáros a terhes feleségével, a kotnyeles iskolásfiú, a gyászoló apa, a szófukar gondnok, a leendő klubtag, a magánnyomozó…

És lesz majd egy holttest.

Meg egy megoldásra váró csavaros rejtély.

Minden más a szereplőkön múlik.

És, mint meglátod, rád is szerep vár ebben a nyomozásban…

Az Egy gyilkosság megírásának krónikája elképesztően eredeti és fantáziadús detektívregény, amely tiszteletadás a műfaj klasszikusai előtt, valamint ördögien ravasz kirakós, amelyhez hasonlót még sosem olvashattál.

Az Agave Kiadó gyakran meg tud lepni, leginkább azzal, hogy olyan kötetek kiadását is bevállalják, amelyek várhatóan megosztók lesznek, esetleg valamilyen szempontból újszerűek a piacon. Ez a regény pont egy jó példa erre, mert egyedi, merész, hivalkodó és egyúttal izgalmas játszma is.

Ez tehát Dann McDorman bemutatkozó regénye. Őszintén bevallom, nem tudtam, hogy pontosan mire számíthatok, egy Agatha Christie utánzatra vagy éppen valami modernebb – hogy kis hazánknál maradjunk – Lőrincz László krimire. Meglepő, de pont nem hasonlított egyikre sem, valami teljesen eltérő, megfoghatatlan és bonyolult történetet kaptam, amit így visszagondolva, a meghökkentősége mellett élveztem olvasni. Annak ellenére, hogy maga a krimi szál nem hasonlítható a nagy elődökhöz, mégis a kötetben sokszor előkerül a nevük, ezáltal a krimi műfajának csínja-bínja, sok apró fortély, amit az író a saját történetszála mellett próbál átadni az olvasónak.

Számomra ez a része nem volt annyira izgalmas, krimiken nőttem fel, olvasó létem döntő többségét ez a zsáner jelentette, így ismertem a trükköket. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az átlag olvasónak, aki kizárólag a műfaj iránti élvezet miatt olvas krimit fog tudni újdonsággal szolgálni, mintegy beépített műfaji kitekintő. Számomra a regény legfőbb érdekessége a narratívában és a karakterábrázolásában rejlett.

Mit kaptam a regénytől?

-        újfajta nézőpontot, lényegében kicsit talán interaktív élményt, kísérletet a műfajon belül; - jegyzem meg a kísérlet alanya maga az olvasó-.

-        bonyolult kapcsolati hálót, amit a szereplők megformálása elmélyített és egyben összekuszált;

-        betekintést a krimi zsánerének kulisszatitkaiba;

-        pszichés ráhatásokat, értem ezalatt azt, ahogy az író próbált befolyásolni az olvasás során (bevallom nem volt könnyű dolga);

-        erős impulzusokat, többféle nézőpontot,

-        egy 4 csillagos nyomozást;

-        rejtvényt, amit eldobált mozaikokból lehet kirakni, az író közben folyamatosan elterelte a figyelmemet egy-egy be-és kiszólásával;

-        idegesítő és egyben érdekes karakterábrázolás, egyedi narratívával;

-        a káosz és a rend egyidejű jelenlétét;

-        széles érzelmi skála megjelenítését;

-        műfaji ismereteket, áttekintőt.

Az író felkerült a radaromra és kíváncsian várom a következő dobását. Véleményem szerint lesz olyan olvasó, aki elmerül majd a történetben és rácsodálkozik a krimi mibenlétére, lesz, akit kimozdít a komfortzónájából és egy újfajta látásmódot mutat neki, ami a zsáneren keresztül elérhető és lehet, hogy lesz olyan közönség is, aki bosszankodni fog vagy éppen nehezen találja meg ennek az elbeszélésnek a lényegét. Összességében megosztó lesz.

Egy a lényeg, mindenkit arra biztatok, hogy tegyen egy próbát McDorman újszerű krimijével és döntse el maga, hogy szereti-e vagy sem ezt a játékos írást.

Egy tiszta játszma az író és az olvasó között! Olvasásra ajánlom!

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak! 

L.M. Chilton: Jobbra húzva

Fülszöveg: Fordulatos, ​gyors tempójú és fergetegesen sötét humorú modern krimi, mely az online ismerkedés félelmetes és rejtélyes világában játszódik.

Gwen Turner úgy elszúrta az életét, hogy nehéz rá szavakat találni. Szakított élete férfijával, ráadásul olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, melyekkel utólag szégyell szembenézni. Otthagyta jövedelmező állását, hogy nyisson egy kávézót, ami csak nyeli a pénzt. És mindennek a tetejébe a legjobb barátnője épp házasodni készül, végleg magára hagyva őt a szinglik világában.

Az olcsó borokkal és még olcsóbb valóságshow-k nézésével töltött esték egyikén Gwen úgy dönt, hogy kipróbál egy randiapplikációt. A városban azonban kevés már a házasságra alkalmas férfi, így egyik pocsék randi követi másikat. Aztán, amikor már a vezető hírekben is beszámolnak az utóbbi időkben váratlanul megnövekedett gyilkosságokról, Gwen szörnyű felfedezést tesz: az áldozatok rendre azon férfiak közül kerülnek ki, akikkel nemrég randizott.

A rendőrség szemében ő lesz a fő gyanúsított, így nem marad más választása, mint hogy felkeresse volt randipartnereit (azokat is, akik csúnyán lekoptatták), és leleplezze a gyilkost, mielőtt késő lenne.

 Egy izgalmas, roppant szellemes és romantikus debütáló regény L.M. Chilton-tól. Számomra az idei nyár első emlékezetes olvasmánya lett. A zsáner megfoghatatlan, de ez adja az egyik érdekességét a történetnek.

Az író – igen, nem női szerző írta! – meglepően jó beleélőképességgel rendelkezik, hiszen egy női karaktert állított a történet középpontjába, így Gwen szemszögéből követhetjük végig ezt a kicsit abszurd, társkereséssel egybekötött nyomozást. Nem kíméli a nevető izmainkat az író, de közben kicsit borzonghatunk is, mindezt pont megfelelő arányban adagolva.

A cselekmény központi eleme az online randizás, amikor könnyedén mondhatsz igent vagy nemet egy-egy, a közeledben, szintén az applikációra csatlakozó jelöltre. Vajon mi történik akkor, ha a randipartnered gyilkosság áldozata lesz, miközben éppen nem vagy top formában, ami persze csak a kezdet? A szálak Gwen körül piszkosul összegabalyodnak, ahonnan nehéz lesz kidumálnia magát, még akkor is, ha kicsit angolos humorral megáldott, leleményes és bátor a hölgyemény.

Egyszerűen az elejétől a végéig lekötött ez a történet, imádtam a karaktereket, egyszerűen mindenki szimpatikus, de ugyanakkor gyanús is volt. Ez a kettősség pedig igazán jót tett a történetnek, egészen sokáig nem is tudtam ki lesz gyilkos, mindig elbizonytalanodtam, tévútra kerültem. A vége felé azonban a több felállított teóriám közül az első beigazolódott, nem hiába szocializálódtam Agatha Christie krimijein.

Igazán 21. századi életérzés és történetszövés jellemzi a regényt, ami szerintem olyan zseniálisan ötvözi a zsánereket, hogy a romantika, a nyomozás és a humor kedvelői egyaránt jól fognak szórakozni az olvasás során.

Nagyon jó szívvel ajánlom a könyvet idén nyárra.  A borító pedig szintén igazán fotógén, így arra buzdítalak Titeket, hogy osszátok meg Ti is az olvasásról készült képeiteket és ajánlóitokat. 

A könyvet köszönöm szépen Agave Kiadó!

Colleen Cambridge: Gyilkosság Mallowan Hallban (Phyllida Bright 1. )

Fülszöveg: A ​festői szépségű angliai Devonban található Mallowan Hall egyike az angol vidéket pettyező udvarházaknak. Ám ez a rezidencia más, mint a többi, mivel falai között él a neves régész, Max Mallowan – és még nevesebb felesége, Agatha Christie.

Házvezetőnőként Phyllida Bright felel az udvarház lakóinak kényelméért, és azért, hogy a krimi nagyasszonya zavartalan körülmények között írhassa meg legújabb bűnügyi történetét. Phyllida maga is lelkes krimiolvasó, Hercule Poirot hűséges rajongója. Hiába találkozott azonban papíron számtalan agyafúrt gyilkossággal, és hiába vesézte ki a legkülönbözőbb gyilkossági módokat munkaadójával, a könyvtárszobába padlóján heverő, nagyon is valódi holttest így is váratlanul éri.
Phyllidának így nemcsak a hétvégi partira érkezett vendégsereggel kell megküzdenie, hanem a szenzációs haláleset nyomán a vidéket ellepő újságírókkal, no meg a gyilkossal, aki nemsokára újra lecsap. A józan és gyakorlatias házvezetőnő azonban nem futamodik meg a kihívások elől. Úgy dönt, irodalmi hőse, monsieur Poirot példáját követve a gyilkos nyomába ered. Már csak egy dologra kell figyelnie: azelőtt fejtse meg a bűntényeket, mielőtt külön bejáratú krimije a halálával váratlan véget érne…
Colleen Cambridge szellemes, elbűvölő történelmi krimije tökéletes olvasmány Agatha Christie és a Downton Abbey rajongóinak – illetve mindenkinek, aki egy régi vágású bűnügyi történetre vágyik.

 Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése, egy kellemes cozy mystery. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.

Riley Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.

„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?

Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.  

Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni. 

Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be. 

Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.

Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám. 

Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon. 

Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal  nagyon jól sikerült. 

A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott. 

A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is. 

Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam. 

Michelle Godard-Richer: Into the fog

 Fülszöveg: Ice fog descends upon Dickens, Alberta, growing thicker and thicker until Heidi Crawford can no longer see the coniferous forest and snow-capped mountains outside the windows of her Jeep. A huge four-legged shape moves in the mist. She slams on the brakes and squeezes her eyes shut.

When Heidi opens her eyes, the fog is gone, but so is her life as she knows it. Instead of forest and snow, she’s on a single street in a tiny town, trapped in a scorching hot desert away from her daughter Emma. And she isn’t alone. Fifteen strangers are trapped in Ghost Town and soon, they begin disappearing, one by one.

Michelle Godard-Richer's INTO THE FOG is an unputdownable, chilling isolation thriller about a single mother separated from her daughter and trapped with fourteen strangers — one of whom is a killer.

Saját fordítás: Jégköd ereszkedik le az albertai Dickensre, ami egyre sűrűbbé válik,  Heidi Crawford már nem látja a fenyőket és a hófödte hegyeket sem a Jeepje ablakain át. Hatalmas négylábú alak mozog a ködben. Megnyomja a féket, és lehunyja a szemét.

Amikor Heidi ismét kinyitja a szemét, a köd eltűnt, de az ő eddigi élete is. Erdő és hó helyett  egy aprócska város egyetlen utcáján találja magát, egy perzselő sivatagi csapdában, távol a lányától, Emmától. És nincs egyedül. Tizenöt idegen rekedt a Szellemvárosban, és hamarosan elkezdenek egyenként eltűnni.

Michelle Godard-Richer INTO THE FOG című regénye egy letehetetlen, borzongató  thriller az elszigeteltségről, egy egyedülálló anyáról, aki elszakadt a lányától és csapdába esett tizennégy idegennel – akik közül az egyik gyilkos.

Michelle Godard-Richer Into the Fog című thrillerje teljesen meglepett és lenyűgözött.

A kötetet e-book formátumban került hozzám az Instagramon futó egyik, a nemzetközi olvasók számára is nyitott Book Tour keretében. A fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy ez egy olyan regény, ami számomra érdekes történéseket és koncepciót dolgoz fel az egyik kedvenc zsáneremben.

A történet szerint Heidi Crawford éli az egyedülálló szülők életét a bájos, de jeges alberta-i városban, Dickensben, krimiket ír, iskolába viszi a lányát, mint bárki más. Egy reggel miután elvitte Emmát az iskolába és éppen hazafelé tart hirtelen áthatolhatatlan köd ereszkedik a tájra és mindent beborít. Miközben már az utat sem látja, egy hirtelen árny miatt rátapos a fékre, a kocsi megcsúszik, ő pedig eközben egy pillanatra becsukja a szemét, de mire újra kinyitja a Jeep-je már Ghost Town-ban, egy forró sivatagi városban áll, Heidi pedig ott találja magát 14 ismeretlen ember társaságában.

A városban senki nem tudja, hogy kerültek oda, hol vannak, vagy miképpen lehetne elhagyni a várost. Mindeközben egyre furcsább dolgok történnek és emberek tűnnek el nyomtalanul, ezért Heidi saját nyomozásba kezd, sőt onnan kap segítséget ahonnan nem is várná. Ghost Town lakói már több lehetséges elképzelést is kitaláltak arra, hogy hol lehetnek, talán a purgatóriumban, talán egy idegen űrhajón, de térerő és egyéb menekülési útvonal hiányában, a megmagyarázhatatlanul újratöltődő élelmiszerbolt és kis szállásuk látszólagos biztonságában látszólag a helyzetbe belenyugszanak és élik a mindennapjaikat. Akár akarják, akár nem, lassan be kell látniuk, hogy csapdába estek és a gyilkos köztük jár. Azt sem tudja senki, hogy kiben lehet megbízni és milyen rejtélyek lappanganak a falakon és a városon túl. A kérdés már csak az, hogy kijutnak-e erről a bizarr helyről mielőtt ők is eltűnnének.

Alapvető félelmeket írt meg az írónő, amelyek mindannyiunkban ott lakoznak, gondolok itt olyanokra, mint az elszigeteltség, a családtól való elszakadás, szeretteink hátra hagyása, az egyedüllét és a teljes kiszolgáltatottság érzése.

Az írónő nagyon erős atmoszférát teremtett a regényben és kiválóan jeleníti meg az emberek legnagyobb félelmeit. A kiút keresése és a gyilkos utáni hajsza gördülékenyen, izgalmas formában és nagyon látványosan került kidolgozásra. Egyszerűen imádtam olvasni, hogy Heidi nem adja fel és megtesz mindent annak érdekében, hogy minél hamarabb kijusson a szorult helyzetéből és hazatérhessen a lányához.

Nagyon kedveltem Heidi karakterét, mert egy rátermett nő, aki a lehetőségekhez képest pozitív tud maradni és megőrzi a logikus gondolkodását.

A regény egy misztikus elemekkel is gazdagon átszőtt thriller, amiből a romantika sem hiányozhat, de fontos kérdéseket is feszeget, így olvasása közben garantált a borzongás és a szórakozás is. A koncepció kiváló, az írói stílus és karakterábrázolás pedig mesteri. Tetszett az, ahogy a szálak egyre csak bonyolódtak, miközben mi magunk is nem egy teóriát állítunk fel és együtt izgulunk Heidiért és Emmáért.

A magyar olvasók számára egy jó hír, hogy a regény nyelvezete könnyen érthető azok számára is, akik éppen ismerkednek a nyelvvel.

Ez a regény a könyvmolyok számára olyan, mint a matematikusnak egy nehezen megoldható többismeretlenes egyenlet.  Tökéletes olvasmány a novemberi ködös napokon. 

Cím: Into the Fog

Zsáner: Fiction, Action/ Adventure, Thriller, Mystery, Horror 

Isolation thriller, murder mystery, dystopian future

Megjelenés: Sept 30, 2023

Oldalszám: 298

Samantha Downing: A saját érdekedben

Fülszöveg: Teddy ​Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.

Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.

Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok. 

Első regényem az írónőtől, de azt kell mondanom, hogy igazán meggyőzőre sikeredett a találkozásunk. Már az első oldaltól egészen könnyű volt ráhangolódni a történetre, mivel kellemes stílusban és fordulatosan megírt lélektani thrillerről beszélhetünk.

A témaválasztás érdekes, mert ritkán kerül - negatív szemszögből - regény középpontjába tanári kar, akik ebben az esetben ráadásul a diákokkal együtt igazán összetett személyiségjegyeket hordoznak. A regény sok karakterrel dolgozik, eleinte picit tartottam is tőle, hogy esetleg el fogok veszni a részletekben, de nem így történt. Minden szereplő saját hangot kapott, ami nagyon jól megkülönböztette őket egymástól az olvasás során.

A történet szerint egy elit iskolában, a Belmont Akadémián igen nagy presztízse van annak, aki megkapja az év tanára díjat, azonban, mint ilyenkor lenni szokott az emberi természet rosszabbik oldala is előkerül és megindul az ármánykodás, ami végül ebben az esetben gyilkosságokhoz vezet. Teddy Crutcher is egy, az elkötelezett tanárok közül, aki magára vállalja azt a szerepet, hogy megmutassa a gazdag gyermekeknek és szüleiknek, hogy milyen keményen meg kell dolgozni mindenért, legyen szó akár csak egy dolgozatról. A módszerei enyhén szólva is megkérdőjelezhetők, ráadásul igencsak nem kedveli azokat a gazdagokat és gyermekeiket, akikre az iskola épít, így a konfliktus borítékolható.

A regény egyik érdekessége abban rejlik, hogy látjuk, és mindvégig tudjuk, hogy ki a leggonoszabb a történetben, amit meg sem próbál leplezni az írónő, sőt, inkább folyamatosan ráerősít. Ezáltal a karakterrel semmiféle szimpátia nem tudj létrejönni, kizárólag a negatív érzelmeinkre hat. A szereplők saját frusztrációi nagyon érdekesen épülnek be a történetbe, ezáltal gazdagítva a megjelenő személyiségtípusokat, szinte lehámozhatók a rétegek, a rétegek pedig a gonoszság kisebb-nagyobb aspektusait rejtik. Itt minden egyes szereplőnek van takargatnivalója, csak annak mértékében van eltérés.

Érdekes volt betekintést nyerni egy olyan iskola mindennapjaiba, ahol leginkább a pénz mozgatja a szálakat, mind az iskola, mind pedig a családok részéről. Ebbe a közegbe pedig betenni egy olyan tanárt, aki nem ehhez a társadalmi réteghez tartozik, hát, zseniális és feszültséggeneráló.

Teddy személyisége lenyűgözően bontakozik ki a regény előrehaladtával, igazi szociopatával van dolgunk, aki hisz abban, hogy jót cselekszik, legyen szó akár arról, hogy mérget kever, de attól sem riad vissza, hogy megfigyelés alatt tartsa a gyerekeket, de olyan apróságokra is figyel, hogy köhögéscsillapítót keverjen a kávéhoz, ha a kollégái közül valaki meg van fázva. Lényegében Istent játszik. Teddy a tettetés mestere, azonban semmiféle átérzőképességgel nem rendelkezik, kizárólag a saját céljai megvalósítása és az általa jónak gondolt ügy érdekében munkálkodik. Az érzelmi intelligenciája gyermeki szinten maradt, de mindvégig magasfokon manipulálta környezeteté a magára erőltetett érzelmek által.

A regény egy logikusan, ügyesen kifejtett eseménysorozatot mutat be, ahol tudjuk, hogy ki és mit követ el, de igazából csak a végén kattan a helyére a rugó és nyer értelmet az események sorozata. Nagyon tetszett, hogy kívülről lehetett megismerni a szereplők gondolatait, ezáltal végig tudtam követni, hogy éppen mit gondolnak, hol tartanak a cselekmény felgöngyölítésében és hogyan sétálnak mégis bele a számukra kijelölt csapdába. A narratíva pedig szépen, fokozatosan adagolja az információkat, amitől még élvezetesebb az olvasmány, kicsit olyan, mintha az olvasó is egy csíny részese lenne.

Még izgalmasabbá tette a történetet az, ahogy a dolgok kicsúsztak Teddy irányítása alól és így a végkifejlet egyre jobban haladt a katasztrófa irányába.

Ez a történet olyan volt, mint a pók hálója. Mindent áthatottak a bonyolult kapcsolatok és a háttérben munkálkodó motivációk széles spektruma, a komor vihar előtti csend érzése végig ott lebegett. Nagyon érdekes volt látni, hogy látszólag átlagos, intelligens emberek meddig hajlandók elmenni, meddig tudnak elmenni a saját vélt vagy valós igazságuk érdekében.

Egyértelműen érdekes lélektani krimiről van szó, nekem összességében nagyon tetszett. Kiváló olvasási élmény volt annak ellenére, hogy lassabban haladt maga a cselekmény, mégis folyamatosan ébren tudta tartani az érdeklődést. Tetszett a nagyon sokoldalú karakterábrázolás, az érdekes levezetés és a gonoszság fokozatainak szemléletes ábrázolása. Remekül szórakoztam miközben azt próbáltam kitalálni, hogy ki és kinek akar éppen ártani, de legfőképpen miért, mivel sokrétű a cselekmény, ezért nem is volt annyira egyszerű dolgom. Egyedül a vége volt egy kicsit meglepő, nem pont ilyen befejezést vártam, de a karakterek sötét gondolkodásmódja és a fordulatok engem teljesen meggyőztek arról, hogy a jövőben szeretnék még olvasni az írónőtől.

Összességében a tempó kiváló, az idegek megfeszülnek, miközben mindenki várja a következő csavart, ezek azok a tények, amelyek miatt mindenképpen érdemes elolvasni ezt a thrillert.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!

Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér

 A We Begin at the End magyarul egy teljesen új címet kapott, Ahol az égbolt véget ér. Azt kell mondanom, hogy a magyar cím sokkal beszédesebb, karakteresebb és figyelemfelkeltőbb, így teljesen megértem a kiadó döntését. Chris Whitaker regénye Könyvelem Csaba #Párakapu kihívásának keretében került a kezembe. Csaba július hónap közös könyvének választotta, de persze lehetőség volt a júniusi vagy augusztusi könyvek közül is választani (további válaszható: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk, Jessamine Chan: Jó anyák iskolája). Miután átböngésztem a fülszöveget, végül úgy döntöttem, hogy műfajban és érdeklődési körben ez áll most hozzám a legközelebb, így júliusban el is olvastam. Végül nagyon is örülök, hogy erre a regényre esett a választásom, mert ugyan magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a közeljövőben, de egyértelműen kár lett volna kihagyni.

Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között.

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, nagyon is kedvemre való volt a hibái ellenére is. Esténként már nem is tudtam olvasni a regényt, mert általában annyira letaglózott (jó értelemben) már napközben, hogy olyankor kénytelen voltam egy vidámabb történethez nyúlni.

Egy nagyon nehéz, intenzív történetről van szó, halmozottan hátrányos helyzetű karakterekkel, ami minden oldalon kicsit összetöri az ember szívét. Úgy gondolom néha kellenek ezek a mélyebb gondolatokat, sötétebb érzelmeket átadó olvasmányok is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi látható és láthatatlan szörnyűség bújik meg a világban. Néha kell egy nagy pofon, hogy értékeljük a saját életünket, azokat az embereket, akik itt vannak velünk. Ez a könyv egy ilyen nagy pofon!

A történet egy korábbi, nevezzük gyilkosságnak hatását kíséri végig, ami generációkon keresztül átívelve változtatja meg egy tengerparti kisváros, Cape Haven lakóinak életét.

A regény középpontjában egy testvérpár, a tizenhárom éves Duchess Day Radley és öccse, Robin állnak, melléjük csatlakozik a városka sheriffje, Walker. Duchess, magát törvényen kívüliként aposztrofálva próbálja meg édesanyja és testvére életét egyengetni, de legalább a felszínen tartani. Ez addig működik is valamennyire, amíg a 30 évvel korábbi események vissza nem köszönnek azáltal, hogy Vincent Kinget kiengedik a börtönből és a sötét folyamatok innentől egyre mélyebbre taszítják a városka lakóit.

Látszólag egy szálon indul a történet, de számtalan mellékszál kerül a képbe, amiből az 500. oldal környékén kezd kibontakozni egy szép, kerek egész történet. Annak ellenére, hogy lassan halad előre a történet mégis végig azt érezni, hogy száguldunk valami felé, ami nem biztos, hogy jó lesz.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyi tragédiát úgy bele lehet sűríteni egyetlen történetbe, hogy ne legyen gyötrelem olvasni, de az írónak mégis sikerült úgy adagolnia, hogy felszültségkeltő legyen és hatni tudjon az érzelmekre.

Duchess karaktere lenyűgöző, drámai és remekül kidolgozott. Annyi féle érzelem árad ebből a kislányból, hogy szinte felfogni is nehéz, de követni is az érzelmi cunamit, ami követi. Hol felnőtt, hol gyerek, hol pedig törvényen kívüli, egyszerűen a harag próbál utat törni a gyermeki érzelmeken át, amit nem könnyű feladat megírni, de ebben a regényben sikerült és mindent vitt. Ha másért nem is (de persze igen), hát Duchess karakteréért mindenképpen megéri végigolvasni az 512 oldalt, mert a végén szárnyal az író, kiváló befejezést kapott a történet, pedig én nem ezt vártam, de mégis nagyon tetszett.

Walker, ő róla nehezebb írni, mert engem több irányba is elvitt a karakter, hol kedveltem, hol idegesített, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy érdekes volt és megtaláltam benne azokat a pozitívumokat, amelyek miatt nagyon is illett Duchess karaktere mellé.  Érdekes volta az ő bonyolult kapcsolati hálója, hiszen az összes érintetthez fűzte valamilyen érzelmi viszony és nagyon nehezen tudta feldolgozni még a saját érzelmeit is, amit érezni is lehetett az olvasás során. Ennek ellenére tetszett a fejlődése, útkeresése és embersége.

A mellékszereplőket is nagyon szépen kidolgozta az író, nem lehetett rájuk panasz, Star, Vincent, Drake és a többiek is mindannyian belesimultak a történetbe, elhittem az olvasás során, hogy valóbanélnek és lélegeznek ebben a tengerparti városkában, ahol a fejlődés a bűnnel egyszerre tör utat magának és mindez lenyomatot hagy az emberekben.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik nem egy cukormázas véget érő történetre vágynak és olvasás közben meg szeretnék pendíteni az összes húrt a lelkükön. Bizony, erre az olvasási élményre fel kell készülni lelkileg, mert pont elég hosszú ahhoz, hogy lehengereljen, és sokáig velünk maradjon az élmény.

Egy regény a bűnről, barátságról, feloldozásról és a szeretetről. 

Rose Tremain: Lily - A bosszú meséje

Fülszöveg:  A ​Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjétől

1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz.

Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?

TIMES – AZ ÉV EGYIK LEGJOBB KÖNYVE

Richard and Judy Book Club

„Lenyűgöző… Tremain zsigeri elevenséggel kelti életre a viktoriánus Londont ebben a mélyen emberi regényben, miközben bűn és jóvátétel, elutasítás, szegénység és bűntudat témáit bontja ki.” – Observer

„Pompás, kristálytiszta próza, megragadó cselekmény.” – Daily Telegraph

„Ez a történet nemcsak hogy felnő az atmoszférikus, szívbe markoló regénykezdethez, hanem még emeli is a tétet… Bámulatos történetmesélés, ahol a bosszú és a jóvátétel egységben valósul meg.” – Mail on Sunday

„Tremain újabb letehetetlen alkotása a viktoriánus Londonba vezet, ahol a bátor Lily alakja kel életre a regény lapjain.” – Good Housekeeping

„Tökéletes írásmód, érzelmektől túlcsorduló történet a viktoriánus korból.” – Times

„Tremain tehetsége abban áll, hogy szereplői az élet minden területén megfordulnak, ennek ellenére megalapozottan jelenítik meg a regény szerzőjének világképét.” – Harper's Bazaar

„Egyik kedvenc szerzőm.” – Nina Stibbe

„Tremain az egyik legjobb ma élő regényíró.” – Sara Collins

„Lüktetően eleven… más nem tud így írni, hogy megszakadjon tőle az ember szíve.” – Neel Mukherjee

Olvasói vélemények:

„Lélegzetelállító történet szerelemről, árulásról, az élet igazi nehézségeiről.”

Susan H.

„A Lily egészen életteli… első osztályú történelmi próza.”

Sheila R.

„Megragadó törénet, amelynek fordulatai mindvégig lenyűgözik az embert… rég olvastam már ilyet.”

Caroline K.

A könyv olvasása során rögtön Dickens, Twist Olivér című regénye motoszkált a fejemben. A korszak, az árvaház, az árva gyermek, de Rose Tremain regénye egy sokkal sötétebb, kegyetlenebb képet mutat be.  Egyértelműen nem tudom azt mondani, hogy egy könnyed irodalmi alkotásról, regényről van szó. Az árva gyermek megjelenítése, illetve az, ahogyan megjeleníti az író Lily életét, már ad a regénynek egészen az elejétől egy sötét, komor, sőt talán bizarr hangulatot. 

Egy erős kezdés után, ami némi idillt is megidéz rögtön egy feneketlen mélységbe kerülünk Lily-vel együtt. Érzelmes és bódító történetvezetéssel van dolgunk, ezt mindvégig éreztem az olvasás során.

Érdekes volt, hogy az árva gyermekeket mennyire felelőssé teszik az anyjuk bűnéért, ez számomra az egyik legkegyetlenebb momentuma volt a történetnek, hiszen ez olyan lelki sérülésekhez vezet, amelyeket szinte képtelenség ép ésszel feldolgozni, szinte borítékolható a tragédia. 

Annak ellenére, hogy a regény témája sötét és kegyelten mégis gyönyörű leírások foglalják keretbe, amely leírásokba szinte bele is lehet feledkezni és némiképpen tompítja az éles részeket. 

Számomra a regény nagy pozitívuma az, miként a barátság fontos szerepet kap, ami értéket képvisel és megérdemli az értő olvasást. Azonban nem árt ha a sorok között is tudunk olvasni, hogy a cselekmény összetettségét is megértsük, illetve szeretni tudjuk ezt a történetet annak ellenére is, hogy nem adja magát könnyen. Bonyolult kapcsolatokat él meg Lily, ahonnan már-már úgy tűnik, nehéz győztesen kikerülni, de minden lappal egyre több erő sugárzik Lily-ből, egy kedvelhető, de nagyon érdekes, összetett személyiség. 

Belle volt számomra az, aki színt vitt ebbe a komor hangulatú regénybe, szerettem azokat a részeket, amelyekben megjelent, mint barát és ott volt Lily mellett.

Az olvasás során a legnehezebb az érzelmeinkkel megbirkózni, mert egy hullámvasútra ültet minket az író, amiről nehéz leszállni. Az olvasás során pedig felmerül bennünk, hogy az erkölcsileg helytelen viselkedés mennyire oldozható fel a körülmények figyelembevételével. Összességében kemény kérdések, amelyekre nehéz választ találni, de nem is ez a regény lényege, hanem egy erős női karakter középpontba állítása, olyan leírásokkal és történelmi háttérrel kiegészítve, amelyek érdekessé, olvasmányossá és elgondolkodtatóvá teszik a történetet.

Ami talán a legjobban tetszett az az atmoszféra, amit zseniálisan épített fel a szereplők köré az írónő  és szerencsére a korszak is nagyon szépen megelevenedett a lapokon. A viktoriánus kor eleve az egyik kedvenc korszakom, de most egy kicsit más szemszögből is megismerhettem, ami még inkább tetszett az olvasás során.

Szerettem, hogy a regény végig követi Lily felnőtté válását és annak komor történéseit, a csecsemő Lilyből egy viszontagságos úton válik 18 éves korára bátor és határozott fiatal nővé. 

A befejezésért pedig mindenképpen megéri végig elolvasni a regényt, mert egy gyönyörű, megható és egyben felemelő lezárást kapunk egy erős női karaktertől. 

Összességében szerettem ezt a szépen megírt, erős narratívával bíró regényt és ajánlom olvasásra mindazoknak, akik szeretik a történelmet és nem riadnak vissza attól, hogy egy erős női karakterről olvassanak, aki nem hétköznapi felnőtté válást tudhat a magáénak. 

Múlnak a napok, a tél alattomosan bevon mindent, és Lili úgy érzi, csak a vasárnapok ígérete tartja életben, a templom magas ablakainak színes üvegén beeső  fénynek és az idegen pillantásának ígérete, amely éppolyan maradandó, mint az a fény. 

A levegőnek, amelyet beszívtak, olyan íze volt, mint az elégett és semmivé lett dolgoknak. És szüntelenül mozgott. 

Az első lecke, amit a gyerekek megtanulnak a londoni Lelencházban, saját elhagyatottságuk leckéje volt. Emlékeztették őket (néha naponta), hogy velük nem törődik senki, őket nem szereti senki, csak a jóságos Isten.  

A könyvet köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak! 

Jud Meyrin: Mélyre ásott titkok

Fülszöveg: Az olasz Alpok festői kisvárosa ismét felbolydul. Tetemeket találnak mélyen a földbe ásva Lily Bolton frissen felújított házának kertjében. Lily attól tart, most már sosem mossa le magáról, hogy ahová lép, ott hulla terem, és nem ez az egyetlen problémája. A livignói nyomozás ugyanis elhunyt apja egyik korábbi ügyéhez kapcsolódik, meglepően kellemetlen módon. Ráadásul a végéhez közeledik a nyári szabadsága, de ő még mindig nem tudja, hogyan kezelje a mostohabátyja iránt érzett tagadhatatlan vonzalmát.

Az Itáliai rejtélyek harmadik részében Lily és Raffaele a múlt mélyére ás, ám lehet, hogy nem feloldozást találnak, hanem még több tragédiát.

 

 A napokban az a megtiszteltetés ért, hogy előolvashattam Jud Meyrin  március 10-én megjelent kisregényét, a Mélyre ásott titkokat. 

A reggeli smoothiem mellé tehát egy remek krimivel indítottam a napomat,  nagyjából egyetlen nap alatt kiolvastam, mert annyira lekötött és megmozgatta a kíváncsiságomat Lily és Raffaele párosa. 

Ez a regény beérett, egyszerűen letehetetlen, a karakterek között izzik a levegő és a krimi szál is pont tökéletes. Mindvégig annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy csak úgy koppant, amikor kiderült, hogy ki a gyilkos, valahogy a főszereplők olyan elbűvölőek, hogy a történet csak úgy sodort magával és tényleg élményt nyújtott, mind a romantika, mind pedig a csavaros történetvezetés szempontjából. 

Azt pedig különösen imádom, hogy egy olyan kisregényt olvashattam, ami kizárólag e-book formátumban jelenik meg, de mégis a hazai kínálat egyik legjobb szerkesztésű köteteként tartom számon, mivel igényes és egyértelműen látszik, hogy az író mellett a  szerkesztő és összességében mindenki, aki a regényen dolgozott szívvel-lélekkel csinálta. A borító is magáért beszél, varázslatos, ahogy a helyszín is, az olasz Alpok. 

Egy kellemesen feszült, de mégis elbűvölő atmoszféra hatja át az olvasást.

Egyszerűen nem tudom megunni ezt a sorozatot, ahogy letettem az olvasómat rögtön azon agyaltam, hogy legközelebb milyen kalandokba keveredik majd a kedvenc nyomozópárosom (tudom Raffaele hivatalosan nem nyomozó, de én tiszteletbeli bűnfelderítőként tekintek rá, mert remekül kiegészíti a hivatásosokat). 

Köszönöm az élményt és szívből ajánlom a sorozatot, mert egyszerre romantikus és feszültséggel teli az első laptól az utolsóig.

Most csomagban szenzációs áron tudtok hozzájutni a sorozathoz, mindösszesen 1690 Ft egyben a három rész:

Könyvcsomag: