Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház

 Fülszöveg: Egy új, önállóan olvasható történet a Bűbájok boltja világából!

A birodalom túlsó végén, egy eldugott kis szigeten, ahol éneklő virágok nyílnak, mézes sütemény illata száll a levegőben, és a szerelem is mézzel van átszőve…

Terlu Perna egyedül volt. Ezért megszegte a törvényt, és varázslattal teremtett egy öntudattal bíró póknövényt. Büntetésül fából faragott szoborrá változtatták, és elrejtették az Alyssiumi Nagy Könyvtár északi olvasótermének egyik félreeső szegletébe.

A története itt akár véget is érhetett volna… De egy téli napon Terlu felébred egy szinte teljesen elhagyatott szigeten, ahol száz meg száz elvarázsolt üvegház sorakozik. Fázik, éhes, és úgy tűnik, az egyetlen emberi lakó egy zsémbes kertész.

Legnagyobb meglepetésére a mogorva Yarrow mégis befogadja: meleg ruhát, puha ágyat és frissen sült mézes süteményt kínál neki addig, amíg Terlu készen nem áll arra, hogy hazatérjen.

Csakhogy Terlu nem akar hazamenni.

Ahogy egyre jobban megismeri Yarrow-t – aki minden mogorvasága ellenére kifejezetten szeretetreméltó tud lenni –, rájön, hogy a szigetet fenntartó varázslat lassan elhal, és az üvegházak lakói veszélyben vannak. Terlu tudja, hogy segítenie kell, még ha ez újra törvényszegéssel is jár.

Ezúttal azonban nincs egyedül. Yarrow és egy érző rózsa segítségével Terlunak egy réges-rég elhunyt varázsló titkait kell megfejtenie, ha meg akarja menteni a szigetet – és ha esélyt akar adni magának egy új életre, talán még a szerelemre is.

Az elvarázsolt üvegház kedves, szellemes és szívmelengető történet második esélyekről, a varázslatról, amit a törődés rejt, és arról, hogy néha egy mézes sütemény is elég a boldogsághoz.

Karácsonyi ajándékként kaptam meg az írónő új regényét, ami egy igazi téli cozy fantasy, telis-tele beszélő növényekkel, szárnyas macskával, megannyi kedves szereplővel és természetesen egy jó adag mágiával. 

A történet a Bűbájok boltja folytatása, de teljesen önállóan is olvasható, hurrá, mert én pont kimaradtam az első részből. 

Terlu Perna - aki korábban könyvtáros volt a mágia fővárosában - egy elvarázsolt, üvegházakkal teli szigeten ébred  szoborszerű létezéséből, amibe a tiltott mágia használat miatt kirótt büntetése miatt száműzték és ezzel örök magányra kárhoztatták. Egy váratlan fordulatnak köszönhetően a szigeten a magány helyett megannyi mágiával és Yarrow-val, a hely egyetlen lakójával, a magányos kertésszel találkozik. A rideg, téli környezetben az elvarázsolt üvegházak hoznak varázslatot és melegséget, ami lassan az olvasó és a szereplők szívét is megmelengetik.

  A történet tökéletes vetülete a szeretetnek, a kitartásnak, az újrakezdésnek, a barátságnak és az emberi kapcsolatok fontosságának, de a félelmek is gyönyörűen beépülnek ebbe az elvarázsolt történetbe. A regény lassan építkezik, néha azt is éreztem, hogy túlságosan lassan bontakozik ki az írónő által megálmodott csodavilág, maga az elvarázsolt sziget, ahol bármi lehetséges. Ezáltal, hogy lassan épül fel a történet a szereplőket és belső gondolataikat is nagyon lassan, de mindenre kiterjedően ismerjük meg. 

Tetszett, hogy nem voltak eget és földet megrázó fordulatok (nem illett volna ebbe a világba), de az érzelmi erő egyszerűen átható és letaglózó volt az olvasás során, ezért lett kedvencem ez a meseszerű fantasy történet. 

Szerettem, hogy magában hordozza az otthon melegét, a létezés apró rezdüléseit, az érzelmek sokszínűségét, fontosságát, legyen szó földi halandókról vagy éppen elvarázsolt élőlényekről.

Ez a történet egy melengető gyógyír a léleknek, főleg ebben a téli időben, bekuckózva kívánni sem tudtam volna kellemesebb évindító olvasmányt Terlu és Yarrow történeténél. 

Apropó, el ne felejtsem Smaragord-t, a szárnyas macskát, akiről muszáj beszélnem, mert ellopta a történetet, minden egyes megmozdulása cinikus, de mégis édes, például az, ahogy üldözi az apró sárkányokat vagy az, ahogy bebújik a takaró alá és várja Terlu-t, értitek, egyszerűen nem lehetett nem szeretni. 

Szívből ajánlom mindenkinek, aki élete során csak egyszer is ragaszkodott növényhez vagy állathoz és most a lelke vágyik némi  romantikával átitatott varázslatra is.

Azt gondolom, hogy a magányból kialakuló remény mintapéldája ez a történet, nálam abszolút kedvenc cozy fantasy lett.

Colleen Cambridge: Gyilkosság Mallowan Hallban (Phyllida Bright 1. )

Fülszöveg: A ​festői szépségű angliai Devonban található Mallowan Hall egyike az angol vidéket pettyező udvarházaknak. Ám ez a rezidencia más, mint a többi, mivel falai között él a neves régész, Max Mallowan – és még nevesebb felesége, Agatha Christie.

Házvezetőnőként Phyllida Bright felel az udvarház lakóinak kényelméért, és azért, hogy a krimi nagyasszonya zavartalan körülmények között írhassa meg legújabb bűnügyi történetét. Phyllida maga is lelkes krimiolvasó, Hercule Poirot hűséges rajongója. Hiába találkozott azonban papíron számtalan agyafúrt gyilkossággal, és hiába vesézte ki a legkülönbözőbb gyilkossági módokat munkaadójával, a könyvtárszobába padlóján heverő, nagyon is valódi holttest így is váratlanul éri.
Phyllidának így nemcsak a hétvégi partira érkezett vendégsereggel kell megküzdenie, hanem a szenzációs haláleset nyomán a vidéket ellepő újságírókkal, no meg a gyilkossal, aki nemsokára újra lecsap. A józan és gyakorlatias házvezetőnő azonban nem futamodik meg a kihívások elől. Úgy dönt, irodalmi hőse, monsieur Poirot példáját követve a gyilkos nyomába ered. Már csak egy dologra kell figyelnie: azelőtt fejtse meg a bűntényeket, mielőtt külön bejáratú krimije a halálával váratlan véget érne…
Colleen Cambridge szellemes, elbűvölő történelmi krimije tökéletes olvasmány Agatha Christie és a Downton Abbey rajongóinak – illetve mindenkinek, aki egy régi vágású bűnügyi történetre vágyik.

 Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése, egy kellemes cozy mystery. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.

Riley Sager: Már csak egy maradt

Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.

„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?

Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.  

Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni. 

Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be. 

Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.

Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám. 

Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon. 

Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal  nagyon jól sikerült. 

A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott. 

A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is. 

Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam. 

Douglas Preston - Lincoln Child: A csontok rejtélye (Nora Kelly 1. )

Fülszöveg: Nora Kellyt, a fiatal és sikeres kurátort egy egészen szokatlan régészeti projekt ötletével keresi fel a megnyerő történész, Clive Benton. A férfi beavatja Norát a Donner-társaságként ismert telepesek tragédiájába, akik 1847 telén egy óriási hóvihar miatt a kaliforniai hegyekben rekedtek. Amikor a mentőcsapat rábukkant a csonttá soványodott túlélőkre, fokozatosan derültek ki a sikertelen vállalkozás részletei bátorságról, találékonyságról, balszerencséről, gyilkosságról, kegyetlenkedésekről – végül pedig éhezésről és kannibalizmusról.

Norát elvarázsolja Benton beszámolója, és elvállalja az expedíció vezetését, amelynek célja, hogy a vadregényes Sierra Nevada ösvényein haladva, a természeti erőkkel dacolva megtalálják a pionírok „elveszett táborát”. A kutatócsoport azonban hamar rájön, hogy az éhezők táborának a felderítése csupán a jéghegy csúcsa, és a mélyben rejtőző igazság jóval vérfagyasztóbb és hátborzongatóbb, mint ahogyan azt elsőre gondolták volna… 

Micsoda erős sorozatkezdés!

Kettő, a műfajon belül világklasszis szerző és két erős női karakter találkozott ebben a nyomozásban és régészetben bővelkedő regényben.

A történet érdekessége, hogy valós események ihlették. A telepesek Kaliforniába tartó nagyobb csoportja szerencsétlenségükre elakad a hóban és kilátástalan helyzetük egészen a kannibalizmusig űzi őket. Ők voltak a Donner- társaság. Több táborban is elindult a téboly, aminek sok áldozata és kevés túlélője volt. (Az interneten rengeteg részlet található az útról és a táborban történt eseményekről is.)

A regény ezúttal a 3., ismeretlen táborra koncentrálódik, már, ami a régészeti részt illeti. A másik cselekményszálon az FBI kezd egy izgalmas nyomozásba sírgyalázás, eltűnt személy és gyilkosság ügyében. A régészeket dr. Nora Kelly vezeti, még az FBI oldaláról az újonc, Corrie Swanson nyomozhat.

A nyomozás érdekes volt, a régészeti részekből sok ismeretre is szert tehet az érdeklődő olvasó, mert a legújabb régészeti eljárások is elég érdekesen lettek bemutatva. Számomra ez sok pluszt hozzáadott az amúgy is igazán nagyszerű történethez.

A női karakterek nagyon erősek, függetlenek és intelligensek voltak, külön-külön már szerepeltek a Pendergast-sorozatban, de az, hogy a szerzők összepárosították őket, hát zseniális eredményt hozott.

Engem egyszerűen lenyűgözött a Nevada-hegység vad tája, a valós történelmi háttérre épülő regény és összességében a jól felépített és a végére mozaikként összeálló események sorozata.

A történet komor, de teljesen olvasmányos, néhol véres, sőt brutális, azonban mindenképpen egy ütős thrillerről beszélhetünk.

A két író összerakott egy olyan sokrétű, titkokkal és izgalommal teli regényt, amit érdemes elolvasni, de szigorúan nem étkezések előtt!

Karácsonyi krimik és rejtélyek nagy könyve

 Egy gyönyörű, igényes, kiválóan szerkesztett karácsonyi detektívtörténet válogatást szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Otto Penzler gyűjteménye valóban izgalmas krimiket rejt, amelyek kapcsolódnak a karácsony témaköréhez, a hideghez. Olyan nevek szerepelnek a gyűjteményben, mint az elmaradhatatlan Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle, Ed McBain, Edgar Wallace, Isaac Asimov és még sokan, a műfaj legjobbjai közül. Számomra nagyon sok újdonságot is hozott ez a gyűjtemény, Fergus Hume, Marjorie Bowen, Stanley Ellin, Doug Allyn és még sokan mások felkeltették az érdeklődésemet és biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni tőlük. 

A 25 novella, mint egy nagy bon-bon válogatás, nagyon sok izgalmas és rejtélyes történetet fog találni az olvasó, aki könnyedén elmerülhet ebben a karácsonyi gyűjteményben. Nem kevesebb, mint 536 oldalon keresztül izgulhatunk, borzonghatunk és nyomozhatunk. Ráadásul nagyon sok olyan novella kapott helyet, amelyek kevésbé ismertek, de mindenképpen a gyűjteményben van a helyük. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egyes novellák előtt a szerzőket is megismerhetjük egy rövid bevezető által.

Annyira hangulatos ez a könyv, a maga egyedülálló kivitelezésével, gyönyörű hófehér lapjaival, hogy az ünnepi olvasás biztos vagyok benne, hogy igazán különleges élmény lesz általa.

Nagyon nagy szeretettel ajánlom ezt a novellagyűjteményt a rejtélyekekért rajongó szeretteinknek. Merem állítani, hogy örök darab lesz a megajándékozott könyvespolcán. 

 Minőségi kemény kötés
 Nagy formátum: 22 x 26 cm
 Magasabb grammszámú luxuspapír 120 g/m2

 536 oldal

Tartalomjegyzék

Agatha Christie – Karácsonyi tragédia

Sir Arthur Conan Doyle – A kék karbunkulus

Gillian Linscott – Botrány télen

Mary Roberts Rinehart – A komornyik szentestéje

Joseph Shearing – A kínai alma

Ed McBain – Csöndben álmodott a ház

Thomas Hardy – Förgeteg a szekrényben

Ellery Queen – A dauphin babája

Will Scott – A karácsonyi vonat

Edgar Wallace – A dzsigoló

Marjorie Bowen – Tejes tea

Peter Lovesey – A puding próbája

Stanley Ellin – Végzetes karácsony

Doug Allyn – Előre hozott karácsony

Isaac Asimov – Karácsony tizenharmadik napja

Rex Stout – Karácsonyi parti

Ron Goulart – A tizennegyedik Mikulás

Dick Lochte – Mad Dog

Sara Paretsky – Pötyipó

Max Allan Collins – Koszorú Marley-nek

Robert Louis Stevenson – Markheim

Joseph Commings – Szerenád a gyilkosnak

Susan Moody – Hús a húsomból, vér a véremből

Peter Lovesey – Jelenés a Royal Crescenten

Fergus Hume – A kísértet ujja

A kötet elérhető: Familium

Tesz-Vesz város iskolája

Fülszöveg: Gondoltad volna, hogy Tesz-vesz Városban még az iskola is szórakoztató? Ismerkedj meg az osztályteremmel, az ábécével, a számokkal és még sok más érdekes dologgal, amit a nagyok már tudnak – és nevess nagyokat! 

Egy újabb gyöngyszemre, szórakoztató iskolai kalandokkal teli könyvre bukkantam Richard Scarry tolmácsolásában. Ez a rész eddig egyértelműen a kedvencem. 

Mindegyik rész edukatív, kedves és oly ismerős, de ez a rész valami egészen fantasztikus. Kisgyermekkorom óta szeretem és forgatom a Tesz-Vesz város köteteit, amit sokszor lapozgatóként használtam már egészen kicsi korom óta. Immáron a harmadik generáció kezdi az ismerkedést Tesz-Vesz város kedves, állatok által megszemélyesített karaktereivel és mindennapjaival.

Bevallom, ezzel az 1969-ben első kiadást megélt résszel én még nem találkoztam, ezért is vettem  most nagy kíváncsisággal kézbe. Annak ellenére történt ez, hogy itthon már nem is az első kiadást éli meg a Tesz-Vesz város iskolája, de idén új köntösben foghatjuk kézbe. A kiadás keménytáblás, gazdagon illusztrált és Réz András által fordított.

Továbbra is a könyvekből, mesefilmekből már jól ismert karakterek kalauzolják végig a gyermekeket a tesz-vesz városi iskolán.

Megismerkedhetünk a betűk és számok világával, a formák, a színek és mércék megjelenésével, a hónapokkal, az órával, a szakkörökkel, az iskolaorvossal és természetesen az elmaradhatatlan iskolabusszal. 

A leírás is talán jól rámutat arra, hogy ez a könyv bizony nagyon sokrétű, sokféle készség és szemléltetés belefért, de ahogy azt már megszoktuk Scarry teszi mindezt játékosan, vidáman és a megszokott kedves illusztrációkkal.

Az író bámulatosan jól ráérzett, hogy mire van szüksége az iskolába készülő, az iskolát elkezdő gyermekeknek és szüleiknek. A kislányommal együtt egyszerűen  rajongunk ezért a könyvért. Pont egy olyan könyv, amit könnyű olvasgatni, de ha éppen ahhoz van kedvünk egyszerűen csak lapozgatjuk és képzeletben kalandozunk a kis Tesz-Vesz lurkókkal: Cicóval, Egonnal, Buhera mesterrel, Mézes Magdával, Gerzsonnal és a többiekkel.

El kell mondanom, hogy családilag oda és vissza vagyunk Scarry könyveiért, minden alkalommal szeretettel és csodálattal merülünk el Tesz-vesz város bájosan gyermeki, mégis a felnőtt kor irányába terelgető mesevilágában

Amit várhatunk: szórakozás, tanulás, vidámság, felfedezni való világ és üdítő tartalom az egész család számára, kortól függetlenül. Egon pedig továbbra is hatalmas kedvencünk. J

Kalandozzatok Ti is Tesz-vesz városban, ezúttal az iskolában és a tudás világában! 

A könyvet köszönjük szépen a Móra Kiadónak! 

Jenny Mollen: A lájkok városa

Fülszöveg: Megan Chernoff tehetséges szövegíró, jelenleg nincs munkája. Második gyereke születése után úgy érzi, az élete megrekedt. A férje munkája miatt családostul New Yorkba költöznek, ahol Meg összeismerkedik Daphne Cole-lal, a gyönyörű, stílusos, ismert anyainfluenszerrel. Értetlenül, de örömmel fogadja Daphne érdeklődését, bókjait, figyelmét – pillanatok alatt bekerül egy exkluzív mama-vacsoraklubba, flancos wellnessprogramokon vesz részt. Daphne megosztja vele az ismertségéből adódó előnyöket, és Meg követői is ezerszámra gyarapodnak. De vajon őszinte a kettejük közötti kötelék? Meg azon kapja magát, hogy sodródik, már nem ura a legfontosabbnak: a férjéhez és két fiához fűződő kapcsolatának. Közben feltűnnek neki a Daphne aprólékos műgonddal kialakított imázsa alatt húzódó repedések. Meg senkire sem számíthat, miközben vissza kellene találnia a valódi életéhez. De egyáltalán mit jelent az, hogy valódi? 

A Hoffington Post szerint Jenny Mollen a legviccesebb nő, ő az, aki nőként írt a Playboy-nak is, sőt színészi babérokra is tört. Ezen tények után nagyon kíváncsi lettem arra, hogy a regényírás, hogy fekszik neki. 

A történet ott kezdődik, hogy Meg Chernoff a családjával együtt New Yorkba költözik, mivel férje, Iliya egy feltörekvő klub-ban kap egy olyan pozíciót, ahol döntési joga van, hogy ki kerülhet be a klub tagjai közé. Míg Iliye dolgozik addig Meg a korábban bimbózó szövegírói karrierjének folytatásáról ábrándozik, de a két gyermek mellől nem olyan egyszerű az érvényesülés. Végül elfogad egy olyan állást, ami nem is fizet jól, nem is várható tőle, hogy a szakmában felfigyelnek rá, de Megnek ott van Daphne Cole, mamiinfluencer, aki valamilyen csoda folytán a barátai közé emeli, sőt elhalmozza Meg-et a figyelmével, így lassan az ő élete felett is kezdi átvenni az uralmat az Insta mögött csillogó élet. 

Felvetődik a kérdés, hogy minden olyan csillogó ahogy azt a celebek láttatják? Erre próbál ez a regény egy lehetséges alternatívát bemutatni, hogy az olvasó olvasmányos, de kicsit abszurd képen át ismerhesse meg a csillogás mögötti valóságot. 

Sajnos vagy sem, de hozzám Meg és Daphne egyáltalán nem tudtak közel kerülni, úgy érzem, hogy az amerikai humor  nem minden esetben jön át az európai olvasó számára. Simán el tudom képzelni, hogy akár a környezetünkben is vannak hasonló instán és a valóságban is nyomuló anyák, Amerikában pedig biztos vagyok benne, hogy tömegesen léteznek a könyvben megformált karakterek. Szinte látható, hogy milyen harcok folynak a legjobb iskolai helyekért, a legtrendibb anyuka ruhákért és összességében a mindenben az "én gyerekem" a legjobb állapotért. Nehéz jól megfogalmazni, hogy milyen külön világ is a gyerekes anyukák világa, de létezik és bizony szólni kell róla, sőt muszáj felhívni a figyelmet, hogy nem biztos, hogy a legjobb irányba megy az internetes trend ennek csoportnak a tekintetében sem. 

Az instagrammon is számos ilyen bejegyzés jön velünk szembe, még akkor is, ha nem követjük az adott "celeb"-et. Egyszerűen egy életstílus lett az instamamik által közvetített tartalmakból, persze azt nem látni, hogy olykor ők is kétségek között gyötrődnek, kialvatlanok és kicsit sem trendy-k. A regény azért ezt is az arcunkba tollja, néhol igen kíméletlenül. 

Úgy érzem, hogy ennek az könyvnek van létjogosultsága és a tengerentúlon nem is véletlen népszerű, mert egy olyan közeget mutat be, ami káros az átlagos tartalomfogyasztókra. Talán az sem véletlen, hogy ez a regény éppen a szülőkre élezte ki a mondanivalóját, mivel a szülés után, a kisgyermekekkel otthon lévő nők a legsebezhetőbbek és a legjobban manipulálhatóak az  instamamik által, illetve nagyon sok tartalmat is fogyasztanak, leginkább a korábban megszokott emberi interakciók hiánya miatt is. 

Igazából egy remek szatíra, gúnyos hangvétellel és számomra kicsit sarkos humorral, de mindenképpen remek figyelemfelhívás abból a szempontból, hogy milyen könnyen áldozattá válhat bárki, akit elvakít a talmi csillogás, akár már a családi életét is kockáztatva egy-egy posztért. 

Amellett, hogy tényleg egy szórakoztató irodalomról van szó, mégis, egyben  edukáció is és ez nekem mindenképpen átadta a mondanivalót. 

Tetszett, hogy egy görbe tükröt tart az írónő a tartalomfogyasztást túlzásba vivők elé, illetve kiváló párhuzamot von a hamis ábrándokat kergető világ, a valóság és a valós értékek között. 

Miután szerintem már túl sokszor leírtam az insta szót, nem maradt más hátra mint, hogy összefoglaljam a véleményem:

A téma fantasztikusan érdekes volt és az alaptörténet is tetszett. A borító pedig tökéletes, így egy borongósabb őszi napon gyorsan olvasható, figyelemfelhívó kötet, ami nem végig olyan rózsaszín, mint maga a borító sejtetné.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak! 

Samantha Downing: A saját érdekedben

Fülszöveg: Teddy ​Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.

Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.

Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedben az iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok. 

Első regényem az írónőtől, de azt kell mondanom, hogy igazán meggyőzőre sikeredett a találkozásunk. Már az első oldaltól egészen könnyű volt ráhangolódni a történetre, mivel kellemes stílusban és fordulatosan megírt lélektani thrillerről beszélhetünk.

A témaválasztás érdekes, mert ritkán kerül - negatív szemszögből - regény középpontjába tanári kar, akik ebben az esetben ráadásul a diákokkal együtt igazán összetett személyiségjegyeket hordoznak. A regény sok karakterrel dolgozik, eleinte picit tartottam is tőle, hogy esetleg el fogok veszni a részletekben, de nem így történt. Minden szereplő saját hangot kapott, ami nagyon jól megkülönböztette őket egymástól az olvasás során.

A történet szerint egy elit iskolában, a Belmont Akadémián igen nagy presztízse van annak, aki megkapja az év tanára díjat, azonban, mint ilyenkor lenni szokott az emberi természet rosszabbik oldala is előkerül és megindul az ármánykodás, ami végül ebben az esetben gyilkosságokhoz vezet. Teddy Crutcher is egy, az elkötelezett tanárok közül, aki magára vállalja azt a szerepet, hogy megmutassa a gazdag gyermekeknek és szüleiknek, hogy milyen keményen meg kell dolgozni mindenért, legyen szó akár csak egy dolgozatról. A módszerei enyhén szólva is megkérdőjelezhetők, ráadásul igencsak nem kedveli azokat a gazdagokat és gyermekeiket, akikre az iskola épít, így a konfliktus borítékolható.

A regény egyik érdekessége abban rejlik, hogy látjuk, és mindvégig tudjuk, hogy ki a leggonoszabb a történetben, amit meg sem próbál leplezni az írónő, sőt, inkább folyamatosan ráerősít. Ezáltal a karakterrel semmiféle szimpátia nem tudj létrejönni, kizárólag a negatív érzelmeinkre hat. A szereplők saját frusztrációi nagyon érdekesen épülnek be a történetbe, ezáltal gazdagítva a megjelenő személyiségtípusokat, szinte lehámozhatók a rétegek, a rétegek pedig a gonoszság kisebb-nagyobb aspektusait rejtik. Itt minden egyes szereplőnek van takargatnivalója, csak annak mértékében van eltérés.

Érdekes volt betekintést nyerni egy olyan iskola mindennapjaiba, ahol leginkább a pénz mozgatja a szálakat, mind az iskola, mind pedig a családok részéről. Ebbe a közegbe pedig betenni egy olyan tanárt, aki nem ehhez a társadalmi réteghez tartozik, hát, zseniális és feszültséggeneráló.

Teddy személyisége lenyűgözően bontakozik ki a regény előrehaladtával, igazi szociopatával van dolgunk, aki hisz abban, hogy jót cselekszik, legyen szó akár arról, hogy mérget kever, de attól sem riad vissza, hogy megfigyelés alatt tartsa a gyerekeket, de olyan apróságokra is figyel, hogy köhögéscsillapítót keverjen a kávéhoz, ha a kollégái közül valaki meg van fázva. Lényegében Istent játszik. Teddy a tettetés mestere, azonban semmiféle átérzőképességgel nem rendelkezik, kizárólag a saját céljai megvalósítása és az általa jónak gondolt ügy érdekében munkálkodik. Az érzelmi intelligenciája gyermeki szinten maradt, de mindvégig magasfokon manipulálta környezeteté a magára erőltetett érzelmek által.

A regény egy logikusan, ügyesen kifejtett eseménysorozatot mutat be, ahol tudjuk, hogy ki és mit követ el, de igazából csak a végén kattan a helyére a rugó és nyer értelmet az események sorozata. Nagyon tetszett, hogy kívülről lehetett megismerni a szereplők gondolatait, ezáltal végig tudtam követni, hogy éppen mit gondolnak, hol tartanak a cselekmény felgöngyölítésében és hogyan sétálnak mégis bele a számukra kijelölt csapdába. A narratíva pedig szépen, fokozatosan adagolja az információkat, amitől még élvezetesebb az olvasmány, kicsit olyan, mintha az olvasó is egy csíny részese lenne.

Még izgalmasabbá tette a történetet az, ahogy a dolgok kicsúsztak Teddy irányítása alól és így a végkifejlet egyre jobban haladt a katasztrófa irányába.

Ez a történet olyan volt, mint a pók hálója. Mindent áthatottak a bonyolult kapcsolatok és a háttérben munkálkodó motivációk széles spektruma, a komor vihar előtti csend érzése végig ott lebegett. Nagyon érdekes volt látni, hogy látszólag átlagos, intelligens emberek meddig hajlandók elmenni, meddig tudnak elmenni a saját vélt vagy valós igazságuk érdekében.

Egyértelműen érdekes lélektani krimiről van szó, nekem összességében nagyon tetszett. Kiváló olvasási élmény volt annak ellenére, hogy lassabban haladt maga a cselekmény, mégis folyamatosan ébren tudta tartani az érdeklődést. Tetszett a nagyon sokoldalú karakterábrázolás, az érdekes levezetés és a gonoszság fokozatainak szemléletes ábrázolása. Remekül szórakoztam miközben azt próbáltam kitalálni, hogy ki és kinek akar éppen ártani, de legfőképpen miért, mivel sokrétű a cselekmény, ezért nem is volt annyira egyszerű dolgom. Egyedül a vége volt egy kicsit meglepő, nem pont ilyen befejezést vártam, de a karakterek sötét gondolkodásmódja és a fordulatok engem teljesen meggyőztek arról, hogy a jövőben szeretnék még olvasni az írónőtől.

Összességében a tempó kiváló, az idegek megfeszülnek, miközben mindenki várja a következő csavart, ezek azok a tények, amelyek miatt mindenképpen érdemes elolvasni ezt a thrillert.

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!