Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2017

Ez volt február

−15% −15% −20% −15% −15% −15% −15% Februárról is elmondhatom, hogy nagyon haladós volt olvasás szempontjából, 9 könyvet fejeztem be. Ráadásul igazán jó könyveket sikerült elolvasnom. Egyikről sem tudom azt elmondani, hogy nem tetszett, vagy gyenge volt. Úgy tűnik szerencsés kézzel nyúltam ebben a hónapban is a könyvekhez, bár az igaz, hogy csak könnyedebb olvasmányok felé kacsingattam.
Amint eljutok odáig lesznek bejegyzések is a könyvekről. 
A hónapban volt két könyvtári, öt saját beszerzés és kettő ajándék is a listámról. Lekopogom nagyon jól állok a frissen beszerzett könyvek olvasásával.  Sőt azt is bevallom imádok a múltba utazni és a legtöbb olvasmányom most ezt tudta is nyújtani számomra. 
A beszerzett könyvek borítói pedig gyönyörűek, az Aranykalitkáé kimondottan tetszik.
Ebben a hónapban a várólista csökkentéssel nem haladtam, de nem is igazán bánom, mert januárban nagyon belehúztam.
Társszerkesztő lettem egy életmód blognál, valamint elkezdtem feléleszteni a gasztro blogomat is, v…

Várható megjelenések 2017. március

Várható megjelenések 2017. március
Várható megjelenés 2017. március 01. Kresley Cole: Árnyak hercege

Kresley Cole, a New York Times első számú sikerkönyvszerzője új, izgalmas történettel folytatja a Halhatatlanok alkonyat után sorozatát. Ebben a részben megismerhetünk egy paranormális románcot, részesei lehetünk a vérbosszút kívánó múlhatatlan szerelemnek.
A VÁMPÍR ÚJ ÉLETE Trehan Daciano herceg, a könyörtelen és mesteri halálosztó bármit megtenne, hogy megszerezze Aráját, Bettinát, a gyönyörű varázslónőt. Szerelméért véres lovagi tornán vesz részt.
A LÁNY KIT SZERET? Bettina gyámjai kérésére beleegyezik, hogy akárki is legyen a lovagi torna győztese, feleségül megy hozzá. Álmaiban azonban egy rejtélyes harcos, egy igazi férfi csábítja tiltott gyönyörökre a lányt. 
CSATA A HERCEGNŐ TESTÉÉRT, LELKÉÉRT Trehannak két harcot kell megvívnia: meg kell küzdenie Bettináért a harctéren, és meg kell hódítania a lány szívét. A herceg testében, lelkében, érzékeiben feltör az évszázadokon keresztül …

Pikáns Hemingway Naomi Wood-tól

A ​párizsi feleség csupán a történet kezdete volt… Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.
A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres „elveszett nemzedék” alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története.
Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway ott…

Mini romantika - pár romantikusról, de csak röviden

A január szép számmal hozott romantikus olvasmányokat, melyek közül az alábbi háromról hozok  most egy-egy mini értékelést. Úgy gondolom, hogy könyvenként egy külön bejegyzés túlzás lenne, ezért egy rövidebb és tömörebb verziót készítettem. Ez a három regény jó alapot képezhet, ha valami rózsaszínre és romantikusra vágyunk, akár így a hideg időben is.

Amikor Imogen és Anna váratlanul megörökli Vivien nagyi fagylaltozóját, fenekestől felfordul az életük. A brightoni boltocska lent van ugyan a tengerparton, de minden bája ellenére kétségbeejtően kevés a vendég. Ha a testvérpár nem változtat gyorsan a dolgok állásán, örökre elveszíthetik nagyanyjuk örökségét.  A nyár közeledtével Imogen és Anna azt tervezi, hogy visszaállítják Vivien néhai dicsfényét. Ahelyett, hogy eladnák a boltot, inkább kitanulják a szakmát, hogy a fagylaltbolt a déli part ínyenceinek legújabb kedvencévé válhasson.  Amíg Imogen vigyáz a boltra, nővére Olaszországba utazik, egy ínyenc fagylaltkészítő tanfolyamra. Ám aho…

Ez volt január

A hideg januárt összesen 8 elolvasott és 2 elkezdett könyvvel zárhatom. Köszönhető mindez a babavárással megnövekedett szabadidőmnek. A 8 elolvasott könyv közül 5 szólt a várólistám csökkentéséről. A listán szerepelt Lauren Graham Egy nap talánja, Gabrielle Zevintől az Egy könyvmoly regényes élete, Abby Clements-től Vivien Mennyei fagylaltozója, Victoria Connelly Egy nyár, amit sosem felejtesz könnyed romantikája és végül még ide sorolható Carola Dunn Daisy és a megmérgezett díva című laza kis krimije.
Még nem volt olyan évem, amikor a januárt úgy tudtam kezdeni, hogy a várólistámat a kitűzött 12 könyvből hétre apasztottam volna. Hurrá!
Azon kívül, hogy csökkentettem a várólistámat még belefért  Naomi Wood Mrs. Hemingway című szösszenete és Santa Montefiore A ház a tengernél című múlt-jelen romantikája, ami számomra kicsit Elizabeth Adleresre sikeredett, bár ettől függetlenül kikapcsolt és élvezetes is maradt mindvégig. Ezen kívül befejeztem egy Poirot feltámadást is, történetesen So…