Ande Pliego: Végzetes meghívás

Hat ​thrillerszerző. Egy írói elvonulás.

Bármit elkövetnének, hogy rajta legyenek a vendéglistán…

A házigazda

A legendás krimiíró, J. R. Alastor könyveit az egész világon olvassák, de a valódi kilétét homály fedi. Miután évekig a háttérbe húzódott, meghív hat krimiszerzőt a magánszigetére.

Az asszisztens

Mila del Angélt arra vették fel, hogy zökkenőmentesen bonyolítsa le a találkozót. Évek óta másra sem vágyik, csak hogy végre bosszút állhasson a múltja egyik szellemén – és ez lehet az egyetlen esélye.

A játékosok

A hat sikeres szerző kérdés nélkül elfogadja a meghívást – olyan lehetőség ez, amelyért bármelyikük ölni tudna.

A játék

Az izgalmakkal teli kikapcsolódásként induló hét baljós fordulatot vesz, amikor rábukkannak az egyik vendég holttestére, a többiek pedig a házigazda sötét képzeletében megszületett rémálom kellős közepén találják magukat. Lehet, hogy krimiket írnak, de most túl kell élniük egyet…

Miközben egyre erősödik a szigetet a külvilágtól elvágó vihar és egyre nő a holttestek száma, a vendégeknek túl kell járniuk egy olyan gyilkos eszén, aki szó szerint minden trükköt ismer…

„Ínycsiklandóan csavaros… tökéletes a thrillerrajongóknak, akik egy újfajta, zárt szobás gyilkossági rejtélyre éhesek.” – Erin A. Craig

 Ismét egy történet, amelynek a végén csak egy maradhat, legalábbis az alapkoncepcióját ez adja a regénynek. Egy híres, de soha senki által nem látott bestseller író, J. R. Alestor meghív néhány híres írót a szigetére, ahol írói workshopon vesznek részt, elvileg. A workshopot Mila del Angel szervezi, a játékosok szerepében pedig hat író tetszeleg. Mindannyiuk szekrényében ott vannak a csontvázak, amelyek szép lassan elkezdenek kiesni, a játék elindul és természetesen egyre durvábbá válik. 

Az alapkoncepció, ahogy Agatha Christie regényéből, a 10 kicsi négerből már ismerhetjük szinte garantálná a sikert, de sajnos számomra valahogy ebben a regényben nagyon vakvágányon futottak az eltűnések, gyilkosságok és maga a játék is. 

Olyan volt, mint egy film, ahol a kamera ide-oda kapkod, ráadásul mindenféle terv nélkül. Mivel a szereplők közül senki nem került hozzám közel, ezért nagyon nehéz volt követni, hogy éppen kinek a szemszögéből látjuk a történetet (pedig a fejezetek elején szerepelt az adott karakter neve), néha bizony el is vesztem ebben az örült kapkodásban. Azt gondolom, hogy egy jobb szerkesztéssel sokkal izgalmasabb regényt lehetett volna ebből a történetből kihozni, itt azonban ez elmaradt. 

Nagyon lehetett érezni azt, hogy a szerző még nem mozog elég magabiztosan a történetvezetés terén és sajnos a karakterei is olyan élettelenek, de ő mégis sok karaktert és szálat próbál egyszerre rángatni, ami a regény hátrányára vált. 

Sajnos elég hamar rá is jöttem arra, hogy a háttérben ki mozgatja a szálakat, így a krimi/thriller része nem villanyozott fel annyira, nem kellet a körmömet lerágni félelmemben. 

Ami tetszett, mert volt ilyen is, az nem más, mint a gyilkosságok kivitelezése, azok bizony tetszettek, a végén pedig egyenest szerettem a csavart, ami pontot tett a történet végére, ahol én le is zártam volna, de az író még egy picit magyarázta, amit már túlírtnak éreztem. 

Volt itt minden: vád, gyilkosság, szerelem, sírás, vér és verejték, de valahogy nem ütött. Lényegében sajnálom, mert alapvetően jó volt az ötlet, de tényleg. Amennyire vártam ezt a megjelenést  pont annyira csalódtam, de biztos vagyok benne, hogy később még adok az írónak egy esélyt, mert szerintem még nem eresztette ki a karmait, a stílusa meg is lenne hozzá, de még meg kell tanulnia felépíteni a regényt.