Elisa Shua Dusapin: Tél Szokcsóban

Fülszöveg: Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről. 

Elisa Shua Dusapin debütáló regénye rétegregény. Rétegregény több szempontból is, egyrészt csak egy bizonyos olvasói réteget fog tudni maga mellé állítani, másrészt szinte látjuk magunk előtt az olvasás során azt, ahogy a rétegek lehámlanak a karakterekről és csak a natúr valóságot mutatják meg magukból és itt most képletesen kell érteni, hiszen a gondolataik és érzelmeik kerülnek lecsupaszításra. 

A kötet maga tiszta, egyszerű. Nincsenek nagy hullámvölgyek, kizárólag a sivár táj és a szereplők sivár világa jelenik meg. Ebben a sivárságban kezdenek el pislákolni a kíváncsiság, remény és vágy fényei. 

A borító amolyan jellegtelen grafikával jelenik meg - vélhetően tudatos választás eredményeként-, de a színek használata mégis felhívja magára az olvasó figyelmét. Valahogy ilyenek a karakterek is, elsőre semmilyenek, sőt egyhangúak, de ahogy a rövid történet halad előre úgy derül fény a belső énjük színeire és gondolataik kuszaságára. 

Mondhatni egy rövid, de érdekes történet, ami ami egy mozaik darabka Dél-Korea lenyomatából.

Azt vettem észre, hogy ez a próza bizony bekúszott a bőröm alá és napokig foglalkoztatott a női karakter, akit fizikai valójában alig-alig ismerünk meg, de a végére mégis úgy érezzük, hogy ismerjük a gondolatait, érzéseit és a teljes lényét.

Az elszigeteltség és a kevés információ, amit az író átad teszik a sivár történetet mégis valamilyen színes kavalkáddá. Szinte érezzük a halpiac szagát, a sós levegőt, sőt még az emberek verejtékét is. A narrátor végig a sötétből irányítja az érzéseinket és ez valami furcsa, de mégis jóleső olvasási élményt nyújtott. 

Ízelítőt kapunk a téli Dél-Koreából, abból, hogy a világ minden táján küzdenek az átlagemberek a belső démonjaikkal, legyen az a testképzavar vagy a magány kivetülése. 

Ebben a regényben rengeteg érzelem és sivárság összpontosul, mindez úgy, hogy egy délután alatt magunkba szippanthatjuk ezt az érzelmi zűrzavart. 

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy szerettem-e ezt a történetet, de azt mindenképpen elmondhatom, hogy kár lett volna kihagyni, mert nem emlékszem arra, hogy mikor volt rám egy rövid írás ilyen ellentmondásos hatással. 

Valentin napra ajánlom! Nicolas Barreau: A szerelem receptjei (A nő mosolya 0,5)

 Fülszöveg: A nő mosolya című kötet előzménye.

Amikor az ábrándos természetű irodalom szakos diák, Henri Bredin menthetetlenül beleszeret az életvidám Valérie Castelbe, a lány olyan elérhetetlennek tűnik számára, akár a Hold. Bármire képes lenne azért, hogy meghódítsa a tengerkék szemű teremtést, de a dolog reménytelennek tűnik. Ám egy napon a Szajna parti könyvárusok ládáiban keresgélve Henrinak egy ütött-kopott, vérvörös bőrbe kötött könyvecskén akad meg a szeme: a 16. századi kis kötetben egy szerelmi bájital receptje is szerepel. Vajon hat-e?

A Park Könyvkiadó jóvoltából elolvashattam Nicolas Barreau friss megjelenésű, romantikus, rövidebb terjedelmű írását, A szerelem receptjeit. Ez a történet lényegében előzménye A nő mosolya című regénynek, amely Aurélie Bredin-nek a szerelmi történeté meséli el, akinek egy levél és egy regény által megváltozik az élete, ezáltal folytatva ennek a történetnek a vonalát, mint Henri Bredin leszármazottja. Azonban az egy másik történet, így rá is térnék Henri és Valérie románcára, visszarepülve egészen az 1960-as évekbe.

Korábban olvastam már az írótól a A világ végén megtalálsz és az Egy este Párizsban című regényeket, melyek elég közel tudtak kerülni a szívemhez. Szerettem a leírásokat, a karaktereket és összességében elégedett voltam, mikor becsuktam a könyveket. Emiatt már eleve kellemes előzményismerettel vettem kézbe ezt a könyvet is. Elárulhatom, hogy ez a rövidke elbeszélés is kellemes hangulatot tudott teremteni az olvasás során, így továbbra sem volt okom a csalódásra.

Azon még a mai napig meg szoktam lepődni, hogy az író franciásan csengő neve ellenére német nyelvterületen publikál. Azonban a leírásokon nem lehet azt érezni, hogy nem minden nap Párizs utcáin sétálgat az író. Ahogy Párizst a regényei által átnyújtja az olvasónak nagyon hangulatos tud lenni. Ez az előzményregény is Párizsban, egy egyetemen és egy padláslakásban játszódik, nagyjából a '60-as évek közepén, viszont a hangulatán teljes mértékben átérezhetjük a romantika városának lüktetését, a francia életstílust, a szépség és szerelem iránti vágyat.

Az egész történet igen rövidke, 1-2 óra alatt elolvasható. A fiatalkori szerelem témaköre köré épül az elbeszélés, oly módon, hogy az egyik fél, Henri rajongva próbál közel kerülni a szerelme tárgyához, még a másik fél, Valérie a nehezebben meghódítható szerepet tölti be, tipikus párizsi nőként. Egy picit macska egér játék zajlik köztük, de mindez nagyon lágyan, sikkesen, csak amolyan franciásan. Nem volt eget-földet rengető, belesüppedős történet, de mindenképpen üdítően hatott rám. Szerettem a történetvezetést, azt, hogy egy igen rövid elbeszélésbe mennyi érzelmi skálát meg tudott jeleníteni az író. A szereplők nagyon jól illettek az adott korszakba, az atmoszféra pedig andalítóan franciás volt. 

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire sikkes az egész írás, még a barátsággal kevert szerelem, a féltékenység is igazán stílusos, érzelemdús tudott lenni. Egy pici hiányérzetem a beteljesülés vonatkozásában maradt, hiszen egy-egy mondatban előrevetítette a jövőt, de konkrétumokkal nem szolgált az író, pedig mennyire szerettem volna, ha mondjuk 30 oldallal több a történet, de a 20 évvel későbbi időszakra is lett volna egy kis rálátásunk. 

Szerettem, ahogy találkozott a szerelmesek irodalom és ételek iránti rajongása, szinte érezhető volt, hogy az író is mennyire rajong a két művészeti ágért. Az irodalmi utalások remek kötetekhez tartoztak,  de a gasztronómia volt az, ami igazi ínyencségeket sorakoztatott fel, ez a kötet erőssége is egyben. 

Itt jön tehát a könyv legjobb része, amit szeretnék kiemelni, a receptgyűjtemény. Jobbnál jobb fogásokat találunk nagyjából a könyv felétől kezdődően. Alternatívát kapunk az előételektől kezdve a desszertekig bezárólag, menü variációkra lebontva, legyen az tengeri, fűszeres vagy éppen szülinapi.

Csak néhányat szeretnék kiemelni közülük:

- Éjféli leveske vízitormával

- Frizé saláta kecskesajttal, fenyőmaggal és mandarinnal

- "Részeges csirke" vermuttal

- Fehércsokoládé-mousse mangószeletekkel és pisztáciával

Nagy élvezettel vetettem bele magam a receptek átnézésébe, el is határoztam, hogy többet el fogok készíteni közülük. Biztos vagyok benne, hogy receptkönyvként is többször elő fogom még venni, leginkább ünnepnapok környékén, mivel ezek a receptek megérdemlik a figyelmet. 

Összességében nagyon szerettem ezt a rövid, szívhez szóló történetet, amely kiegészült egy csipet L'élixir d'amour éternelle-lel, amely elvarázsolja az olvasót is, miközben az érzékszervekre is hatni tud, legyen szó a szívről vagy az ízlelőbimbóinkról. Valentin napra, nőnapra ajándéknak is kiváló. 

Kiadó: Park Könyvkiadó

Oldalszám: 160

Megjelenés éve: 2021.

Fordító: Szitás Erzsébet

Roberto Alborghetti: Ferenc pápa asztalánál

Fülszöveg: Kevesen tudják, hogy Ferenc pápa élelmiszervegyész végzettséget is szerzett, és hogy az étkezés, a főzés fontos szerepet játszik életében. Ez a könyv 40 ízletes ám egyszerű receptet tartalmaz. Roberto Alborghetti, a pápa egyik lelkes életrajzírója pedig olyan történetet tár elénk, amelyből egy eddig ismeretlen pápa képe rajzolódik ki.


Véleményem: 

Roberto Alborghetti talán előttünk, magyar olvasók előtt ismeretlen, azonban hazájában, Olaszországban már nevet szerzett, mint hivatásos újságíró, vizuális művész, dokumentumfilmes és író. Több, mint 60 kötet fűződik a nevéhez, melyek közül számos kötet Ferenc pápáról és az ő munkásságáról, életéről szól. 

Azonban én most azt a 2018. márciusban 15 nyelven kiadott, átfogó írást szeretném a figyelmetekbe ajánlani, amely Ferenc pápa asztalánál címmel jelent meg itthon. 
Elöljáróban annyit elárulok, hogy nem egy szakácskönyvet tarthatunk a kezünkben, hanem egy sokkal érdekesebb olvasmányt, ami kiegészül remek receptekkel is, amelyek a tortán lévő habot hivatottak szimbolizálni. 

Abban biztos vagyok, hogy Ferenc pápát mindenki ismeri, de talán azt kevesen tudják róla, hogy nagyon szoros kapcsolat fűzi az ételekhez, az étkezésekhez. Fiatalon élelmiszer-vegyészetből szerzett diplomát, de ennél sokkal mélyebbre, egészen a nagyszülői házba, asztalhoz nyúlik vissza az ételekkel kialakított szoros, már-már bensőséges kapcsolata.

Jorge Mario Bergoglio, a későbbi Ferenc pápa már egészen gyermekkorától kezdve, szinte a bölcsőben szippantotta magába az ételek illatát, a főzés tudományát és a közös étkezések fontosságát. 

Ezek az élmények meghatározták az egész életét és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a felnőtt élete során is fontosnak tartsa a közös étkezéseket, az ételek tiszteletét. Ezt a témakört tárja elénk az író nagyon színesen, olvasmányosan és érdekesen, miközben egyre közelebb kerül hozzánk Ferenc pápa és az ő hitvallása. 

Teljesen új nézőpontból ismerhetjük meg a pápát. Amellett, hogy nagyon részletes életrajzi írás is ez a könyv, mégis az ételek és az étkezések kerülnek a középpontba, amelyeket anekdotákkal egészít ki az író és remek fotókkal illusztráltak a szerkesztők. Az ételfotók hívogatóak, a dokumentumfotók pedig érdekes életképeket, kiragadott pillanatokat örökítettek meg. Nagyon szép képi anyag került a könyvbe, amelyek miatt már megéri lapozgatni a könyvet.  

Nagyon jól példázza Ferenc pápa szociális érzékenységét az is, hogy 2017. novemberében, az első világnapon, melyet a szegénységben élőknek szenteltek meghívott a Vatikánba, a saját asztalához 1500 nehéz sorsú embert. Ezzel is felhívva a figyelmet, hogy az étel és az étkezés mindenkié, legyen az gazdag, vagy éppen szegény. Emellett folyamatosan felhívja a világ figyelmét az élelmiszer pazarlására, arra, hogy a pazarlás megállításához életmód- és szemléletváltásra van szükség. 
Ami külön tetszett, hogy ő maga is példát mutat, nem tekint magára kiváltságosként, ha úgy hozza a helyzet, akár a munkások asztalához is leül enni. 

A legjobban ezek a sorok példázzák Ferenc pápa példamutató hozzáállását a szegényekhez. 

"Hogy egy olyan világban, "ahol a hatalommal rendelkezők csak a hasonszőrűekkel állnak szóba, Ferenc - aki a kollektív képzeletben talán a Föld legfontosabb embere - asztalhoz ül az utolsókkal, és olyan egyszerűen eszik velük, mint egy családi ebédnél, mindenféle formalitás nélkül."

Az idézet Domenico Ricca tisztelendő úrtól származik, aki 35 éve a torinói fiatalkorúak börtönének káplánja. 

Ezen kívül szerettem a vallási kitekintőket, idézeteket is, amelyek adtak egyfajta pozitív hangulatot olvasás során.

Számomra az ilyen apróságok, amelyek megjelentek a pápa életéből mind egytől egyig egy nagyon kellemes képet vázoltak fel róla. Ráadásul az ételek vonatkozásában is nagyon egyezik az ízlésünk, hasonló ételek kedvesek számára, mint számomra. 

Az argentin és az olasz konyha keveredésének izgalmas gyűjteménye is ez a könyv. 

Ilyenek például az alábbi ételek, melyek recepttel együtt megtalálhatóak a könyvben (a teljesség igénye nélkül):

- Bagna cauda
- Rizotto piemonti módra
- Asado
- Articsóka zsidó módra
- Soklisztes kenyér
-Alfajores

Összesen 36 recept található a könyvben az előételtől a desszertig. 


A könyvben a remek recepteken túl végigkísérhetjük Ferenc pápa életét, a  megjelenő ételekhez fűződő viszonyát és végül megértjük, hogy miért is tartja annyira szívügyének az ételek és a közös étkezések fontosságát. 

Nem gondoltam volna, hogy egy gasztronómiai témájú könyv ennyire mélyen meg fog érinteni és ennyire közel tudja hozni hozzám Ferenc pápát. Nagyon szimpatikus karakterű ember élete és munkássága rajzolódott ki előttem olvasás során. Egy olyan ember, akinek minden oka meglenne a felsőbbrendűség mögé elrejtőzni, azonban ő nem teszi, hanem helyette igazán emberi és fontos dolgokra hívja fel a figyelmet a munkájával. Olyan, az egész világot érintő szociális kérdések fontosságára, mint az élelmiszerek megosztása, a pazarlás megállítása. 

Összegezve

Életrajz, ételek, figyelemfelhívás egy stílusos könyvben. A könyv keménytáblás kiadásban jelent meg, a lapok szépek, felületük kellemesen sima, mellőzik a csillogást, ami nekem nagyon tetszett. Az egész könyv kivitelezése nagyon letisztult, mely remekül illik ehhez a különleges könyvhöz. 

Ha Ti is szeretnétek leülni Ferenc pápa asztalálához egy remek utazásra időben, térben és gasztronómiában egyaránt, akkor Nektek kedves olvasók bátran ajánlom ezt a könyvet. 
Remek kikapcsolódás, életrajz, receptgyűjtemény és argentin életszemlélet, némi olaszos behatással. Nagyon szerethető, megnyugtató olvasmány, amely jóval túlmutat egy egyszerű szakácskönyvön. 

Végezetül:

Ez a könyv számomra olyan volt, mint a frissen sült, meleg kenyér, a lelkemet és a testemet egyaránt átmelegítette. A lelkemnek nagyon jót tett, hogy egy ennyire érdekes embert ismerhettem meg, a kipróbált receptek pedig a testemet melegítették át, ahogy megkóstoltam őket. Szinte az összes recept egyszerű és ízletes ételek leírása, ami előnyös egy gasztronómiai témájú kötetnél, mert a kezdő konyhaművészek is bátran kipróbálhatják a kedvenceiket. 

Mindenképpen  érdemes megkóstolgatni Ferenc pápa kedvenc ételeit! 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Oldalszám: 208
Kötés: keménytáblás
Kiadás éve: 2018
Fordította: Dorogi Katalin

Michael Gibney: Sous Chef - 24 óra a konyha frontvonalán

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Görnyedő ​hátak lakatják jól a gyomrot… Ebben a lenyűgöző és egyedi könyvben Michael Gibney mindössze huszonnégy óra történetébe sűrítve eleveníti fel mindazt a sokrétű bajtársi viszonyt és kulináris koreográfiát, amely egy elit New York-i étterem mindennapjait jellemzi. Az olvasó igazi információ-záporban tudja meg, hogyan is készül el egy-egy pazar fogás – avagy a kiválóság útja fáradtsággal van kikövezve…
Az egyes szám második személyben megszólaló Sous Chef története egy magával ragadó, adrenalin fűtötte futam, ahol az olvasó a kibic szemszögéből leshet be az étkeztető-ipar kulisszái mögé, és rövid időre maga is belakhatja a konyha ajtaja mögötti titkos világot. A rendszeres étteremlátogatók és az ínyencek számára mulatságos, részletes, bizalmas beszámoló a kezdő szakácsok előtt is őszintén feltárja, mivel jár szakmai jövőjük, miközben tisztelettel adózik a séfek karrierjét megalapozó nehéz és komoly elhivatottságot követelő munka előtt.
Egy olyan konyhában, ahol a legmagasabb követelményeknek kell megfelelni, és a legkisebb baklövés is katasztrófához vezethet, a Sous Chef a kifinomult ötletekre helyezi a hangsúlyt, amelyek mind az emlékezetes és ínycsiklandozó végeredményt szolgálják. A karcos humorral megírt, szellemes prózában Michael Gibney kendőzetlenül nyers, de mégis csodás jellemzést ad erről az emberpróbáló, néha mégis alábecsült szakmáról, árnyalt képet festve az ételkészítés és felszolgálás műhelytitkairól.

Mindig is vonzott a konyha titokzatos világa, aztán valahogy az élet másfelé terelt a pályaválasztás során, de elszakadni sosem tudtam teljesen a gasztronómiától. Évekig írtam egy gasztroblogot, olvasgattam szaklapokat, keresgéltem a neten és követtem a nagy séfek munkásságát. Nem is volt kérdés, hogy amikor lehetőségem adódott a Twister Media kínálatából válogatni az egyik kiválasztottam ez a kötet lesz. Izgalmas utazásnak ígérkezett Michael Gibney-vel a nagy konyhák rejtett világába.

Michael egy new york-i étterem étteremvezető-helyettes főszakácsa, ami egy sok séf által áhított pozíció, számomra pedig New York vegyítve a gasztronómiával maga volt a kíváncsiság fellegvára. Alig vártam, hogy elmerülhessek egy new york-i konyha bugyraiba. 

Azt már így az elején leszögezhetjük, hogy ember legyen a talpán, aki ezt a munkát a séfek után csinálja. Kegyetlen és áldozatokat kívánó hivatás ez, talán ezért is izgalmas egy kívülálló számára. 

Szerettem, hogy Michael-nek sikerült olyan emészthető - csak, hogy stílusosak legyünk - formába tálalni ezt a hivatást, hogy nem volt száraz falat olvasás közben, hanem egy szemléltető elbeszélés sült ki belőle, némi humorral fűszerezve. A stílus letisztult és intelligens, látszik, hogy egy tanult ember írta a könyvet, ami ehhez a műfajhoz elengedhetetlen kritérium. 

Úgy gondolom, hogy a séfek előnyére válik, ha jól bánnak a szavakkal is, hiszen irányító pozícióban vannak és ezt máshogy nem is lehet - na jó, Ramsey-nak talán, de őt ne vegyük ide, ő inkább show-t csinál - így Micahel Gibney-ről is elmondható, hogy amellett, hogy a konyha az otthona még írni is tud. 

Ismét megbizonyosodtam arról, hogy nem egy 8 órás állás a séfeké, kő kemény küzdelem,  munka és ledolgozott óraszám áll minden nagy séf mögött, amellett, hogy néha 1 kanál vízben is megfojtanák a másikat, mindezekbe bele sem gondolunk, amikor leülünk egy éttermi asztalhoz, mert csak a jó esetben szépen megkomponált ételt látjuk a tányérunkon. 

A séfek munkássága mellett azért meglepő volt olvasni arról, hogy mennyi képzett ember van még a konyha eldugott szegmenseibe, akik csak a faji hovatartozásuk miatt maradnak egyszerű fekete mosogatók, vagy egyéb alacsony pozíciót betöltő dolgozók.

Örültem annak is, hogy lerántotta a piszkos kis trükkökről is a leplet, mert ki gondolná, hogy ezekben az éttermekben is megtévesztik a vendégeket és az ételekkel trükköznek a könnyebb eladhatóság és a profit érdekében, gondolom ez a világ többi pontján is így van, de azért döbbenet, hogy miket tesznek elénk, gyanútlan vendégek elé. A poént ez ügyben nem lövöm le, mert tessék elolvasni és a saját szemükkel meggyőződni arról, hogy miről is van szó pontosan.

A könyv szemléletesen köntörfalazás nélkül tárja fel előttünk a valóságot, ami néha izzasztó, de megéri Michael-lel tartani a konyhába erre a 24 órára, mert a könyv letétele után be kell majd látnunk, hogy amellett, hogy jól szórakoztunk még tanultunk is egy picit. Megismerkedhetünk szakkifejezésekkel, szakszavakkal, vagy éppen arról is lesz némi fogalmunk, hogy miképpen épül fel egy valóban nagy éttermi konyha hierarchiája, mivel ez utóbbi azért nem éppen egy egyszerű kis ábrácskával szemléltethető két emberes dolog. 

A borító stílusos és egyszerű. Tetszett, hogy figyelemfelkeltő a szín, a késes megoldás pedig jól illik a tartalomhoz és az egész  nincs túlgondolva. Egy kicsi negatívum, hogy a borító hátsó kihajtható részén található fülszövegben is van elírás, pedig a könyvnek ezen része kerül először a legtöbb olvasó kezébe. 

Összességében kellemesen csalódtam, nem gondoltam, hogy 24 óra a konyhában lehet ennyire pörgős, illetve, hogy a séfek híres maximalizmusa pedig olvasás közben is vissza fog köszönni. Örültem volna, ha fotókkal is szemlélteti a leírást, de ez sajnos kimaradt, de az is lehet, hogy nem akarta fotókkal elterelni az olvasók figyelmét, vagy hamis képet kialakítani általuk, ez rejtély marad, legalábbis addig amíg személyesen össze nem futok Gibney-vel. 

Ajánlom minden gasztronómia iránt picit is fogékony olvasónak, és mindenkinek, akit érdekel, hogy mi van a konyhai lengőajtók mögött.

A könyvet köszönöm a Twister Miedianak és a Kildarának