2014. augusztus 19., kedd

Agatha Christie Mallowan-Így éltünk Mezopotámiában

Azt első körben rögtön le is szögezhetjük, hogy ne egy szakmailag kifogástalan, szakszavakkal teleaggatott régészeti könyvet várjunk.

El tudom képzelni, hogy már a saját korában is sokan kíváncsiak voltak arra, hogy milyen kalandosan élt Agatha Christie a híres írónő és férje Max Mallowan a távoli Keleten miközben fontos leleteket ástak ki és gyűjtöttek össze, amik jelentős történelmi jelentőséggel bírnak még ma is.

Nagyon kellemes elbeszélő stílusban íródik a történet, részletesen megismerjük a háztartásukat, az őket körülvevő embereket, a korszak jellemzőit, a távoli ország lakóit, helyszíneit és az ásatások körülményeit. Megtudjuk például, hogy az emberi élet nagyon keveset ért arrafelé, gyakran még tréfa tárgyát is képezi a halál. Valamint az is kiderül, hogy milyen etnikai csoportok éltek együtt az ásatáson. A különbözőségük ellenére az ásatás miatt egy nagy és működőképes családdá kovácsolta a sok különböző vallású, származású embert Max és Agatha elhivatott, őszinte hozzáállása és az sem marad rejtve, hogy mennyire tisztelték és szerették emiatt őket.   
Lenyűgözött, hogy egy Európai nagyvilági élethez szokott sikeres írónő mennyire természetesen él egy „barbár”, a modern világ minden kényelmét nélkülöző világban. A nehézségeken könnyed humorral lép túl és méltó társa férjének, az elhivatott régésznek.
Agatha Christie magával ragadó könyve egyszerűen imádnivaló. Habár nélkülözi a gyilkosságot és a váratlan fordulatokat, továbbá a rá oly jellemző borotvaéles észjárást, de ettől függetlenül pont olyan zseniálisan megírt és precízen felépített történet, mint egy Poirot regény.  

Egyszerűen nincs más dolgunk csupán élvezni, ahogy Agatha Christie elmeséli, hogy valójában hogyan is éltek ők Mezopotámiában.


Igazi strandolós, függőágyban ücsörgős nyári  olvasmány. 

Melanie Benjamin-Az Aviátor felesége

Charles Lindbergh-ről talán már mindenki hallott, de legfőképpen a repülés történetében elfoglalt pozíciója miatt, vagy az is elképzelhető, hogy éppen egy sajnálatos családi tragédia jut elsőként az eszünkbe. A tragédiáról szóló hír volt az legelső olyan híres személyek életével foglalkozó média történelmi mérföldkő, ami bejárta az egész világot.  Mindenki megdöbbenve fogadta a híres Lindbergh-bébi elrablásáról szóló híreket. Együtt imádkozott egy egész világ a családért. 

A repüléstörténet leghíresebb párjáról szól ez a könyv.

Szerencsés Lindy, ahogy nevezték ünnepelt sztár volt a maga korában, ezáltal a róla és a családjáról szóló hírek érdekelték az embereket, hol fanatikusan rajongtak érte, de volt, hogy pont az ellenkezője történt fanatikusan utálták, amivel Charles Lindbergh nagyon nehezen tudott megbirkózni és ennek sokszor a családja látta kárát.
A könyv viszont egy teljesen más szemszögből, Anne Lindbergh, azaz a feleség szemszögéből meséli el az életük történetét. Azt kell, hogy mondjam, hogy sokkoló volt olvasni a könyvet, igaz jó értelemben véve sokkoló,  annyira valósághűen keverednek a puszta történelmi tények és a fikció elemei, hogy szinte kibogozhatatlan, hogy hol a határ a valóság és a fikció között.
Azt hiszem ez valójában nem is baj, sőt előrelendíti a történetet, ami egyetlen percig sem válik unalmassá és szinte úgy érezzük, hogy mi magunk is a történet, a történelem részeseivé válunk, még ha csak az olvasás idejére is.

Anne Morrow Lindbergh csodálatraméltó asszony volt, hogy egy olyan férfi mellett is végi erős maradt, mint Charles Lindbergh, mert nem volt egyszerű élete, mint navigátornak a férje mellett, amit ő elvárt tőle az élet minden területén, legyen szó repülésről vagy családról.

Anne Lindbergh volt a NŐ nagybetűvel a saját korában, erős, bátor, példakép, aki bár többet érdemelt volna mindvégig a férje és az elrabolt gyermeke árnyékában élt.

A könyvben különösen tetszett, hogy két idősíkon játszódik, rövid kitekintők vannak a történetbe ékelve, ami Charles Lindbergh halálos ágya mellett férj és feleség között megélt utolsó és egyszeri számonkérésről szól Anne részéről.

Így amikor elérünk a könyv és a történet végéhez választ kapunk a nagy kérdésre, amit Anne Charles-hoz intéz, mert ő mindössze annyira volt kíváncsi: MIÉRT?

Elizabeth Adler-Kaliforniai rejtély




Borító: Kaliforniai rejtély (Könyv) - Elizabeth AdlerSzeretem az Elizabeth Adler könyveket, most is pont egy tőle megszokott könnyed kikapcsolódásra vágytam, amikor leemeltem a polcról a Kaliforniai rejtélyt.  Voltam olyan bátor, hogy el sem olvastam a tartalmát annyira bíztam a jól megszokott színvonalban. Sajnos tévedtem, ez elég hamar kiderült számomra.
A könyv 58 fejezetből áll, ettől függetlenül nem egy hosszú terjedelmű regény.  Otthon, amikor elolvastam a tartalmát egy picit meglepődtem, mert nem egy romantikus krimit tartottam a kezemben, hanem inkább egy erősebb krimit, de ha már itt volt gondoltam elolvasom lesz, ami lesz. Már az első fejezetből érezni lehetett, hogy egy pszichopata sorozatgyilkos fog garázdálkodni és igazából erről fog szólni a történet. Ebben nem is kellett csalódnom, mert végig erről szólt.

A végéig azonban várnunk kell arra, hogy végleg kiderüljön ki is a gyilkos, bár számomra nagyon hamar egyértelművé vált, mert folyamatosan másra akarta terelni az írónő a gyilkosságokat, amivel szerintem egyértelműen lelőtte a poént, pedig sokkal jobban végig lehetett volna vinni ezt a szálat és egészen idegborzolóvá lehetett volna tenni a történetet, az alap megvolt hozzá. Ehelyett viszont kaptunk egy gyilkost, akiről szinte végig tudjuk, hogy kicsoda így már nem is igazán van idegeskedni valónk, bár egy-egy résznél még így is kicsit beleborzongunk, de nem a félelemtől, hanem inkább egy-egy jobban megírt bekezdéstől, néha a leírás hozza a megszokott színvonalat, de sajnos csak itt-ott a regény folyamán.

A könyv közepe végig a szereplők karakterének mélyebb bemutatásáról szól és kialakul egy-egy kidolgozatlan szerelmi szál is, személy szerint ezt is igen gyengének találom. Nem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem, kicsit gyermeteg hozzáállással megáldott három női karakter, igaz más-más korosztály, de mégis gyermeki naivitással. Emellett a három férfi főszereplő sem túlzottan említésre méltó, még a gyilkos karaktere sem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket, átlagos szereplők egy átlagos krimiben.
Amint kifejezetten nem szerettem a könyvben az a végkifejlet volt, annyira, de annyira elnagyolt, hogy már szinte sikítani szerettem volna, hogy ez nagyon gyenge, újra kell írni. A végét sokkal jobban ki kellett volna ahhoz dolgozni, hogy elhiggyük, hogy egy rémséges történetbe cseppentünk, ahol szinte tényleg érezni a félelem szagát és együtt retteghetünk az áldozattal. Ehelyett azonban csak az ürességet érezzük és a borzasztó naivitást.


 Nem a megszokott színvonalat hozta az írónő, kicsit olyan mintha egy tanítványa írta volna a regényt, aki jól másolja ugyan az eredetit, de túl sok pszichokrimit nézett a televízióban. Úgy érzem kicsit laposra sikeredett a könyv úgy összességében. Sajnáltam, mert egy sokkal jobb könyv is születhetett volna.  Aki ezt a könyvet olvassa először az írónőtől biztos, hogy nem fogja úgy a szívébe zárni, mint az, aki a Villa Mimosa titkát vette először kézbe és olvasta el, mert ott tényleg a romantikát ötvözi a krimivel, mesterien.

Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 368
Eredeti cím: Please don't tell

Scott Mariani-Mozart rejtélyes halála



Scott Mariani - Mozart rejtélyes halála
A könyv egy sorozat része, de nem szükséges elolvasnunk ahhoz az előző kötetet, hogy egy kerek történetet kapjunk, mert a szereplőkről minden lényeges információ elég hamar kiderül és nincsenek visszautalások sem, ami miatt esetleg úgy érezhetnénk, hogy lemaradtunk valami fontosról. Ez még azért is jó, mert így azokat sem untatja felesleges ismétlésekkel, akik már olvasták a sorozat többi részét.
Ron Hope egy magasan kiképzett katona, aki a történet idején már magánzóként eltűnt gyerekeket kutat fel. Egy sikeres küldetés után értesül arról, hogy barátja, Oliver Llewellyn rejtélyes körülmények között meghalt. Oliver húga, Lily Llewellyn Ron segítségét kéri, mert úgy érzi, hogy az ő élete is veszélyben van. A történetnek egy videó a kulcsa, amit Oliver közvetlen a halála előtt készített, illetve egy régi Mozart levél. Nagyjából innen indul maga a történet.
2 évszázaddal később vajon van valami köze Mozart halálának Oliver Llewellyn halálához?
Azt el kell árulnom, hogy ne egy történelmi krimit várjunk, mert akkor csalódni fogunk. Az egész nagyon is a mában játszódik, de tesznek visszautalásokat a szabadkőművesekre, akik között Mozart is aktívan tevékenykedett, feltételezések szerint még az is lehetséges, hogy Mozartot páholytársai ölték meg, vagy esetleg egy riválisa mérgezte meg, de ez máig nem derült ki és sajnos a könyv végén sem leszünk ez ügyben okosabbak.  
Ettől függetlenül egy jó krimi,  amiben megvan a rejtély, izgalom és az akció kombinációja. Végig úgy tartja ébren a figyelmünket, mintha egy szélesvásznú akciófilmet néznénk a moziban. Folyamatosan pörögnek az események, ami nagyon tetszett.  Szerelemből sem lesz hiány, mert kibontakozik előttünk egy újra fellobbanó szerelmi történet. A szereplőket könnyen megszeretjük, mert az események folyamatosan hatnak az érzéseinkre és így a szereplőkhöz is közel tudunk  kerülni.
Egy akciójelenet volt a történetben, aminél már úgy éreztem, hogy a kevesebb néha több elve jól jött volna, mégpedig a kolostorban történt eseményeknél, nekem az a rész kicsit eltúlzott és felesleges volt.
Remek helyszínekből sincs hiány, elkalandozhatunk Oxfordba, Ravennába, Velencébe, Bécsbe és a Szlovén hófedte hegyekben megbúvó kolostorhoz.
Nekem tetszett összességében a regény is és akkor ott a vége, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Végre egy író, aki fel merte vállalni azt, hogy nem sablonosan fejezi be a történetet. A végén jön egy váratlan fordulat, ami szinte arcon üt, mert nem számolunk rá, természetesen nem mesélem el mi volt ilyen meglepő a befejezésben, de szerintem erre senki nem számítania, mert egészen a végéig teljesen egyértelműnek tűnik a végkifejlet.

Az elmúlt években főleg Dan Brown és Steve Berry sikerein fellelkesedve többen nyúltak a történelmi krimi műfajhoz, de közülük csak nagyon keveseknek sikerült a nagyok nyomába érni. Scott Marianinak sem sikerült, de talán jó úton halad, hogy a kikapcsolódásra vágyó olvasókat levegye a lábukról egy-egy jól megírt, akcióban bővelkedő és némi rejtéllyel átitatott regénnyel.

Apró észrevétel, hogy a magyar fordításban megváltoztatták a címet és a neveket, erre nem értem miért volt szükség.
A könyv eredeti címe A Mozart összeesküvés, ami szerintem jobban tükrözi a történetet.
Ron Hope őrnagy, eredeti nyelven még Ben Hope és Lily Llewellyn eredetileg Leight Llewellyn volt.

Jó hír, hogy Ron Hope számtalan kalandot fog megélni egy-egy regényben, tehát akinek tetszett a Mozart rejtélyes halála  számíthat még több kalandra és izgalomra, ha a magyar kiadó is úgy szeretné.
 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon