2021. január 16., szombat

Földvári András: Elmentem világgá!

Ki ​ne álmodott volna arról, hogy nekiindul és bejárja a világot? Hogy eljut mindenhova, minden egyes országba? Földvári András is erről álmodott. De ő meg is csinálta. És ebben a könyvben megírta saját történetét.
Hiszen a szerzővel tényleg minden megtörtént már.
Vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban.
Páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon.
Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun.
Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe.
795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.
Van, akinek az utazás csak egy hobbi, van, akinek életforma, de Földvárinak létfeltétel. A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálja magát, és ami még fontosabb: sosem hagyja el humorérzéke.
Nyolcvan történet, melyekben a szerző, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadását…





Valamiért decemberben, miután elolvastam Földvári András utazásairól szóló írását elmaradt a bejegyzés megírása, pedig a könyvet és a benne rejlő történeteket nagyon szerettem.

A világjárvány idején úgy érzem, hogy azokban is - köztük bennem is - felértékelődik az utazás fontossága, akik igazából inkább csak otthon a kanapé biztonságában utaznak, esetleg határokon belül maradnak, bélyegként pedig ott van rajtunk annak hiánya, korlátozása is. Jómagam nem vagyok egy nagy világjáró, de itthon szeretem felfedezni a korábban általam még be nem járt megyéket, nevezetességeket, esetleg egy-egy remek éttermet. Földvári András is így lehet ezzel, de ő éppenséggel a repülőtereket gyűjti, bemutatásuk közben pedig sok vicces, érdekes, néhol elgondolkodtató, ijesztő anekdotákkal szórakoztat minket. Olvasás közben valahogy úgy éreztem mintha egy régi ismerőssel beszélgetnék a Balaton partján egy lángosozóban, vagy egy kellemes délutánon egy budapesti kávézóban. 

80 élményt kapunk az olvasás során, vannak köztük kicsit gyengébbek, de nagyon ütősök is. Személy szerint 90%-ban remekül szórakoztam a történeteken. Általában esténként vettem elő a könyvet, elolvastam 4-5 történetet, azért ilyen keveset, hogy minél tovább tartson a karácsonyi szünetben ez a remek élmény, illetve számomra ebben a formában volt a legszórakoztatóbb is. Hallottam, hogy valaki számára túl tömény volt, de kérem szépen, a bon-bon is akkor finom, ha óvatosan kóstolgatjuk, erre érdemes odafigyelni az olvasás során. 

Szerettem azt, ahogy a repülés, a repülőterek és maga a felfedezés öröme megjelent a lapokon. Annyira érdekes az, amikor évtizedek távlatából is annyi szeretettel mesél az utazásairól, tapasztalatairól. 

Tetszett, hogy a stílus leginkább baráti. Sikerült nagyon könnyed hangvételben megszólítania az olvasókat, nem próbált fennkölt irodalmi húrokat pengetni, ami szerintem nem is illett volna jól a műfajhoz. 

Egyetlen negatív pontként a képek hiányát tudnám megemlíteni, sokkal jobban örültem volna, annak ha vizuálisan is tudtam volna élményt társítani az olvasáshoz. Remélem a kiadó, szerkesztők legközelebb ezt figyelembe fogják venni, mert sokat hozzá tudott volna tenni az amúgy is remek élményhez.

Nagyon örülök, hogy magyar nyelven az utazás irodalmi műfaja is egyre inkább teret nyer, mert van rá igény itthon is. Nem tudom, hogy az elmúlt időszakot miként élte meg a szerző, de én reménykedem és kívánom számára, hogy még sok-sok utazás lenyomata kerüljön be az útlevelébe, és számunkra még számtalan lapot töltsön meg a kalandjaival. 

2021. január 15., péntek

C. J. Cooper : A könyvklub

Te mernél fenntartás nélkül bízni a szomszédasszonyodban?

Egy eleve kudarcra ítélt munkahelyi szerelem vége után Lucy Shaw felejteni akar: elhatározza, hogy új életet kezd. Egy, a nyüzsgő Londontól távol eső cotswoldi faluba költözik. Hamarosan korban hozzáillő barátokra talál, és reméli, hogy művészi ambícióit is megvalósíthatja.
Azonban a múltja utoléri új szomszédja, Alice személyében. Az álságos fiatal nő javaslatára könyvklub keretében hetente megidézik régmúlt korok vitatott erkölcsű hősnőit, amivel Alice-nek sikerül egymás ellen fordítania a jó barátokat és kegyetlen bosszút állnia korábbi képzelt sérelméért.
Ezután már semmi sem az, aminek látszott. Se idilli béke, se barátság, csak rejtélyek és torokszorító félelem…



Hirtelen felindulásból vásároltam meg a regényt, talán ezért is történhetett meg az, hogy teljesen mást nyújtott, mint amit elsőre vártam volna. Bevallom, hogy a címe volt az, ami egyáltalán a látókörömbe terelte magát a könyvet, na meg a borítója. Úgy gondoltam, hogy egy könnyed, csajos történetet kapok, ahol a könyveké és a vidéki tájé a főszerep, ráadásul mindezt stílusosan Angliával megspékelve. 

Nem is tévedhettem volna nagyobbat. A fülszöveg elolvasása után kezdett gyanússá válni, hogy inkább krimi, talán thriller vonalon fog mozogni a téma. 

A történet szerint megérkezett Alice az idilli kisvárosba és beköltözött a Lucy melletti házba. Innentől megindul egy bosszúhadjárat, aprólékosan kidolgozott lépések alapján, ami végül rettegéshez vezet, de valójában senki nem ismeri az okokat, csak gyanítja, hogy valami munkálkodik az megszokott környezetében. Ahogy mindenki el van foglalva a saját kis titkával úgy lesz egyre szövevényesebb az ok és okozati háló, amit Alice tart kézben. A kérdés pedig mindvégig ott munkál, hogy ki fogja elnyerni méltó büntetését?

A karakterek látszólag barátok, de inkább közeli ismerősöknek nevezném őket, valójában senkiről nem tudunk meg túl sokat, ami számomra kicsit zavaró volt. Örültem volna, ha nem csak az egyes karakterek kisebb-nagyobb titkába kapunk betekintést, hanem megtudunk egy kicsit többet is akár a külsőségeket, akár a belső vívódásokat tekintjük. A regény során csak felszínes ismeretséget tudunk kötni a szereplőkkel. Lucy és Alice talán a kivételek ez alól, hiszen ők a regény fő mozgatórugói, tőlük indul és velük zárul a titok. 

Nem mondom, hogy bármelyik szereplő is közel tudott volna kerülni hozzám, ami lényeges lenne számomra, hogy bele tudjam élni magam a cselekménybe. Itt sajnos kívülálló maradtam. 

Alice karaktere volt számomra izgalmasabb, a mániákusság és a módszeresség jegyeit nagyon jól hozta. Lucy viszont néhol bugyutának tűnt, sőt talán a lány a vonaton karakterét is magán hordozta, amit nem szerettem. Nem mindig volt érthető, hogy mit miért tesz, miért nem látja a nyilvánvalót és miért megy bele olyan butaságba, amiről egyértelműen tudta, hogy veszélyezteti őt. 

Az angol kisvárosi légkör sem jön át a lapokon, nagyjából bárhol a világban játszódhatott volna. Szerettem volna, ha ez a légkör, a dermesztő atmoszféra sokkal jobban megjelenik az olvasás során. 

A könyvklubot viszont úgy érzem, hogy nagyon jól beleépítette az írónő a történetbe, szerettem azokat a részeket olvasni. Örültem, hogy valós irodalmi klasszikusok jelentek meg a választott könyvek között, tetszett ahogy a karakterek vitáztak egy-egy regény fő mondanivalóján. 

A  villanásnyi izgalmak  után, meg a viszonylag érdekes levezetést követően a titok hatalmas csalódás volt. Ennél valami sokkal ütősebbre számítottam egy thrillertől. 

Nem gondolom, hogy rossz vagy unalmas lett volna a regény, de a cím és a fülszöveg alapján többet vártam. Nagyon hamar kiolvastam, mert ettől függetlenül kíváncsi voltam a nagy titokra, meg arra, hogy mi lesz a szereplőkkel, de nem lett életem thrillere. 



2021. január 10., vasárnap

M.C. Beaton: Agatha Raisin és a szuperszamár (30.)

Agathatát csúnyán rászedik, megvezetik egy kamugyilkosság kamubűnjelével. A kínos epizód alkalmasnak látszik a lejáratására, ám ő felveszi a kesztyűt. E kompromittáló akciónak látszólag semmi köze ahhoz a megbízáshoz, amelyet kevéssel korábban az egyik helyi üzemtől kapott Agatha nyomozóirodája: a főnökség ipari kémkedésre gyanakszik.

Agatha és csinos fiatal segítője, Toni azonban jó szokásuk szerint szimatot fognak, és a gyanakvókra kezdenek gyanakodni. Hamarosan bekövetkezik egy haláleset, ami a bíróság szerint baleset volt, okozóját az üzem udvarán élő szamárban jelöli meg. Javasolja: tegyék el láb alól szegény fülest. Csakhogy országos mozgalom indul a megmentésére. Vajon sikerül-e végül? És vajon beigazolódik-e Agatha gyanúja az üzemmel kapcsolatos üzelmekről? És Agatha „több mint barátja”, Sir Charles Fraith vajon elveszi-e a helyi újgazdag família leányát? Amúgy pedig a nyomozónő vigasztalódik-e szerelmileg? 




Immáron 30. részéhez érkezett az Agatha Raisin sorozat, kimondani is sok, az pedig még inkább, hogy töretlenül szeretem a sorozatot és követem is a megjelenéseket. 

Agatha ebben a részben is hozza a formáját, továbbra is magánnyomozóként praktizál, karöltve csinos segítőjével Tonival, valamint felbukkan az elmaradhatatlan Charles és Roy is. 

Egy akkumulátor gyárban kapnak egy látszólag remek megbízást, érdekes ipari kémkedés ügyében. Azonban hamar befigyel egy láb az erdőben, mellyel elindul Aggie kálváriája és ismételten nem kis slamasztikában találja magát. Ezúttal remek kiegészítő karakter Csitt-Csatt, a szamár, akire rákerül Agatha méregdrága kabátja is, hogy abban parádézzon tovább. A gyár egy alkalmazottja meghal, Csitt-Csatt pedig Agathaék nélkül igen nagy pácban ülne, de mivel a kis társaság kézbe veszi az ügyet, így gondolhatjátok milyen nyomozás veszi kezdetét. 

Dióhéjban ennyi a történet, nem eget és földet megrázó, de azért megkapjuk a szokásos formulát.

Úgy érzem, annak ellenére, hogy sokak a régi Beaton-féle nyomozást vélik visszaköszönni, én magam  inkább azt éreztem, hogy valahogy most nem volt a legjobb formájában az írónő. Az első részek színvonalát számomra továbbra sem hozta, de az előző két részhez képest tényleg kicsivel viccesebb, komplexebb lett. Személy szerint az akkumulátor gyár dolgozóival egyáltalán nem voltam kibékülve, nagyon kuszák voltak a karakterek, azt éreztem, hogy valójában funkció nélkül vannak ilyen sokan és csak növelik a szereplők számát. 

A könyv közepétől éreztem azt, hogy Aggie valóban él, vicces, tudjátok a megszokott kedves karakter. A vidéki atmoszférát most nagyon hiányoltam, számomra a helyszín nem idézte meg a vidéki Angliát, amit korábban olyan jól hozott az írónő. 

A szamaras részek kicsit butácskára, olyan csacsisra sikeredtek, de nem bántam, hogy kicsit ezzel dobta fel az írónő a nyomozást, eltért a megszokottól, így ez számomra pozitív, vicces volt. 

Agatha - természetesen - ismét új "párra" lel, de ezúttal valahogy ez sem tudott annyira lenyűgözni, mert már elcsépelt volt. Nem jött a romantikus vonalhoz semmiféle plusz, amitől meg tudtam volna emelni a kalapomat, ezt kicsit sajnáltam is. Ettől  függetlenül nem Agatha vonatkozásában, de maradt olyan szál, ami sajnos elvarratlan maradt.

Továbbra is remekül hozta az erős nő, de mégis oly gyenge, főleg akkor, amikor férfiakról van szó érzést, hogy valahogy nem tud bosszantani még a szokásos Aggie és Roy féle nyávogás sem. Továbbra is szeretem az összes karaktert, bár Tonit valahogy még mindig kicsit gyengének tartom, de ez szerintem leginkább azért van, mert Agatha túl erősen pulzál melletteÍ mindvégig. 

Az írónő bekövetkezett halála miatt már csak egy rész maradt a magyar olvasók részére, a 31., amit nagyon sajnálok, mert cosy mistery terén számomra az Agatha Raisin sorozat a No1.

Amennyiben egy szórakoztató, vicces, könnyed krimit kerestek, akkor továbbra is ezt a sorozatot tudom szívből ajánlani. Aki egyszer ráérez a sorozatra azt nem ereszti egészen addig, még az utolsó részt is el nem olvasta, ami garantáltan gyorsan bekövetkezik.

2021. január 2., szombat

Susanna Clarke: Piranesi


A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik.

Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól.

Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput.

Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.



Most fejeztem be az olvasást és egyből azt éreztem, hogy muszáj Nektek is kicsit betekintést engednem egy számomra szürreális történetbe. Talán eddig nem mertétek kézbe venni ezt a kötetet, mert nagyon vadnak tűnt a fülszöveg alapján, de elöljáróban annyit elárulok, hogy kár lenne kihagyni. 

A borító engem nem igazán mozgatott meg, egyedül a fülszöveg és az írónő hírneve volt az, ami olvasásra késztetett.

Egy furcsa párost figyelhetünk meg, Piranesit és A másikat. Eleinte kicsit kusza a történet, a kép, a leírások, nem tudjuk kikkel állunk szemben, de azt sem, hogy Piranesi, miért Piranesi vagy éppen ki A másik, mi van a falakon kívül. Ez a kusza kezdet szépen lassan kezd elcsitulni, ahogy haladunk a szobákban, kezdjük megismerni furcsa lakóit, a "berendezését" és magát a Házat. Bár az igazat bevallva az olvasás végére sem merem azt mondani, hogy kiismertem a világot, mert attól nagyon távol álltam, de kezdtem megérteni.

A leírások kiválóak, leginkább abból a megfontolásból, hogy ráerősítsenek Piranesi tudós mivoltára. Piranesi pszichológiai szempontból módszeresnek tűnik, de pont ettől lesz annyira különleges a regény atmoszférája és maguk a zsánerek is érdekesek. Ezt a módszerességét naplók írásával is megerősíti, nagyon precízen vezeti a feljegyzéseket, emellett beletörődik az általa ismert világ kisebb, esetleg jóval nagyobb hibáiba is. Számára az a fontos, hogy megélje a napokat, túléljen és a kutatás, felfedezés iránti vágyát kielégítse.

Az idő már az elején megbomlik - az olvasó számára is -, a naplók ehhez is remek hátteret szolgáltatnak. Egy nagyon érdekes idősíkon mozog a történet, soha nem tudjuk, hogy pontosan hol is tart a kronológiában, de azt sem, hogy mennyi idő telt el a megismert események és benyomások között. 

A cselekmény az elejétől fogva rabul ejtett, nagyon érdekesen felépített világba csöppenhettem bele. Az atmoszféra furcsa és egyben morbid is, de közben meg folyamatosan kíváncsiságot kelt. Nagyon szerettem, hogy a szobrok kiemelt szerepet kaptak a történet során, remekül belesimultak a történetbe, szinte érezni lehetett, hogy hatnak Piranesire is szimbolikus megjelenésükkel. 

Nem is tudnám pontosan meghatározni, hogy egy mesét, egy disztópiát vagy valami meghatározhatatlan műfajt olvastam el. Pompás írás, amit meg kell tapasztalni, ahhoz, hogy meg lehessen érteni a hatását. Emellett a világ felépítése is remekre sikerült, nagyon izgalmas, újszerű megoldás volt ahogy az írónő rakosgatta egymásra a Ház elemeit. 

A Ház Gyönyörűsége mérhetetlen; Jósága vételen.

Piranesi egészen közel került hozzám, nagyon megkedveltem a karakterét már egészen az elején. Annyira tiszta, kedves, szorgalmas és egyszerű volt, hogy nem lehetett érzelem nélkül olvasni a történetet.

A végtelen meg olyan hipnotikusan jelent meg, hogy könyvben ilyet még nem olvastam, nem éltem át. A Ház a végtelen falakkal, termekkel, teremtményekkel, szobrokkal, a leírások által egyszerűen lenyűgözővé vált. 

Az utazás szót használnám leginkább térben, időben és lélekben egyaránt. Ahogy megmozdul valami a házban, a halak, a madarak, szinte ösztönzött arra, hogy tudni akarjam mi van a következő teremben, hova fog vezetni Piranesi útja - nem csak fizikálisan -, de az is érdekelt, hogy mindez honnan jött egyáltalán. Számos kérdés volt, ami ott bizsergett hátul az agyamban, valahogy mintha folyamatosan piszkálgatták volna az érzékeimet az olvasás során. 

Nagyon jó lenne belelátni Clarke gondolataiba, hogy milyen észjárás és mesélő képesség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen remekül megírt történetet tudjon adni az olvasóknak, ami főleg a mai világban egészen inspiráló. Egyszerűen az érzés, hogy ott van ez a karakter, aki a nehéz helyzetben is meglátja a jót, mi pedig néha sírunk, hogy milyen rossz is mostanában az életünk... Hát, kérem szépen, ez az olvasás nekem nagyon-nagyon pozitív kicsengésű volt így év elején! 

Zárásul: Nem tudom, hogy azért esett most annyira jól ez a furcsa történet, mert kimozdított a komfortzónámból és valami egészen újszerűt mutatott számomra, esetleg azért, mert az írásmód volt lebilincselő és a kuszasága ellenére mindvégig logikus tudott maradni. Nem tudom.... Ezért ajánlom mindenkinek, hogy lépjen be ebbe az elvarázsolt világba és tapasztalja meg, hogy milyen az, amikor elveszünk egy pár órára valami egészen ismeretlenben, ami rejtélyes, kusza, de mégis nagyon eszes.


2021. január 1., péntek

Ez volt 2020. - Évösszegző

Nem mondom, hogy egyszerű év volt 2020., ezt gondolom mindenki tudja, megérezte, tehát sok értelme nincs is ezt túlragozni. 

Az olvasási szokásaimon mit sem változtatott, mondhatom, hogy elég termékeny évet zártam. Ami az olvasmányokat illeti, volt köztük sok izgalmas és nem annyira lenyűgöző történet is. Ez így is van jól, hiszen ezáltal csak tágul a látoköröm, új történeteket ismerek meg, olyanokat is, amelyekre korábban csak fanyalogtam volna.  

A múlt évből a Piranesi az egyetlen olvasásom, amely még folyamatban van, a műfaja miatt kicsit lassabban haladok vele, de úgy érzem, hogy kezd magába szippantani a furcsa világ és kevéske lakója. Év elején szerintem meg fogok küzdeni vele, de remélem kellemes tapasztalatokkal fogom becsukni a könyvet. 

Nézzük 2020. olvasmányait!

Leslie L. Lawrence: Donovan ezredes piros kabátja I-II.
James Patterson – David Ellis: Gyilkos ház
Cristiana Pedersoli: Apám, Piedone
Jane Harper: A természet ereje
Leila Meacham: Szitakötő
Julie Klassen: Az udvarház titka
Erich von Däniken: Istenek szemtanúja
P. G. Wodehouse: Gyöngyök, nők és Monty Bodkin
Agatha Christie: Fülemüle-villa / The Philomel Cottage
Linda Holmes: Evvie Drake bedobja magát
Amélie Nothomb: Ördögi kozmetika
Robert Galbraith: Halálos fehér
Jane Harper: Az elveszett férfi
Balázs István (szerk.): A génektől a társadalomig: a koragyermekkori fejlődés színterei
Kathryn Taylor: Fény a sötétségben
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
Sara Collins: Frannie Langton vallomásai
Joceline Sanschagrin: A bili
Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a halott harangozó
Deborah Feldman: Unortodox
Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben
Brigitte Riebe: Az újrakezdés
Ann Mah: A szőlőskert titka
Stephen King: Emelkedés
Agatha Christie: Az utolsó szeánsz
Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma
Martin Muser – Tine Schulz: A Vörös Kenguru
Molnár Krisztina Rita: Mákszem és Gubó eltűn(őd)ik
Rita Falk: Grízgaluska affér
Rita Falk: Sertésfej al dente
Rita Falk: Gőzgombóc blues
Anne Glenconner: Az udvarhölgy
Paige Toon: Öt év múlva
Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Rita Falk: Télikrumpligombóc
Rita Falk: Szilváspite-összeesküvés
Kathryn Taylor: Támasz a viharban
Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság
Joanne Fluke: Áfonyás muffin és gyilkosság
Stacey Halls: Familiárisok
Joanne Fluke: Pikáns meglepetés és gyilkosság
Bella Ellis: Az eltűnt hitves
Joanne Fluke: Csokis tündértorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Szemérmes barack és gyilkosság
Joanne Fluke: Meggyes túrótorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Zöldcitromos pite és gyilkosság
Joanne Fluke: Rejtélyes répatorta és gyilkosság
Joanne Fluke: Piruló képviselőfánk és gyilkosság
Joanne Fluke: Ünnepi szilvapuding és gyilkosság
Földvári András: Elmentem világgá!
Joanne Fluke: Almás levél és gyilkosság
Rachael Anderson: Lord Drayson bukása
Susanna Clarke: Piranesi

Ez összesen nem kevesebb, mint 55 db könyvet jelent, és figyelem! 18900 oldalt!  

Személy szerint büszke vagyok az idei teljesítményemre, kivéve a blogolás terén, valahol lazítani kellett, sajnos a blog volt az áldozata ennek. Az online tanulás sem nekem, sem a gyermekemnek nem volt egyszerű, főleg munka mellett, de megugrottuk, mindketten sikeresen zárjuk az évet, félévet. Nekem januárban még lesz egy vizsgám, de ez már úgy gondolom, hogy nem olyan vészes mennyiség.

A Molyon idén rendszeresen vezettem az olvasásaimat, amit fejlődésnek tartok, mert elég hanyag szoktam lenni e téren. Sokat nézelődtem és időztem az oldalon, akárcsak az Instagramon. Ezek tanlán holt időnek tűnnek, de lényegében remek kikapcsolódás csak úgy céltalanul görgetni, picit "belelesni" mások életébe, gondolataiba.

A legjobban idén Joanne Fluke Hannah Swensen süti és gyilkosság sorozata esett, mint újrázás. Valahogy ez tudott a legjobban kiszakítani az idei év eseményeiből, de Rita Falk sorozatának ismételt elolvasását sem bántam meg, amit kibővítettem a friss megjelenéssel is. 

Nem is csoda, hogy idén többet nyúltam a könnyed olvasmányokhoz, valószínűleg valamiféle kompenzálása volt a világban zajló eseményeknek. 

Emellett elkezdtem sorozatokat is nézni, ami eddig annyira nem volt rám jellemző. Nagyon tetszett A korona, Agatha Raisin is felvidított, de legújabb imádat Bridgerton, annak ellenére, hogy nem mindig korhű, a szereplők sem feltétlen testesítik meg a képzeletemben élő karaktereket, de mégis azt mondom, hogy igazán elvarázsolt és remekül szórakoztatott. 

Amit pozitívumként látok a könyves világban az a kiadók erőssége, az ahogy mindent megpróbáltak az évben a túlélésük és az olvasók érdekében, még úgy is, hogy rengeteg rendezvény - ami egyébként olvasó csalogató, profit termelő - elmaradt. Nehéz év van mögöttük, de én nagyon drukkolok nekik, hogy egytől egyig túléljék ezt a furcsa időszakot. 

Emellett az idei felfedezéseim a youtube csatornák, amelyek kis hangyák módjára szorgoskodnak és gomba módjára növögetnek. Személy szerint örülök nekik, egy újabb színfoltok a könyves világban. A bátorságukat pedig csak csodálni tudom, ki mernek állni és arccal, személyiségükkel felvállalni a véleményüket. 

A podcastok is a mindennapjaim részévé kezdenek válni, örülök, hogy ilyen formában is van színvonalas könyves, könyvekhez kapcsolódó tartalom. 

Igazából biztos ki lehetne térni még egy csomó történésre, részletezni a leírtakat, de úgy gondolom, hogy ebből az évből így értékelés szempontjából IS elég ennyi. 

Reményekkel és izgalommal telve köszöntöm a 2021. évet, bízzunk a legjobbakban és egy boldogabb új évben! 
 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon