2019. január 6., vasárnap

J.D. Barker: Az ötödik áldozat - a 4MGY visszatér - rövid értékelés

Fülszöveg: A ​negyedik majom folytatásában egy új sorozatgyilkos járja Chicago utcáit, miközben Sam Porter nyomozó egyre mélyebbre ás a Négy Majom Gyilkos sötét múltjában.

Porter nyomozót és csapatát az FBI eltiltotta a Négy Majom Gyilkos vadászatától. Amikor egy fiatal lány holttestére bukkannak a Jackson park lagúnájának befagyott vizében, a rendőrök pillanatok alatt kiderítik, hogy Ella Reynoldsról van szó, aki három héttel korábban tűnt el. De vajon hogyan került oda? A lagúna vize hónapok óta be van fagyva. Ráadásul nem ez az ügy egyetlen furcsasága. Ella Reynolds egy másik lány ruháit viseli, aki két nappal korábban tűnt el. Miközben a Chicagói Rendőrség nyomozói mindent elkövetnek azért, hogy felderítsék a fordulatokban gazdag ügyet, Porter titokban a Négy Majom Gyilkost üldözi. Pontosan tudja, hogy a legkönnyebben úgy találhat a nyomára, ha megkeresi az anyját. Amikor a kapitány tudomást szerez Porter szabadidős tevékenyéségéről, felfüggeszti a nyomozót, és társainak, Clairnek és Nash-nek egyedül kell megtalálnia az új gyilkost.
Porter megszállottan üldözi a célpontját. Egy szemcsés fotót követ Chicagótól egészen New Orleansig, és közben egy olyan sötét világra bukkan, amely minden képzeletét felülmúlja. Arra is rádöbben, hogy csupán egyetlen olyan hely létezik, amely még egy sorozatgyilkos elméjénél is ijesztőbb: az anyja tudata, aki világra hozta őt.


Mostantól rövid vélemények, benyomások, érzések olvashatóak a blogon! A miértekért kattints!

Számomra ezt nyújtott a könyv: 

- Remek kikapcsolódás
- A műfaj egyik legjobbja
- Kidolgozott karakterek




Sokkal jobban élveztem, mint az első részt, pedig az sem volt piskóta. Azonban az ötödik áldozat igazán leásott a legsötétebb elmék legmélyére. A karakterek remekül kidolgozottak, izgalmasak, imádtam az összetettségüket. A csattanókból több is adódott, igaz, aki szemfüles már nagyjából a közepén ki tudta logikázni, hogy kinek hol a helye ebben a bonyolult kirakósban. 

Remek írói stílus, filmkockaként pergő történet, imádtam. 
A fél pontot azért vontam le, mert az egyik motívum, ami a gyilkost jellemezte már megjelent a Gyilkos elmék című sorozatban is, így annak okozati visszakövetése már kevésbé volt izgalmas számomra. Azt nem tudom, hogy az író koppintotta a sorozatból az ötletet vagy fordítva, de érezhető átfedés van a karakter mozgatórugója és a kivitelezés mibenlétében is. Emiatt picit csalódott voltam, de ettől függetlenül az utóbbi idők legjobb thriller-horror sorozata J.D Barker regénye. 
A függővég pedig ismét folytatás után kiált, alig várom, hogy kiadják! Ajánlom mindenkinek, aki rajong a műfajért, mert ez igazi csemege, minden szempontból.


Helló 2019!

Először is, szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni!

Az utóbbi időben sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a bloggal, mert mostanában - annak ellenére, hogy továbbra is sokat olvasok - egyszerűen nincs kedvem leülni csak azért, hogy hosszabb bejegyzéseket írjak egy-egy olvasmányról, amit vagy olvasnak vagy nem, annak ellenére, hogy igyekszem sok időt, energiát beletenni az összes írásba. De ilyen ez a popszakma, ezt el kell tudni fogadni és levonni a megfelelő következtetéseket, illetve döntéseket kell tudni hozni, még akkor, amikor nem nehezedik ránk teherként az egész. 

1. döntésem: Youtuber nem leszek, mert nincs időm és megfelelő technikai hátterem, béna tartalom mellett pedig nem szeretném csinálni. 

Egyébként pedig, így 2019. elején úgy gondolom, hogy a blogok háttérbe szorultak, köszönhetően a youtube-nak is, ahol elegendő bekapcsolni a videót és már mehet is mindenki a dolgára, miközben fél füllel, vagy éppen fél szemmel oda-oda pislog a csatornára. Egyszerűen a blogok olvasása, még könyves körökben is háttérbe szorultak, amire továbbra is úgy gondolom, hogy nagy kár. 

Magamon is észre kellett vennem, hogy kevesebb oldalt látogatok rendszeresen, ezáltal kevés bloggert követek mostanában, az új megjelenésekről, véleményekről pedig leginkább a Moly.hu oldalon tájékozódom. 

Úgy érzem, hogy több energiát fordítok arra, hogy megírjak egy-egy bejegyzést, mint amennyi hozadéka van. 

Nem panaszként, mert olvassák viszonylag sokan a bejegyzéseimet, de már nem érzem azt, hogy feltétlenül közölnöm kell a szuper részletes véleményemet. 

2. döntésem: A recenziók súlyát is ledobom magamról idén, egyszerűen visszatérek az örömolvasáshoz, amikor kedvem van, amihez kedvem van, elvárások, határidők, kötöttségek nélkül.

3. döntésem: A blog nem zár be,  blogfolyam nem áll meg, csak átalakul, ahogy alakulok én is. Ezentúl rövidebb szösszeneteket, benyomásokat, ajánlókat olvashattok majd a blogon, felesleges körök, szájtépés nélkül, tömören, röviden. 



Nálam ezt az elhatározást hozta 2019., és Nálatok mi újság? 

2018. november 28., szerda

Izdolde Johannsen: Megölni a királyt (La Fayette I.)

Fülszöveg: XVI. Lajos francia király tilalma ellenére Los Pasajes kikötőjében már indulásra készen ringatózik a La Victoire nevű brigg. Fedélzetén álnéven több mint egy tucat fiatal, becsvágytól fűtött francia nemes rejtőzik fegyverekkel, szolgákkal – köztük Gilbert La Fayette, korának egyik legvagyonosabb katonatisztje. Az angolokat tiszta szívből gyűlölő, alig tizenkilenc éves márki a rejtélyes Jasonnel, a titkos tervet rejtegető mesterlövésszel Amerikába készül. Az elfogásukra küldött katonai osztag már úton van, hogy megakadályozza a példátlan küldetést. Eközben az óceán túlpartján függetlenségi háború dúl Anglia és a fellázadt gyarmatok között…
Izolde Johannsen tengeri kalandokkal átszőtt történelmi regénye egyedülállóan, a franciák szemszögéből mutatja be az amerikai függetlenségi háborút, majd La Fayette márki politikai életútját a királya és a nemesség ellen fordult francia nép borzalmakkal teli, forradalmi éveiben.

Megjelenés jövő héten! 

Véleményem: 

Az a megtiszteltetés ért, hogy még szeptemberben, a megjelenés előtt Izolde Johannsen írónő elküldte nekem a legújabb történelmi regényét, a Megölni a királyt!, ami a La Fayette sorozat I. részeként jelenik meg. Nagy izgalommal álltam neki az olvasásnak, amivel sajnos nagyon gyorsan haladtam, és a 320 oldalt 3 délután alatt el is olvastam, befaltam. 
Szinte letenni sem tudtam, annyira belemerültem a történetbe, egyszerűen sodort magával.

Izolde neve számomra egyet jelent a garantált minőséggel, mind történelem, mind pedig a cselekmény és a karakterábrázolások szempontjából. 
Korábban már elmerülhettem az írónő által a II. világháború rejtelmeiben, ahol a technika is nagy hangsúllyal került előtérbe a történelem izgalmas megelevenítése mellett. 

Most egy olyan történelmi korba, ráadásul olyan szemszögből megelevenítve kalandozhatunk, ami garantáltan érdekes és izgalmas perceket, órákat tartogat számunkra. 

A regény az 1774-1793. közötti időszakot öleli fel, Amerika függetlenségéért vívott harcától kezdve egészen XVI. Lajos franci király bukásáig. A szemszög, amely igazán izgalmassá teszi a történetet az nem más, mint az, hogy a Bastille védőinek és a palotaőröknek a szemszögéből elevenedik meg és bontakozik ki a cselekmény, amely több szálon és érzelmi síkon is pereg egyszerre az olvasó előtt. 

A cselekmény nagyon dinamikus, egy pillanatra sem hagyja unatkozni az olvasót, folyamatosan új helyzetek, új nézőpontok kerülnek a középpontba. 
Több szálon jutunk el a végső lezáráshoz, ezért folyamatosan van miért és kiért izgulnunk, illetve összpontosítani is kell arra, hogy egy szép kerek egésszé álljon össze a közel harminc év eseménysorozata, amit átível a regény. 

Nagyon tetszik, hogy a kiindulási pont La Fayett márki és Jason 16 éves korára tehető, ezáltal jobban megismerjük őket, mire eljutunk a cselekmény tetőfokáig már régi ismerősként, a szívünkhöz közeli szereplőkként gondolunk rájuk. Szurkolunk nekik és még XVI. Lajosnak és családjának is, annak ellenére, hogy utóbbiak szempontjából a történelem megváltoztathatatlan és jól ismert. 

La Fayette és Jason viszont tartogatnak számunkra körömrágós és a folytatás után sóvárgó perceket. Nagyon izgalmas életutak kerülnek a fő sodrásvonalba. Amellett, hogy egy történelmi korrajz és több szempontból életrajz ez a regény, mégis tud egy olyan szálon is futni, ami letaglóz és lenyűgöz egyszerre. 

Az atmoszféra egyszerűen mesteri, annyira drámai és felemelő, hogy szinte tapintható a korszak felszültsége. Az illatok, a hangok a színek, mind-mind ott ropognak és érződnek, szinte kitörnek a lapokról. 
Nagyon ritka az, amikor én magam ennyire valóságosnak élek meg egy-egy elbeszélést, de ebben a regényben a kiváló leírásoknak és részletes háttérmunkának köszönhetően bele tudtam helyezkedni az eseményekbe. 

A haditechnikai rész az írónőtől megszokott színvonalon, a hajózás iránti elkötelezettséggel és alapossággal jelenik meg. Számomra érdekes volt ilyen kitérőt is tenni, de annyira lenyűgözött maga a regény, hogy a technikai részek másodlagossá váltak, talán egy újraolvasás - mert lesz - során rá tudok erre is koncentrálni. 

Jöjjenek a nagy szerelmeim a regény vonatkozásában, a karakterek. 


"La Fayette kétségek között gyötrődött. Amikor a Tuileriákba szégyenszemre visszatért a király, rajta kívül ott tartózkodott a sógora, Noailles herceg és vele a fi atal d’Aiguillon. Segítettek a meghurcolt, kimerült családnak épségben bejutni a palotába. Ő maga sem nézhette tétlen kívülállóként a király megaláztatását."

Annyira jól sikerült elkapni a karakterek kidolgozását, hogy szinte az összes szereplő élővé tudott válni, ki tudott mozdulni a könyv lapjairól. Olvastam már sok történelmi ihletésű regényt, de állíthatom, hogy a szereplők még sosem kerültek ennyire közel a szívemhez. 
La Fayette márki (Gilbert), a vörös üstökével, és céltudatosságával, Szalma Jason a maga ördögi bal kezével és higgadtságával egyszerűen szerelemmé váltak. Ritkán vagyok fangirl, de most bizony vállalom ezt a béklyót, ezek a pasik! Talán a két karakter nem is mozgott volna annyira jól, ha nem egymást egészítik ki, de itt ez történt. Két olyan erős pólus került egymás mellé, ami nem csak egymás iránt tanúsított vonzást és taszítást, de az olvasót, azaz engem is magukhoz láncoltak. 


"Jason a zűrzavar és halálsikolyok poklában rámosolygott urára, majd felemelkedett. Balja felcsapta a patrontáska oldalát, kirántotta a következő töltést, de véres, reszkető ujjai közül kicsúszott a papírba csavart töltés. Szí- ve kihagyott egy ütemet. Elvétette a sorrendet, elpazarolt egy kincset érő muníciót. Soha nem hibázott még! Soha! "

A királyi család szintén olyan magas színvonalú karakterábrázolással került megjelenítésre, amilyet nagyon ritkán lehet olvasni. Annak ellenére, hogy ismertem a történelemben elfoglalt helyüket és szerepüket, sőt a sorsukat is, mégis  megkönnyeztem őket (is). Nagyon jól sikerült a bemutatásuk és az érzéseik, gondolataik megjelenítése, az, hogy nem tudtam nem az ő szemükön keresztül látni és átélni a történéseket. 
Letaglózó élmény volt, jó értelemben.  


"A mesterlövész eközben nyugtalanul tekintett a véráztatta folyosó felé. Hol van a felesége? De erre a gyötrő kérdésre senki sem tudott felelni. A tegnap még oly szépen nyírott gyep, a virágágyások, a hosszú szimmetrikus udvarok tömve voltak lázadókkal. Ütemes skandálás vette kezdetét. – A királyt! A királyt akarjuk látni! "

Összességében minden egyes szereplőnek megvolt a maga helye, valamilyen szempontból fontossá tudtak válni, még úgy is, hogy viszonylag sokan jelentek meg a cselekmény során. Egyáltalán nem volt zavaró, hogy a figyelmet meg kellett osztani a szereplők és a vezérszálak között.
 Egy nagy kerek egészet adott ki a regény, ami egyszerre lenyűgözött és elvarázsolt. 

A történelem szerelmeseként egy olyan nézőpontból ismertem meg a Bastille ostromát - 1789.07.14. - és a nagy francia forradalom kirobbanását, lezajlását, valamint annak előzményeit, amely nagyon ritkán jelenik meg a történelemmel foglalkozó kiadványokban, regényekben. Jelen esetben a Bastille védőinek és a palotaőrségnek a szemszögéből, egy teljesen más perspektívát tárt fel ez a regény, ami nagyon pozitív volt számomra. 
Az Amerika függetlenségéért vívott harcokkal kapcsolatos történelmi kitérő, George Washington megjelenése pedig csak hab voltak azon a bizonyos tortán. Mindez remek alapot biztosított a cselekmény mesteri kibontakoztatásához, valamint a szereplők elhelyezéséhez a történelem térképén.  

Egyetlen pici hiányt éreztem, ami az egyes részek végén merült fel bennem, mégpedig a hirtelen lezárás és ugyanolyan hirtelen váltás. Azonban még ez a pici megakadás sem tudott lelassítani, egyszerűen hajtott előre és sodort magával a lendület. Igazán izgalmas történelmi utazás volt, ami átívelt Amerikán és Franciaországon. 
Bátran ajánlom a könyvet elolvasásra, kortól, nemtől függetlenül, mert a minőségi kikapcsolódás és az olvasás valódi élménye garantált.

Összességében

A La Fayette sorozat első része - a „Megölni a királyt!” -, egy sodró lendületű, mindvégig magas fordulatszámon pörgő regény.
Zseniálisan kidolgozott, az olvasó legmélyebb érzéseit lendületbe hozó karakterek jelennek meg a szemünk előtt. La Fayette márki, Szalma Jason, valamint az összes mellékszereplő ezáltal felejthetetlenek, egyszerűen a részünkké válnak és nem eresztik a gondolatainkat.  
Emellett az írónő a haditechnika és a történelem szerelmeseit sem hagyja cserben. A korhű leírások, a magával ragadó atmoszféra, az apró részletek és érdekes kitérők mind-mind a regény sajátjai.
A történet vége több szempontból is zsebkendő és folytatás után kiált.
Összességében egy nagyszabású történet barátságról, szerelemről és a történelem egy meghatározó korszakáról, ami a szívig hatol, és sokáig velünk is marad.
Az utóbbi időben a műfaj legmeghatározóbb történelmi regénye Izolde Johannsentől.

A könyvet és ezt a csodás történelmi utazást köszönöm Izolde Johannsen írónőnek és a kiadónak! 
Kiadó: Szenzár
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 320
ISBN: 9789634791270

2018. október 23., kedd

Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata

Fülszöveg: 1919. Párizs. 
Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget.

Véleményem: 

Egy igazi kis ékszerdoboz ez a regény. Annak ellenére, hogy életrajzi ihletésű számomra mégis érzelmesen jeleníti meg a világ egyik legkedveltebb parfümjének, a Chanel No.5-nek a születését. A parfüm születését pedig Coco élete és érzései keretezik.  

Ami elsőre felkeltette a figyelmemet az az volt, hogy Michelle Marly egy rövid életszakaszt jelenít meg a regényében ( 1919-1922). Elsőre nem tudtam megítélni, hogy kevés lesz-e ez az időszak egy igazán jó, érzelmekkel teli Coco Chanel regényhez, de szerencsére nem így történt. 

Korábban már olvastam Coco Chanel életrajzot, így kicsit tartottam is tőle, hogy esetleg most is egy teljesen hasonló történetet olvashatok, azonban ez is alaptalan félelemnek bizonyult. 
Természetesen az életrajzi alapok megmásíthatatlanok, de a tálalás igazán kellemes olvasási élményt nyújtott. 

Tetszett, hogy Michelle Marly nagyon alaposan tárja fel mind a parfüm, mind pedig Coco vonatkozásában a legapróbb rezdüléseket, fontos részleteket. Érezhető volt az író felkészültsége, ami nagyon kellemes írói stílussal és magyar fordítással találkozott. 

A borító, rajta a Szajnával és Coco-ra emlékeztető nőalakkal felkelti az érdeklődést, már az első benyomás vissza tud repíteni egészen az 1920-as évek Franciaországába. 

Nagyon szeretem, azt, amikor a regények erős női karakterekkel hatnak az olvasó érzelmeire. Szerintem Coco pedig tökéletes alap bármilyen érzelmekkel, divattal átszőtt regényhez. Megismerjük az érzelmes, a kemény, a gyásztól maszkot viselő Cocot. Nagyon izgalmas személyiség bontakozik ki a lapokon. Gabrielle Coco Chanel maga a Nő, amit ebben a regényben is mindvégig érezhetünk, érzékelhetünk, talán picit irigyeljük, de vele együtt örülünk és sírunk is. Nagyon sokoldalúan jelent meg Coco, ami jó hatással volt a regényre, tetszik az, amikor egy karakter ennyire izgalmas, kidolgozott. Nagy hatással volt rám Coco, számomra ő a top üzletasszony, aki sokaknak példát mutathat kitartásból és akaraterőből. 

"Gabrielle életében már sok férfi szerepet kapott. Hitvány alakok, mint az apja, unatkozó katonatisztek, mint az első szeretői, elegáns urak, mint a nagy szereleme."

"Barátaitól eltérően Gabrielle korán kelő volt. Megszokta, hogy reggel hétkor kezdi a munkát, és a biológiai órája akkor is kiverte kora reggel az ágyból, amikor szabadságon volt."

A Coco mellett megjelenő karakterek többnyire a kor híres figurái voltak, akik szintén nagyon jól be tudtak illeszkedni a regénybe, és remek keretet adtak Gabrielle mellé. Hitelesek voltak a jellemábrázolások, nem kaptak olyan pluszt, amivel túlzónak hatottak volna. 


A szerelmi szálak pedig annak ellenére is mély érzéseket generáltak, hogy maga az élet írta őket, de talán ettől is tudtak megjelenni ennyire mélyen, nyomot hagyva az olvasóban is. 

Teljesen elvesztem a regényben, egyáltalán nem érdekelt, hogy korábban már ismertem Gabrielle sorsát, a parfüm útját. Egyszerűen sodródtam ebben a világban, és szívtam magamba ezt a keserédes atmoszférát. Az atmoszférát pedig tovább erősítették a fantasztikus leírások. 

"A sárga fényszórók áttörték a Szajnáról felszálló ködöt, amely úgy borította be a folyóparti út kőriseit, égerfáit és bükkjeit, mint egy nagy, fehér vászonkendő. Akár egy halotti lepel, gondolta Étienne Balsan. "


Mindvégig ott lebegett a könyvben a divat és a stílus, illetve magának Coco-nak az emléke. 

Összegezve:

Igazi örömolvasás volt ez a regény. 

Mindvégig szerettem olvasni ezt az érzelmekkel, illatokkal, divattal átitatott regényt. Néhol melankolikus, néhol felemelő érzéseket csalt ki belőlem. Furcsa kettős volt ez, de pont ettől volt szép olvasni, megismerni az igazi Coco-t, olvasmányos formában.  
A stílusnak, az atmoszférának és a remek karakterábrázolásnak köszönhetően peregtek a lapok az ujjaim alatt. Nagyon kellemes kikapcsolódást nyújtott ez a kicsit életrajzi, kicsit mesébe illő sorsot elbeszélő regény. Remélem egyszer nekem is lesz egy No.5-ösöm, mert aki egyszer megszagolja, azt nem ereszti az emlék, és valahogy ilyen Coco élete is. 


Végezetül:

"Nincs jövője annak a nőnek, 
aki nem visel parfümöt."
                       Coco Chanel



Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 428
ISBN:  9789630993234
Fordító: Várnai Péter


2018. október 21., vasárnap

Tasmina Perry egy gyönyörű utazásra hív időben és térben A legutolsó csók című regényével

Fülszöveg:
Egy ​megfakult fénykép. 
Egy meghiúsult szerelem. 
Egy rég eltemetett titok.

A legelső csókra mindenki emlékszik – de a legutolsóra?
1961. Rosamund Bailey újságíró, aki készen áll arra, hogy megváltsa a világot. Amikor találkozik Dominic Blake-kel, a városszerte ismert felfedezővel, úgy érzi, rábukkant élete szerelmére. Épp az ölükbe hullik a boldogság, amikor valami borzalmas történik, és az előttük álló jövő szertefoszlik.
2014. Egy múzeum mélyén Abby Gordon levéltáros lélegzetelállító dokumentumra bukkan. A megfakult fényképen egy férfi látható, aki búcsút vesz a nőtől, akit szeret. Abby, hogy feledje szívfájdalmát, a történet megszállottjává válik, pedig akkor még nem sejti, hogy a fotón rögzített pillanat egy más szempontból is rendkívüli titkot rejt.
Egy megigéző történet szerelmekről, veszteségekről és a régóta eltemetett titkokról. A lánykérés és a Ház medencével szerzőjétől.
Az első olvasói vélemények: 
„Lebilincselően szép történet. Nem tudtam letenni.”

„Ez a regény egyfelől rejtélyekkel, intrikával és izgalmakkal teli, másrészt a romantika, a szenvedély, a kétségbeesés és a remény hullámvasútján repíti az embert.”
„Néha jön egy könyv, amely teljesen magával sodor – beszippant a világába, ahonnan már nincs visszaút. A legutolsó csók ilyen könyv volt.”
Tasmina Perry pályáját ügyvédként kezdte, később a Marie Claire és a Glamour újságírójaként vált ismertté. Az elmúlt tíz évben számtalan bestsellere jelent meg csaknem húsz országban. Londonban él férjével.

Véleményem:

A legutolsó csók című Tasmina Perry regényével kapcsolatban első ránézésre nem kizárólag a fülszöveg kelti fel az olvasó érdeklődését, hanem a borítója is elvarázsolja azon nyomban. A borítóval kapcsolatban így, a regény elolvasása után állíthatom, hogy azon ritka találkozások egyike történt meg, amikor a külső nagyon szépen érzékelteti a tartalmat, azt amit kapni fogunk. 

Emellett számomra nagyon örömteli volt az is, hogy az írónő a történelmi fikció felé nyitott, ami nekem egyik kedvenc megoldásom a romantikus műfajon belül. Mivel nagyon szeretem az írónő stílusát, az eddig megjelent regényeit mindet elolvastam és szerettem, így nem is volt kérdéses, hogy el fogom olvasni a legújabb regényét is, A legutolsó csókot. 

Azt hamar meg tudtam állapítani, hogy a korábbi regényeitől valamelyest eltér ez a mostani, talán picit Elizabeth Adler stílusára emlékeztet inkább, ami nem baj. 

Ami elsőre megfogott az az, hogy a regény a múltban és a jelenben párhuzamosan bonyolódik, érdekesen, jól felépítetten.

A történet szerint a múltat és ezzel az egyik szálat 1961-től kezdődően ismerjük meg, melynek főszereplője a feminista érzületű aktivista, Rosamund Bailey, illetve vőlegénye a kalandor újságíró Dominic Blake. Kettőjük boldogságát beárnyékolja egy szerencsétlenség, amely Rosamund-ot még napjainkban is kísérti. Kísérti, főleg azért, mert Abby Gordon akaratán kívül is  megbolygatja kettőjük kapcsolatát és ezzel együtt Dominic feddhetetlenségét, amelybe Rosamund évtizedekig kapaszkodott és kapaszkodik az utolsó pillanatig, és azon is túl. Abby, aki éppen válófélben van beleássa magát a történetbe, hogy kutatómunkát végezzen egy újság jóképű szerkesztője részére, illetve segítsen Rosamund-nak kibogozni a régi szálakat. Azonban az események nem várt fordulatot vesznek és mindenki részesévé válik az évtizedekkel korábban történteknek, melynek a hatása folyamatosan ott lebeg körülöttük. Mindez pedig egy egyszerűnek tűnő, ámbár gyönyörű fotóval indul. A fotóknak hatalmuk van élők és holtak felett egyaránt, a múlt és a jelen közti kapcsolat. 


"Abby a munkájának ezt a részét szerette a legjobban. A térképek nem tudtak különösebb szenvedélyt ébreszteni benne - hogyan hozhatna bárkit is lázba Lancashire egy rosszul megrajzolt térképe? A fényképekkel azonban más volt a helyzet. Azokban volt valami varázslatos."

A karakterek ebben a regényben igazán a szívemhez nőttek, szerettem és egyben izgultam is értük. A fő karakterek éppen úgy érdekesek voltak, mint a mellékszereplők. Mindenkinek megvolt a maga szerepe, helye a történetben.

Abby Gordon, aki levéltárosként dolgozik azt a feladatot kapja, hogy régmúlt idők felfedezőinek fényképeiből állítsa össze egy kiállítás anyagát, eközben egy olyan fiatalember fényképébe ütközik, aki éppen a szerelmétől  búcsúzik. Abby kinyomozza, hogy a képenDominic Blake,  és Rosamund Bailey láttható. .Számomra Abby volt az a karakter, aki azonnal a szívemnek kedves lett, igaz, hogy őt is próbára tette a sors, de a legjobbat tudta kihozni magából és a környezetéből egyaránt. Tetszett, ahogy a saját gondjait félretéve hinni tudott a szerelemben, és ez mindvégig nagyon érezhető, érzelmekkel teli alaphangulatot adott a történetnek is a karakterén keresztül. Végig reménykedtem, hogy Abby sorsa a helyére fog kerülni..

Rosamund vonatkozásában nagyon érdekes volt olvasni, átélni, ahogy az idősebb korában benne dúló érzelmek miként olvadnak össze a fiatalkori önmaga életerejével, érzéseivel. Imádtam az ő történetét is, ami a végén egy méltó - bár számomra kicsit elkapkodott, túl gyors - lezárást kapott. A cím pedig Rosamund vonatkozásában nyer értelmet és válik egy tökéletes tartalommal azonosuló címmé és történetté.

"Dominic Ros arcához emelte a kezét. A lány bőre magába szívta az övének a melegét, és ösztönösen a férfi kezére tette a tenyerét.  - Szeretlek - mondta Dom egyszerűen.Ros hallotta, hogy mögöttük kattan a fényképezőgép. "

Tasmina stílusa végig magával ragadja, szinte sodorja az olvasó képzeletét, megeleveníti a szereplőit, amitől lendületes olvasási élményt kapunk, és ez az, amit én nagyon szeretek, illetve wow faktort kap az élmény.
Szerettem azt is, ahogy a romantikus szál mindkét idősíkon nagyon erős tudott lenni.

Érdekes volt olvasni az 1960-as években játszódó részeket, mivel ez a korszak elég ritkán kerül a romantikus regények  középpontjába, pedig van benne potenciál. Ezáltal rájöttem hogy ez a korszak rengeteg titkot és lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy egy valóban érdekes és lebilincselő olvasási élményt nyújtson remek történelmi háttérrel kiegészülve.

Az atmoszféra mindkét idősíkon tökéletesen azt hozta, amit az olvasó elvárhat, fantasztikus leírások, szinte tapintható hangok, színek és érzések. 

Egyetlen pici megakadást a befejezés hozott számomra. A vége felé már sejtettem, hogy lesz egy csavar a titok vonatkozásában is. Igaz, nekem itt egy picit olyan érzésem volt, hogy a lezárás elkapkodott lett, mert nem volt annyira szépen megírva, levezetve, mint maga a történet, de ettől függetlenül maximálisan azt kaptam, amit a fülszöveg és a borító alapján vártam.

Kedvencem lett.



Összességében

Személy szerint rajongok az ilyen remek stílusban, összeszedetten megírt történetekért, amelyek a romantika legjobb fajtáját képviselik. A két idősík szerencsére remekül össze lett hangolva, a karakterek kidolgozottak és mindvégig szerethetőek, érdekesek tudtak maradni. Teljesen elvarázsolt Perry új regénye. 


Oldalszám: 350
Megjelenés éve: 2018
ISBN:  9786155759604
Fordította: Simonyi Ágnes

2018. október 3., szerda

Joanna Trollope: Barátnők

Nem található automatikus leírás.Fülszöveg: Stacey Grant London egyik legmenőbb magántőke-befektetési társaságánál dolgozik. Sikert sikerre halmoz, imádja a munkáját és a kollégáit. Egy napon azonban elbocsátják, és ezzel drámaian megváltozik az élete. 
Stacey próbálja összeegyeztetni a régi életét az újjal, amelyben a napokat nem álláskereséssel tölti, hanem a beteg édesanyjával és a kutyájával, miközben arra vár, hogy sikeres férje hazatérjen a munkából. De legalább a barátnőire – Bethie-re, Melissára és Gabyra – számíthat. Ők négyen elsőéves egyetemista koruk óta jóban vannak, és bizony sok mindent megéltek már együtt. Sikeres karriert futottak be, de persze mindannyiuknak megvan a magánéleti problémája. Amikor azonban fény derül egy titokra, régóta féltve őrzött barátságuk is veszélybe kerül.


Véleményem:


"Stacey Grantet szerdán bocsátották el az állásából. A döntést eleve igazságtalannak érezte, attól pedig csak még jobban, hogy a munkahétből hátravolt még a csütörtök és a péntek."

Így kezdődik a Barátnők című regény. Ez egy elég erős nyitás, de egy ennyire impulzív regényhez nagyon illik, tehát nem volt gond, hogy rögtön az események közepébe vágva ismerjük meg szép sorban a szereplőket és a környezetükben élőket. 
Négy nő, akiknek a sorsa az egyetem óta összefonódik, kiegészítik és támogatják egymást. Azonban mindenhol kerülhet homok a gépezetbe, amely mindannyiukra hatással van. 

Mivel első regény élményem volt az írónőtől -annak ellenére, hogy már régóta a "szakmában" van -, nem tudtam mire számíthatok, de nagyon örülök, hogy megismerhettem, mert nagyon erős karakterekkel dolgozik, ami számomra mindig egy erős pozitív alapot biztosít az olvasáshoz. 

A karakterek annyira kidolgozottak és életszerűek voltak, hogy valóban elhittem, azt hogy a négy nő, Stacey, Gaby, Beth és Mellissa még azután is élik tovább az életüket, hogy mi a regény végére értünk. 

Stacey-vel kezdjük az ismerkedést, aki miatt elindul az az eseménysor, amely próbára teszi a négy nő barátságát, amely évtizedek óta tart. Egyetlen olyan esemény, amelynek elvileg csak egyikükre szabadna hatást gyakorolnia mégis elindít egy lavinát, amellyel mind a négyen sodródnak és kérdésessé válik, hogy a barátságuk túléli-e ezt a helyzetet, amibe belekerültek. Stacey után pedig szépen elkezd kibontakozni a többiek élete is, remek leírást kapunk a hátterükről, a munkájukról, a gondolataikról és az egyes dolgokhoz való hozzáállásukról. 
Érdekes volt, hogy nem fiatalok, hanem érett, tapasztalt dolgozó nők, anyák kerültek a történet középpontjába, illetve az őket foglalkoztató problémák, melyeket ritkán dolgozzák fel az írók a regényeikben. 

Nagyon szépen szövi az írónő a szálakat és rakja össze egy teljes történetté ennek a négy erős karakternek az életét. 

Szerintem attól lettek annyira izgalmasak a női szereplők, hogy a való életben is találkozhatnánk velük, talán még fel is néznénk rájuk, de kiderül, hogy őket is súlyos problémák kínozzák. Ettől nagyon emberiek lesznek, közel tudnak kerülni hozzánk, olvasókhoz.

Sokakat foglalkoztató kérdéseket, mindennapi problémákat vet fel a történet, úgy, mint az idős szülők ápolása, a kamasz gyerekekkel való folyamatos csatározás, a házastársak elhidegülése, karrier , anyaság és a fő mozgatórugó a lelkiismereti válság. 

Nagyon érdekes volt a karakterek mellett olyan problémákról olvasni, melyek közül több engem is foglalkoztat.

Igazából annak ellenére, hogy a történet nem penget magas húrokat, mégis éreztem egy folyamatos energiát, ami nagyon pozitív olvasási élményt nyújtott a regény elejétől a végéig. 

Az pedig még inkább tiszteletre méltó, hogy Joanna Trollope közelebb van a nyolcvanadik életévhez, mint a hetvenhez és mégis remek rálátást biztosít a nőket a mai világban leginkább foglalkoztató problémákra.

Összességében:

Szerethető regény, nem pont a könnyed műfajból, ami nem feltétlenül jelent rosszat, sőt! Mindenki meg fogja találni azokat a részeket a regényben, amelyek hozzá közel állnak, amelyekből ő maga is kicsit erőt meríthet. A regény cselekménye nem kimagaslóan izgalmas, de ahogy felépítik magukat és a környezetüket a karakterek attól egy igazán szerethető és olvasásra érdemes regényt kapunk. 
Fontos kérdések, remek jellemábrázolás és kellemes, a regényhez illő atmoszféra jelenik meg. 

Ajánlom minden nőnek, akinek karrierje, családja, kamasz gyermekei, idős szülei vagy úgy általánosságban felgyorsult élete van. Mindenkinek, aki szeret a színfalak, a kirakat mögé is nézni. 

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Oldalszám: 352
ISBN:9789630992800
Megjelenés éve: 2018

2018. szeptember 23., vasárnap

Nyári romantika abszolválva - Nem teljesen a tervek szerint sikerült választanom



Mostanában többször, több helyen is említettem, hogy rá vagyok kattanva  a thrillerekre. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a romantikát sutba vágtam volna. Kevesebbet olvastam idén nyáron a műfajon belül, ráadásul a legtöbbje bőven a felejthető kategóriába volt sorolható. 




Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Fülszöveg: Szívmelengető, ​humoros történet családról, szerelemről és a múlttal való kiegyezésről.
„Örökké abban a hiszemben voltam, hogy az emlékeken nem lehet változtatni. Kőbe vannak vésve, az évek formálják őket. De mindig vannak más emlékek is, olyanok, amelyekre nem hagyod, hogy visszaemlékezz.”
A konok és különc Lola Quinlan élete utazására indul, ahová magával viszi imádott unokáját és dédunokáját. Több mint hatvan éve vándorolt ki Ausztráliába, és betart egy titkos ígéretet, hogy visszatér ír hazájába.
Lola viharban mindig a családja biztos réve volt, de a valódi okot, amiért fiatal nőként elhagyta Írországot, titkolja. Az emlékek útját végigjárva Lola kénytelen szembenézni keserédes múltjával, és fölfedezi, hogy az igazság valóban felszabadít…
Jojo Moyes, Santa Montefiore, Jill Mansell, és Rosamunde Pilcher rajongóknak különösen ajánlott.
„Egyik percben hangosan nevetsz, a másikban sírni fogsz rajta. ” Cosmopolitan 
„Varázslatosan megigéző, és szívmelengető könyv.” Cathy Kelly

Véleményem:

Nem sok hiányzott hozzá, hogy letegyem a felénél a könyvet. Igazából csak becsületből olvastam végig, mert valójában nem nekem íródott. Teljesen más vártam, mint amit a regény nyújtani tudott. Egy kusza agymenésnek tűnt, ami ráadásul nagyon-nagyon lassan csordogált. Pedig a borítója mennyire, de mennyire cuki, csak sajnos egyáltalán nem illett a tartalomhoz.
Lola Quinlan egy Írországból származó, különc nénike, aki összefogja a kiterjedt családját. Nekem már vele is bajom volt, mert nem csak az idős kor szeleburdisága társult a karakteréhez, hanem valamilyen megfoghatatlan idegesítő tulajdonság is, amivel a régmúltba és annak egyre kevésbé érdeklődésre okot adó titkába húzza magával az olvasót és a többi karaktert. Engem személy szerint egyre jobban idegesített, főleg az Írországi rész alatt, ott tartottam, hogy már nem is érdekel a titka, mert egy buborék az egész, ami hamarosan kipukkan. Az unokái szintén nagyon idegesítőek voltak, egyik mint egy tini, csak nyafogott, semmi érdemleges, a másik pedig meghunyászkodva ballagott végig a nagyi mögött. A dédunoka és a sofőr karaktere vitt némi életet az utazásba és úgy általában az egészbe. Emellett az amiért mégis örülök, hogy nem tettem le az maga az utazás technikai része, illetve az ahogy megjelenik Ausztrália és Írország érdekes ábrázolásban.  Érdekes képek jelennek meg a szemeink előtt a bevándorlók és leszármazottaik szemén át. 
Sokkal többet vártam ettől az utazástól, mert Írország remek helyszín lehetett volna egy ütős kis történethez, azonban ez most elmaradt. A regény képzeletbeli fókusza csak nyúlt, mint az olvadt sajt.  Sem romantikus, sem komikus nem volt számomra, inkább egy átlagos, lassan csordogáló családregény nőkről nőknek. 




Fülszöveg: Grace ​Stanton elegáns életmódblogja, a GraceJegyzetei jövedelmező üzletté nőtte ki magát, hála a népszerű receptjeinek, lakberendezői és barkácsötleteinek. Amikor azonban rájön, hogy a férjének viszonya van az asszisztensével, az élete és a karrierje egy pillanat alatt összeomlik. Grace visszaköltözik az anyjához, és onnan küzd meg a férjével, aki a fejébe vette, hogy még ennél is kényelmetlenebb helyzetbe hozza, kizárja a közös házukból, visszavonja a hozzáférését a bankszámláikhoz, átveszi a GraceJegyzetei szerkesztését, és még a nő internetes hírnevét is tönkreteszi. A férjet ebben a viselkedésében támogatja a hírhedt nőgyűlölő bíró, Stackpole, aki nem is próbálja megvédeni Grace-t, inkább elküldi egy válássegítő terápiás csoportba. Grace gyorsan összebarátkozik a csoport tagjaival, és szerelmi kalandba bonyolódik az egyetlen férfi taggal. Emellett annak is utánajár, miért viselkedik olyan különösen a bíró és a terapeuta, valamint új blogot indít, amelyben végigkíséri egy floridai ház felújítását.

"Humor, szemernyi szívfájdalom és óriási adag irónia teszi a szereplőket igazi barátokká. 
Az Elvált nők klubjához hasonlóan ez a könyv is szórakoztatóan mutatja be, hogyan lehet kezelni a jót, a rosszat és a csúfat." – Booklist

„Andrews káprázatos történetmesélő, aki nagyon odafigyel a részletekre. Ez a regény ösztönző és őszinte, az olvasóival pedig el tudja hitetni, hogy létezik második esély, és van élet a tragédiák után is.” – RT Book Reviews
„Szívfájdalom, humor és némi rejtély jellemzi ezt a kiszámíthatatlan csavarokkal és fordulatokkal teli történetet.” – People Magazin
„Élvezetes regény szerelemről, bosszúról és még több szerelemről. A szerző kiválóan ötvözi az akciót, szellemes párbeszédeket és szokatlan karaktereket ebben a végtelenül mulatságos történetben. Szellemes, mókás, és éppolyan szórakoztató, mint egy jó buli.” – Kirkus
„Andrews kiváló munkát végzett, szellemes, vicces, reményteli történetet tár elénk.” – Publishers Weekly
Véleményem: 

Ismét sikerült sajnos egy nagyon középszerű olvasmányt kiválasztanom a nyáron. Történet bántalmazott, megcsalt nőkről, akik kicsinyes - bár jogos - bosszú után kiáltanak. Ebből következik a bonyodalom, ami összeláncolja a nőket és az egy szem férfit. Kicsit olyan volt olvasni, mint egy hullámvasúton ülni. Voltak részek, amelyeket nagyon élveztem és voltak, amiktől kiakadtam. A blogolással kapcsolatos, illetve a diy részek érdekesek voltak, a romantikus szál - Wyatt&Grace - is rendben volt, de az ami a köztes űrt kitöltötte az nagyon unalmas volt. Valamint a szereplők kissé bugyutának voltak beállítva, sokszor nem látták a fától az erdőt, amit én nagyon nem szeretek, még a romantikusok vonatkozásában sem. A mellékszereplők sem tudtak kibontakozni teljesen, mert sokat és sokféle női karaktert vitt bele az írónő az egysíkú cselekménybe. A végén sincs csattanó, sőt pukkanó sem, de ezt már a legelejétől érezzük is. A leírások jók voltak, amitől nem volt zavaró a könyv hossza sem.  Egy igazán csajos könyv, ami kikapcsol, gyorsan olvasható, de pont ennyi idő alatt felejthető is. 

Fülszöveg: Módfelett ​bosszantó, ha egy kolléga lenyúlja az ember ötletét. Az pedig különösen fájdalmas, ha ez a kolléga ráadásul a pasink is. Regényünk főhősével, Kate-tel is ez történik. Szomorkodásra azonban nincs ideje, hiszen fontos feladatot kap: egy dúsgazdag dán vállalkozó nagyáruházat akar nyitni Londonban, és Kate-nek kell megterveznie a sajtókampányt. Ráadásul mindössze két napot kap az óriási projektre. Düh és dac munkál benne, de mindenáron tökéletesen akarja megoldani a feladatot. 
Kitalálja, hogy hívják meg az újságírókat egy koppenhágai kirándulásra, hogy ott, helyben tapasztalhassák meg az egyedülálló dán életérzést, a hyggét. Az az elképzelés, hogy az újságírók koppenhágai beszámolóit olvasva, aztán majd egymást tapossák a vásárlók London új dán áruházában. 
Hat hisztis és undok újságírót öt napig együtt tartani úgy, hogy a túrának gyakorlati haszna is legyen és a megbízó is elégedett legyen, igazán embert próbáló feladat! Mindez persze lehetőség is egy igazán nagy kalandra és arra, hogy megtanuljuk, mi is a dánok boldogságának titka.

Julie Caplin imád utazni és jókat enni. Megszállottan keresi a tökéletes gint, és hihetetlenül válogatós, ami a poharat, a tonikot és a díszítést illeti. A megszokott ginkostolói közben írta meg első regényét. Inspirációként azok a városlátogatások szolgáltak számára, amelyeket PR-igazgatóként ő maga szervezett, hogy a részt vevő újságírókkal megismertesse az adott város gasztronómiai örömeit.

Véleményem:

A három romantikus közül talán ez volt az a regény, ami a legjobban tetszett és le is kötött. Az írónőtől az első olvasmányom volt, de biztos, hogy fogja követni a többi is, talán éppen Brooklynba utazom majd vele. Igaz, hogy a mostani olvasási élményhez szerintem Koppenhága, mint helyszín nagyban hozzájárult, na meg a Hygge érzés is. Nagyon jó alapot biztosítottak a történetnek. Valójában ez a könyv egy cuki chick lit, amolyan csajos olvasmány, mint ahogy a borító is ígéri. Igen, oda és vissza vagyok a jópofa borítóktól. Nagyon jó az, ahogy Koppenhága és annak látványosságai Kate és Ben kibontakozó románcának alapjául szolgálnak, körülöttük pedig vicces és színes újságíró társaság csacsog, akik éppen tanulmányi úton vannak, ki újságíróként, ki bloggerként, ki designerként.  A karakterek nagyon jól sikerültek, mindegyik érdekes volta a maga nemében, hozzá tudott tenni a szórakozáshoz. 
Amennyiben ehhez az egész kis történethez ünnepi, például karácsonyi hangulat is társult volna, akkor maga lett volna a cukiság mennyország, de így is teljelsen rendben volt. 

Szívmelengető, humoros, romantikus olvasmány, akár őszi estéken is. 

2018. szeptember 20., csütörtök

Ryan Holiday: Az akadály maga az út - Önfejleszteni királyság! || Megjelenés előtt olvastam


Fülszöveg: Az ​ego az ellenség szerzőjétől
Kultuszkönyv, amelynek bölcsességét Arnold Schwarzenegger színész-politikustól LL Cool J rapsztáron keresztül James McGee ír teniszezőig sok száz híres ember ültette át az életébe.
Hogyan légy sikeresebb, mint amilyen most vagy?
Bármi a hivatásod, Az akadály maga az út mindenképpen segít.
Ha az életedben túl sok a stressz, ha elkedvetlenedtél, mert egy problémával nem tudsz zöldágra vergődni, olvasd el ezt a könyvet! Megtudod, hogyan változtasd gondjaidat életed legféktelenebb kalandjává. Az itt olvasható történetek különböző korok kiemelkedő elméitől származnak, akik kifogyhatatlan inspirációt kölcsönöznek a ma emberének.
Ryan Holiday bemutatja, hogy a világtörténelem legsikeresebb egyéniségei – John D. Rockefeller vagy éppen Steve Jobs – hogyan alkalmazták a sztoikusok módszereit a nehézségek leküzdésében. Ezek az elgondolások a lehetetlen határát súroló helyzetekben is beváltak. Ha magunkévá tesszük őket, jóval többet segítenek, mint akár a szerencse, a tehetség vagy az intelligencia.
Véleményem: 
Talán a kor, talán az ízlésem alakulása okozza azt, hogy egyre közelebb állnak hozzám, egyre többször forgatok önsegítő, pszichológiai témájú könyveket. 

Még megjelenés előtt alkalmam nyílt elolvasni Ryan Holiday könyvét, amely arra irányul, hogy hogyan legyünk sikeresebbek, mint amilyenek most vagyunk. 

Ez a könyv olyan iránymutatások, jobban mondva inkább olyan tanácsok, elmélkedések összessége, amelyeket tudunk hasznosítani a mindennapokban. Vagyis van köztük olyan iránymutatás, amit magunkra nézve tudunk hasznosítani, amik ösztönzően hathatnak ránk. 

Sokszor érzem úgy, hogy csak egy pici löket hiányzik ahhoz, hogy a stresszes, mókuskerekes napokon átlendüljek. Az ilyen zökkenőkön való átbugdácsoláshoz nyújt segítséget ez a könyv, egy picit helyrebillent, löketet ad és inspirál is. 

Emellett tetszik, hogy minden fontos fejezet egy nagy bölcselőtől származó idézettel kezdődik, amit én mindig nagyon szeretek olvasgatni. Néha igazi gyöngyszemekre bukkanok ezek között is. 

Alapjaiban egy jól felépített könyvről van szó. Három nagy részen belül kisebb fejezetekkel találkozhatunk.  Az első rész a Percepcióval, a második rész a Cselekvéssel, a harmadik rész pedig az Akarattal foglalkozik. 
Személy szerint az Akarat részhez többször is visszatértem.

 Az ilyen jellegű könyveknél gyakran jegyzetelek, post-it mezőt gyártok, a fontosabb témákat, részeket megjelölöm, hogy azok később könnyen visszakereshetőek legyenek. 

Az egyes részek valamilyen "(tan)mesével", a történelem nagy alakjainak életéből kiragadott példákkal kezdődnek. Ezek között találtam elég sok érdekesebb darabot, olyat, amit korábban még nem ismertem és volt valamilyen érdekes konzekvenciájuk is.  Majd ezt követi egy magyarázó, az adott témával kapcsolatos lehetséges cselekvésre felhívó rész. 

Ez a felépítés szerintem jól ki volt találva, mert a történetek megszakították a szárazabb részeket, ettől olvasmányosabbá is vált a könyv. 

Az én személyes kedvenc részem Amelia Erhardt-tal példázott "Lendülj mozgásba" címet viselő fejezet volt. Amelia számomra mindig is maga volt a talány, az izgalmas nő, aki elérte a célját, és az első nő lett, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Kíváncsi voltam a titkára, melyre ez a rész egyfajta lehetséges útmutatást adott.


"Az élet frusztráló tud lenni. Gyakorta tisztában vagyunk vele, mik a problémáink, még azzal is talán, hogy mit tegyünk velük kapcsolatban. De félünk, hogy: a cselekvés túlságosan kockázatos, nem válik be, nincs tapasztalatunk, másképp alakulnak az események, mint várjuk, túl sokba kerül, túl korán van, vagy azt gondoljuk, talán magától jobbra fordul a helyzet. És tudod, mi történik ennek eredményeként? Semmi. Nem csinálunk semmit."

Nagyon izgalmas emberek, a történelem valamely korszakának fontos szereplőivel vont párhuzamok és példázatoktól által lett egyedi ez az írás, ezért fogott meg engem is, ettől lett érdemes többször is kézbe venni a könyvet. 

Holiday stílusa  is tetszett, néha ismételte, nyomatékosította önmagát, de egyébként rendben volt, nem volt unalmas, vagy vontatott. 

Összességében

A könyv útmutatást ad, hogy a problémás, gyakran kilátástalan helyzetben is motiváltak, cselekvésre készek maradjunk, lássuk a kiutat. 
A felépítése érdekes, olvasmányos, a felhozott példák pedig remekül illenek az egyes fejezetekhez. Az írói stílus a néhány ismétlődő gondolat ellenére friss, hiteles és dinamikus. 

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné meglátni a lehetőségeket, még akkor is, ha éppen a helyzet nem kínálja fel egyből a megoldást. 
Egy olyan könyv, amit zsebkönyvként érdemes a táskánkban hordani, hogy könnyedén fel tudjuk lapozni, amikor szükség van rá.
A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak
Kiadás éve: 2018
Fordította: Tomori Gábor
ISBN:  9786155759628

2018. szeptember 19., szerda

Kalandozás az ízlés tengerén || Témázás


Meghívást kaptam a Témázásra, így immáron én sem hátvédként csatlakozom a csapathoz. 

Számomra a témázások mindig érdekesek, nagyon örültem, amikor kikerültek az ilyen jellegű posztok a különböző  blogokra. Egyből elolvastam mindegyik bejegyzést, gondolatban pedig meg is írtam a saját bejegyzésemet. Hosszú ideig ez így is maradt, gondolatban megírtam, és ennyi. 
Majd egy nyári napon bátorságot merítve hátvédként csatlakoztam a csapathoz, most először viszont hivatalosan is meghívást kaptam, hogy élesben is csatlakozzam a témázáshoz, melyet köszönettel elfogadtam.  
Remélem Nektek is pont olyan izgalmas olvasni, hogy a témázó bloggerek számára mennyire mást jelent egy-egy téma, mint számomra szokott lenni, és Ti is úgy látjátok, hogy általában nagyon érdekes, elgondolkodtató vélemények születnek. 









Az aktuális téma:  Ízlésváltozások - avagy mi van, ha másként csapódik le egy élmény  


Az ízlés az ízlelés szóból ered. Én magam valahogy mindig az ételekkel tudok párhuzamot vonni először, amikor meghallom ezt a szót, ezért nézzétek el, hogy ebben a bejegyzésben az ételek is picit bekerülnek az olvasmányok mellett. 

Az  ízlés tehát egy nagyon összetett fogalom, alapjában véve a választás képessége, ami nem éppen egyszerű, már ami az olvasmányok kiválasztását illeti. 
Egy adott ételről könnyebben el tudjuk dönteni, hogy az ízlésünknek megfelel-e, azonban amikor olvasmányt választunk nem ennyire fekete vagy fehér a helyzet. Azt nem állítom, hogy az évek során nem nyúltam egyre biztosabb kézzel az olvasmányok felé, de még van mit tanulnom, van hova fejlődnöm, és azt, hogy sose nyúljak mellé talán sosem fogom elérni. Ám ez nem is feltétlen jelent gondot, hiszen ezáltal az ízlésünk is alakul, még a mellényúlások által is. 

Ahogy az ételeket megkóstoljuk és rögzítjük az agyunk egy bizonyos szegmensében, ugyanúgy az olvasási élményeket is el tudjuk raktározni, és később előhívni azokat. 
Ahhoz, hogy hosszú távon  biztonsággal ki tudjuk jelenteni azt, hogy az adott olvasmány nem felel meg a mi ízlésünknek szerintem érdemes - akár évekkel később - újra fellapozni az adott történetet. 



Az ízlés változik, (át)alakul, fejlődik - olvassuk újra!


Az ízlésünk alakulása az évek alatt igazi meglepetéseket tud okozni, tapasztaltam. Emellett persze vannak olyan kötetek, amelyekről rögtön "tudjuk", hogy nem passzolnak az ízlésünkhöz, és emiatt később sem merünk/akarunk újrázni velük, de ez főleg agyban dől el, szerintem. Emellett sokszor az időhiány is gátat szab az újraolvasásoknak, pedig lehet, hogy lenne ezáltal egy-egy érdekesebb, meglepőbb olvasási tapasztalásunk is, hiszen az ízlésünk nem konstans.

Véleményem szerint azokat a köteteket érdemes újra kézbe venni, amelyektől vártunk valamit, azt szerettük volna, hogy jelentsenek számunkra valamit, érzéseket, hangulatokat közvetítsenek, illetve feltételezhetjük, hogy korábban csak rossz időben találtak meg minket. Az ízlésünk pedig idővel változott (változhatott) annyit, hogy érdemes ismét foglalkozni az adott kötettel, íróval. Vannak olyan témák, amelyek újraolvasás után kiáltanak. 
Az újraolvasás során esély nyílik arra, hogy az ízlésünk évek, esetleg évtizedek alatt változott annyit, hogy be tudja fogadni a témát, és jól is essen a lelkünknek.

Az ízlés, az olvasás, a könyvek számomra olyanok, mint egy jó bor, ha elég időt hagyunk nekik, hogy beérjenek, akkor pont a legjobb időben kóstolhatjuk meg őket, ezáltal üdítően fognak ránk hatni, elvarázsolnak, megérnek arra, hogy megízleljük, levegyük őket a polcról. Az ízlésünk pedig minden jó időben bekövetkező olvasási élmény által alakul, finomodik. 

Továbbra is az étkezéssel tudok párhuzamot vonni. Például, halat már több, mint 30 éve nem ettem, mert nem szeretem, az illatát is nehezen viselem el, tudom, hogy nem nekem való, nem felel meg az ízlésemnek. Biztos vagyok abban, hogy  nem fogok kísérletezni annak érdekében sem, hogy esetleg megkedveljem ezt az ételt. Tudom azt, hogy az ízlelőbimbóim vonatkozásában az ízlésem nagyon makacs, de nem hagyom, hogy mindenben ez a tudatosság irányítson. Az olvasmányaim vonatkozásában nem tudok ennyire következetes lenni, hiszen az ízlésem egészen gyermekkoromtól folyamatosan változik, néha a hangulatom irányítja, néha pedig csak megérek az adott olvasmány befogadására. Ezért is vagyok az, aki képes akár 10 évvel később is újra kézbe venni egy "félelmetes" könyvet, és itt most nem a szó szoros értelemben vett félelemről van szó. Egyszerűen van olyan időszak, amikor egy könyv akár a hype miatt, akár a témája miatt számomra inkább taszító, nem tetszést vált ki, ergo nem felel meg az éppen aktuális ízlésemnek. Ilyenkor hagyom érni a dolgot, egy időre elengedem, majd az ízlésem alakulása szerint döntök később arról, hogy kézbe veszem-e. 

Sokszor voltam úgy eddigi olvasással töltött éveim alatt, hogy egy-egy könyv címét elraktároztam, mert tudtam, hogy ez abban a pillanatban nem nekem szól, de később valami miatt, - legyen az a témája, a stílusa, vagy éppen mondanivalója - még elő fog kerülni, újra kézbe fogom venni, tehát újra fogom olvasni. 

Ebből következik, hogy alapvetően az olvasás terén az ember ízlése változik, változhat. Én legalábbis tapasztaltam magamon az évek alatt, hogy az ízlésem megváltozott, időről időre új zsánerek jöttek, néha pedig mentek. Ez is jól van így, hiszen ettől (is) szép az olvasás élménye, kapuk záródnak, de abban a pillanatban nyílnak is meg. Ezt az élményt is az ízlésnek köszönhetjük, szerintem. Mondom, hogy nagyon összetett fogalom ez, nehéz is megragadni a lényegét. 


Újraolvasós élményeim:

Umberto Eco: A rózsa neve, elsőre utáltam, másodjára csodálkozva olvastam, pedig a történet nem változott, én változtam. 
Mark Twain, akinek egyszerűen nem tetszett a stílusa, a történetei, később viszont rajongója lettem, ugyanúgy Ernest Hemingway sem volt a szívem csücske, de időről időre újra megpróbálkoztam a műveivel, és bizony egy óvatlan pillanatban barátok lettünk. A sort még folytathatnám sokáig. 


Újraolvasni jó dolog. Úgy gondolom, hogy  sok történettel lennék szegényebb, ha csak az adott pillanatban uralkodó ízlésem szavának engedtem volna. 



Zsánerek és az ízlés tudatos fejlesztése

Az elmúlt években bátrabb lettem. Olyan műfajokhoz is hozzá merek nyúlni - sci-fi, thriller, horror -, amelyeket korábban messzire elkerültem. Ez is az ízlésem (tudatos) fejlesztésének köszönhető. Olyan ez, mint amikor az ízlelőbimbóinkat tréningezzük, esetleg különbséget tudunk tenni a nagyon enyhe ízeltérések között is, például igazi kávé szakértővé válunk, tehát tudatosan gyakorlunk, ízlelünk. 
A tudatosságnak köszönhetően egyre bátrabban és biztosabb kézzel nyúlok a polcon lévő könyvekhez, amit köszönhetek annak, hogy tudatosan próbálom megismerni és alakítani is az ízlésemet, azért, hogy én magam is nyitottabbá váljak a világ, az olvasmányok irányába.

Szerintem az is fontos, hogy bátran merjünk nyitni az új, a korábban akár elutasított olvasmányok/műfajok/írók irányába is, mert ez is mind-mind elősegítik a személyiségünk és az ízlésünk alakulását, kialakulását és fejlődését. 

Régebben én is tudatosan kerültem el azokat a műfajokat, amelyekről éreztem, hogy nem jó időben találnának meg, esetleg még le is húznának, főként olvasás szempontjából. Igazából csak féltem, féltettem az időmet, és ezzel le is korlátoztam valamilyen szinten a saját ízlésemet is, nem tápláltam azt eléggé.  Ahogy idősebb lettem, az ízlésem is alakult, formálódott, ezáltal egyszer mégis elkezdtem a korábban idegen műfajok felé is nyitni, és onnantól nem volt megállás. 
Tudatosan kezdtem tágítani a határaimat, és ezáltal éreztem, hogy az ízlésem is idomul, szélesebb spektrumon kezd mozogni. Jó érzés volt ezt megtapasztalni.

Mi az amiben mégsem nem tudok változtatni az ízlésemen, illetve mi az, amin nem is akarok változtatni


Amiben nem szeretném, hogy változzon az ízlésem, és tudatosan figyelek is rá, az nem más, mint a mese műfaja. A mesék nagyon közel állnak az ízlésemhez és az évtizedek alatt folyamatosan velem voltak. Nem mondom, hogy minden mese tükrözi az ízlésemet, de olyan igazán vad dologgal, amire azt mondtam volna, hogy soha többet még  szerencsére nem került a kezembe. 

Amin a mai napig nem akarok változtatni, tudatosan az az erotikus műfaj. Ez az a téma, ami a legtávolabb, szinte megközelíthetetlen távolságra van az ízlésemhez képest. Ezt a műfajt tudatosan utasítom el, egyelőre. 

Így lehet, hogy elkerült a Szürke őrület is, amit a mai napig nem bánok. 

Ki lehet kergetni a világból az erotikus regényekkel nem az én világom, ennek vonatkozásában egyszerűen nem változott az ízlésem, - nem akarom, hogy változzon! -  az, pedig nem tartom magam prűdnek. Ki tudja, talán majd 40-50-60-70 évesen fog elérni az erotikus regényekkel kapcsolatban az olvasási láz, de ez még a jövő zenéje, most egyelőre stabilan tartja magát az ízlésem a műfaj elutasításával kapcsolatban.  


Kedvencek és az ízlésem

Ritkán, de néha megesik, hogy a korábban kedvenc könyveimet már nem szeretetem annyira, nem olvasom újra. Néha meg is lepődöm egy-egy újraolvasás alkalmával, hogy vajon évekkel korábban mi fogott meg benne, vagy éppen elgondolkodom, hogy az újrázás során vajon miért nem tetszik. Ezt még lehetne tovább boncolgatni, de  nem teszem, mert szerintem idáig is kevesen fogtok eljutni a bejegyzés elolvasásában. Aki idáig elért, annak köszönöm és pacsi.
Ugyanez vonatkozik a kedvenc íróimra, vannak olyan írok az életemben, akiket korábban nagyon -nagyon szerettem olvasni, de mostanában valahogy nem kötnek le a regényeik.
Legtöbbször tudomásul veszem, hogy az ízlésem változott, és lehet, hogy később ismét visszatérek az aktuális kedvenceimhez, ha pedig nem, akkor annak biztos oka van.





Összességében


Számomra mindig igazi rejtély, hogy éppen milyen irányt vesz az ízlésem, mert még néha magamat is meglepem azzal, hogy mennyire tetszik egy-egy olyan könyv, amiről régebben úgy gondoltam, hogy soha nem veszem kézbe, vagy fordítva egy korábbi kedvenc távol kerül tőlem. Ez mind az ízlésem  megváltozásának eredménye. Szerintem mindez rendben van, elfogadom és figyelem önmagam, a személyiségem és ezáltal az ízlésem alakulását, akár az olvasmányaimon keresztül. Érdekes utazás, ha tudatosan tesszük mindezt, akár egy önismereti tréning, csak éppen ingyen van. 

Az ember ízlése tehát igazi rejtély, mégis, ez adja meg az olvasás sava borsát. Sosem lehet tudni, hogy mikor bukkanunk egy gyöngyszemre, melynek elolvasása meghatározó lesz számunkra. Így úgy gondolom, hogy az ízlés változását lehet és érdemes tudatosan is ösztökélni, mégpedig azzal, hogy nyitottak vagyunk az újra, az ismeretlenre, mert sosem tudhatjuk mi jön velünk szembe.

Tapasztalataim szerint megéri hagyni, hogy néha az ízlésünk vezessen minket (az orrunknál fogva). 



Többiek:


Shanara, Dóri, Bea, Nikkincs, PuPilla

Utóvéd (később csatlakozott):

Sister,






 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon