Richard Osman: Gyilkosokra utazunk

Wheeleréknél a gyilkossági ügyek megoldása egyszerű családi vállalkozás.

Steve Wheeler ráérzett a nyugdíjas élet ízére. Időnként ugyan még mindig kinyomoz ezt-azt, de már ragaszkodik ahhoz, amit megszokott: a kocsmakvízekhez, a kedvenc padjához vagy a macskájához, aki otthon várja. Túl van élete kalandos szakaszán. Az adrenalint újabban csak menye, Amy munkája biztosítja számára.

Amy Wheeler ugyanis úgy gondolja, az adrenalin jót tesz a léleknek. Ha az ember személyi testőrként dolgozik, minden egyes nap újabb veszélyek lehetőségét hordozza. Amy pedig éppen egy világtól elzárt szigeten gondoskodik a hírhedt regényíró, Rosie D’Antonio védelméről, amíg egy holttest és egy nagy táska pénz fel nem dúlja paradicsomuk nyugalmát…

Izgalmas hajsza veszi kezdetét a világ körül. Vajon Amy és Steve képes lesz lekörözni a gyilkost? 

Érezhetően közelegnek az ünnepek, hiszen jobbnál jobb friss megjelenések árasztják el a könyvpiacot. Szinte tapintható, hogy a piacnak ez a szegmense is teljes ünnepi lázban ég. Persze nincs is jobb érzés egy könyvmoly számára, mint egy remek könyvet találni a fa alatt. 

Kettő oka is volt, hogy nagyon kíváncsi voltam erre a történetre: először is, hogy Osman a Csütörtöki nyomozóklubbal és annak kis csapatával belopta magát a szívembe, ezért mindenképpen szerettem volna újra olvasni az írótól, a másik ok pedig, hogy kíváncsi voltam arra, hogy a sorozattal aratott sikere után képes-e egy zseniális váltással megújulni, folytatni a sikerszériáját. 

Tetszik, hogy az író ismét sorozatban gondolkodott és rögtön hozott is egy mozgalmas nyitó részt. A Csütörtöki nyomozóklub nyugodt, logikusan felépített, szinte módszeres történetvezetése után itt bizony figyelnie kell az olvasónak, mivel a gépek és a bérgyilkosok egyaránt repkednek. Érezhetnénk úgy is, hogy csapong néha az írói gondolatfolyam, de a stílus továbbra is remek és a humor sincsen indokolatlanul eltúlozva, így ez nem volt zavaró. 

A történet szerint Steve nyugdíjas rendőr, menye, Amy pedig testőrként dolgozik. Amy-t egújabb megbízása Rosie D’Antonio-hoz, a híres íróhoz köti, aki bizony már nyugdíjas korú, de tele van élettel, de egy orosz oligracha életveszélyesen megfenyegetett. Amennyiben ez nem lenne elég, hát hullani kezdenek az influenszerek, mint a legyek, Amy-t pedig valamilyen kapcsolat fűzi hozzájuk. Amy és Steve Rosie segítségével rávetődnek a fenyegető „árnyékra”, hogy megállítsák, mielőtt még maguk is áldozattá válnának. Megindul hát az őrült hajsza a Föld körül.

Igazán rokonszenve kis társaság Am, Steve és Rosie. Mindannyian éles szemmel vizsgálják a környezetüket és a reakcióik is helytállók, kedveltem őket, de, bevallom a nyomozóklub karakterei magasra tették a lécet, amit nem is csoda, hogy nehéz megugrani.

Szerencsére ismét sikerült valószerűtlen szereplők összepárosításából egy ütős kis csapatot megalkotni, én nagyon várom a folytatást.

Összességében élveztem a nyomozást, a humort és az írói stílust, karácsonyi ajándéknak ajánlom a regényt.  

A kötetet köszönöm az Agave Kiadónak!

Carla Valentine: Gyilkolni nem könnyű

Agatha ​Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a Agatha ​Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt.

Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából.

Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: „A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk.”

„Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.”

Deanna Raybourn

 A Helikon Kiadó gondozásában megjelent Gyilkolni nem könnyű egyaránt megszólítja a tudomány és a krimi iránt elkötelezett olvasókat. Érdeklődéssel vártam ezt a gyönyörű borítóval megjelenő kötetet.

Félelemmel vegyes izgatottsággal kezdtem el az olvasást, mivel Agatha Christiért és a törvényszéki tudományágakért egyaránt odáig vagyok. Nehéz jól és jót írni a témában. Felcsigázott tehát ez a megjelenés rendesen, miért is tagadjam?!

Elmondható, hogy Carla Valentine egy tejlesen szokatlan szemszögből, a patológusasszisztens szemüvegén át kalauzolja végig az olvasót Agatha Christie életén és munkásságán.

Teszi mindezt igazán BRAVÚROSAN!

Voltak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy egy jól ismert, már többek által megírt életrajzot fogok olvasni, ahogy korábban oly sokszor. Valójában azonban az igazság az, hogy egy érdekfeszítő 340 oldalt kaptam a gyilkolás művészetéből. Furcsa szóösszetétel, de ez a kötet a gyilkolás fogalmát és Agatha szemléletét is mesterien ötvözte és jelenítette meg a modern tudományok szempontjai szerint a régmúlt kriminológiai fogásaival eszközeivel kiegészítve.

Nagyon terjedelmes kötet, de egy pillanatig sem unalmas, kellemes írói stílus és maximális szakértelem jellemzi.

A krimi és az írónő rajongói biztosan nem fognak csalódni. Szeretettel ajánlom elmélyedésre Agatha Christie és a nyomozás tudományát.

Bob Mortimer: A Szacuma-rejtély

Fülszöveg: A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!

Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.

Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve. 

Amikor egy regény a rejtély és a humor ötvözésével csábít olvasásra, én képtelen vagyok ellenállni neki. Így voltam Bob Mortimer humorista debütáló regényével is. A Szacuma-rejtély tehát egy humoros kriminek ígérkezett, így nem volt kérdés, hogy szeretném elolvasni. 

Főhősünk, Gary egy londoni ügyvédi irodában dolgozik, közben éli unalmas mindennapjait. Egy váratlan eltűnés és egy ismeretlen lány felzavarja Gary megszokott életét. A lány az első találkozásuk után egy könyvet hagy az asztalon, A Szacuma-rejtélyt. Gary fantáziája pedig az események hatására beindul, miközben gengszterekkel, korrupt rendőrökkel és egy "cseppet" ítélkező mókussal találja szemben magát. 

A karakterek érdekesek voltak és egyben furcsák is, emiatt némiképpen kiszámíthatatlanok, egyáltalán nem tudtam, hogy mit várhatok az egyes szereplőktől. Emiatt volt talán az egyetlen problémám a regénnyel, mégpedig az, hogy nem tudtam úgy igazából megkedvelni egyik karaktert sem, annak ellenére sem, hogy érdekelt a sorsuk és a rejtélyben játszott szerepük.

Grace, a kutyás szomszéd, mint mellékszereplő szerintem nagyon jól illett a történetbe, kiegészített Gary-t, aki amikor éppen nem egy mókussal társalgott bevatta Grace-t az eseményekbe. Tetszett ez a kissé abszurd, de mégis baráti kapcsolat. 

Azon pedig el lehetne hosszan beszélgetni, hogy vajon a mókus Gary egyik rejtett személyisége-e vagy valami mást jelképez, de azt el lehet mondani, hogy a jelenléte jót tett a történetnek. 

Nem állítom, hogy egy humorbomba a regény (ugye az angol humor néha nehezen érthető), de mindenképpen érdekes és mind karakterábrázolás, mind pedig a történetvezetés szempontjából rendben van. A társadalomkritika pedig pont annyira éles, mint amennyit egy ilyen szórakoztató regény még elbír. 

Azt hiszem egy olyan történettel van dolgunk, ami önmagában könnyed, de a sorok között olvasva viszont tartalommal is bír. A britekre jellemző humor pedig összeköti a regényt. 

Itt a lehetőség kimozdulni a thriller/krimi/humor zsáneren belül a komfortzónánkból, mert itt bizony a klisék mehetnek a polcra, Bob Mortimer hozott valami egészen bizarrt, de egyben jó értelemben újszerűt is.  

A könyvet köszönöm szépen az Agave Kiadónak! 

Francis Duncan: Gyilkosság karácsonyra

Fülszöveg: A karácsonyfa alatt nemcsak az ajándékok hevernek, hanem maga a Mikulás is – holtan.

Mordecai Tremaine nyugdíjas rendőrnyomozó arra készül, hogy a dúsgazdag arisztokrata, Benedict Grame idilli udvarházának előkelő vendégseregletével töltse a szentestét. Az álmos kisváros és a ház is többarasznyi hó alatt várja a karácsonyt. Amikor a vendégsereg elkölti az ünnepi vacsorát, a csillogó karácsonyfadíszek már a fán lógnak. Éjfélkor azonban a vendégek nem csupán a névre szóló ajándékokat találják a fa alatt – hanem egy holttestet is. Az áldozat pedig igencsak hasonlít a Mikulásra… A gyanú árnyéka immár mindenkire rávetül, és Mordecainak kell megakadályoznia, hogy más is halálát lelje a szeretet ünnepén.

2022. karácsonyára jelent meg Francis Duncan, Gyilkosság karácsonyra című regénye. Számomra meglepő volt, hogy az eredeti kiadás éve 1949. volt. Ahogy látható, hozzánk csak nagyon sokára érkezett el ez a krimisorozat, ráadásul úgy, hogy rögtön a 4. résszel indított a kiadó. Gondolom, hogy a General Press Kiadó a karácsonyi téma miatt úgy gondolta, hogy érdemes rögtön a 4., karácsonyi témájú résszel indítania a Mordecai Tremaine-nel történő ismerkedést és megnézni, hogy az olvasók mennyire fogják megszeretni az amatőr nyomozó karakterét. 

A megjelenés évszámából már sejteni lehet, hogy nem egy modern krimivel van dolgunk, hanem egy békebeli, inkább Agatha Christie-t idéző nyomozással. A helyszín egy idilli falu, Sherbroome udvarháza, ahol a házigazda, Benedict Grame által meghívott társaság készül együtt karácsonyozni. A meghívottak listáján szerepel többek között Mordecai Tremaine amatőr nyomozó is. Miután összegyűlik a kis társaság elkezdődik az ünnepség és ezzel egyidőben megjelenik a karakterek között a feszültség is. Egészen addig nincs is nagyobb probléma, amíg a Mikulást holtan nem találják a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt. Mordecai Tremaine a kezébe veszi a nyomozást és hathatós segítsége lesz a hivatásos szerveknek, miközben egyre több csontváz hullik ki a szekrényből és egy ékszernek is nyoma vész. A társaságból mindenki gyanús, így Tremaine-nek egyáltalán nincs könnyű dolga miközben kint sűrűn hullik a hó, a kandallóban pedig ropog a tűz és mindenki megpróbája tisztára mosni a saját vagy az egyik vendég nevét. 

Az amatőr nyomozó Mordecai Tremaine karaktere nagyon érdekes, mert látszólag nincs hivatalos bűnügyi tapasztalata, hiszen korábban dohányboltosként kereste a kenyerét, de a remek megfigyelőképessége és emberismerete mégis kiemeli őt az átlagos szereplők közül. A nyomozást vezető Cannock felügyelő pedig kapva kap a lehetőségen és bevonja a nyomozásba. Mordecai  nagyon szerethető, van benne kellő humor, romantika és agyafúrtság, ami igazán szerethetővé és izgalmassá varázsolja. A nyugodt, de ugyanakkor éber ember jellemvonásai nagyon kellemes összhangba kerültek a karakternél, amitől kellőképpen tiszteletreméltó, de félelmetes is tudott lenni, attól függően ki és honnan nézte. Nagyon tetszett, hogy egyáltalán nem volt erőltetett a nyomozása, hanem logikusan végig haladt a nyomokon és mindig nyitva tartotta a fülét és a szemét így szedegetve fel az apró információmorzsákat. 

A mellékszereplők is remekül kirajzolódtak, kedveltem a fiatal szerelmeseket, Denys-t és Roger-t, ahogy Mordecai úgy éni is átéreztem a romantikus kapcsolatuk nehézségeit és szépségét. A másik érdekes karakter a zsémbes tudós, Lorring volt, de a kastély urának, Benedict Grame-nek a természetes tündöklése is igazán izgalmas volt, főleg a karácsonyi témát érintve, de a szürke testvér,  Charlotte Gramer is igazán kontrasztos volt. Emellett a többi mellékszereplőnek is jutott a rivaldafényből, jól kidolgozottak voltak, illettek a történetbe.

Az író elrepített minket egy olyan korszakba, amikor a gazdagok még igazán tudtak ünnepelni és meg is voltak ehhez a lehetőségeik, mint a hatalmas vidéki házak, hatalmas karácsonyfákkal és a házhoz tartozó személyzettel, vendégségekkel és ünnepi ételekkel. Egy olyan időszakba kaptunk betekintést, amikor a zsarolás, sikkasztás és kapzsiság az üzleti élet velejárói voltak, de annak ellenére még élt az úri extravagancia eszméje is. A regény leíró részei aprólékosak, látványosak és nagyszabásúak. Néhol kicsit terjengősnek és túl régimódinak éreztem ezeket a részeket, de ettől függetlenül nagyon élveztem a regény atmoszféráját, az ünnepi leírásokat és a falut, amit vastagon borított a hó és igazi meseországgá változott. 

A nyomozati szálat mindenképpen szeretném kiemelni, mert valóban vetekedett egy Agatha Christie regénnyel. A történet végéig lehetett találgatni, hogy ki gyilkolt, mivel nagyon jól elrejtette az író a nyomokat, élvezetes volt Mordecai Tremaine-nel együtt nyomozni és vizsgálódni az ódon házban.

Szívből ajánlom karácsonyi olvasmánynak ezt a csavaros, hangulatos és izgalmas detektívregényt, ami megragadta a karácsony hangulatát egy izgalmas nyomozással megtámogatva. 

"Ám az ember alkotta tervekről - akármilyen ördögien zseniálisak is - sosem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a gyakorlati megvalósításuk pontról pontra követni fogja az aprólékosan kigondolt elméletet. Valahol a kiszámíthatatlan, előreláthatatlan út mentén ugyanis lesben áll egy nem várt, ismeretlen tényező."

"Délre a felhők ólomszürke vértezetbe öltöztették az eget, a koár tájon pedig csupasz ágú fák nyogtek a jeges szél alatt. Tremaine egyre mélyebbre hatolt a szürke fény és a hideg levegő világába, ahol borzalmas dolgok történhetnek."

"Ahogy közelebb ért a fenyegető, régi házhoz meg a magas, függőlegesen osztott ablakaihoz, tudatában volt annak a homályos, de nagyon is erőteljes és zavaró érzésnek, hogy a sorsa megpecsételődött, az előtte álló hatalmas épületben pedig sötétség és borzalmak várnak rá."

Karácsonyi krimik és rejtélyek nagy könyve

 Egy gyönyörű, igényes, kiválóan szerkesztett karácsonyi detektívtörténet válogatást szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.

Otto Penzler gyűjteménye valóban izgalmas krimiket rejt, amelyek kapcsolódnak a karácsony témaköréhez, a hideghez. Olyan nevek szerepelnek a gyűjteményben, mint az elmaradhatatlan Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle, Ed McBain, Edgar Wallace, Isaac Asimov és még sokan, a műfaj legjobbjai közül. Számomra nagyon sok újdonságot is hozott ez a gyűjtemény, Fergus Hume, Marjorie Bowen, Stanley Ellin, Doug Allyn és még sokan mások felkeltették az érdeklődésemet és biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni tőlük. 

A 25 novella, mint egy nagy bon-bon válogatás, nagyon sok izgalmas és rejtélyes történetet fog találni az olvasó, aki könnyedén elmerülhet ebben a karácsonyi gyűjteményben. Nem kevesebb, mint 536 oldalon keresztül izgulhatunk, borzonghatunk és nyomozhatunk. Ráadásul nagyon sok olyan novella kapott helyet, amelyek kevésbé ismertek, de mindenképpen a gyűjteményben van a helyük. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egyes novellák előtt a szerzőket is megismerhetjük egy rövid bevezető által.

Annyira hangulatos ez a könyv, a maga egyedülálló kivitelezésével, gyönyörű hófehér lapjaival, hogy az ünnepi olvasás biztos vagyok benne, hogy igazán különleges élmény lesz általa.

Nagyon nagy szeretettel ajánlom ezt a novellagyűjteményt a rejtélyekekért rajongó szeretteinknek. Merem állítani, hogy örök darab lesz a megajándékozott könyvespolcán. 

 Minőségi kemény kötés
 Nagy formátum: 22 x 26 cm
 Magasabb grammszámú luxuspapír 120 g/m2

 536 oldal

Tartalomjegyzék

Agatha Christie – Karácsonyi tragédia

Sir Arthur Conan Doyle – A kék karbunkulus

Gillian Linscott – Botrány télen

Mary Roberts Rinehart – A komornyik szentestéje

Joseph Shearing – A kínai alma

Ed McBain – Csöndben álmodott a ház

Thomas Hardy – Förgeteg a szekrényben

Ellery Queen – A dauphin babája

Will Scott – A karácsonyi vonat

Edgar Wallace – A dzsigoló

Marjorie Bowen – Tejes tea

Peter Lovesey – A puding próbája

Stanley Ellin – Végzetes karácsony

Doug Allyn – Előre hozott karácsony

Isaac Asimov – Karácsony tizenharmadik napja

Rex Stout – Karácsonyi parti

Ron Goulart – A tizennegyedik Mikulás

Dick Lochte – Mad Dog

Sara Paretsky – Pötyipó

Max Allan Collins – Koszorú Marley-nek

Robert Louis Stevenson – Markheim

Joseph Commings – Szerenád a gyilkosnak

Susan Moody – Hús a húsomból, vér a véremből

Peter Lovesey – Jelenés a Royal Crescenten

Fergus Hume – A kísértet ujja

A kötet elérhető: Familium

Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér

 A We Begin at the End magyarul egy teljesen új címet kapott, Ahol az égbolt véget ér. Azt kell mondanom, hogy a magyar cím sokkal beszédesebb, karakteresebb és figyelemfelkeltőbb, így teljesen megértem a kiadó döntését. Chris Whitaker regénye Könyvelem Csaba #Párakapu kihívásának keretében került a kezembe. Csaba július hónap közös könyvének választotta, de persze lehetőség volt a júniusi vagy augusztusi könyvek közül is választani (további válaszható: Clara Dupont-Monod: Egy közülünk, Jessamine Chan: Jó anyák iskolája). Miután átböngésztem a fülszöveget, végül úgy döntöttem, hogy műfajban és érdeklődési körben ez áll most hozzám a legközelebb, így júliusban el is olvastam. Végül nagyon is örülök, hogy erre a regényre esett a választásom, mert ugyan magamtól nem biztos, hogy elolvastam volna a közeljövőben, de egyértelműen kár lett volna kihagyni.

Nincs jó. Nincs rossz. Csak az élet valahol a kettő között.

Azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt, nagyon is kedvemre való volt a hibái ellenére is. Esténként már nem is tudtam olvasni a regényt, mert általában annyira letaglózott (jó értelemben) már napközben, hogy olyankor kénytelen voltam egy vidámabb történethez nyúlni.

Egy nagyon nehéz, intenzív történetről van szó, halmozottan hátrányos helyzetű karakterekkel, ami minden oldalon kicsit összetöri az ember szívét. Úgy gondolom néha kellenek ezek a mélyebb gondolatokat, sötétebb érzelmeket átadó olvasmányok is, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi látható és láthatatlan szörnyűség bújik meg a világban. Néha kell egy nagy pofon, hogy értékeljük a saját életünket, azokat az embereket, akik itt vannak velünk. Ez a könyv egy ilyen nagy pofon!

A történet egy korábbi, nevezzük gyilkosságnak hatását kíséri végig, ami generációkon keresztül átívelve változtatja meg egy tengerparti kisváros, Cape Haven lakóinak életét.

A regény középpontjában egy testvérpár, a tizenhárom éves Duchess Day Radley és öccse, Robin állnak, melléjük csatlakozik a városka sheriffje, Walker. Duchess, magát törvényen kívüliként aposztrofálva próbálja meg édesanyja és testvére életét egyengetni, de legalább a felszínen tartani. Ez addig működik is valamennyire, amíg a 30 évvel korábbi események vissza nem köszönnek azáltal, hogy Vincent Kinget kiengedik a börtönből és a sötét folyamatok innentől egyre mélyebbre taszítják a városka lakóit.

Látszólag egy szálon indul a történet, de számtalan mellékszál kerül a képbe, amiből az 500. oldal környékén kezd kibontakozni egy szép, kerek egész történet. Annak ellenére, hogy lassan halad előre a történet mégis végig azt érezni, hogy száguldunk valami felé, ami nem biztos, hogy jó lesz.

Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ennyi tragédiát úgy bele lehet sűríteni egyetlen történetbe, hogy ne legyen gyötrelem olvasni, de az írónak mégis sikerült úgy adagolnia, hogy felszültségkeltő legyen és hatni tudjon az érzelmekre.

Duchess karaktere lenyűgöző, drámai és remekül kidolgozott. Annyi féle érzelem árad ebből a kislányból, hogy szinte felfogni is nehéz, de követni is az érzelmi cunamit, ami követi. Hol felnőtt, hol gyerek, hol pedig törvényen kívüli, egyszerűen a harag próbál utat törni a gyermeki érzelmeken át, amit nem könnyű feladat megírni, de ebben a regényben sikerült és mindent vitt. Ha másért nem is (de persze igen), hát Duchess karakteréért mindenképpen megéri végigolvasni az 512 oldalt, mert a végén szárnyal az író, kiváló befejezést kapott a történet, pedig én nem ezt vártam, de mégis nagyon tetszett.

Walker, ő róla nehezebb írni, mert engem több irányba is elvitt a karakter, hol kedveltem, hol idegesített, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy érdekes volt és megtaláltam benne azokat a pozitívumokat, amelyek miatt nagyon is illett Duchess karaktere mellé.  Érdekes volta az ő bonyolult kapcsolati hálója, hiszen az összes érintetthez fűzte valamilyen érzelmi viszony és nagyon nehezen tudta feldolgozni még a saját érzelmeit is, amit érezni is lehetett az olvasás során. Ennek ellenére tetszett a fejlődése, útkeresése és embersége.

A mellékszereplőket is nagyon szépen kidolgozta az író, nem lehetett rájuk panasz, Star, Vincent, Drake és a többiek is mindannyian belesimultak a történetbe, elhittem az olvasás során, hogy valóbanélnek és lélegeznek ebben a tengerparti városkában, ahol a fejlődés a bűnnel egyszerre tör utat magának és mindez lenyomatot hagy az emberekben.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik nem egy cukormázas véget érő történetre vágynak és olvasás közben meg szeretnék pendíteni az összes húrt a lelkükön. Bizony, erre az olvasási élményre fel kell készülni lelkileg, mert pont elég hosszú ahhoz, hogy lehengereljen, és sokáig velünk maradjon az élmény.

Egy regény a bűnről, barátságról, feloldozásról és a szeretetről. 

Abbi Waxman: Egy könyvmoly élete

Nina Hill igazi könyvmoly. A fiatal nő elképesztően magabiztos – a könyvek között. Az élete viszont pont olyan, amilyennek akarta: egy könyvesboltban dolgozik, emellett minden kvízkérdésre csípőből tudja a választ, tökéletesen szervezi a mindennapjait, és van egy Phil nevű macskája. Amikor a sosem látott apja meghal, Nina rádöbben, hogy a férfi hagyatéka nem más, mint számtalan nővér, fivér és unokatestvér – akik ráadásul mind a közelben laknak! És szívesen találkoznának vele! Neki pedig ezzel a rengeteg vadidegennel mind beszélnie kell. És ha mindez nem lenne elég: kiderül, hogy Tom, aki a kvízjátékokban Nina mindentudó ősellensége, a valóságban kedves, vicces srác, és szívesen randizna Ninával. Hát nem tudja, milyen szörnyű ötlet ez? És vajon lehet az élet olyan szép, mint a könyvlapokon?

 

Mennyire imádom azokat a regényeket, amelyekben hemzsegnek az irodalmi utalások, márpedig Abbi Waxman nagyon a kedvemre tudott tenni e tekintetben (is). 

Nina Los Angelesben, egy kis eldugott, de annál bájosabb könyvesboltban dolgozik, ahol az imádott könyveinek élhet, megélheti az olvasás élményét a nyugodt, kissé szorongó életében. A könyvklub és a könyvek számára a világ elől elrejtőzés és egyben a kiteljesedés eszközei is. Nem vágyik másra, mint a nyugodt, olvasással töltött napokra. Azonban a sors természetesen közbeszól és hirtelen egy nem várt családot pottyant elé és persze a romantika is ekkor bekopogtat be hozzá, hogy fenekestül felfordítsa az introvertáltság felé hajló életét. 

Nagyon kis szeleburdi regény ez, igazi szeretetbomba. A könyvek és a való élet közti egyensúly megtalálásáról szól, meg persze arról, hogy hősnőnk, Nina ki mer-e lépni a csigaházából, ahol a könyvei jelentik számára a világot, vagy továbbra is bezárkózik, ezzel esetleg elszalasztva élete nagy lehetőségét, ami a szerelmet és a családot illeti. 

Az olvasás során végig remekül szórakoztam. Imádtam, hogy Nina mennyire okos - a kvízek királynője -, eközben milyen érzelmes, de mégis érdekes személyiség, sőt nagyon módszeres is, amiben picit hasonlít rám, aki szintén imádja a tervezést, időgazdálkodást. Az pedig külön tetszett, hogy mennyire szerteágazó a karakter érdeklődési  köre, szinte minden olvasó fog találni valamilyen aspektust, amely által azonosulni tud a karakterrel. Nagyon megszerettem Nina-t, olyan Rachel és Mónika keveréke, tudjátok a Jóbarátokból. Szerintem sikerült az írónőnek egy igazán szerethető, vicces és nagyon modern karaktert megalkotnia, akiben sok-sok nő, fiatal lány félelme, reményei, mindennapjai megfogalmazódnak, ettől tud olyan univerzális lenni.

Tom, hát igen, ő egy picit megfoghatatlan számomra, talán egy kicsit túlzottan szimpatikusnak beállított karakter volt, de Ninát azt kell mondanom, hogy remekül kiegészítette, persze olvasás közben kicsit irigykedve figyeljük is a kettőjük macska egér játékát. Nem ő volt a kedvenc karakterem, de azt kell mondanom, hogy ebbe a regénybe jól működött, mert Nina karakteres, érdekes személyisége annyira erős volt, hogy pont egy ilyen fickó kellett mellé a regénybe. 

A többi karakter is igazán habókos és kedvelhető volt. Ez a regény valójában egy kis hógömb, ahol a hátteret egy bájos könyvesbolt adja, ha megrázzuk, akkor pedig egy-egy mókás vagy szerethető jelenet elevenedik meg, ahol a könyvek elmaradhatatlan kísérők.

Az olvasás során szinte éreztem azt, ahogy melengeti a lelkem a történet. Bűbájos karakterek, remek helyszín, sok-sok irodalmi utalással megfűszerezve. A könyvmoly lelkemnek ennyi pont elég is volt ahhoz, hogy nagyon megszeressem és bátran tudjam ajánlani ezt a történetet, nem csak kizárólag könyvmolyoknak.