M.C. Beaton: Egy holttest és más semmi?

 Fülszöveg: Fellworth Dolphin udvarias, szorgalmas fiatalember, aki még mindig az anyjával él együtt. Szerény körülmények, örök takarékoskodás, szoros póráz – ahogy azt Fellworth kiskorától megszokta. Amikor a (nem igazán) kedves mama elhalálozik, Fellworth, ne szépítsük, megkönnyebbül. De az igazi meglepetés csak ezután következik: kiderül, hogy Fellworth hatalmas vagyont örökölt az anyjától.

Vajon honnan a temérdek pénz? Tényleg részt vett Fellworth apja egy hajdani, híres vonatrablásban? És ki a titokzatos hölgy azon a festményen, amelyet anyja a gardróbszekrényben rejtegetett?

Nincs más hátra, ki kell deríteni az igazságot! Fellworth összeszövetkezik Maggie-vel, egy helyes, talpraesett lánnyal, hogy kinyomozzák a rejtélyes vagyon eredetét.

 

Elmondható rólam, hogy évek óta folyamatosan olvasom M. C. Beaton regényeit, legyen szó Agatha Raisin-ről, Hamish Machbeth-ről, esetleg Miss Pym-ről. Nem tagadom, hogy szeretem a vidéki báj és a krimi ötvözetét, a némiképpen hebehurgya főszereplőkkel. Ez a műfaj az egyik olyan, ami a legjobban ki tud kapcsolni, mindig szívesen nyúlok hozzá. Sajnos az írónő bekövetkezett halála miatt már nem fog újabb és újabb történetekkel előállni, de nagyon remélem, hogy valamelyik kiadó felkarolja az eddig még magyarul meg nem jelent köteteit. 

A Lettero Kiadó jóvoltából viszont most egy kicsit más oldaláról ismerhetjük meg az írónő munkásságát. A könyv borítója kedvenc színjeimben pompázik, emellett annak is örülhettem, hogy egy újabb habókos párosról olvashatunk egy történetet, ami kalandosnak ígérkezik.

"Miként az írástudatlanok is egyre nagyobb jártasságra tesznek szert hiányosságuk leplezésében, úgy történt ez Mr. Fellworth Dolphinnal, azaz Fell-el is, aki negyven felé közeledvve még mindig szűz volt, de ezt a tényt gondosan titkolta."

Tehát így indul a regény, megtudjuk a "legfontosabb" információt Fell-ről, aki történetünk hőse lesz. A történet elejétől fogva Fell és Maggie sorsa összefonódik, miközben egy Fell-t - hőseink gyanúja szerint legalábbis - érintő bűntényt próbálnak kibogozni, természetesen elég sajátos látásmód szerint. Így képbe kerül egy vonatrablás, pénz, számos olyan esemény, ami számukra egyenként is halálos lehetne, némi romantika és természetesen a cozy mistery csepp érzése is. 

Maggie és Fell ismerkedése egy nagyon érdekes macska-egér játékot tükröz, ami miatt végül úgy döntöttem, hogy  szerettem kettőjük érzelmi hullámvasútjáról olvasni. Örültem neki, hogy a kapcsolatuk Agatha és Hamish szerelmi életéhez képest merőben más volt. A két karakter nem mondom, hogy roppant szerethető, de mindenképpen érdekes jellemábrázolást kapott, ami miatt nagyon kíváncsi voltam rájuk. Ami pluszként jelent meg, hogy két érzelmileg sérült, instabil karakter áll a középpontban. Középkorú szereplőink gyermekkoruktól kezdődően a szüleik befolyásától kísérve nőttek fel, majd hirtelen kiszakadtak ebből a függő, egészségtelen viszonyból, de továbbra is az egymásra utaltság kérdését a két szereplő egymáson éli ki, betöltik egymás számára az űrt. Szerettem ezt a koncepciót, ami nem biztos, hogy mindenki számára könnyen befogadható, de én mindenképpen figyelemreméltónak találtam.

Számomra sokszor felszínesek voltak a szereplők, ez vitathatatlan, de érdemes a fentieket figyelembe véve nézni, hogy mennyire sérült embereknek kellene egy egészséges kapcsolatot kiépíteni, ráadásul a helyzetük is a hirtelen vagyontól nem várt nehézségek elé állítják őket. A karakterek a végére egészen kedvező fejlődési tendenciát tudtak mutatni. :)

A történet a lassú, a furcsa kezdés ellenére jól berobbant a szó szoros értelmében is, nem kell attól tartani, hogy elalszunk olvasás közben, mert igazából remekül lehetett vele haladni,  sodródtunk a rejtély és a bizarr romantika folyóján. 

Azt kimondottan üdvözöltem, hogy rövid a történet, mert többet bizony nem bírt volna el. Aki nem egy klasszikus Agatha és Macbeth történetet vár az nem fog csalódni, ki fog tudni kapcsolódni a történet által, főleg ha a kissé idegesítő szögletes, mániás cselekedetektől el tud vonatkoztatni és elfogadja a szereplőket olyan egyszerűnek amilyenek. A rejtély viszont kimondottan életszerű volt, el tudtam gondolkodni rajta.

Összességében nem a kedvenc regényem az írónőtől, de a kíváncsiságom úgysem hagyta volna, hogy ne olvassam el, így összességében nem bántam meg. Ami miatt pedig mégis boldog vagyok, hogy elolvastam az az, hogy ezzel az olvasással is meg tudtam engedni az írónak, hogy kibújjon az általam ráerőltetett és preferált skatulyából. El tudom fogadni azt, hogy másképpen mást ír, ráadásul sikerült megtalálnom a pozitívumokat a regényben, mert tagadhatatlan, hogy voltak benne jópofa villanások, ami miatt kár lett volna kihagyni ezt az olvasást.

Kiadó: Lettero

Megjelenés éve: 2020.

Oldalszám: 264

Miért és hogyan olvasok párhuzamosan sok könyvet?

 Ebben a rövid bejegyzésben azt szeretném picit körbejárni, hogy miért is olvasok, illetve hogyan is olvasok párhuzamosan sok könyvet. Azért gondoltam, hogy megosztom veletek a gondolataimat, mert erre vonatkozó kérdéseket gyakran kapok a közvetlen környezetemtől, illetve üzenetként is az olvasóktól.

Tény, hogy sok könyvet kezdek el egyszerre, sőt mondhatom azt, hogy nagyon-nagyon sokat, legalábbis az átlag olvasóhoz képest. Tudom, hogy a legtöbben megelégszenek 1, 2, de legfeljebb 3 elkezdett könyv váltogatásával, én viszont nem. Úgy gondolom, hogy ez függ az ember beállítottságától, hogy mennyire szeret, tud több dologra is koncentrálni, több szálat is a gondolatai közül előhívni, attól függően, hogy éppen melyik könyvet olvassa. Nálam ez utóbbi nem okoz gondot, bármelyik könyvet veszem is fel, - akár az eltelt időtől függetlenül is - nagyjából pár sor után ugyanúgy fel tudom venni a fonalat, bele tudom magam élni a történésekbe, mintha csak ezt az egyetlen könyvet olvasnám folyamatosan. Én egyszerűen olvasás szempontjából így működöm, régóta bevett szokásom, amin nem szeretnék változtatni, de nem is állítom, hogy mindenkinek ezt kellene követnie. 

Az aktuális olvasásaim száma általánosan 5-6 darabra könyvre tehető, de megesik, hogy 8-9-re felemelkedik ez a szám.

Aktuális olvasmányaim:

−46%

Ahogy láthatjátok jelenleg éppen 6 db kötet várja, hogy mikor olvasom tovább.

A kiválasztás elmondhatom, hogy nálam leginkább hangulatfüggő, így mindig az adott hangulatomnak megfelelően kapom fel a könyvet, ezért van az, hogy általában több zsánert futtatok egyszerre. 

Mesélek valami vicceset is, képzeljétek el, hogy mindig van egy aktuális kádkönyvem, amelynek több fontos kritériumnak is meg kell felelnie:

- legyen könnyedén olvasható

- fizikálisan könnyen fogható legyen

- ne legyen dráma, ha véletlenül valahogy vízbe pottyanna (eddig ez egyetlen egyszer fordult elő velem életem során, de az ördög nem alszik ugyebár)

- már bejáratott író legyen, olyan, akivel nem nyúlok mellé

- a mostani kádkönyvem Agatha Christie, A titokzatos stylesi eset című regénye, mint újraolvasás.

Aztán ott van jelenleg kettő P.G. Wodehouse, ami egyformának tűnhet olvasási szempontból, de a hangulata mindkettőnek kicsit más, így váltakoztatom őket, hogy mikor éppen melyikkel szeretnék haladni, a humor garantált, tehát szomorkásabb, terheltebb napokon biztos befutó, meg nem is kell rohannom vele, tovább tart, később kell valami humoros olvasmány után néznem. Aztán, amikor megcsömörlök, akkor írót váltok zsáneren belül. Ez ilyen egyszerű nálam.

Agatha Mezopotámiai utazása pedig minden évben újrázós, idén most éreztem, hogy szeretnék újra kalandozni a kedvenc házaspárom egyikével, mert annak ellenére, hogy ez a kötet hosszú ideig készült egyáltalán nem vált hátrányára. Bármikor el tudok merülni a régészet, a puritán élet és Mezopotámia szépségeiben Christivel. 

Obama a lassan haladós, elmélyülős, ráérős "hulladékidőben" elővehető könyv. Ez olyan, amit nem lehet csak úgy felvenni és letenni bármikor, időt kell hagyni rá, hogy értőn tudjam olvasni. A terjedelme miatt pedig ez is egy olyan kötet, ami sokáig velem marad. 

Az Elsuttogom százszor az, amit nagyjából akkor veszek elő, ha valami teljesen máshoz lenne kedvem, ráadásul igyekszem mindig egy magyar írót is a tarsolyban tartani. 

Emellett több könyvet is most fejeztem be, tehát ez a lista még romantikussal és thrillerrel is általában kiegészül, hogy esténként lenyugtassam, esetleg borzoljam a kedélyemet, természetesen hangulattól függően. 

Többeket azért érdekelt, hogy miként olvasok párhuzamosan sok könyvet, hogy esetleg ők is ezáltal több könyvet tudnak elolvasni egy adott idő alatt, de én úgy gondolom, hogy ez nem egy olyan készség, amit magunkra kellene erőltetnünk, mivel ez  nem egy verseny. Mindenkinek úgy érdemes olvasni, hogy az értően történjen, ami pedig a leglényegesebb olvasási élményt tudjon átélni. Ezt az élményt átélhetjük egy könyv olvasása során is, de lehet párhuzamos olvasások által is, a lényeg, hogy ne erőltessünk rá magunkra olyan megfelelési vágyat, amely nem mi vagyunk. 

 

Egyszerűen csak élvezzük az olvasást, a felfedezést! 

David Attenborough: Egy élet a bolygónkon

Fülszöveg: Kilencvennégy ​éves vagyok. Rendkívüli élet jutott osztályrészemül; csak most kezdem felismerni, hogy mennyire rendkívüli.

Fiatalkoromban úgy éreztem, hogy odakint a szabadban az érintetlen, őseredeti természet vesz körül – ez azonban nem volt egyéb, mint illúzió. Korunk nagy tragédiája – az érintetlen természeti környezet folyamatos zsugorodása és a biológiai sokféleség, a biodiverzitás csökkenése – alig észrevehetően nap mint nap itt zajlik körülöttünk.

Tanúja voltam ennek a hanyatlásnak. Az Egy élet a bolygónkon a tanúvallomásom, egyben a látomásom is. Történet arról, miként követtük el a leghatalmasabb tévedésünket, és annak felvázolása, hogy ha haladéktalanul cselekszünk, hogyan tudjuk helyrehozni ezt a tévedést.

Ma még – utoljára – van esélyünk arra, hogy tökéletes otthont teremtsünk magunknak, és helyreállítsuk az épségét annak a csodálatos világnak, amelyet örököltünk.

Csak akarnunk kell.

Földünkön az élővilággal osztozunk, mely az elképzelhető legcsodálatosabb, évmilliárdok alatt kialakult létfenntartó rendszer. Bolygónk stabilitása azonban megingott, miközben a biológiai sokféleség vészesen lecsökkent – a kettő ugyanis szorosan összefügg. Helyre kell állítanunk a biodiverzitást, amit oly kíméletlenül pusztítottunk. Ez az egyetlen kiút a magunk által előidézett válságból. Vissza kell vadítanunk a világot.

A könyvhöz kapcsolódó film, Egy élet a bolygónkon címmel, a Netflixen látható.

Ezt a könyvet nagyon szerettem volna a polcomon tudni, hiszen gyermekkori megkopott emlékek kötnek az íróhoz. 

Nem, sajnos személyesen sosem találkoztam vele, de azok, akik a '80-'90-es években voltak kisiskolások biztos gyakran találkoztak vele, leginkább biológia, földrajz és egyéb lyukasórákon. A tanáraink előszeretettel tették be az író egy-egy remek tv sorozatának részeit a videólejátszóba, persze még videokazetta formájában, csak úgy stílusosan, hiszen maguk a felvételek is a korszakhoz képest újszerűek, de így visszagondolva igencsak kopottasak voltak.  Ettől függetlenül kitárult a sorozat által a világ, gyönyörű tájakon kalandozhattunk, remek narrációt hallgathattunk és természetesen nem kellett erre a rövid időre tartanunk a röpdogáktól, villámkérdésektől sem, pedig akkoriban ezek elég gyakran szálltak a levegőben, hol volt még akkor a digitális oktatás?! 

Így visszagondolva az akkori oktatásnak, tv sorozatok általi educationak igazi bája, hagyománya volt. 

Tehát elmondhatom, hogy személyes kedvencem volt már akkor is David Attenborough, mert valahogy nagyon sajátosan, ízesen, érdekesen tudta bemutatni a Földön lévő életet, a megannyi természeti csodát. 

Reméltem, hogy a most, frissen megjelent kötete által kicsit vissza fog tudni repíteni a múltba, de mellette tartogat még megannyi új információt is, amit az évtizedek alatt össze tudott gyűjteni, meg tudott tapasztalni. 

A könyv kivitelre keménytáblás, így nem tudtam annyira gyorsan haladni vele, mint amennyire falni szerettem volna az oldalakat, mert picit a súlya miatt nehéz volt tartani. Ettől függetlenül a tartalom természetesen kárpótolt. 

A kötet első részében eltelt 94 évének megfigyeléseit tárja elénk az író. A tapasztalatait nagyon érdekes, olvasmányos formában adja át. Érdekessége, hogy éveket emel ki az életéből, amelyek fejezetekre osztják a könyvet. A fejezetek elején láthatjuk, hogy abban az évben a Föld népessége hány milliárd volt, mennyi volt a légkör szén-dioxid-tartalma és az érintetlen területek aránya. Döbbenet, ahogy ezek a számok jelentőséget nyernek, mire elérünk a 2020. évhez. Az évekkel haladva remek anekdotákat, érdekes tényeket, történéseket olvashatunk. Sokszor ismerős érzések kerítettek a hatalmukba, hiszen, amiről írt azok epizódonként felrémlettek a sorozatból, amit gyermekként láttam. Emellett számos olyan tényt is megismertem, ami mélyen elgondolkodtatott. 

Számomra  a legérdekesebb a 2011. év felelevenítése volt, amikor A fagy birodalma című filmsorozatot állította a középpontba, ezzel a Föld két végét az Északi- és a Déli-sarkot. Talán azért volt ez kimondottan érdekes, mert a Föld ezen része tartogatja a legtöbb talányt, amellett, hogy igazán érdekes az állatvilága, illetve nagyon fontos szerepet játszik a Föld működésében, hiszen a jég- a jég olvadásának jelentősége talán el sem tudjuk képzelni mekkora hatással van ránk, a jövőnkre. 

A könyv második része a jövőt hivatott kivetíteni az olvasó számára. Iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mi emberek mit tehetünk a jövőnkért, az utódaink jövőjéért. Lényegében megismerhetjük Attenborough "Látomását" világunk jövőjéről. 

Nem mondom, hogy néhol nem gondoltam azt, hogy túlzás, de összességében egyet kell értenem az íróval, muszáj tenni valamit a jövőnkért és erre mi, a mai korban élők együttesen vagyunk képesek, nem szabad halogatni, várni a csodát. 

Ezt a gondolatát igazán közel éreztem magamhoz: 

"Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni a bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt a magunk megmentése érdekében kell véghez vinnünk. A természet- velünk vagy nélkülünk - megújult erővel él majd tovább. "

Ez a gondolatmenet, ami a könyv vége felé található visszacsatolás a bevezetőhöz, amikor a csernobili atomerőmű felrobbanása miatt kiürült Pripjaty városát mutatta be az író. Számomra nagyon jól szemléltette azt, ahogy a természet is képes teret hódítani, visszakövelni, ami eredetileg is az övé volt.

A könyv telis-tele van fényképekkel, nagyon sok fekete-fehér kép kapott helyet, de sok színes szemet gyönyörködtető fotó is gazdagítja az írást, azt remekül kiegészítve. 

A kötet végén pedig egy kislexikon is helyet kapott, hiszen néha, egy-egy ismeretlenebb témakörnél, szónál jó volt gyorsan fellapozni és ezáltal egy picit jobban képbe kerülni. 

A könyvet záró, megszívlelendő gondolattal szeretném én is zárni az értékelésemet.:

" A tét a jövőnk ezen a bolygón; az egyetlenen, amelyikről biztosan tudjuk, hogy életet hordoz." 

Kiadó: Park

Oldalszám: 308

Megjelenés éve: 2020.

Fordító: Makovecz Benjamin 

3 könyvről röviden (P.G. Wodehouse, Agatha Christie, Szabó Magda)

 Úgy gondolom, hogy vannak olyan történetek, amelyeket nem érdemes túlzottan elemezni, mert önmagukért beszélnek. Egyszerűen zseniálisak, de legalábbis olvasásra mindenképpen érdemesek. Ezek azok a könyvek, amelyeket csak röviden szeretnék ajánlani, mert hosszan bármit is írnék róluk csak  gejl lenne. 

Agatha Christie - Parker Pyne esetei

"Hétről hétre egy különös magánhirdetés jelenik meg a Timesban: „Boldog? Ha nem, keresse fel Mr. Parker Pyne irodáját!”. A nyugdíjas Parker Pyne ugyanis a boldogság szakértője és a boldogtalanság kérlelhetetlen ellenfele. Mr. Pyne hosszú évek alatt összegyűlt tapasztalataira támaszkodva, statisztikai alapon dolgozik, ám leghatékonyabb fegyvere mégis a kiváló emberismerete. Ügyfelei közt megtaláljuk a kemény munkával felkapaszkodott, újgazdag özvegyet, akit már minden luxus untat, a külföldi szolgálatból hazatért, de új izgalmakra vágyó őrnagyot és az egyetlen fia könnyelmű eljegyzése miatt izguló, aggódó anyát is. Miközben sikerrel bogozza ki a boldogtalanságot okozó szálakat, Parker Pyne hálóján több bűnbanda – köztük emberrablók és gyémánt tolvajok – is fennakad."

Nem gyakran esett meg, hogy Agatha Christie ennyire elvonatkoztatott volna a nyomozóitól, magától a nyomozástól. Parker Pyne esetében kivételt tett, legalábbis a kötet felének vonatkozásában és inkább a psziché kapta a főszerepet. Pszichológiai útvesztőkön át kereshettük a boldogságot Pyne-nal, aki  nyugdíjas hivatalnokként kezdett foglalkozni azzal, hogy az újsághírdetésére jelentkezőket boldoggá tegye. 

Válogatott novellák által ismerjük meg Parker Pyne érdekes személyiségét, azt, hogy miként jár az agya egyetlen rugóra, ami mindig a boldogság irányába mutat. A novellák viszonylag rövidek, így könnyed olvasmányok, ráadásul legtöbbször eltérő vonalon mozgatja a szereplőket az írónő, így ez a gyűjtemény egy percig sem volt unalmas. Pyne nem olyan zseniális, mint Poirot, nem olyan jó megfigyelő, mint Miss Marple, de tagadhatatlanul van benne valami egyedi, ami miatt megkedveltem a karakterét. Érdekes volt, hogy a boldogság üzleti alapként jelenik meg, de működött. Mindemellett, akik ismerik az írónő életrajzát azok több párhuzamot is felfedezhetnek az olvasás során.

Megjelennek a házastársi problémák, az anyagi problémák, a mókuskerékből kilépés vágya és a monotonitás, sőt a nélkülözhetetlen  pénz is.

Mindennapi problémákat csomagolt be az írónő kis elbeszéléseibe, olyanokat, amelyekkel valószínűleg ő maga is naponta szembesült, talán többel közülük meg is küzdött. 

A szokásos remek karakterábrázolás és a stílus önmagáért beszél, igazi csemege ez a gyűjtemény. 

Személyes kedvencem a Bagdad kapuja című elbeszélés volt, mert ez emlékeztetett leginkább a hagyományos krimijeire, de mégis Parker Pyne-os volt, könnyeden, keletiesen megoldott.

Aki szereti az írónő munkásságát az ezúttal is bátran evezzen vele új vizekre, nem fog csalódni.

Szabó Magda - Az ajtó

"Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Álmában ​nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?

Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára. "

Nálam az idei év nagy meglepetése és felfedezése Szabó Magda Az ajtó című írása lett. Igen, ezt így bátran ki merem jelenteni, nem is értem eddig, hogyan tudtam félretenni a könyveit. Ez az írása szívbe markoló, gyönyörű, gyöngéd, de mégis vad. 

Biztos vagyok benne, hogy mi, magyarok sokkal jobban át tudjuk érezni a regény lüktetését, rejtett és nem annyira rejtett mondandóját, mint a külföldi olvasók, akik ennek ellenére szintén imádják. Csak mi tudhatjuk igazán, hogy miről ír az írónő, sőt talán már a mi korosztályunk sem első kézből, de ismeri a korszakot, amelyben a regény játszódik, a várost, az elhivatottságot, ami a főszereplőt, Emerencet körbeveszi.

Annak ellenére, hogy önéletrajzi elemek vannak a regényben, közel sem az írónőről szóló történet ez, hanem a háztartási alkalmazott, Emerence története. Történet a magányról, a kiszolgáltatottságról, a bátorságról, szeretetről és - nagybetűsen - az ÉLETRŐL. 

Annak ellenére, hogy egy titok is lappang a háttérben egyszerűen képtelen voltam arra fókuszálni, nagyon lekötött ahogy Emerence kibújt a csigaházból, vagy éppen elbújt. Általa egy erős személyiséget ismerhettem meg, ráadásul gyönyörű történetbe foglalva. Igen, talán mérgező személyiség volt Emerence, de mindenképpen megismerésért kiált, személy szerint egy ilyen művet szívesen betennék a kötelező gimnáziumi olvasmányok közé. 

Az Ajtó, ami elzárja  a titkot, de ugyanakkor megnyitja a szív kapuit.

A Moly oldalán rögtön öt csillaggal értékeltem, mert talán az utóbbi évek egyik legjobb olvasási élményét kaptam általa.

P. G. Wodehouse - Nyári holdfény 

"Joe Vanringham első látásra beleszeret Jane Abbottba, aki viszont imádja Adrian Peake-et. Utóbbi azonban eljegyezte Joe mostohaanyját, a nagystílű, gazdag és félelmetes hercegnét, aki egyben az egyetlen lehetséges vevő a Jane családjának birtokában lévő visszataszító külsejű kastélyra. A kastélytól tulajdonosa igencsak meg kíván szabadulni, mivel anyagi nehézségei miatt már odajutott, hogy kénytelen fizető lakókat is vendégül látni.

Bonyolultnak tűnik? Pedig a szövevényes szálak csak még inkább összekuszálódnak, amikor megjelenik a színen Jane anyjának fivére is, aki bírósági végzések kézbesítésével keresi a kenyerét…

De nem kell aggódnunk! P.G. Wodehouse, az angol vidám regények utánozhatatlan mestere ismét biztos kézzel szövi a szálakat. Regénye letehetetlen, a meseszövés és a szerzőtől megszokott finom, intellektuális humor ismét remekművet eredményezett."

Egy könnyed, humoros történet P.G. Wodehouse-tól, ami annyira jót tud tenni a lelkemnek, hogy bármikor szívesen olvasok tőle. Tudom, hogy rosszkedvből, egyéb olvasási nyüglődésből ki tud rántani az író.

Azt nem állítom, hogy a nyelvezetére egyből rááll az ember szeme, de pár oldal után be tud szippantani ez a kicsit modoros, igazán angol humorral átitatott szöveg. 

Ez a történet is a vidéki élet báját emeli ki, a főúri elszegényedést, a gazdag rokont és a hősszerelmeseket állítja a középpontba. Mondhatni a szerelem ott van a levegőben, de néhol keveredik némi bonyodalommal. 

Ebben a részben is készíthetjük a nevetőizmainkat, hiszen Bullpit bácsi nem kevés vicces helyzetet generál a közvetlen környezete számára. Annyira abszurd helyzeteket jelenít meg az író, hogy már ettől lesz igazán vicces, szinte látjuk a lelki szemeinkkel azt, ahogy a szereplők szerencsétlenkednek egyik komisz helyzetből a másikba esnek, néha szó szerint. 

A szereplők vidámak, szerethetők, az olvasással pedig gyorsan lehet haladni, mert a cselekmény folyamatosan pörög, nem hagyja lankadni a figyelmünket. 

Joe pedig az egyik kedvenc karakterem lett, annyira pozitív, vidám és szertelen, hogy nem lehet nem kedvelni. 

Wodehouse-t lehet szeretni, vagy utálni, de úgy gondolom, hogy egy esélyt mindenképpen érdemes adni neki, én mindig úgy érzem, hogy ledobtak rám egy boldogság bombát, amikor becsukom egy-egy regényét. Amennyiben első olvasás lesz az írótól, akkor jószívvel tudom ajánlani ezt a történetet, mert az egyik kedvencem az eddigi általam, az életműből olvasott darabjai közül.

Februári zárás

 A február nálam amolyan levezető hónap, lassan eljön a tél vége, ami az időjáráson is megmutatkozik, legalábbis idén. Nem kapkodtam sem beszerzések, sem pedig olvasás terén, amolyan nyugodt hónapot tudhatok a hátam mögött. A telet lekopogom betegeskedés nélkül megúsztuk, most az utolsó héten csapott le némi nátha a gyermekszekcióban, így a hónap utolsó hetében egy picit a szokásosnál is lassabbra vettem az olvasási ütemet. 

Elkezdtem aktívabb lenni a Moly oldalon, mert remek tartalmakat találtam az utóbbi időben, így úgy gondoltam érdemes még bekövetnem pár molyt, hogy minél színesebb legyen ez a paletta. 

Sikerült bekerülnöm egy trnd tesztelésbe, így a zöldségpástétomok előtérbe kerültek, amikor szendvicseket, töltött tojást készítettem a családnak, sőt még a tésztára is remek kiegészítőnek bizonyultak.

Kis tartókba ültettem paradicsom, paprika magokat, illetve batáta hölgyet is vízbe tettem, indul a kert projekt. Már nagyon várom a tavaszt, talán idén sikerül pár darab saját palántát is ültetni a kertben. Nagyon lelkes vagyok a témában. 

A kávézás is nagy hangsúlyt kapott a hónapban, készítettem is pár kávézós képet, mutatom a kedvencemet:

Sikerült elolvasnom öt könyvet, hát nem vagyok büszke erre az alacsony számra, de, mint említettem február igen lassúra sikeredett az olvasás terén.

Nagyon örülök, hogy ismét visszatértem P.G. Wodehouse-hoz, mert rettenetesen szeretem a fanyar, angol humort, amit képvisel. Szerintem a következő hónapban is be fogok tőle ütemezni legalább egy olvasmányt. Aztán volt némi romantika, gasztronómiával ötvözve Nicolas Barreau által, illetve kétszer is kimozdultam a komfortzónámból Avi Loeb és Gregus Gábor jóvoltából. Újráztam Agatha Christie írónővel is, ezúttal sem Miss Marple, sem Poirot nem került képbe, de helyette ott volt a kedves Parker Pyne úr, aki elhívatottan próbál másokon segíteni, de leginkább boldogságot vinni az életükbe. 

Januári olvasásokról is írtam bejegyzést, köztük kedvenc írónőmtől, Agatha Christie-től ajánlottam az Öt kismalac című krimit, szerintem zseniális ez a kötet, bátran ajánlom az írónővel történő ismerkedéshez. Aztán arról is írtam, hogy gyermekkel történő utazáshoz, várakozáshoz milyen könyveket ajánlok, mert nálunk ez a dilemma gyakran napirenden van. Egy bejegyzés erejéig vidámabb vizekre eveztem Jonas Jonasson-nal és az Édes a bosszú Részvénytársaság tagjaival.

A Molyon átvettem a 2500 oldal kitűntetést, azt hiszem jól haladok, év végére elég szép számot érhetek el, ha tartom ezt az ütemet.

Instagramon is igyekszem aktívabban megjelenni, nagyon örülnék, ha oda  is benéznétek, vannak könyves tartalmak is.

Márciusra nem igazán tervezek előre. Annyit tudok, hogy szeretném befejezni David Attenborough, Egy élet a bolygónkon című kötetét, ami igazán érdekes olvasmánynak ígérkezik. Illetve a már korábban elkezdett olvasásaimmal is szeretnék haladni. Sajnos továbbra is több könyvet olvasok egyszerre, így néha egy-egy könyv sokáig várakozik arra, hogy befejezzem. Igyekszem a hangulatomnak megfelelően olvasni, így lassan el tudom engedni azt a kényszert is, hogy minden könyvet befejezzek.

Jelenleg ez a négy könyv az, amit éppen olvasok:

Már a négy eltervezett könyv befejezésének is örülnék, azonban szeretnék még egy Agatha Christie újrázásba is belekezdeni, illetve Wodehouse is ott kacsingat rám. Márciusra nagyjából ennyi, amit előre látok, a többi pedig alakul majd. 

Többiek februárja: