Ezt a megjelenést is nagyon vártam, hiszen nem másról, mint kedvenc írónőmről, Agatha Christie-ről szól. A regény keveri a fikciót a valósággal és megpróbál az olvasók számára egy érdekes, krimiszállal megtámogatott magyarázatot bemutatni arra vonatkozóan, hogy mi történt az írónővel abban a tizenegy napban, amíg eltűnt a családja és a világ szeme elől. Nem is csodálom, hogy nagyon sok írót megihlet ez a bizonyos tizenegy nap, hiszen az írónő ezt az időszakot még az önéletrajzából is kihagyta, nem is beszélt róla soha, így a konkrétumok hiányában sokféle magyarázat születhetett, születhet a jövőben is. Ez a regény is egy ilyen lehetséges elbeszélés, amely az írónő fantáziavilágából próbál meríteni és az olvasó elé tárni egy olyan történetet, amelyben megjelennek a valós történelmi tények, de érezhetően a fikció kerül hangsúlyba.
A regény cselekménye 1926-ban játszódik, amikor Agatha egy nehéz időszakot élt meg magánéleti szempontból, a férje megcsalta, amit ő érthető okokból nehezen dolgozott fel. Az írónő éppen a kiadójától tart hazafelé, amikor a metróban hirtelen elszédül és egy orvos, Dr. Patrick Kurs rántja vissza a robogó szerelvény elől. Legalábbis a látszat ez, majd kiderül, hogy az orvos zsarolással próbálja rávenni Agatha-t, hogy kövesse el a tökéletes gyilkosságot, a tét pedig nem kisebb, mint a lánya Rosalind testi épsége és a családjának a jóhíre. Agatha egy fürdőhelyen bújik meg, ahol a levelekben érkező utasításoknak megfelelően készül rá, hogy meg kell ölnie az orvos feleségét, Flora-t, de persze nem ő lenne Poirot és Miss Marple kitalálója, ha ilyen könnyen adná magát. Egy újságírónak készülő lány, Una Crowe is az írónő nyomába ered, a gyilkosság megtörténik, a szálak bonyolódnak az idő pedig egyre fogy, közel a leleplezés, így az események felpörögnek és nem várt fordulatok történnek.
Igazából vegyesek az érzéseim a regénnyel kapcsolatban. Nem tudom egyértelműen szeretni és utálni sem, pedig mindkettőre meglenne az okom.
A pozitívum a pszichopata személyiségjegyeket mutató orvos ábrázolása, a karaktert el tudtam volna képzelni egy krimiben, thrillerben, de valahogy Agatha személyisége mellett nem működött, szinte butának tűnt. Szerettem azt, ahogy váltott nézőpontból ismerjük meg a történetet, néhol Agatha, néhol pedig Una az elbeszélő, tetszett, hogy hol a gyilkosság felé sodródó Agatha gondolatait ismerjük meg, látjuk a lépéseit, hol pedig azt, hogy Una milyen éleslátással, bátran, de naivan követi a nyomokat, amelyeket Agatha hagyott maga után.
A karakterek összességében érdekesek voltak, annak ellenére, hogy nem minden esetben volt logikus a cselekedetük és néhol logikai bukfencek is tarkították a cselekményt, amelyek számomra egyúttal hiteltelenné is tették a történetet. Viszont le a kalappal a bűntett kivitelezése előtt, igazán jól illett az írónőhöz az, ahogy ezeket a részeket megoldotta az író és vissza is utalt az írónőre és a gyógyszerészeti ismereteire.
Az Acroyd gyilkosság is kulcsszerephez jut a történetben, hiszen ez indítja el a gonoszt az útján és sodorja Agathat az útjába. Ez is remek írói megoldás, ahogy belevitte az írónő munkásságát a cselekménybe, ok és okozati összefüggésbe állította.
Kedveltem a nyomozó, William Kenward főfelügyelő karakterét, aki a tudásának megfelelően ment előre, mint egy bulldog, igazán illett a regénybe az, ahogy próbált az írónő nyomára bukkanni, de nagyjából már az elején látszott, hogy esélye sincsen, ha azt az írónő úgy akarja. Együttérzést váltott ki belőlem az olvasás során.
A regény erőssége, hogy feszegeti az erkölcs határait, elgondolkodtató, hogy mikor van az a pont, amikor azt mondja valaki, hogy innen már nem tovább, legyen bármilyen súlyos is a tét.
Mindezek ellenére sajnos nem lett kedvencem ez a regény, túlzottan tisztelem ahhoz az írónőt, hogy egy ilyen jellegű szituációban, mint amibe az író sodorta el tudjam képzelni. Emellett úgy gondolom, hogy az igaz, hogy az írónak tényekkel kellett dolgoznia a fikciós elemek mellett, de aki olvasta az életrajzokat szinte biztos, hogy azt fogja érezni, hogy egy az egyben lekoppintotta - néha még a szófordulatokat is - a korábbi írásokat és csak a fikciós részt csatolta hozzá. Nálam ez sokat vont le az élvezeti értékből.
Ajánlom a regényt azoknak a krimi műfaját kedvelő olvasóknak, akik az olvasás során el tudnak vonatkoztatni attól, hogy Mrs. Christie a regény kulcsszereplője, mert vele számomra nem működött ez a történet, igaz én nagy rajongója vagyok az írónő munkásságának, így ez okozhatta az ellenérzést.
