Amikor az adventi naptár csoki helyett titkokkal van megtöltve.
FELNŐTTEKNEK
A könyv az AROOM szabadulószobával együttműködésben jelent meg.
A könyv az AROOM szabadulószobáival együttműködésben jelent meg.
Értékelések, újdonságok, hírek
Amikor az adventi naptár csoki helyett titkokkal van megtöltve.
FELNŐTTEKNEK
A könyv az AROOM szabadulószobáival együttműködésben jelent meg.
A hűvösebb időjárás néha egyenesen megkívánja, hogy valamilyen mélyebb tartalommal bíró, ismeretterjesztő kötetet vegyek a kezembe.
Atalanta egy szempillantás alatt megkapja élete első megbízását, amely Provence szépséges levendulamezőire, egy grófi esküvőre vezeti. Miközben az amatőr nyomozónő egy múltbéli haláleset nyomába ered, újabb holttest kerül elő, és az események váratlan fordulatot vesznek. Az idő fogy, Atalantának pedig az ügy végére kell járnia, mielőtt a kétségek közt vergődő menyasszony kimondja a mindent eldöntő igent…
A 17 esztendős gimnazista lány itt ismerkedik meg Bálinttal, az első világháborúban megsérült katonatiszttel, Erzsivel, a Gyöngyösről származó ápolónővel, Otíliával, a szintén betegeskedő, idős dívával és még jó pár pácienssel, akikkel néhány hétre összefonódik az életük.
Álmok, félelmek, vágyak találkoznak a háromszintes épület folyosóin és az erdő hólepte, az égbe kapaszkodó fái alatt. Ki milyen titkot hozott magával a havas hegycsúcsra, mekkora veszélyt jelentenek az épület körül ólálkodó farkasok és az éjjelente felbukkanó sötét alak? Ki hagyhatja el gyógyultan az intézetet, és ki az, akit nem tudnak megmenteni a kezelések?
Palotás Petra, a történelmi-romantikus regények népszerű írónőjének páratlan hangulatú, zárt világban játszódó története egy különleges időutazásra invitálja az olvasót.
Eredeti megjelenés éve: 2024
Szeretnék egy különleges, téli hangulatú és varázslatos kötetet.
Fülszöveg: Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság.
Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra még csak néhány vendég jelenik meg: a klub elnöke, a pénztáros a terhes feleségével, a kotnyeles iskolásfiú, a gyászoló apa, a szófukar gondnok, a leendő klubtag, a magánnyomozó…
Az Egy gyilkosság megírásának krónikája elképesztően eredeti és fantáziadús detektívregény, amely tiszteletadás a műfaj klasszikusai előtt, valamint ördögien ravasz kirakós, amelyhez hasonlót még sosem olvashattál.
Az Agave Kiadó gyakran
meg tud lepni, leginkább azzal, hogy olyan kötetek kiadását is bevállalják,
amelyek várhatóan megosztók lesznek, esetleg valamilyen szempontból újszerűek a
piacon. Ez a regény pont egy jó példa erre, mert egyedi, merész, hivalkodó és
egyúttal izgalmas játszma is.
Ez tehát Dann McDorman bemutatkozó
regénye. Őszintén bevallom, nem tudtam, hogy pontosan mire számíthatok, egy
Agatha Christie utánzatra vagy éppen valami modernebb – hogy kis hazánknál
maradjunk – Lőrincz László krimire. Meglepő, de pont nem hasonlított egyikre
sem, valami teljesen eltérő, megfoghatatlan és bonyolult történetet kaptam,
amit így visszagondolva, a meghökkentősége mellett élveztem olvasni. Annak
ellenére, hogy maga a krimi szál nem hasonlítható a nagy elődökhöz, mégis a
kötetben sokszor előkerül a nevük, ezáltal a krimi műfajának csínja-bínja, sok
apró fortély, amit az író a saját történetszála mellett próbál átadni az
olvasónak.
Számomra ez a része nem
volt annyira izgalmas, krimiken nőttem fel, olvasó létem döntő többségét ez a
zsáner jelentette, így ismertem a trükköket. Ettől függetlenül úgy gondolom,
hogy az átlag olvasónak, aki kizárólag a műfaj iránti élvezet miatt olvas
krimit fog tudni újdonsággal szolgálni, mintegy beépített műfaji kitekintő.
Számomra a regény legfőbb érdekessége a narratívában és a karakterábrázolásában
rejlett.
Mit
kaptam a regénytől?
-
újfajta
nézőpontot, lényegében kicsit talán interaktív élményt, kísérletet a műfajon
belül; - jegyzem meg a kísérlet alanya maga az olvasó-.
-
bonyolult
kapcsolati hálót, amit a szereplők megformálása elmélyített és egyben összekuszált;
-
betekintést
a krimi zsánerének kulisszatitkaiba;
-
pszichés
ráhatásokat, értem ezalatt azt, ahogy az író próbált befolyásolni az olvasás
során (bevallom nem volt könnyű dolga);
-
erős
impulzusokat, többféle nézőpontot,
-
egy
4 csillagos nyomozást;
-
rejtvényt,
amit eldobált mozaikokból lehet kirakni, az író közben folyamatosan elterelte a
figyelmemet egy-egy be-és kiszólásával;
-
idegesítő
és egyben érdekes karakterábrázolás, egyedi narratívával;
-
a
káosz és a rend egyidejű jelenlétét;
-
széles
érzelmi skála megjelenítését;
-
műfaji
ismereteket, áttekintőt.
Az író felkerült a
radaromra és kíváncsian várom a következő dobását. Véleményem szerint lesz
olyan olvasó, aki elmerül majd a történetben és rácsodálkozik a krimi
mibenlétére, lesz, akit kimozdít a komfortzónájából és egy újfajta látásmódot
mutat neki, ami a zsáneren keresztül elérhető és lehet, hogy lesz olyan
közönség is, aki bosszankodni fog vagy éppen nehezen találja meg ennek az
elbeszélésnek a lényegét. Összességében megosztó lesz.
Egy a lényeg, mindenkit
arra biztatok, hogy tegyen egy próbát McDorman újszerű krimijével és döntse el
maga, hogy szereti-e vagy sem ezt a játékos írást.
Egy tiszta játszma az író
és az olvasó között! Olvasásra ajánlom!
Fülszöveg: Fordulatos, gyors tempójú és fergetegesen sötét humorú modern krimi, mely az online ismerkedés félelmetes és rejtélyes világában játszódik.
Gwen Turner úgy elszúrta az életét, hogy nehéz rá szavakat találni. Szakított élete férfijával, ráadásul olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, melyekkel utólag szégyell szembenézni. Otthagyta jövedelmező állását, hogy nyisson egy kávézót, ami csak nyeli a pénzt. És mindennek a tetejébe a legjobb barátnője épp házasodni készül, végleg magára hagyva őt a szinglik világában.
Az olcsó borokkal és még olcsóbb valóságshow-k nézésével töltött esték egyikén Gwen úgy dönt, hogy kipróbál egy randiapplikációt. A városban azonban kevés már a házasságra alkalmas férfi, így egyik pocsék randi követi másikat. Aztán, amikor már a vezető hírekben is beszámolnak az utóbbi időkben váratlanul megnövekedett gyilkosságokról, Gwen szörnyű felfedezést tesz: az áldozatok rendre azon férfiak közül kerülnek ki, akikkel nemrég randizott.
A rendőrség szemében ő lesz a fő gyanúsított, így nem marad más választása, mint hogy felkeresse volt randipartnereit (azokat is, akik csúnyán lekoptatták), és leleplezze a gyilkost, mielőtt késő lenne.
Az író – igen, nem női szerző írta! – meglepően jó beleélőképességgel rendelkezik, hiszen egy női karaktert állított a történet középpontjába, így Gwen szemszögéből követhetjük végig ezt a kicsit abszurd, társkereséssel egybekötött nyomozást. Nem kíméli a nevető izmainkat az író, de közben kicsit borzonghatunk is, mindezt pont megfelelő arányban adagolva.
A cselekmény központi eleme az online randizás, amikor könnyedén mondhatsz igent vagy nemet egy-egy, a közeledben, szintén az applikációra csatlakozó jelöltre. Vajon mi történik akkor, ha a randipartnered gyilkosság áldozata lesz, miközben éppen nem vagy top formában, ami persze csak a kezdet? A szálak Gwen körül piszkosul összegabalyodnak, ahonnan nehéz lesz kidumálnia magát, még akkor is, ha kicsit angolos humorral megáldott, leleményes és bátor a hölgyemény.
Egyszerűen az elejétől a végéig lekötött ez a történet, imádtam a karaktereket, egyszerűen mindenki szimpatikus, de ugyanakkor gyanús is volt. Ez a kettősség pedig igazán jót tett a történetnek, egészen sokáig nem is tudtam ki lesz gyilkos, mindig elbizonytalanodtam, tévútra kerültem. A vége felé azonban a több felállított teóriám közül az első beigazolódott, nem hiába szocializálódtam Agatha Christie krimijein.
Igazán 21. századi életérzés és történetszövés jellemzi a regényt, ami szerintem olyan zseniálisan ötvözi a zsánereket, hogy a romantika, a nyomozás és a humor kedvelői egyaránt jól fognak szórakozni az olvasás során.
Nagyon jó szívvel ajánlom a könyvet idén nyárra. A borító pedig szintén igazán fotógén, így arra buzdítalak Titeket, hogy osszátok meg Ti is az olvasásról készült képeiteket és ajánlóitokat.
Fülszöveg: A festői szépségű angliai Devonban található Mallowan Hall egyike az angol vidéket pettyező udvarházaknak. Ám ez a rezidencia más, mint a többi, mivel falai között él a neves régész, Max Mallowan – és még nevesebb felesége, Agatha Christie.
Házvezetőnőként Phyllida Bright felel az udvarház lakóinak kényelméért, és azért, hogy a krimi nagyasszonya zavartalan körülmények között írhassa meg legújabb bűnügyi történetét. Phyllida maga is lelkes krimiolvasó, Hercule Poirot hűséges rajongója. Hiába találkozott azonban papíron számtalan agyafúrt gyilkossággal, és hiába vesézte ki a legkülönbözőbb gyilkossági módokat munkaadójával, a könyvtárszobába padlóján heverő, nagyon is valódi holttest így is váratlanul éri.Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.
Phyllida éppen a házban
zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan
vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie
féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás,
mint azt elsőre gondolnánk.
Phyllida tehát nyomozásba
kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres
detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos
volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért
itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.
Számomra egyetlen pici
csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában,
hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt
barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.
Phyllida amellett, hogy
ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen
titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel
kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja,
hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt
segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.
Összességében nagyon
szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai
és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.
A nyomozás nem
hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen
kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn
kezdi csepegtetni a releváns információkat.
Tetszett a könnyed
írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése. A karakterek sokrétűek,
kidolgozottak és karizmatikusak voltak.
Aki egy szórakoztató, könnyed,
okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.
Ami pedig a legjobb, hogy
annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy
izgatottan várom a folytatást.
Phyllida éppen a házban
zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan
vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie
féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás,
mint azt elsőre gondolnánk.
Phyllida tehát nyomozásba
kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres
detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos
volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért
itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.
Számomra egyetlen pici
csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában,
hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt
barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.
Phyllida amellett, hogy
ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen
titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel
kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja,
hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt
segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.
Összességében nagyon
szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai
és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.
A nyomozás nem
hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen
kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn
kezdi csepegtetni a releváns információkat.
Tetszett a könnyed
írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése, egy kellemes cozy mystery. A karakterek sokrétűek,
kidolgozottak és karizmatikusak voltak.
Aki egy szórakoztató, könnyed,
okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.
Ami pedig a legjobb, hogy
annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy
izgatottan várom a folytatást.
Fülszöveg: A bestselleríró és humorista Bob Mortimer briliánsan vicces első regénye garantáltan egy új kedvenc A csütörtöki nyomozóklub rajongóinak!
Gary Thorn beül egy sörre Brendannal, akit munkából ismer. Miután Brendan hirtelen lelép, Gary találkozik egy lánnyal is a kocsmában. A nevét ugyan nem tudja, mégis beleszeret, ahogyan kell. Miután viszont a lány is hirtelen távozik, Garynek csak a könyv marad emlékül, amit a kezében látott: A Szacuma-rejtély.
Nem sokkal később Brendannek végleg nyoma vész, ami Garynek jó apropó arra, hogy felkutassa a lányt, akit magában immár csak Szacumaként emleget, hátha ő segíthet kideríteni, mi történt a férfival. Pláne, hogy azóta már más, elég gyanúsan kinéző alakok is nagyon szeretnék megtalálni. Hamarosan őrült nyomozás veszi kezdetét Dél-London utcáit bejárva ebben a képtelen történetben, mely telis-tele van felejthetetlen szereplőkkel, a humoráról nem beszélve.
Amikor egy regény a rejtély és a humor ötvözésével csábít olvasásra, én képtelen vagyok ellenállni neki. Így voltam Bob Mortimer humorista debütáló regényével is. A Szacuma-rejtély tehát egy humoros kriminek ígérkezett, így nem volt kérdés, hogy szeretném elolvasni.
Főhősünk, Gary egy londoni ügyvédi irodában dolgozik, közben éli unalmas mindennapjait. Egy váratlan eltűnés és egy ismeretlen lány felzavarja Gary megszokott életét. A lány az első találkozásuk után egy könyvet hagy az asztalon, A Szacuma-rejtélyt. Gary fantáziája pedig az események hatására beindul, miközben gengszterekkel, korrupt rendőrökkel és egy "cseppet" ítélkező mókussal találja szemben magát.
A karakterek érdekesek voltak és egyben furcsák is, emiatt némiképpen kiszámíthatatlanok, egyáltalán nem tudtam, hogy mit várhatok az egyes szereplőktől. Emiatt volt talán az egyetlen problémám a regénnyel, mégpedig az, hogy nem tudtam úgy igazából megkedvelni egyik karaktert sem, annak ellenére sem, hogy érdekelt a sorsuk és a rejtélyben játszott szerepük.
Grace, a kutyás szomszéd, mint mellékszereplő szerintem nagyon jól illett a történetbe, kiegészített Gary-t, aki amikor éppen nem egy mókussal társalgott bevatta Grace-t az eseményekbe. Tetszett ez a kissé abszurd, de mégis baráti kapcsolat.
Azon pedig el lehetne hosszan beszélgetni, hogy vajon a mókus Gary egyik rejtett személyisége-e vagy valami mást jelképez, de azt el lehet mondani, hogy a jelenléte jót tett a történetnek.
Nem állítom, hogy egy humorbomba a regény (ugye az angol humor néha nehezen érthető), de mindenképpen érdekes és mind karakterábrázolás, mind pedig a történetvezetés szempontjából rendben van. A társadalomkritika pedig pont annyira éles, mint amennyit egy ilyen szórakoztató regény még elbír.
Azt hiszem egy olyan történettel van dolgunk, ami önmagában könnyed, de a sorok között olvasva viszont tartalommal is bír. A britekre jellemző humor pedig összeköti a regényt.
Itt a lehetőség kimozdulni a thriller/krimi/humor zsáneren belül a komfortzónánkból, mert itt bizony a klisék mehetnek a polcra, Bob Mortimer hozott valami egészen bizarrt, de egyben jó értelemben újszerűt is.
Fülszöveg: „TIZENHÉT ÉVES VOLT, SZINTE GYEREK, KISHÚGÁT KÖTÉLLEL GYILKOLTA MEG.” Így kezdődik az a gyerekvers, amelyről ma már sokan nem tudják, honnan származik. De 1929-ben a Hope család kegyetlen lemészárlása sokkolta Amerikát. A rendőrség azóta sem jött rá, ki követte el. Az egyetlen túlélő Lenora volt, a család kamaszlánya. Ám mindig is tagadta, hogy ő tette volna. Az elmúlt 50 év alatt senkinek se volt hajlandó beszélni a tragédiáról, és ki sem lépett az elátkozott, düledező villából.
„APJA TESTÉT KÉSSEL SZURKÁLTA SZÉT, ELVETTE ANYJA BOLDOG ÉLETÉT.” Lenora mostanra már idős, tolószékes asszony. A legutóbbi agyvérzése óta megnémult, és csupán egy írógép segítségével képes kommunikálni. Amikor új ápolónő érkezik hozzá, az egyik éjjel váratlanul lekopogja az írógépen, hogy mindent el szeretne mondani. És ahogy egyre több részlet kiderül a véres tragédiáról, az ápolónő elbizonytalanodik: vajon mennyire veszélyes Lenora, ez a látszólag törékeny, idős asszony?
Riley Sager-rel az ismerkedést a sokak által kedvelt, Várj, amíg sötét lesz gótikus jegyeket hordozó, de ütős pszicho-thriller regényével kezdtem. Ennél a könyvnél úgy voltam vele, hogy az írónak azt a magas lécet nehéz lesz ismét megugrania, de azt kell mondanom, hogy sikerült.
Nem csalódtam a Már csak egy maradt thrillerben sem, annak ellenére, hogy ez számomra kevésbé hozta a rettegés érzését, sokkal inkább a pszichére ható írás volt, ahol senki sem az, akinek látszik és ezt már egészen a regény elejétől erőteljesen lehet is érezni.
Ennek a gótikus jegyekkel átszőtt történetnek Kit McDeere áll a középpontjában, aki lényegében otthon ápolja az ágyhoz kötött betegeket és az ügynöksége ezúttal egy hírhedt beteghez, Lenora Hope-hoz közvetíti ki, akiről az a hír járja, hogy 1929-ben brutálisan végzett a családjával. Mivel Kit korábban szakmai hibát követett el, ezért nem igazán volt lehetősége válogatni a megbízások között, így beköltözött a szikla szélén omladozó kúriába, a Hope's End-be.
Egy olyan házba került, ami már csak a megjelenésével is felborzolja az idegeket, Lenora hatása alól pedig Kit sem tudja kivonni magát, folyton ismétlődik a fejében a Lenoráról szóló gyilkos dalocska, aminek ő maga sem tudja eldönteni, hogy adjon-e hitelt és van-e oka félni az ápoltjától és a ház többi lakójától. 1983-ban, amikor a történetünk játszódik Lenora többszörös agyvérzés miatt csak a bal kezét tudja mozgatni, amivel elkezd Kit-tel kommunikálni egy írógép segítségével, így az időben ugrálva, szép lassan kibontakozik előttünk Lenora családjának sötét és véres múltja. Eközben a házban is furcsa dolgok történnek, Kit-nek pedig döntenie kell, hogy marad és végére jár ennek a különös családi rejtélynek vagy feladja és visszatér a mogorva apja házába.
Kit karaktere igazán erős és logikus gondolkodású. Annak ellenére bízik az ösztöneiben, hogy a körülmények teljesen másfelé terelik. Végre egy olyan karakter, aki nem mond teljesen ellent a logikus gondolkodásnak. Nekem egyértelműen egy szimpatikus női karaktert mutatott be az író, akinek a gondolkodásmódja közel állt hozzám.
Riley Sager ezúttal is olyan atmoszférát teremtett meg a tengerparti sziklaszirten magányosan omladozó Hope's End-del, hogy a hideg futkos az ember hátán, amikor a morajlások egyre közelebb érnek a házhoz és lakóihoz, szinte hallani lehet a ház rezdüléseit és sóhaját. A leírások mind a házról, mind annak lakóiról élénkek és kísértetiesek, minden és mindenki rejtőzködik és fél ebben az ódon épületben. Szerettem ezt a hangulatot és szinte úgy éreztem az olvasás során, hogy én is ott vagyok a ferde falak között, az árnyas szobákban, ahol a víz és a szél tombolása áttör a falakon.
Számomra tehát a történet erősségei egyértelműen a leíró részek voltak és a váltott szemszögből történő történetmesélés, ami jelen esetben az írógépes megoldással és hirtelen váltásokkal nagyon jól sikerült.
A fordulatok pedig számolatlanul értek az olvasás során, amikor azt hittem, hogy egy szál el van varrva kiderült, hogy távolról sem, maximum még egy hurok keletkezett a történetben. Az író egyszerűen az utolsó pillanatig tudta fokozni a feszültséget és folyamatos meglepetéseket okozott.
A regény pedig ezúttal remek lezárást kapott, a megszokottól merőben eltérőt és szokatlant, egyáltalán nem olyat, mint amit az előzmények alapján vártam volna. Azt is szerettem a történetben, hogy a hangulatokat is manipulatívan tudta változtatni az író, ami nagy hatással volt rám az olvasás során és a végén is.
Lényegében teljesen elégedett vagyok, izgalmas, fordulatokkal és titkokkal teli olvasási élményt kaptam.
Fülszöveg: A karácsonyfa alatt nemcsak az ajándékok hevernek, hanem maga a Mikulás is – holtan.
Mordecai Tremaine nyugdíjas rendőrnyomozó arra készül, hogy a dúsgazdag arisztokrata, Benedict Grame idilli udvarházának előkelő vendégseregletével töltse a szentestét. Az álmos kisváros és a ház is többarasznyi hó alatt várja a karácsonyt. Amikor a vendégsereg elkölti az ünnepi vacsorát, a csillogó karácsonyfadíszek már a fán lógnak. Éjfélkor azonban a vendégek nem csupán a névre szóló ajándékokat találják a fa alatt – hanem egy holttestet is. Az áldozat pedig igencsak hasonlít a Mikulásra… A gyanú árnyéka immár mindenkire rávetül, és Mordecainak kell megakadályoznia, hogy más is halálát lelje a szeretet ünnepén.
2022. karácsonyára jelent meg Francis Duncan, Gyilkosság karácsonyra című regénye. Számomra meglepő volt, hogy az eredeti kiadás éve 1949. volt. Ahogy látható, hozzánk csak nagyon sokára érkezett el ez a krimisorozat, ráadásul úgy, hogy rögtön a 4. résszel indított a kiadó. Gondolom, hogy a General Press Kiadó a karácsonyi téma miatt úgy gondolta, hogy érdemes rögtön a 4., karácsonyi témájú résszel indítania a Mordecai Tremaine-nel történő ismerkedést és megnézni, hogy az olvasók mennyire fogják megszeretni az amatőr nyomozó karakterét.
A megjelenés évszámából már sejteni lehet, hogy nem egy modern krimivel van dolgunk, hanem egy békebeli, inkább Agatha Christie-t idéző nyomozással. A helyszín egy idilli falu, Sherbroome udvarháza, ahol a házigazda, Benedict Grame által meghívott társaság készül együtt karácsonyozni. A meghívottak listáján szerepel többek között Mordecai Tremaine amatőr nyomozó is. Miután összegyűlik a kis társaság elkezdődik az ünnepség és ezzel egyidőben megjelenik a karakterek között a feszültség is. Egészen addig nincs is nagyobb probléma, amíg a Mikulást holtan nem találják a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt. Mordecai Tremaine a kezébe veszi a nyomozást és hathatós segítsége lesz a hivatásos szerveknek, miközben egyre több csontváz hullik ki a szekrényből és egy ékszernek is nyoma vész. A társaságból mindenki gyanús, így Tremaine-nek egyáltalán nincs könnyű dolga miközben kint sűrűn hullik a hó, a kandallóban pedig ropog a tűz és mindenki megpróbája tisztára mosni a saját vagy az egyik vendég nevét.
Az amatőr nyomozó Mordecai Tremaine karaktere nagyon érdekes, mert látszólag nincs hivatalos bűnügyi tapasztalata, hiszen korábban dohányboltosként kereste a kenyerét, de a remek megfigyelőképessége és emberismerete mégis kiemeli őt az átlagos szereplők közül. A nyomozást vezető Cannock felügyelő pedig kapva kap a lehetőségen és bevonja a nyomozásba. Mordecai nagyon szerethető, van benne kellő humor, romantika és agyafúrtság, ami igazán szerethetővé és izgalmassá varázsolja. A nyugodt, de ugyanakkor éber ember jellemvonásai nagyon kellemes összhangba kerültek a karakternél, amitől kellőképpen tiszteletreméltó, de félelmetes is tudott lenni, attól függően ki és honnan nézte. Nagyon tetszett, hogy egyáltalán nem volt erőltetett a nyomozása, hanem logikusan végig haladt a nyomokon és mindig nyitva tartotta a fülét és a szemét így szedegetve fel az apró információmorzsákat.
A mellékszereplők is remekül kirajzolódtak, kedveltem a fiatal szerelmeseket, Denys-t és Roger-t, ahogy Mordecai úgy éni is átéreztem a romantikus kapcsolatuk nehézségeit és szépségét. A másik érdekes karakter a zsémbes tudós, Lorring volt, de a kastély urának, Benedict Grame-nek a természetes tündöklése is igazán izgalmas volt, főleg a karácsonyi témát érintve, de a szürke testvér, Charlotte Gramer is igazán kontrasztos volt. Emellett a többi mellékszereplőnek is jutott a rivaldafényből, jól kidolgozottak voltak, illettek a történetbe.
Az író elrepített minket egy olyan korszakba, amikor a gazdagok még igazán tudtak ünnepelni és meg is voltak ehhez a lehetőségeik, mint a hatalmas vidéki házak, hatalmas karácsonyfákkal és a házhoz tartozó személyzettel, vendégségekkel és ünnepi ételekkel. Egy olyan időszakba kaptunk betekintést, amikor a zsarolás, sikkasztás és kapzsiság az üzleti élet velejárói voltak, de annak ellenére még élt az úri extravagancia eszméje is. A regény leíró részei aprólékosak, látványosak és nagyszabásúak. Néhol kicsit terjengősnek és túl régimódinak éreztem ezeket a részeket, de ettől függetlenül nagyon élveztem a regény atmoszféráját, az ünnepi leírásokat és a falut, amit vastagon borított a hó és igazi meseországgá változott.
A nyomozati szálat mindenképpen szeretném kiemelni, mert valóban vetekedett egy Agatha Christie regénnyel. A történet végéig lehetett találgatni, hogy ki gyilkolt, mivel nagyon jól elrejtette az író a nyomokat, élvezetes volt Mordecai Tremaine-nel együtt nyomozni és vizsgálódni az ódon házban.
Szívből ajánlom karácsonyi olvasmánynak ezt a csavaros, hangulatos és izgalmas detektívregényt, ami megragadta a karácsony hangulatát egy izgalmas nyomozással megtámogatva.
"Ám az ember alkotta tervekről - akármilyen ördögien zseniálisak is - sosem lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy a gyakorlati megvalósításuk pontról pontra követni fogja az aprólékosan kigondolt elméletet. Valahol a kiszámíthatatlan, előreláthatatlan út mentén ugyanis lesben áll egy nem várt, ismeretlen tényező."
"Délre a felhők ólomszürke vértezetbe öltöztették az eget, a koár tájon pedig csupasz ágú fák nyogtek a jeges szél alatt. Tremaine egyre mélyebbre hatolt a szürke fény és a hideg levegő világába, ahol borzalmas dolgok történhetnek."
"Ahogy közelebb ért a fenyegető, régi házhoz meg a magas, függőlegesen osztott ablakaihoz, tudatában volt annak a homályos, de nagyon is erőteljes és zavaró érzésnek, hogy a sorsa megpecsételődött, az előtte álló hatalmas épületben pedig sötétség és borzalmak várnak rá."
Otto Penzler gyűjteménye valóban izgalmas krimiket rejt, amelyek kapcsolódnak a karácsony témaköréhez, a hideghez. Olyan nevek szerepelnek a gyűjteményben, mint az elmaradhatatlan Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle, Ed McBain, Edgar Wallace, Isaac Asimov és még sokan, a műfaj legjobbjai közül. Számomra nagyon sok újdonságot is hozott ez a gyűjtemény, Fergus Hume, Marjorie Bowen, Stanley Ellin, Doug Allyn és még sokan mások felkeltették az érdeklődésemet és biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni tőlük.
A 25 novella, mint egy nagy bon-bon válogatás, nagyon sok izgalmas és rejtélyes történetet fog találni az olvasó, aki könnyedén elmerülhet ebben a karácsonyi gyűjteményben. Nem kevesebb, mint 536 oldalon keresztül izgulhatunk, borzonghatunk és nyomozhatunk. Ráadásul nagyon sok olyan novella kapott helyet, amelyek kevésbé ismertek, de mindenképpen a gyűjteményben van a helyük. Az pedig csak hab a tortán, hogy az egyes novellák előtt a szerzőket is megismerhetjük egy rövid bevezető által.
Annyira hangulatos ez a könyv, a maga egyedülálló kivitelezésével, gyönyörű hófehér lapjaival, hogy az ünnepi olvasás biztos vagyok benne, hogy igazán különleges élmény lesz általa.
Nagyon nagy szeretettel ajánlom ezt a novellagyűjteményt a rejtélyekekért rajongó szeretteinknek. Merem állítani, hogy örök darab lesz a megajándékozott könyvespolcán.
Minőségi kemény kötés
Nagy formátum: 22 x 26 cm
Magasabb grammszámú luxuspapír 120 g/m2
536 oldal
Tartalomjegyzék
Agatha Christie – Karácsonyi tragédia
Sir Arthur Conan Doyle – A kék karbunkulus
Gillian Linscott – Botrány télen
Mary Roberts Rinehart – A komornyik szentestéje
Joseph Shearing – A kínai alma
Ed McBain – Csöndben álmodott a ház
Thomas Hardy – Förgeteg a szekrényben
Ellery Queen – A dauphin babája
Will Scott – A karácsonyi vonat
Edgar Wallace – A dzsigoló
Marjorie Bowen – Tejes tea
Peter Lovesey – A puding próbája
Stanley Ellin – Végzetes karácsony
Doug Allyn – Előre hozott karácsony
Isaac Asimov – Karácsony tizenharmadik napja
Rex Stout – Karácsonyi parti
Ron Goulart – A tizennegyedik Mikulás
Dick Lochte – Mad Dog
Sara Paretsky – Pötyipó
Max Allan Collins – Koszorú Marley-nek
Robert Louis Stevenson – Markheim
Joseph Commings – Szerenád a gyilkosnak
Susan Moody – Hús a húsomból, vér a véremből
Peter Lovesey – Jelenés a Royal Crescenten
Fergus Hume – A kísértet ujja
A kötet elérhető: Familium