L.M. Chilton: Jobbra húzva

Fülszöveg: Fordulatos, ​gyors tempójú és fergetegesen sötét humorú modern krimi, mely az online ismerkedés félelmetes és rejtélyes világában játszódik.

Gwen Turner úgy elszúrta az életét, hogy nehéz rá szavakat találni. Szakított élete férfijával, ráadásul olyan mondvacsinált okokra hivatkozva, melyekkel utólag szégyell szembenézni. Otthagyta jövedelmező állását, hogy nyisson egy kávézót, ami csak nyeli a pénzt. És mindennek a tetejébe a legjobb barátnője épp házasodni készül, végleg magára hagyva őt a szinglik világában.

Az olcsó borokkal és még olcsóbb valóságshow-k nézésével töltött esték egyikén Gwen úgy dönt, hogy kipróbál egy randiapplikációt. A városban azonban kevés már a házasságra alkalmas férfi, így egyik pocsék randi követi másikat. Aztán, amikor már a vezető hírekben is beszámolnak az utóbbi időkben váratlanul megnövekedett gyilkosságokról, Gwen szörnyű felfedezést tesz: az áldozatok rendre azon férfiak közül kerülnek ki, akikkel nemrég randizott.

A rendőrség szemében ő lesz a fő gyanúsított, így nem marad más választása, mint hogy felkeresse volt randipartnereit (azokat is, akik csúnyán lekoptatták), és leleplezze a gyilkost, mielőtt késő lenne.

 Egy izgalmas, roppant szellemes és romantikus debütáló regény L.M. Chilton-tól. Számomra az idei nyár első emlékezetes olvasmánya lett. A zsáner megfoghatatlan, de ez adja az egyik érdekességét a történetnek.

Az író – igen, nem női szerző írta! – meglepően jó beleélőképességgel rendelkezik, hiszen egy női karaktert állított a történet középpontjába, így Gwen szemszögéből követhetjük végig ezt a kicsit abszurd, társkereséssel egybekötött nyomozást. Nem kíméli a nevető izmainkat az író, de közben kicsit borzonghatunk is, mindezt pont megfelelő arányban adagolva.

A cselekmény központi eleme az online randizás, amikor könnyedén mondhatsz igent vagy nemet egy-egy, a közeledben, szintén az applikációra csatlakozó jelöltre. Vajon mi történik akkor, ha a randipartnered gyilkosság áldozata lesz, miközben éppen nem vagy top formában, ami persze csak a kezdet? A szálak Gwen körül piszkosul összegabalyodnak, ahonnan nehéz lesz kidumálnia magát, még akkor is, ha kicsit angolos humorral megáldott, leleményes és bátor a hölgyemény.

Egyszerűen az elejétől a végéig lekötött ez a történet, imádtam a karaktereket, egyszerűen mindenki szimpatikus, de ugyanakkor gyanús is volt. Ez a kettősség pedig igazán jót tett a történetnek, egészen sokáig nem is tudtam ki lesz gyilkos, mindig elbizonytalanodtam, tévútra kerültem. A vége felé azonban a több felállított teóriám közül az első beigazolódott, nem hiába szocializálódtam Agatha Christie krimijein.

Igazán 21. századi életérzés és történetszövés jellemzi a regényt, ami szerintem olyan zseniálisan ötvözi a zsánereket, hogy a romantika, a nyomozás és a humor kedvelői egyaránt jól fognak szórakozni az olvasás során.

Nagyon jó szívvel ajánlom a könyvet idén nyárra.  A borító pedig szintén igazán fotógén, így arra buzdítalak Titeket, hogy osszátok meg Ti is az olvasásról készült képeiteket és ajánlóitokat. 

A könyvet köszönöm szépen Agave Kiadó!

Colleen Cambridge: Gyilkosság Mallowan Hallban (Phyllida Bright 1. )

Fülszöveg: A ​festői szépségű angliai Devonban található Mallowan Hall egyike az angol vidéket pettyező udvarházaknak. Ám ez a rezidencia más, mint a többi, mivel falai között él a neves régész, Max Mallowan – és még nevesebb felesége, Agatha Christie.

Házvezetőnőként Phyllida Bright felel az udvarház lakóinak kényelméért, és azért, hogy a krimi nagyasszonya zavartalan körülmények között írhassa meg legújabb bűnügyi történetét. Phyllida maga is lelkes krimiolvasó, Hercule Poirot hűséges rajongója. Hiába találkozott azonban papíron számtalan agyafúrt gyilkossággal, és hiába vesézte ki a legkülönbözőbb gyilkossági módokat munkaadójával, a könyvtárszobába padlóján heverő, nagyon is valódi holttest így is váratlanul éri.
Phyllidának így nemcsak a hétvégi partira érkezett vendégsereggel kell megküzdenie, hanem a szenzációs haláleset nyomán a vidéket ellepő újságírókkal, no meg a gyilkossal, aki nemsokára újra lecsap. A józan és gyakorlatias házvezetőnő azonban nem futamodik meg a kihívások elől. Úgy dönt, irodalmi hőse, monsieur Poirot példáját követve a gyilkos nyomába ered. Már csak egy dologra kell figyelnie: azelőtt fejtse meg a bűntényeket, mielőtt külön bejáratú krimije a halálával váratlan véget érne…
Colleen Cambridge szellemes, elbűvölő történelmi krimije tökéletes olvasmány Agatha Christie és a Downton Abbey rajongóinak – illetve mindenkinek, aki egy régi vágású bűnügyi történetre vágyik.

 Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.Az 1930-as években járunk, Agatha Christie és akkori férje Max Mallowan vidéki otthonában. A főszereplő ezúttal Phyllida Bright a család nyugodt, karakán és eszes házvezetőnője, aki nem éppen a tipikus házvezetőnők megtestesítője, bár kétségkívül magán hordozza minden pozitív tulajdonságukat. A haja lángol, amit Mr Dobble, a komornyik a regény során többször is sérelmez, és természetesen picit talán irigyli is a házvezetőnő furfangos észjárását és talpraesettségét. Remek párost alkotnak ők ketten, ami a háztartás vezetését illeti.

Phyllida éppen a házban zajló vendégségre összpontosít, amikor megtalálja az előző este érkezett váratlan vendégük holttestét a könyvtárban. Talán mondhatnánk, hogy tipikus Christie féle fordulat, de valójában nem, mert teljesen más mederben zajlik a nyomozás, mint azt elsőre gondolnánk.

Phyllida tehát nyomozásba kezd, amihez kellő inspirációt merít barátnője és egyben főnöke híres detektívjének karakteréből, aki nem más, mint Hercule Poirot. Igazán mulatságos volt ez a szituáció, tudva, hogy Agatha is ott van a háttérben, akivel azért itt-ott megvitatta a nyomozás részleteit.

Számomra egyetlen pici csalódás az volt, hogy a híres írónő nem került a cselekmények középpontjában, hanem mindvégig megmaradt tipikus mellékszereplőnek. Phyllida-val ápolt barátsága pedig számomra üde színfoltot jelentett a történetben.

Phyllida amellett, hogy ügyesen viszi a háztartást, közben furfangosan nyomoz a tettes után is, de egyértelműen titkokat is rejteget, ami a korát és a nyomozáshoz szükséges készségekkel kapcsolatos előéletét illeti. Egy újabb gyilkosság pedig tovább inspirálja, hogy még furfangosabb módszerekhez folyamodjon a nyomozás során, amihez nem várt segítséget is kap, feltűnik a színen egy mogorva sofőr és egy sármos orvos.

Összességében nagyon szerettem azt, ahogy bemutatásra került a vidéki háztartás és annak alkalmazottai és az a hierarchia, amiben élték a mindennapjaikat.

A nyomozás nem hasonlítható egy Christie regényhez, de mindenképpen izgalmas és nehezen kibogozható. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy az írónő viszonylag későn kezdi csepegtetni a releváns információkat.

Tetszett a könnyed írásmód és a korszakra jellemző atmoszféra megteremtése, egy kellemes cozy mystery. A karakterek sokrétűek, kidolgozottak és karizmatikusak voltak.

Aki egy szórakoztató, könnyed, okos, az 1930-as évekbe játszódó könyvet keres az nem fog csalódni.

Ami pedig a legjobb, hogy annyi, de annyi potenciál és elvarratlan szál maradt ebben a történetben, hogy izgatottan várom a folytatást.

Beth Moran: Let it snow - Szerelem karácsonyra

 Tudom, hogy karácsonyig még több, mint egy hónap van, de az ajándékok beszerzését nem árt időben elkezdeni. Az elkövetkező időszakban csupa olyan karácsonyi ajándéknak is tökéletes olvasmányt és ajándékötletet fogok hozni, amiknek én  magam is nagyon örülnék és a családnak, barátoknak is bátran ajándékoznám a fa alatt.

 Bea Armstrong a helyi csatorna szomszéd lányos stílusával, mint időjós szerezte meg a hírnevét. Persze az ő munkája sem fenékig tejfel, mert mindenhol vannak irigyek, így úgy néz ki, hogy új állás után kell néznie. A karácsonyt a családjával készül tölteni a Charis House-ba, a sherwood-i erőd közepén, ami nem ígérkezik Bea számára túl pihentetőnek, sőt egy igen komoly családi dráma közepében találja magát. Annak sem igazán örül, hogy Henry Fairfax, a szomszéd srác, akivel nem éppen felhőtlen a barátságuk, szintén ott lesz. Ám egy váratlan telefon után egy autóban találja magát Henry-vel, miközben Skóciába tartanak. A Skóciában töltött két nap alatt rájön, hogy mindenki változik és ő egy lehetetlen érzelmi helyzetben találja magát, miközben a családi szálak is tovább bonyolódnak.

 

Nagyon szerettem ezt a bohókás, családias, romantikus és természetesen nagyon karácsonyi történetet. Megvolt benne mindaz, ami igazán szerethetővé tette a történetet: család, barátok, rivalizálás, titkok és esély az újrakezdésre, a megbékélésre és az értékek megőrzésére, természetesen az elmaradhatatlan karácsonyi ünnepséggel megkomponálva. Beát nem lehetett nem szeretni, egy olyan fiatal nő, aki még hisz az őszinteségben, gondoskodó, vidám és szerethető, amolyan lány a szomszédból. Az írónő nagyon jól hozta a karaktert, igazán bájossá tudta varázsolni. Henry-t is megkedveltem, aki kitartó és szórakoztató is egyben, sőt a problémákat is remekül kezeli. Emellett Adam-et is pont telitalálatnak éreztem ebben a történetben a maga ösztönösségével, Bea szülei pedig igazi érző szív a kemény kéreg alatt típusok voltak. Egyszóval szinte az összes karakterben volt valami olyan érzelmesség, ami miatt jól belesimultak a történetbe. Joy nagyi a maga éleslátásával és titkaival, néha esendőségével pedig olyan volt, mint bármelyikünk nagyszülője, akinek mindig van egy jó szava mindenkihez.

Nagy kedvencem volt a skóciai kaland, ami tele volt humorral és romantikával, miközben egy fura milliárdos kastélyában folyt a harc az időjósok által áhított állásért. Nem is tudom, hogy ezek után merjek-e majd manókat kitenni karácsonyi dekorációnak (haha). Imádtam, hogy mindenütt hó és még több hó, ami itthonról már nagyon hiányzik, így picit úgy éreztem magam olvasás közben mintha én magam is a ropogós hóban lépkednék.

A romantika és a szeretet egy méltó kibontakozása ez a regény. A maga egyszerű történetvezetése mellett a karakterek hozzáadnak annyit az eseményekhez, hogy úgy érezzük, a szívünkig hatolnak a történések.  Beth Moran olyan írói stílussal, leírásokkal, érzelmekkel és vidámsággal meséli el ezt a történetet, hogy ünnepi hangulatba kerülünk és szívünk szerint mi is ott lennénk a kis családdal és a gyerekekkel a sherwood-i erődben.

Szívből ajánlom ezt a gyönyörű, élfestett könyvet a karácsonyi napokra, amikor kint hideg van, de a szívünket felmelegíti a szeretet és jut időnk egy karácsonyi kalandra.

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak! 

• 130 x 205 mm, puhatáblás, éldekorált
• 384 oldal
• ISBN 978-963-636-119-8
• Ár: 4053 Ft

Elly Griffiths: A Janus-kő

Fülszöveg: Norwichban ​egy gyerek csontjait találják meg a munkások egy lebontásra ítélt nagy, régi ház ajtónyílása alatt, és a maradványok vizsgálatára Ruth Galloway régészt kérik fel, aki a legutóbbi ilyen eseténél majdnem maga is áldozattá vált. Vajon római kori rituális áldozatról van szó, vagy a gyilkos még közöttünk járhat?

Ruth és Harry Nelson nyomozó ezt szeretné kideríteni – mihamarabb. Amikor rájönnek, hogy a ház egykor gyermekotthon volt, felkutatják azt a katolikus papot, aki vezette annak idején. Hennessey atyától megtudják, hogy negyven évvel azelőtt két gyermek tűnt el az otthonból – egy fiú és egy lány. Soha nem találták meg őket. Miután a szénizotópos kormeghatározás kimutatja, hogy a gyermek csontjai régebbiek, mint az otthon, és abból a korszakból származnak, amikor a ház magántulajdonban állt, Ruth egyre mélyebbre merül az ügybe. Ahogy a tavasz nyárba fordul, világossá válik, hogy valaki elszántan próbálja megállítani a nyomozását azzal, hogy halálra ijeszti őt és születendő gyermekét.

A Janus-kő lebilincselő folytatása a szerző Átkelők (The Crossing Places) című thrillerének.

Alig vártam, hogy újra Dr. Ruth Galloway-jel és Nelson nyomozóval nyomozhassak ősi szimbólumok és rejtett titkok után. Az első rész levett a lábamról, így nagy reményekkel álltam neki a második  résznek, ami a Kossuth Kiadó jóvoltából érkezett hozzám a megjelenéssel egyidőben. 

Ruth-t ezúttal sem kerüli el a régmúltból érkező kiáltás. Egy kisgyermek csontvázát találják meg egy építkezésen, egészen pontosan az ajtó alá temetve, de a koponyát valahol máshol rejtették el. A korábban árvaházként üzemelő épület titkainak nyomába erednek és felkutatják azokat, köztük Henessy atyát, akik akkoriban dolgoztak az árvaházban, amikor két gyermek rejtélyes módon eltűnt. Az ügy viszont egyre szövevényesebbé válik, amikor a múlt és a jelen történései egyre jobban kezdenek összekeveredni. A csontvázak a múltba mutatnak, míg valaki a jelenben Ruth életére tör, miközben a történet egyre rejtélyesebbé és baljósabbá válik. 

Egyszerűen imádom ezt a sorozatot. A karakterek már az első részben is ígéretesek voltak, sok információt megtudtunk a személyiségük és az életük vonatkozásában, most mindez még jobban kibontakozik. Ruth egy váratlan élethelyzetben találja magát és amellett, hogy a magánéleti nehézségeivel is meg kell küzdenie még a nyomozás is a nyakába szakad egy ismeretlennel megfűszerezve, aki az életére tör. Mindezt Ruth profin kezeli, akárcsak a régészeti munkáját. Ennél a karakternél semmi olyat nem éreztem, hogy rá kelljen kiabálnom gondolatban, mert egyszerűen  logikus és bátor női karakter, aki független és minden szempontból törekszik a jóra. Az, hogy egy teljesen hétköznapi kinézetű női karakter, aki tökéletesen elfogadja magát adott számára egy pozitív kisugárzást, amitől én is sokkal jobban tudtam azonosulni vele. Nagyon megkedveltem, akárcsak Nelson-t, bár neki azért vannak hibái, de az ő észjárása és hozzáállása is abszolút illik a történethez. A mellékszereplők pedig izgalmasak, karakteresek és tökéletesen illenek a történetbe, akár a jó, akár a rossz oldalt képviselik. A mellékszereplők közül Cathbad, a druida az, aki a legjobban lenyűgözött, azt kell mondanom, hogy a furcsasága ellenére nagyon is érdekes karakter, imádtam ahogy a vörös lebernyegében mindig felbukkan és feldobja a történetet. Meg kell hagyni, hogy az írónőnek nagy erőssége a karakterábrázolás, amiben a regény sikere is rejlik. Ebben a részben nem egy érzékeny témát is feszeget az írónő, de azt is kellő érzékenységgel, ízléssel és megfontoltsággal teszi. 

A helyszínválasztás ezúttal is levett a lábamról, a szikes láp, az ásatások, a mitológiai utalások, a történelmi háttér és általánosságban az egész atmoszféra tökéletesen illik a krimiszálhoz. Egyszerűen folyamatos borzongással töltött el, amikor Ruth elszigetelt helyen álló kis lakásához ér a leírás, nagyon jól helyezi el az írónő a történet egyes részeit a helyszínek tekintetében. Folyamatos feszültséget tud kelteni a leírásaival, az olvasó számára izgalmas leírásokkal, amit remek legendákkal egészít ki. 

Ebben az esetben a fejezetek előtt a gonosz misztikus és enyhén gótikus elemekkel átszőtt, rövid monológjait olvashatjuk, amik igazán felborzolják az olvasó idegeit és remek felhangot adnak a következő fejezethez. Az egész történetben nagyon élvezetes volt olvasni a történelmi és mitikus idézeteket is. A kutatómunka ebben a regényben is nagyon érezhető volt, ami számomra mindig egy pozitív érzést generál és pluszt ad az olvasási élményhez. 

A krimi része szerintem teljesen rendben volt, nagyon szeretem az ehhez hasonló régmúltba visszanyúló rejtélyeket, miközben a jelenben is történik valami izgalmas a szereplők körül. A regény lezárása is az én ízlésemre volt szabva, nem éreztem azt, hogy máshogy kellett volna történni a dolgoknak (megjegyzem ez nálam azért elég ritkán fordul elő). Egyszerűen nem fényezni szeretném a történetet, hanem jó szívvel ajánlani, hogy a krimi rajongói egy újabb remek olvasási élménnyel gazdagodhassanak. 

Annak pedig szívből örülök, hogy a magyar kiadás borítója jól illik a történethez és sokkal hatásosabbra sikerült, mint az eredeti kiadás borítója. 

Eredeti borító: 

Egy legendákkal átszőtt történet, ami visszanyúlik a régmúltba miközben a jelenben is izzik a levegő a szereplők körül. Számomra ilyen egy tökéletes életszagú krimi, kikapcsol, gondolkodásra ösztönöz. Az olvasás során érzem, hogy a szereplők teljesen a mai világból kiragadott izgalmas karakterek, akikkel könnyű azonosulni. Szeretem amikor egy történet a szórakozás mellett valamilyen értéket is közvetít, ez a regény pedig pont ilyen, erős emberi érzelmeket mutat be, miközben a rejtélyes gyilkosságok kerülnek a középpontba. Szívből ajánlom a műfaj kedvelőinek, személy szerint már alig várom, hogy a harmadik részt is a kezembe foghassam. Ha helyesek az információim már megjelent a 15.! Dr. Ruth Galloway rész is, sőt a 15,5. kiegészítő rész is elérhető már, ami számomra azt mutatja, hogy külföldön is nagy sikernek örvend ez a sorozat. 

Catherine Bell: Jane Austen és a szavak művészete

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Papkisasszony, írónő, kivételes tehetség

Steventon, Anglia, 1795

Jane, az életvidám papkisasszony csupán egy dologra vágyik: az írásra. Tintafoltos kézzel virrasztja át az éjszakákat, hogy beléphessen hősnői birodalmába. A nővérét, Casst azonban eljegyezték, és Jane gyanítja, hogy az édesanyjuk az ő jövőjével kapcsolatban is hasonló terveket dédelget. Jane közömbös a helybéli fiatalemberek iránt, akik jó esetben épp csak tűrhető táncpartnerei a helyi bálokon – mindaddig, amíg fel nem bukkan a színen egy művelt, ír fiatalember, Tom Lefroy.

Míg Jane szívének újra és újra csalódnia kell, a paplány fáradhatatlanul küzd leghőbb álmáért: az egyik regénye kiadásáért. 

A Kossuth Kiadó kínálatából érkezett hozzám ez, a szívemhez oly közel álló témát feldolgozó regény Cahterine Bell-től. 

Jane Austen és a korszak, amelyet megjelenített a regényeiben mindig is nagyon közel álltak hozzám, mondhatnám vonzott, mint a mágnes.  Ezért is örültem, hogy az írónő Austen regényes életét helyezte a történet középpontjába. 

A történet Austen és az írás kapcsolatát jeleníti meg, a regény kiadásáért vívott küzdelmet, tipródásokat, de természetesen a család és a szerelem is megjelennek, hiszen Austen és a szerelem összeforrtak az évszázadok során, de a rá jellemző humor is megjelenik az írói kellékek között. Elrepülhetünk 1795-be, Steventon-ba, ahol Jane élt és alkotott.

Jelen életrajzi regényében az írónő érdekesen keltette életre Jane Austent, a Nőt, aki a világirodalom egyik kiemelkedő írója és korának vitathatatlanul érdekes, korszakán szellemiségével túlmutató karaktere volt. A regény az életrajzi adatokat kiválóan tükrözi, de olvasmányos, élvezhető, feldolgozható formában. Sajnos néha azt tapasztaltam, hogy indokolatlan időbeni ugrások követik egymást, ami miatt néha kizökkentem az olvasásélményből is. 

A regényből kiválóan megismerhetjük Austen azon gondolatait, amelyek az íráshoz, a családjához és a szerelemhez fűzték őt. Itt meg kell említeni, hogy nagyon kevés írásos emlék maradt meg Austen levelezéséből, ezért elkerülhetetlen az írói fantázia bevonása, de elismerem, hogy ebben az esetben jól sikerült megoldani Bell-nek a jellemábrázolásokat és a leíró részeket is. A korhű leírások és nyelvezet mellett a regény atmoszférája is említésre méltó, mindezt nagyra becsültem az olvasás során. Mindvégig olyan érzésem volt, mintha Jane a saját regényeinek egyikébe csöppent volna, csak ezúttal ő volt a főszereplő. Erre az érzésre csak ráerősítettek az írónő regényeiből vett idézetek.

Egyértelműen megállapítható, hogy igazán eseménydús életút állt Jane mögött, határtalan érzelmekkel, veszteségekkel, nélkülözéssel, de mindemellett sok baráttal és megélt boldogsággal.

Véleményem szerint ez a regény egy nagyon izgalmas időutazás a rajongók és a romantikus regények kedvelői számára egyaránt.

Szeretettel ajánlom elolvasásra, mert kellemes stílusban és történelmi eseményekkel megtámogatott regényről van szó. A borító pedig ezúttal is csodás, nagyon szépen illeszkedik a kiadó különleges sorsokat bemutató regényeinek tematikájába.

A könyvet köszönöm szépen a kiadónak! 

Natalie Jenner: A Jane Austen társaság

Fülszöveg:  A ​szeretet, a szerelem, a társadalmi rang és a pletyka olyan összetett tánca ez a regény, melyre még Jane Austen is büszke lenne.”

– BookBub

Közvetlenül a második világháború után az eldugott angol falucskában egy hasonló érdeklődésű emberekből álló, szokatlan társaság szerveződik, hogy valami egészen rendkívülit hozzanak létre.

Mintegy száz évvel korábban a kis angol falu, Chawton volt Jane Austen, Anglia egyik legnagyszerűbb írójának utolsó otthona. A nagy házban most távoli leszármazottak élnek, a régi birtok pedig hanyatlásnak indult. Ám a szerző és a regényei iránti lelkesedés tovább él a faluban; buzgó rajongói – a helyi doktor, a gyászoló özvegy, a birtok jogtanácsosa, a fiatal szobalány, a magányos gazda és Jane egy távoli rokona, kiegészülve egy műkereskedővel és a híres hollywoodi filmsztárral –, megalakítják a Jane Austen Társaságot, hogy megőrizzék az írónő szellemi örökségét, és népszerűsítsék a műveit. Egy haláleset miatt azonban a birtok és vele együtt Austen öröksége, így a társaság küldetése is veszélybe kerül, ám a társaság ekkorra már jóval több ennél. Miközben a tagok életét számtalan tragédia árnyékolja be, és a háború okozta veszteségekkel is szembe kell nézniük, az átélt traumák feldolgozásában éppúgy segítik egymást, ahogyan Austen történetei segítették őket egész életükben.

„Aki gyógyírt keres jelen világunk káoszára, jóleső nyugalomra lel a társaság tagjai között, akiknek az élete talán egyszerűnek tűnik, ám a lelküknek szüksége van arra a balzsamra, melynek Jane Austen a szakértője volt.” – The Washington Post

„Zseniálisan megírt történet, mely elképesztően izgalmasan fűzi egybe nyolc ember életét. Varázslatos, megnyugtató utazás a múltba.”

– Barbara Delinsky, New York Times-bestsellerszerző

„Elbűvölő elbeszélés. A szerző magával ragadó karakterépítése párosul Austen karaktereink elemzésével, mely betekintést nyújt a titokba, miként jelentek meg Austen életének mozzanatai a saját könyveiben.”

– Publishers Weekly

„A Jane Austen Társaság keserédes mese az irodalom erejéről és Jane Austen regényeinek szeretetéről, mely gyógyítja és felemeli a lelket.”

– Marie Benedict New York Times-bestsellerszerző

A szerzőről:

Natalie Jenner Angliában született, Kanadában nőtt fel, és a Torontói Egyetemen tanult, ahol először angol irodalomból, majd jogból diplomázott. Évtizedeken át dolgozott a jog világában, emellett megnyitotta saját független, Archetype Books nevű könyvesboltját Oakville-ben, ahol családjával és két mentett kutyájával él. Mindig is hatalmas rajongója volt Jane Austennek.

A világon sokan ismerik és elismerik Jane Austen munkásságát, ezért talán nem vagyok egyedül azzal, hogy szeretném a lehető legtöbb oldalról megismerni az írónő életét. Ilyenkor pedig az sem olyan fontos számomra, hogy esetleg egy történelmi tényeken alapuló, de mégis fiktív írásról van szó. A lehetőség mindig ott van ilyenkor is, hogy az írásaival kapcsolatos friss meglátásokra és eddig általam nem ismert életrajzi részletekre bukkanhatok. Austen erőssége egyértelműen a karaktereiben és az éles nyelvezettel megírt párbeszédeiben rejlett, amit szerintem azóta sem sikerült senkinek leutánozni. Ezáltal most sem ért csalódás, hogy bár a regény stílusa tetszett, viszont a párbeszédek nem adták vissza a nagy előd tehetségét, de ettől függetlenül ezt nem éreztem zavarónak. Nagy reményekkel telve kezdtem hát bele az olvasásba. Az egyértelműen gyanítható volt a cím alapján, hogy a regény erősen kötődik majd Austen-hez és nem is kellett csalódnom.

A történet Chawton-ba repít minket, oda ahol Jane Austen 1809-től életének utolsó 8 évét töltötte. Ez számomra elég is volt ahhoz, hogy a regény már a megjelenésének környékén felkeltse a figyelmemet, pedig a könyv írójáról, Natalie Jenner-ről semmit sem tudtam, se a stílusáról, sem pedig arról, hogy milyen kutatómunka előzi meg általában egy-egy regényének megírását.

Ahogy ismeretes Austen leveleinek nagy részét a családja megsemmisítette, mert úgy gondolták, hogy meg kell őrizniük Austen imázsát. Természetesen ez a tény is jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy a történetbe egy kis fikciós csavar is kerüljön, ezáltal az olvasót elgondolkodtassa, hogy vajon milyen titkokat rejthettek azok a bizonyos levelek.

A cselekmény a 2. világháborút követő időszakban játszódik, végig érezni lehet, hogy mennyire gondterhelt még az atmoszféra, amely csak nagyon lassan oldódik fel párhuzamot vonva a szereplők életútjával.

A fő motívum, ami végigkíséri a történtet, az a kétezer könyv, melyek egészen az 1700-as évekig datálhatók, és sokukat kifejezetten a család számára kötötték bőrbe, a borítókra pedig rányomták a Knight család pecsétjét, ezáltal kapcsolatba hozva őket az Austen családdal, Jane-nel, a fivérével, Edward-dal és nővérével, Cassandra-val.

A regény annak ellenére nagyon szépen összeállt, hogy eleinte nagyon lassan indult be. A szereplők külön-külön kerültek bemutatásra, sőt az időben is ugrált az írónő, mindez picit belassította a történet kibontakozását. Egy ponton viszont a nyolc karakter összekapcsolódott egy közös cél érdekében és így olvasmányossá vált a regény, a karakterük fejlődésnek indult. Ez a cél pedig nem volt más, mint Austen örökségének megmentése, miközben a birtokért és az örökségért több irányból is harc indul.

A szereplők kitalált karakterek, de az általuk olvasott művek, austen-i utalások mind valós történelmi tényeken alapszanak, sőt a helyszínek is a mai napi felkereshetők, ez számomra nagyon pozitív volt, ezáltal tudtam szeretni a cselekményt is.

Tetszett, hogy a karakterek között jól működött a kémia és összességében a romantikus szállal és az austeni történettel is elégedett voltam, még annak ellenére is, hogy nem tudtam meg sok újdonságot az írónő életéről, de a fikciós rész vitt magával.

A karakterek egyáltalán nem voltak unalmasak, mert mindannyian eltérő családi háttérrel, anyagi helyzettel és foglalkozással rendelkeztek, szerintem ez megadta azt az érzést, hogy nagyon színesek és érdekesek a szereplők. Volt köztük orvos, tanár, hollywood-i sztár, tinédzser, farmer, tanár, örökös és kurátor is. Ezáltal nekem nagyon sokoldalúnak tűnt a történet és annak ellenére, hogy az írónő szép lassan haladt a cselekménnyel, a szereplők bemutatásával a lezárás felé, most mégsem éreztem azt, hogy untam volna magamat olvasás közben.

Sőt egy kis meglepetésként ható, de nagyon szépen a történetbe simuló LMBTQ szál is megjelenik.

Nagyon szeretem, amikor egy író ilyen szépen keveri a valóságot a fikcióval. Egy keserédes történet bontakozik ki az olvasó szeme előtt, a karakterek mindegyike cipel ugyan valamilyen terhet, mégis az élet felülírja a szabályokat és találnak egy olyan kapcsolódási pontot, amivel mindannyian kicsit ki tudnak lépni a sors által rájuk rótt szerepükből. Szövetkeznek a történelem egy darabjának megmentésére, megalapítják a Jane Austen Társaságot.

A könyv sok olyan utalást és fiktív történést is tartalmazott, amely által Jane Austen művei és az általa képviselt, sokak által becsült irodalom közelebb kerül hozzánk, olvasókhoz. Örülök, hogy Ismét egy kedvemre való történetet olvashattam, amelyben Jane Austen öröksége került a középpontba. Emellett mindvégig érezni lehetett azt, ahogy az írónő nagy szeretettel próbálja átadni Austen szellemiségét.

A regényt pedig szívből ajánlom azoknak is, akik nem Austen rajongói, mert nem szükséges az életrajzának vagy a regényeinek az előismerete ehhez az üdítő nyári olvasmányélményhez.

 Idézetek:

-   

 "    Az idős férfiak korlátoltságáról.

-        Knightley nem olyan idős.

-        Ahhoz elég idős, hogy több esze legyen – mondta dr. Gray."

 

-        A ház, amelyet keres, ott van hátul – mondta -, éppen a templomon túl. A Nagy Háznak hívják. Ott lakik a Knight család. Miss Austen édesanyjának és nővéreinek sírja pedig pont itt van…. látja, miss, itt, a templom fala mellett? 

A nő arca hálásan ragyogott fel az információ hallatán, örült, hogy a férfi lassan belemelegszik a beszélgetésbe. 

 

2 krimiről röviden - Jessica Fellowes: Gyilkosság a vonaton (Mitfordi rejtélyek 1.), M.C. Beaton: Agatha Raisin és a rossz lóra tett feleség

Idén is viszonylag szépen haladok az olvasásokkal, annak ellenére, hogy közben szakdolgozat, államvizsga és beadandók hada vár rám. 

Ahogy nézegettem a Moly-on az olvasmánylistámat idén a krimi, thriller viszi eddig a vezérvonalat. Mondjuk annyira ez nem lepett meg, hiszen egyik kedvenc műfajomról van szó, ez az, ami a legjobban kikapcsol.

Úgy gondoltam, hogy most 2 krimit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, egyszerűen, röviden.

F Ü L S Z Ö V E G

1919, ​Anglia. A veszélyes, kiszámíthatatlan nagybátyjával és magát agyondolgozó anyjával együtt nyomorban élő Lousia Cannon szebb életről álmodik, lehetőség szerint minél messzebb Londontól. A fiatal lány számára a megváltást jelenti az Oxfordshire gyönyörű vidékén található Mitford házban kínálkozó munkalehetőség, ahol a Mitford nővérek mellé keresnek szolgálót. Lousia Cannon egyszerre lesz a hat lány dajkája, gardedámja és a legidősebb nővér, a 16 éves, éles eszű és éles nyelvű Nancy bizalmasa.

A környéket eközben egy hátborzongató rejtély tartja lázban: a legendás ápolónő, Florence Nightingale keresztlányát, Florence Nightingale Shore-t fényes nappal gyilkolják meg egy vonaton. A szövevényes ügybe Louisa és Nancy is belekeveredik, de mit tehet két fiatal lány egy olyan gyilkossal szemben, aki bármire képes, hogy elkerülje a lelepleződést?

Jessica Fellowes megtörtént eseményeken alapuló regénye egyszerre idézi meg Agatha Christie klasszikus bűnügyi történeteit és a Downton Abbey hangulatát. A Mitfordi rejtélyek az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi sikert arató brit krimisorozata.

V É L E M É N Y E M 

 A Mitfordi rejtélyek 1. részét már korábban feltettem az elolvasandó könyvek listájára, így nagyon boldog voltam, amikor magyarul is megjelent, rögtön le is csaptam rá. A borítójának ritka kellemes színkombinációja is megfogott, az ábrázolt jelenet nem annyira, de ez nem is baj, nem elvárás, a beltartalomra voltam nagyon kíváncsi, nem is rakosgattam sokáig, gyorsan haladtam az olvasással is. Plusz kíváncsiságfaktor volt, hogy Julian Fellowes (Downton Abbey) unokahúga az írója a könyvnek.  Elmondhatom, hogy összességében élveztem az olvasást, de volt bennem egy pici hiányérzet, mivel nem volt annyira mozgalmas, mint azt vártam volna, viszonylag nyugodt mederben haladt a cselekmény, nehezen is ragadtak meg bennem a kulcsfontosságú lépéseken kívül eső történések. Az ilyen zsánerben íródott regényeknél óhatatlan, hogy kedvenc írónőmmel, Agatha Christie-vel hasonlítsam össze az írást. Azt kell, hogy mondjam megvolt az atmoszféra, ami jellemzi A.C. regényeit is, bele tudtam helyezkedni a környezetbe, a korszakba, ami mindenképpen ad egy pozitív hangvételt az olvasás során. A gyilkosság egy vonaton történik, bevallom ez engem nagyon érdekelt, mert valahogy vonzódom a vonaton játszódó történetekhez, igaz nem tudom megmagyarázni eme vonzódásomat, de a másik ilyen, ami ebben a regényben szintén megvolt, az az, hogy valós eseményeken alapult (Florence Nightingale Shore és 1920-ban bekövetkezett halála és a Midford család). Innentől azt hiszem nálam nyert ügye volt a regénynek, a váltott szemszögből - Louisa és Guy -  történő vizsgálódás pedig izgalmassá is tudta tenni azt, ahogy eljutottunk a végkifejlethez, illetve működött köztük a kémia, minden szempontból. Kedveltem a karaktereket, remekül beleillettek a korszakba és az adott eseményeket is nagyon jól kezelte, bontakoztatta ki az írónő a karakterei segítségével. 

Az írónő izgalmas cselekményt helyezett egy remek atmoszférába, amit a stílusával sikerült elmélyítenie, így mindenképpen kíváncsian várom a Midford nővérek következő nyomozását. 

 

    F Ü L S Z Ö V E G

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Agatha ugyan élete virágjában van, mégis érez némi féltékenységet fiatal, csinos beosztottja, Toni szemtelen fiatalsága okán. Ám messze nem ez a fő gond. Sokkal inkább az, hogy egykori szeretője, Sir Charles Fraith már nem menekülhet abból a házassági csapdából, amelybe az állandó pénzszűke miatt került. Nincs mese, egybe kell kelnie az újgazdag, felkapaszkodott Brown-Field család ritka ellenszenves leányával. Agatha mégsem adja fel a reményt, hogy Charlest kimentse ebből a csávából. Közben egy fényes, jelmezes partin kegyetlen gyilkosság történik, és maga Agatha is a gyanúsítottak közé kerül. Ráadásul újra szikrázik a levegő exférje, James és közte.

Meglesz-e végül tettes? Lehet-e Agathának és Jamesnek második esélye a szerelemre? 

V É L E M É N Y E M 

Immáron 31. alkalommal nyomoztam együtt Agatha Raisin-nel, a kedves kis mazsola detektívvel. Mindig megmosolyogtat, hogy mennyire illik rá ez a név, pedig talán az elején még az írónő sem tudta, hogy sikerül egy ennyire kotnyeles, de szerethető nőszemélyt megalkotnia, aki tényleg igazi Mazsola, a szó jó értelmében. 

Azt kell sajnos mondanom, hogy nem ez a legjobban sikerült regénye az írónőnek, talán azért, mert az írásba bevonta egy kedves barátját is (Rod Green), mivel ő már túl beteg volt ahhoz, hogy mindent egyedül vigyen végig, így csak felügyelte a folyamatot. Erről van is egy kis szösszenet a regényt megelőzően, amin meg is lepődtem, mert először nem tudtam hova is tegyem, meglepett. Sajnos én éreztem némi megbicsaklást a stílusban és összességében az egész írásban, elveszett egy pici báj, kellem, ami olyan sajátja volt az írásoknak, de szerencsére a humor és szarkazmus azért továbbra is megmaradt. Sir Charles nagyobb teret kapott, amit kimondottan élveztem, szeretem az angol, fukarságra hajlamos nemes karakterét, igazán karakters. A regény középpontjában ezúttal a lovas közösség, a díjugratók világa került, ami nem áll  hozzám közel, de tudom, hogy az angolok szeretik ezt a miliőt, így összességében ezúttal én is szívesen olvastam erről a világról és nyomoztam ebben a közegben Agatha-val együtt, aki szokás szerint az események sűrűjébe kerül, ahol az élete is igencsak veszélyben volt, tudjátok, csak a szokásos.

A szereplőket továbbra is szeretem, de valahogy ott motoszkált bennem, hogy lassan vége a közös kalandoknak, ami kicsit elszomorított olvasás közben, viszont lassan indulhat az újraolvasások sora, de előbb még megvárom a befejező 32. részt.

Mostanában elkezdtem nézni az Ashley Jansen főszereplésével futó sorozatot is és egyre jobban tudom vele azonosítani Agathat, annak ellenére, hogy eleinte nehezen fogadtam el, hogy teljesen más karaktert képzeltem el a könyvek alapján. A regények mellé tehát a sorozatot is jószívvel ajánlom, mert nagyon vicces és kikapcsolódáshoz remek választás.

Richard Osman: A férfi, akit kétszer halt meg (A csütörtöki nyomozóklub 2. )

A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub.

Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok és egy rettegett maffiafőnök is szerepel, és ami miatt veszélyben forog az élete.

Miközben egyre nő a halottak száma, Elizabeth csatasorba állítja Joyce-t, Ibrahimot és Ront a kíméletlen gyilkos utáni hajszában. És ha még a gyémántokat is megtalálnák, az lenne csak az igazi ráadás.

Ezúttal azonban egy olyan ellenséggel néznek szembe, akinek nem jelentene különösebb gondot eltenni négy öregembert az útból. Vajon képes lesz a csütörtöki nyomozóklub elkapni a gyilkost, mielőtt ő kapná el Elizabethéket?

Mostanában kicsit ritkábban jutok el odáig, hogy írjak egy-egy olvasási élményemről, pedig idén viszonylag sokat és jókat olvastam. A vizsgaidőszak és a szokásos munkahelyi hajtás inkább a gyorsan kiposztolható instagram bejegyzéseknek kedvezett, mint a hosszabb időt igénylő blog bejegyzéseknek, de mindenképpen szeretnék többször írni erre a felületre is, mert nagyon kikapcsoló tud lenni a véleményem, gondolataim lejegyzése. 

Amiről mindenképpen szerettem volna még idén beszámolni Nektek az nem más, mint Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg. A Moly-on 5 csillaggal értékeltem a történetet, azt hiszem ez sokat elmond arról, hogy mennyire kedvelem a karaktereket és a történetet egyaránt. 

Nagyon örültem, hogy ismét együtt nyomozhattam a kedves nyugdíjasaimmal: Elizabeth-tel, Joyce-szal, Ron-nal és természetesen Ibrahim-mal. Már régi ismerősként köszönthettem őket, egyből bele tudtam helyezkedni az új történetbe is. Nem is igazán éreztem, hogy mennyi idő telt el az első rész olvasását követően, mert nagyon jól emlékeztem még a viszonylag apróbb részletekre is.

Elsőre kicsit tartottam attól, hogy az első rész sikere után a második résszel meg tudja-e ugrani azt a bizonyos magasságot az író, amit felállított magának. Szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem, mert nagyon is tudta hozni a kacagtató, vidám, unalmasnak semmiképpen nem mondható történetet és karaktereket.

"Bárcsak megint történne valami izgalmas. Bármi.

Mondjuk egy tűzvész, amiben senki sem sérül meg? Csak legyenek lángok meg tűzoltóautók."

Ahogy írtam itt már régi ismerősként, a családi és életrajzi adatokkal felvértezve kezdhettem bele az olvasásba, szerencsére ezek tekintetében nem nyúlt vissza teljesen az alapokhoz az író. Pontosan tudta, hogy mennyi az a háttérinformáció, amely által a visszatérő olvasók sem fogják unalmasnak tartani a részleteket, de az új olvasóknak még pont szüksége lehet rájuk, hiszen a könyv az első kötet ismerete nélkül is megállja a helyét, igaz mindenképpen élvezetesebb folytatásként olvasni.

Elizabeth volt a korábbi részben is az a karakter, akinek a hátterét érdemes egy kicsit jobban kibontani, amit az író most meg is tett. A múltjából izgalmas apróságok, szereplők cseppentek be, amitől még inkább azt éreztem, hogy egy nagyon különleges, laza idős hölggyel van dolgom, akivel könnyű azonosulni is. Joyce naplóbejegyzései is kicsit kevesebb teret kapta, (áttért az instagramra :D) amit nem bántam, mert ezáltal egy sokkal belevalóbb karakterként térhetett vissza, végre voltak remek önálló gondolatai is. 

A két erős női karakter mellett továbbra is nagyon kedveltem Ron, Bogdan, és a nyomozópáros karakterét is, igazi üde színfoltok, új kvalitásokkal. Ibrahim vonatkozásában éreztem azt, hogy kicsit rossz irányba mozdította el az író, de végülis kell egy depisebb karakter, aki visszarántja a földre a többieket. 

"Melyik pszichiáter retteg az élettől? Ibrahim szerint mindegyik, ezért lesz belőlük pszichiáter."

A nagyon eleven, vidám, habókos és igazán vagány idős szereplők által a történet is nagyon szórakoztató, olvasmányos tudott lenni. A rosszfiúk is olyan igazán történetbe simulóan jelentek meg, egyáltalán nem keltettek rossz érzéseket, hanem inkább kíváncsiságot ébresztettek, az ő hátterükről is minél többet szerettem volna megtudni, érdekelt, hogy mekkora az a tűréshatár, amivel az idősek még simán sokkolni tudják őket.

Összességében a rejtély és a humor szerethető egyveleget alkottak, emellett az ember érzéseire is pozitívan hatott a történet. Bátran ajánlom a két ünnep között pihentető kikapcsolódásként egy ötórai teával kiegészítve, csak úgy nyugodtan, angolosan.

A könyvet köszönöm az Agave Könyvek Kiadónak!

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz

 A Lány a vonaton című thrillerrel Hawkins beírta magát a feszültségkeltés, a titokzatos atmoszférateremtés és a csavaros kivitelezés mesterei közé. Első regényének volt egyfajta sötét légköre, ami akarva akaratlanul magához vonzotta az olvasót, annak ellenére is, hogy lehetett szeretni vagy éppen utálni a főszereplőt és magát a regényt is. Az írónő második regényét, a Víz mélyént én nem olvastam, valahogy nem érdekelt a témája alapján, de ahogy megláttam a Lassan izzó tűz gyönyörű borítóját, a csábító fülszöveget egyszerűen tudtam, hogy muszáj elolvasnom, ráadásul ezt a világpremierrel azonos időben tehettem meg. 

Emellett külön örültem annak is, hogy Csaba az Őrült Ősz kihívásához is pont ezt a regényt választotta szeptemberi olvasmánynak. 

A regénynek a Regent-csatorna adja meg a tökéletes helyszínt, szerintem ennél jobbat keresve sem lehet találni. Ez az a helyszín, amit London vonatkozásában eddig nem igazán használtak ki az írók, pedig szerintem igazán vonzó az olvasók számára, ismeretlen, érdekes, a víz közelsége pedig jelen esetben igazán komisszá teszi a légkört. A kötet elején még egy térképet is találhatunk, ami remek indítása az olvasásnak. 

A könyv szinte rögtön egy gyilkossággal indít, megölnek egy férfit, Danielt a saját lakóhajóján, eddig ugye semmi különös? A nyomozók egyből eljutnak Laurához, aki szembetűnően zavart és egyértelműen kapcsolatba hozható Daniellel. Azonban az, ami ezután jön, na az valójában a zavarba ejtő, belépnek a múlt árnyai és a jelen gonoszságai. Laura mellett Angela, Carla, Theo, Miriam és Irene azok, akik elindítják a gondolatmenetünket és kísérnek végig minket a végkifejletig, mindvégig az ő szemszögükből követhetjük a történet alakulását, a nyomozók jelen esetben csak gyenge mellékszereplőként jelennek meg. Valamiért minden egyes szereplő félre akar minket vezetni, de vajon kinek mi az oka erre? 

Érdekes, hogy a cselekmény kezdete a végpont és onnan haladunk visszafelé, hogy a szálak a helyükre kerüljenek, mindeközben folyamatosan elbizonytalanodunk, még annak ellenére is, hogy a cselekmény helyrajzilag egy nagyon kis háromszögben történik, viszont a karakterek annyira összekuszálják a gondolatainkat, hogy a tér és idő egy idő után összefolyik. 

A cselekmény további bonyolítását az adja, hogy a könyvön belül még egy könyvet olvashatunk, ami időnként fel-felbukkan és apró részletekkel, néhol nehezen követhető történésekkel zavarja össze az olvasó koncentráltságát. Ez engem bevallom többször zavart. Nem mindig értetettem a belső könyv ok és okozati hálóját vagy éppen a kapcsolódási pontját, amikor megértettem, akkor sem lehettem biztos benne, hogy a jó gondolatmenetet kaptam el. Folyamatosan azon kattogtam, hogy ezzel vajon milyen célja volt az írónőnek. Nekem ez a része a könyv felépítésének nem igazán tetszett, néha céltalannak éreztem. 

A regény elejétől gondolkodtam, hogy a szereplők közül ki a főgonosz és mivel Agatha Christie könyvein szocializálódtam - ami a krimi előéletemet illeti -, így viszonylag hamar kifundáltam, hogy ki volt az elkövető és ez a könyv végén lévő csavar ellenére is a helyes megoldás volt. 

Úgy gondolom, hogy nem baj, ha rájövünk, hogy ki az elkövető, mert semmit sem von le az olvasmány thrillerkénti értékéből, mert egy olyan családi és kapcsolati hálót figyelhettünk meg, ami a csatlakozási pontjain keresztül igazán érdekessé és olvasmányossá tette a történetet. 

Voltak a szereplőknek is nagyon furcsa gondolataik, cselekedeteik, nagyon érdekes volt több szemszögből is belelátni az egyes karakterek gondolataiba, a végkifejlet felé haladásuk során véghez vitt cselekedeteikbe. Valójában érdekes karaktereket kaptunk, egyik sem volt kiemelkedő, de talán Daniel az, aki a leginkább figyelemre érdemes, ami a pszichét illeti. Több olyan szereplő is volt, aki mentálisan és pszichésen sem átlagos karakter és ezt nagyon jól sikerült is megjelenítenie az írónőnek, volt olyan, akivel együtt tudtunk érezni és volt olyan is, akivel nem szívesen akadnánk össze életünk során. Igaz, ha jobban belegondolok nem igazán örültem volna, ha bármelyikük a szomszédságomban lakik, mert a csontvázak bizony hullottak rendesen a szekrényből, az elsőtől az utolsó oldalig. 

Annak ellenére, hogy a krimiszál nem annyira erős, de a regény maga mégis mélyen karakteres volt , ezáltal sötét atmoszférát tudott teremteni, pont annyira, hogy ne érezzük, hogy a gyomrunk forog, hanem bele tudjuk élni magunkat a történésekbe és megpróbáljuk kibogozni a szálakat. Szükségünk lesz a kis szürke agysejtjeinkre, ha valóban bele szeretnénk mélyedni a történet legmélyebb szegmenseibe is és együtt szeretnénk gondolkodni a szereplőkkel. 

Fülszöveg: „Mi ütött beléd?”

Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.

Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.

Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?

Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek.

„Nézd, mit tettél – és mi lett belőle.”

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 320
Fordító: Tomori Gábor
Ár: 3518 Ft 

Julie Klassen: Híd a Temzén

 Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Miután elkövet egy megalázó hibát, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik meg egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor a munkaadója arra kéri az ifjú ügyvédet, hogy hagyja el Londont, és egy gyilkosság ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz a fogadalmát betartania. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a kies szigetet. De vajon bízhat-e benne Benjamin?

Ismét egy történelmi romantikus regényt hozott az utamba a sors. Többször is említettem, hogy ez az egyik kedvenc műfajom, egyszerűen nem tudom megunni a történelmi kalandozásokat, a gyönyörű ruhákat, a régies atmoszférát, úgy általában az egész témakört. Mindig azt várom a regényektől, hogy picit Austen korába röppenhetek vissza, és általában igyekszem is kutatni azokat a regényeket, történeteket, amelyek esélyt adnak egy kellemes időutazásra a régensség korszakába, de legalábbis ahhoz közeli korba.

„A szállingózó köd mögül újabb részletek villantak fel a szigetből. A híd mögött gyepes terület vezetett egy széles verandára, amely elölről és oldalról is körbevette a kőből épült udvarházat. A bejáratát két oldalról egy-egy oszlop fogta közre, a falból jobb oldalon egy három szint magas ablakfülke ugrott ki. Ben követte a tekintetével felfelé egészen a mellvéddel felszerelt, magas tetőig, és kellemetlen bizsergés szaladt végig az idegein.”

Annak kimondottan örülök, ha némi kaland is ígérkezik a múltba révedés mellett, nem feltétel, hogy krimi és romantika is legyen egyszerre, inkább az villanyoz fel, ha a korszakban el tudok merülni, legyen szó a gyönyörű ruhákról, a stílusról, az életmód megjelenési formáiról és természeten a tájról, akár vidék, akár város a helyszín. Anglia pedig egyenest hab a tortán, mint ahogy Klassen regényében is nagy hangsúlyt kap a vidéki angol életérzés, egyszerűen zseniális.

A történet szerint Benjamin Booker egy kezdő ügyvéd, akit első látásra könnyen megvezet az ő szemében ártatlannak tűnő női védence. Egy ilyen bírósági fiaskója után történik, hogy az ügyvédi iroda egyik társa gyilkosság áldozatává válik. A szálak pedig a Temze partján található kis szigetre Belle-szigetére vezetnek, ahol természetesen egy gyönyörű nő, Isabelle Wilder kerül szorongató helyzetbe, mint lehetséges méregkeverő. Benjaminra hárul a feladat, hogy saját kísérteteivel megküzdve felgöngyölítse az ügyet, de ő maga sem tudja, hogy hihet-e a nőnek, hiszen minden bizonyíték ellene szól. Isabelle, aki szülei és testvére halála után többet nem hagyta el a szigetet egy igen furcsa helyzetbe kerül, harcolnia kell az ártatlanságáért és a szigetéért is. Nem tudja, hogy Benjamin lesz az, aki megvádolja, vagy éppen megvédi őt.

Ebben a regényben a megjelenő a feszültség és romantika mellett váratlan fordulatok is helyet kaptak. Nem mondom, hogy kiszámíthatatlan volt a krimi szál, de véleményem szerint jól meg volt írva és a történetbe való beépítése is teljesen szerethető volt. Néha éreztem, hogy az írónő kicsit túl is csavarta a dolgokat, mert itt-ott nem volt túl logikus a felépítés, de ettől függetlenül összességében pozitív olvasási élmény volt a regény ebből a szempontból is.

Számomra Ben volt a legszimpatikusabb karakter a történet során, teljesen szerethető volt leginkább a néhol nagyon esetlenre sikeredett megnyilvánulásai által, de érezhető volt, hogy mekkora szíve van, ami néha tévútra viszi, de az esze azért szerencsére a helyén van. Megjelent a családi szál is Benjamin vonatkozásában, ami kellemes hátteret biztosított azáltal, ahogy a testvéri versengés és a szülőtől való elidegenedés megjelent.

A karakterek háttere is jól kidolgozott volt, lényegénben nagyon elevenen jelentek meg, a mellékszereplők is, jól megtalálták a helyüket, nem vették el a lényegi száltól a figyelmet, de nagyon jól kiegészítették azt.

A picit misztikus történés, amely az álom és valóság közötti mezsgyén mozgott Isabelle-t is érdekessé tudta tenni, de egyébként is teljesen szerethető karakter volt, viszont nála éreztem némi bizonytalanságot saját magával és az érzelmeivel kapcsolatban, csak ezért nem ő lett a kedvencem.

Egy szép kerek romantikus történelmi regényt olvashattam, igaz picit gyengébb krimi szállal, de kit érdekel, amikor az atmoszféra ennyire meg tudott venni. Ráadásul kedvet is kaptam, hogy a Temzén található számtalan szigetet felírjam a bakancslistámra, remek kirándulási lehetőségnek tűnik, az Angolnás pite-sziget kimondottan csábít, ilyen névvel biztos izgalmas kis hely. Azt az egyet nem bántam volna, ha a könyv terjedelme egy picit rövidebb, mivel úgy éreztem, hogy egy-egy felesleges, ismétlődőmozzanat hátráltatja a cselekményt, a hosszú leírások elhagyásával a cselekmény pedig pörgősebb tudott volna lenni.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett az írónőtől ez a regény is, gyorsan olvasható, kellemes karakterábrázolás és kiváló atmoszférateremtés jellemezte.

Beth O'Leary: Otthoncsere - Mini-könyvklub, május

Fülszöveg: Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Leena ​túl fiatal ahhoz, hogy egy helyben toporogjon.

Eileen túl idős ahhoz, hogy mindent újrakezdjen.

Talán itt az ideje, hogy helyet cseréljenek…

Amikor a maximalista Leena Cottont két hónap kényszerszabadságra küldik, miután tönkretesz egy fontos prezentációt a munkahelyén, a lány a nagyanyjához menekül. Eileen nem olyan rég újra egyedülálló lett, ráadásul hamarosan betölti a nyolcvanat. Szeretne egy második esélyt kapni az élettől, hogy megtalálja a szerelmet, ám az aprócska yorkshire-i faluban nem sok szóba jöhető agglegény akad. Amikor Leena értesül a nagymamája helyzetéről, felajánlja neki, hogy költözzön Londonba, a lakásába. Amíg Eileen a szerelmet keresi a nagyvárosban, addig a lány vigyáz a vidéki házára. Gyorsan kiderül azonban, hogy a másik cipőjébe lépni sokkal nehezebb, mint amire számítottak. Leena hamar rájön, hogy távkapcsolatban élni nem is annyira romantikus, mint remélte, ráadásul ott van még az a bosszantóan tökéletes – és zavarba ejtően jóképű – tanár is, aki mindenben igyekszik lepipálni őt. Eközben Londonban Eileen beleveti magát az online párkeresés bugyraiba, pedig a tökéletes társ talán közelebb van hozzá, mint gondolná. 

Leena és Eileen eltérő generációhoz tartoznak, de a Cotton nők között is létezik egy csodás kapocs, ami csak nagyszülő és unoka között jöhet létre, melyre a regény is kiválóan ráépül.

A történet az elején nem indul vidáman, mivel kiderül, hogy Leena testvére meghalt, ezzel a család – nagymama, anya, lánya - darabjaira hullik, máshogy kezdik feldolgozni a gyászt, eltávolodnak. Leena egy munkahelyi pánikrohamot követően hazamegy Yorkshire-be, nagymamájához, az akkor már a 79. életévét taposó Eileenhez, hogy feltöltődjön. Eileen a falu szíve-lelke, de közben ő maga is küzd a belső démonjaival, igy elfogadja Leena sorsfordító ötletét, mégpedig, hogy egy időre cseréljenek életet. A történet nagyjából ezzel veszi igazán kezdetét, a karakterek ekkor kezdenek kibújni a csigaházukból.

Az írás remek példát mutat arra, hogy mennyit számít az, hogy ki merjünk és ki is tudjunk mozdulni a komfortzónánkból. Nagyon kellemes volt számomra arról olvasni, ahogy a szereplők egy másik perspektívából kezdték nézni az életüket, amely által ki tudtak teljesedni, le tudták dobni azokat a terheket, amelyeket hosszú idő óta cipeltek.

A regény alapötletét nagyon érdekesnek tartom, egyértelmű, hogy tele van lehetőségekkel a téma, főleg, hogy egy teljesen eltérő korosztály mindennapjait cseréli ki az írónő. Felemelő volt olvasni, hogy a felgyorsult életet élő Leena miként lassul le és szedi össze élete szétesőben lévő darabkáit vidéken, még a nagyi miként alkalmazkodik a pörgős, számtalan lehetőséget kínáló nagyvárosi élethez. Emellett a saját életükből átvett energiák miként bontakoznak ki és adnak plusz töltést egy teljesen másik környezetben.

Előbbiek miatt a regény atmoszférája igazán rendkívüli volt, energikus, megnyugtató és inspiráló is egyben.

Kedvenc karakterem a vidám, pörgős, igazi energiabomba, de nem a hagyományos nagymama összképet mutató Eileen volt. A kisvárosi projektek mellett próbálja a gyászt is feldolgozni, amit az unokája elvesztése okozott, emellett a lányáról is gondoskodik, akit szó szerint maga alá temetett a gyász, de a randizás lehetősége is a napirendjén van, sőt izgalmas kis listákat is vezet, hogy miként érheti el a céljait. Imádtam azt az energiát, ami átjött az olvasás során. Ő volt az, aki a leginkább meg tudta ragadni azt a lehetőséget, amit a sors felkínált neki. Nem töprengett azon, hogy mi lehetne máshogy, hanem ki mert állni önmagáért és másokért is, amivel sikerült jobbá tennie a saját és szűk környezetének életét is. Igazán inspiráló karakter bontakozott ki előttem.

A társkeresős részek is tetszettek, a mai kor lehetőségeit akár hetvenen túl is ki lehet használni, melyre jó példát mutatott ez a regény. A legmegkapóbb az volt, ahogy Eileen közel a nyolcvanhoz is ilyen erősen életigenlő és meg tudta élni a pillanatokat, amik energiát adtak számára.

Leena szerelmi szála is érdekes volt, tetszett az, hogy nem ez került a történet középpontjába, mégis érezzük, hogy egy kedves, puhatolózó, óvatos nyitás jelenik meg két fiatal között. Igaz, Leena a nagyvárosi élete vonatkozásában nem mindig látta a fától az erdőt, de ez már csak így szokott történni a való életben is, így nem bosszantott ez sem.

Nekem egyedüli gyenge pont Leena és az édesanyja viszonya volt, valahogy úgy éreztem, hogy nem pontosan ez a dinamika illett volna regény hangulatához. Leena anyukája számomra gyenge karakterként jelent meg, valahogy nem jött át az anya-lánya között kialakult távolságtartó kapcsolat mondanivalója. Számomra inkább nyögvenyelős, struccpolitikát folytató személyeknek tűntek, amikor együtt jelentek meg. A vége felé éreztem azt, hogy az anya is jobban részesévé vált a történetnek, végre hozott döntéseket és Leena is nyitottabbá vált vele kapcsolatban.

Egy kiváló regény veszteségről, kapcsolatokról, kortalanságról, továbblépésről és a szeretet erejéről. Bátran ajánlom azoknak, akik mélyebb érzésekről, témákról szeretnének olvasni, de mégis üdítő formában.

Beth Pattillo: Jane Austen tökretette az életem

 Fülszöveg: Vigyázat! A fülszöveg Cselekményleírást tartalmaz.

Jane ​Austen halála után majd' háromezer levelét semmisítették meg, így azokkal együtt odavesztek Jane életének titkai is. De vajon mi merült feledésbe?

Emma Grant Austen-kutató mindig a szabályok szerint élt: házas, jó tanári állása van és tervezi az „előírt” két gyereket is. Ideális élete darabokra hullik, amikor férjét rajtakapja egy másik nővel. Austen-sugallta romantikus elképzeléseiről kiderül, hogy ostoba álmok. Emma elárulva és egyedül érzi magát.

Amikor plagizálással vádolják, az állását is elveszíti, és Angliába utazik egy kétségbeesett küldetésre az eltűnt Jane Austen levelek után, azt remélve, hogy így helyreállíthatja megtépázott hírnevét. Egy remeteként élő özvegyasszony azt ígéri Emmának, hogy megmutatja neki a leveleket, ha megígéri, hogy megtartja Jane titkait, és végrehajt egy sor feladatot. A feladatok teljesítése közben Emma bejárja Jane Austen Angliáját, új szemmel néz az írónő és a saját életére, és összehozza a sors egy régi baráttal is…

Miközben Emma felfedezi a legendás író legbelsőbb gondolatait és küzdelmeit, lassan ráeszmél, hogy Jane-nek mi oka volt a titkolózásra, és azt is megtapasztalja, mi a valódi lojalitás.

Kacagtató, szívszorító és sziporkázó olvasmány.

Egy rövidebb értékelés erejéig szeretnék beszámolni egyik legutóbbi romantikus olvasmányomról. Igazából sajnos azt kell mondanom, hogy nem lett az év kedvence, inkább úgy jellemezném, hogy egy romantikus esti kikapcsolódásként megállja a helyét, de hosszú távon nem maradnak velem, érzelmileg nem tudott feltölteni, langyos vizekre eveztem.. Ráadásul most meglepő módon az eredeti borító sikerült sokkal jobban, számomra a fenti borító nem tükrözi annyira a történetet, mint ez: 

Először örültem, hogy egy, Jane Austen-hez kapcsolható, modern, romantikus sorozat indul be, igaz eltérő történetekkel, de austeni kötődésekkel, de még nem vagyok biztos benne, hogy el szeretném majd olvasni a következő részt. Mondom ezt annak ellenére, hogy már magyarul is elérhető az írónő következő kötetete: Mr. Darcy összetörte a szívemet. 

Jane Austen tönkretette az életem, úgy gondolom, hogy egy ilyen hangzatos címmel bíró olvasmány Jane Austen kedvelőinek szinte csábítóan kihagyhatatlan. Sosem tudhatjuk, hogy egy gyöngyszemre lelünk, esetleg egy nagy baklövésre. Jane Austen nevével szinte bármi eladható, amihez ezáltal egyre több író nyúl, ami nem biztos, hogy jó, legalábbis nekünk olvasóknak, hiszen nekünk kell kiválogatnunk a búza közül az ocsút. Jelen esetben leginkább langyosnak tudnám jellemezni a történetet, egy-egy villanásnyi érdekességgel.

A történet szerint Emma - aki az irodalom professzora és Austen szakértő - karrierje és házassága romokban hever, így minden adott, hozzá, hogy Angliába utazzon, ezzel eleget téve egy titokzatos meghívásnak, ami Austen elveszett leveleivel kecsegteti, amely által szakmailag ismét a helyére kerülhetne az élete. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik, így a romantika és a levelek által Emma egy kalandos kutatás részesévé válik, bejárva Jane Austen életének fontos helyszíneit.  

Az írónő remekül keverte a fikciót a valósággal, nehéz volt kibogozni, hogy hol van a tények határa. Egyre jobban elkezdett ismét érdekelni Austen életrajza, így az olvasás szüneteiben több dolognak is utánanéztem, leginkább a levelekre koncentrálva. Ezt egyértelműen a könyv pozitívumai közé sorolnám. Mindig becsülöm azt egy olvasmányban, amikor arra tud ösztönözni, hogy vegyem a fáradtságot és utánanézzek konkrét tényeknek.

Tetszett, hogy Mrs. Parrot csoda figurája vezeti Emmát hol az orránál fogva, hol az igazság felé terelgetve. Nagyon ügyes cselszövő és remek színfoltja a regénynek az idős hölgy. Nekem ő volt a kedvenc karakterem a könyvben, nem pedig Emma, mert őt sokkal nehezebben tudtam elhelyezni egy bizonyos vonalon, mivel a karaktere elég szélsőségesen ingadozott az érzelmi skálán, néha nem értettem a cselekedeteit, néha pedig nagyon is együtt tudtam vele érezni. Professzorként számomra nem állta meg a helyét, kicsit több spirituszt és logikát vártam volna, de sajnos ennek a karakter híján volt. Emma karaktere csalódás volt, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, a romantikus szálhoz tartozó férfi karakter nevét most éppen fel sem tudom már idézni, de nem is igazán próbálkozom vele, annyira nem volt jelentősége a történetben, kérlek, ezt most nézzétek el. 

A levelek viszont remek vázat biztosítottak a történetnek, érdekessé tudták tenni, kíváncsi lettem Jane Austen titkára, vártam, hogy mikor bukkan fel egy újabb levél, újabb információmorzsákkal Austen életére vonatkozóan. A levelek természetesen Anglia egy-egy austeni tájára is elkalauzolták Emmát és vele együtt minket is, ezek a szösszenetek nem voltak rosszak, sőt jó áttekintés volt az utazás. 

Összességében olyan kis semmilyen olvasmány, Emma részéről a romantikus szál  nekem nagyon kevés volt, a vége pedig csalódás, úgy éreztem, hogy gyors lezárást kapott, amit annyira nem kedvelek, így sajnos hiányérzetem maradt. A történelmi utalások, utazások, a titkos társaság bevonása, a levelek köré épült történetvezetés tetszett. Molyon 4 csillagot adtam rá, de most visszagondolva  lehet, hogy 3,5 lenne a valós (javítom is), mert eléggé vissza kellett gondolnom, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem a könyv, pedig nem volt régen, mikor  becsuktam.